Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Maison Francis Kurkdjian Aqua Universalis Forte, kellemes friss, de bocs! olyan tucat illat, ettől a szép fiútól nem ezt vártam (hogy mit azt nem tudom)
szintén Kurkdjian Amyris Femme szintén tucat
Majda Bekkali Fusion sacree - clair, nagyon szép illat! emlékezet az MDCI Peche Cardinalra, csak kevesebb a tubarózsa és valamitől édesebb, jajjjjjjjjjjj nagyon tetszik
Majda Bekkali J’ai fait un reve - clair, teljesen olyan mint az Armani Couir Amethyste és a Bottega Veneta
Ormonde Jayne Taif, Ormonde Woman és a Champaca is teszelve lett, de erről később, mert ezek olyan légies illatok és fent teszteltek rendesen elnyomják, meg már nem tudom melyiket hova kentem de nagyon kellemes illatok
ma Parfums de Marly Meliora
Sziasztok!
Egyik barátnőm nemrég mintából illatolta a V-t, és persze pont abba szeretett bele. A Poutletről rendeltem neki minit, nagyon pici golyós kiszerelés, de legalább még lehet kapni valamilyen formában. Szintén ott van az Absolu változat, bár azt nem ismerem, hogy mennyire hasonlíthat.
Ma Mora Bellát fújtam, elég ez a kis fuvallat a falfesték szaga mellé.
Újdonságokat illatoltam (már, ami a Müller szegényes kínálatából telik) , a Sí, D&G Intense, O. Crystalline edp, és mintából végre a Hermés Jour-t, (köszönöm a javaslatot, ezt is poutletről rendeltem) , egyedül az Essenza di Roma teszett, de nem azért, mert annyira eredeti az elgondolása ennek az új verziónak,hanem mert mandulás.
Körkérdés:
Kinek melyik idei illat tetszik, és miért? Ha leírná a saját benyomásait, az jó lenne.
Kedves Cirka!
Köszönöm a választ.
Nem ragaszkodom hasonló illathoz, mint a Valentino, a Deep Redet is használtam.
Várom a további ötleteket is.
Szia!
Egy-két helyen még fellelhető pl. E-bay. Ha könnyebben beszerezhető hasonló illattal próbálkoznál mégis, akkor nézd meg Hugo Boss Deep Red parfümét. Szerintem hasonlít ...
Hoppsz... lemaradt.
A facebook-on milyen név alatt van parfümös "topik"?
Köszi.
Sziasztok!
Tanácsokat, ötleteket várok.
Régi kedvencem a Valentino V, ahhoz hasonló bőrközeli illatot szeretnék.
Legutóbb L'instant Magic-et használtam, de meguntam.
Ezzel a kérdéssel parfümériában is előálltam, aholis a Signorina-t ajánlották, na nem.....
A "régi nagy öregek" közül örülnék, ha ajánlanátok valamit.
Köszönettel: Kori
Régóta nem írtam, nem volt nagyon miről, de ma sikerült kipróbálnom egy új illatot, és gondoltam megosztom a gondolataimat.
Giorgio Armani Si.....
Armani illatai közül egy sem fogott meg eddig, de nem bírtam elmenni amellett a tény mellett, hogy a különleges szépségű és zseniális színésznő Cate Blanchett lett az illat "arca". Örülök nagyon az ő személyének, végre egy igazi, érzéki és okos, és eredeti nő, bocsánatot kérek mindenkitől, de Nicole Kidman, Scarlett J., Natalie Portman és a többiek vértelen kitalációk nekem csupán, semmi izgalmas nincsen a személyiségükben. De ez az ausztrál asszony.... na szóval kíváncsivá tett. Milyen az ő illata?
Illatjegyek: blackcurrant, freesia, rose, vanilla, patchouli, blond woods, orcanox
Kategória. ciprusos
Több helyen is összefüggésbe hozzák a Si-t a Lancome La vie est belle-jével (azt sem egy szokványos partyarc-színésznő reklámozta, bár Julia sem személyes kedvencem), és tényleg van benne valami. Kicsit gyümölcsös, kicsit nagyon pacsulis-fás, aztán meg vaníliás, édes.... Bár a Si nem annyira édes leszáradáskor, mint a La vie est belle, a pacsuli-fa kombónak köszönhetően, de mégis ugyanarról a tőről fakadnak.
Amúgy próbál az illat kifinomult, és felnőtt, és szofisztikált lenni, ahogy egy jó kis ciprus-hoz illik, de mégis rossz érzésem van. Érdektelen. Sajnos.
És bár ne láttam volna a reklámkampány videóját, ahol Cate B. a szokásos közhelyeket zongorázza le, amit ilyenkor szokás: magányosan néz, miközben fújja haját a szél, nevet, kalapot próbál, eldobja ruháját, kiabál, sír, férfit karmol, mélyen néz a kamerába, érzékien gyöngyöt-morzsol....stb. közhelygyűjtemény. unom. utálom. Drága jó Brad Pitt legalább állt egy lerobbant fal előtt, lepukkant szakállal és kicsit gyűrött ingben, bután mondta a szövegét, na de az ugyebár váratlan volt. hovatovább EREDETI ÖTLET!
Szóval most megpróbálom elfelejteni, amit láttam, és megnézem inkább az új Woody Allen filmet, ahol Cate Blanchett azt csinálja, amihez igazán ért. Embert játszik.
Az illat meg mondjuk 6 pont a 10-ből.
Ma Tauer Zeta voltam.
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni.
Prada Candy L'Eau mintát, kisfújóst keresnék. A Blaha aluljáróban lehet még kapni, vagy hol nézzem meg?
Köszi:
Niki
Szia!
Köszönöm a válaszodat!
Persze tudom, hogy nem lesz ugyanolyan, csak hasonló illatot keresek, úgyis azt hiszem, már kezdtem is unni egy kicsit, pedig nagyon szerettem. Meg fogom nézni ezt a Burberry-t, ha legközelebb arra járok
Szia,
egyik alternatíva sem fog teljesen hasonlítani, főleg ha évekig használtad az Anna Sui-t.
Két tippem van: Fancy Love by Jessica Simpson, és a Burberry Brit.
Sajnos csak az utóbbit tudod kipróbálni parfümériában, de a J. Simpson is kapható az online parfümös oldalakon, pl. a parfum.hu-n
Remélem megtalálod az utódot. :)
Ma Paco Rabanne Metalt viselek.
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni. Nagyon sokáig az Anna Sui Sui Dreams-t használtam. Ez a kedvenc illatom, de már neten sem találok magyar oldalakon, mindenhol azt jelzik vissza, hogy nincs.. Szóval, aki ismeri ezt az illatot, tudna ajánlani valami hasonlót? Persze nem lehet és nem is kell ugyanolyan, csak ilyen hasonló kicsit vaníliás, nőies illatot szeretnék, ami könnyebben elérhető, mint ez. Sokat keresgéltem már, de egyik sem közelíti meg, sőt a legtöbb amit néztem, kifejezetten nem tetszett.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Nekem is van ilyen, és én is imádom! (A férfiakat vonzza, az biztos, jó kis belekóstolnivaló vattacukor - )
De nem hiszem, hogy ez a parfümök királynője. Szóval, kíváncsi vagyok a szakértők véleményére ezzel a parfümmel kapcsolatban, azért is szóltam hozzá a topichoz.
Még egy kérdésem van: A Givenchy Organzához mit szóltok?
Egyszer régen írtam, hogy ilyet kaptam karácsonyra, és csak annyit válaszolt valaki, hogy "Szép a doboza"...
Csak kíváncsiságból kérdezem - szeretnék hallani néhány szakértői véleményt!
Köszi!
Aquolina - Pink Sugar!
Imádom, évek óta ezt használom, én már nem is nagyon érzem magamon, annyira hozzászokott az orrom, ezért nem is merek sokat fújni.
már mi is tapasztaltunk ilyet, nem parfüm volt hanem valami férfi kütyü, nem volt jó, visszadták a pénzt mert csak 1 db volt belőle, pár nap múlva arra jártunk és ott volt a polcon, még a mi blokkunk is be volt tűzve, ahogy leadtuk :( valakinek biztos elsózták aki nem tartotta meg a blokkot
ma Collection Extraordinaire Orchidee Vanille Van Cleef & Arpels
ebből a kollekcióból nem ismeri valaki Lys Carmin-t?
http://www.fragrantica.com/perfume/Van-Cleef-A rpels/Collection-Extraordinaire-Lys-Carmin-6464.html
Sziasztok!
Az rendben, hogy visszaveszik a blokkal együtt a romlott parfümöt, de mit gondoltok, hogy utána mi történik vele? Egy éve voltam fültanuja a következő beszélgetésnek:
-Ez micsoda?- kérdezi az egyik eladó a másikat miközben előhúz egy Escada-t a pult alól.
- Ja, délelőtt hozták vissza mert állítólag romlott.
-És mit csináljak vele?
-Fóliázd le és rakd ki...
No comment...
Ma Hermes Jour voltam.:-)
Szerintem nyugodtam megveheted, nem hiszem hogy hónapokig ott áll.
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni.
A chanel no5 mennyire romlandó? Pl. ha a müllerben veszek egy üveggel, az biztosan nagyon régóta ott áll, mert nem hiszem, hogy naponta kell feltölteni a polcot. Félek, hogy l régi lesz, és felbontás után már nem vihetem vissza. Vagy nem kellene aggódnom?
Olyan öntőset szeretnék, nem fújósat.
"Hétről hétre ledöbbenek azon -a jó értelemben - hogy mennyi minden került elérhető távolságba. Emlékszem 5-6 éve még Bécsbe mentem ki, ha illattúrázni szerettem volna"
Igen, tényleg kiszélesedett itthon a niche-választék.
Mainstream-vonalon pont fordítva: a nagy parfüméria-láncok kínálata a jóval szegényesebb a külföldiekénél, a netes boltokban lehet rábukkanni egy-egy különlegesebb darabra.
Sziasztok!
Én is láttam, már teszteltem is egyet - a Tolu-t. Ez valami hihetetlen finom! Aranyló, balzsamos illat, amiben van valami rafinált zöldes frissesség, ami valószínűleg a borókának és a zsályának köszönhető. Hiába a sok mély összetevő, mint pl a tömjén, tolu, tonka, ámbra, sokkal könnyedebb és "világosabb", mint amire számítottam.
Hoszú idő után egy niche kategória, ami megdobogtatta a szívem.
Ma: La Petite Robe Noir edt
láttam, biza! mondjuk nem vagyok olyan veszélyes rájuk, de te Melda sztem tuti találnál magadnak valót. Szép, kerekded, bájosan finom illatok.
Hétről hétre ledöbbenek azon -a jó értelemben - hogy mennyi minden került elérhető távolságba. Emlékszem 5-6 éve még Bécsbe mentem ki, ha illattúrázni szerettem volna, és vágyakoztam az elérhetetlen parfümök iránt. Ellenben most...!
Lányok, láttátok, hogy a Neroli beújított az Ormond Jayne-nel?
Én ma Gucci Rush.
Hezitáltam, h nincs-e túl meleg hozzá, de egyelőre nincs. Egy a fura, h rajtam ez az illat felfújáskor alig érezhető, aztán erősödik :O
Cirmi kérdésére: én szoktam, de csak tesztelés céljából, egymásra fújni nem. De sokan szeretik a mixelést :) Vannak illatai Jo Malone-nak, amik direkt keverésre születtek.
A mai parfümöm Guccitól a Flora EDT, de fújtam mellé egy kis Zara White Jasmine-t is. Úgy érzem ők ketten nagyon jól kiegészítik egymást .
Ti is szoktatok egyszerre 2 illatot is fújni, és ha igen akkor melyik illatokat?
Hermes körkérdés:
- Kedvenc:
Hermes Un Jardin Sur Le NilHermes Kelly CalecheHermes Concentré D'Orange- Ellenszenves:
Hermes Un Jardin En MéditerranéeHermes Eau des MerveillesSzia!
Köszönöm a jellemzést a Touch parfümökről, a szilárd parfümökről sajnos nekem is ez a véleményem, nagyon illanósak, ennek ellenére,azt hiszem teszek egy próbát Touch parfümökkel
Ma, Moschino Funny
szia,
volt szerencsém találkozni a Touch parfümök megalkotójával, de a WAMP-on állítólag a legtö bbször kinn van. Szagoltam is a krémparfümöket, és meg kell mondjam, nagyon kellemesen összetett illatok, a lány szerint minőségi alapanyagokból keverve - egy baj van velük, úgy elillannak a bőrömről, mintha ott sem lettek volna. De egy próbát megér!
Halloween Blue Drop!
Egyébként ezt keresem, ha valaki megunta vagy nem tetszik neki én szívesem átvenném.
Szia!
Említetted Hermes Kelly Caleche parfümjét; melyiket kedveled az EDP vagy EDT változatát? Van alapvető különbség közöttük?
Az eltűnésről annyit, hogy én sem igazán szeretem az nlc-s fórumozók stílusát (természetesen nem erről a topicról van szó), így első helyre került a fb-os illat csoport. Pörgősebben is lehet beszélgetni, ha néha-néha úgy alakul a dolog, ráadásul nem jöhet közénk troll, béke van.
Hermesek kapcsán még: Nemrég kaptam (szintén Pomonától ) egy fújósnyi YSL In Love Again-t. Mivel monsieur Jean-Claude Ellena elfogult rajongója vagyok, nagyon kíváncsi voltam erre az összetevői szerint is gyönyörű illatra, ami ráadásul korábbi a legtöbb, általam ismert JCE-illatnál. Az a végletekig menő letisztultság, leegyszerűsítés még nincs meg benne, ami a legújabb illatokat jellemzi, és a hatósugara is komolyabb, mint a legtöbb Hermes-illatnak. Viszont nekem eszembe jutottak róla a későbbi Kert-illatok, mivel rajtam elég dominánsan jelentkeznek az In Love Again-ben a fűszeres-paradicsomos-feketeribizlis-feketeribizlileveles jegyek. Szóval, ha egyszer lesz sok időm, és lesz módom is rá, szívesen összeszednék egy teljes sorozatot a Mester zsengéitől a jelenleg általa alkotott illatokig.
Megjegyzem, számomra tök fura, hogy a férfiillatainak a hatósugara jóval erőteljesebb, mint a nőiké/unisexeké. Egyfajta visszatérés ez az állatvilág azon jellegzetességéhez, hogy mindig a hím a nagyobb, színesebb, feltűnőbb, miközben a nő inkább belesimul a környezetébe? ;)
Mindennek ellenére ma egy simulós illat: Etro Musk
Pomonát már nem említem, mert nem fog tudni aludni a csuklástól :P
Hermes-nél inkább a régiek közül van olyan, amit nem igazán szeretek, de JCE alkotásai tulajdonképpen mind jöhetnek.
1. Kelly Caleche - az alap.
2. Most éppen a Jour d'Hermes
3. Elixir de Merveilles
+1, csak azért, mert övék a kedvenc férfiillatom is, a Terré ;)
És hát alapvetően szerelmes vagyok a Hermes-illatokba, bár az erejükön lehetne turbózni.
Ma esti illatom: Givenchy III (ezer puszi a fújósért Pomonának!)
Sziasztok!
Körkérdésre: nagy kedvenc Nílusi kert
Sziasztok !
Hermes szívügyem, nincs olyan illat, ami ellenszenves lenne ezen parfümháztól.
Amit a leginkább kedvelek:
* Amazone
* Parfum de Hermes
* Jour de Hermes (még nincs a birtokomban)
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a múltkori körkérdésre adott válaszaitokat.
A mai parfümöm Jo Malone Lime Basil&Mandarine volt.
A napokban hallottam a Guerlain magyarországi képviselőjétől, hogy a L'Instant Magic-et is hamarosan visszavonják.:-((((((((
Hermes körkérdés:
-Kinek melyik a kedvenc illata( max.3db) a fent említett parfümháztól?
-Melyik Hermes illat nem jött be egyáltalán, ill. kifejezettem ellenszenves?
Sziasztok!
Én is hiányolom a hozzászólásokat, bár én sem gyakran szaporítom, azért olvasni nagyon szeretem. Szívesen olvasgatom vissza a régi hozzászólásokat is, van, hogy onnan kapok infót, vagy ihletet egy-egy illatról, mivel az újdonságok közül nemigen tud lázba hozni semmi.
A Jour D'Hermés érdekelne nagyon, de errefelé nem lehet sehol megillatolni. Akinek van élménye vele kapcsolatban, kérem ossza meg velem.
Mostanság, dacára az időjárásnak, jól esnek a vaníliás illatok, Hypnose, L, pedig télen nem kívántam őket. Azért jöhetnek a virágok, gyümölcsök is: Silk Touch, Hot Couture edt, Forever and Ever.
Ma: Euphoria Blossom
ez a pangás tapasztalható már régóta :( a fészen kötetlenebb a beszélgetés és nagyon sokszor nem az illat a fő téma, a másik, sokan az nlc az nlc-n lévő emberek stílusa miatt maradtak el, én is, néha benézek ugyan, de tudom nagyon sokan hónapok óta be sem néztek, és ez nem a fészbuk miatt van. Én csak a parfümös topik miatt szoktam benézni, meg esetleg a cserés, de a többi! ide is betéved néha sz@rkavaró, de ami a többi topikon volt/van! hát az ember kedve elmegy!
ma még illattalan, de megyek nézek valamit
Szagolgattam a Dm-ben, és két felfedezést tettem, amit megosztanék veletek. Dita von Teese Rouge illata elég rendesen hozza az ELDO Putain des Palaces hangulatát. Számomra még viselhetőbb, finomabb, kevésbé naturális, de mindenképpen egyedi illat.
A másik Naomi Campbell új illata a Queen of Gold, ami meglepetés volt, mert a Dolce&Gabbana pour femme-jára hasonlít, de nagyon! Ugyanaz a finom (vaníliás)pillecukros édesség. Nem brutál csokis, pacsulisan, hanem olyan könnyedén édes.
Szia, én még tudnám ajánlani neked a Tous: H2O parfümöt is!
Üdv,Moncsi
Szia!
Szerintem nagyon hasonlít a Light Blue-ra Jesus Del Pozo: Halloween Blue Drop, illetve -ahogy ametrin is említette- Moschino: I Love Love.
Szia!
Pl. Moschino I love love, Yves Rocher Naturelle, és még nagyon sok van, de ami szerintem jobb (de hasonló) a Light Blue-nál mind illatban, mind árban és rajtam nagyon tartós is, az a Lanvin Eclat'd Arperge-je. Lágyabb, nőiesebb, érzékibb, és kevésbé érezni másokon szerintem.
A lányok majd biztosan ajánlanak még, én nem vagyok egy nagy szagértő, de az utóbbit azért nagyon szívesen ajánlom.