Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. január 20. 06:4666901.

    Klárám ! Béninek üzenem, hogy sokszor egy kívülálló többet tud az emberről ,mint önmaga .Hiszen az orvosok nem eshetnek át minden betegségen azért, hogy meggyógyíthassák. A pszichológusok több évtized - évszázad kutatómunkájának eredményét használnák fel munkájuk során és többnyire elfogulatlanul látják az embereket. Én sokat foglalkoztam pszichológiával, és Vekerdí volt a lélektani támaszom. Most már nem mindenben értek vele egyet , de az a szeretet, mellyel foglalkozik a serdülők lelkével bennem is megvan . Volt azóta alkalmam gyakorolni. A tinik alakítják saját személyiségüket lelkileg is , nem csak  testileg nőnek változnak. Elutasítanak mindent , ami régi és szerintük elavult. Aztán saját szűrőjükön keresztül sok mindent visszafogadnak. A mi szerepünk annyi, hogy esetleg segítsünk a visszafogadás megválogatásában , és abban , hogy ne fogadjanak el mindent , ami új és a kortársaktól ered . A szeretet a legtöbb, amit adhatunk. Azt mondta Vekerdi a kamasz olyan mint egy süni. Kimereszti tüskéit , így vldi magát, de várja , hogy megsimogassák. !


     

    előzmény:
    klára13 (66898)
    2017-01-19  14:08
  2. 2017. január 19. 19:2666900.

    Bizony-bizony, működik a fényterápia! Sokan szkeptikusok a Bioptron (magyar találmányként Evolit néven indult) lámpa hatásosságát illetően is. Persze, ha a szekrény aljában áll, akkor valóban hatástalan.


    Zsuzsám, megnéztem a Mindenki Akadémiáját, s úgy látom jan. 24.-én ismételni is fogják. Nagyon felvillanyozott és megerősített hitemben, az a tény hogy meg is értettem a csodás sikertörténet lényegét. A legcsodálatosabb hogy megtapasztaltuk! 0,005 a legutóbbi eredmény! 


    Ja és matematikából 5 (-jeles! ) kollokvium.

    előzmény:
    szizsuzsóka (66897)
    2017-01-19  05:20
  3. 2017. január 19. 17:5366899.

    Klárám, szerintem a legtöbbet tetted, amit tehettél. Ösztönösen szerettük gyermekeinket, s jó embereket sikerült nevelnünk.


    Nekem is vannak ilyen gondolataim, hogy többet foglalkoztam abban az időben a saját lelkemmel, mint a lányoméval. Emlékem szerint középiskolás éveiben csendes, visszahúzódó volt, s egyetemre kerülve borzasztó stresszes. Ki is maradt első félévben, napköziben felügyelőként dolgozott nyárig. Utána újra kezdte és mégis tanár lett belőle.Udvarlója oldalán találta meg igazi önmagát.


    Ehhez tartozik, hogy 11 éves volt, amikor otthagyott bennünket az apja, s nehezen fogadta el a döntésemet, új házasságomat.


    Hóvirágos hangulatodhoz szeretettel:


     

    előzmény:
    klára13 (66898)
    2017-01-19  14:08
  4. 2017. január 19. 14:0866898.

       Zsuzsa, drága, köszönöm, hogy gondolsz rám. Hát én is rátok!
       Ma, amikor kiléptem a teraszra - Zsuzsu elvárja, hogy kilépjek az ajtón, aztán akkor leszalad a lépcsőn -, olyan hóvirágérzésem támadt! Bár a hófolt sziklaszilárdan tarja magát, a Nap sugarai több mint langyosak, szinte melegek. Persze ez a déli órákban volt.
       Nálunk folyton süt a Nap! Nyoma sincs ködnek, homálynak. Hiszen gyakran elcsodálkozom, hogy ilyen pici országban mennyire más és más az időjárási körülmény adott eseteben. Az ország egyik végének és másik végének hőmérsékletkülönbsége néha 7-8 fok. Ami nagyon sok.
       Nálunk egyelőre mindeNki egészséges, jó volna, ha így is maradna, mert a kisfiúk nagyon leromlanak egy-egy betegség idején, mint minden gyermek. Most ismét Benikémről olvasok:CSÍKSZENTMIÁLYI MIHÁLY, REED LARSON: KAMASZNAK LENNI, A FELNŐTTÉ VÁLÁS ÚTJAI könyvet. Bizony, hasznos mélyebben látni a másikat, mint ami magamtól telik. Így lehet jobban megérteni. Ami nagyon fontos. Amikor említettem neki, hogy érkezik egy könyv, amely a kamaszok lelkivilágáról szól, dühös lett: ugyan, hogyan tudna erről bárki bármit, aki nem kamasz! Érvemet, hogy volt, elengedte füle mellett. 
       Ha visszagondolok - azért ilyesmire lehetőleg nem gondolok vissza -, amikor Sziszikém 14 éves volt, én 37, hát nem csináltam nagy ügyet a gyermeknevelésből. Ostoba kis liba voltam. Beértem annyival, hogy a gyermekeket nagyon kell szeretni, éreztetni ezt velük, törekedni kell megérteni, és védelmezni kell őket. És hogy nagyon fontos megtanítani bizonyos dolgokra, mert ha én nem teszem, akkor a társadalom tanítja durva eszközökkel. Aztán semmiből sem csináltam nagy hűhót. Rendes ember lett belőlük, nem is tudom, van-e érdemem ebben?
    Nyilván van. De lehetett volna több is.
       


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (66897)
    2017-01-19  05:20
  5. 2017. január 19. 05:2066897.

    Örülök, hogy írtál, mert azt hittem, hogy valami influenza tart távol. Bár ebben a reménytelenül hideg , gyakran ködös januárban depresszió járvány is van . Kb 60 éve jöttek rá a tudósok, hogy a tyúkok tojása kedve nem a hőmérséklettől, hanem a világos órák számától függ. Ezért a nagy " tojásgyárakban" megvilágítják a tyúkok ólát . Lehet, hogy nekik is jobb kedvük van világosban.

    előzmény:
    klára13 (66896)
    2017-01-18  18:44
  6. 2017. január 18. 18:4466896.

    "Mész hiányuk van.Ahol a tápot árulják ott vegyél nekik ilyen kiegészítő vitamint."


    "Fehérje hiány -ipari tepertő. Világítás -vörös fényű izzóval -nyugtató hatású."
    "Ásványi anyag hiány."
      Hus, ezeket találtam. És éppen azt tanácsolták, amit te tettél, hogy a megtámadottat elkülöníteni.
       Tetszik fiad reagálása.
       Tegnap láttam egy filmet a madarakról, azt mondták, hogy az új kutatások megcáfolták a "buta tyúk"ot. A madarak memóriája kitűnő, sőt ravaszak, és sok esetben tervszerűen cselekednek. Eszközt használnak, amire igazán kevés állat képes. Talán csak a majom.

    előzmény:
    hus (66893)
    2017-01-18  06:21
  7. 2017. január 18. 13:4566895.

    Megint zsúfolt napjaim vannak, de ezt azért szeretettel ide hozom, mert tetszik:


    BABITS MIHÁLY
    HÚNYT SZEMMEL...


    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szivünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.



    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.


  8. 2017. január 18. 08:5666894.

    Így látszik, hogy jól tartod a pipiket, mert tojnak télen is. Ilyenkor szokták mondani, hogy befagyott a tyúkok feneke is, ha nem tojnak. Valóban úgy van, hogy valamiért megharagudnak egymásra, és akkor mindegyik bántja azt az egyet. Nekem egyszer a kotlós verte agyon az egyik kiscsirkét. Mire észrevettem, teljesen lecsipkedte a fejéről a bőrt, el is pusztult.

    előzmény:
    hus (66889)
    2017-01-18  05:47
  9. hus
    hus
    2017. január 18. 06:2166893.

    Szep jo reggelte kivanok, finomsagok az asztalon, ami hianyzik meg azzal tudjatok potolni a kis asztalt. 

  10. 2017. január 18. 06:2166892.

    Örülök, hogy ilyen szépen alakult életed kis állataiddal . Nekem sajnos ehhez nincs affinitásom, sem erőm . Olyan sok felelősséget kellett vállalnom emberekért , családomért, Olyan sok dologról kellett lemondanom, hogy most már csak inkább magunkkal törődöm. Volt kutyánk  egyiket az állatorvossal ketten operáltuk meg a kertben én voltam az anaesthsiológus . Egy gázolás után medencesérülése volt. Utána még egy évig élt. Utólag arra gondolok, hogy jobb lett volna elaltatni, mert szenvedett . Ültünk a kertben én zsíros kenyeret ettem , ő párizsit, mert csak az fogadta el . 


    A tyúkok is olyanok , mint az emberek, főleg a gyerekek. Ha egyikük különbözik, kikezdik és mindannyian rászállnak. Lásd kopasznyakú csirkék esetét.

    előzmény:
    hus (66889)
    2017-01-18  05:47
  11. 2017. január 18. 06:1266891.

    Igen a cirkuszi állatprodukciók engem is elborzasztanak. Csak az a vigasztaló , hogy a mai állatidomárok (szemben  tanárokkal ) elsősorban a jutalmazás elvét alkalmazzák. Ezek az állatok a vadonban elpusztultak volna. Sok idomár és állatai között szeretetkapcsolat van Ez különösen a kutyusokra vonatkozik. Attól függetlenül nem szeretem a cirkuszt sem az idomított állatokat, sem az idomított embereket.

    előzmény:
    klára13 (66888)
    2017-01-17  19:51
  12. 2017. január 18. 06:0666890.

    Kedves vers !Az ember olyan sok mindent elgondol,de nem valósítja meg . Lehet, hogy az ember " mersze" okosabb, mint a szíve, vagy az esze . Karádi dala jut az eszembe " Mindig az a perc a legszebb  perc , mit meg nem ád az élet " Ezek a kissé közhelyszerű dalok néha nyers igazságot tartalmaznak , csak mivel túl sokat halljuk őket elcsépeltté válnak.

    előzmény:
    Zsumi45 (66887)
    2017-01-17  12:45
  13. hus
    hus
    2017. január 18. 05:4766889.

    Vajon mit fognak csinalni az allatokkal? Beadjak oket az allatkertbe?  En is lattam tegnap mutattak oket. Nem keves penz a fenntartasuk ezeknek az allatoknak.Kell oket szeretni is, ha kepesek fizetni ertuk. Nem tudom milyen sikeresek voltak, nem hallottam roluk. 


     


    Ma nalunk megint tiszta jeg volt minden  az egesz utcaban. A foutak mar jok voltak. Nalunk meg nem hiszitek, hogy mi volt.


    Hideg kirazott amig eljutottam az allatokig. Holnap es a het vegeig nagyon kellemes idot igernek. Alig varom, hogy aZ allatok tovabb ki tudjanak menni mar. Tegnap es tegnap elott az eresz alatt olyan jot homokfurdoztek, mar akig vartak, mert ezt nem tudjak benn csinalni. Az egeszet belul at szeretnem tervezni es szita ajtot szeretnek belulre is, (olyan hazi gyartmanyut) ha jo ido van ki tudjam nyitni nekik, tudnak majd napozni. De feltem az allatoktol oket.


    Aranyosak, ma is 12 tojas volt. Nem hagytak abba, minden nap volt tojas toluk.  Klara nem gondoltam volna, hogy ilyen aranyosak. Mindig varjak a finomsagokat es ugy tudnak neki orulni.  Majd fogok roluk meselni, vannak ujsagok, jok es nem jok is roluk. Unnepek hangulatat nem akartam elrontani a rosszal.  


    De ezt el kell meselnem. Egyik pipink megfazhatott, beteg lett es tanulva a masik peldabol behoztam a lakasba, hogy a tobbiek ne csipjek. Ugyan is ugy vettem eszre, hogy van problemaja. Fiamnak el is felejtettem mondani, a keszulodes, a fiamek hajraja, teljesen kiment a fejembol. Edes volt, aranyos, betettem egy atlatszo nagy muanyag dobozba es feltettem a ket lis aszal tetejere. Nem jol erezte magat, hallgatott a draga, de mar csipegetett es ivott is. Asztalokat mikozben teritettuk sem szolt egy szot sem, en betettem neki a vacsorat es talaltuk a mienket. Ettunk mar, talan a felenel jartunk, egyszer csak megszolalt a fiam hata mogott a tyuk, o hatarafordult kisse meglepodve , vissafordult, ram nezett es azt mondta nekem. Mi az, te cigany vagy? Erre kitort a nevetes belolunk, nekem a konnyeim is potyogtak, mert kozbe mondta nekem, hogy a filmekben igy szokott lenni, a ciganyoknal a lakasba vannak az allatok.  Es valoban lattam olyan filmet en is.  


    Meggyogyult, boldogan visszavittem a tobbiek koze. Azota sincs semmi baja. 


    Kovetkezo kis betegem is lett, egyiknek a hatat a masik kicsipkedte, meg szerencse, hogy eszre vettem. Behoztam ot is es egy hetig benn tartottam, amig be nem gyogyult neki a seb. Nem gondoltam volna, hogy ilyenek, aztan olvastam, hogy bizony be tudnak vadulni.


    Pedig ugy probalok vigyazni rajuk. Mindig tisztitom a helyuket, ennivao mindig van elottuk, vizuk friss es nem hideg.


    Kiolvastam az egyik helyrol, hogy tobb problemabol kifolyolag is csinaljak, de mivel az eg vilagon mindent felsoroltak, ami lehetseges veluk kapcsolatban, hat nem tartom magam  hibasnak, hogy valamiert nem fighyeltem rajuk, hanem tudomasul kell vennem, hogy nemelyik helyrol jeleztek, hogy kepesek teljesen ossze - vissza csipkedni azt, akit kikezdenek.Milyen kis verengzok! 

    előzmény:
    klára13 (66888)
    2017-01-17  19:51
  14. 2017. január 17. 19:5166888.

       Az egyesült államokban bezár a vadállatok gyötrésére szakosodott cirkusz. Az állatvédők győztek. Mintha találkoztam volna olyan hírrel, hogy nálunk is tilos lesz kegyetlen foglalkoztatásuk. Nagyon örülök.
       Időnként megjelenik városunk határában egy tetves kis vándorcirkusz. A nagy produkció egy szerencsétlen tigris, akit előadáson kívül is meg lehet csodálni ketrecében. Sosem néztük meg. Remélem ennek a kócerájnak is bealkonyult.

    előzmény:
    Zsumi45 (66887)
    2017-01-17  12:45
  15. 2017. január 17. 12:4566887.

    Kun Magdolna: Az utolsó keringő


    Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
    hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
    hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
    s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.



    Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
    Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
    mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
    most már mindörökre egymáshoz tartozunk.


    Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
    benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
    minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
    amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,


    mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
    hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
    amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
    de a sors elvette a hozzá való merszünk.


  16. 2017. január 17. 10:4266886.

    Zsuzsám, én is épp Rád gondoltam, vajon tudtok-e ebben is kompromisszumot kötni? Vártam, napokkal ezelött beírtam a naptárba. Múlt héten a Lammermoori Lucia volt, szintén ezzel a párossal. Miklósa Erika ének hangja és színészi produkciója verhetetlen. Balczó Pétert korábban nem ismertem, de szépen énekelt, s visszafogott játéka is tetszik. Remélem még sok operaházi felvételt láthatunk a jövőben. Jó volt a balettel kiegészíteni. Juronics Tamás is rendez operát s a Kortárs Balettnak is jelentős szerepet ad . (ld. Evita- bár ez nem opera) 


    A Traviata az első operai emlékem, még kislány voltam, s arra a zavarra is emlékszem, ahogy Édesanyám a cselekményt próbálta elmagyarázni, s a zenére terelni a figyelmemet. Az utóbbi években a MEZZO és CLASSICA Tv csatornákon többféle modern rendezést láthattam (MET, Milánói Scala, New York...) Azt hiszem mi sem vallunk szégyent, legfeljebb a díszletet, stb. nem győzzük pénzzel.


    Jó, hogy a neten napokig vissza is lehet nézni, ha valamit épp elszalaszt az ember.(mediaklikk.hu).


    Van egy sorozat vasárnap du.: "Hangvilla" amelyben Batta András (Zeneakadémiai tanár) beszélget egy tehetséges fiatallal (  Szűcs Apor), aki zongorán is bemutatja a témát. Könnyeden visz közelebb a komolyzenéhez.

    előzmény:
    szizsuzsóka (66885)
    2017-01-17  07:06
  17. 2017. január 17. 07:0666885.

    Zsumikám !Este sokat gondoltam Rád . Sándor nem túlzottan szereti az operát, de belenéztünk a


    Traviátába és ott ragadtunk . Nekem élmény volt. Diák koromban bérletem volt az Erkel színházba ,hangversenyekre és operákra is. Sándorék pedig sok áriát kísértek a zenekarral, szép emlékek idéződtek fel benne . Nagyon élvezem ennek a csatornának több műsorát-Ezek egy része a Duna csatornákon ment . Sándor a 2. világháború érdekli , és már irtózom a sok vérontástól Szerencsére addig már álmos vagyok, és elalszom.


     


     


     


    z

    előzmény:
    Zsumi45 (66866)
    2017-01-15  21:21
  18. 2017. január 16. 19:1066884.

       Ezek az igazán jó példázatok! Látod, Magdikám, mennyi gondolatot ébresztett édesapád meséje? Mindannyian elgondolkoztunk rajta. Nagyon bölcs ember volt édesapád. Úgy képzelem, te hasonló vagy unokáiddal.

    előzmény:
    Kusza (66883)
    2017-01-16  12:44
  19. 2017. január 16. 12:4466883.

    Szerintem, ezt úgy is lehet értelmezni, ahogy mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást.  Különben én se vagyok túl gyors, inkább lassú, de alaposabb.

    előzmény:
    szizsuzsóka (66878)
    2017-01-16  05:31
  20. 2017. január 16. 05:4666882.

    Kedves Kristóf ! Nem jó helyen jársz ! Ha megértő toleráns nagymama kell, gyere elfogadunk , addig amíg megérdemled !

    előzmény:
    Kristóf (66861)
    2017-01-15  10:25
  21. 2017. január 16. 05:4466881.

    Igen Hus a politikusok egy külön "állatfaj ". Kedves régebbi vicc jut eszembe . Két politikusunk meghal feljutnak az égbe . Szent Péter azt mondja nekik , nézzenek körül a pokolban és a mennyországban , hova akarnak jutni. O. és J elindul . Ugyan utálják egymást , de együtt mennek le a pokolba . Ott csinos nők , pia , étellel megrakott asztalok várják őket. Azért nem maradnak, ,mert még többet akarnak. Ha ilyen a pokol , milyen lehet a mennyek országa . Felmennek . Ott apácaruhás nők, kanalazzák a tejbegrízt . No hát inkább a pokol !! visszamennek. Hatalmas üstökben főzik a bűnösöket. De hát az előbb nem ezt láttuk !!! -mondják- Persze hogy nem . Az volt a választás ez pedig a hétköznap.


    Reméljük mi , vagy Ti nem jártok így .

    előzmény:
    hus (66876)
    2017-01-16  05:26
  22. hus
    hus
    2017. január 16. 05:4066880.

    Jo reggelt, jo reggelt, nem hideget,  fincsi meleg italt kivanek az asztalotokra  finomsagokkal es gyonyoru viragcsokorral. 

  23. hus
    hus
    2017. január 16. 05:3266879.

    Klara nem margaraetnek hivjak szamokkal esetleg?  Arra   gondolsz, aki viragmagot kuldott neked? 

    előzmény:
    klára13 (66871)
    2017-01-16  01:39
  24. 2017. január 16. 05:3166878.

    Magdikám !Nem biztos , hogy a két szorgalmas meggazdagszik. A gazdagodáshoz nem munka kell , hanem olyan mentalitás.Az a régi  aranymondás is igaz, aki sokat dolgozik, nem ér rá pénzt keresni 


    A mese egyébként nagyon kedves, csak szegény lányt sajnálom, hogy milyen dolga lenne egy ilyen lusta férj mellett.


    Nálunk sem a szorgalommal van gond, hanem a munkatempónk más Én kissé nyüzsgős vagyok, Sándor lassú , megfontolt. Ezt életkörülményeink is alakították. Ő tervezett, fejlesztett , kevésbé hajtották a külső körülmények, mint engem a a teli váró . Mindenki sietett , amig be nem ért , utána már övé volt  a világ, ráért . Nem izgatta , ha kinn sokan türelmetlenkedtek , ez rajtunk csapódott le.

    előzmény:
    Kusza (66864)
    2017-01-15  17:25
  25. hus
    hus
    2017. január 16. 05:3066877.

      Igy lesznek  a gyerekeinkbol jo tanitok. Hamar meg tudnak minket tanitani  ami nagyon jo.

    előzmény:
    szizsuzsóka (66875)
    2017-01-16  05:17
  26. hus
    hus
    2017. január 16. 05:2666876.

    Probaljak a legszebbekete mondani, de vegre hajtani nem mindig tudjak igy az igeretuk sokkal kecsegtetobb es jobban hangzo, mint a gyakorlatban.


    Trump egy erdekes figura, de nem olyan, mint ahogy  eloadjak a nem  jo akaroi. Borzalmas ami itt a TV-ben a hirekes musorokban megy rola egyes csatornakon.Haromszor korbe jar egy politikust, mig az elindul valamit csinalni. Lesz neki annyi akadaly, amennyit el lehet kepzelni. 


    Ilyenkor lehet latni, hogy mennyi "rosszindulatu daganatot" hord a Fold a hatan.


    AZt hiszem az a hibas, aki elvarja a politikusoktol, hogy mindig igazat mondjanak.  Klara, ha amerikaban nem fogjak az embereket erosebben es iranyitjak, akkor oriasi baj lesz belole, mert sokan  mar a nagy szabadsagerzetuktol nem tudjak mit csinaljanak, hol a hatar. Ha nem veszik eszre, hogy a kovetkezo generaciobol nem sok minden lesz a bevandorlokhoz kepest, akkor felkenik oket a kenyerre.  A kenyelem, a mindent a szajukba adas oda vezetne majd, hogy az ujjonnan erkezok  ugyesen es eleslatassal hatterbe szoritjak az ottani lakosokat, akiknek ez majd  es esetleg nem fog jol esni. 


    A politikusokat is meg kell a nepnek tanitani, hogy nem biztos, hogy amit csinalnak, terveznek az jo az embereknek.  Nezzenek ok is korul es vegyek figyelembe azokat, akik fizetik oket. Muszaj, mert ha nem, elindul a pokol es Isten ments akkor, meg bele gondolni is rossz a kovetkezmenyebe.

    előzmény:
    klára13 (66870)
    2017-01-16  01:26
  27. 2017. január 16. 05:1766875.

    Igen Hus  benne van a vérünkben , ez természetes , A függőség akkor alakul ki, ha csak ez jelenti az élet értelmét, nem jut időnk, erőnk önmagunkra. Én kicsit így voltam , a családom és a munkám  kitöltötte  az életemet. A  gyerekek elköltöztek, nyugdíjba mentem és nem kevés idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek mit kezdjek magammal. A másik, hogy meg kell tanulnunk a határt, hogy jóakaratunk , segítőkészségünk ne váljék teherré, élhessék saját életüket .Ezt  a határt nem mi szabjuk meg, hanem   gyermekeink és az ő családjuk.

    előzmény:
    hus (66874)
    2017-01-16  05:03
  28. hus
    hus
    2017. január 16. 05:0366874.

    Teljes mertekben igazad van, nem  szabad magunkat hatterbe szoritani. Csak abban a pillanatban, amikor kipottyan a kicsike, attol a perctol hatterbe szorulunk. Legalabb is azok az anyukak, akik osztoneiben ez alakult ki. Aztan ezt ugy megszokjuk, hogy amig sajat utjukat nem jarjak, nem tudunk es akarunk rola leszokni.  Akkor elerkezik egy olyan fejezet amig nekik nincs kisbaba, addig elvezettel pihenunk, majd ha jonnek az unokak, akkor szinten besegitunk.


    Aki meg no letere  nem ugy eli az eletet, azt is teljes mertekben el kell fogadni, mert a sajatjaval azt csinal amit akar. ( nem lenne szabad mellet veregetni, hogy bezzeg ...  EZeret gondolom, hogy nekunk igy jo, kulonben maskepp csinalnank.

    előzmény:
    szizsuzsóka (66860)
    2017-01-15  09:30
  29. hus
    hus
    2017. január 16. 04:4866873.

    Jol irtad Zsuzsoka, hal Istennek csaladfuggok vagyunk. A legjobb foggoseg ez, ettol is el tudunk kabulni. Egy bizonyos hatarpon belul koros lehet, de en ugy latom, hogy itt mindenki nagyon jol latja es ezi, hogy hol a hatar. Van amikor a szeretet melegetol es annak  hatasatol   ez valtozik es engedjuk, hogy valtozzon. Ma elgondolkodtattal ezen, mikozben meleg hatassal volt ram a csalad fozes kozben es azon gondolkodtam, hogy  persze, hogy mindent megteszunk a gyerekekert es a gyerekeknek, ami tolunk telik, de ha mi nem, akkor ki tenne meg? Ha mar nem leszunk, akkor sajnos nem tudunk tovabb segiteni. A gyerekeim is ugy tudnak orulni minden meg csak ici-pici segitsegnek is, olyan sok szeretet van a szemukben, nem is kell, hogy halasan hajolgassanak. ( nem is szeretem) Egyebkent el sem tudnam maskepp kepzelni az eletem.


    A masik, mert biztos ti is ugy vagytok vele, hogy segittek mindenkinek, akit ugy ereztek magatok korul, hogy szukseges, en is igy vagyok, hat akkor a gyermekunk es csaladja miert nem erdemli meg az elso helyezest az eletunkben? 


    Tudom, sokan vannak akik nem csinaljak, na de kit erdekel? Igazam van, vagy a szakemberek szerint  kórosan tulzas. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (66853)
    2017-01-15  05:50
  30. hus
    hus
    2017. január 16. 04:2466872.

    Koszonom Marika.  Mostmar fogom tudni pontosan. 

    előzmény:
    jara (66849)
    2017-01-14  14:15
  31. 2017. január 16. 01:3966871.

      Most nagy bajban vagyok. Hiába gondolkozom Kanadában élő Marika becenevén, hogy megszólítsam. Lám-lám, Zsuzsa aggódik, és én felejtek.
      Ha olvasgatsz, remélem, rátalálsz soraimra, Marika.
      Megérkezett a bűbájos karácsonyi képeslap, nagyon meghatottan köszönöm.Mutattam a családnak, mert fiam és felesége még csak kapizsgálta a témát, hogy az internet előtt ilyennel köszöntötték egymást az emberek, de unokáim most hallottak róla először. Megcsodáltál a szépséges és kedves lapot, Beni lefordította a nagyon szép jókívánságot. Köszönöm, Marika! Hasonló szépeket és jót kívánok Neked és családodnak. Jó egészséget és sok-sok örömöt kívánok.

  32. 2017. január 16. 01:2666870.

      Imént az M1-en valamiféle szakértő   beszélt. Trumpról társalogtak. A szakértő a világ legtermészetesebb dolgaként jelentette ki: a politikus mást mond a kampányban, és egészen mást mond megválasztása után.
       Na tessék. Ilyen hazug világ a politikusoké?! És ez így természetes?

  33. 2017. január 16. 01:1866869.

      Ma már természetesnek vesszük, hogy a hibás csontot kicserélik megfelelő anyagra. Pedig milyen óriási dolog ez!
      Most nehéz időszaka van a gyógyulásnak, de aztán olyan lesz a láb, mint újkorán. Zsófim nagynénje gyakran jön hozzánk, mindkét lábát operálták. Mindig túlsúlyos volt, most már régóta egyre csak fogy lába érdekében.
       Már számtalan testrészt ki tudnak cserélni. Vajon egyszer csak az agyat is? Akkor aztán ki lesz ő? A test tulajdonosa-e vagy az agyvelőé?


     


     


     


     


     

    előzmény:
    jara (66867)
    2017-01-15  22:34
  34. 2017. január 16. 01:0366868.

       Ez nagyon aranyos példázat. Na de miért lenne baj, ha két szorgalmas ember sokra viszi? De azért nagyon aranyos.
       Magdikám, mi újság? Gyönyörködsz-e a havas tájban?


     

    előzmény:
    Kusza (66864)
    2017-01-15  17:25
  35. 2017. január 15. 22:3466867.

    Köszönöm Zsumika. Voltam a háziorvosnál pénteken, miután hazaértünk rögtön. Megrendelték a gyógytornászt és közölték, hogy két-három hét. Akkori tudásom szerint elfogadtam, hogy ez a rehabilitáció. Kiderült, hogy nem, holnap azt fogom megbeszélni. Jól gondolod a rehabilitációs helyet, mert szomszédunk is, ismerősöm is ott volt. Őket ott is műtötték.


    Szomszédom egyedül él, bár gyermekei gyakran látogatják. Gondoltam, hogy nincs itthon, mert a havat nem takarították el. Ilyenkor megoldjuk. Este jött a fia és kiderült, hogy azért van távol, mert térdprotézist kapott. Mondtuk, jöjjön át rehabilitációra, itt most berendezkedünk. Tündéri hölgy egyébként. Átmenni hozzá életveszély, mert egy harapós pumi vigyáz rá. Viccelődtünk, mert maximálisan ellátják a gyerekei és már előrébb tart a gyógyulásban is Apukánál.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (66866)
    2017-01-15  21:21
  36. 2017. január 15. 21:2166866.

    Marikám, Valóban a háziorvos írhat beutalót a rehabilitációra is, a gyógytornászt is javasolja írásban, stb.


    Egyébként is a zárójelentéssel őt kell felkeresni. Nem baj, ha nem azonnal ment rehabra, mert a gyógytornát és egyéb esetleges kezeléseket úgysem kezdhetik ilyen friss műtöttnek. (Azokat szokták azonnal oda küldeni, akik egyedül élnek, nincs otthoni segítőjük)Műtét után 3 hónapon belül " jár" a rehabilitáció, ami 3 hét szokott lenni. Nem tudom, Ti helyileg hova tartoztok, nem a volt ORFI ?( azt hiszem most Irgalmasrendi Kórház).


    Szép lassan saját maga is meg tudja mozgatni úgy a lábát, ahogyan a gép tenné. Biztosan a kórházban megmutatta a gyógytornász, mit csináljon naponta saját maga.


    Fel a fejjel, fog ez menni!

    előzmény:
    jara (66865)
    2017-01-15  17:52
  37. 2017. január 15. 17:5266865.

    Kórházban lehetett volna venni járókeretet.Férjem tanácsot kért az orvostól, aki azt mondta, nem kell neki. Gyógytornász két három hét múlva lesz. Tegnap hat látogatója volt, mindenki adott valami jó tanácsot. Pl, miért nem kért rehabilitációt. Elbocsájtóján rajta van javaslatként, de ott nem ismertették a lehetőséget. Már ezen a műtéten túljutott ismerősöm azt mondta, hogy a kórházból már oda lehetett volna menni. Holnap rákérdezek a háziorvosnál. A térdmozgató gépről is beszélnek, ezt is megnéztem ma, lehet bérelni, de szakember ehhez is kell, legalább a betanítás idejére és a gyógytornász felügyelete is ajánlott. 


    A vérhígító injekciót magának is  be tudja adni, de jelenleg én adom be.


    Fájdalomcsillapítót írt fel az orvos, de altatót nem. 


     

  38. 2017. január 15. 17:2566864.

    Zsuzsa ahogy Marikával írtatok a lassúságról, fürgeségről, eszembe jutott az apukám meséiből az egyik. Sokat mesélt nekem, nem könyvből, csak úgy magától. Sok meséi így kezdődtek, mikor Jézus Krisztus a földön járt. Egyszer mendegéltek szent Péterrel, egy fekvő juhásztól érdeklődtek, merre találhatják azt a helyet, ahová elszeretnének jutni. A juhász nem állt fel, csak úgy lábbal mutatta, merre menjenek. Ahogy tovább mentek, megszomjaztak, találkoztak egy lánnyal, aki éppen vizet vitt, kértek tőle, és a lány szívesen adott. Ahogy mentek tovább, azt mondja szent Péter, Uram, ennek a lánynak egy jó férjet kellene adni. Válaszolt az Úr, igen ennek a lánynak jó lesz az előbbi juhász. Szent Péter egy kicsit csodálkozott, de az Úr azt mondta, így lesz jó, mert ha két szorgalmas összekerül, összeharácsolnák a fél világot!

    előzmény:
    szizsuzsóka (66856)
    2017-01-15  06:12
  39. 2017. január 15. 14:1066863.

      Gratulálok, hogy nem fiú...

    előzmény:
    Kristóf (66861)
    2017-01-15  10:25
  40. 2017. január 15. 14:0866862.

    ... Ha neki ez jó... talán enélkül üres lenne az élete. Ez a ragaszkodás tölti meg tartalommal. Lehetséges?

    előzmény:
    szizsuzsóka (66860)
    2017-01-15  09:30
  41. 2017. január 15. 10:2566861.

    Sziasztok!
    Nekem egy lány az álmom. :)

  42. 2017. január 15. 09:3066860.

    Igen Klára nagyon hasznos a családnak. Nem biztos azonban hogy a  személynek is hasznos , hogy saját magát mindig háttérbe szorítja.

    előzmény:
    klára13 (66857)
    2017-01-15  07:34
  43. 2017. január 15. 07:4566859.

     Feltételezhetően azért nem adtak járókeretet, mert kórházban kevés hozz a hely. Vagy mondtak talán valami olyasmit is, hogy ártalmas?
     Ki adja be naponta a vérhígítót? Talán te, szegény Marika? Azt gondolom, fájdalomcsillapítót is, altatót is fel lehet íratni. Megkönnyítik életeteket.

    előzmény:
    szizsuzsóka (66856)
    2017-01-15  06:12
  44. 2017. január 15. 07:3966858.

    Közben elgondolkodtam, mit is jelent a függőség. Nagyon ragaszkodni valakihez vagy valakikhez vagy valamihez. Na igen. Jó az. Hogy hol a határ? Amikor már ártunk vele, kényelmetlenséget, kellemetlenséget okozunk.

    előzmény:
    klára13 (66857)
    2017-01-15  07:34
  45. 2017. január 15. 07:3466857.

      Hát persze, függőség. De hasznos.

    előzmény:
    szizsuzsóka (66853)
    2017-01-15  05:50
  46. 2017. január 15. 06:1266856.

    Marikám ! Jobbulást, gyors felépülést kívánok férjednek !A könyökmankót azért használják, mert a járókeret elsősorban azoknak szüksége, akik egyensúly bizonytalan lehet , vagy akinek szigorúan tilos egyik oldali végtagját ,terhelni. . Ezek szerint férjed nem veszélyeztetett, de azért vigyáznia kell, mert az  végtag , ahol a protézis van , bizonytalanabb. Nekem járókeretem volt a bokatörésemkor.(azt kaptam kölcsön valakitől. )


    Minálunk pont fordítva van , mint nálatok . Férjem lassú , alapos , én gyorsabb vagyok , többet teljesítek és többet hibázom.

    előzmény:
    jara (66852)
    2017-01-14  21:13
  47. 2017. január 15. 06:0566855.

    Hibásan írtam . Hol van a határ ???

    előzmény:
    szizsuzsóka (66853)
    2017-01-15  05:50
  48. 2017. január 15. 06:0366854.

    Szabadabb is lett a szex, de főleg nem kenik be álszent mázzal. A biblia eredetileg a paráznaságot nem a szexszel ( no ezt hogy írják? )azonosította, hanem a házasságtöréssel . Azt hiszem ebben is , mint mindennel az életben kell (kellene ) racionális határt szabni .Orgiák régen is voltak . Soutonius írja le a római császárok történetében , hogy Tiberius milyen ocsmány tömegszexet rendelt fiatal rabszolgáktól, csecsemőket is felhasznált. Messalina hetérának öltözve nyeret meg egy versenyt 72n férfivak szeretkezett egy nap..


    Ennek a szabadosságnak inkább a kiégés a kára és az igazi emberi kapcsolat kialakulását is megakadályozhatja.


    Ami nekem ellensznves az a házasság alatt, a házasságon kívüli nemi élet , különösen , ha tartós.

    előzmény:
    klára13 (66851)
    2017-01-14  16:08
  49. 2017. január 15. 05:5066853.

    Husikám! Nem is gondoltam , hogy azért írtad! Lehet, hogy az én válaszom volt kissé tudálékos? Sajnos rohanó életünkben keresünk fíx pontokat , melyek megnyugtatnak . Ilyen az alkohol is , Már az ószövetségben is olvasható volt, hogy két lány leitatta a papát, aki örömében elfelejtkezett arról, hogy nem illik, és teherbe ejtette szegény kislányokat . Pedofil volt, vagy csak részeg, és nem járt arrafelé más nő ? Így két ág alakult ki az emberiség történetében . ( majd kikeresem  pontosan ) Noé sem felejtette otthon a szőlőtőkét, vitte magával. No de én nem akarom az alkoholistákat védeni, és senkit , aki önmaga érdekeit , probléma megoldását családja kárára valósítja meg . Lehet az pornó , internet, dohányzás  stb . Ahogy olvasom itt írásainkat , mi itt családfüggők vagyunk. Családunk érdekét , tartjuk szem előtt , megfelejtkezve önmagunk személyiségéről, saját egyéni érdekeinkről . Szakemberek szerint bizonyos határon túl ez is kórok. Hogy hol van a hatás ?????


     

    előzmény:
    hus (66845)
    2017-01-14  06:44
  50. 2017. január 14. 21:1366852.

    Klára, Férjem (furcsa szó) könyökmankóval járkál óvatosan. A járókeretet nem használták a kórházban sem. Szed fájdalomcsillapítót. A kórházban altatót is kapott, itthon nem. Az ápolás nehézsége ugyanaz, mint az együtt működésünké. Ő gyors, én lassú vagyok sajnos. Mindent megcsinálok a saját tempómban, ha gyorsítani kell kapkodok, ha kapkodok, hibázok. Kellően idegesítő tulajdonság ez részemről. Nem csak a férjem a kontroll, ez  már tapasztalás.


    Félni nem fél. Most 30 injekció kell a pocakjába.


     


     

    előzmény:
    klára13 (66850)
    2017-01-14  15:50

Címlap

top