Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. július 22. 11:5368601.

      Sajnos, a Feldmár-interjút nem találtam meg. Pedig szívesen olvasom gondolatait.
       Ez a e Brúnód igazi kincs. Mint az én Benikém.
       Azt az edényes megoldást tényleg nehéz megérteni. Eszembe jut egyik rokon mondása: mindenki bolond a maga módján, vagyis mindenki másképp.

    előzmény:
    jara (68586)
    2017-07-21  17:10
  2. 2017. július 22. 11:4668600.

      Gratulálok a remek vendéglátáshoz, Zsumikám! Családod nagyon gondos, lám-lám, tudják ők, mivel szerezhetnek örömöt. Azt a csodamasinát már többször megcsodáltam, különösen a főzős műsorokban tűnik ki, milyen hasznos.
       Mai programotok is nagyszerű lesz, csak nem a híres szegedi halászlére fáj fogatok? De finom tud lenni! A Tiszában szabad halászni? Mert hogy a Balatonban megtiltották, eltűntek az éttermekből a magyar halak, és a hekből kevésbé finom a magyar halászlé.
        Nyilván azért van a tilalom, mert már nagyon kevés a hal. Az óceánokban igazi pusztítást végeznek halászat ürügyén és persze a távol-keleti népsűrűség miatt. Sokan vannak és főként halat esznek. Hát, aki cápauszonylevest eszik, annak azt kívánom, jusson a szegény, megcsonkított állatok sorsára. Ha erre gondolok, Ady verssora jut eszembe: "oly szomorú embernek lenni..."
       Na, jól elkalandoztam a tiszai halászlétől, elég nagy disznóság tőlem.

    előzmény:
    Zsumi45 (68593)
    2017-07-21  22:29
  3. 2017. július 22. 09:0868599.

    Úgy tudom, a keresztmamámat eleve Magdának keresztelték, sírján is ez áll. Méltó volt a nevéhez, mert elég határozott egyéniség volt, tekintélye volt, sok jót tett, szerették minden közösségben. Tanítónő  volt.

    előzmény:
    Kusza (68598)
    2017-07-22  08:43
  4. 2017. július 22. 08:4368598.

    Zsuzsa köszönöm szépen!


    Engem mindenki Magdinak hívott, a Magdád túl komolynak tartottam, valahogy nem illet hozzám. Egyedül az apósom hívott Magdusnak. 

    előzmény:
    Zsumi45 (68592)
    2017-07-21  22:03
  5. 2017. július 22. 08:3968597.

    Jaj Marika ne szégyeld már Magad, aranyos vagy, hogy eszedbe jutottam!

    előzmény:
    jara (68590)
    2017-07-21  21:35
  6. 2017. július 22. 08:3568596.

    Klára köszönöm szépen!

    előzmény:
    klára13 (68589)
    2017-07-21  21:17
  7. 2017. július 22. 08:0368595.

    Kedveseim!


    Szeretem írásaitokat.


    Akár személyes sorsunkról, emlékeinkről, akár a világ folyásáról írtok/-unk, valójában nem térünk el lényegesen a topik indítóban Klára által megfogalmazottaktól, mégis személyessé válik bennünk. Elképzeljük, akiket még sosem láttunk, vagy a fénykép alapján. Valamivel több az ismeretünk a személyes találkozás után. 


    Párbeszédünk az örökös keresést indítja el- ki vagyok én, milyennek is mutatom magamat? Hiszen valójában csak azt a szeletet látjuk, amit írásban megfogalmaz a másik. A visszajelzésekben pedig benne van jólneveltségünk is. Jó ez így. 


    Álmaink? Talán az is érdekes lehet, de az enyémek pl. annyira személyesek, s annyira bizarr némelyik, hogy nem tudok mit kezdeni velük. Azt gondolom, külső szemlélő még kevésbé- ha nem kísérte végig az életemet. Életeimet???


    Hogy az is előkerül néha, mit főzünk? emlékké válik másnapra, harmadnapra törlődik ....


     

  8. 2017. július 22. 05:3968594.

    Olvastam tegnap reggel a verset, nagyon tetszett, de nem tudtam elküldeni soraimat !Nem tudtam belépni többszöri próbálkozásra sem. Sajnos az ember lelkében sokkal mélyebbek a ráncok, mint az arcon,. Különösen, ha van pár plusz kiló. Simítja az arcot, de a lélek ráncait inkább mélyíti.  Talán korom és a megváltozott időjárás is hat arra, hogy nem tudok kifeküdni a a kertbe,nézni a a lombokat, az ég kékjét, lazultan " alfában " . Pedig nincsenek komoly gondjaink, komoly egészségi panaszaink,csak megkoptunk.

    előzmény:
    jara (68582)
    2017-07-21  06:28
  9. 2017. július 21. 22:2968593.

    Klárám, az ugrótoronyhoz nem tudok szólni, nem ismerem sem a régi, sem az új sportlétesítményeket.


    Ma 7-en, (mint a gonoszok?) ünnepeltünk itt nálam, holnap folytatjuk a Tisza partján , halászcsárdában. Utóbbit a lányomék szervezésében, s vejem elhozza a szüleit Békésből. (Dorka augusztusi szülinapja, Tündiék házassági évfordulója)


    Kedves vagy, hogy félted a kezem. Próbálom kímélni, de váratlan, hirtelen mozdulatok nagyon fájdalmasak. Nagyon jó gépet kaptam a gyerekektől, tál is és karok is forognak. Csuda finom tésztát dagasztottam vele. Könnyű, ropogós külsejű pizza(?) sikerült. A hozzáértő ifjúság a foccaciohoz hasonlította, csak sokkal több feltét volt rajta.Szerették.


    Nem sütöttem édességet, elég meleg lett így is a konyhában. Vettem fagylaltot és készítettem rá egy alkohol mentes Pina Colada öntetet.(kókusztej, banán, ananászlé).


    Mindjárt leragad a szemem. (Tündim elmosogatott).


     

    előzmény:
    klára13 (68581)
    2017-07-21  03:36
  10. 2017. július 21. 22:0368592.

    Magdika! Itt is, most is szeretettel köszöntelek! Nagyon sok -jó egészségben eltöltött- boldog névnapot kívánok!


    Holnapi névnapod is emlékeket ébreszt bennem. Drága nagymamám ugyan Mária Magdolna volt, de Magdi néninek szólították. Első szülött leánya, az én keresztmamám pedig egyszerűen csak Magda volt. Őt szinte édesanyámnak tekintettem, mert gyerek koromban többet volt velem, mint a távol munkát találó édesanyám. Névnapjukat ilyenkor rendszerint nagyobb családi körben ünnepeltük, többi testvérük is lehetőleg hazajött.


     

    előzmény:
    Kusza (68588)
    2017-07-21  20:41
  11. 2017. július 21. 21:5268591.

    Marikám, gyönyörűen megfogalmazott igazság. Jó lenne ha a lelki békét mindig megtalálnánk!


     

    előzmény:
    jara (68582)
    2017-07-21  06:28
  12. 2017. július 21. 21:3568590.

    De Klárám, de! Szuggerálom magam, hogy kezdjek el nevetni, mert leghőbb vágyam. Zoltán szomszéd a paradicsomot, a paprikát, és mindent cserépbe ültet. Kicsi a kertjük, mert fél telek, arra gondoltam azért. Kicsi a lakás is, be sem tudja vinni, mert a férőhelyre a párja viszi a leándereket és egyéb virágokat. Majd megkérdezem, ha hazajön. Logikus ember lévén, biztos van elfogadható magyarázata. Olyan kísérleti jellege van az egésznek. 


     


    Magdika, a Fb-n láttam, hogy köszöntenek. Nem szoktam naptárt nézni, ezért megyek a minta után.  Ez miatt pedig szégyellem is magam.

    előzmény:
    klára13 (68587)
    2017-07-21  19:43
  13. 2017. július 21. 21:1768589.

      Magdikám, a Jóisten adjon neked továbbra is ennyi erőt és egészséget, sőt még többet! És sok-sok boldog pillanatot, rengeteg örömöt!


     

    előzmény:
    Kusza (68588)
    2017-07-21  20:41
  14. 2017. július 21. 20:4168588.

    Köszönöm Marika, majd holnap lesz a névnapom.


    Ezzel az utazással én is így vagyok, örülök, hogy az idén nem mentem Olaszországba. Vissza emlékezve rá, sokat szenvedtem éjszakákon át a hőségtől. 

    előzmény:
    jara (68586)
    2017-07-21  17:10
  15. 2017. július 21. 19:4368587.

       Marika, nagyon hasonlítunk egymásra! Ha látom Párizs nevezetességeit, "de jó, hogy nem én vagyok ott az utcán!" mondom magamnak. És személyesen sosem látni annyi mindent, mint amit a filmesek megmutatni tudnak. Nekem erre igazi példa, ahogy a Gresham palotát megismerhettem felújítása után.
       Marika, gondolom azért vannak a növények edényekben, mert télre be kell vinni őket. Nekem Bazsi tanácsolta az ősszel, hogy hagyjuk kint a fenében őket, beleegyeztem, de aztán beszivárogtak a huncutok. Ami érdekes, hogy némelyik elfagyott, aztán feltámadt és szebb, különlegesebb, mint valaha.
       Marika, előbb szomorodtam el, versed csupán ráadás volt, nagyon jólesett. Ne hidd, hogy te szomorítottál el, dehogyis! Azt hiszem, elég gyakori, hogy az évtizedek elkoptatják az jókedvet. Vagy nem?
       

    előzmény:
    jara (68586)
    2017-07-21  17:10
  16. 2017. július 21. 17:1068586.

    Magdikám, ha ma van a névnapod, Isten éltessen sokáig, hozzá erőt és egészséget kívánok még. Meg minden szépet és jót.


    Nem vágyom sehova. Csodálkozom a nagy utazókon. Szeretem viszont képen, filmen látni a gyönyörű tájakat, érdekességeket, építészeti remekműveket.


    Klára, a Startlapon Feldmárral készült interjú található. Emelem gondolati kalapom előtte.


    Megyek, keresek Neked vicceket, vagy aranyosan vicceset jó?


    Ja, Brúnó hozott egy mosolygós szmájlira faragott fakanalat, és segédkezik a konyhában.


     

  17. 2017. július 21. 13:4768585.

      Olvastam versedet, Marika, és kicsordult a könnyem. (Vén elmeszesedett agyú hülye vagyok.) Azért volt ennek más előzménye is: ez az én gépem egészen öntörvényű, azt tesz elém, amit akar. Most hogy, hogy nem, internetezésem hajnalát varázsolta elő a Hipnózis-tapasztalatok topikkal. Elolvastam elejétől, igazi időutazás volt, igazi nagy élmény. Mi minden elveszett azóta! Belőlem a derű, a topiból sok-sok résztvevő, mert törölt felhasználóvá változtatta magát.


    https://www.youtube.com/results?search_query=secret+garde n+violin+solo


     

    előzmény:
    jara (68582)
    2017-07-21  06:28
  18. 2017. július 21. 13:0568584.

    Marika vigasztalódj, ha majd ti mentek a Hawaii szigetekre, vissza adja a szomszéd a segítséget, akkor majd ő locsolja a Te virágjaidat.

    előzmény:
    jara (68583)
    2017-07-21  09:07
  19. 2017. július 21. 09:0768583.

    Dúl a kula, kánikula, szomszédoknak irány Kuba. Van jó dolgunk, kik itthon maradtunk. Járunk a botanikus kertbe locsolni. Nem vagyok miatta örömteli hangulatban. Tanyasi kislány fejemmel sehogy sem értem, hogy a földben a gaz burjánzik, a nemes növények meg cserepek, flakonok, meg nem is tudom miben várják a vizet. Két napja van ez a helyzet, de még mindig találok olyan eldugott edényt, amit nem locsoltam. Motivációm az van, mert sóhajtozott a lelkem, hogy reméli mire jön (egy hónap) nem száradnak ki. Szerencsére a szomszédnőm 31-én hazajön, tehát csak addig kell öntözni, remélem. Szegény kis pincsijük, ma már nem kérte a reggelit és a kapuban fekszik. Nagyon öreg már, lehet vak is többnyire. Odatettem a falatot a szája elé, elfordította a fejét. Vízzel is ugyan úgy.


    Mesélem, hogy a nyári orgonám elszórta a magját, ami kikelt és elültettem. Két bokor volt az eredeti, lila és rózsaszín. Most a magról kelt pedig fehér. A törpe tátikáról is citrom és narancsos színűről szedtem magot és most több színben nyílik, de citromsárga nincs még. Kerestem azt a szót, ami biológiailag kifejezi ezt a "vissza az eredeti állapotra", mert kicsinyeimnek akartam mesélni róla, de nem találtam. 


    A vízilabdát szeretem nézni, de elfutok, ha vesztésre állunk. Így utólag nézek bele, mikor már tudom az eredményt. Ilyenkor már nem izgulok veszteség esetén.

  20. 2017. július 21. 06:2868582.

    Moretti Gemma: Tükör


    Ne számolgasd az éveket,
    nem lesz sem több, sem kevesebb,
    ha tükröd szemed elé tartod,
    ne keresd, azt a régi arcot,
    - a napmosolyú, gondtalant. -
    Megvívtál néhány kemény harcot.
    De hallgatózzál befelé,
    s ha felnézel, az ég felé,
    tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
    - mely réges-régen tiszta kék volt -
    lesz-e még újra égi szép?
    Ha tükröd magad elé tartod,
    s nem néz vissza a régi kép,
    ne fájjon, hogy a gondtalan,
    napmosolyú arcnak ránca van,
    nem is egy-kettő. Számtalan.
    Ami fontos: szemed a régi fénnyel, 
    barátkozzon a változó éggel,
    s tudj mosolyogni, gondtalan.
    Mert a lelkedben béke van.


     


     

  21. 2017. július 21. 03:3668581.

      Füred valóban nagyon jól járt. Tán még az ingatlanárak is emelkedtek.
      Ma Bazsi és Beni kint voltak egy vízipóló meccsen. Bár sajnos idegenek játszottak, japánok és franciák, így is nagy élmény volt. Mondja Beni, hogy iszonyúan nagy a rendőri és TEKes jelenlét, ez Beninek külön élmény volt, és mindenki nagy biztonságban érezheti magát. 
      Egyet nem értek sehogy sem. Nem tudom elképzelni. Ugye felépítették a Duna mellé a óriási ugrótornyot. Azt olvastam, hogy x-szer x méteres és hat méter mély medencébe ugranak. Hogyan van ez? A Dunából jelölték ki és talán mélyítették is a medret? Mert gondolom nem a rakparton ástak egy medencét.
      Ugye van dagasztógéped, Zsumikám? Nem kézi dagasztással teszed tönkre ismét kezedet? És a sajt reszelése is veszélyes, bízd férfi ujjakra, irgumburgum vaskalap.A süteménnyel kapcsolatban madártejet javasolnék, szintén kacsóid kímélése érdekében.
       Fantasztikus kúrákra vállalkozol. Gratulálok.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (68579)
    2017-07-20  22:26
  22. 2017. július 20. 22:3668580.

    Hus Kedves!


    Köszönöm, átadom a gratulációt! Kedden hazajöttek egy hétre, utána indulnak nászútra. Hajóval a Norvég fjordokhoz.


    Örülök, hogy leánykádék európai körútja sikeres, látványokban, élményekben gazdag! Olvasom, Te sem tétlenkedsz. Ismered a mondást? "Akármilyen kedves vendég, 3 napig untig elég" ?? 


    Van valami igazsága, hiszen ilyenkor nagyon kedvére tennénk a vendégeknek, s az ellátás, a programok szervezése bizony fárasztó. Mellette a szokásos otthoni kötelezettségek is. Az emlék utána és a vendég elégedettsége, persze kárpótol minket.


     

    előzmény:
    hus (68557)
    2017-07-18  03:50
  23. 2017. július 20. 22:2668579.

    Köszönöm Klára a felajánlott segítségedet, Marikánk megtanított rá, így tudtam küldeni Nektek néhányat.


    Kicsit zsúfoltak a napjaim.csak felsorolás:  barack szedés, lekvár főzés.


    Hazajött egy hétre az ifjú pár, holnap pizza vacsorára várom a Csipet csapatot.


    2 tejles délelőttömet villanyszerelő foglalta le. Kezdettől éreztem, hogy a konyhai világítás problémás, vettem újat, de nem jól választottam. Szerencsére vejem nem mert nekifogni, amikor meglátta a mennyezeti kábel dzsumbujt. Konnektorokat is érintett a hibás bekötés. Végül rendbe tette a mester, de az 5000.forintos lámpa felszerelve 18 000.-be került. (a hálózat javítással).


    Elkezdtem egy gyógykúrát az Anna fürdőben, jócskán elfáraszt. (vízitorna, masszázs, súlyfürdő, forró utazással) 15-15 kezelés, heti 2-3 napra elosztva eltart szeptemberig, akkor 15 nyaki ultrahang kezdődik. 


    Idéznék a vízes VB kapcsán egy balatonfüredi ismerősünktől : "Lassan a beruházások is befejeződnek, még mindig szépítgették az új létesítmények környezetét. Végül a város jól járt, épitettek egy mélygarázst, egy nagy szabadtéri parkolót, wi-fi hálózatot, városi úszoda felépítése és a busz-vasúti pályaudvar  korszerűsítése befejeződött." Az idegenforgalmi haszonról nem is beszélt.


    A vízilabda meccseket néztem, szurkoltam, remélem a folytatás is ilyen sikeres lesz. A kajak-kenu EB. során több szegedi és Csongrád megyei versenyző szerepelt sikeresen. Összesen 10 arany, 3-3 ezüst és bronz magyar érem született.


    Jövő héten a nagyobb család Olga napot ünnepel, alvó vendégeim nekem is lesznek, süteménnyel is hozzájárulok.


    Dióhéjban ennyi!


    Kellemes, hűvösebb napokat mindnyájunknak!


     


     


     

    előzmény:
    klára13 (68577)
    2017-07-20  12:06
  24. 2017. július 20. 14:2968578.

    Az egyik kutya gyakran kiugrik a kerítés felett, és össze-vissza bóklászik, nincsenek megkötve. Nem tudom majd mit érnek el az aláírás gyűjtők?

    előzmény:
    klára13 (68574)
    2017-07-20  11:40
  25. 2017. július 20. 12:0668577.

       Most látom, milyen apróra kicsinyítek. Ez azért túlzás!
       Zsumikám, ha te még nem nyomoztad ki, elmondom, nagyon egyszerű művelet. Ha hasonló a gépünk, talán akkor. Bár a korábbi lehetősége jobb volt, de ez is megteszi.

    előzmény:
    klára13 (68576)
    2017-07-20  12:01
  26. 2017. július 20. 12:0168576.

       Elmennek a kislányok, érezik új kislány. Jó hozzád az Ég, Hus. Bár azt hittem, most inkább kissé kipihened magadat. Sokat vendégeskedsz, nem értem, hogy bírod. Én belepusztulnék, persze te meg az én magányomba. Mindenki úgy rendezi életét - ha teheti -, ahogy a legjobb neki. Biztos vagyok benne, hogy a ha az irántad érzett hálát és szeretetet pénzre lehetne váltani, akkor dollármilliárdos lennél!

    előzmény:
    hus (68558)
    2017-07-18  04:06
  27. 2017. július 20. 11:5368575.

       Brúnó a nagy kertész! Nagyon tetszik.
       Mi kedveljük, hogy a paradicsomok akár az égig érnek. Tudom férjed minden évben könyörtelenül megrendszabályozza a töveket. Ha bánt, majd kérd meg, hogy egyet hagyjon békén a te örömödre, és tegyél mellé jó hosszú karót.
       Most néztem át képeimet, több gyönyörű kék virágot is találtam, amelyek kedvenceid lehetnének, neked gyűjtöttem őket. Majd máskor, mert most végre teraszomat fotóztam, bár már nincsen teljes pompájában, mint volt egy hónapja, de azért most is sok virágom van. Ezeknek örvendezek és hozom ide őket.
       Ó, el ne felejtsem mondani: úgy belejöttem a paradicsomok idomításába, hogy némelyiket sikerült egészen megkopasztanom. Szégyenkezve nézem őket, hát, majd meglátjuk, mi lesz velük.

    előzmény:
    jara (68562)
    2017-07-18  16:00
  28. 2017. július 20. 11:4068574.

      Biztosan arra gyűjtenek aláírást, hogy altassák el az állatot. Pedig az olyan embert kellene elaltatni, aki pulit vesz kertjébe. Ez a  csodálatos kis terelőkutya tanyákra való, lovardákba esetleg, de nem kertbe. Más a mozgásigénye, mint a többi fajtának.
       Valami oka lehet, hogy egész éjjel ugat. Kivizsgálni kellene. Talán nincs megfelelő nyughelye. Talán be kellene engedni éjjelre az előszobába valami jó kis kuckót készítve neki. Talán nem etetik rendesen, éhségében kiabál, talán vize sincs. Ha egy állat folyton ugat, annak oka van. Szenved valamitől. Szót kellene érteni a gazdával, megbeszélni vele, hogy milyen változásra van szükség,, és megtudni, viszik-e ki a kertből, hogy kifutkározza magát. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy láncon tartják. Ami ma már törvényellenes, ezért bűntett.
         Vajon mennyire törődnek vele? Talán új gazdát és új életkörülményeket kellene keresni neki. A hiba nem a kutyában van, hanem a gazdájában, a tartásában. Nagyon sajnálom szegényt, mert egészen biztosan nem nagy gyönyörűségében kiabál éjszaka.


       Ez a szép kis liliomféle Kínából érkezett. Nem ilyet ígértek, hanem sokkal bonyolultabb virágot, de nem baj. Így is aranyos, sőt nagyon meglepődtem, hogy kivirágzik egy-egy. Annyira nem bíztam benne, hogy nem adtam neki saját területet, csak beraktam az árvácskák közé, amelyeket előzőleg belevetettem a kankalinok közé. Az árvácska gyönyörű volt, most már letelt a ideje. Az árnyék miatt tartom meg amíg lehet, mert a kankalinnak szüksége van rá, nagyon jól érzi magát társaságában.

     

    előzmény:
    Kusza (68572)
    2017-07-20  08:26
  29. 2017. július 20. 11:2468573.

       Na, veszekedni mi is tudtunk, de sosem haragudtunk.
       Zsuzsa, jó volt fiatalnak lenni. Persze a mai eszemmel sem tudok mint öregasszonyra gondolni magamra, hanem csak úgy, hogy énrám. Aztán ahogy reggelenként a tükörben látom magamat, csak mosolygok. És eszembe jut legkorábbi emlékem, a kb 4 éves kislány fekete bársony ruhácskában. Mellrésznél elvágott, igazán kislányos fazon volt, de hát anyám a háború utáni nyomorúságos években abból varrt ruhát, ami valahonnét előkerült. Akkoriban nagy divat volt az ejtőernyőselyem blúz, igazi selyemhernyóselyem, és apunak a tükre egy nagyon nagyítós tükördarab volt, fényszórónak a darabja, fogalmam sincs, hogyan tett rá szert. Éjszakánként - közel volt az osztrák határ -, láttuk a fénycsóvákat, ahogy az eget pásztázták. Sok érdekesség volt a háború után. Az ötvenes években még bőven lehetett töltényt találni, amelyet aztán fiútestvérem nagy szakértelemmel és fontoskodva szétszedett, kiöntötte a puskaport belőle, és az összegyűjtött készletet barátjával tűzre dobták, élvezték a robbanást. Megúsztuk ezeket az éveket  és körülményeket sérülés nélkül.
       Anyám női szabó volt, átjöttek kuncsaftok a szomszéd faluból, amely már a határsáv túlsó oldalán volt, menekültek az ablakon át, mert jöttek az ávósok miattuk. Kérdezték, volt-e itt két néni, nővérem is, fiútestvérem is letagadta, és én, a gyenge láncszem, nem tudtam hazudni, elpityeredtem és bevallottam. 59-50-ben lehetett. 5-6 éves lehettem és kis ártatlan lüke.
        Nem tudok arról, hogy volt-e következménye árulásomnak.
        Házunk mindkét bejáratán dupla ajtó volt, a külső vastag deszkaajtó. Azt is bezárták, amikor apám a Szabad Európa adását fülelte, amelyet nagyon zavartak.


      Na végre üzembe helyeztem fotómasinámat és rájöttem, hogyan lehet képet kicsinyíteni.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (68571)
    2017-07-20  06:19
  30. 2017. július 20. 08:2668572.

    Klára Te tudod, hogyan lehet fegyelmezni egy kutyát, hogy ne ugasson folyton? Velünk szemben kertes magánházak vannak. Az egyik házban két fekete pulikutya van, ha rájuk jön megállás nélkül ugatnak, sokszor éjszaka is. Mondjuk nekünk is rossz hallgatni, de sokszor gondolok rá, hogy ahol kisgyerekek laknak, milyen bosszantó lehet, mikor nem tudnak tőlük aludni. Már ez évek óta így megy. Most már oda jutottak, hogy a másik házból aláírást gyűjtenek ellene. Vajon mit tudnak ilyen esetben tenni?

    előzmény:
    klára13 (68569)
    2017-07-19  16:54
  31. 2017. július 20. 06:1968571.

    Klárám ! Mi i így kezdtük, 1 fizetés , katonaadó, 1 ösztöndíj, sötét lyuk albérlet  és rögtön indult fiam  . 1 rezsón főztem  Horváth Ilona első könyvéből. Államvizsga szigorlatokra készültem, csak éjjel tudtam tanulni, mert olyan nagy volt a zaj .Mi eleinte sokat veszekedtünk, amig össze nem csiszolódtunk. Én rólam nem pattantak le az élet nehézségei , problémái, de konfliktusaim nem voltak , mert mindent lenyeltem  . Munkám kapcsán is. 41 év alatt 1 és kizavartam a rendelőből. Nem falubéli volt . Ez sem jó, mert a sok lenyelt frusztráció néha kitör. Mindig magamban kerestem a hibát , mert csak azon tudtam javítani, azt sem mindig .....Az ember lelke mindig összetörik hol kevésbé, hol jobban .

    előzmény:
    klára13 (68570)
    2017-07-19  23:35
  32. 2017. július 19. 23:3568570.

        Hát, ha erőről beszélünk, Zsuzsa, akkor ti viszitek a pálmát. Mindannyian, én a sor végén kullogok, ha kullogok. Mindent erőfeszítés nélkül tettem, élveztem az éjszakai ködben az autóvezetést, az éjszakai írógépkalapálást, a munkát s sötétkamrában - ez a munka volt, és élveztem fiaimat, férjemmel való ritka beszélgetésünket, mert sosem ért rá. Nem voltam erős, csak úgy lepattantak rólam a dolgok. Ezért nem voltak konfliktusaim. Ha rosszat mondtak rólam, nem izgatott, fel sem kaptam a vizet, mert tudtam, hogy nem úgy van, és nekem ez elég volt. Mindig kielégített a véleményem magamról, a másoké hidegen hagyott. Jó ez vagy rossz? Talán jó, mert nincsenek sérelmeim ifjúságomból. Minden esetben erőt magamban sosem éreztem, mert mindent kedvvel tettem, erőfeszítés nélkül. Fánkot is így sütöttem, ebédet is így főztem, mindig újat, különlegeset szakácskönyv gyűjteményemből. De a legnagyobb szerencsém az volt, hogy mindig elégedett voltam. Akkor is, amikor pályakezdőként katonai adóval és albérlet fizetése miatt szinte nyomorogtunk, én várandósan. De úgy volt jól ahogy volt. Sajnos, hatvanéves korom után lelkem összetört, nagyon megváltoztam. És ez már, hiába minden, így marad.

    előzmény:
    szizsuzsóka (68565)
    2017-07-19  06:11
  33. 2017. július 19. 16:5468569.

       Zsuzsa, nagyon jót tesz a panaszkodás. Kívülre kerül belőlünk az ügy, hogy szakszerű legyek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (68565)
    2017-07-19  06:11
  34. 2017. július 19. 16:0968568.

       Most már végképpen megértettem, mi bajom van az ú.n. élsporttal. Ahogy nézem ezeket a kidolgozott testű, rövidnyakú fiúkat. Hát az, hogy a testet a végsőkig kizsigerelő, titkon doppinggal megtámogatott tevékenység tényleg nem sport. Amit látunk, a világszínvonalú mutatvány. Nem sportolók ők, hanem mutatványosok, akik éveken, többnyire kora gyermekkoruktól készülnek a nagy mutatványra.
       A Formula 1-gyel kapcsolatban már elismerték, hogy az nem autóverseny. Az a Formula 1, és a rendezvényt úgy emlegetik hogy a száguldó cirkusz. Ezek a világversenyek is cirkuszok. Mutatványosokkal.

  35. 2017. július 19. 15:3668567.

        Most a 21 méteres férfi ugrás jön a trambulinról.
        Az a megfigyelésem, hogy az ugróknak rövid nyakuk van. Szerintem a rengeteg fejreeséstől, amelyet persze tompítanak előre nyújtott karjukkal, tenyerükkel, de ennek ellenére rengeteg óriási ütés érheti fejüket.
        Ami meglep, hogy nincs nézőközönség. Üres a fehér székek garmadája.  Töküres. Illetve azért néhányan lézengenek.

    előzmény:
    klára13 (68566)
    2017-07-19  15:20
  36. 2017. július 19. 15:2068566.

       Nézitek-e a vizeseket?
       Bekapcsoltam, és éppen szerencsésen a víz alatt lubickoló szép hölgyekben gyönyörködhetek.
       - Fel meri vállalni - mondja a női narrátor -, hogy lába nincs spiccben.
       - Igen - mondja a férfi helyeslőn -, ez egy innováció.
       - Akkor jó - toldottam meg magamban.


     

  37. 2017. július 19. 06:1168565.

    Igen , csak a feleslegessé válást másképp éljük meg .Te erősebb vagy , logikusabban fogod fel a dolgot. Én túlzottan alárendeltem magamat családomnak, munkámnak . No , de egy kis panaszkodás mindenkinek kell !!! Hadd tegyem én is! 

    előzmény:
    klára13 (68563)
    2017-07-18  17:28
  38. 2017. július 19. 06:0768564.

    Marikám ! A lugas paradicsom az ami csak törekszik felfelé.Hosszú karó kell hozzá, mi még meg is szoktuk toldani. A földre leérő leveleket, szárakat élén mindig leszedem , mert onnan fertőződik. Mindig alulról locsolom. Most is rövidesen kimegyek locsolni, csak ilyenkor térek magamhoz aa kori keléskor. Feljebb csak azokat a felesleges leveleket szedem le, " kacsolom " amelyek árnyékolnak, és nem várható rajtuk termés. Régen én is sokat főztem be. Azért váltottunk robotgépet, mert ez passzíroz is.

    előzmény:
    jara (68562)
    2017-07-18  16:00
  39. 2017. július 18. 17:2868563.

       Nagyon félreérthetően fogalmaztál, bár a magyarázatod után azt látom, hogy talán mégsem.
       Akikről beszélsz mint krémről, hát újkori történelmünk során, ahogy emlékszem, ha krém, akkor boxpaszta!
       Az én életfelfogásom szerint jelentéktelen sérelmek ezek, de hát mindannyian másként éljük meg a velünk történt dolgokat. És tapasztalatom szerint ehhez semmi köze az értelemnek.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (68550)
    2017-07-17  05:33
  40. 2017. július 18. 16:0068562.

    Klárám, a paradicsom termesztésével jóval előttünk jártok Zsuzsókával. Miután Zsuzsóka válaszolt, én nem próbálkoznék.


    Elmesélem, nálunk hogyan történik a paradicsom nevelése. Pár évvel ezelőtt nekünk finom paradicsomnak megszedtük a magját. Alma nagyságú paradicsom volt, finom édes, húsos. Azt hiszem, akkor főztem be 99 db. 2,5 dl.es üveg paradicsomlét. (már csak rossz álom) Akkor kért a két kicsi földet és Brúnó abban paradicsomot termesztett. Mivel nem tudtuk a fajta nevét, elneveztük Brúnó paradicsomnak. Következő évben kértek palántát, így már ezen a néven ismerik, terjed, mint a népmese. No, de! Apuka karózza, majd a karó magasságában lefejezi őket. Levágja a mellék ágakat, ami helyes. Leszedi a levelek nagyját, ami nem helyes, mert a tűző nap megégeti a zöld termés jó részét. Az alsó leveleket kell leszedni, hogy ne gombásodjon, a bemutatott videó szerint. Hagyni kellene felnőni, legalább négy emelet termésig, de a karó ettől rövidebb. Nem probléma, mert bőven van tő, a két emeleten is sok van. Hozzá teszem, hogy itt homok van és a tűző nap is körbejárja. Nálunk ez a fajta még nem érik, csak a koktélparadicsom. Lakásban nem nevelünk palántát, ezért későn vetjük a magot. Nem is veszünk palántát.

    előzmény:
    klára13 (68549)
    2017-07-17  00:11
  41. 2017. július 18. 12:3268561.

    Hus kedves, egy percig ne foglalkozz a kérdésemmel többé.  Dehogy szeretném én, hogy így intéződjön el a dolog, ahogyan Te a nyakadba vetted. Találtam, hogy az e-Bayon lehet rendelni. Igaz, ahhoz én buta vagyok, de vannak ifjú okosok is a családban, akik megteszik ezt helyettem, ha türelmes vagyok és szépen kérem.


    Ennek is története van, mint a műkörömnek. Fiatal koromban azon gondolkoztam, hogy ha a desszert csoki kis tálkájából köröm alakú fazont vágok és felragasztás után lefestem, szép formás körmöket tudnék alakítani. Lelkes voltam, már árultam is gondolatban, persze a kivitelezést halogattam (szerencsére). Az eü kérdése volt a hátráltató tényező. Egyszer a körúton sétálva a kirakatban elhűlve láttam, hogy megelőztek.


    Miután anyukám és férjem kitalálta, hogy milyen ügyes vagyok, kineveztek házi fodrásznak. Akkor gondoltam, hogy mi módon lehetne eszközzel hajat vágni és töprengtem az eszközön. Most ez jött szembe velem. Férjemnek már jó a "fűnyíró" is, női fodrászolás okafogyott lett sajnos. Csak az érdeklődés maradt.


    Köszönöm a hozzáállásod, nemes gesztus, de nem fogadom el. A szándék is nagy ajándék nekem.

    előzmény:
    hus (68556)
    2017-07-18  03:39
  42. 2017. július 18. 05:4568560.

    Ma reggel azzal léptem be, hogy írok Neked !Mi történt, hogy most amikor gyerekeid távol vannak, nem jössz közénk? Korom és foglalkozásom miatt valami kórságra gondoltam ! Szerencsére jól vagy és családod élvezi az öreg kontinens szépségeit. Lányod már kinn született?


    Megyek ki rövidesen a kertbe  mert nagy a hőség , és később nem bírom. Tegnap egy kis szobányi területet ástam fel, hát többször meg kellett állnom .

    előzmény:
    hus (68558)
    2017-07-18  04:06
  43. hus
    hus
    2017. július 18. 04:2268559.

    Kellemes , szep jo reggelt kivanok, fincsi kavecska, kis reggeli es kellemes kozerzetetek legyen ma is. 


  44. hus
    hus
    2017. július 18. 04:0668558.

    Klaram kerdezted, irtad,  hogy biztos pihenek es hasonlok.


    Rokonok vannak itt vendegsegben, veluk vagyok elfoglalva, itt van rokonsagunk  legfiatalabb tagja szuleivel.


    Olyan kulonleges kis angyal, megtolti a szivunket. 3 eves sincs, ritka jol sikerult kicsi lany. majd kudok rola kepet, mert szeretnem, hogy  meglasd. 


    Egy par napom lesz majd lazitani, pihenni.  


    A gyerekek kuldtek kepeket, sokfele jartak mar, most delre mentek. Lanyom tudott volna meg Parizsba maradni a rengeteg csodalatot meg nezni, keves oda 1 het. Azt irja a labara tobbszori rakedezes utan, hogy jol van. Ugyan mit is irna  nekem.


     


    Ha elutaznak a heten, majd jovok. 

  45. hus
    hus
    2017. július 18. 03:5068557.

    Zsumikam, oriasi gratulaciom a gyerekeknek, nektek es a rokonsagnak.


    Irto jo volt nezni ezeket a kepeket,  a fiatalok ragyogo arcat, a csalad oromet, boldogsagat. Nagy oromet okoztal nekem is.


    Lattam a kepeket, mert amikor kavezom  idonkent benezek, irni ugyan nem irok, mert  vendegek vannak itt es foglalkozom veluk nagy orommel.


    Az  eskuvoi ruha egyszeruen nagyszeru, imadom ezt a stilist, amikor nem a ruha, hanem a menyasszony emelodik ki kecsessegevel, bájával.

    előzmény:
    Zsumi45 (68536)
    2017-07-15  07:41
  46. hus
    hus
    2017. július 18. 03:3968556.

    Marika Draga!


     


    Nem tudom, hogy hol keresd  magyarul, probaltam rakeresni, de nem talaltam  magyar nyelven. De voltam mar 2 helyen is, ahol  hasonlokat arulnak,   ott nem volt, probalom megszerezni neked, hogy a vendegek tudjak elvinni es ott postara adni.


    De tudod mit, ha ugy erzed, irj priviben egy e-mail cimet es irom amit meg gondoltam ezzel kapcsolatban.

    előzmény:
    jara (68527)
    2017-07-14  12:44
  47. 2017. július 17. 16:4368555.

    Zsuzsám, azt hiszem, a tapasztalatod teljesen általános korosztályunk értelmiségi köreiben. (A munkás-paraszt hatalom nem ismerte el a tudást.)


    Ezen szempontok szerint , szakmailag mi is elnyomottak voltunk. Különösen a tröszt idején, amikor egy felettes országos intézet termelést sosem látott vezető káderei próbálták irányítani a magyar kerámia ipart. A herenditől a téglagyárakig, minden nemű finom és durvakerámián, építési kerámián át. Írták a cikkeket a szaklapokban abból amit "beszámolóinkból" összekapartak, de ezen cikkeket a különféle, teljesen más célú, termékekhez senki sem hasznosíthatott. A BP.-en, irodában székelők kapták a külföldi tanulmány utakat, a miénknél 3-szor több fizetést. Persze semmit sem tudtak a "tudásból" átadni, hiszen az a bőröndben materializálódott.


    A 80-as években aztán megszűnt az intézet, önállósodtak a gyárak, valami lehetőség adódott, hogy helyben dőljön el, miből , mit, hogyan állítunk elő. Csak a felelősség nőtt, a fizetésünk nem, legfeljebb az igazgatóké. Akik szakmai féltékenységből még a szabadalmi beadványainkat is elkaszálták, ha nem voltunk elég .... "okosak". Tengődtünk a devizakeret szorításában. (Kedvenc tanárom mondása: "véggázokkal nem lehet tojást festeni") Aztán csak megfestettük valahogy.


    Azért az mégis jelenthet valamit, hogy a privatizációban nemcsak a piacot tette magáévá a befektető, hanem támaszkodva az elért színvonalra, mára tovább fejlesztette a technológiát, termékeket, béreket...stb. A robot technika persze a dolgozók 2/3-át utcára kényszerítette. Társgyáraink legtöbbje felszámolásra került, vagy elvitték délebbre a még olcsóbb munkaerő irányába. A márkásak közül csak a herendi maradt talpon, a többi jóformán csak múzeumként él.


    Így múlik el a világ dicsősége...


    .

    előzmény:
    szizsuzsóka (68550)
    2017-07-17  05:33
  48. 2017. július 17. 15:1268554.

    koszonom  - hat egy fecske nem csinal nyarat - de azert jol esik


     az emberek leginkabb a google segitsegevel vasarolnak es ugy akadhatnanak ram - de mivel a kinaiak olyan gatlastalanul loptak el mindent ,amit ott talaltak ,kenytelen voltam vizjelezni  a termekeimet -igy viszont a google nem vesz tudomast se rolam -  haragszik a vizjelekre ....


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (68522)
    2017-07-14  06:03
  49. 2017. július 17. 15:0668553.

     a hetvegen itt uszkaltunk  - jo is lett volna , ha egy kisgyerek bele nem ugrik a melyvizbe mellettem 


     el kezdett fuldkolni es nagyon megijedtem  - mert nem vagyok kepzett a mentesben es egyszer mar elofordult velem , hogy lehuzott egy gyerek es alig tudtam a partra evickelni  - mielott megragadhattam volna a gyermeket anyuka  ,mint a nyil beleugrott is kirantotta gyermeket - utana mutogatta , hogy a szive  hogy zakatol , en is neki  , hogy az enyem


     


     utana dobbenten lattam a hazi rendben - hogy mindenki sajat felelossegere hasznalja  a medencet , a hotel nem vallal semmilyen felelosseget  serules vagy halal eseten ...egy ot csillagos hotelnek nem futja egy db alkalmazottra ...:( 

  50. 2017. július 17. 08:4968552.

    Gondolom, ezért avatták szentté.


    Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát is. Kórházakat látogatott, betegeket ápolt, sokat tett a parasztság nyomorának enyhítéséért.


    Ha ezt el olvasod, bővebben írnak róla.


    http://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-hedvig-kiralyno-e mleknapja

    előzmény:
    klára13 (68548)
    2017-07-16  23:51

Címlap

top