Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szexmentes házasság?!

Torolt_felhasznalo_266589
Torolt_felhasznalo_266589
Létrehozva: 2006. február 16. 21:59

A párom és én 4 éve vagyunk együtt, 3 évvel ezelőt házasodtunk össze és van egy másfél éves babánk. Szeretjük egymást és biztosan tudom, hogy hűséges hozzám. A gond aszex terén van..sanos nem nagyon kívánja a szexet, illetve szinte eszébe sem jut, pedig fiatalok vagyunk mind2en, ő 33, én 26. Már sokszor vutatkoztunk korábban emiatt, de aztán ahoy telek a hónapok, jobbank láttam belenyugodni, m nem jó állandóan marakodni és nem is értem el vele semmit..iletve csak én "mentem tönkre" kissé lelkileg...próbálkoztam mindennel, aztn az lett a taktika, aző kérésére, hogy ne próbálkozzam semmivel, mert pont ez riasztja el, hadd maradjon neki a kezdeményezés...lassan belenyugodtam és vártam hogy ő kezdeményezzen...jó sokat kellett várnom, persze kb. 3 hétnél tovább nem bírtam és finoman kiprovokáltam a dolgot. Mikor elkezdtük (elkezdjük) akkor már maximálisan van kedve hozzá, ezzel nincs baj, csak az elkezdéssel...dolgozik, azért nem mondanám, hogy oylan sokat, elfárad, energiahiányra hivatkozik, tv-t néz...eszébe sem jut a szex!nekem viszont ez nagyon lelombozó...már 1,5 hónapja nem történt semmi köztünk, azelőtti hónapokban is havi 1x! nekem ez nagyon kevés....és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Kezdeményezni nem fogok, m már bele is fásultam...és nem is vezet jóra. Arra lennék kíváncsi, mi erről a véleményetek és más házastársak között ez hogy működik, milyen rendszerességgel. Ha másnak is vannak hasonló problémái szívesen olvasnék róluk. Hátha együtt jutunk valamire...vagy el kéne fogadnom hogy ő egyszerűen ilyen típus???akinek csak nagy ritkán van kedve szexelni?? 

  1. 2006. február 22. 15:19301.
    Szia, sajnos én is azt tapasztalom, hogy már a bizalmatlanság elmult, mivel beteg is, de már nem tartozom úgy hozzá. Ott megtört bennem valami, vagy össze, és a kapcsolat részemről már teljesen más. Tényleg egyek voltunk, maximális összetartozást éreztem már nem, és eltávolodtam.  Ugyan sejtettem régen, hogy néha talán, de az más, nem is foglalkoztam vele, de megtudni na az kemény dolog, csak egy világ omlott össze bennem. Semmiség, és bármit tenne, ez már nem a régi. Szerintem egy pár hónapos kalandért kár volt elszúrnia. Nem éri meg. Utána kb. 2 évig semmi bizalom, aztán kibékültünk, sőt előbb, de ez már más. A dühítő az, hogy nem őt bántja, a kapcsolat más hát istenem. Így is működik a tv. van mit enni. Bár az, hogy depressziós lett, lehet, hogy a lelkiismerete is benne van.  
    előzmény:
    kaffee (298)
    2006-02-22  14:52
  2. Torolt_felhasznalo_260332
    Torolt_felhasznalo_260332
    2006. február 22. 15:07300.

    Kedves astral!

    Nagyon sajnállak!!! Szinte mintha pont az én problémámat írtad volna le!!!Én 27, ő 33, 4 éve vagyunk együtt! Tetszik, jóképű, de nincs sex. Odáig fajult a dolog, hogy bár szerettem, de megcsaltam!Van egy viszonyom jó ideje, melynek elsősorban a célja ebbéli vágyak kielégítése. Szexis, csinos nő vagyok, mondják mások. Mellette nem érzem nőnek magam!Ez a másik srác viszont a 100 százalékot hozza ki belőlem!

    Egyet tudok, ugyan A BARÁTOM EL SZERETNE VENNI, DE NEM LÉPEM MEG EZT A LÉPÉST. Szex nélkül egész egyszerűen nem lehet élni!!! Halálra ítélt házasság!

    És javulásra nem sok esélyt látok. Én is belefáradtam már. Már nem is kívánom őt. Szomorú dolog ez, hogy ide jutottunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266589 (1)
    2006-02-16  21:59
  3. Torolt_felhasznalo_962344
    Torolt_felhasznalo_962344
    2006. február 22. 14:58299.

    Azért ez gáz szex nélkül de megkérdezném hogy te jól nézel ki, vagy olyan anya tipus vagy akit mindenki tisztel de essze ágába sincs vele ágyba bujni. A tanácsom a következö

    1. tégy magad csinossá, fuj finom parfumot, flangálj a lakásba csipke csinos szexis fehérnemükbe

    2. mindig olyan nyögve beszélj mintha már mindjár elélvezel

    és lásd meg majd lassan éjel nappal kezelni fog a varázs veszöjével.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266589 (1)
    2006-02-16  21:59
  4. Torolt_felhasznalo_322426
    Torolt_felhasznalo_322426
    2006. február 22. 14:52298.
    Nekem is a két legfontosabb szó a hűség volt és a bizalom...aztán most ott tartok, hogy hűség nélkül nincs bizalom... a kérdés pedig minden 10-15. percben felmerül: MIÉRT, MIÉRT, MIÉRT? De választ nem kapok... 
    előzmény:
    bienebaba (297)
    2006-02-22  14:49
  5. 2006. február 22. 14:49297.

    Mit szeretnél olvasni?

    1, szerelem

    2, család

    3, szeretet

    4, összetartozás azaz társ ha nem is mindenkor, mindenben

    Részemről ennyire futja. A hűségről 10 éve nagy mellénnyel írtam volna, állatira hittem a férjemnek, igaz sejtettem hogy lehet néha 1-1 kaland, de bíztam benne, és én megcsalni, soha. Na, ennek lőttek, mulnak az évek kopik az érzelem, és más kell, esetleg átmenetileg, jön egy betegség, és kényszerpálya. Azért jó hogy megszülettél.  B.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399147 (294)
    2006-02-22  00:09
  6. 2006. február 22. 14:42296.
    Na ez az, ha akkor helyben elmegyek intézkedni, akkor egyezkedem, hiszen miért lenne ennyi pénz nálam a színházban. A másik ezt ott és akkor kell, de a barátnőm olvasta el és azt látta, hogy 17 óráig lehet, ez igaz, de van ügyelet. Aki tud parkolni a Nagymezőben este fél 7 körül szabályosan az mázlista. A többi fizet.  Szerencse, hogy van mozgáskorl. igazolványom, lejárt a fene egye meg, de ezentul megállhatok, és most is kidumáltam volna magam, lejárt, pótlólag behozom, de 5 ezrem van csak, annyi volt tényleg.  Meghosszabbitom és nem lesz gond, nem is mernék menni, mert ha parkoló nincs jöhetnék haza. Akkor is szemét dolognak tartom, ha törvényes is, mert ha nincs elég szabályos hely akkor mi mit tehetnénk?! Legyen, és ha akkor állok szabálytalanul, jogos a bilincs bár túlzásnak érzem. Álljon ott és büntessen, ha kell a pénz, ez a bilincs!!!!!!!!! Brrrrrrrrr. Mi zujs itt szexügyben? Világmegváltás? Szerintem jó tipp ez, mert okulunk belőle. szia!!! Jól esett, hogy aggódtál. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (295)
    2006-02-22  03:28
  7. 2006. február 22. 03:28295.

    Én a baleseti kórház előtt fizettem ugyanezért.Mondjuk,nekem szerencsém volt,mert meg tudtam vesztegetni a bohócot.

    előzmény:
    bienebaba (292)
    2006-02-21  23:52
  8. Torolt_felhasznalo_399147
    Torolt_felhasznalo_399147
    2006. február 22. 00:09294.

    Annyi mindenért nem volt érdemes megszületnem. Most még ez is.

    Senki nem tud igazán tartósan és jól hazudni?

    Mi az hogy:

    1. hűség

    2. megcsalás

    3. szerelem

    4. szeretet

    5. társ

    6. család

    meg még ezer fogalom állhatna itt. de minek. Basszus olyan fatalista tudok lenni!

    Hát hazudjatok már valami rózsaszín gejl nyálat, egy kádnyit!

    Könyörgöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266589 (1)
    2006-02-16  21:59
  9. 2006. február 21. 23:59293.
    Évekig? Szerencsés vagy. Persze az érzelem az első, de a szex is önmagában rettenetesen tud hiányozni nekem, lehet, hogy a kiborulás, a labilisság is emiatt van. 2 hónapja semmi, ez sok. Szóltam pár hete, érti, és kész. Jó, majd. Ilyen válaszok, és a szerető a végső stádium nálam is, akkor már ölök. Még 1 hónap türelem, agyasan, és megint mással kell, de ő is ugyanaz évek óta. Nem élvezem a félrelépést, de mit tegyek?!  
    előzmény:
    ardian (289)
    2006-02-21  11:15
  10. 2006. február 21. 23:52292.

    Dehogy, nem írtál nekem semmi olyat. Este, tegnap, szinházban voltam, a Nagymező utcánál, persze parkolni ott a sok szinház miatt szabályosan kevesen tudnak. Én is járdán tudtam megállni, de úgy, hogy senkit, semmit nem akadályoztam. Kijöttünk és kerékbilincs, 15 ezer bírság, és este 10-kor mit csináljak, annyi nem is volt nálam. Olyan egyértelműen erre mennek rá, hogy undorító, rosszul lettem, vérnyomás fel, bőgtem, egy szemét dolog, mert építsenek parkolókat, és ha akkor szabálytalankodunk, büntessenek. Na de az kiadás, ez non-stop bevétel. Na emiatt nem írtam, heverem.  Sziasztok, nyögöm a sokkot, és jövök. Elianne 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (290)
    2006-02-21  21:51
  11. 2006. február 21. 22:10291.
    Helo!Pillanatnyilag nekem is inkább az érzelmek hiányoznak.
    előzmény:
    ardian (289)
    2006-02-21  11:15
  12. 2006. február 21. 21:51290.
    Ugye nem haragudtál meg.Egyébként azt hiszem,irtam,hogy a Ti esetetek egészen más.
    előzmény:
    bienebaba (284)
    2006-02-21  01:49
  13. 2006. február 21. 11:15289.
    Szerencsére nem vagyunk egyformák. Én, amikor nem volt párom, évekig elvoltam szex nélkül és nem hiányzott. A szerelem hiányzott.
    előzmény:
    viki25 (286)
    2006-02-21  02:27
  14. Torolt_felhasznalo_913049
    Torolt_felhasznalo_913049
    2006. február 21. 09:49288.
    szerintem azis nevetséges, hogy emberek (főleg nők) mindenképpen ragaszkodni akarnak házassághoz, ha másként nemmegy "nyitott" formájában. mi a fenének? így szoktam nézni, mikor huszon- meg harmincévesek élnek nyitottházasságokban vagy rosszakban, mintha összedőlne világ, ha elvagyokbenne (egyhangúan vagy másokkal is együtt) kapcsolatot otthagynák (mer szerelem úgyis elmúlik és szeretet marad - vigasztalják egymást ) és neadjisten akár pár hónapot vagy uramisten egykét évet nem "kapcsolatban" töltenének, hanem kicsit szabadon. talán ilyen "szabad", randizgatós, ismerkedős, magammatörődős időszakok után neméreznék úgy, hogy végevilágnak, ha amúgysem éppen hűderemek férjecskével bevégeznék házasságot, meg asse éreznék, ha gazsika kettőt kacsint, hogy nekik feltétlen szerelmi/szexviszonyba kellett esniük ellenállhatatlanságok meg "ösztönök" miatt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_582470 (287)
    2006-02-21  02:35
  15. Torolt_felhasznalo_582470
    Torolt_felhasznalo_582470
    2006. február 21. 02:35287.
    Sajnis,olyan is van,hogy a nő szülés után frigidé váliks ésévekig nem enged magához nyúlni...................Megoldás lehet a nyitott házasság.
    előzmény:
    viki25 (286)
    2006-02-21  02:27
  16. 2006. február 21. 02:27286.

    Sziasztok lányok!

    Sajnálattal olvasom ezt a topikot, mert nekem is furcsa a szexmentes pasi. Miközben olvastalak titekeet, sokmindenhez szerettem volna hozzászólni, ded most csak egyvalamit szereetnek kifejteni. Nem tetszeenek azok a beszólások, hogy sok nő a szexszért feláldozza a házasságát. Tessék már elfogadni, hogy a szex az egyik legtermészetesebb dolog a világon! Nálunk pont fordított a dolog: nő létemre én szeretem  nézni a pornót és nem a párom, és volt olyan, hogy a férjem hazaérkezte előtt 10 perccel mentem el, mert épp beizgultam vmin, és mikor hazajött, elmondtam, hogy 10 percet késett, és vigyorgott és lázba hozta. Szülés után rámjött a depresszió, elég durva volt, és 3. v.4. napon, miután kijöttünk a kórházból, szinte rámásztam a férjemre, mert csak ez a közelség adhatott gyógymódot a problémámra. Mikor kiment USA-ba pár hónapra, minden hónapból itthon volt egy hetet. Miután másodjára, vagy harmadjára visszament, szinte már idegbajos voltam a szex hiányától, olyannyra, hogy mikor hazajött, szinte nem is szóltam hozzá. Pedig nem vagyok nimfomán, teljesen normális nő vagyok, normális vágyakkal megáldva. Az, ha feláldozzátok magatokat a hűség oltárán, az nem megoldás! Megértem a "gyerekes" kényszert, nekem is van, én is így gondolom, csak ott a probléma, hogy előbb-utóbb nem tudtok majd színlelni. A gyerekek pedig nem hülyék. Lehet, hogy egyszer odaáll majd eléd, és megkérdezi, hogy "Anyu, miért utálod Aput?" A kiegyensúlyozatlan kapcsolatokat mindig megsínyli a gyerek, akár tudtok róla, akár nem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. február 21. 01:54285.
    Igen az duma vagy szép álom, én azt hittem nekem sikerülni fog, de nem. Rutinná válik, egyforma hétköznapok, csekkek, mindenben igazad van. Maradjon a szeretet.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (281)
    2006-02-20  23:21
  18. 2006. február 21. 01:49284.
    Szia, ja ez teljesen természetes. Csalni csakúgy kész undor, kényszer lehet, sajnos, nem egy öröm, és ha nem kell a másik, akkor mondja meg, és ne lépegessen félre, bár írtam, nem hiszem, hogy 30-40 évig csak vele az megy, én ezt így akartam mert a bujkálás, hazugság stb. utálatos. Most is azon vagyok, hogy gyógyuljon meg a férjem, és lehessek vele mert őt szeretem, ha néha nem is érzem, mert a depije kiborít időnként. Nekem vele jó, elsősorban, de ha ő nem tud és nem is kívánja, én éveket szex nélkül nem vállalok, ideges vagyok, hisztis, türelmetlen stb. Amikor éppen jól volt optimistán szakítottam a szeretővel, de vele is ritka, egészségügyi tornának hívja a barátnőm, az, mert érzelem nélkül, nem az igazi. Szia!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (274)
    2006-02-20  21:34
  19. Torolt_felhasznalo_338178
    Torolt_felhasznalo_338178
    2006. február 20. 23:58283.
    Vagy legalábbis megváltozik a szerelem jelentése. Egyébként egyetértek. Azt hiszem, be is tenne az emberiségnek rendesen, ha a rózsaszínszemüveges állapot nem múlna el néhány hónap után. Képzeld el azt a hadseregnyi dudorászó, vigyorgó, beszámíthatatlan idiótát. 8Mondjuk egy üzleti megbeszélés...hm) Akkor aztán kint lenne a diliház és a "normálisok" alkotnák a zártosztályt. Jól van ez így, én mondom. Működőképesebbnek tűnik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (281)
    2006-02-20  23:21
  20. 2006. február 20. 23:31282.
    De neki megvolt legalább a lehetősége a változtatásra.Az,hogy nem élt vele....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_338178 (280)
    2006-02-20  23:12
  21. 2006. február 20. 23:21281.
    Szia!Nem a papirra gondoltam.Amig neméltek együtt,alig várod a délutánt vagy az estét,hogy találkozzatok.Ilyenkor a sok is kevés.Aztán jön a házasság.Új körülmények még mindig dúl a lamur.Azelőtt napjában egyszer feküdtetek össze,most reggel,este és ha szerencséd van,még délben is.Aztán jön a gyerek,egzisztenciaépités,hajsza a zsé után.Azon veszed észre magad,hogy fáradtabb vagy mint máskor,úgy tűnik,hogy a szerelmed nem annyira figyelmes,mint amennyire szokott,holott ő is csak fáradtabb.Jön az,hogy bezzeg annak idején ágyba hoztad a reggelit,kávét stb.Aztán jönnek az anyagi gondok.A családok nagy része anyagi nehézségekkel küzd és szerintem ez is sokszor szerepet játszik abban,hogy szétmennek.Amig nem vagy házas,addig nem kell annyira alkalmazkodnod a másikhoz.Úgy érzed,megvan a függetlenséged.Amikor összeköltöztök,sok mindenről lekell mondanod.Ezt sokan nem veszik tudomásul.Mivel a család miatt nagyobb a felelősség nagyobb a stressz is.Persze amikor ezeket a dolgokat irom,nem a mesebeli idilli családra gondolok,aholapuka és anyuka jól keres,állandóan fitt és üde,a gondokat még hirből sem ismerik.Aztán a szexben is jelentkeznek előbb-utóbb problémák.Az egyiknek a heti x alkalom kevés a másiknak sok.Előbb_utóbb belefáradsz az erőlködésbe,hogy változatossá tedd a szexet.És lassan átmegy az egész megszokásba.Persze nem azt mondom,hogy rossz dolog a házasság,csak szerintem az duma,hogy két ember25vagy még több évig szerelmes egymásba.
    előzmény:
    vizike74 (277)
    2006-02-20  22:42
  22. Torolt_felhasznalo_338178
    Torolt_felhasznalo_338178
    2006. február 20. 23:12280.
    Hát ja. És akkor látom benne a szomorúságot, meg az értetlenséget, hogy miért nem vártam még egy kicsit, meg minden rendben volt, miért kellett ezt, és akkor megkérdi, hogy most jobb? Én meg csak annyit tudok válaszolni, hogy ott és akkor jó volt nagyon. De most nem jobb - és ha odáig jutunk, megint meg fogom tenni. És belül majd belehalok, mert látom, ahogy szenved. Hát nem sajnálták belőlem a hülyeséget amikor összegyúrtak, az tuti. Kaptam volna kevesebb vágyat...de ez így most veszélyes összetétel....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (276)
    2006-02-20  22:27
  23. 2006. február 20. 22:56279.

     
    Szerintem te egészséges vagy... ezt abból gondolom, hogy azt írod: utána legszívesebben lehánynád magad 

    Nem tudom, mért vagytok ilyenek, egyébként a tulajdon barátom is ilyen : ha egy csinos csaj leszólítaná két-három sör után, és azt mondaná neki, hogy gyere vélem, tuti, hogy menne  nincsenek illúzióim... aztán persze másnap fogadkozna, meg gondosan titkolná, ami történt... ezt ő maga mondta, hogy ez így működik... úgy látszik, így vagytok beprogramozva 
    Na mármost szerintem amíg ez alkalmi, meg amíg fogadkozik másnap reggel, meg lehányja magát, meg alibit gyárt, meg gondosan titkolja előttem, ami történt... addig... hát istenem... addig nincs mást tenni: imádkozom, hogy a csaj ne mondja neki azt, hogy gyere vélem Azért ez nem fordul elő túl sűrűn, ugye? Mármint hogy a csaj azt mondja, gyere... 
    Ja, és persze meg ne tudjam, mert MEGTÉPEM 

    Namármost viszont ha az én barátom elkezdene szervezni, meg telefonálgatni, meg egy bizonyos/minél több nőt (lehetőleg mindet, kiv. a nagyon rondákat meg a büdöseket&nbsp becserkészni, és ez utóbbiból sportot űzne, az azt hiszem, gáz lenne.
    Ezt gondolom. Egyetértesz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399147 (217)
    2006-02-17  23:50
  24. 2006. február 20. 22:47278.

    Szia!
    Én is így gondolom, tehát hogy nem megoldás az, hogy akkor elmegyek máshoz... a szeretőmhöz...
    Egyébként nem csak a Nők Lapja Cafén látom ezt, hanem a valóságban is... mármint hogy apu csalja anyut, anyu csalja aput, fikázzák egymást, és otthon úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne... KETTŐ párocskát ismerek, akiknél nem ez megy, KETTŐT... ja, és nem húszéves vagyok...

    Egyébként arra lennék kíváncsi, hogy akik benne maradnak egy ilyen házasságban, vajon mért maradnak benne. És hagyjuk a süket dumát, hogy a gyerekek miatt, mert a gyereknek sokkal jobb szerintem, ha nem a cirkuszban nő fel (én ÖRÜLTEM, amikor elváltak a szüleim, mert megszűnt a mindennapos CIRKUSZ), CSEND lett és BÉKE.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (219)
    2006-02-18  05:53
  25. 2006. február 20. 22:42277.
    Nem akarom!!! 
    Egyébként kíváncsi vagyok a véleményedre... szerinted a házasság öli meg a szerelmet, (tehát a papír), a gyerek születése vagy pedig az együttélés?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (216)
    2006-02-17  23:41
  26. 2006. február 20. 22:27276.

    De legalább bátran a szemébe nézhetsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_338178 (275)
    2006-02-20  22:23
  27. Torolt_felhasznalo_338178
    Torolt_felhasznalo_338178
    2006. február 20. 22:23275.
    Végigolvastalak titeket. A probléma ismerős, átélős, végigszenvedős. Én eléálltam és elmondtam, mire készülök. Nem vette komolyan. Szóltam neki még egyszer, hogy nem viccelek, tényleg meg fogom tenni. Semmi nem történt. Megtettem. És most meg nagyon fáj neki...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (274)
    2006-02-20  21:34
  28. 2006. február 20. 21:34274.
    Helo!Nem az eskü betartásáról beszéltem.Csak arról,hogy legyen az egyikben annyi gerinc,hogy odaáll a másik elé és elmondja neki,hogy mi történt,vagy mire készül.Meghagyni a másiknak a választás lehetőségét,nem pedig hülyére venni és kiröhögtetni.Persze itt mostnem a Ti esetetekről van szó.
    előzmény:
    bienebaba (269)
    2006-02-20  00:18
  29. 2006. február 20. 14:35273.
    Ja, ha ő másba lenne szerelmes, akkor nincs miről beszélni, el kell válni, hűséges az ember de nem hülye. Nem élek olyannal aki mást szeret, az a nőügy pár hónapos volt és nem szerelmes volt, a csaj nyomult rá 30 évesen, neki meg ez imponált. Naná, ez a kapuzárás előtti pánik, náluk még rosszabb. Elmehetett volna. Nem ment, és már utólag az sem érdekel mit érzett a nő iránt, egy "vígaszom" volt, a nő "szürke egérke" volt, ezt mások mondták. Ez a hiuságomnak nem volt mindegy, de ha vállalta volna érte a válást, új otthon, gyerek miért nem tette?! Ennek utólag is örülök, nem kértem, nem bőgtem, elengedtem. Lehet hogy a szerelmét legyőzte a kényelme? Az is lehet, ezen én nem rágódom, akkor sem tettem. Gyógyulni akartam, és ha úgy alakul új életet kezdeni, talán jobb lett volna, nem tudom. Helló! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867842 (271)
    2006-02-20  05:37
  30. 2006. február 20. 14:26272.
    Nem, ez az átka ha az ember röviden írja le. Amíg jól éltünk én nem csaltam meg, ő nem bukott le de nem is nyomoztam. Egyszer megbukott, ill. azt mondta lenne vki, akkor elengedtem de nem ment, kolleganő volt, az eltünt. Amikor ez történt műtét előtt álltam, ez bántott igazán, utána 1 évig nem voltunk jóba, az lakótársi kapcsolat volt, én kerestem társat, de nem találtam, mert igényes vagyok, szeretőt találtam. Utána békülés, szerető repült, és pár hónap mulva depis lett a férjem, vártam egy évet, akkor együtt voltunk, gyógyszerrel, de ő a depis bogyók miatt nem is kívánja, így megint szerető lesz, de ez abszolut kényszerpálya, én nem akartam soha megcsalni, most viszont mit tehetek, mondjak le a szexről? A másik, ez már messze nem szerelem, szeretem, megszoktam és sajnálom a betegsége miatt, egymásra számíthatunk stb. Ezt nehéz megérteni annak aki még szerelemben gondolkodik. Elválni nem is tudnék, 1. nem tudok megélni, 2. ő beteg, szüksége van rám, 3. összetartozunk. Szép emlékek, és sok klassz év. Kerestem amikor nem voltunk jóban, a műtétem után, hát aki hozzám illik ápolatlan, tele keserűséggel külsőre nem 50 hanem 60-nak néz ki, persze van kivétel, de neki 30 éves kell. Igaza van. Szia!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867842 (271)
    2006-02-20  05:37
  31. Torolt_felhasznalo_867842
    Torolt_felhasznalo_867842
    2006. február 20. 05:37271.
    Érdekes amit írsz. Ha a párod pl. évekig nem közeledik feléd, és később az derül ki, hogy ez azért történik, mert másba szerelmes, és hozzá hűséges, akkor is hűséges maradsz? Hiszen, azt írod, hogy szex nélkül nem tudsz élni. Érdekelne, Te mit tennél?
    előzmény:
    bienebaba (268)
    2006-02-20  00:10
  32. 2006. február 20. 00:20270.
    Pardon. Itt Te írod, hogy megunja a másik testét, vagy tévedek? Ha te, akkor hogy van ez?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (263)
    2006-02-19  19:22
  33. 2006. február 20. 00:18269.
    Még annyit, ez az eskü a holtomiglan-holtáiglan annyira álszent. Szerinted ezt megcsalás nélkül hányan tartják be. Érjük be azzal, hogy együtt maradunk, néha hibázunk de számíthatunk egy életen át a másikra, ha ez sikerül, már jók vagyunk. Ámen. Sok kisértés, na meg jön egy átkozott betegség, és vége a szexnek, nem érzed magad öregnek, és .............soha többé szex?! Te mit tennél? Komolyan érdekel. 50 éves vagy, egészséges és forróvérü, a társad nem tud többé veled lenni, de szereted, a hormonok tombolnak. Mit teszel?? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (267)
    2006-02-19  22:33
  34. 2006. február 20. 00:10268.
    Amennyiben 1-2 év tellik el, és az egyik fél nem hajlandó a szexre sőt nem is tesz érte, szerintem SENKI nem várhatja el a másiktól, a nő a férfitól sem, hogy erről lemondjon teljesen határozatlan ideig, akár örökre, ettől még szeretheti az ember. Megjegyzem, évekkel ezelőtt lebukott, és nem csináltam cirkuszt. 30 év hűség, botlás nélkül nem megy. Amennyiben beteg lesz az egyik, és kilátástalan, hogy lesz házasélet szintén nem lehet elvárni a hűséget. Így gondoltam mindig, sőt, amíg jól éltünk addig sem gondoltam úgy hogy a férjem a tulajdonom, nem is féltékenykedtem, itthon jó volt együtt, kész. Lehet, hogy ez kész agyrém, de én huszonévig nem léptem félre, és más férfi nem érdekelt, de nem hittem azt, hogy ő soha nem csalt meg, ez nem bizalmatlanság, nem kishitüség, realitás. Nem nyomoztam, nem volt jelenet a lebukása bántott. Én úgy döntöttem, hogy soha nem csalom meg, és nem is tenném, ám szex nélkül nem tudok élni. B. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (267)
    2006-02-19  22:33
  35. 2006. február 19. 22:33267.
    És ez a szerető-téma mennyire becsületes?Gyakorlatilag hűséget fogadsz vkinek aztán palira veszed.
    előzmény:
    bienebaba (265)
    2006-02-19  22:19
  36. 2006. február 19. 22:30266.
    Nem akartam megbántani senkit.Bocsi.Hülyén fejeztem ki magam ,tény és való.Nem az volt a célom.
    előzmény:
    bienebaba (265)
    2006-02-19  22:19
  37. 2006. február 19. 22:19265.
    Azt a testet gyúrja? Hű ez nem romantikus, szerintem, szeretni lehet a másik testét és nem unom meg. 25 éve voltunk házasok, a férjem depis lett az ital sem használt amit addig ivott, lett szeretőm, fiatalabb, jó volt, de a férjem testét szerettem. Beteg vagyok!!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (263)
    2006-02-19  19:22
  38. 2006. február 19. 22:14264.
    Miért én azt írtam? Találkoztam randin olyan férfival aki szenved otthon a nejétől, de nem válik el a ház stb. miatt. Azt azért be kell látni, hogy többnyire a nők keresnek kevesebbet és abból megélni gyerekkel nem könnyű, a lakást ha a nőnek ítélik a pasi nem megy és kész. Persze vannak rémes nők, ahogy írtam, szex nincs ház, pénz van ergó marad de szeretőt tart és tudja a férj, viszont ő a szexet nem akarja. Az lenne normális, ha vége, bérel az ember egy lakást és kész, ne egy lakás, kereset ill. a megélhetés miatt maradjanak együtt. Nálunk ezt kevesen tehetik meg. Pl. én ha keresnék 200 ezret, nem sokat bajlódnék, költöznék egy garzonba és nem érdekelne együtt mit szereztünk, megjegyzem nem sokat, a lakás az enyém volt, amit kerestünk feléltük. Ez sem tartana vissza élni akarnék nyugiban, jól. Inkább 300 legyen.  Ha állami lakást lehetne bérelni ennyi nem kell. Viszont én nagyon ritkán láttam olyat ahol a férfi megtesz a felesgéért mindent 5-10 év után is, a nő meg utálja vagy nem díjazza. Ilyen is van biztos!!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_314011 (262)
    2006-02-19  19:12
  39. 2006. február 19. 19:22263.
    Naty!Én csak azt mondtam,hogy a szerelem nem tart örökké.Az egymáshoz való ragaszkodás és egymás kölcsönös tisztelete megint más.Lehet akármilyen fantáziadús mindkét fél,előbb-utóbb az egyik megunja azt,hogy sok éven át ugyanazt a testet gyúrja.Persze ez nem 5vagy8 év mulva következik be.
    előzmény:
    naty77 (261)
    2006-02-19  18:06
  40. 2006. február 19. 19:12262.

    Drága Hölgyeim! Azért nem mindig a nők az áldozatok.Azt aláirom,hogy a nőkben nagyobb a hajlam arra,hogy a családot összetartsák de nálunk pont forditva van.

    előzmény:
    bienebaba (260)
    2006-02-19  15:30
  41. 2006. február 19. 18:06261.

    visszaolvasok holnap reggelig.

    Kircsilány: "csak" 29 éves vagyok, valóban nem túl öreg. de nem hiszem, hogy annyira naiv lennék.. ismerem a családomat és nyugodt lélekkel merem kimondani (ugyanígy a férjem szüleire) hogy nem voltak titkos kis kilengéseik!

    Tanonc: nem állítom, hogy nincs benne a megszokás egy évtizedekig tartó házasságban. de kitartani jóban-rosszban nem feltétlenül megszokásból szoktak az emberek. (sőt nem is az anyagi helyzet, meg a gyerekek miatt)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707583 (226)
    2006-02-18  17:36
  42. 2006. február 19. 15:30260.

    Ehhez kettő kell. Én a lelkemet kitettem, plusz nyáron és decemberben dolgoztam, tehát a gyerek mellett volt időm, energiám. Azonban benne az igény sem volt meg, hogy tartsuk frissen, letette a seggét, és hagyta, hogy tegyek értünk vmit ha akarok. Meguntam, de tudtam, ha én is feladom, ennek vége. Kb. így is lett, de egyedül nem megy. Ez sem, kettőnek kell adni, mert ha egyoldalu és viszonzatlan akkor besokall az ember. Most is jobban élünk mint sok pár 30 év után, de én tudom, hogy sokkal jobban is lehetne. Tenni kellene érte, programok, élmények és a szexért is. Ja, írtam pár napja egy gyógynövényes szert, ami energianövelő és szexre is jó ezáltal. MACAVIVE A NEVE. 

    Akit érdekel, a Gyógynövény boltokban, Fitotékákban kérdezze meg a véleményüket. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_913049 (259)
    2006-02-19  14:16
  43. Torolt_felhasznalo_913049
    Torolt_felhasznalo_913049
    2006. február 19. 14:16259.
    kár, hogy valahogy még mindig "nőifeladat" maradt egy házasság fenntartása, már érzelmek meg női-férfi dolgok terén és legtöbb házasság azon bukik el, hogy idő után már csak egyik fél húzza a szekeret, a másik csak benne ül, és egyedül jóhogy nemszeretem munkává válik, és hamar belefárad(na) bárki 
    előzmény:
    bienebaba (258)
    2006-02-19  14:01
  44. 2006. február 19. 14:01258.
    Na ez tetszik. Én így voltam. Nem voltunk jóban, az tényleg lakótársi viszony volt. Randiztam, éltem, és naggggggggyon jól voltam, aztán "békülés", pár hónap repkedés, szerető kirugva, és jött nála a depi. Én mint jó feleség, megértem, türelmes vagyok és nem élek, lassan de biztosan én is depi lennék. Szóval így van ahogy leírtad, most tavaszi ébredés jön, vége az ápolónő szerepnek mert rámegyek, az idegeim biztosan. Ő él így, én másképpen. Az vegetálás csak, szeretőt előrángattam, barátnők, szinház és jön a NYÁR. Nagggggggyon igazad van.  Szia, okos nő vagy. Elianne 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_913049 (257)
    2006-02-19  13:25
  45. Torolt_felhasznalo_913049
    Torolt_felhasznalo_913049
    2006. február 19. 13:25257.

    szerintem ha egy ember olyan helyzetbe kerül, hogy sokáig csak őrlődik, és nem tud dönteni, elmozdulni, akkor fölös abban az állapotban maradnia, hogy "mittegyek"? akkor kicsit önmagára kell koncentrálnia, ha házassággal vannak problémák, akkor azt hagyni, többi dolgaiban lépegetni előrefele. mert némi sikerélmény, öröm másban, könnyíti egyrészt életét, másrészt döntését, helyzetre való rálátását. akkor az idő megoldja ha nagyon elmerül a megoldhatatlannak látszó problémában, csak merül lefele, és egyre rosszabbul érzi magát, semmihez sem lesz ereje, mert eluralja életét ez a megoldhatatlanság. ha sokideig nem tud ellépni valamerre, akkor másra kell koncentrálnia, közben ő is, vágyai, tervei is elviszik valamerre, és "könnyebb" lesz a döntés, cselekvés

    előzmény:
    bienebaba (256)
    2006-02-19  13:15
  46. 2006. február 19. 13:15256.
    Én is így gondolom. Ez persze kor kérdése is, mert huszonévesen dehogy törődnék bele, de én 52 vagyok, lehet még ilyen téren 5-10 évem, és állás, ugyan, 2 éve keresek. Magamnak megteremtem a saját életemet, vele jó volt, de talán olvastad már, depressziós, ergó ebből már jó házasság nem lesz. Vállalkozásba kezdek és randik, szinház stb. Persze ha a nászuton gond van, akkor megette a fene. Tipikus pedig, hogy ha elutazunk egészen más lesz a kapcsolat, de ez nem az első 5-10 évre vonatkozik. Sőt a későbbiekben volt olyan /18 év után/, már azt hallgattam, hogy úgy érzi elvárom ha nyaralás akkor teljesítsen, holott ennek jelét sem adtam. Ő érezte így, ugyanakkor a tengernél öbölben nagyon jó volt. Passzolni kell.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_913049 (254)
    2006-02-19  13:01
  47. Torolt_felhasznalo_913049
    Torolt_felhasznalo_913049
    2006. február 19. 13:05255.
    énis úgy gondolom, hogy megelőzni a bajokat sokkal könnyebb, mint a bajokat orvosolni. csak hát ezt mindig utólag látja az ember. de talán új kapcsolatokban megélt tapasztalatait hasznosítani tudja, és nem vág bele olyasmibe, miről tudja, nemvezet sehová, vagy éppen nem enged teret a sivárosodásoknak, mert legtöbbször ez is két emberen múlik 
    előzmény:
    bienebaba (253)
    2006-02-19  12:58
  48. Torolt_felhasznalo_913049
    Torolt_felhasznalo_913049
    2006. február 19. 13:01254.

    hát én még nemtalálkoztam, "mintamesében" sorsokkal 

    de asziszem, házasságot, családalapítást, gyerekvállalást meg kell gondolni. mert azért nyugicsek esetében is ugyi ha már nászúton problémák voltak, valszeg előtte sem rózsaszín lebegés és minden tökéletes állapot uralkodott 

    én azért őszintén úgy gondolom, nagyon kevés dolog létezik, mi valóban megköti ember kezét, hogy sorsán változtatni tudjon. inkább magyarázatok-mentségek ezek ahhoz, hogy az ember szembenézzen nehézségekkel, főleg nagyon nehéz ez, ha előtte sokáig egy adott életet élt, és a még megnemélt, elképzelt jövője teljesen más, és csupán önmagára számíthat, nem gondolkodhat"párosban"

    anyagiakkal kapcsolatban is úgy gondolom, nagyon-nagyon keveseknek adatik meg, hogy egy keresetből tartsanak el egy családot. és azt is gondolom, sokkal nehezebb helyzetben lehet egy nő, ha már induláskor is egymaga kell előteremtse életfeltételeket: lakást, munkát ésatöbbit. ha házasságból kell kilépnie, akkor már vannak közösen elért javak, és nem nulláról indul. de nulláról is kezdik jósokan. elhiszem, hogy vannak helyzetek, amik nehezek, és nem lehet azonnal lépni, de ha valaki akar, akkor munkálkodjon azon, hogy megteremtse ezeket minél előbb a maga számára. már az is nagyot segít lelkén, gondjain, ha látja magaelőtt a célokat, amiket el akar érni, és azokon dolgozik. nehéz elszakadni érzelmileg és anyagilag is egy megszokott élettől, megszokott társtól, szerintem ezt senkisem vitatja. de ha az ember már nagyon boldogtalan, és közös jövőben nem lát semmi javulást, perspektívát, akkor még mindig jobb egy újéletben gondolkodni, cselekedni, mi meglehet, nehezebb lesz vagy nehezebben indul, mint beletörődni abba, hogy ez már ígymarad az ember élete végéig

    ha meg valaki maradni akar, vagy úgyérzi, nincs más választása, mint a "maradás", akkor munkálkodjon azon, hogy ebből a lehető legjobbat hozza ki. akkor fektessen energiát abba, hogy a meglévő helyzetbe csempésszen örömöket, célokat, mert hát nagyon gyorsan telik az idő 

    előzmény:
    bienebaba (252)
    2006-02-19  12:47
  49. 2006. február 19. 12:58253.

    Sajnos így van, mert terápia, ügyvéd bármi, eldöntheti, hogy belehúz, de pár hét és visszasüpped, gondolj bármire amit az ember magára eröltet az nem megy hosszutávon. A legkisebb dolog pl. nem tudok rendet tartani a szekrényemben, megcsinálom és állatira koncentráltam egy ideig, aztán egy kapkodós nap és borul minden. Pedig ez "semmiség". 

     Erre mondják, hogy kutyából nem lesz szalonna, és ez így van. El lehet fogadni így, ez döntés kérdése, de arra várni, hogy egy rámenős pasi legyen, kár.  

    előzmény:
    Moolly (244)
    2006-02-19  03:08
  50. 2006. február 19. 12:47252.
    Igazad van, az ügyvéd jó ötlet, ha nem változik semmi akkor jobb ha vége, és új élet. Az is nehéz, pont a rohadt anyagiak miatt, egy nő 2 gyerekkel egyedül, hogy éljen meg, lakás stb. állati szomorú, hogy ezek megkötik a kezünket, és sajnos a legtöbb helyen így van, sőt talán már írtam, hogy egy ötvenes barátnőm 30 éve él a férjével szex nélkül, a nőnek is saját cége van, a pasi munkamániás, de a ház, a pénz szóval szerető akiről tud a férj. Annak viszont nincs háza, és beosztott valahol. Na ez a topic erre is nagyon jó, rengeteg sorsot megismerünk, amiről nem is álmodtunk. Én döbbenten olvasom, nem hittem, hogy így élnek emberek. Ja, van jobb is, egy ismerős lányt elhagyott a szerelme, bosszuból olyanhoz ment akit soha nem szeretett, szex nincs, mivel női gondjai vannak mesterségesen lettek ikrei a férjétől. 26 éves most. Persze a szerelmet sírja vissza, és férjjel ikrekkel sem boldog. Ezek mennek. szia!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_913049 (249)
    2006-02-19  11:57

Címlap

top