Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagymama konyhája

Bettus0214
Létrehozva: 2006. január 10. 13:39

Sziasztok!

Olyan embereket (lányokat, fiúkat, nőket, férfiakat) keresek, akikben még él a "nagymama konyhája" hangulat, akiknek nem ciki órákat vacakolni egy-egy vacsorával, minden vasárnapra sütit sütni, kézzel gyúrni a krumplistésztának valót. Akiknek mennyei boldogság a kézzeldagasztás, aki szeretne (vagy már szeret is ) pipit, kacsát, libát tartani, mégis "modern" embernek tartja magát.

Ugye vagytok???!!!

  1. 2014. február 17. 13:0532751.

    Ja, jogaik... azok vannak. Az a szerencse, hogy "elit" helyen dolgoztam, ott nem fordultak elő ilyenek. A fegyver úri passzió, nincs rá pénzük.

     

    Derelye.. nálunk nem megy, pedig én szeretem. 

     

    Valami paradicsomosat kellene csinálnom, beszereztem egy jó adag bazsalikomot a Pennyben, cserepest. Kéne venne magot is, elszórni, mert ha Jani nem is, de én szeretem a bazsalikom ízét:)

     

    Csináltam kocsonyát, holnapra cvekedli lesz, ma megdinsztelem a káposztát, meg fel is aprítom a robotgéppel. Holnapután vezetek Gödöllőn, úgyhogy holnap előre megcsinálom a vadast. Igaz, nem pácolva, Jani nem úgy kéri, de azért lehet, hogy ma csinálok egy páclevet titokban, mert csak finomabb úgy, és mit tudja egy férfiember, aki az étkező vonalában meghúzta a demarkációs vonalat, és a konyhában max. azért megy be, hogy a szemetesbe tegyen valamit, hogy volt-e pácolva, vagy sem a marhahús...

    előzmény:
    Feather (32745)
    2014-02-14  16:30
  2. 2014. február 17. 13:0032750.

    A változatosság kedvéért ma nekem fáj a fejem. Hurrá...

     

    Fánk nálunk gyakran van, havi kétszer biztos, de egyszer mindenképpen:)

    előzmény:
    giza55 (32744)
    2014-02-13  16:49
  3. 2014. február 16. 21:2432749.
    Ja, mindegyik változatot tálalás elött átsütöm a sütőben.
    előzmény:
    Zsumi45 (32748)
    2014-02-16  21:22
  4. 2014. február 16. 21:2232748.

    Szia Ági!

     

    A rakott tésztát húsosan, gombásan, vagy valami édes változatot szeretnél: Pl- diós-lekvárosan?

     

    A fantáziámra szoktam hagyatkozni a rakottasaknál.

     

    Szóval: Kifőzöd a laskát a szokásosan.

     

    Vagy darálthúst, vagy gombát készítesz hagymán pirítva, párolva.

    Fűszerezed tetszés szerint, esetleg paradicsomos, darált paprikával, vagy olaszos fűszerekkel.

     Egy pohár tejfölbe 1-2 tojást beleütsz.Jól elkevered. ( vagy főzöl egy hígabb besamelt)

    Morzsával beszórsz egy kivajazott jénait, egy sor tészta, rá a ragu, majd a többi tészta.Rásimítod a tejfeles tojást , tetejére szórhatsz reszelt sajtot.

     

     

    Ha édesen szeretnéd, akkor a ragu helyett szilvalekvár, és cukros darált dió mehet rá, és a tojásos tejfölbe is teszel vaniliás cukrot . Vagy tejszínes a tojás.

     

    Most jutott eszembe, hogy túróval is rakhatod, mint egy hamis stiriai metélt.( ebben nem a tésztát gyúrom tojással, mint az igazi, hanem a túrót tojással cukorral, vaniliás cukorral, mazsolával kikeverem, s a kifőtt laskát lerakom vele. Cukros tejfölt simítva rá átsütöm.

     

     

    Tudtam valami ötletet adni?

     

    Sok sikert! Zsumi 

     

     

    előzmény:
    Gox (32746)
    2014-02-16  20:38
  5. 2014. február 16. 20:4532747.

    Sziasztok!

    Rég jártam erre, mindig történik valami.

    Delinke! Matykó egy igazi kis "mesehős"  

     

    Jolika!

     

    Családunk kókuszos kedvence :

     

    7 tojás fehérjét 30 dkg porcukorral habbá verünk.Belekeverünk 20 dkg kókuszreszeléket és 5 dkg réteslisztet. Zsírozott, lisztezett tepsiben megsütjük. 

    Krém: 2 dl tejet, a 7 tojás sárgáját, 1 cs vaniliát, 1 ek réteslisztet sűrű péppé főzünk.20 dkg vajat habosra keverünk 20 dkg porcukorral.  A kihült masszával jól elkeverjük, s rákenjük a kihült tésztára. Reszelt csokival díszítjük.

     

    Giza!

    Sok erőt ehhez a pörgéshez! Bámulatos,hogy mennyi mindenre van időd és erőd.

     

    Marika 

  6. Gox
    Gox
    2014. február 16. 20:3832746.

    BAKK!

     

    Csak beköszönök, mert ma korán akarok ágyba kerülni.

    Örülök, hogy pörögtök!!!

     

    Most este főztem a kutyáknak, csirkelábat, meg apró krumplit. Délelőtt meg magunknak ebédet.

     

    A hét elején volt savanyú tojás, krumplis gombóccal. 

     

    Lili nem ismerte ezt az ételt, meglátta, és megkérdezte, hogy: mi a kutyafüle ez?!

     

    Valamennyit evett belőle. Anyja meg elvitte a gombócokat, mert  szereti felszelve és lepirítva.

     

    Aztán volt még gulyásleves és fánk. Holnapra maradt csontleves, kukoricás rizs, sűlthús meg uborkasaláta is.

     

    Olyan nehéz kitalálni, hogy mit főzzek a héten! Paradicsomleves biztosan lesz majd, meg rakottésztát  is tervezek, bár annak utána kellene néznem.

     

    Esetleg valaki szokott készíteni?

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Feather (32745)
    2014-02-14  16:30
  7. 2014. február 14. 16:3032745.

    Sziasztok Lányok! Üdv Jolika!

    Gizám, hogy vagytok? Oké hogy pörögsz, de azért pihenni is kell néha. Én mostanában eléggé fáradt vagyok. Irigyellek Jolika, hogy otthon lehetsz. El sem tudom képzelni, hogy 65 évesen is az általad említett nemzetiségiek kénye kedve szerint kell majd ugrálnom.  Nekik csak jogaik vannak, "magát meg ezért fizetik" mondja már a legkisebb pisis elsős is. Elkeserítő.

    Itt 7ágra süt a nap. Olyan jÓÓÓÓÓ!

    Holnap jön Matyi, és Pepéék is. Delcsi is sokat pörög. Sokat dolgozik. Néha megpróbál lazítani, táncolni jár (salsázik és tangózik). Anyukám meg morog, hogy miért nem tölti inkább az idejét otthon a gyerekével. Nem tudja elfogadni, hogy Matyi minden alkalommal őt szerető emberekkel van: vagy velem, vagy az apjával (külön élnek, de Delcsi nagyon okosan, jó kapcsolatot ápol vele, és segíti, hogy sokat lehessenek együtt)...

    Zsófica Bpesten van, aranyos kis albérletet talált: egy kicsi házikó falusias környezetben, de 40 perc alatt bent van a belvárosban. Pepe sokat dolgozik, kéthetente ügyel, így ritkán tudnak jönni.  És sajnos, a felesége sem jön ide igazán szívesen. Nem nagyon szeret minket. :(Kár, mert tudod, Giza, hogy mi milyen meleg, befogadó család vagyunk. 

    Barbecue csirkeszárnyakat fogok sütni, előtte csirkeleves lesz sok zöldséggel, meg sütök krumplit (kicsit alőfözöm, beleforgatom zsemlemorzsába, és megpirítom). Lehet, h lesz diós mézescsók. Vettem Tupperware szivecske tésztagyártót, lehet, hogy szív alakú derelyét is készítek.

    pussssssssssz nektek!!!! Írjtok!!!!!

    Giza, tényleg lejönnétek, h segítsetek disznólkodni? (kolbász, szalonna, tsai) 

    előzmény:
    giza55 (32744)
    2014-02-13  16:49
  8. 2014. február 13. 16:4932744.

    Szia Joli!

     

    Igazán köszönöm, hogy kielégitetted a kiváncsiságomat.

    Mi Gabival 40 éves házasok multunk decemberbe. Egy fiam és egy lányom van és 2 kislány unokám. Melinda idén lesz 40 éves Kitti elsős gimnazista. Fiam 8 év után hazajött Németországból, de a kislány kint maradt. Karácsonykor velünk volt Letti és áprilisba megint jön, persze a fiam és Gabi mindig mennek, majdnem ezer kilométerre van sajnos.Letti elsős, tud magyarul imádjuk egymást.

    Tegnap volt a nyugd.farsang, finom vacsorát ettünk a vendéglőbe, és kimulattuk magunkat. Sokan betegek voltak 38-an voltunk csak.

    Ma nem főztem,fejfájással ébredtem, ragyogó napsütésre.

    Holnap szemfenékvizsgálatra megyek, szombaton barátaink jönnek, sütök fánkot és vacsit is készitek.

    Ölellek benneteket giza

     

    előzmény:
    inmélius (32743)
    2014-02-09  15:53
  9. 2014. február 9. 15:5332743.

    Keresztnevem Joli. Kis faluban élek Nógrád megyében, Kállón. Sok az etnikum, vigyázni kell az értékeinkre, ugyanakkor, roppant gyönyörű a vidék: a Gödöllői-dombság és a Cserhát-alja találkozása.

     

    Család: fiam Budapesten él. Az apja már meghalt. Mi, én és a férjem ebben a kis faluban. Nem dolgozom, itthon vagyok, itthon vagyunk. Én 50, párom 79 éves.

     

    Sokat kertészkedek, kutya, macskák, tyúkok, mindig van mit csinálni, kivel bajmolni. Két éve kezdtem el telepíteni, és azóta is telepítek folyamatosan gyümölcsfákat, szőlőt a telekre. Idén gledíciasövény a terv, majd ősszel. Végig, a telek 2 oldalára megcsinálom, pár év, és nem tudnak a kerítések oldalán bejönni (most a tyúkok miatt "be-benéznek" a cigányok, főleg, hogy eddig kutyánk sem volt).

     

    Sütni-főzni sokáig nem kellett, olyan szerencsém volt, hogy mind az első, mind a második férjem tudott, és szeretett is főzni, nekem csak nagy néha kellett a konyhában állnom, alkotnom. Na, a harmadik férjem az az igazi "éhen halok a teli hűtő előtt is" figura, régi vágású úriember, aki elvárja, hogy kiszolgálják a legjobbal, legszebbel, stb:) Miután van időm, és kivel törődnék, ha vele sem, abszolút nem zavar. Régen a rendőrségnél vezető voltam, most háztartásbeli, és ott kell megállni a helyemet, ahova éppen vet a sors. (vagy ilyesmi:)))

    előzmény:
    giza55 (32741)
    2014-02-09  14:41
  10. 2014. február 9. 14:4732742.

    Az igen, szarvas:)

     

    Ekkora baráti körünk nincs, és főleg ilyen, hogy vadhoz juthassunk:) Ettem már vadhúsos kolbászt, finom tud lenni. Vaddisznópörköltet pár éve ettem utoljára, körtével, áfonya és ribizli dzsemmel, és hogy is hívják azt a reszelt krumpliból készült köretet, na.. lapcsánkával, és hagymás tört krumplival.

     

    Kolbászt csak anyáméknál láttam tölteni, mondjuk, ott meg is füstölte apám, én már ezeket nem csinálom, disznót sem tartok, bár tarthatnék, mert itt lehet, de föld nincs hozzá, kellene vagy kétszer ekkora telek, mint ami most van, hogy kukoricát, krumplit termeljek neki, magyarul, a munkám által ne kerüljön külön pénzbe. Így aztán csak tyúkokat tartok a húsuk és a tojásuk végett, nekik veszem a takarmányt, de hát mi kell 9 tyúknak? Két maréknyi egy etetésre, az meg semmi:) Kotlósodni nem akarnak, akkor hagynám megülni őket, bár, most még bajba lennék, hogy hová tegyem, hideg van neki is, a csirkéknek is. Egy hatvani barátnőmnek helye is van, ideje is, tőle szoktam venni nyár elején 8-10 kakast, nagy testű, hosszú combú példányokat, még kiskamaszként, felnevelem, aztán ősszel levágom mind, ahogy kihíznak.

     

    Egyébként nagyon érdekes, hogy változik az ember ízlése, pl. valamikor halálos voltam a frissen sült kolbászért, ma meg.. hát.. megeszem, de nem kajtatom sehol, hogy hol lehetne beszerezni igazi finom házi kolbászkát:)

     

    Láma... na, azt még nem ettem:)

     

    Erdély: vannak onnan öntöttvas edényeink. Nagyon gyakran használom, szeretek bennük főzni - váltogatom a modernekkel, mikor, mire, mi a jobb...

    előzmény:
    giza55 (32738)
    2014-02-08  18:53
  11. 2014. február 9. 14:4132741.

    Sziasztok!

    Inmélius megirod hogy szólithatunk? Irjál magadról kicsit, merre fele laktok,család stb. Olyan kiváncsi vagyok

     

    Zsumi a kijevi sütit 2x sütöttem meg nagyon finom, ugye az amikor 3 lapot sütünk, mindegyiket külön megszórni vágott dióval és megtölteni vaniliás krémmel. Tökéletesen bepuhul a felső lap is, gyönyörüen lehet szeletelni.

    Nálunk mindenki imádta, aztán valahogy elfelejtettem sütni.

    Inmélius ha találsz jó kókuszos sütit mond meg nekem is, mert férjem imádja a kókuszosat.

    Én sem főzök minden nap komplett kajákat, sőt a fiam már a mult héten is menüzött a vendéglőbe, mert benevezett a maratonra márc.22-én B.füredre és le kellene adnia még 6 kg-ot, 23 kg-ot már leadott ősz óta.

    Ha főzelék van leves nincs. Gabi nagyon leveses.

    Nővéremet hivtam ma ebédre, egyedül van.

    Zsumi valahogy megszoktam a pörgést, de már fáradok, a gyerekek meg nem akarják elhinni, hogy nem 20 évesek vagyunk.

    ölellek benneteket giza

    előzmény:
    inmélius (32740)
    2014-02-09  14:18
  12. 2014. február 9. 14:1832740.

    Köszönöm a fogadtatást:)

     

    Nálunk sincs több fogás, nincs is rá igényünk, meg nem is bírjuk megenni. megfigyeltem, ha klasszikus 2 fogásos ételt teszek asztalra, mindegyikbe csak belekóstolunk, és tulajdonképpen nem kell egyik sem igazán. Így aztán, ha húsleves van, elég a húsleves, a főtt hússal, grízgaluskával, cénametélttel egy evésre. Nem csinálok mellé másodikat.  A húslevest egyébként is lefagyasztom, alapléként használom egyéb levesekhez, amelyeket megbolondít a húsleves íze (frankfurti leves, gombaleves, stb.).

     

    Ma tökegyszerű vasárnapi menü volt, rántott karaj, és rántott csirkeszárny, nagyon szeretem:) Akár mindennap meg tudnám enni:)

     

    Valami kókuszos receptet vadászok éppen (sütemény), ami nem piskóta alapú, mert én ugyan megenném, de a férjem... na az nem.

    előzmény:
    Zsumi45 (32737)
    2014-02-08  17:35
  13. 2014. február 8. 19:2332739.

    Szia Giza!

     

    Valami fenomenális kajákat készítettetek ismét!

     

    Amíg férjem élt, mi is készítettünk legalább kolbászt, de volt, hogy itt a kicsi lakásban dolgoztunk fel fél disznót.

    Van egy kézzel írt füzetem, amiben nagymamám írta le a hagyományos hurkák, különféle ízesítésű kolbászok és más toros ételek receptjét.

     

    A Gasztroangyal által bemutatott táj jellegű étkek gyakran felidézik régi emlékeimet. Most a héten juhtúrós puliszkát készítettem.

     

     Rengeteg programban vesztek részt, csodálom, hogy is bírjátok! Ha tudsz azért gyere Giza, várom Ágit is! 

     Kár, hogy a régiek annyira elmaradtak!

     

    Puszi Zsumi 

    előzmény:
    giza55 (32738)
    2014-02-08  18:53
  14. 2014. február 8. 18:5332738.

     

    Hurrá valaki benézett.

     

    Gyere, örömmel fogadlak, bár nagyon kevesen vagyunk, de ha tudok segitek szivesen.

    Ma szarvast vágtunk, barátunknak van 7 db, meg láma meg szürkemarha, stb. mondhatom egy egész állatkert nagy halastóval. Szóval fincsi kolbászt töltöttünk, meg maradt még szürkemarha hús őszről amit szintén kolbásznak betöltöttünk. Elkészitettük rögtön reggel a májat, utána feltettünk levest,pörköltet és kolbászt sütöttünk.

    Hát lányok fenomenális lett minden, du.3 órára végeztünk, de most ment el mindenki. Nagy pezsgőzés, még énekeltünk is.

    Gabi már ágyban alszik.

     

    Holnapra mindenből bőven maradt, de azért frissen szarvassült lesz, áfonyalekvárral, amit Erdélyből hoztam.

     

    Kivánok nagyon szép vasárnapot, szeretettel giza

  15. 2014. február 8. 17:3532737.

    Üdvözöllek!

     

    A topik indítói már nagyon el vannak foglalva, jómagam ritkán írok, de nagy szeretettel várunk új ötleteket mi is! Úgy, hogy gyere csak bátran!

     

    Most épp a Kijevi krémest tesztelem.

    Egy személyes háztartásomban én sem főzök minden nap több fogásos menüt, inkább egy tál ételeket.

    Gyermekem háztartásába szoktam besegíteni- úgy heti rendszerességgel. Főleg süteményekkel, de fagyasztok kész ételeket is, amit munkás hétköznapokon előkaphatnak.

     

    Mi is várjuk az új ötleteket!

     

    Most épp a Gasztroangyaltól az M1-en!

     

    Gyerekkorom emlékét elevenítette fel nemrég Marcsi, s 3 napig juhtúrós puliszkát ettem. :) Annyira megdagadt a kukorica dara!

     

    Tehát: Gyere bátran!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    inmélius (32736)
    2014-02-08  16:59
  16. 2014. február 8. 16:5932736.

    Sziasztok!

     

    Beköszönni gondoltam a topicra, hogy ötleteket nyerjek saját konyhátokból a magaméba.

     

    Ha nem is mindig mindennap, de két naponta biztos főzök. Biztos kézzel nyúlok nyersanyagokhoz, fakanálhoz, sütőlapáthoz, technológiákhoz, csak ötletekre van szükségem, hogy ebből-abból mit lehet még kihozni. Fánk, házi kenyér, krémes, pörköltek, konfitált liba, krémlevesek, dzsemfőzés, stb. nem probléma. 3 éve álltam be a konyhába (addig nem kellett), azóta tapasztaltam ki ezeket a rafinériákat - ugyanakkor mostanság figyeltem fel arra, hogy van vagy 20 kaja, amelyeket variálok. Jó lenne "feldobni a menüt":)

     

    A netről szedhetnék le - értsétek: egyéb honlapokról, vagy akár innen is - recepteket, de a kommunikáció sokat lendít az ember kedvén is, és gyakran a recepten is:)

     

    Benézhetek néha?

  17. 2014. február 8. 16:2932735.

    Helló fiúk- helyett -Lányok!

     

    Sosem voltam naponta fórumozó, de jó volt olvasni. Most úgy látom kedvenc topikjaim sorra elnéptelenednek.

    Az újakon meg csak ugyanaz a néhány "butuska" acsarkodik.

     

    Mi a véleményetek, egyre több sütés nélkül készíthető édesség recept forog.Legtöbb torta formájú, de leginkább darált keksz, vagy babapiskóta alappal. A hozzávalók, krémek is többnyire nyers, tejes, esetleg még tojásos is. Ezek csak azonnali fogysztásra valók, pár óra múlva folyósodnak, romlanak- szerintem.

     

    Nekem szimpatikusabbak az igazán megsütött sütik.  

     

    Ma elkészítettem a Kijevi krémest, amit valahol itt olvastam.

    Elég sok munka van vele, de nagyon jónak látszik. Most még össze kell puhuljanak a lapok, holnap vendégeim lesznek rá, akkor szeletelem fel. Attól tartok, a felső lapot előre fel kellett volna kockázni, mint a valódi krémest, mert törni fog.

     

    No, majd beszámolok, he érdekel valakit!

     

    Legyen szép vasárnapotok! Zsumi 

     

     

    előzmény:
    giza55 (32734)
    2014-02-06  16:51
  18. 2014. február 6. 16:5132734.
    hahóóóóóóóóóó
  19. 2014. február 3. 13:3532733.

    Sziasztok

     

    Ági ISTEN ÉLTESSEN NAGYON SOKÁIG.

     

    Megjöttem Lányok, nagyon,nagyon jól éreztük magunkat. Itthon olyan hideg van, meg is fáztam, most mulik már egy kicsit.

    Gyönyörü szép helyeken jártunk,csodálatos nagy hajóval átmentünk Fuerteventurára is, közel volt egy órányira.

    Most értünk haza, év eleji papirmunka, remélem egy hét még és végzek.

    Nyugdijasaimmal teadélutánt tartottunk, énekeltünk jól éreztük magunkat.

    Jövő héten farsang a helyi étterembe. Zajlik az életem juniusog nincs megállás.

    Kitti is beteg volt a mult héten.

    Ragyogó félévi bizonyitványt produkált, büszke vagyok nagyon. Jól megy a spanyol is, de eléggé szoros az ideje.

    Zsumika olvastam sokat a konfitálásról, de még nem próbáltam. Jó, hogy van tapasztalatod eziránt.

    Ági kipróbálom a fánkodat.

    Sajnálom Piroskát, nagyon szerettem olvasni a menüit, gyerekek biztos nagyok. Jó kis közösség van ott. Most sz6ervezem, hogy a nyugdijasaimmal szeretnék tölteni kolbászt és megsütni és közösen elfogyasztjuk.Egész disznó sok munka lenne, azt nem vállalom be velük.

    Delinke csak szólj és megyünk disznót vágni, mi már nagyon tudunk mindent.

    puszilok mindenkit giza

  20. 2014. február 1. 15:0832732.

    Ági, látom, még nem írtál. Kár, hogy olyan rossz volt a viber vonal. Azért örülök, hogy hallottalak.

    Megyek vissza az európai mobilitáshoz... 

    előzmény:
    Feather (32731)
    2014-01-26  07:38
  21. 2014. január 26. 07:3832731.

    Sziasztok Lányok!

    Merre jártok? Mi van Veletek? Én nyakig vagyok a fordításban. Tegnap csak ebédelni álltam meg. Szűk a határidő.

    Péntek du Tupperware bemutató volt nálam. Nagyon szeretem a termékeiket.  Rendeltem szivecske alakű ravioli készítőt, meg mikrós edényt. Jó volt a társaság, annyit nevettünk. 

    Láttam Piroskát a Facebookon. Most volt a szülinapja, ünneplés helyett a faludisznóvágáson mosogatott. Ilyen faludisznóvágást tudnék itt is élvezni. Vagy akár egy saját házit, de félek egyedül belevágni.

    Ma fordítás megint, de pihenésképp majd fűzöcskézek valamit.

    pusssssssz, öltöznöm kell, megyek templomba. 

    előzmény:
    Gox (32730)
    2014-01-21  21:56
  22. Gox
    Gox
    2014. január 21. 21:5632730.

    Köszönöm szépen! Nagyon szép ez a csokor!

     

    Ma nagytakarítás volt. Főzés nem.

    Holnap pedig garázs meszelés lesz. Már tavaly nyárra beterveztem, de nyáron mindig elmegy az idő másra.

     

    Igy holnap gyors ebéd lesz. Makarónit főzök ki a szaftos husihoz.

    előzmény:
    Zsumi45 (32729)
    2014-01-21  11:06
  23. 2014. január 21. 11:0632729.

    Ági! nagyon boldog névnapot kívánok!

     

    A többieknek szép, derűs napot! 

    előzmény:
    Gox (32727)
    2014-01-19  08:13
  24. 2014. január 19. 11:3732728.

    Sziasztok!

    Köszi, Ági! Nagyon tetszik, meg is fogom sütni a közeljövőben. Ma csörögét sütöttem, mert elfogyott a tejem. Itt tiszta tavasz van. Remélem, Delcsiék hamar jönnek, és tudunk bóklászni egy kicsit.

    Zsumi, én is gyakran főzök a gyerekeknek. Ma is úgy főztem, hogy Delcsi vihessen holnapra. Havonta egyszer megyek fel Budapestre Zsóficához, olyankor többmindent főzök, és dobozokban lefagyasztjuk. Zsófica tipp topp kis háziasszony, csillog villog nála minden, de főzni nem nagyon szeret. Hát miért is ne főznék neki én, amikor én meg nagyon szeretek? Ő meg enni szeret. Tetszik ez a hússütési mód, ki fogom próbálni.

    Szép vasárnapot! 

    előzmény:
    Gox (32727)
    2014-01-19  08:13
  25. Gox
    Gox
    2014. január 19. 08:1332727.

    Burgonyás fánk

     

    30 dkg liszt

     2 db tojássárgája

    25 dkg főtt, áttört burgonya

    2 dkg élesztő

    3 dkg zsír

    2 dl tej

    kicsi só

     

    A hozzávalókból tésztát készítünk, azonnal 1 cm-esre kinyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, közepét kilyukasztjuk. (pl. üvegkupakkal)

    1 órát a deszkán pihentetjük, forró olajban kisütjük, ahogyan a fánkot szoktuk.

     

    Nagyon jó recept.

    előzmény:
    Feather (32725)
    2014-01-18  08:04
  26. 2014. január 18. 10:5732726.

    Szervusztok!

     

    Jajj, de aranyos fiúcska Matyi! A látszik, hogy nagyon jól érzi magát a puha köntöskében!

     

    Rendszeresen én is csak magamnak főzök, heti 1-2 alkalom, amikor többet készítek, s abból kapnak a gyerekek. 

     

    Régen izgatta a fantáziámat a konfitált husi, de semmi készülékem, vagy szabályozható hőmérsékletű sütőm nincs.Csak a mezei gáztűzhely.(ja meg a mikro, s egy indukciós lap, amit még nem szoktam meg)

     Nagyon szép karaj volt a hentesnél, s egy fél kiló körüli darabon kísérleteztem:( a hagyományos csemege karajt csak más technikával)

     

    Fenn a lángon, vas serpenyőben, forró olajon  jól átfogattam, pirítgattam- csak natúr, minden nélkül.

     Tányérra kivettem, s minden oldalát megfűszereztem ( 7 fűszersó, őrölt kömény, fokhagyma por,grill keverék )

     Visszatéve a serpenyőbe kis pohár víz aláöntve, légmentesen lefedtem, s takarékra be a sütőbe.

    Majd jó óráig ki sem nyitottam, akkorra már alig volt szaftja, még megfordítottam, így mindkét oldal jól megpirult, de cseppet sem száradt ki.

    Lezárva hagytam kicsit hűlni, pihenni.

    Kivéve isteni puha, szaftos, halvány rózsaszín belül, de mégis jól átsülve!

     Frissen is de hidegen vacsorára  is nagyon finom, nem száraz, jól szeletelhető!

     

    Igaz, hogy idő igényes, de szinte semmi munka, s az igazi konfitálás még hosszabb idő. 

     

     

    Szép hétvégét Ági, Delinke, Zsu, Gizáéknak meg  nagyon jó nyaralást!

     

    Jó volna Mártáékról hallani, csak nem történt valami baj! Mióta itt jártak, nem jelentkezett! 

       Zsumi

     

     

     

    előzmény:
    Feather (32725)
    2014-01-18  08:04
  27. 2014. január 18. 08:0432725.

    Sziasztok Lányok!

    Gizának jó pihenést!!!

    Ági, Zsumi, ti mindig finomakat főztök. Én főként csak magamnak kotyvasztgatok. Amikor Delcsiék jönnek, akkor van nagyobb főzés.  Holnap jönnek, így köszi a fánk ötletet. Főzök majd egy jó sűrű levest, azt Matyi nagyon szereti, kelbimbó, húsgombócok, sok tejföl, és utána fini lesz a fánk. Édesanya receptje szerint szoktam, mindig szép szalagos lesz.

    Ma fagyjelző Piroska van, reméljük nem fog fagyni, mert akkor 40 napig fagy lesz a népi jóslás szerint. Mondjuk, nem úgy néz ki, az előbb voltam kint pizsiben a kertben kutyátsimizni, de nem fagytam meg. No, nem maradnék kint önként hosszabb időre, de abszolút koratavaszi a reggel. Ma én is kapirgálok kicsit, és Matyinak akarok köntöst varrni. Vettem neki finom pihepuha, meleg anyagot, azt nagyon szereti. Régen pizsit sem volt hajlandó hordani, de amióta Karácsonyra varrtam neki ilyen finom meleg, puhát, azóta  szereti.

    Közben horgolgatok. Hugomnak lesz névnapja, neki horgolok körsálat. a barátnőmnek szülinapja lesz, neki kötöttem egy mellényt, még össze kell állítani.

    Meg a szokásos takarítás még a program. pussssssssssz, legyen szép napotok!

    Ági, a krumplis fánkot beírod? Köszönöm :D 

    előzmény:
    giza55 (32724)
    2014-01-17  20:01
  28. 2014. január 17. 20:0132724.

    Sziasztok

     

    Ma megint jó adog főztem gulyáslevest és tepertős pogit, isteni lett, csak egy kicsit eldőltek.

    Ma Gabi elment délután orvoshoz, hogy megnézesse a térdét, müteni nem kell, de leszivatta és kapott injekciót. Mikor hazajövünk akkor megint kap, összesen 3-at. Baromi drága, de legalább 2 évig jó volt.

    Holnap nem főzök van maradék, csak magammal foglalkozok. Pedikür,kozmetika,fodrász, délutánig betart, utána szépen nyugodtan csomagolok és éjjel elindulunk nyaralni.

    Ági a héten nekem is eszembe jutott az oldalas, de már nem került rá sor.

    Zsumikám ugye mindehol van baj. Olyan finomakat főzöl, csak tanulni lehet Tőled.

    Kivánok mindenkinek nagyon kellemes hétvégét.

    szeretettel giza

  29. Gox
    Gox
    2014. január 16. 18:4532723.

    No, akkor folytatom egyedül!

    Most oldalast sütök a sütőben, köménymagosan, alufóliával takarva.

    Majd holnap törtkrumpli lesz hozzá. Maradt még zöldbableves is.

    előzmény:
    Gox (32722)
    2014-01-15  21:03
  30. Gox
    Gox
    2014. január 15. 21:0332722.

    Sziasztok!

    Látom, ezekből a betegségekből a fiataloknak is kijut sajnos!

    Nálunk is a tágabb családban egy kis fiatalasszonynak volt komoly mellműtétje. Már 1 kemón túl van. Nincs nap, jogy ne gondolnék rá!

    Ma már megfőztem holnapra. Zöldbableves és szilvásgobóc lesz az ebéd.

    Kiraktam a spejzba a kőre hűlni. Ma rakottkrumpli volt. Azt is előre összeraktam, ma csak a sütőbe kellett tenni.

    Giza, megértitek magatokat Lettivel? Jó, hogy gyakran jön, így rászokik a családja ezen részére is. Ha kicsit nehézkes is néha, akkor is erőltetni kell finoman ugye?

    előzmény:
    Zsumi45 (32721)
    2014-01-15  14:34
  31. 2014. január 15. 14:3432721.

    Szervusztok!

     

    A hagyományokról jutott eszembe, milyen érdekes, ahogy kezdődik a báli szezon, én is minden évben sütök fánkot.

    Vasárnap 0.5 kg lisztből 30 db. csinos szalagosat sütöttem, estére már nem maradt, annyira könnyű volt, etette magát-különféle lekvárokkal( Kajszi, birsalma, szilva) 

    Már megrendelték a gyerekek, legközelebb nutellával, csoki bevonattal várják!

     

    Giza! Ez szörnyű, ilyen fiatalon embóliát kapni!

     

    A tágabb családban a 3. gyermekét váró kismama került hirtelen a klinikára, szurkolunk, hogy még maradjon a baba bent, most lépett a 7. hónapba. Tart a kivizsgálás.

     

    Főzés:

    Nálam változatlanul az egytál ételek a nyerők. Ma csikemell falatkákkal sárgarépa-karaláb ragu készült. Tejfeles habarással. Gyors és finom volt.

     

    Dórim kért, hogy írjak szakácskönyvet azokból, amit készíteni szoktam, külön költözött, bár kajáért többnyire haza jár.Főtt tésztákat, muffint, rántottát és omlettet, virslis paprikás krumplit  már tud készíteni.

    Felajánlottam, h. rengeteg szakácskönyvemből válasszon, én úgyis csak sütihez használok receptet. Neki az én "egészséges, gyors , takarékos" receptjeim kellenek.

    Annak örülök, hogy a nehéz kajákhoz szokott vejem is elfogadja a főztömet, sőt utánozza is. 

     

    Itt ma esik az eső, 1 nap volt napsütés a hosszú ködös idő után. 

     

    Védekezzünk az influenza ellen: C és D vitamin ajánlott!

     Zsumi 

    előzmény:
    giza55 (32720)
    2014-01-15  13:36
  32. 2014. január 15. 13:3632720.

    Szia Ági!

    Még csak szombaton éjjel  megyünk, alig várom, nem vagyok valami fényesen lelkileg. Most ment vissza Letti 3 hét után, ilyenkor mindig belehalok.

    Barátunk lánya kórházba van 31 éves, tavaly májusba tüdőembóliát kapott, most megint, csak sulyosabb mint tavaly. Eléggé el vagyunk keseredve. Egész héten főzök nekik is, mert az anyukája állandóan mellette van.

    Kelkáposztafőzeléket készitettem fasirttal, madártej.

    Holnap raguleves és mákos-almás és túrós rétes lesz.

    Pénteken gulyásleves tepertős pogácsával.

    Melindáék is jönnek pénteken, testvérem is egyedül van, igy minden nap gondolok rá is.

    A fánk fincsi lehet, majd én is próbálkozok, ha megjöttünk. Nem tudom meddig marad még ez az idő, de szerintem jókat lehet kint dolgozni, mi mindig találunk munkát. Most Gabi ás.

    Vigyázzatok magatokra.

    giza

    előzmény:
    Gox (32719)
    2014-01-13  20:16
  33. Gox
    Gox
    2014. január 13. 20:1632719.

    Szia Giza!

    Megjöttetek? 

    Ma már dolgoztunk kicsit, pontosan 1 hónapot henyéltem. Jó volt kimozdulni, kihasználjuk a jó időt, még ha csak pár nap is lesz.

    Múlt héten már sütöttem fánkot. Ez krumplis fánk volt. Vendégségben kínáltak vele meg, és egyből elkértem a receptet.

    Gyerekeknek megigértem, hogy minden héten fogok sütni fánkot, és mindig más félét. Erre a hétre az Ördögpirula következik.

    előzmény:
    giza55 (32718)
    2014-01-13  12:32
  34. 2014. január 13. 12:3232718.
    SZIASZTOK
  35. 2014. január 6. 16:1532717.

    Sziasztok

     

    Zsumi a Kanári szigeteken van Lanzaroté, minden évben megyünk melegebb helyre. Sokat jártunk Floridába, de már 4 éve nem voltunk.

    Gabi unokatestvére és nagyon sok barátunk ott lakik. Hivnak folyamatosan bennünket, de olyan hosszu az ut, meg már be is jártunk elég jól mindent.

    Delinke bizony nagyon jó unokával szilveszterezni, mi is Lettivel voltunk meg persze egy jó nagy társasággal. Kittit 10 órakor bevittük a városba, Melindáék étterembe mentek és Kittivel együtt jöttek haza.

    Zsumi szenzációsan jó lehetett a szilvesztered.

    Ma már papirügyeket intéztem reggel óta, délután 2-re értünk haza.

    Elmondhatom sikeres volt és nem is kellett sokat várnunk, de 5 helyre kellett mennünk. A gyógyszertár és posta el is maradt, majd holnap.

    Kivánok szép napokat.

    előzmény:
    Feather (32716)
    2014-01-05  07:34
  36. 2014. január 5. 07:3432716.

    Sziasztok Lányok! Jó reggelt!

    Legyen az évetek olyan, amilyennek vágyjátok. Én szeretnék minél többet együtt lenni Matyival, a gyerekeimmel, a családommal. 

    Szilveszterkor Matyival buliztunk. 3 napot itt volt. Sokat voltunk kint  kertben, mászkáltunk a faluban, ki-bemászott és ugrált az árkokba, köveket és ágakat gyűjtött. Idebent meg rajzoltunk, főzöcskéztünk, meg igaziból is főztünk. Húzta vonta a cicákat, figyelte a madár "ebédlőbe" jövő madarakat.  Üres lett a ház, amikor Delcsi elvitte. 

    Ma a szüleimhez megyek ebédre. Delcsiék is jönnek.

    Holnap már suli, semmi kedvem hozzá. Hosszú lesz a 2. félév. 

    előzmény:
    Zsumi45 (32715)
    2014-01-04  19:33
  37. 2014. január 4. 19:3332715.

    Szervusztok!

     

    Elég zsúfolt napjaim voltak, "jöttek- mentünk- jöttek" szóval csak most jutottam ide, hogy :

     

          Boldog új évet kívánjak! 

     

    Gizám, merre van az a Lanzarote? tél, vagy nyár van arrafelé?

     

    Itt is lehetne már egy kicsi tél, csak épp annyi, hogy el ne felejtsük, milyen is!

     

    Szilveszterkor "batyubálban" voltam, hozzám hasonló "hölgyek" társaságában.

     

    A szokásos virsli mellé sokféle salátát készítettünk.

    (hagymás-zelleres krumpli, lencse, vegyes színes paprika olivabogyóval, gyümölcs, stb)

    leveles tésztából sós töltött falatkák( kolbászos, sajtos, bazsalikomos túrós,baconos),

    Rétesek( almás-diós, cseresznyés, túrós, mákos, sült tökös)

    ananászos bólé , és éjfélkor a pezsgő....

     

    Még ma is különféle lefagyasztott ünnepi maradékokat ettem, holnap talán főzök valami könnyűt. 

     

    Szép hétvégét kívánok!

     Zsumi 

    előzmény:
    giza55 (32714)
    2014-01-02  19:15
  38. 2014. január 2. 19:1532714.

    Sziasztok Lányok!

     

    Ma már elkezdtünk dolgozni, de én nem mert unokázok. Letti 10-én megy vissza.

    Sajnos az evése nem változot.

    Zsumi gyönyörü és finom sütiket készitettél. Az idén keveset sütöttem, Melinda viszont nagyon finomakat főzött-sütött nála voltunk állandóan.

    Az apósa egyedül maradt, igy Ő is sokat volt náluk.

    Olyan gyorsan eltelt ez a pár nap, mi sokat pihentünk, vendégeskedtünk, unokáztunk.

    Fogadalmat nem szoktunk tenni, csak annyit, hogy nem dolgozunk már olyan nagyon sokat, de ez nem valósul meg.

    Lanzarotéra utazunk majd 19-én.

    Ma sokat mostam, kislánynak is volt bőven. Holnap Lettivel diót törünk, /Melindáét/februárig kitart mert a mogyorót és a mandulát még el sem kezdtem.

    Ölellek benneteket giza

  39. Gox
    Gox
    2014. január 1. 20:5432713.
    BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!
  40. 2013. december 31. 18:3132712.
    Kívánok mindenkinek Boldog,békés új évet!!Ercsa
  41. 2013. december 31. 18:2132711.

    KIVÁNOK MINDENKI NAGYON BOLDOG UJ ÉVET SZERETETTEL

    giza

  42. 2013. december 28. 16:5432710.

    A végén épp hozzányúlhatsz, de lapos kanállal szoktam összenyomkodni, ha hideg a kezed és gyors vagy, akkor kézzel is, de ne "gyömöszöld". Amúgy majd rájössz magad is, elrontani nem lehet!, csak így omlósabb.

     

    előzmény:
    Ildikó1003 (32708)
    2013-12-28  16:21
  43. 2013. december 28. 16:4732709.
    Kép lemaradt:
    előzmény:
    Zsumi45 (32707)
    2013-12-28  16:16
  44. 2013. december 28. 16:2132708.
    Köszönöm,de kéz nélkül hogy lehet összegyúrni?Lehet,hogy most butaságot kérdeztem,de a sütésben gyakorlatlan vagyok!
    előzmény:
    Zsumi45 (32707)
    2013-12-28  16:16
  45. 2013. december 28. 16:1632707.

    Szia, ebben tudok segíteni: 

    Az alaprecit írom, de 2x-es,3x-os mennyiséget is lehet készíteni:

    Lényeges, hogy hideg alapanyagokból, gyorsan állítsd össze, lehetőleg késsel, meleg kéz ne érintse, ne olvadjon el a vaj:

    10dkg kr cukor, 20 dkg vaj,30dkg liszt  jól összemorzsolva, + 1 tojás sárgája, esetleg kevés tejföl, gombóccá elkeverve, fél napra a hűtőbe tenni.(én nem teszek bele sütőport, ha aprósüti lesz, csak ha a a linzert tepsibe nyújtom és töltöm valamival:lekvár, dió, alma, túró stb.) 

     

    Kivéve a hűtőből lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra sodrom ki és kerek formával kiszaggatom, felének közepét pici formával kilyukasztom, sütőpapírra, tepsibe teszem, eőmelegített sütőben kb. 10-15 perc alatt kisütöm.( nekem gázsütőm van, hőfokot nem tudom, de 10 percnél érdemes bekukkantani. Nem kell túl pirosra, mert akkor törékeny lesz.

     

    Ha kihűlt barack lekvárral összeragasztom, akár egy hónapig is eláll hűvös helyen, dobozban.

     

    tetejét lehet nyersen tojással kenni és diót rászórni, vagy amikor kisült, cukormázzal lekenni, Képeket itt látsz: 

     

     

    előzmény:
    Ildikó1003 (32706)
    2013-12-28  15:47
  46. 2013. december 28. 15:4732706.

    Sziasztok.Szeretnék bekapcsolódni hozzátok.

    Régen már reg.-va voltam ide,de aztán,úgy eltüntem,és már nem emlékeztem a régi nevemre,így hát új névvel jöttem vissza.

    Tozsu,rád emlékszem,néhány levelet váltottunk akkor még...

    A minap ettem nagyon fini lekváros linzerkarikát,olyan igazi vajas íze volt.Szeretnék ilyet sütni,és várom a segítségeteket ez ügyben!!

    előzmény:
    tozsu2 (32698)
    2013-12-01  16:22
  47. 2013. december 26. 11:0732705.

    Szervusztok!

     

    Ma pihenős napom van. Szent este a gyerekeknél voltam, tegnap ők jöttek ebédre. Azért mindkét napra jutott készülődés, besegítettünk egymásnak, kislányommal.

     

    Vejem főzte a halászlét, lányom töltött pulykát sütött. A családon kívül 2 vendég is volt náluk.

    Nagy doboz apró süteménnyel érkeztem. 

     

    Nekem jól sikerült nagyon a sós, fűszeres sütőtök krém levesem. Pirított tökmag, pirosra sütött pörc és zöldhagyma karikák díszítették.

     

    Tepsis pulykacombokat sütöttem, amit előzőleg pácoltam, szaftos, porhanyós lett. Lila kápi, friss csalamádé, birs kompót, esetes szilva szolgált "könnyítésül", ja és rizibizi sok borsóval.

     

    A deszertről még várok képeket, ha megjönnek, majd teszek fel.

     

    Kellemes vendégeskedést, pihenét, kinek mi van soron!

    Szeretettel Zsumi 

     

     

     

    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  48. 2013. december 25. 15:5032704.

    ZSU igazán köszönöm, hogy ennyi sok munka mellett még mi is eszedbe jutottunk. Mindig örömmel tölt el, mikor a postás hozza az üdvözlő lapot, benne az ajándékkal, megismerem az irásodat a boritékon.

    Jólesik ,nagyon köszönöm.

     

    Delinke Matykó nagy fiú és nagyon hasonlit az anyukájára. Régen láttam már Róluk fotókat.

    Jó lenne ha jönnének a többiek is, ujra összejönnénk.

    ölellek benneteket szeretettel giza

  49. 2013. december 24. 07:3432703.

    Kedves Lányok!

    Mindnyájatoknak áldott, békés Karácsonyt kívánok! 

    Hogy merre jártam eddig? A szokásos: rohanás reggeltől estig. Az új munkahely rendesen lefáraszt, este csak bezuhanok az ágyba. Persze, azért írhatnék, tudom. Igyekszem majd ezután időnként felkukkantani. Millió pusssssz Nektek és családotoknak, piciknek és nagyoknak. 

    előzmény:
    giza55 (32702)
    2013-12-21  14:10
  50. 2013. december 21. 14:1032702.

    Sziasztok

     

    Zsumi és Zsu és a többieknek is KIVÁNOK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET.

     

    Már több mint egy hete fáj a torkom és nagyon csúnyán köhögök.

    Ma már feldiszitem délután a fát, készülődök, de nem sokat. Melinda átvette teljes egészében az ünnepet, Balázs ragaszkodik hozzá, hogy mindnyájan ott legyünk náluk. Nem kell messze menni, csak a másik utcába.

    Letti unokám is jön 25-én elhozza az anyukája Prágáig.

    Sok szeretettel gondolok RÁTOK, ölelek MINDENKIT giza

Címlap

top