Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2017. május 17. 06:07127151.

    Köszönöm szépen a jókívánságokat, nagyon jól esett.Sajnos itt nagy szárazság van.A környéken mindenütt jó ki záporok voltak,de minket.


    elkerült.A kerten is meglátszik.Azért most tényleg nagyon szépen virágzik minden.


    Editnek olyan sok kötelező olvasmánya van,hogy egyszerűen nem győzi.Megkért hogy, Az Ötös számú Vágóhíd című könyvet olvassam el és csináljak egy rövid vázlatot.


    Ismered ezt a könyvet? Valami rettenetes zagyvaságnak látom.Mondja hogy a fiataloknak tetszik.


    Már szépen virágzik az akác.Anyukám mindig csinált ilyenkor palacsinta tésztába forgatott sült akácvirágot.Mi is szeretjük.

    előzmény:
    krnem (127150)
    2017-05-15  20:35
  2. 2017. május 15. 20:35127150.

    Szervusztok, szép estét!


    Olyan jó, hogy még most is világos van. Ma egész nap gyönyörű idő volt, lehetett kertészkedni, és a mosott ruha is megszáradt.A korábbi időjárás nagyon kedvezett a szúnyogoknak, de most este már végeztek egy irtást. Remélem, hatásos lesz.


    Évike!


    Köszi a fotókat! Jót derültem a "vőn", a fákon ugráló, repülő családon.Végre alakul az időjárás, s aki csak teheti, megy a szabadba. Erre nagyon jó az állatkerti séta is. A középső fiammal sokat jártam Pestre dokihoz, s olyankor minden alkalommal el kellett sétálni a "sasos" hídhoz, meg a kígyókhoz az állatkertbe. Az időnkbe belefért, sokat kellett várni a vonatra. Míg Újpesten laktak a lányomék, s gyesen volt, rendszeresen ment a gyerekkel oda. Bérletük volt, de mostanra úgy tudom, sok minden változott ott is, nagyon elszaladtak az árak.


    D (Gabi?)


    Nagyon szép hétvégéd volt. Finomakat készítettél, de a családért mindent! Olyankor nem is érzi az ember a fáradtságot.


    Kár, hogy nem beszélgetnek sokat a Kisherceggel, pedig az nagyon fontos lenne. Az jó, ha mindent megért, de nem kéne a beszélgetéssel az óvodáig várni.


    Úgy látom, a közlekedéssel mindenütt van valami gubanc.Nagyon sok idő míg A-ból B-be eljut az ember.


    Biztosan kidolgoztad magad, de azért ne vidd túlzásba, csak módjával.


    Milla!


    Biztosan szép a kerted! Talán májusban a legszebbek. Harsány zöld, s szebbnél szebb virágok. Férjednek gyógyulást, lánykádnak jó felkészülést, sikeres vizsgákat kívánok.


    További szép estét! Jó éjszakát!


    Marika

  3. 2017. május 15. 17:39127149.

    Nagyon aranyos egy ilyen "Kisherceg"és boldog a nagyival.Nagyon szépen telt a hétvégéd.Én örültem a szép időnek és boldogan kertészkedtem.Férjem még mindig köhög sajnos.Lánykám pedig rengeteget tanul a vizsgákra.

    előzmény:
    Dapazso (127148)
    2017-05-15  08:27
  4. 2017. május 15. 08:27127148.

    Szép napot mindenkinek!


    Az este végre hazaértem.Pénteken a húgomnál aludtam Dabason,és szombaton mentem a fiamékhoz Kakucsra.


    Akkorra már jobban voltam,mondjuk már itthon is ,csütörtökön sütöttem főztem,még pénteken is,hogy amit lehet frissen vigyek.Vittem körömpörköltet azt mindnyájan nagyon szeretjük a családban,csak a kismenyem nem nyúl hozzá,így vittem én,és rakott kelt,meg töltött káposztát,meg sült  oldalast, tarját.


    Még  sütöttem almás pitét,kókuszos csigát,ezeket már a húgomnál.


    Aztán átvitt a fiamékhoz,kicsit elvoltunk,és este a fiam vitt vissza hozzá Dabasra,ott aludtam megint,és vasárnap du.5 kor indultam hazafelé.


    Sajnos a  gyorsjáratot hazafelé nem értem el ,mert beragadt az 5-s út,így szokásos kb.50 perc helyett másfél órát jöttünk Dabasról a Népligetig.


    Bp.-ről így  inkább vonattal jöttem, Dorogról a nagyfiam hozott haza ,vasárnap a közlekedés kicsit katyvaszos felénk is.


    Ráadásul ez a rengeteg útjavítás...


    A Kisherceg nagyon örült,le se lehetett vakarni rólam,beszéltettem,mert már szavakat mond,és beszélne is szépen,de nem igazán kommunikálnak vele,.


    Pedig mondtam nekik,hogy sokat kell kérdezni,mesélni beszélgetni,mikor mit csinálunk vele,vagy egyébként is.,de valahogy nem megy át nekik.


    Mert a gyereknek az igenen-nemen kivűl nem nagyon kell kérnie,vagy mondania semmit,max. az aha.


    Viszont  amíg ott voltam szépen beszélgettünk,tudna már,csak nem használják a tudását eléggé.Na de majd az ovi megtanítja,hogy beszélnie kell,mert ott nem fogják kínálgatni evvel-avval.


    Jött volna velem ,de amikor otthagytak a húgomnál,sírt mert azt hitte,haza megyünk.


    Sírtam én is, de jönnek jövőhónapban, meg a szüléskor én is megyek hozzájuk.Imádom a kis prücsköt!


    Itthon ezt nem mondhatom a Hanna előtt,mert azonnal valami produkcióba kezd és persze el kell ámulnom és dicsérni,mert ő "sokkal ,se sokkal okosabb,meg szebb",mint Adrián.Majd okosodik Ő is.


    .No,szóval most már vagyok,majud visszaolvasok,de most csak bejelentkeztem és megyek dolgomra,..ezer van!

  5. 2017. május 15. 07:33127147.

    Szép volt tegnap az állatkerti séta, sokan voltak, rengeteg gyerek.
    Nagyon meleg volt, a kis vöröskéink igencsak fürgék voltak, nem álltak meg egy sztárfotóért sem! Igy röptében tudtam csak elkapni őket. Pillanatok alatt a fa tetején élvezték a kilátást. Bokros már minden, lehet, hogy a sok ember zavarta őket. Azért felteszek abból, ami van.
    A 3.képen a vaddisznó lábánál a pici.
    Napos hetet kívánok!

  6. 2017. május 14. 07:10127146.

    Itt szerencsére fordítva van a dolog.Fiatal koromban majdnem üres volt a templom.Most már tele van.Óvoda és iskola is van, nagyobb ünnepeken be sem lehet férni.


    Sok ember fordult már a hit felé


    Sajnos vidéken nincs munka ez függ mindennel össze.Szekszárdon is ezt látom.Szomorú

    előzmény:
    krnem (127144)
    2017-05-13  21:25
  7. 2017. május 13. 23:09127145.

    Marika, szep kirandulas lehetett, tobbszor voltunk, kituno idegenvezetovel, mindig. Talan 2 eve utoljara. A freskokat nezve majd leesett ill.kitort a nyakam, de szep volt.


    Allatkertben kell fenykepezni, bar most sokan lesznek, majd igyekszunk idoben indulni. // viragok locs.jahoz eljonne a lanyomek, de dolgozik, na majd meglatom. Joejt!

    előzmény:
    krnem (127144)
    2017-05-13  21:25
  8. 2017. május 13. 21:25127144.

    Évikém!


    Célirányos "kirándulásokon" nincs is szükség fotókra, csak gyors ügyintézésre.


    Ha több napig is távol vagytok, akkor nehezebb a virágok ápolása, locsolása. Egy-két nap még megoldható.


    Nincs arra pénz, hogy takarítót alkalmazzanak. A templom sem nagy, s ez önkéntes munka. Régen többen is vállalták, de egyre idősödnek az emberek, s az erő is fogytán van. A fiatalok pedig nem foglalkoznak ilyesmivel.


    Ma egy gyönyörű napon vagyok túl. Igaz, 4-kor keltem, s nemrég értem haza. Egerben voltam a Székesegyházban a Rózsafűzér-társulatok találkozóján. Több ezren voltunk, felemelő érzés volt.


    Jó éjszakát!


    Marika


     


     

    előzmény:
    007eva (127137)
    2017-05-12  16:13
  9. 2017. május 13. 15:23127143.

    Igen, itt a hegyen is van. De de alig van pár az egész országban. Kár.


    Macsi Macijának már "csak" 13 km van hátra!!!! a célhoz. Nagyon drukkoltunk neki, mert egy igazi sportember, kitartása meg példaértékű. kisérte az uton, néha adott kávét, teát.

    előzmény:
    milla55 (127142)
    2017-05-13  13:19
  10. 2017. május 13. 13:19127142.

    Igen így van, vannak akik az egyházra hagyják  vagyonukat. Nem kötelező!


    A másik oldalon pedig az egyházi kezelésű szeretet otthonokban várólista van.Tudomásom szerint.

    előzmény:
    007eva (127141)
    2017-05-13  09:03
  11. 2017. május 13. 09:03127141.

    Millám, miért haragudnék? ismerjük mi ezt a szót? nemnem.
    Egyébként a Szt.Imre templom a Körtérnél akkora, hogy oda egy hadsereg kellene a takaritáshoz. A Jáky kápolnánál el tudom képzelni, de azt is nehezen, mert az egy kész "zarándokhely", akár milyen kicsi. A Mátyás templomról nem is beszélve. 
    Egyébként: a véleményem az, hogy sok pénze van az egyháznak, ezen ne spóroljanak.
    (ORFI-ban pl. a mellettem levő néninek senkije sem volt, 92 éves, és itt egy csodás 3 szobás öröklakása volt, s mondta: nem ő az egyedüli, aki az egyházra hagyja ingatlanát.) És mivel mindig voltak hívők, épp úgy, mint szegények, hát én amondó vagyok: inkább alapitsanak egy idősek otthonát, és oda tegyék a pénzüket. Ők rászorulnának. 


    1. Strasburgi katedrális

    előzmény:
    milla55 (127139)
    2017-05-13  07:55
  12. 2017. május 13. 08:26127140.

    Remélem nem haragszol?Ez csak tájékoztatás akart lenni.

    előzmény:
    007eva (127137)
    2017-05-12  16:13
  13. 2017. május 13. 07:55127139.

    Még nagyobb templomokban is a hívek végeznek önkéntes munkát.Takarítanak virágot hoznak még süteményt is csinálnak ha valamilyen alkalom van.


    Nem kötelező testvérek a hitben.

    előzmény:
    007eva (127137)
    2017-05-12  16:13
  14. 2017. május 12. 22:22127138.

    A lopikázott rózsák elnyiltak. Ezt levágtam még.

  15. 2017. május 12. 16:13127137.

    Szervusztok!
    Marika, ma nem fotóztam. Ügyintéztünk, város, de 2,5 órát talpon. utálom a forgalmat, a várost, az nekem elég, amennyit látok belőle, ha célirányos dolgunk van.
    Fiatal korunkban mindig róttuk a belvárost. Anyukám mondta is párszor, hogy miattunk fogják ujra kövezni a Váci utcát.
    Hát ha nem is miattunk, de tényleg ujra lett kövezve.
    Aztán mikor bölcsibe vittem a kislányom (persze hogy a belvárosba, a hegyen nem vették fel! nem voltam protekciós!) 6-kor indultunk minden reggel, s legjobb esetben 6-ra értünk haza.
    akkor épitették a Felszab.téren az autóknak az aluljárót.  Tavaly meg betemették.
    A Váci utca közti Erzsébet hid Pesti hidfője alatt is volt aluljáró, gyalogos. Szintén akkor építették. Most nincs. De vannak álló autók tucatszámra.
    U.ez a helyzet a Margit hid Pesti hidfőjénél. Aluljárót be...  Nem tudom ezekben mi a pláne, én kicsi vagyok az ilyesmihez.
    - Nem vettem még semmit az erkélyre, nem akarjuk hogy ide kelljen jönni locsálni az ifjuságnak. Most akkor kivihetem a 2 kaspót ujra a lh-ba.
    Marika, nincs templomtakaritó??? De remélem kicsi a templomotok, hamar végzel mikor soros vagy.

    előzmény:
    krnem (127136)
    2017-05-12  11:10
  16. 2017. május 12. 11:10127136.

    Igen, villany. A konyhába külön vezetéken jön be a víz. A fürdő távolabb van a konyhától, s nem szerettem volna, ha a csőben marad a sok meleg víz, vagy sok hideg folyik el, míg a konyhába ér a meleg.


    Nagyon szép helyen jártatok!Ma is séta? Nagyon jó. Kell a mozgás. Várom a képeket!


    Reggel korán voltam a piacon. Újra vettem palántákat, remélem, ezek már nem fognak megfagyni.Most nincs a kertben "használható" virágom, így azt is a piacon vettem. Ebben a hónapban soros vagyok a templomtakarításban.


    Szép napot!


    Marika

    előzmény:
    007eva (127133)
    2017-05-12  09:52
  17. 2017. május 12. 10:58127135.

    Mielőbbi gyógyulást kívánok!!!

    előzmény:
    milla55 (127131)
    2017-05-12  08:14
  18. 2017. május 12. 10:42127134.

    Igen láz nélkül volt,de  antibiotikumot már két hete kapott.

    előzmény:
    007eva (127132)
    2017-05-12  09:34
  19. 2017. május 12. 09:52127133.

    Marika, Nálatok a vizmelegitő mondott fel (villany?) nálunk az elszivó a wc-ben zörgött,  áramtalanitottam, felmásztam létrára, boritót levettem, kiporszivóztam mert dugig volt porral, most köszi, nem működik!!!! Lehet, hogy nem kellett volna még a lukakba benyulkálni papirtörlővel is. - Ha igaz, ma du. jön vill.szerelő.
    Ilyen kicsi munkákért nem szokott kijönni, én már nem is udvarolok ezért, igy L.nak adtam a telót. Megtapasztalta, hogy ugy kellett kiimátkozni, hogy jöjjön.  Na, nyugtával dicsérem a kijövetelét.
    Félek hogy leég, ezért kell.... mert zúg, de nem sziv semmit, leesik róla papirzsepi.
    A vizmelegitőt ami a fürdőhöz és a konyhához adja a melegvizet, tavaly adta meg magát, igy ez a Bosh 6o e volt. Hááát ami elromolható, el is romlik.
    A tegnapi volt még egy jó kis séta, végigmentünk a Törökbálinti utig, az enyhe emelkedővel a 4.metrótól számolva fél óra volt, onnan a temetőhöz,majd le a MOM-hoz. Öregem, ott is folyt a viz, ahol nem volt csap.
    Inkább soha nem eszem édességet, csak ne edzen ennyire a főnök.   Mindjárt indulunk.

    1. Beregszászi út vége már nincs messze
    2. Közben érdekes házak is voltak
    3. virág- minden háznál
    4. Na már ez nekem sok! sokk!




    előzmény:
    krnem (127130)
    2017-05-11  20:21
  20. 2017. május 12. 09:34127132.

    Millám, és láz nélküli? azt nehéz észrevenni. De makacs nagyon, hogy nem akart dokihoz menni. Most legalább kapott gyógyszert. Jobbulást neki, és vigyázzatok rá.

    előzmény:
    milla55 (127131)
    2017-05-12  08:14
  21. 2017. május 12. 08:14127131.

    Sanyinak tüdőgyulladása van.

    előzmény:
    007eva (127129)
    2017-05-11  08:46
  22. 2017. május 11. 20:21127130.

    Köszönet a szép képekért. Jó kis sétát tettetek!Nagyon szép lett a felújított templom. Rég jártam már arra, lehet, hogy be kéne ütemezni egy kirándulást.


    Ma már egy kicsit jobb idő volt. Kidolgoztam magam a kertben is. Most ment el a vízszerelő, a konyhai vízmelegítőt kellett kicserélni, mert a régi kilyukadt. Mindig akad valami gubanc.


    Megyek, nézem egy kicsit a darts-ot.


    Jó éjt!


    Marika

    előzmény:
    007eva (127129)
    2017-05-11  08:46
  23. 2017. május 11. 08:46127129.

    Jóreggelt, és szép napot, ami már ezerrel süt.
    Megérne egy sétát, persze. L. mondta, mikor elment Ágiért, hogy milyen szép.
    Szigorlatok? Akkor megint tanulás. És még mennyi van hátra!


    1. A Hilton szállóba belevették a Miklós-tornyot. Szép műemlék.
    2. Mátyás templom teljes pompájában már (a tornya is megvanám)
    3. Elölről
    4. Ez a kis fekete torony, mellette a holló szájában a gyürü (utána kell nézni, miért is van?)

    előzmény:
    milla55 (127128)
    2017-05-11  06:57
  24. 2017. május 11. 06:57127128.

    Lehet, hogy egyszer ez a kerület is megérne egy sétát.Ez a legnagyobb kiterjedésű kerület.Csendes, nyugodt, és szép családi házak vannak erre.Még elérhetőbb árakkal.


    Van ismerős aki Budáról költözött ide.

    előzmény:
    007eva (127125)
    2017-05-10  21:53
  25. 2017. május 11. 06:53127127.

    Köszönöm,hogy feltetted ezeket a képeket.Tóth Árpád sétányról nem is igazán tudtam.Majd egyszer eljutunk oda.Most szigorlat következik ezerrel.

    előzmény:
    007eva (127125)
    2017-05-10  21:53
  26. 2017. május 11. 06:50127126.

    Az ACC 600-as a legújabb.Tényleg nagyon jó.


     

    előzmény:
    007eva (127123)
    2017-05-10  21:07
  27. 2017. május 10. 21:53127125.

    Marika, nyugi. Elfagyott, majd lesz másik. A létszámfogyás meg sajna, ki előbb, ki utóbb.
    Nem gondolnám, hogy ilyen nagy ünnepben van részetek a ballagásnál. Na jó, itt a kerületünkben sok gimnázium van, iskolán belül bonyolitják, máshogy nem is lehetne.
    Ma mint irtam, a Budai Várban voltunk. Kőrbe jártuk, hát a vár szélén majd be fagytam! mivel tegnap sokkal melegebb volt, ma csak 1 pólóban, mert egy vékony farmerblúzben voltam. Na bezzeg a férjem maga a Golf-áramlat, 1 vékony pulcsiban. Aztán ugy elkezdett sütni a nap, hogy nagyon jól esett. Persze a telefonomból alig láttam valamit, csak nyomtam a fotózáshoz, hogy valami csak lesz rajta! Tudod, egyébként is nem vagyok ügyes, de szeretem, 20-ból 1 mindig jó!!!!! Na ugye, itt van a sikerélmény.
    Holnap nem tudom merre, de megyünk.
    Mindegyikteknek jó éjszakát kivánok!!!!!!!
    Kép:  a szines tető a Levéltár volt,
             a Mária Magdolna templom tatarozás alatt,
             a Tóth Árpád sét.ról lelátás, Déli pu.felé,
             őrség a Köztársasági Palota előtt.

    Holnap teszek fel még párat.

        

    előzmény:
    krnem (127121)
    2017-05-10  14:40
  28. 2017. május 10. 21:18127124.

    Szia! a Házasság első látásra c. nem is tudom minek nevezzemet néztem, meg ma is, 7-kor. Mivel hétfőtől az elejétől láttam, igy most már kiváncsi vagyok, mi is fog történni.
    Nem akartam lopikázni, de ezek uuugy kilógtak! :-) és kezdenek kinyilni, sőt!
    Nem csodálom, hogy a málna drága, annak a leszedése igen munkaigényes.
    Ma nagy voltam! ledaráltam ugy 3o dkg diót, a felénél kevesebbet félretettem, jó lesz majd. A tészta már forrt, nosza gyorsan összekeverem akkor cukorral. De én egy nyalánkfalánk vagyok, s megkóstoltam.... nna! lebuktam! akkorát kiabáltam, hogy csak! persze, hogy sót tettem bele.
    Ugyhogy jól jött a külön félretett adag. Ez már a éhség jele volt, kb 5 órakor.
    Azt a gyerekes műsort félig hallottam a másik szóbából, mert közben itt voltam a szgépnél.-
    Jóéjt.

    előzmény:
    klivia48 (127119)
    2017-05-10  12:27
  29. 2017. május 10. 21:07127123.

    Gabika,kúráld ki magad, mert nem lesz ez igy jó. És ha van kedved akkor irsz, ha nincs, nem érsz rá, akkor meg majd.
    Hál égnek, van ami nem kötelező! A családnak meg főzni - hát - ha nincs más, akkor kell.
    Az izzadás jót tesz, meg az ACC nemtomhányas.
    Jobbulást kivánok!!!!!

    előzmény:
    Dapazso (127118)
    2017-05-10  11:30
  30. 2017. május 10. 14:51127122.

    Szia!


    A konyhaszolgálat után nem árt majd egy jó kis ágynyugalom, hogy mielőbb meggyógyulj. Állítólag a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen!Remélem, péntekig meggyógyulsz, s kedvedre unokázhatsz.


    Marika

    előzmény:
    Dapazso (127117)
    2017-05-10  11:27
  31. 2017. május 10. 14:40127121.

    Köszönöm Évikém!


    Hogy kevesebben vagyunk, az már elkezdődött. Sajnos 7 fiú és 1 lány már elment.


    A mi kis városunkban a ballagás ünnepnap. A 4 középiskolában egyszerre van a ballagás, majd a "házi" ünneplés után elindulnak a ballagók az iskolazászlóval a város főterére, ahová szinte egyszerre érkeznek meg. Ott van egy rövid, közös kis műsor, koszorúzás és polgármesteri köszöntő. Ilyenkor a tér zsúfolásig megtelik.


    Kár volt dolgoznom a paradicsomokkal.Mind elfagyott. A szamócavirágok viszont úgy néz ki, átvészelték az éjszakai fagyot. Most is nagyon hideg van, bár időnként előbújik a nap. Ma a kerti munka is elmaradt, kedvem sincs hozzá.


    A kirándulásaitokról várom a szép képeket!


    Marika


     

    előzmény:
    007eva (127113)
    2017-05-09  21:23
  32. 2017. május 10. 12:34127120.

    Remélem,hogy holnapra már elfelejted a rossz közérzeted,ítéld magad ágynyugalomra délutánra!Mi anyák úgy működünk, ha a gyerekeknek, unokáknak van ránk szükség megsokszorozódik/ na ennek a szónak kétszer futottam neki/az erőnk.


    Jó idő van!!!!Egy óra hosszáig takarítottam a teraszt, mondtam is a férjemnek, hogy hozzám is jöhetne a miniszterelnök úr.További szép napod legyen!!!!

    előzmény:
    Dapazso (127115)
    2017-05-10  11:20
  33. 2017. május 10. 12:27127119.

    Nekem a málnám lóg ki az utcára, cukik a gyerekek, mikor lopva csemegéznek.De ha látom közbelépek és biztatom a további lakmározásra őket.A virággal kapcsolatban a Fülemüle c. vers jutott eszembe, szerintem a jogi tekervényessége miatt.


    Az említett műsort nem láttam, pedig szeretem a jó beszélgetős műsorokat.A  Vigyázat gyerekkel vagyok!c. műsorba belenéztem, aranyos,vannak egészsen jó szülő-gyerek párosítások!Igazán szórakoztató, a gyerekek javára billen a mérleg nálam.


    Szép napot neked!


     

    előzmény:
    007eva (127114)
    2017-05-09  21:33
  34. 2017. május 10. 11:30127118.

    Mégiscsak megköszönöm Évikém neked is.


    Nem vagyunk olyan sokan,hogy ne győzném,de már tényleg alig látok..

    előzmény:
    007eva (127105)
    2017-05-09  11:14
  35. 2017. május 10. 11:27127117.

    Csak beköszönök,mert kúrálom magam ,és igencsak izzadok,itt meg hűvös van.


    Köszönöm a biztatást is meg a Kishercegemre a sok szépet,megyek vissza akonyhába,ott meleg van,meg sütök a lencsefőzelék mellé tükörtojásokat.Holnapra össze kell szednem magam ,mert sütni_főzni akarok..remélem jobb lesz a közérzetem


    Minden jót és további szép napot annak is akinek most nem írtam,bocsi!

    előzmény:
    krnem (127104)
    2017-05-09  09:32
  36. 2017. május 10. 11:21127116.

    Köszi,millám az ő nevében.


    Nem jobb ,pedig kúrálom magam!

    előzmény:
    milla55 (127108)
    2017-05-09  17:23
  37. 2017. május 10. 11:20127115.

    Igen Ő a Kishercegem",aranyos,csak eléggé anyás,gond lesz ha jön a hugi!!De majd megoldják!


    Szarul vagyok,de még büszkén se.


    Szép legyen a napod!

    előzmény:
    klivia48 (127103)
    2017-05-09  09:13
  38. 2017. május 9. 21:33127114.

    A dícséret jogosám! sok szép kertet láttunk ma is, ugye, amelyikvirág kilóg a kerítésen, abból szabad tépni?
    Mert én 3 szál rózsát letéptem. Egyik nem tuti hogy kinyilik, mert bimbós.
    Orgonát nem szoktam, mert mire hazaérek, lekonyul.
    Holnap a Várba megyünk, majd pár kép onnan is lesz - ha nem esik. A Mátyás templomot mindenképp, meg látképet a Duna felé.
    Néztem du. az RTL-en azt a házassági műsort, hát azt tudom, hogy nem kell elválni ha nem megy, hanem érvénytelenítik a házasságot. De abszolut hülyeség, viszont egyuttal érdekes is pszihológiai oldalról az egész.
    Nem láttad véletlenül?
    Most megyek nézek vmit a tv-ben... vmi gyerek-szülő kitalálósdi van, hátha érdekel.-


    Jó éjszakát mindenkinek!!!!!

    előzmény:
    klivia48 (127109)
    2017-05-09  20:24
  39. 2017. május 9. 21:23127113.

    Marika, gratula az 50 hez! és még tarisznyát is kaptál.
    Ilyenkor az a szomoru, hogy elkezdődik a mindig kevesebb létszám.
    A paradicsomot félteni kell a fagytól? Hova költöztél??? Skandinávokhoz???
    Szóval várható még talajmenti fagy. Ez nem jó. Nem volt elég a jég?

    előzmény:
    krnem (127111)
    2017-05-09  20:55
  40. 2017. május 9. 21:12127112.

    Milla, ne törődj a kukkolókkal! Nincs sok olyan, amit ne olvashatna az, aki nem is ismer! és ha igen, na és!
    Edit hogy van? főiskola? ne tanulja agyon magát, mert alapjáratban vág az esze.
    Ja, nem kellám rám hallgatni.
    A lányom  Sopronban a vizsgákra fő a  biztonság cimszó alatt  dupla bugyingót vitt, mert összevissza izgulta magát, aztán 5-ösökkel jött haza. Kész cirkuszt csinált, hogy ő nem tud semmit! Mondtam is, arra is van osztályzat, meg uv. 
    Ma megint egy jó adagot sétáltunk, hegynek fel meg hál' le is. Itt nem esett, de Farkasréten szakadt az ég délben.
    Légvonalban nem vagyunk messze, itt meg 2 csepp esett csak.
    Férjed köhög? és ilyenkor nagyon kell sajnálnotok???? Sok férfi elvárja! Nekem meg nem szabad, mert ó, neki semmi baja! hát nem is, csak a fulladás szélén egyensúlyoz.
    Na felteszek akkor még 1-2 virágos képet, amit ma fotóztam a telefonnal.

    Az 1.képen ez a befuttatás nagyon szép, nemtom mennyi bogár fészkel benne!
    A 3. képen valami ujjnyi vékony kaktusz omlik lefele.

    előzmény:
    milla55 (127108)
    2017-05-09  17:23
  41. 2017. május 9. 20:55127111.

    Szép estét!


    De jó, volt mit olvasni, nézni.Nagyon szép helyen jártatok!


    Az idén van az 50 éves érettségi találkozónk. A 40.-től minden évben találkozunk, s az 3-4 napos szokott lenni, mindig más helyszínen. Hogy szebb, és emlékezetesebb legyen, pénteken újra ballagott az osztály. Sajnos, ezen én nem tudtam részt venni, mert családi esemény (esküvő) volt. Ma az egyik osztálytársam elhozta a ballagótarisznyám egy emléklap kíséretében. A ballagás után közös vacsora volt, s a többnapos találkozó egy későbbi időpontban lesz.


    A nagy szél ellenére egész délelőtt a kertben voltam, a babok, s még néhány mag a földbe került. Jól elfáradtam, ha az idő engedi, holnap folytatás következik a tökfélékkel. Estére kicsit mérséklődött a szél, a levegő nagyon lehűlt, fagy várható. A kiültetett néhány tő paradicsomot "bezacskóztam", remélem, megvédi a fagytól.


    További szép estét, jó éjszakát!


    Marika

  42. 2017. május 9. 20:50127110.

    A babérmeggyekkel vagyok úgy, hogy bár nagyon szépek, de rengeteg helyet foglalnak,nehezen válnék meg tőlük/3 nagy bokor/,de valamit kezdenem kell velük.


    Mesélj nekem a kertedről az életedről, ami publikus, néhányszor olvastalak, mert be-benéztem Veronika miatt, érdekelt, hogy mi van vele.


    Biztos örülne, ha látná, hogy vagyunk, beszélgetünk.

    előzmény:
    milla55 (127107)
    2017-05-09  17:20
  43. 2017. május 9. 20:24127109.

    Sok dicséret ér bennünket a kertet illetően, szerencsére a jó példa ragadós mert egyre több a rendben tartott kert ,udvar, a kapun kívül is sokan szépítgetik a környezetüket,persze tehetjük,mert az utcában szinte csak nyugdíjasok élnek,olyanok,mint mi is, hogy még tudunk tevékenykedni.


    Tetszett az önéletrajzi kitérőd, szívesen olvasom,érdekel!Oly nagy szeretettel gondolok én is a középiskolámra, az ott töltött 4 évre, kollégista voltam,felejthetetlen évek, és egyre több akkor megalapozott barátság éled újra, itt a neten.


    Mi bicajozni járunk nyaranta a húgommal és az unokáinkkal, nagyon jó móka!


     


     


     

    előzmény:
    007eva (127106)
    2017-05-09  11:27
  44. 2017. május 9. 17:23127108.

    Nagyon helyes ez a kisfiú.Bizon könnyű megfázni ebben az időben.Férjemnek sem múlik a köhögése.

    előzmény:
    Dapazso (127102)
    2017-05-09  08:37
  45. 2017. május 9. 17:20127107.

    Ilyen szép nyugodt helyről én sem kívánkoznék sehova.Sajnos ez a hiba könnyen előfordul.Viszont, ha kevesebb növényt ültetsz akkor az első tíz évben elég kopár lett volna a kert.


    Nálunk is így van ami túl nagyra nőt muszáj volt vissza vágni.

    előzmény:
    klivia48 (127101)
    2017-05-08  15:11
  46. 2017. május 9. 11:27127106.

    Unalom elűzve, a szépet mindenki szereti! Ti biztos megkapnátok a "tiszta udvar, rendes ház" táblát.
    Csodaszép minden virág! És öröm kertészkedni, na meg ha összejön a család, hát kellemes helyen jobban is esik egy kávé, 1 pohár sör, vagy egy jó kis történet, mese. A gyerekek meg eljátszanak, s hagyják a felnőtteket.


    Tegnap jó kört sétáltunk, ez a Feneketlen tó már majdnem ujból elbüdösödött évekkel ezelőtt, aztán kitalálták, meg kell menteni, ilyen vizi szökőkut beépitésével frissen tartják a vizet. Régen igen sok kacsa volt, hal is akadt. Körülötte futópálya van, sok pad, mögötte a Szt.Imre templom, itt voltam elsőáldozó,  mellette a volt József Attila Gimnázium, most valami Ciszterci. A J.A. gimn. volt buda legkeményebbje. Hugom 71-ben érettségizett, 9 osztály volt akkor negyedikes, 40 fős létszám általában. A 4,5-ös eredmény már gyenge volt. Szin kitünők lettek, s voltak 4 év alatt.
    Én korábban jártam ide, na persze hogy 2 év után kimaradtam, s majd pesten az Eötvös J.-ban érettségiztem. A Reáltanoda utcai is megkövetelte a magáét.- Soha nem voltam eminens, dehát egy fekete bárány is kellett a családban. (és nekem a fekete bárányka jobban is tetszik!!!) Ja és a hugomnak 3 felsőfoku nyelvvizsga, miegyéb. Ő nagyon szorgalmas volt, dupla annyit tanult.
    Na kis csipetnyi önéletrajz....
    A képeket az előbb feltettem.....

    előzmény:
    klivia48 (127101)
    2017-05-08  15:11
  47. 2017. május 9. 11:14127105.

    Huu de szép kis csibészke! Elfogadnám!


    Képek: tegnap a budai Feneketlen tónál.

    előzmény:
    Dapazso (127102)
    2017-05-09  08:37
  48. 2017. május 9. 09:32127104.

    Szép napot!


    Nagyon aranyos az a kis herceg! Kúráld is magad, bár ebben a nagyon változékony időben nem nehéz megfázni, s a gyógyulás is lassabban megy.


    Sokat dolgoztál tegnap te is, bár a kertben mindig akad munka. A konyhakerti növények csak vegetálnak, a dudva pedig úgy nő, mintha húznák fölfelé.


    Az eper nálam is szép, a ribizliken pedig rengeteg termés mutatkozik. Úgy lehajlottak az ágai, hogy tegnap karóztam őket. Az itthoni gyümölcsfákon nagyon kevés termés mutatkozik, pedig tele voltak virágokkal. Éppen akkor volt egy hideg, nagyon esős időszak.


    Sikerült szétpalántázni a salátát, délután kicsit kapáltam is, nem volt az esőből utánpótlás. Most is ragyogó napsütés van, de a szél orkánszerű, pedig ma a babokat szerettem volna a földbe tenni.


    Kúráld magad! Mielőbbi gyógyulást kívánok!


    Marika

    előzmény:
    Dapazso (127102)
    2017-05-09  08:37
  49. 2017. május 9. 09:13127103.

    Szép napot kívánok!


    Ő a háromévesed? Nagyon helyes!


    A virághasonlattal  kapcsolatban,igyekszem magam is kigyomlálni, persze nem mindig sikerül.


    Esik, hűvös van,nem szeretem, mert nekem is nagyon sok tennivalóm lenne kinn.


    Vigyázz Magadra és gyógyulj!Érezd jól Magad a Tieid között!

    előzmény:
    Dapazso (127102)
    2017-05-09  08:37
  50. 2017. május 9. 08:37127102.

    Szép napot mindenkinek!


    Nagyon szépek a virágaid Marikám,de amióta "ismerlek" ez volt a szívügyed,mert a szobanövényeidről is láttam képeket.Látszik,hogy szereted őket.


    Azt mondják aki a virágot szereti rossz ember nem lehet...


    Tegnap megfáztam,sajnos,kimelegedtem a fűnyírásban,meg az eper gazolásban.Olyan zellerhez hasonló,erős indákkal futó gaz volt benne,hogy alig tudtam kitépni a gyökerét.De most kellett ,mert szépen virágzik az eper, mutatkozik is sok gyümölcs aztán később már nem akarom bolygatni.


    Így aztán jól megfújt a szél,mára fáj a fejem,torkom(olyan a hangom mint egy agyoncigizett alkoholistának) folyik az orrom,köhögök.


    Nem is lenne baj,de pénteken mennék a Kisebbfiamhoz Kakucsra,és gyógyulnom kell ezerrel,mert ugye ott a 3 éves Kisherceg,meg a pocaklakó....Kismenyemnek se akarok ártani.


    Ma kúrálom magamat,kicsit gyomlálok  ha megfőztem és ennyi!


    Maradt tegnapról brokkolikrémleves,csinálok hozzá barna rizst,és kikapok egy doboz halrudacskát,mert nálunk a kedd az a halnap...lenne,ha mindíg bejönne.


    Lejárt a gép,megyek teregetni,talán ma még megszárad.Hidegedik az idő,éjszakára talaj menti fagyokat mondanak a tv-ben.Jó lenne már elzárni pedig a fűtést,mert nő a számla,rezsicsökkentés ide,vagy oda..

Címlap

top