Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Befőzés

Torolt_felhasznalo_946299
Torolt_felhasznalo_946299
Létrehozva: 2003. március 10. 19:08
A Mit főzzek holnap topic-on felbuzdulva és többek kérésére tesó táma indul:))) Főzzünk be! Írjatok be mindenféle befőzős, szárítós, fagyasztós stb recepteket! Legyen sok-sok különlegesség! Kezdem én:

Sárgabarackos dinnyelekvár

Hozzávalók: 40 dkg dinnye (héj és mag nélkül), 60 dkg sárgabarack (magozott), 1 kg cukor.
A görög, vagy sárgadinnyét lehámozzuk, kimagozzuk, húsát kikanalazzuk, nagyobb edénybe tesszük és hozzáadjuk a kimagozott, félbevágott sárgabarckot. Rászórjuk a cukrot, jól elkeverjük és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Következő nap állandó keverés mellett öt percdet forraljuk, és forrón üvegekbe töltjük
  1. 2010. június 21. 19:542801.

    Muskotályos sárgadinnye - 2 db közepes méretű sárgadinnyét megpucolok, és kis kockákra vágok. Egy lábosba dobom a darabokat, mellé két vaníliarúd kiszedett magocskáit és magát a rudat is - azt persze majd kiveszem, mielőtt üvegekbe szedném. Meghintem őrölt szerecsendióval - elég lesz úgy egy teáskanálnyi. 1/2 kg barna nádcukrot szórok rá, és felöntöm egy üveg sárga muskotállyal. (Ha nem lepné el: egészítsd ki vízzel.) Átforralom, és üvegekbe szedem.

    Egyrészt csudaszép, szerintem, másrészt fagylaltok mellé finom is.

    előzmény:
    Démétér (2800)
    2010-06-21  19:53
  2. 2010. június 21. 19:532800.

    Körtekompót - a 2 kg megpucolt körtét egy fél órát hagyom állni 2citrom kifacsart levében. Majd egy lábosba beleteszem a lemosott körtedarabokat, ráfacsarom 4 db nagy mandarin levét, mellédobok 5 db fahéjrudat, rászórok 1 tk szegfűszeget, 1 kk őrölt szerecsendiót, ugyanannyi ánizst, kakukkfüvet, chilipelyhet. Rákanalazok 2 nagy evőkanál mézet. Hozzáöntök egy jó dl konyakot. 50 dkg cukrot kap, és annyi vizet, ami szép bőven ellepi. Lassú tűzön addig főzöm, amíg a körte enyhén átpuhul, de nem ám nagyon! Üvegekbe szedem. 

    Magában, hűtve, tejszín- vagy vaníliafagyival, csokoládéfagyival, mascarpone-krémmel vagy karamell-sziruppal fogyasztható, vagy akár sült szárnyashús és krumplipüré mellé is nagyon finom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (2799)
    2010-06-21  19:27
  3. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. június 21. 19:272799.

    Szia Dém!:)))

     

    Ne fogd vissza Magad!!!! Minden recept jöhet!:)

     

    Pussz!:)

    előzmény:
    Démétér (2798)
    2010-06-21  19:22
  4. 2010. június 21. 19:222798.
    Idén két újdonságom van: muskotályos sárgadinnye és fűszeres körtekompót. Ha bárkit érdekel, szívesen beírom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. június 21. 19:192797.
    Puncsos meggylekvár

    Hozzávalók:
    1000 g meggy,  200 ml vörösbor, fél kávéskanál őrölt fahéj,  késhegynyi őrölt szegfűszeg
    1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix Extra 2:1, 500 g cukor

    Előkészítés:
    A meggyet megmossuk, lecsepegtetjük, szárát leszedjük, majd kimagozzuk, és a megadott mennyiséget kimérjük. Ezután a gyümölcsöt apró darabokra vágjuk.

    Elkészítés:
    A kimért cukorból 2 evőkanálnyit elkeverünk a dzsemfixszel. Az elegyet a vörösborral és a fűszerekkel együtt a gyümölcshöz adjuk, majd az egészet állandó keverés mellett erős lángon felforraljuk. Ekkor hozzáadjuk a cukor többi részét is, és további állandó keverés mellett legalább 5 percig zubogva forrni hagyjuk, majd a tűzről levesszük. Az elkészült lekvárt azonnal jól zárható (lehetőleg csavaros) üvegekbe töltjük, és lezárjuk.

    Tipp:
    A lekvárt elkészíthetjük cseresznyéből is.

    előzmény:
    gamelady (2792)
    2010-06-21  18:42
  6. 2010. június 21. 19:182796.

    FEKETEERDŐ LEKVÁR/   Zitka

    Hozzávalók:

    1 kg magozott meggy, 10 dkg ét tortabevonó csoki felolvasztva, 0,5 dl cseresznyepálinka, 50 dkg cukor, 1 tasak Zseléfix, vagy Quittin v. más zselésítő szer.
    A megmosott, kimagozott meggyet enyhén turmixoljuk, hozzáadjuk az olvasztott csokoládét és a pálinkát. A cukrot a zselésítővel elkeverjük, és a gyümölcskeverékhez adjuk. Az elegyet kevergetve nagy lángon felforraljuk, majd állandó kevergetés mellett legalább három percig forrni hagyjuk. A tűzről levesszük, üvegekbe töltjük, és jól lezárjuk.

     

    rágica:

    3,75 kg meggy, 1,5 kg cukor, 1 dl cseresznye pálinka, 30 dkg csoki, 3 cs zselésítő, 2 púpos tk őrölt fahéj, 1 csapott tk szegfűszeg

    előzmény:
    gamelady (2792)
    2010-06-21  18:42
  7. 2010. június 21. 19:172795.

    De, sajnálom, hogy erről lemaradtam!

    (Csak most kukkantottam be. ) A férjem nagy kedvence a "piszke", ahogy mi hívjuk. És ilyet még nem csináltam.

    előzmény:
    -karácsony- (2788)
    2010-05-09  22:05
  8. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. június 21. 19:052794.

    Cseresznye-meggydzsem rumosan

    Hozzávalók: 5 kg meggy és cseresznye tetszés szerinti arányban, kimagozva, 4 tasak 2:1 zseléfix, 1,7 kg + 8 ek cukor, 1 dl rum vagy 50 ml rumaroma, késhegynyi szalicil

    A gyümölcsnek kb. háromnegyedét ledaráljuk, a többit pedig egészben hagyjuk. A zseléfixet elkeverjük 8 ek cukorral, majd a hideg gyümölcshöz adjuk. Felforraljuk, amikor bugyogni kezd, hozzáadjuk a többi cukrot is. Ismét fölforraljuk, és forrástól számítva még kb. 5 percig főzzük. Ezután beleöntjük a rumot és hagyjuk még rottyanni egyet-kettőt. A gázt elzárjuk és belekavarjuk a késhegynyi szalicilt. Forrón tiszta, száraz üvegekbe töltjük, rácsavarjuk a fedeleket és fejjel lefele fordítjuk őket. Elegendő kb. 5 percig így hagyni, de hosszabb ideig - amíg pl. langyosra hűlnek - is maradhatnak. Ajánlatos letakarni valamivel, hogy ne hűljenek túl gyorsan ki. Ebből a mennyiségből kb. 7 db 7 dl-es üveg telik meg

     

    Nyugodtan csinálhatod csak meggyből is.

    előzmény:
    gamelady (2792)
    2010-06-21  18:42
  9. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. június 21. 18:552793.

    Meggyszörp

    Hozzávalók: 3 kg meggy, cukor, 3-4 citrom

    A gyümölcsöt kimagozzuk, összezúzzuk, és kétmaréknyi törött magot is keverünk hozzá. Uborkásüvegbe tesszük és meleg helyen 5-6 napig érleljük, majd átszűrjük, a gyümölcshúst kinyomkodjuk és az így nyert lét lemérjük. Minden literhez 1 kg cukrot és 1-2 citrom kifacsart levét adjuk, jól elkeverjük és 10 percet főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk és száraz gőzbe tesszük.

    előzmény:
    nemnap (2789)
    2010-06-21  09:04
  10. 2010. június 21. 18:422792.

    Sziasztok!

     

    Kérdéssel szeretnék fordulni a hozzáértőkhöz:

     

    Meggyből lehet gyorsított eljárással (Dr. Oetker zselésítővel) dzsemet főzni???  Eperből sokat főztem mostanában, de mivel van még sok meggyem, gondoltam, ki kellene ezt is próbálni.

     

    Van valakinek bevált receptje?

     

    Köszi előre is!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. június 21. 15:402791.

    Szia!

     

    Este írok!:)

    előzmény:
    nemnap (2790)
    2010-06-21  14:01
  12. 2010. június 21. 14:012790.
    Nincs senkinek sem jól bevált meggyszörp receptje?
    előzmény:
    nemnap (2789)
    2010-06-21  09:04
  13. 2010. június 21. 09:042789.

    Sziasztok!

     

    Van valakinek bevált meggyszörp receptje?

     

    Én próbálkoztam eggyel, de nem igazán jó! Túl savanyú vagy savas lett, valószínűleg a citromsavtól.

    A recept így szólt: 

    2 kg meggy kimagozva

    2 kg cukor

    100 g citromsav

    kicsi szalicil

    Ezt két napig kevergettem, majd leszürtem, a meggyet szitán áttörtem, és a levet 20 percig forraltam, megint csipet szalicil és száraz dunsztba raktam.

    Ami nem fért az üvegembe azt kóstóltam, de nem a legjobb!

     

    Várom receptjeiteket!

    Nemnap

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. május 9. 22:052788.

    WGA.contextpath="";WGA.emptyActionParam ="##NULL##";

     

    Egreslekvár

     

    Hozzávalók:

    1100 g egres (előkészítve lemérjük)
    1 csokor citromlevél
    50 ml gin
    1000 g cukor
    1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix 1:1

    Előkészítés:

    Az egrest megmossuk, lecsöpögtetjük, szárát eltávolítjuk, félbevágjuk, és 1100 g-ot lemérünk. A citromlevelet megmossuk, szárazra töröljük, és apróra vágjuk. Kimérünk 50 ml gint.

    Elkészítés:

    Az egres felét pürésítjük (turmixoljuk), egy főzőedénybe öntjük, és hozzáadjuk a maradék gyümölcsöt. A cukorban jól elkeverjük a Dzsemfixet, és a gyümölcshöz adjuk. Az elegyet állandó keverés mellett nagy lángon felforraljuk, továbbra is keverve 3 percig zubogva forrni hagyjuk, majd levesszük a tűzről. Ha szükséges, a habot eltávolítjuk a tetejéről. Hozzákeverjük a gint, azonnal üvegekbe töltjük, jól lezárjuk, és 5 percre fejre állítjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (1)
    2003-03-10  19:08
  15. 2010. május 3. 14:482787.
    köszönöm!
    előzmény:
    rágica (2786)
    2010-05-03  06:01
  16. 2010. május 3. 06:012786.

    Szia!

    Én még nem csináltam, de van itt 1-2 recept. Ha valaki kipróbálná, lehet utána én is megcsinálnám.

     

    Citromdzsem/   niamano

    Hozzávalók:
    Citrom, víz, cukor.

    Elkészítés:
    Közepes nagyságú citromok héját vékonyan lehántjuk, a fehér bundát lefejtjük, eldobjuk, a citromok húsát felszeleteljük. A héjat és a citrombelsőt annyiszor negyed liter vízzel öntjük le, ahány citromunk volt, és egy napig állni hagyjuk. Másnap a felére befőzzük, majd citromonként 20 dkg cukrot hozzáadva, kevergetve, takaréklángon 30 percig forraljuk. A tűzről lehúzva késhegynyi tartósítószert keverünk bele, és kis üvegekbe töltjük. Csak másnap kötjük le.

     

     

    Fehér lekvár

    Hozzávalók:

    6 citrom, 1 kg kristálycukor, 1 liter víz, 20-20 dkg mandulaforgács és hámozott dióbél, 5 dkg kókuszreszelék.

    Elkészítés:

    A citromok levét kinyomkodjuk, és átszűrjük. A cukrot és a vizet mély lábasba öntjük, összekeverjük, és lassan felforraljuk. Addig főzzük, míg sűrű, de nem túl színes szirupot kapunk, vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg! Ekkor a tüzet mérsékeljük, belekeverjük a citromlevet, és még 2 percig közepes lángon főzzük. Levesszük a tűzről, és kihűtjük. A mandulát és a diót habosra verjük, majd a kókuszreszelék felét és a mandula-dió keveréket hozzáadjuk. Újból összekeverjük, üvegekbe töltjük, a maradék kókusszal megszórjuk, és lezárjuk.
    Mandulás süteményekhez kiváló. Fogyasztás előtt egy hétig pihentetni kell. Ha kinyitottuk, de nem használtuk el mindet, hűtőben tárolhatjuk.

     

     

    CITROM és NARANCS DZSEM/   pampazsuzsi

     

    1kg gyalult tököt vágj össze 2-3 cm darabokra.
    Tegyél bele 70 dkg cukrot
    3 narancsot-vagy citromot vágj össze pici kockákra! Héjastól, levestől!!!
    pici nátrium benzoátot
    1 csomag gyümölcs zselésítő port
    és főzd kb. 15 percig.
    Utána rakd üvegekbe, és száraz dunsztba.
    Én 3 dl-s üvegekbe raktam.

     

     

     
    előzmény:
    -karácsony- (2785)
    2010-05-02  21:50
  17. 2010. május 2. 21:502785.
    sziasztok!

    szeretnék fincsi citromlekvár recepteket kapni(az jó,ha a recept kipróbált,de ha nem,akkor is hozd!) tapasztalatokat is várok,csinált már valaki citrom lekvárt? és milyen lett,finom a citromlekvár?

     

    előre is köszönöm nektek!

    -karácsony-

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (1)
    2003-03-10  19:08
  18. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. május 1. 07:122784.

    Újra indul a befőző-szezon!:)))

     

    Boros-balzsamecetes eperlekvár
    Hozzávalók: 1,2-1,4 kg érett eper, 1,5 dl jóféle száraz vörösbor, 1 dl finom balzsamecet, 1 kg zselésítő befőzőcukor
    Az epret megmossuk, kicsumázzuk, majd elnegyedeljük és egy lábasba szórjuk. A bort és a balzsamecetet ráöntjük, elkeverjük, majd lefedve,a  forrástól számított 5-7 percig főzzük. Fontos, hogy közben ne vegyük le róla a fedőt, nehogy az aromák elszökhessenek. Ezután rászórjuk a zselésítő befőzőcukrot és immár fedetlenül, kevergetve 2-3 percig főzzük. Eközben a tetején hab keletkezhet, amit szűrőkanállal leszedünk. A forró lekvárt megfelelően fertőtlenített, meleg vízbe állított kis üvegekbe töltjük. Azonnal lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  19. 2009. november 10. 13:592783.

    Sziasztok

     

    Én csak olvasni szoktam a topicot.

    Egy kérdésem lenne tettem el meggy befőttet és "felforrt", "szódás" íze lett.

    Lehet valamit csinálni még vele? Esetleg ha felforralnám?

     

    a válaszokat előre is köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. november 3. 10:312782.
    Köszönöm! Kirpóbálom! Bár azt hiszem, az almapaprikáról már lecsúsztam az idén...
    előzmény:
    ilu54@ (2781)
    2009-11-03  10:27
  21. 2009. november 3. 10:272781.

    Kedves Sherpa01! Nagyon köszönöm a két receptet. Még ma meg is csinálom. Hálásan köszönöm. Cserébe itt egy nagyon finom almapaprika recept.

    Olajos paprika:

    kb. 50 db-hoz (ez általában egy 5 literes üveghez elég +  -    pár darab)

    1 liter vizet, 2 dl ecetet (ez a mennyiség függ az ecet %-ától), 1 dl olajat, 25 dkg cukrot, 2 evőkanál sót, és szalicit felfőzünk (a szalicilt én akkor teszem rá, mikor a paprikára öntöm a levet). Mikor a lé forr, takarékra veszem a lángot, belerakom a paprikát és együtt forralom 1 percit. Nem kell tovább főzni, mert a paprika héja leválik és úgy már nem élvezhető. Eloltom a lángot, várok velet kb. 1 órát, hogy a paprika beszívja a levet (a léből másfél adagot szoktam készíteni, hogy az üvegbe is jusson). Üvegbe rakom, rá a szalicil, felöntöm lével és lekötöm. Nálunk ez a savanyú nagyon kelendő.

    Mégegyszer köszönöm a két receptet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (2780)
    2009-11-03  09:01
  22. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. november 3. 09:012780.

    Szia Ilu!

     

    Én egy hete csináltam meg a saját termésből a birsalmasajtomat. Nagyon finom lett idén is!

     

    A szép, érett birsalmákat megmossuk, magházuktól megtisztítjuk és negyedekre vágjuk. Héjával együtt annyi vízben, hogy éppen ellepje, puhára főzzük. Szűrőkanállal kiszedjük, lecsepegtetjük, majd áttörjük. Megmérjük a gyümölcspépet, kilónként 80 dkg cukrot számítunk. Az áttört gyümölcsöt sűrűre főzzük, majd hozzáadjuk a cukrot és gyors tűznél, állandó kavarás mellett 10-15 percig főzzük. Hideg vízzel kiöblítünk tetszés szerinti formákat. Aljukra teheteünk mandulát vagy diószemeket, és belesimítjuk a masszát. Másnap sütőpapírra kiborítjuk és száraz, langyos helyen tartjuk 2-3 hétig, amíg a külseje egészen megszikkad. Időnként forgatjuk. Majd celofánpapírba csomagolva száraz helyen tartjuk.

    És egy másik, ami nagyon hasonló:

    Az érett birsalmákat alaposan meg kell mosni, héjukról el kell távolítani a szürkés bevonatot. Ezek után negyedeljük és távolítsuk el a magházat. Forró vízben puhára kell főzni, majd a leszűrt gyümölcsöt össze kell törni (mintha burgonyapürét készítenénk). Az összetört birset addig főzzük, míg kavargatás közben a lábas alját meg nem látjuk. Minden kg tört gyümölcshöz 80 dkg cukrot keverünk és további 10-15 percig kavargatjuk. Ha túl kevés ideig főzzük, fennáll a veszélye, hogy a készítmény idő előtt megpenészesedeik a magas víztartalom miatt. Ha kész, akkor tetszés szerinti formákba öntjük, de sietni kell, mert nagyon gyorsan alvad. Ízlés szerint keverhetünk bele diót, mandulát, mogyorót vagy mazsolát. Ha megdermedt, borítsuk ki a formából száraz, szobahőmérsékletű helyen, időnként megforgatva szárítsuk 2-3 hétig. Ha kész, fogyasztásig celofánba csomagolva tároljuk.            
                                    
                    
                          
           
    előzmény:
    ilu54@ (2779)
    2009-11-03  08:44
  23. 2009. november 3. 08:442779.
    Jó reggelt Mindenkinek! Segítséget szeretnék kérni. Kaptam birsalmát a szomszédomtól. Birsalmasajtot szeretnék készíteni, de még nem csináltam. Tudnátok segíteni egy jól bevált recepttel. Segítségeteket előre is köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_464571
    Torolt_felhasznalo_464571
    2009. november 1. 14:342778.

    Szia chilly76!

     

    A befőzőautomatát a www.befőzőautomata.hu oldalon megnézheted.

    Szerintem nagyon szuper találmány,nagyon nagy segítség!! Minden befőttet, zöldséget, savanyúságot, lekvárt, gyümölcslevet, tartósítószer nélkül tudsz vele dunsztolni.

    Egyébként az automata nagyon régi bevállt háztartási készülék.

     

    Csak ajánlani tudom!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_873545 (2776)
    2009-10-14  19:42
  25. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. október 14. 20:192777.

    Szia Kriszti!

     

    Nekem van birsalma lekvár receptem, már főztem is be talán tavaly. Hétvégén beírom, ha ráér!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_750216 (2775)
    2009-10-14  19:29
  26. Torolt_felhasznalo_873545
    Torolt_felhasznalo_873545
    2009. október 14. 19:422776.
    befőzőautomata???!!! de jól hangzik! olyat hol lehet????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464571 (2767)
    2009-09-14  15:03
  27. Torolt_felhasznalo_750216
    Torolt_felhasznalo_750216
    2009. október 14. 19:292775.

    Sziasztok !

    Birsalma lekvárt szeretnék főzni!Tudtok receptet?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2009. október 14. 19:202774.

    Szép estét Konyhatündérkék!!!!

     

    Tudnátok segiteni? Apósom saját maga termesztett pritamin paprikát,ami bepirosodott abból édes annát készítettünk. De sok zöld maradt,abból mi legyen? Abból is lehet édes anna?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (1)
    2003-03-10  19:08
  29. 2009. október 10. 22:042773.

    Itt lesz a kökényszezon. Tavaly már érdeklődtem recept után. Likőr recit kaptam.

    Viszont az idén szeretnék valami mást is. Pl. dzsem, szörp, stb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. október 5. 21:292772.
    Húúú ez nagyon jónak tűnik, ki fogom próbálni! Köszi!!!!
    előzmény:
    hori0819 (2771)
    2009-10-05  15:13
  31. 2009. október 5. 15:132771.

    Sziasztok. A hét végén csalamádét készítettem télre, nagyon finom és azonnal fogyasztható, megosztom veletek a recit, ha valaki szeretné elkészíteni.

    Hozzávalók: 3 kg káposzta, 3 kg paprika, 2 kg uborka, 1 kg hagyma

    ezeket legyalulni, majd rászórunk 1 kg cukrot, 15 dkg sót, 2 teáskanál borként  2 kávéskanál szalicit és fél liter 10 %-os ecetet. Hagyjuk egy napot állni amíg levet ereszt, közben többször megkevergetjük. Másnap üvegbe rakjuk. Nekünk nagyon ízlik, a sokféle savanyúság közül minden évben ez fogy el legelőször.

    Jó munkát nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (1)
    2003-03-10  19:08
  32. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. szeptember 19. 17:062770.
    Közben már megtaláltam! Ez egy jópofa dolognak tűnik!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464571 (2767)
    2009-09-14  15:03
  33. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. szeptember 19. 17:002769.

    Szia Birnen!

     

    Mi az a befőzőautomata??? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464571 (2767)
    2009-09-14  15:03
  34. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. szeptember 19. 16:582768.

    Sziasztok!

     

    Hoztam újabb recepteket:

     

    Paprikalekvár – csípős
    Ledarálunk 2 kg csumázott paradicsompaprikát, ž kg paradicsomot, és 5 db nagyobb csumázott cseresznyepaprikát. Nem nagy lángon összefőzzük, amikor sűrűsödni kezd, 15 deka cukrot keverünk hozzá, és lekvár sűrűségűre főzzük. Kisebb űrtartamú üvegekbe szedjük, és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.

    Paprikamártás fűszeresen
    25 dkg hagymát, 2 kg paradicsomot, 2 kg paradicsompaprikát, ledarálunk. Majd ízesítjük: 20 deka cukorral, 3 deka sóval, és 2-3 babérlevéllel. Valamint zöldfűszerekkel, úgymint lestyán, 5-6 zsályalevél, 1 szál izsóp, 1-2 szál kakukkfű, 1 szál majoranna, fél csokor petrezselyem.
    Közepes lángon krém sűrűségig főzzük, majd ízlés szerint tovább ízesíthetjük, mustárral, őrölt fehérborssal, reszelt szerecsendióval, szegfűszeggel, szegfűborssal, továbbé kevés reszelt citromhéjjal, és összefőzzük. Üvegbe szedjük, és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.
    Amikor "szál" fűszernövényről beszélek, akkor ez alatt kb 30 cm hosszúságúra gondolok. A lestyán eléggé aromás növény ezért azt mondanám, hogy akkorát használj, hogy ha összehajtogatod akkor az egyik markodba férjen. A zöldfűszereket egészben is belerakhatod, és a végén kiveszed, vagy nagyon apróra összevágva rakod bele. Ebben az esetben az izsópot, és a kakukkfűvet levelezd le, mert fásszárú, ezért nem alkalmas fogysztásra a szára.

    Konyakos szilva
    A megmosás után szárazratörölt szilvát hústűvel alaposan megszurkáljuk. Nem fém, de tetővel rendelkező edénybe rakjuk. 1 kg szilvához 1 kg cukrot öntünk a szilvára, majd felöntjük annyi konyakkal ami bőségesen ellepi, ízlés szerinti mennyiségű egész fahéjjal ízesítjük, majd az egészet kiméletesen átkeverjük. Lefedve 10 hétig állni hagyjuk, időnként többször átkevergetjük. Érlelési idő letelte után a fahéjakat kidobáljuk, a szivát kisebb üvegekbe átszedjük, lezárjuk, helyére állitjuk. Felbontás után is hónapokig eláll.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_464571
    Torolt_felhasznalo_464571
    2009. szeptember 14. 15:032767.

    Szia akire81 !

     

    Én a befőzős topikot csak a receptek miatt nézem, a tartósítószert viszont minden esetben elhagyom. A dunsztolásra már régen van kényelmes és egészséges módszer. Mindent befőzőautomatával dunsztolok,(gyümölcsöket, zöldségeket, savanyúságokat, lekvárokat, ivóleveket) így nem kell tartósítószert használnom, sőt citromsavat vagy ként sem !! Nem barnul be semmi, eláll és nagyon finom.

     

    A gyümölcsöket éretten teheted el, nem fő szét, és a kicsinek akár cukor nélkül is elkészítheted kis üvegekbe .( Úgy gondolom fontos a natúr ízeket számukra sokáig megőrizni és nem agyoncukrozni mindent.) A kislányomnak mindig így készítem és nagyon szereti. Még a pocakomban volt mikor a gyümölcspüréket készítettem neki.

    A tartósítószer szerintem nem csak a kisgyermekeknek káros.....

     

     

     

    A Last ketchupot  is elkészítettem, csak nem tettem hozzá szalicilt és 95 fok 30 percen kidunsztoltam.

    Nagyon finom lett, főleg szalicil nélkül!!!

     

    Köszi a recepteket !!!!!

    előzmény:
    akire81 (2765)
    2009-09-11  22:29
  36. 2009. szeptember 14. 11:202766.

    Sziasztok!

    Sherpa által megadott last ketchup végre elkészült és mondhatom,

    megérte a fáradtságot mert nagyon fínom és sürü lett, igaz kicsit csípősre sikerült, mert a cseresznyepaprikából többet tettem a receptben írtnál.  Még egyszer köszönöm a receptet. Jó munkát mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2009. szeptember 11. 22:292765.

    Sziasztok!

    Azt szeretném megkérdezni: Hogyan lehet eltenni barackot télire ha egy 1 éves gyermeknek szeretnék adni belőle? Tudok befőttett készíteni, de most a gyerek miatt félek a tartósítószerektől. Ti hogyan oldottátok meg?

    Félek, hogy felforr, sőt bebarnul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2009. szeptember 6. 12:182764.
    Ha könnyen és finomat akartok befőzni ami még anyagkiag meg is éri így ősszel akkor a narancsot próbáljátok ki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2009. szeptember 6. 01:242763.
    A kertünkben van egy nagy galagonyabokor tele piros bogyókkal. Jelenleg a galagonyalekvár izgat. Valamilyen receptet már találtam a neten, de a személyes tapasztalatok érdekelnének. Nincs jól bevált receptetek? Mikor érett igazán a galagonya?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2009. augusztus 30. 18:292762.
    Köszönöm szépen a válaszokat,hamarosan elkészítem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (2757)
    2009-08-27  06:35
  41. 2009. augusztus 27. 13:352761.

    Köszönöm szépen, a jövő héten lesz megint érett pari a paprika már megérett hozzá, feltétlen kirpróbálom. A múltkor csináltam már ketchupot, az ize finom lett, de kissé híg (azért megesszük).

    Erről beszámolok nektek, ha megkészültem.

    Köszönöm: Hori (Gyöngyi)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (2752)
    2009-08-26  18:22
  42. 2009. augusztus 27. 11:292760.

    Én rendes almából csináltam múltkor lekvárt.Kaptunk hullott almát,hogy csináljam meg kompótnak.Igen ám,de a gyerekeim nem akartak kompótot,berakáshoz pedig nem lett volna épp gusztusos a szeletelése miatt(sokat kellett faragni),így hámozás,magozás után összeturmixoltam (nagyon sűrű lett),felfőztem.A cukor mellett kis fahéjat tettem hozzá,a végén kevertem bele pici szalicilt és dunsztoltam.Pici üvegekbe raktam,palacsintához jó lesz.

    Nagymamám régen,ha sok alma volt,amit gyorsan el kellett volna fogyasztani,nagy lyukú reszelőn lereszelte,lecukrozta,aztán saját levében kicsit megdinsztelte,megszórta fahéjjal,majd egy kis szalicit tett rá és üvegekben kidunsztolta (szárazon).Később jó volt elővenni akár almás  sütihez,persze használat előtt kinyomkodta a levét.

    előzmény:
    ANDREA* (2758)
    2009-08-27  06:40
  43. 2009. augusztus 27. 11:142759.
    na ezt nem értem,másodszor se tette fel a másik képet.Megpróbálom mégegyszer,hátha...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (2756)
    2009-08-27  06:33
  44. 2009. augusztus 27. 06:402758.

    Sziasztok!

     

    Segitsetek, van egy hatalmas vadalmafa a kozelunkben, es nagyon egeszseges apro almak nottek rajta.

     

    Lehet-e vadalmabol dzsemet, vagy lekvart fozni.

     

    Varok ezen kivul minden mas otletet is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (1)
    2003-03-10  19:08
  45. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. augusztus 27. 06:352757.

    Szia amami!

     

    Én általában viszonylag kis üvegekbe szoktam eltenni, kicsi szószos üvegekbe, illetve 2,5 dl-nél nem nagyobb konzerves üvegekbe. Hogy pontosan mennyi lesz belőle, azt nem tudom, de elég sok...

    előzmény:
    amami (2753)
    2009-08-26  18:41
  46. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. augusztus 27. 06:332756.
    Ez nagyon szépséges lett!
    előzmény:
    32kriszti (2754)
    2009-08-26  23:50
  47. 2009. augusztus 26. 23:532755.

    úgy látszik,a másik kép lemaradt,pedig kettől töltöttem fel,na mindegy...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2009. augusztus 26. 23:502754.

    ma eltettem egy jókora adag savanyúságot.Egy adagot csináltam  bolti (kapros Szilas) tartósítóval és dupla adagot saját készítésűvel.Remélem,sikerülnek,mert egyikkel se csináltam még.A saját készítésű receptje a netről van,egy másik fórumról,de már nem tudom,kitől.Azt írta,20 éve ezzel csinálja és mindig fini volt és elállt.

    Csalamádé is készül,pénteken kerül üvegbe,majd akkor lefotózom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2009. augusztus 26. 18:412753.

    Nagyon köszönöm ,ilyesmit kerestem én is.

    Megtudhatom ebből az adagból mennyi üveggel lesz,és mekkora méretű az üveg?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (2752)
    2009-08-26  18:22
  50. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. augusztus 26. 18:222752.

    Na, akkor itt van a Last ketchup receptje!

     

    Hozzávalók: 2 kg pritamin paprika, 1 kg paradicsom, 1 kg hagyma, 2-3 db cseresznye paprika, 3-4 babérlevél

    A hozzávalókat szépen puculni, felvagdosni, aztán feltenni a tűzre 2-3 órácskára, időnként megkavargatni. Ha elfőtte a levét, passzírozni (botturmix egyszerűbb!) Ezután hozzákeverünk 17 dkg kristálycukrot, 1 marék sót, 2,5 dl 10%-os ecetet, 1 kiskanál őrölt fekete borsot, 1 tubus, vagy 2 ek mustárt. Mindent jól összefőzünl, a vége felé keverünk bele egy tk szalicilt és kis üvegekbe rakjuk.

     

    Ez a recept egy fórumozótól van, aki Kovácspál néven fórumozott itt évekkel ezelőtt. Minden évben megcsinálom ezt a ketchupot, mert annyira finom! Amikor elkészülök vele, általában a lábasból kitunkolom friss kenyérrel a maradékot!! Próbáljátok ki!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top