Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2016. július 28. 18:1364901.

    Zsuzsóka, nektek is gratulálok. Bölcs tanácsot adtál útravalóul.


    Ismerősöm édesanyja a mellékelt képet küldte fiának a Fb.-n, miután megtudta, hogy felvették gyermekét. (Sokat viccelődnek egymással)

    előzmény:
    szizsuzsóka (64893)
    2016-07-28  06:02
  2. 2016. július 28. 18:0164900.

      Zsumikám, nem kisbabás gólya jutott eszembe, hanem, hogy Zitu érettségizett és gólya lesz. Az, ami történt.
       Bizony, Dorkáéknál túl korai lenne. Felesleges, hogy a szerelem azonnal gyümölcsöt teremjen.



       Már-már arra kell gondolnom, hogy valami közös energiamező jött létre a topik számára.

    előzmény:
    Zsumi45 (64896)
    2016-07-28  13:10
  3. 2016. július 28. 17:5864899.

    Klára, elhiszed-e, hogy a versek olvasása, Zsumika bejegyzése után rekonstruáltam az időpontot, mikor köszönt be hozzám a József Attila vers. 07. 26-án. Mióta a kedvencként jelölt verses topikot külön úton kell elérnem, kevesebbszer keresem fel. Most nagyon jó volt ott.


    Olyan izé vagyok... nem történik semmi különös, itthon vagyok, szokásos hétköznapi téma. Közben itt intelligens beszélgetések folynak, amihez nem tudok hozzászólni, bele sem rondítok, mert olvasni jó. Várom a beszélgetés mikor terelődik abba az irányba, amibe már bekapcsolódhatok.


    Másik dilim: nyúzom az Euronews, 168 óra, HVG híreit. Töprengek, mivé lesz a világ, miért és miként mozgatja a pénz a politikát, miért kell a hatalom, ha nem kell maga az ember s tönkre megy a  Föld nevű bolygó. Vagy ha kell az ember, miért van oly sok szenvedésre ítélve?


    Vagy: az ősi történetben ábrázolt harmadik szem, amely végigkíséri az évezredeket, szabadkőművesek jele.


    Keresem Christopher Knight és Robert Lamas: Hiram könyve, Hiram-kulcs, Második Messiás, A múlt üzenete c. könyveit.

    előzmény:
    Zsumi45 (64898)
    2016-07-28  14:01
  4. 2016. július 28. 14:0164898.

    Klára! Elhiszed-e, hogy az éjjel feltett verseidet, annak hangulatát csak azután olvastam, éreztem, hogy oda hoztam Fekete Istvánt? 


    Különös ez a rezonancia elmélet! 

    előzmény:
    klára13 (64895)
    2016-07-28  12:46
  5. 2016. július 28. 13:1664897.

    Nagyon közeli már az időpont augusztus 12- 19-ig leszünk. A szokásos dolgot viszem, diót és mézet is, ami ott is van, de az itteni árhoz képest, ott nagyon drága, igaz itt se olcsó. Gesztenye masszát, füstölt kolbászt, majonézes tormát, na meg még ami eszembe jut.


    Ma egy váratlan látogatónk volt a telken, egy kicsit megijedtem.sikló

    előzmény:
    klára13 (64891)
    2016-07-27  23:39
  6. 2016. július 28. 13:1064896.

    Kedveseim, köszönöm szépen Zita nevében a jókívánságokat! Ma hozzá adódott az örömhöz a rutin vizsgálat "tökéletes" eredménye. A Doktor néni fogalmazott így, s azonnal kaptam az SMS-t.


      Klárám!  A másik gólya, a kisbabás, még ne siessen, Dorka szeretné folytatni odakint is a tanulmányait, de előbb itthon teljesítse eredményesen a hátra lévőket! Még 10 nap múlva tölti be a 22. évét.


    Így igaz, Zsuzsám, tőlem sem kérte soha senki az indexem, de még a diplomámat sem, csak a számát kellett beírnom. 


    A Ti Gólyátok hol és mit fog tanulni? Sok szeretettel gratulálok neki, sok sikert, jól teljesített vizsgákat, örömteli diákéveket kívánok!


    Marikám! Gondolom gyorsan telnek unokáidnak is a szünidő napjai. Huncut szemű Brúnó csibészkedik? Szonját kerülgetik a fiúk? Merre járnak? Editke fiai? Járnak a Nagyi finomságaiért? 


     


    Magdika! kellemes készülődést, utazást - kevésbé szélsőséges időjárással ! 


    Néhány km. távolságból is teljesen eltérhet a klíma és a csapadék mennyisége. Ma is szándékoztam Subasán locsolni, de olyan vizes volt még a talaj, pedig idehaza hétfő óta semmi sem esett, s akkor is csak szemerkélt. Helyette gyomlálgattam, összeszedtem a hullott almát. Sajnos elég sokat levert a szél. Lereszelve elteszem ezt is, az előzőből 1 tepsi pitére valót vissza is vittem unokanővéremnek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (64893)
    2016-07-28  06:02
  7. 2016. július 28. 12:4664895.

       Akkora eső volt nálunk, hogy ha lenne ürgénk a kertben, bizony, kiöntötte volna! Régen a vándorcigányok sütötték és ették az ürgét, úgy tudom, finom húsa van. Hát ma kissé drága vacsora volna. Lám-lám, mindenféle fajt a kihalás szélére sodrunk mi emberek a mérgeinkkel. Mert nem a sütögetők miatt gyérült ennyire számuk, hanem következetes irtásuk miatt. Persze így van az élet számtalan területén: vagy ők, vagy mi. Illetve a durvább formája: vagy te, vagy én.

    előzmény:
    szizsuzsóka (64894)
    2016-07-28  11:05
  8. 2016. július 28. 11:0564894.

    Szegény Petőfi, ha ma  ürgeöntőnek élne elmehetne ürgeöntőnek, nem éhezne

    előzmény:
    klára13 (64892)
    2016-07-27  23:45
  9. 2016. július 28. 06:0264893.

    Zsuzsikám ! Látod milyen buta vagyok, saját gólyaságom ugyan már elfelejtettem, de volt  azóta és az idén is van gólyánk.


    Gratulálok kis Zitádnak ! Nagy teljesítmény , amit csinált, sok sikert kívánok neki.


    De ne felejtse el, hogy az egyetemen más a teljesítmény mércéje, nehogy csak ötösöket akarjon. Próbálja meg élvezni az egyetemi élet kellemes pillanatait, a kisebb lógásokat , barátságok kialakulását . Senki nem fogja megnézni az indexét az életben . Ezt bizton állíthatom, mert a mienket sem nézte meg senki.  A mai egyetemi rendszer emberibb, felvehet egy tárgyat még egyszer, anélkül , hogy évet ismételne . Soma unokám a munkahelye miatt széthúzta kissé a tanéveket. Nem kap ösztöndíjat ugyan, de ennek többszöröse, amit keres,szereti ezt a munkát. Meg fogja találni azt a munkatempót a tanulásban , amely mellett egészséges életet élhet.


    Kellemes diákéveket kívánok neki !

    előzmény:
    Zsumi45 (64887)
    2016-07-27  17:22
  10. 2016. július 27. 23:4564892.


    Zsuzsa, én általában észre se veszem, hogy a másik lélegzik!


    Ma hallottam, hogy az ürge védett állat. A reptérről kitelepítik, mert vonzza a ragadozómadarakat. Elviszik a Hortobágyi nemzeti parkba. Eszmei értéke 250 000 forint!

    előzmény:
    szizsuzsóka (64866)
    2016-07-24  06:21
  11. 2016. július 27. 23:3964891.

      Magdika, mikor indultok? Mit visztek ami ott nincs? Talán petrezselyemgyökeret? Azaz fehérrépát.
    Vagy mákot, darálva? Az sincs ott.
    Most különösen jó lesz, hogy Gyurkával utazol.

    előzmény:
    Kusza (64864)
    2016-07-23  17:22
  12. 2016. július 27. 23:3464890.

      Marika, nálad is áfa van, vagy mi a szösz?
      Mizujs?
      Nagyon hiányzol - nekem.


     

    előzmény:
    jara (64888)
    2016-07-27  17:37
  13. 2016. július 27. 20:4464889.

      Zsumika, én sem fejtettem meg, csak azt gondoltam: hamarosan lesz nektek két gólyátok! Ez és még egy!


      Gratulálok!

    előzmény:
    Zsumi45 (64887)
    2016-07-27  17:22
  14. 2016. július 27. 17:3764888.

    Hát persze!!! Tegnap este nyolckor tették fel a pontokat. Reggel már gratuláltam egy ismerősnek. Zsumika, nagyon találékony vagy, ezt megnyerted!! Zitukának gratulálok.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (64887)
    2016-07-27  17:22
  15. 2016. július 27. 17:2264887.

    Zsuzsókám, a rejtvényem megfejtése , felvették Zitát a Szegedi Egyetem TTI mérnöki karára, ezért lett kis gólyánk. A kép csak illusztráció. De ha bele gondolok, Vhelyen a kertváros szélén több gólya család is szokott költeni, s ott sétálgatnak egy tágas réten, az út mellett.

    előzmény:
    szizsuzsóka (64886)
    2016-07-27  05:30
  16. 2016. július 27. 05:3064886.

    Nekünk a szomszéd kisvárosban a templom tornyára raktak fészket. Mikor elmentek ősszel, szépen áthelyezték egy oszlopra egészben a fészket, tavasszal már oda jöttek vissza .

    előzmény:
    Zsumi45 (64884)
    2016-07-26  20:49
  17. 2016. július 27. 05:2764885.

    Apukám 52 éves korában halt meg. Akkor én első éves hallgató voltam . Egyedül Budapesten , szegénységben és bizonytalanságban , hogy tudok-e tovább tanulni.

    előzmény:
    csinomjank (64883)
    2016-07-26  19:29
  18. 2016. július 26. 20:4964884.

    Van 1 gólyám! 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  19. 2016. július 26. 19:2964883.

    1961 -ben voltal ott a korhazban gyakorlaton ? en meg negy evvel kesobb szulettem ott  elkerultuk egymast ...


     



    apukad fiatalon halt meg ? 

    előzmény:
    szizsuzsóka (64882)
    2016-07-26  14:05
  20. 2016. július 26. 14:0564882.

    Jankám ! Én 1961 nyarán voltam ott a belgyógyászaton  gyakorlaton , Frenyóékat ismertem jobban , őket személyesen is , voltak is nálunk. Én mindent fordítva csinálok, 1959-ig voltam nagyon vallásos,apukám halála tán valami összetört bennem .

    előzmény:
    csinomjank (64880)
    2016-07-26  10:54
  21. 2016. július 26. 11:0964881.

    A shotokan karate nagyon nagy hangsulyt helyez a formagyakorlatokra


    Kata -igy hivjak / szerintem is nagyon jok .Fejleszti a tererzekelest ! A mai generacionak nagy szuksege van ra .


    ___________________


     Talan barlangaszni vagytal egykor , klara ? Nagy divat volt a kisvarosomban . Nem ertem ,hogy miert  keltett benned szomorusagot  a leirasom .


    Nem lehet mindent szavakkal megmagyarazni , hogy miert vonzo egy hely ,a masik miert nem . Csak azt tudom , hogy nekem Sopron is nagyon tetszett -bar regen jartam arra . Sopronnak is volt vagy van egy kulonleges hangulata .Nem a kisvasut teszi ...


     Graz , Koszeg . Tapolca , Balatonfured ,Pecs , Mecseknadasd , Obanya ,Sopron , a tolnai dombvidek  ...  nagyon szeretem ezeket a helyeket .


     Ki erti miert pont ezeket ?  De szivesen laknek arrafele !


    ________


     


     2 millio munkas kozt annyira nem lehet a gyerekeket szabadjara engedni .


    eddig voltak csaladi napok a parkokban , a plazakban  -most az utobbi hetekben mindenhol a ferfiak tomegei ... nem tudom ,mi tortent ... de nagyom idegesito , hogy a jatszoter korul is olalkodnak ...

    előzmény:
    klára13 (64878)
    2016-07-26  00:13
  22. 2016. július 26. 10:5464880.

    Az en anyukam is ott volt nover ! 1963 es 72 kozott ! De ha vele nem ,akkor A . noverrel biztos talalkoztal - nagyon vallasos volt ,apaca akart lenni -de lemaradt rola .Ritksag volt akkoriban ,hogy valaki annyira nyiltan volt vallasos .


    Lehet ,hogy talalkoztatok ? 


    A tapolcai piac  -szegeny anyu nagyon ki volt az araktol . Balatoni arak voltak - nekik meg  atlagos magyar fizetesuk  !


    Anyu alfoldi lany ,nagypapajanak egy hatalmas gyumolcsose volt a Dunaban egy zatonyon . Megszokta gyerekkoraban ,hogy annyi gyumolcsot ehet ,amennyit csak akar . Ez  volt az egyik hatranya Tapolcanak .

    előzmény:
    szizsuzsóka (64879)
    2016-07-26  05:49
  23. 2016. július 26. 05:4964879.

    Nekem iks kedves városom volt. Első kórházi gyakorlatomat ott töltöttem. Annak ugyan nem sok haszna volt. Ápolási gyakorlaton voltunk, a nővérekre bíztak bennünket, akik semmi tudnivalót nem közöltek, csak ágyat kellett húznunk, és az éjjelit kivinni. A beteg átöltöztetése, esetleg kötözés kimaradt, nem beszélve a katéterezésről. De azért kellemes volt. . Később oda jártunk vásárolni, mikor Te kislány voltál , akkortájt hetente oda mentünk be húsért, meg a piacra . Réden volt, azóta nagyon sokat fejlődött

    előzmény:
    csinomjank (64876)
    2016-07-25  11:23
  24. 2016. július 26. 00:1364878.

      Vajon mi kell ahhoz, hogy egy városkát értékének megfelelően kezeljenek? Mi teszi híressé, ha meglévő, különleges értékei kevés ehhez? Talán valaki "nagy" szülött! És általa talán még stadionhoz is hozzájuthat!!!!
      Ahogy olvastam soraidat, Janka, elszomorodtam. Mennyi minden kimaradt életemből, ami pedig benne lehetett volna. Na, mindegy. Már lezajlott.
       Beniék pontosan azt a karatét űzik mint fiacskád. Versenykaraténak nevezik itthon. Nekem nagyon tetszik, hogy maga a mozdulat az érték, megállítják mielőtt fájdalmat okoznának a másiknak. persze így is van a versenyen néhány vérző orrocska. Beni büszkén beszélt arról, hogy milyen ütések érték, és ő zokszó nélkül elviselte.
      Csodás gyermekkorod volt Tapolcán. Mint nekem Fertőszentmiklóson. A te gyermekeidnek is jó dolguk van. Ugye, nagy a rend, és nem kell őket eszelősen félteni? Persze itt sem. Eszelősen nem, de óvni kell őket.
     

    előzmény:
    csinomjank (64876)
    2016-07-25  11:23
  25. 2016. július 25. 11:2864877.

    Milyen stilusban kuzd  a Domi ?  Itt csak Shotokan van .


    Szegeny fiam olyan gorcsos  -osszeszoritja az oklet ,szinte remeg  .Ugy gondolja igy kell eroset utni ...szerencsere vannak jo jatekok is -es az edzes sose unalmas ...bar az edzonek vannak narcisztikus kitoresei neha ...

  26. 2016. július 25. 11:2364876.

    En igazabol egy lakotelephez kotom inkabb a szep emlekeket ,nem a varos nevezetessegeihez .Barhova  neztem onnan hegyeket lattam mindenfele .


     


    Ott egy csunya epuletben lakott kb .16 csalad bekessegben ,szeretetben ,mindenki egyforman  szegeny volt -  a hazunk elott egy nagy ret es egy homokozo  -nagyokat szaladgaltunk .Par meter tavolsagra iskola ,ovoda , varroda , posta  , patak , tisztiklub , szupermarket ,orvosi rendelo ... egy nagy erdo szelen ...ahova hetente egyszer ,ketszer kijartunk ...aztan ,  ha vasarolni akartunk ,akkor bementunk a "varosba " - nagyon finom cukraszati termekek  voltak .


    Fiatalkoromban elmentem a Rozsadombra megnezni milyen is az -nagyon csalodott voltam - en sokkal szebb helyen nottem fel ...


     Es az egesz varos egy nagy rejtely , a malom-to es a barlang to titkos kapcsolata , a feltoro meleg vizes forrasokrol szolo legendak ,amiket kovekkel ,sziklakkal elzarattak ,hogy nehogy a Hevizi to elapadjon , A korhaz alatt barlangterem .. hogy hogy ?


    Nyaranta tele vidam kirandulokkal -telen kisse szomorkasabb ...


     Csak azt nem ertem ,hogy egyes kulfoldi utikonyvek miert hagyjak ki teljesen ?  Idegenvezetokent kituno amerikai utikonyvet olvastam ,melyben apro falvakat is megemlitettek , de TapolcAT NEM .


    -----


    ehhez hasonlo erthetetlen dolog az ,hogy a nemzetkozi hircsatornak miert hagyjak ki Budapestet a terkeprol rendszeresen , ha Europa terkepet mutatjak ....

    előzmény:
    klára13 (64875)
    2016-07-25  10:21
  27. 2016. július 25. 10:2164875.

      Jó ám a karate! Janka, látom, hogy nagy magabiztosságot ad. Beni mondja, ha valaki kekeckedik vele, mondja neki: vigyázz, karatéssel szemétkedsz! De azért kár, hogy bezárt az a klub.


      Mitől ennyire kellemes városod?

    előzmény:
    csinomjank (64874)
    2016-07-25  09:22
  28. 2016. július 25. 09:2264874.

    nekem a reneszansz kepekrol most az jutott eszembe , hogy talan leonardo kepein ufok lathatok a   toszkan tajban ...:)


    toszkan tajrol tapolca jut eszembe ... pont most nyerte meg magyarorszag legnepszerubb kisvarosa cimet ... utcahosszal nyert ...


    mindig tudtam ,hogy nagyon jo hely -de azt nem tudtam ,hogy masok is tudjak 


     


       


    Sajnos vannak koztuk boven ! Az unokaocsem ,aki a kis madarkammal egyidos ovis kora ota focizik . Volt rengeteg elmenyben resze -benne volt a teveben is ,ahogy felvezetik a magyar valogatott csapatot .Jartak olasz rangadokra jatszani . De ketto eve mar nem elvezi a dolgot .Bunko ,uj edzot kaptak  - es nagyon szenved tole ...


    A kisfiam egy abszolut antitalentum foci ugyben. A kis szorakozott emberke ele odagurult a labda es mosolyogva ranezett es gondolkodott ..en uvoltoztem a kispadrol "rugjad a kapuba " " Ja .."


    legalabbis tavaly ez volt a helyzet ...


     telen viszont viszonylag kozel nyilt egy sport klub ,ahol gimnasztikazott ...nagyon meglepodtem ,milyen gyorsan fejlodik ... mar egy olimpiai bajnokot lattam benne ,de a klub bezart ...igy maradt a kozeli karate klub ... nagyon fajo szivvel vittem ,de mar beletorodtem , orul a sarga ovnek ...


     


     


     

    előzmény:
    klára13 (64869)
    2016-07-24  09:30
  29. 2016. július 24. 23:1964873.

      Zsuzsa, ezt  a programot én is megvettem. Nem tudnak követni, csak egy, a vásárlás előtt. De különben a Google keresésnél megőrjítenek. Vagyis bennem van a hiba. Nem szabadna, hogy megőrüljek tőlük.
      Isteniek ezek a receptek. Köszönöm. Vettem zsírszegény sajtot, tehát minden tökéletes!


     

    előzmény:
    Zsumi45 (64870)
    2016-07-24  17:30
  30. 2016. július 24. 19:0664872.
    előzmény:
    Zsumi45 (64871)
    2016-07-24  18:43
  31. 2016. július 24. 18:4364871.

    Hol járunk? Az Anna-fürdő belső udvarában. Itt szárítkozunk úszás után. ..és itt úszunk.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  32. 2016. július 24. 17:3064870.

    Klárám, a számítógépem olyan védelemmel van ellátva, hogy nem férnek be hozzám a reklámok! Csodálkoztam , amikor barátnőim a temérdek reklám miatt meg sem látták levelemet. Biztosan az is számít, hogy csak Googleban keresek meg mindent, nem lájkolok üzleti oldalakat. A fészen is törlöm könyörtelenül a nálam megjelenő, s nekem nem tetsző beírásokat.


    A NlCafe cikkei viszont kifejezetten idegesítenek. Ennyi hamis állítás, csúsztatás, lélek romboló általánosítás! Ha igazak lennének, már rég kihalt volna az emberiség, a párkapcsolatok....Rombolni minden értéket! 


    Cukkini:


    1.Karikára vágom,sózom, fűszerezem.   Előveszek sajt szeleteket, panírozási kellékeket, tepsit sütőpapírral, olíva olajat,(kiváló a bazsalikomos, de ha az nincs, tetszés szerinti fűszereket, sót)Ha levet eresztett a cukkini, papír törlővel leitatom, s 2-2 szelet közé sajtot teszek, s összefogva a "szendvicset", bepanírozom. Az olajozott tepsibe helyezem, felső oldalát is megspriccelem-vagy csepegtetem olajjal és forró sütőbe tolom. rózsaszínűre sütöm. Megnézem a korongok alját, s ha az nem színes, akkor késsel megfordítom, s úgy is sütöm még néhány percet. ( Gáz tűzhelyem van, hőmérsékletet nem tudok, nézegetek mindent, aminek nem tudom a tapasztalati idejét).


    Ízlés szerinti öntettel, salátával fogyasztom. (Majonézes , joghurtos,kechupos, mustáros....bármi) Készíthetünk rizst, burgonyát, is, de minek?


    Ebben a melegben nem állok a forró tűzhely közelében, felhúzott percjelző órával 20 percre a hűvös szobába vonulok, jó esetben eszembe jut, mit jelez a csörgés.


    2.További sütős változat: kockára vágom, szintén sózom, fűszerezem. Kivajazott jénaiba borítom, megszórom apróra vágott vörös és fokhagymával, olajjal spriccelem és alufólia alatt fél puhára párolom. Elkeverek 1-2 tojást natúr görög joghurttal (10%-os, a Lidlben)és rálocsolom, megszórom reszelt sajttal, fólia nélkül átsütöm, amíg összeáll az öntet, megolvad a sajt. Paradicsommal fogyasztom.


    Könnyű, finom és egészséges!


     

    előzmény:
    klára13 (64863)
    2016-07-23  15:17
  33. 2016. július 24. 09:3064869.

      Janka, nagyon érdekes lehet a kínai kortársművészet.
      Hagyományos képeiken a csúcsos hegyek, azt hittem, a művészek látomása. Aztán kiderült a filmek és egyebek jóvoltából, hogy dehogyis! Tényleg ilyen ott a táj, és mennyire más, mint bárhol a világban!
      Persze én az olasz reneszánsz festmények hátterét képező tájakkal is így voltam, azt hittem, hogy a festő képzelete teremtette a harmonikus, mesebeli tájat. Aztán csak tátottam számat, amikor Olaszországban ott volt mindaz igaziból.


      Dodó pici baba korában látszott már, hogy nagyon ügyesek azok az apró lábacskák. Hogy tudtak mászni! Mindig csak fölfelé, fölfelé. Nagyon kellett őrizni. Aztán amikor mérgében beledugott a kutyába! Azzal a picike lábacskával! Persze megtanítottuk, és soha többé ilyet nem tett.
      Most karatézik és pingpongozik. Szeretne focizni is, de az már nem fér bele az idejébe, választhatott, és a pingpongot választotta, nagyon helyesen. De azért szorgalmasan kergeti a labdát elég gyakran. Tényleg nagyon ügyes vele.
      Kérdeztem, miért így döntött. Azt mondta, mert a focisták bunkók. Saját tapasztalatból mondta, az iskolában látta. Beni is mindig ilyesmire panaszkodott. Nagy igazság.

    előzmény:
    argeleb2003 (64867)
    2016-07-24  07:47
  34. 2016. július 24. 09:1164868.

    Milyen remek kiszólás: valamikor ökörködni is kell! De még mennyire, hogy kell! Csak néha elviselni nehéz a környezetnek. Hát bizony...


     


    Lili nagyon szomorú a gazdája nélkül. Pótlékként kezel, folyton felkérezkedik ölembe, akkor nyugodt, ha mellettem van, szorosan. Nagyon együttérzek vele, bár néha kissé terhemre van. De hiába mondom, hogy te nem vagy öleb, csak-csak próbálkozik ezredszer is. Aztán persze ő győz.

    előzmény:
    szizsuzsóka (64865)
    2016-07-24  06:18
  35. 2016. július 24. 07:4764867.

    Dodo es a kutyus tenyleg nagyon aranyos  :)


    _____


    Kusza !


    2 eves gyerek es mar szamitogep orult ? jaj -ez szornyu !


    az enyemek is azok - de azert kimenni meg mindig jobban szeretnek ,mint bentmaradni ....


    __________


    kinai kortars muveszek kiallitasan voltunk ...rengeteg erdekes dolgot lattunk ....legjobban talan az  a "festmeny" tetszett ,ami egy kozepkori tekercsen lathato tajkepet nagyitotta ki .. a"festmeny " egy atlatszo lap mogott volt megvilagitva - a meglepetes ,akkor jott ,mikor a kep moge tekintettunk - az egesz nem festmeny volt , hanem egy kollazs a szemetbol ,nejlonszatyrok ,madartollak , sar stb ...

  36. 2016. július 24. 06:2164866.

    Na én ebbe megbolondultam volna rendelés közben ! Nem csak a betegre figyelni hanem saját légzésritmusomra is

    előzmény:
    klára13 (64859)
    2016-07-23  12:06
  37. 2016. július 24. 06:1864865.

    Természetesen én is szólok. , ha valami nem tetszik, de röviden és nem várok rögtön hatást. Elvégre a nyéári szünet az elengedés ideje . Lilla német tanfolyamon volt, ÁDÁM AUGUSZTUSTÓL EDZ, valamikor ökörködni is kell

    előzmény:
    klára13 (64859)
    2016-07-23  12:06
  38. 2016. július 23. 17:2264864.

    Á nem a szülök fogadták oda Lilianát, hanem a nagymama, mondjuk ez érthető, mert azt mondja Ági, olyasmi idős mint én vagyok, az biztos, hogy már én nem vállalnék el ilyen pici gyereket. Nem bíznék magamban. A szülők távol laknak.

    előzmény:
    klára13 (64862)
    2016-07-23  15:03
  39. 2016. július 23. 15:1764863.

      Zsuzsánna, panaszkodni nem akarsz? Csak én vagyok olyan aljas, hogy megteszem?! Mondd csak el, mi fáj, és mi megpusziljuk.
      A Rukkoláról mindig gondolok rád. Most jutott eszembe egy Maugham könyv, amit harmincöt éve olvastam - ekkor adták ki -, és újraolvasnám. Maugham: Az ördög sarkantyúja. Menten happoltam öt pontért, mert ezek a klasszikusok nemigen kellenek a mai fiataloknak. Még van pontom, bár több könyvem is érkezett, mind ötpontosak. Most majd fellökök egy Feldmár Andrást, persze prerukkolom, vagy hogy mondják, és beszedek jó néhány pontot. Mert az ilyesmit imádják. Valamikor én is, ezért aztán vannak készleten lélektani könyveim. Egy Popper Péter is mindig kapós.
       Summa summárum, nekem bejön a Rukkola, a pénzlehúzásokra fütyülök. A fene sem akar Happitány lenni. Még ilyen hűjeséget!
       Zsuzsa, engemet sokkal inkább zavar a neten eluralkodott reklámáradat. Lassanként meghaladja türelmemet. Mikor jönnek rá, hogy ha az arcomba nyomják, hogy Lidl, attól még nem fogok odarohanni, sőt, felbosszantanak és messzire elkerülöm az üzletet. Tégedet is zavar?

    előzmény:
    Zsumi45 (64848)
    2016-07-22  23:11
  40. 2016. július 23. 15:0364862.

    Ühüm! Tehát az a nyomkodós gyerekizé. Hát hadd nyomkodja. Amúgy gondosak lehetnek a szülei, mert lám, segítséget fogadtak a nagymamához a gyermek nyaraltatásának idejére. Kár, hogy Liliana emészti magát, feleslegesen, mert a gyerek nevelése nem az ő gondja-baja. Persze, szegényke lelkiismeretes, és szeretné jól végezni munkáját. Ebben a korban nehéz rájönni, hogy akkor végzi jól, ha nem csinál semmit. Fogni kell egy könyvet, és békén kell hagyni a gyermeket, kedvére tenni, amikor úgyis rossz passzban van szegény, hiányzik neki anyja. És ő még nem értheti a szituációt, hogy miért is hagyta őt magára és hogy csak átmenetileg. Amikor Balázs született, Sziszi ennyi idős volt, és három hétre elvitték a nagyszülőkhöz. Annyira haragudott rám, hogy nem állt velem szóba amikor visszahozták, úgy tett, mintha nem ismerne, nem tudná, ki vagyok.

    előzmény:
    Kusza (64861)
    2016-07-23  13:34
  41. 2016. július 23. 13:3464861.

    A gyereknek a saját tulajdona a komputer, a szüleitől kapta. Gondolom játékok vannak rajta.

    előzmény:
    klára13 (64858)
    2016-07-23  11:53
  42. 2016. július 23. 13:3164860.

    Klára köszönöm a jó kívánságot!

    előzmény:
    klára13 (64857)
    2016-07-23  11:46
  43. 2016. július 23. 12:0664859.

      Hát tényleg nem a nevelés korrigálásának ideje a nyaralás. Azonban nehéz szó nélkül hagyni, amit helytelenítünk. Ahogy mondod, csak rontja a hangulatot, de nem használ.
      Benikémnél azt tapasztalom, hogy szívesen beszélget. Amikor persze inkább ő beszél, én meghallgatom. De aztán megeresztek egy rövid tanácsot, amit szívesen vesz, látom. Hogy van-e hatása, azt nem tudhatom.
      Nagyon érdekeset olvastam, Virginia Satir módszerét, hogy miképpen lehet a másik emberrel összhangba kerülni, ami a jó kommunikáció alapja. Még nem próbáltam, nem jutott eszembe, az első, azt mondja, a lélegzet összehangolása. Átvenni a másik ember lélegzésének ritmusát.
     

    előzmény:
    szizsuzsóka (64853)
    2016-07-23  05:52
  44. 2016. július 23. 11:5364858.

        Magdikám, nehéz lehet azzal a kisgyerekkel. De hát hogyan játszik a komputerrel? Tudja, melyik billentyűt nyomja le? És egyáltalán, honnét van nála gép? Csak nem saját? Rászoktatták a szülők a komputer nyomogatására, mert addig is nyugton van? Nagyon káros.

    előzmény:
    Kusza (64855)
    2016-07-23  07:43
  45. 2016. július 23. 11:4664857.

      Magdikám! Isten éltessen sokáig erőben, egészségben! Minél több unokás időd legyen, és érkezzen meg egyszer csak az a kis emberke is, akire vágysz. Mert megjön, meglátod, és a két nagyfiú mellett, Gyurika és Benedek mellett, ott lesz majd a harmadik, aki szintén nagyon hasonló lesz, csak picike. De addig is legyen sok boldogságod a meglévő kedves és szeretetre méltó családodban.

    előzmény:
    Kusza (64855)
    2016-07-23  07:43
  46. 2016. július 23. 11:3764856.

      Spagettirre téve annyira finom, hogy más már nem fontos rá. És a mozzarella paradicsomos tálra csurgatva szintnén isteni. Bazsiéknak készítem, ők mindkettőből sokat fogyasztanak. Mert nekem most nem való.  Minden más salátához is finom, és mindenhez, amit  bazsalikommal kedvelünk.

    előzmény:
    szizsuzsóka (64851)
    2016-07-23  05:35
  47. 2016. július 23. 07:4364855.

    Ágival beszéltem, és elmondta, hogy Liliana bébiszitterked. A tengerparton van nyaralója a nagymamának, együtt vigyáznak a gyerekre. Egy hétre vitték a szülők hozzá. Liliana panaszkodott, hogy a két éves gyerek semmit nem akar csinálni, csak is a számítógépén játszik. Akármit mondanak neki, nem fogad szót, a tenger sem érdekli, mindenre csak azt mondja nem. Liliana már alig várja, hogy leteljen a hét, tele van csikarással. Több diplomás szülők gyereke.

  48. 2016. július 23. 07:2664854.

    Aranyos vagy Zsuzsa, jól esnek a szívemnek lelkemnek ezek a dicséretek!

    előzmény:
    szizsuzsóka (64852)
    2016-07-23  05:41
  49. 2016. július 23. 05:5264853.

    Igen Klára teljesen igazad van ! Az ember idősebb korára zárkózottabb lesz , kevésbé mozgékony . Kortársaink itt hagynak bennünket , a fiatalokat nem ismerjük. Családjaink élik a maguk életét . Az unokák életmódja nekünk szokatlan, étkezési szokásaik is mások . Pl frissen főzött baracklekváros kenyeret nem tudtam rájuk tukmálni. No de én ezt elfogadom. Férjem gyakran berzenkedik, nem tudom lebeszélni róla. Két hét alatt amíg itt vannak, szokásaikat nem tudjuk megváltoztatni, a sok figyelmeztetéssel csak azt érjük el, hogy haragudjanak ránk. Ha valami veszélyes , természetesen az nem engedjük . No , de mi van a későbbi veszélyekkel ? -kérdezi

    előzmény:
    klára13 (64850)
    2016-07-23  02:10
  50. 2016. július 23. 05:4164852.

    Gyuri , (Magdi fiatalabb fia ) egy tünemény. Aranyos, udvarias, türelmes . Nagyon kedvesen tolerálta a sok "néni " dicséretét. Tamást nem ismerem ,de háziorvos kollégám jól ismeri, nagyon dicsérte őt és a családot . (az aranydiplom osztásakor találkoztunk )

    előzmény:
    Zsumi45 (64844)
    2016-07-22  18:17

Címlap

top