Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

ASZEXUÁLISOK IDE!

Torolt_felhasznalo_991394
Torolt_felhasznalo_991394
Létrehozva: 2005. november 25. 13:58
Ide várom minden sorstársamat, akik ezzel a szexuális irányultsággal rendelkeznek.

Na sziasztok.
Nos én aszexuális vagyok. Nos aki nem tudja, mi az aszexualitás, annak pár szóban összefoglalnám: nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik ezt az állapotot. Nem érdekelnek sem a férfiak, sem a nők. Nem vagyok beteg, minden szervem tökéletesen működik, egyszerűen hiányzik belőlem a szexuális motiváció. Van erekcióm, ha szexuális ingernek vagyok kitéve, viszont nem érzek arra késztetést, hogy szexuális kontaktust teremtsek akár nővel, akár férfival. Számomra egyetlen a maszturbáció, mást el sem tudnék képzelni. Számomra az emberek is úgymond közömbösek, nem hiányzik sem a család, sem egy társ, egyedül érzem magam a legjobban.

Én nem így születtem, teenager korom elején még érdekeltek a lányok, szerettem volna barátnőt, sőt családról, gyerekekről álmodoztam, de aztán minél több pofont kaptam(nem szó szerint)annál jobban csökkent az érdeklődésem, s a huszas éveim elejére teljesen az ellentéte lettem a régi önmagamnak, senki nem hiányzott az életemből, se barátok, se barátnő, a tipikus családi élettől meg kirázott a hideg. Attól a tudattól, hogy valakivel össze kell tartozni és egymást elviselni, sőt még vele szexelni, attól szinte szó szerint felfordul a gyomrom.

Voltam már szakembernél, ők mondták, hogy nem vagyok beteg, csak aszexuális, és hacsak valami hatalmas pozitív változás nem történik az életemben, számíthatok arra, hogy így fogom azt leélni.

Egyedül élek, van egy kutyám, jól megvagyunk, jól keresek, van egy jó melóhelyem, számomra ez elég.

Munkahelyen és ismerősi körömben mindenki csodálkozik, hogy mindig egyedül vagyok és kérdezik hogy hol a csaj, én meg csak mosolygok, de elmondani nem merem, mert attól félek, hogy megvetnének...

Üdv Mindenkinek
Misi(22)
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 31. 19:17501.
    Meg voltam győződve róla, hogy mindenki átszivárgott a holdas honlapodra.
    előzmény:
    Jéglány (499)
    2010-03-31  11:50
  2. 2010. március 31. 13:41500.
    Valami hasonlót akartam kérdezni én is :)
    előzmény:
    Jéglány (499)
    2010-03-31  11:50
  3. 2010. március 31. 11:50499.

    Hova lettetek emberek? :)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991394 (1)
    2005-11-25  13:58
  4. 2010. március 25. 11:59498.

    Átmenetileg ott is megoldható.

     

    Tegnap volt a születésnapom, és holnap este a Soho Londonba megyek "megünnepelni". 

    Ha valaki érez rá késztetést, hogy csatlakozna hozzám, szóljon. Este 9-re megyek. De lehet előbb is. Egy ismerősöm zenél ott az együttesével. 

    Egyedül leszek, úgyhogy jól jönne most a társaság... :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147162 (494)
    2010-03-24  14:32
  5. 2010. március 25. 11:35497.
    Nálam biztos nem derül ki semmi féle trauma. Nem volt. Az önkielégítés meg normális dolog, és szükségem is van rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283145 (493)
    2010-03-24  13:18
  6. 2010. március 25. 11:33496.
    Igen szerelmes voltam, látod mégsem érintett meg ez a dolog. Akkor jöttem rá hogy ez engem cseppet sem érdekel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147162 (486)
    2010-03-23  23:45
  7. 2010. március 25. 07:09495.
    Természetesen bizonytalan vagyok, hisz előttem áll még az élet. Gyűlölni nem gyűlölöm magam (csak azt/azokat akik miatt ilyenné váltam), csak nem értem meg. A kettő közt pedig egy szakadéknyi különbség van.
    előzmény:
    Jéglány (487)
    2010-03-24  07:53
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 24. 14:32494.
    Szerintem az eoldal nem alkalmas erre. Olyan ingyenes helyet kéne keress, ahol van fórummodul, vagy webáruház modul, hogy be lehessen pakolni az embereket.
    előzmény:
    Jéglány (490)
    2010-03-24  12:06
  9. Torolt_felhasznalo_283145
    Torolt_felhasznalo_283145
    2010. március 24. 13:18493.

    Miért van olyan érzésem hogy sokan járnak ide azok akik fóbiának, agyban eldöntött ténynek vélig az aszexualitást, és nem hiszik hogy tényleg van ilyen. 

     

    Bár szex és szerelemmentesen élek, bizony pár esetben nekem is megfordult a fejemben, a java azoknak, akik aszexuálisnak írják le magukat és később felfedik a családi hátterüket, kiderül, több ponton is előfordulhatott olyan törés az életükben, ami traumát okozhatott nekik és akár - mondom akár - az oka lehetett annak, most úgy éreznek, vélekednek magukról, ahogy. Már a kezdő hozzászólást író srácnál sem zárnám ki ennek lehetőségét, de ez az én olvasatom.

    Nagyon kevés példát hallottam/olvastam olyanokról, akiknek saját bevallásuk szerint semmilyen trauma nem volt az életükben és mégis aszexuálisak.

     

    Én pl. az önkielégítést nem tudom hova tenni, még erre sincs késztetésem. 

    előzmény:
    kegyetlena (480)
    2010-03-23  21:00
  10. Torolt_felhasznalo_283145
    Torolt_felhasznalo_283145
    2010. március 24. 13:07492.

    A végeredmény szempontjából persze mindegy, hogy "genetika", vagy szörnyű trauma okozta az aszexualitást, de annyiban mégsem, hogy akinek"kettétörték" még csírájában az egészséges kapcsolatok kialakítására való képességet és a szexualitását, az lehet, hogy emiatt tényleg "kimarad" valamiből, ami pedig örömforrásként megillette volna eredetileg.

     

    :D Ilyen nincs, hogy van egy képzeletbeli alapcsomag, ami jár nekünk, és ami elmaradása esetén verhetjük a képzeletbeli panaszpultot. Szép elképzelés, de ilyen nem létezik. Szokták mondani, az élet nem fair. Bizony nem az. Ha az lenne, akkor minden befektetett munka, küszködés megtérülne, minden "rossz" elnyerné méltó büntetését, és a "jók" jutalmukat, már pedig nem feltétlenül szokott így történni. Nem hiszek abban, vannak vesztesek és nyertesek. Aki hisz, méltán érezheti magát egyiknek vagy másiknak, mikor melyiknek. Véleményem szerint az élet egyszerűen csak élet.

     

    Legutóbb kezembe akadt a könyvtárban válogatva Kánya Kata könyve. Eredetileg azoknak szólt, akik szeretnének párt találni. Fellapoztam a tartalomjegyzéket. Tetszett az egyik, ami rögtön azzal a kérdéssel kezdte: "Biztos, hogy szükséged van társra?" Itt van az egyik kutya elásva. Mert nem feltétlenül mond erre mindenki igent, ha komolyan magába száll. Vagy azért, mert olyan életszakaszban van, vagy azért, mert tényleg egész életében anélkül szeretne élni, vagy sosem leli meg azt aki neki való és nem alkuszik meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304718 (476)
    2010-03-23  15:40
  11. Torolt_felhasznalo_283145
    Torolt_felhasznalo_283145
    2010. március 24. 12:57491.

    Jó példa rá negyvenöt éves nagynéném: amióta világ a világ egyedül él, se pasik, se csajok az életében. Jelenleg kiskutyát vett magához, legyen kihez hazamennie. Tanár, és az azzal járó tevékenység bőven kielégíti. Több hobbija is van, és tesz a család véleményére. 

    No és a család rá? Ők aztán nem :P  Felröppentek olyan hírek, évekig nem beszélt az apjával egy beszélgetést követően, és többen tudni vélték, mindez azért következett be, mert bevallotta, leszbikus. Minél idősebb lesz, annál inkább gondolják ezt róla, mert se élettárs, se szerető, főleg nem az ellenkező nemből. Fogalmam sincs, mennyit hallhat ebből vissza, ha hall, bántja-e vagy sem. A kollegái egyenesen idiótának tartják, mert öntörvényű és nem illeszkedik az általuk megszokott képbe.

     

    Másik példa: volt kollegám, 42 éves férfi. Ránézésre senki meg nem mondta volna, mennyi a kora, tizest letagadhat. Beteg édesanyjával él együtt, neten nézeget nőkről képeket, felteszem, ő nem aszexuális, de egyetlen élő, kézzelfogható női társ nem szerepel az életében és nem is tesz érte semmit, hogy legyen. Egyhuzamban húzták, nézd már ezt vagy azt a bigét, bejön-e, mért nem mozdulsz rá, stb. Fárasztó volt hallgatni. 

    előzmény:
    Zacskós tej (474)
    2010-03-23  11:55
  12. 2010. március 24. 12:06490.

    A helyzeted nem egyedülálló.

    Néha nekem is eszembe jut, hogy jó lenne valaki. 

    Ám eltelik egy kis idő, és rájövök, hogy minek? Én szeretek egyedül lenni. 

    Eljárni szórakozni, sportolni, stb.

    Ezt egy normál életfelfogású ember nem tolerálja. Mert manapság mindenki a másik se...éből lóg ki. 

    Szóval, kérdem én: minek keressek magamnak társat, ha nem tudok a szó szoros értelemben vett társ lenni??? Önzőségből? 

     

    Más: Ha gondoljátok, az 'akto'-n csinálok egy társ (vagy társaság) keresőt. 

    Vélemény?

    előzmény:
    kegyetlena (480)
    2010-03-23  21:00
  13. 2010. március 24. 12:02489.

    Ha utánaolvasol, akkor megtudod, hogy az aszexuálisoknak lehetnek igényei, és ezt önmaguk meg is oldják.

    Viszont a társas szexuális érintkezésre nincs igényünk.

    előzmény:
    artemis11 (481)
    2010-03-23  21:09
  14. 2010. március 24. 08:00488.

    Nincs az aszexuálisoknak Magyarországon segítő szervezetük.

    Az oldalamat azért hoztam létre, hogy legyen valami alap. 

    Ebből már csak több lehet. :)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147162 (482)
    2010-03-23  21:12
  15. 2010. március 24. 07:53487.

    Te sem érted, amit én mondok. :)

    Szembe lehet nézni bármiféle elvárással, ha érdekel...

    De ha már szembenézel vele, akkor azt tedd büszkén. 

    Ha határozottan, keményen kiállsz a magad igaza mellett, akkkor senki nem fog pofázni. 

    Egyszerűen annyit mondtam az előző levélben, hogy ha Te sem fogadod el magadat olyannak, amilyen vagy, akkor másoktól hogy várod el?

    A leveleid alapján bizonytalan vagy, és gyűlölöd magad azért, amilyen lettél. 

    Én büszke vagyok arra, ami vagyok. Mert igen: más vagyok. De vállalom. 

    És ha bárkinek problémája van vele, akkor álljon elém, és mondja a szemembe. Nem tud megingatni. 

    előzmény:
    Zacskós tej (474)
    2010-03-23  11:55
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 23. 23:45486.
    Abba az egybe, akivel szörnyű volt, abba szerelmes voltál?

    Ismerek olyant, aki nem kívánt meg soha senkit, mert nem volt szerelmes senkibe még, meg elég magasra tette a mércét, és nem ugrotta meg senki, aztán egyszercsak lett megfelelő embere, s akkor már azt megkívánta.

    Manapság azt reklámozzák mindenhol, hogy kívánj meg bárkit, aki viszonylag csinos. Aki meg nem így működik, az érezze magát selejtnek. Szerintem lehet, hogy sokan azért nem éreznek szexuális késztetést, mert még nem találkoztak megfelelő emberrel, aki igazán tetszett volna. Ha ilyen vagy, manapság ezért kiröhögnek. Előző, leregisztrált nicken tapasztaltam ezen a fórumon is.
    előzmény:
    kegyetlena (480)
    2010-03-23  21:00
  17. 2010. március 23. 22:08485.
    Na tökéletesen összefoglaltad azt, amit legtöbbször én érzek!
    előzmény:
    kegyetlena (480)
    2010-03-23  21:00
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 23. 21:49484.
    Akkor csinálni kell egyet. Egy elég is ha jól funkcionál.
    előzmény:
    kegyetlena (483)
    2010-03-23  21:23
  19. 2010. március 23. 21:23483.

    Nem igazán értem ezt a kérdést.

    Tudtommal Magyarországon nincs ilyen szervezet. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147162 (482)
    2010-03-23  21:12
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 23. 21:12482.
    Van az aszexuálisoknak valami érdemleges önsegítő szervezetük?
    Ahová fordulhat valaki hogy albérletezni akar, beszélgetni akar, és segítenek neki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. 2010. március 23. 21:09481.

    Én nem tudom, hogy aszexuális vagyok-e (említettétek a masztit, tehát annyira nem vagytok azsexek, mert akkor az sem érdekelne). Minden esetre ha valakit szeretek akkor elviselem a szexet (nem tartom undorítónak, vagy valami de nemigen élvezem...) , bár akkor az is öröm ha csak mellettem van, ha meg nem akkor hozzám ne érjen. Önmagában a szex két forintot nem ér nekem.

    Szerintem car az aszexeknek...(márha az vagyok), hiszen az érzelmekre vágynak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991394 (1)
    2005-11-25  13:58
  22. 2010. március 23. 21:00480.

    Sziasztok.

     

    Miért van olyan érzésem hogy sokan járnak ide azok akik fóbiának, agyban eldöntött ténynek vélig az aszexualitást, és nem hiszik hogy tényleg van ilyen. 

    Miért gondolják azt hogy elmúlik majd idővel?

    Nem fog. 

    Nekem életem során egyszer volt szexuális kapcsolatom és az valami szőrnyű volt. Nem azért mert én nem teljesítettem, ha nem azért mert nem éreztem azt hogy ez jó dolog. Engem kimondottan fárasztott az egész és feszélyezve éreztem magam. 

    Azóta eltelt kb. 10 év és komolyan mondom nem hiányzott, és nem is fog. 

    Nem érzek késztetést rá. És a testem sem. Az önkielégítés az más dolog. 

    Nem szeretem ha simogatnak, ölelgetnek, kivétel ez alól a baráti ölelés. 

    Szóval hidjétek el, van ilyen.

    Nekem is megfordúlt már a fejemben az hogy társat keressek, mert mi lesz ha megöregszek, nem lesz senkim stb., de ez nálam elég nehéz dolog. 

    Alapjába véve társas ember vagyok, de eljön az az idő mikor szeretek egyedül lenni, és akkor mindenki hadjon békén, nem létezek. 

    Aztán megint előjön hogy kell valaki, és megint nem. Ez így megy körbe körbe. 

    Sajnos nem úgy müködik hogy kiveszem a szekrényből. 

    Nem mondom hogy ez hiba lenne.

    Hiszek benne hogy lesz olyan társ aki ezt valamilyen szinten elfogadja, mert nem tehetek róla. 

    Nagyon tudok szeretni és kötődni, de ezt a szabadságot is szeretem. 

    Tudjátok ha egy közös lakásban házban van olyan hely ahova elvonúlhatok akkor nincs semmi gond. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 23. 20:59479.
    Föl kéne jelenteni.
    előzmény:
    Norberta (478)
    2010-03-23  16:32
  24. 2010. március 23. 16:32478.

    Én azóta érzek így, mióta többször elvetéltem.

    Nagyon szerettem volna családot, de sajnos nem maradtak meg a terhességeim. Teljesen kiborultam, aztán átestem a ló másik oldalára, hiretelen nem fájt semmim sem, mert arra gondolotam, hogy van egy rendes orvosom, aki segíteni fog nekem, egyszóval nem vettem észre, hogy orvos függő lettem. Több mint egy éven keresztül jártam az orvosomhoz, akiről kiderült a legvégén, hogy nagyon csúnyán becsapott. Nem találtak nálam semmit sem igazából, egyedül az bizonyosodott be, hogy rosszul szedette velem a gyógyszert, hogy mindig járjak hozzá....

    Udvarolt, én pedig nagyon akartam, hogy segítsen... és közben egyre jobban szerettem, és azt mondta, hogy ez kölcsönös.

    De ez nem volt igaz, és olyan aggresszíven közösült velem, hogy 5 csomag antibiotikum hozott rendbe, és két hétig lázas voltam vizelési inkontinenciával. Azóta eltelt 3 év, és nem tudok továbblépni, nem tértem magamhoz. A férjemnek soha nem mondtam el. Mellett érzem magam biztonságba, nem kell szerelmeskednem vele csak nagyon ritkán, szerencsére jó hogy ilyen türelmes velem. Nem akarok elválni sem, azthiszem nagyon megbecsülöm a férjemet, ha még nincs is pénzünk arra, hogy kezeltessük magunkat, és ez azzal jár, hogy nem lesz gyerekünk. Ezek után orvost látni sem bírnék többet, és nem keresek új kapcsolatot sem, hányingerem van ha, arra gondolok, hogy valaki hozzámér.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991394 (1)
    2005-11-25  13:58
  25. Torolt_felhasznalo_304718
    Torolt_felhasznalo_304718
    2010. március 23. 15:53477.

    "Igen, sajnos így érzek. Hogy idővel a társkeresés csak azért fog bekövetkezni, mert máskülönben egyedül maradnék"

     

    Úgy gondolom, ez nem egyszerűen "csak", vagyis ez nem alacsonyabbrendű oka a társkeresésnek, mint pl. a szexualitásra való igény, vonzalom. Sőt, ha jól meggondoljuk, épp ellenkezőleg. Segítek magamon, társat keresek, hogy legyen kire számítanom, ha már senkim nem lesz, és ezzel segítek a másikon is, akinek egyúttal én is megadom ugyanezt a biztonságot. A szex léte vagy nem megléte most mellékes. Szerintem ez eleve így lett kitalálva, tehát nem "sajnos", nem baj, ha nem akarod, nem tudod egyedül, kőkeményen, erősen leélni az életed. Akikben van szexuális vágy és vonzalom, azok is ugyanebből az okból keresnek társat, szerintem egy normális ember sem azért, hogy legyen kivel szexuális kacsolatatot folytatnia élete végéig.

    előzmény:
    Zacskós tej (471)
    2010-03-22  23:13
  26. Torolt_felhasznalo_304718
    Torolt_felhasznalo_304718
    2010. március 23. 15:40476.

    Én is olvasgatlak Titeket, most már külföldi oldalakat is, meg persze agyalok a saját életemen is. Akár normális orvosilag-emberileg az aszexualitás, akár nem, oka biztosan van, mint ahogy a személyisége sem véletlenül lesz olyan az embernk, amilyen. Anélkül, hogy el akarnám téríteni a topik témáját:  a másik véglet, vagyis az a mármár közönséges túlfűtöttség, ami itt a fórumon általánosnak látszik (aztán ki tudja, mi van otthon a valóságban), ugyancsak nem a teljesen harmonikus személyiség tünete az én szememben.

     

    A végeredmény szempontjából persze mindegy, hogy "genetika", vagy szörnyű trauma okozta az aszexualitást, de annyiban mégsem, hogy akinek"kettétörték" még csírájában az egészséges kapcsolatok kialakítására való képességet és a szexualitását, az lehet, hogy emiatt tényleg "kimarad" valamiből, ami pedig örömforrásként megillette volna eredetileg. Ezt nem lehet nem igazságtalanságnak tekinteni, és nem tudom, hogy az egyetlen helyes út valóban a beletörődés-e. Ugyanígy lehetne az is, hogy csakazértsem hagyom magam tönkretenni.

     

    Míg ha létezik genetikai háttér, "veleszületett" aszexualitás, amihez nem járulnak a traumák, megalázottság, kiszolgáltatottság érzése, azt sokkal könnyebb lehet az egyén számára természetes állapotának tekinteni, mint ahogy a született siket vagy vak emebr sem tekinthető vesztesnek ugyanabban az értelemben, mint aki pl. balesetben vezstette el a hallását vagy látását.

     

    Szóval lehet természetes és minden szempontból kielégítő és jó a szex nélküli élet, de az nem, hogy valaki lelkileg meg van nyomorítva.  Nem a gyógyszerekben hiszek, de abban igen, hogy lelki gyógyulás is létezik, ahogy egy lábtörést sem próbálnék magam helyrehozni, úgy az ilyen súlyos lelki törésekhez is igénybe venném szakember segítségét. Ez nem jelenti azt, hogy az orvos gyógyít meg, mert ebben a folyamatban nem lehet passzív az ember, és "orvos" lehet adott esetben a pszichiáteren kívül egy lelkipásztor, egy alternatív terapeuta, egy közösség is. És azt sem gondolom, hogy arra kell fókuszálni, hogy újra - vagy egyáltalán - legyen szexuális élete annak, akinek most nincs. Ha az igazán súlyos problémáin túl tud lépni, akkor úgyis kiderül, hogy tud és akar-e szexuális kapcsolatot kialakítani, vagy ezen a téren minden marad a régiben, tényleg nem a szex a végcél.

    előzmény:
    Iapetus (473)
    2010-03-23  10:29
  27. 2010. március 23. 12:07475.

    Nem haragszom meg, mert a BP-re való költözés valóban rózsaszín álomfelhő csak úgy, mint minden más. Tanulóként semmi keresettel rokoni kapcsolatok nélkül kénytelen vagyok úgy élni, ahogyan eddig tettem a lassan húsz év alatt: máshol fenntartani a látszatot, hazaérve pedig bezárva az ajtómat. Jelen pillanatban minden más csak egy rózsaszín álomfelhő, amit viszont szeretnék megvalósítani.

     

    Realitás viszont van! Tisztában vagyok az akadályokkal (hajjaj, de mennyire), de valamennyire realizálódik a terveim a jövőre. Már eddig is tapasztaltam, hogy sokkal több van bennem, mint hiszem. Saját bevallásom szerint rendkívül zárkózott, szégyellős embernek mondanám magam, holott nincs így. Nyitott vagyok az új dolgokra (amennyire erre lehetőségem van), s ismerkedés terén se úgy vagyok, hogy befogom a szám és hallgatok, mint a sültcsirke. Erre jó példa a nyári pesti kiruccanás: egy csomó olyan emberrel kellett találkoznom, akiket félig ismertem, soha nem láttam, beszéltem velük igazán, pusztán virtuálisan párszor. Ennek fényében mégis felutaztam, s mégse úgy viselkedtem, mint egy zárkózott ember. 

    Ráadásul idén nyáron volt egy három hetes nyári gyakorlatom is. És azért emberekkel kellett foglalkoznom, s mégis sikerült megcsinálnom, s beilleszkedni az ottani közösségbe, ami azért fiatal, ropogós életkorom alapján becsülendő, főleg, hogy középkorú emberekről van szó. Szóval, ha olyan helyzetben vagyok, akkor baromira nem úgy viselkedem, mint egy zárkózott ember. Szóval ebből a szempontból szerencsém van. 

     

    Egyértelműen munka is szerepel a terveimben. Hivatalos ügyeim miatt (is) legalább még egy évig itt kell élnem a megyében, így ez idő alatt tervezem összespórolni a pénzt a felköltözésre, melyben benne lenne némi tartalék a lakbérre (s kaukcióra), s arra az esetre, ha nem kapnék munkát. Úgy fél évet számolok ilyen időszakot.
    Nyilván társalbérlet jöhet szóba, ebben az esetben pedig csak sikerül valamit összehoznom. Ismerősök közül kevés hajlik erre. Ha minden jól megy, akkor nyáron meló - ha sikerül elhelyezkednem -, így csak találok hozzám hasonló fiatalt, aki társulna velem felköltözést illetően. Ott meg majd alakítok valamit. Legrosszabb esetben bevágodók pár idegen közé.

    Szóval realitás azért van mögötte, ha jobban megnézed. Rózsaszín felhő megvan, mert bármi közbe jöhet. Esetleg nem sikerül a vizsgám (erre kevés esély van), nem sikerül munkahelyet találnom, nem sikerül annyi pénzt összeszednem stb. 

    előzmény:
    Iapetus (473)
    2010-03-23  10:29
  28. 2010. március 23. 11:55474.

     Szerintem te nem igazán értetted azt, amire céloztam. Azt továbbra is fenntartom, hogy idővel talán belemegyek egy kapcsolatba csak azért, hogy esetleg ne maradjak egyedül öregkoromra. Az most mellékes, hogy ilyen dolgokon is elgondolkozta, mert jelen helyzetben előbb potyognának békák az égből, hogy én nem létező érzelmek hiányában bevállaljak egy kapcsolatot.

     

    Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy igenis is szembe kell nézni a társadalmi, ismerősi, esetleg baráti "elvárással". Neked is be kell látnod, hogy az olyan emberek, mint te vagy én kisebbségben vannak. Attól függetlenül, hogy milyen behatások értek, a társadalom (melyet ugye az emberek alkotnak) részéről az a természetes, hogy egy bizonyos idő után az ember társat választ magának, családot alapít. Aki másként él, vagy nem követi a normákat, annak szembe kell néznie azzal, hogy lesznek olyan emberek, akik furcsán néznek majd rá, esetleg megbélyegzik őket, ha nem ismerik az igazi indokot életvitelükre, vagy esetleg ismerve a hátteret próbálnák "helyrehozni". 

    Mondhatjuk úgy is, hogy én is lesz@rom már nagyon rég ezt az egészet. Utoljára talán 5 éve próbálkoztam kapcsolat kialakítására, azóta leginkább azzal foglalkoztam e téren, hogy én miért nem tudok kialakítani, miért nem tudok kötődni, s szexuális téren miért vagyok olyan, mint egy "döglött tyúk". 

    Egyébként sem vagyok az a fajta, akire túlzottan rá lehet erőltetni bármit is. Jó példa pl. a Ballagás, ami szerintem egy felesleges rongyrázás... Zsinórban a másodikat hagyom ki, s pottyantok mindenki véleményére. (Oké, ez magához a problémához nem kötődik, de példának talán jó)

     

    Amire a fenti "rizsa" alapján próbáltam rávilágítani: nem tervezem úgy élni az életemet, ahogyan más megmondja. Nem egy lehetőségem lett volna pl. lefeküdni valakivel, s mégsem tettem. Az más kérdés, hogy nem volt valami kellemes érzés ráébredni arra, hogy e téren valami nagyon nincs rendben nálam. 

    ...és igen, szembe kell néznem vele (lehet neked is szembe kellett nézned). Az egy dolog, hogy most úgy alakítottam ki az ismerősi kapcsolatokat, hogy igazából egyik se tudja biztosan megmondani, hogy nálam mi a helyzet (értsd független vagyok, vagy sem). De, ha elköltözök minden bizonnyal lesz olyan, aki biztosan megtudja majd mondani, hogy egyedül élem az életem. S ilyenkor felvetődnek bizonyos kérdések. S ezekre a kérdésekre bizony majd válaszolni kell. Az más kérdés, hogy valami paraszt bunkó lesz az illető, akinek a választ inkább az öklömnek kellene szolgáltatni (oké, ez nagyon szélsőséges), vagy esetleg olyan ember, aki megérdemli azt, hogy elmondjak neki mindent. 

    És azért valljuk be, melyik tűnik fel előbb? Ha egy lány él sokáig egyedül, vagy egy fiú? Tapasztalataim szerint az utóbbi. 

    előzmény:
    Jéglány (472)
    2010-03-23  07:53
  29. 2010. március 23. 10:29473.

    Sziasztok!

     

    Olvaslak közben titeket, sajnos újra belecsaptam a lecsóba, nem nagyon tudok írni.

    Felmerült közben bennem, hogy az aszexualitás vajon genetikai-e valahol, vagy hozott/kialakult dolog?

    Zacskós Tejnél és Jéglánynál én egyértelműnek érzem, hogy hozott otthoni traumák erősítettek rá egy alapból "emberidegen" viselkedésre.

    Én, ahogy már írtam, nagyon igénylem a fizikai kapcsolatot, a szex-et utasítom el. Nem mondom, hogy undorító, vagy ilyesmi, csak nem érzek rá testi szükségletet, és éppen ezért puszta időpocsékolásnak gondolom. (Hozzá kell tennem, hogy fizikailag sem túl kellemes olyan nőnek, akit nem érdekel a dolog). Épp az időpocsékolós dolog miatt unom mérhetetlenül, hogy mindenhonnan ezt hallom, a csapból is ez csöpög. (pl. aktualitás a 14 éves szifiliszes kiscsaj, aki ki tudja hány fiút fertőzött meg. Reggel a tv-ben hallottam, és rögtön arra gondoltam, hogy ennyire üres még gyereként is ezeknek az élete?! Csak a szex, meg a pasizás... milyen agyatlan felnőtt lesz belőle?! És ez a normális??? Akik idejönnek sajnálkozni a fórumba azoknak EZ a természetes?)

     

    Tudom, hogy ezért talán ki leszek utálva, de szerintem az anya, akit otthon ütnek-vernek, és ezt hagyja (sőt, azt is hagyja, hogy a gyerekét verjék), ugyanannyira, ha nem jobban felelős azért, ha a gyerekben ez komoly pszichikai sérüléseket okoz. Mert ilyenkor mit mond magának, hogy "ÉN nem tudom elhagyni!", "ÉN nem tudok megélni", "szerencsétlen vagyok, senkinek nem kellek...bla-bla" . Mindehol ez az én-én-én, közben ott van egy gyerek, aki jobban szenved.

    Csakhogy személyes "élményt" is meséljek. Apám olyan kb 3 éves koromig alkoholista volt az aggresszív fajtából (nem emlékszem rá, anyu mesélte), anyu épp munkanélküli, éldegéltek minimálbérből, ha épp maradt valami a pia miatt. Anyunak se rokonai, se semmi. Nem tudom mi volt a kiváltó ok (szerintem volt vm, amit nem mondtak el), anyám apám elé állt, és megmondta, hogy vagy a pia, vagy mi, és elment a nagy semmibe... apu választott, és minket. Most anyukám nem egy szupernő, nem igazán voltak barátai, ahogy családja lett, nem is épített kapcsolatokat, inkább leépítette. Nem tud ismerkedni, nincs is rá igénye. Nem szól vissza, inkább lenyeli a békát, szóval ilyen alkoholista-ütős/verős sztoriban a tipikus maradós feleség. De miattam, a gyereke miatt megtette, hogy kiállt magáért és értem.

    Nincs arra semmilyen indok, hogy egy anya ezt miért nem teszi meg!

     

    Zacskós Tej... ne haragúdj meg arra, amit írok. De nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez a Bp-re költözés mint egy rózsaszín álom, úgy lebeg a szemed előtt, de igazi realitás nincs mögötte, mint pl. munka, lakás, ismerősök/barátok szerzése HOGY? Nagyon drukkolok neked, érd el, amit szeretnél, de tégy érte. Nagy közhely, de magadat kell helyretenni belül (orvossal, természetgyógyásszal, bárkivel, aki neked segíthet), hogy utána egyenesbe hozd az életed is.

    Jéglány spec. magát tette helyre (bocsi, csak-csak pozitív értelemben gondolom): kick-box, gyúrás, kiáll a véleménye mellett, munka, költözés, stb. A lelki-nyomorból nemcsak elméletekkel és tervekkel, hanem gyakorlati cselekvéssel tudott kimászni.

     

    Szép napot, legyetek jók!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  30. 2010. március 23. 07:53472.

    "Viszont akkor is szembe kell néznem a társadalmi, ismerősi elvárással a párkapcsolat terén."

    Miért???

    Felőlem elvárhatja a társadalom, vagy akárki, hogy éljek kapcsolatban, házasságban. LESZAROM. 

    És, hogy miért? Azért, mert nem a társadalom múló elvárásainak, vagy az ismerőseim hóbortjainak élek. Hanem saját magam próbálok boldogulni, és azt tartom szem előtt, ami nekem fontos. 

    Ha azt nézném, hogy mi az "elvárás", az elfogadott manapság, akkor a saját boldogságomat helyezném háttérbe. És akkor miért élek? Másokért? Vagy magamért?

    Ezt a kérdést még nem tetted fel magadnak?

    előzmény:
    Zacskós tej (469)
    2010-03-22  22:03
  31. 2010. március 22. 23:13471.

    Igen, sajnos így érzek. Hogy idővel a társkeresés csak azért fog bekövetkezni, mert máskülönben egyedül maradnék.

    A szexuális jellegű érintést valóban nem viselem jól. A mezei érintéssel (kézfogás, baráti ölelés stb.) nincs gond, noha azt sem igénylem leginkább azért, mert olyan semleges. Se nem jó, se nem rossz. 

     

    Huh, nekem nagyon sok pityergős éjszakám volt. De mondjuk ez leginkább a szüleim viselkedése miatt, valamint néha felbüffent a költői kérdést: miért is viselkednék így ahelyett, hogy szeretnének? 

    előzmény:
    script (470)
    2010-03-22  22:18
  32. 2010. március 22. 22:18470.

    Szerintem valóban fóbia az aszexualitásod. Lehet, hogy idővel másképp fogsz gondolkodni, és talán pontosan azért fogsz majd társat keresni, mert ahogy írtad senkid sincs a szüleiden kívül.

    Nálam is ez volt a fő szempont. Megjelent bennem egy kép, hogy ha egyedül maradok.....se testvérem, se rokonom (vannak, de mindegyiknek családja van, gyerekei, alig beszélek velük), akire számíthatok az életben. Nálam tudatos volt a társkeresés.

     

    Egyébként valóban nagyon hasonlóak vagytok Jéglánnyal. És én nem tudom elképzelni azt, hogy egyedül maradjatok.

    Az érintés-dolog is fóbia. Én se szerettem, ha hozzám értek, illetve nem is nagyon ért hozzám senki nagyon sokáig. Csak én vágytam az érintésre, arra, hogy valaki hozzám bújjon. Elég sok éjszakát átsírtam egyedül az ágyban huszonéves koromban.

     

    előzmény:
    Zacskós tej (469)
    2010-03-22  22:03
  33. 2010. március 22. 22:03469.

    Írásodból kitűnik, hogy sok mindenben hasonlítunk.

     

    Én nem emelném ki problémának, hogy mindig a jókedvű vigyorgos srácot adom. Nem mindig érzek így, de általában tényleg nem vagyok depressziós hangulatban. Az más kérdés, hogy nagy kacarászások közepette elgondolkozok, hogy most színlelem a jókedvet, vagy tényleg így érzem magam. Néha túlságosan is soknak tartom a lököttségem, de velem együtt nevetnek, s ilyen helyzetekben nem foglalkozom a valódi problémákkal. 

    Nem hiszem, hogy erre a maradék három hónapra kellene hirtelen őszintének lennem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem kívánkozna ki belőlem mi nyomja a lelkem. De azt gondolom, hogy a mostani ismerősök is szépen elfognak tűnni. Egyrészt az osztály lészáma tíz fő, ebből hat ember jár be, s ebből csak kettővel vagyok közeli viszonyban. Az egyik költözik messze barátjához, a másik pedig marad ott ahol van, ami elég távol esik tőlem. Így várható, hogy a találkozások minimális lesz, s talán idővel meg is szűnik a személyes kapcsolattartás. 

     

    A megoldást én mindenképpen egy új baráti közöség kialakításában látom. Sajnos a mai világban az emberek tolerancia szintje elég takarékon ég. Így viszonylag elég nehéz lesz őszintének lenni. De azt gondolom egy igazi barátság alapja az őszinteség, s egy új emberrel/emberekkel könyebben tudnék nyitott lenni, felvállalni, hogy mi történt velem. Nyílván ez már csak akkor fog megtörténni, amikor befejezem a sulit, s munkahelyem lesz. Bevallom, várom már. 

     

    A középsulis eset részben rám is vonatkozik. Elég összetett osztály volt a miénk, nem volt osztályközösség, csak külön csoportok. Mint ahogyan lentebb már írtam, a fiúk hihetetlen gyorsan fedezték fel, hogy valami nincs rendben nálam. Ugye ilyen szülői háttérrel én se mertem megvédeni magam, mert úgy voltam vele ki védene meg? Ha elmondanám ismét, hogy mi volt velem inkább kigúnyolnának. Mondjuk annyi különbség van, hogy nekem szerencsére volt pár közeli barát (persze őszinteség is egy szintig volt), meg a bántás csak verbálisan történt. Bár a mostani osztályommal semmi problémám nincs. 3-4-en járunk be. 

     

    Ha a személyiségem csak egy részét venném gorcső alá, akkor azt mondanám, hogy a helyzetemhez képest elég jó állapotban vagyok. Jól tanulok, talán van lehetőségem is az életben, erre büszke is vagyok. Biztos vagyok abban, hogy a kezdeti nehézségek után könyebben veszem majd az akadályt, főleg ilyen gyermekkor után. 

    Viszont akkor is szembe kell néznem a társadalmi, ismerősi elvárással a párkapcsolat terén. Ami egyáltalán nem lesz könnyű. Az, hogy aszexualitásom (ami nálam szerintem fóbia inkább) átmeneti, vagy szülőktől való különválás után megoldódik-e, nem tudom. De szeretném, ha megoldódna. 

    Nagyon sok mindent csinálok szabadidőmben, nagyon sok tervem is van (például nyelveket tanulni, megtanulni úszni, valamilyen hangszeren játszani, szórakozni stb.). Szóval nem mondhatom, hogy sajnálnám/sajnáltatnám magam. Az más kérdés, hogy vannak nekem is rossz időszakaim (ez tart kb. bő három hete). Szerintem kijelenthetem, hogy valamennyire sikerült elfogadnom magam. 

     

     

    előzmény:
    Jéglány (468)
    2010-03-22  19:14
  34. 2010. március 22. 19:14468.
    Tej!
    A baj az, hogy a vigyorgós, jókedvű srácot mutatod. És senki nem tudja, hogy mi lapul a mosolyod mögött.
    Én szintén vigyorgós, jókedvű csaj vagyok, de csak azért, mert a környezetemben MINDENKI tudja, hogy miken mentem keresztül. Nem tartottam magamban, és megkönnyebbültem.
    6-7 éves lehettem, amikor is testvéremmel kimentünk hógolyózni az udvarra, mert az anyu kiengedett.
    Apám közben hazaért, meglátta, hogy kint játszunk, természetesen hulla részeg volt, berángatott a lakásba, előkapta az első dolgot, ami a keze ügyébe került (egy fakanál volt, amivel anyu főzött) és addig vert, amíg a fakanál el nem tört rajtam. Ez többször is megismétlődött. Indokot sosem adtam rá. Egyszerűen csak szarrá vert.
    A suliban, mivel mindenem fájt nem nagyon tudtam a többiekkel lenni, ezért egy kicsit mindig magam voltam. Persze voltak barátaim, de az osztály "tökös csaja" úgy gondolta, hogy jó poén lenne megszívatni a kis csendes lányt, ezért az volt a napi hecc, hogy valamivel megkínoztak. Volt, hogy a hajamat tépték, vagy kővel dobáltak, esetleg megaláztak a komplett suli előtt. És amikor itthon elmondtam anyunak, aki ugye azonnal berohant a suliba, és beszélt mindenkivel, hogy mi van, utána még jobban ütöttek vertek, hogy még véletlenül se mondjak többet senkinek semmit.

    A suli végeztével, középiskolába kerültem, és akkor még nem nagyon vonzottak a fiúk. Csak érettségi után jöttem össze egy sráccal, aki a tenyerén hordozott, meg stb, egészen addig, amíg egy szép napon a számba erőszakolta a farkát, és jól elvert, amiért nem sz...tam le.

    Ezek után megtanultam kick-boxolni, és elkezdtem gyúrni, hogy soha többé senki ne merje felemelni a kezét velem szemben.

    Apám elé odaálltam, és megmondtam neki, hogy nekem nincs apám. Tavaly halt meg, és azóta is bánom, hogy nem bocsájtottam meg neki.

    Lelkileg semmi problémám nincs. Az érintés "fóbiám" csecsemő korom óta megvan, nincs összefüggésben semmivel a gyerekkoromból.
    Megerősítettem magam, kívül, belül.
    Külön költöztem. Raktárvezető vagyok.
    Ha még mindig okolnék valakit azért, ami vagyok, akkor anyu házában élnék, sajnálnám magam és pityognék otthon, hogy jaj de szar az életem....
    Egyszerűen csak hozzáállás kérdése az egész.
    Én elfogadtam, hogy "érinthetetlen" vagyok.
    Nem vágyom szexre, sem házasságra, se semmire.
    Ami van, az van. Azt kell elfogadni.
    Sajnos sem Te, sem más nem tudja megnyomni a RESTART gombot...
    előzmény:
    Zacskós tej (466)
    2010-03-22  16:45
  35. Torolt_felhasznalo_827873
    Torolt_felhasznalo_827873
    2010. március 22. 16:59467.
    Néha szeretnék aszexuális lenni. Amikor elegem van az egész nyamvadt szexualitásból, amely megkeseríti az életemet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991394 (1)
    2005-11-25  13:58
  36. 2010. március 22. 16:45466.

    Üdv!

     

    Én úgy érzem a személyiségem egy része soha nem nőtt fel, ami a szexualitással kapcsolatos. Valahol szerintem én még mindig az az 5-6 éves gyermek vagyok, aki azt várja, hogy legyen két szülője, akik szeretik, s nem úgy viselkednek, mint egy kanos tinédzserpár. 

     

    Kívülről én is erősnek, magabiztosnak és vidámnak tűnik. Sokszor így is van. De amikor szembe kell néznem azzal, hogy a "külső személyiségem" mögött milyen is a valódi... az borzalmas. Ezeket nevezném én gyenge pillanataimnak. 

    Persze érzelmileg még reménykedek, hogy valamikor hátha... értelemmel pedig próbálom elfogadni, hogy olyan súlyos lelki károkat okoztak bennem, amit el lehet nyomni, esetleg meg lehet bocsájtani, vagy felválalni, de helyre hozni nem. 

     

    Azért nem sírhat a szám, mert így a nagybetűs élet küszöbén ezzel a nagy adag sz@rral sem úgy gondolkodom, hogy az életem értelmetlen. S azért ez egy elég pozitív dolog, szerintem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791427 (464)
    2010-03-22  11:53
  37. 2010. március 22. 16:40465.

    Az magától értetődő, hogy hátralévő életemben megpróbálok kialakítani egy olyan életet, mely nekem leginkább megfelel, s melyben jól érzem magam.

    Azzal tisztában vagyok, hogy volt/van/lesz olyan ember, aki értem fog rajongani. Kifelé én semmit nem mutatok abból, ami igazán belül van. Így mindenki a vicces srácot látja bennem. Természetesen vicces srácból volt már potenciális pasijelölt is. 

     

    Azt gondolom minden embernek fel kell ismernie a korlátait. Sajnos nekem is fel kellett az enyémeket. Nekem az édes kevés, ha a másik ember rajong értem, netalán mélyebb érzelmeket táplál szimpla barátságnál. Nyílván ez esetben nehezebb elutasítónak lenni. Azt már régóta tudom, hogy csak úgy tudom meghatározni igazán, hogy mit akarok életben, vagy milyen céljaim vannak, ha hátrahagyom ezt az egészet. Ezért lebeg távlati terveimben Pest, mert jó messze van, ráadásul elég nagy ahhoz, hogy attól rettegjek, hogy mikor futok össze valamelyik szülővel. Környezetváltozás - ha a körülmények adottak lesznek - minden bizonnyal jót fognak tenni nekem. Ebben egészen biztos vagyok. Ahogyan írtad maradandó lelki sérülést szenvedtem, s én is így érzem. Így nőttem fel, s egy ilyen dolgot csak úgy eltűntetni nem lehet. Mert még az élet más területein viszonylag jól tudom venni az akadályokat, addig a párkapcsolat számomra "döglött tyúk". 

    Azért fontos megemlítenem, hogy hajlamos vagyok olyan oldalamat mutatni, ami a személyiségemnek csak az egyik oldala, vagy nem is létező oldala. Ennek fényében nem lenne fair a másik féllel szemben, hogy pusztán az irántam érzett érzelmeit alapul véve alakítanék ki kapcsolatot, majd pedig hitegetném magam azzal, hogy ez így természetes. Persze, érzelmek nélkül rövid távon kiderülne a dolog működésképtelensége. 

     

    Az igazi félelmem nekem valahol mégsem az, hogy egyedül kell majd leélnem az életemet. Hanem leginkább az - ahogyan te is írtad -, hogy a nagyvilágban egyedül érvényesülni még lehet, de ha beüt a sz@r, akkor kihez forduljon az ember család hiányában (szülőkön kívül rokon nincs, ez még egy súly az egyébként se könnyű problémán). Ismerve saját magam reménykedek, hogy a felköltözés után "feléled" bennem az a dolog, ami szükséges egy párkapcsolathoz, mert nem érzem magam olyan erősnek, hogy hosszútávon tudjak élni úgy, hogy a társadalomnak is van egyfajta "elvárása" felém, csak úgy, mint az embereknek. Még, ha a rosszindulatú pletykákkal nem foglalkoznék, abban biztos vagyok, hogy huzamosabb idő után az első embernek beadnám a derekam, aki szerelmet vallana. Alapul véve a lelki deformációmat: egyikünknek sem lenne megoldás. 

    előzmény:
    script (462)
    2010-03-22  08:30
  38. Torolt_felhasznalo_791427
    Torolt_felhasznalo_791427
    2010. március 22. 11:53464.

    Szia, Tej

     

    Nagyon együttérzek veled. Nekem is sokszor eszembe jutott már, hogy   milyen jó lenne egy olyan kapcsolat, ami csak a lelkiségről, max összebújásról meg simogatásról szól. De főleg lelki dolgokról.

     

    Én rettenetesen magányosnak érzem magam és bár erős nőnek tartom magam a férjem évekig tartó megalázó bánásmódja megölte bennem a nőt. Még mindigjelentős súlyfelesleggel élek és megfigyeltem, hogy ha találkoznom kell vele----kapcsolatban vagyunk technikai okokból--- utána rámtör a zabálás vagy valami más pótcselekvés, mondjuk vásárlás.

     

     

    És még legalább 5-6 évig kénytelen vagyok kapcsolatban állni vele.

    előzmény:
    Zacskós tej (459)
    2010-03-20  22:47
  39. Torolt_felhasznalo_283145
    Torolt_felhasznalo_283145
    2010. március 22. 11:34463.
    Nem ócsároltam, csupán környezetemben nemrég szült egy hölgy aki nagyon ragaszkodott ehhez, és neki az eljárás előtt elmondta az orvos ennek kockázatát is. A hagyományos és műtéti szülésnek is megvan előnye-hátránya :) Nekem aztán mindegy, ki mit választ.
    előzmény:
    Mölli (454)
    2010-03-20  15:36
  40. 2010. március 22. 08:30462.

    Nem eltakarod a sérüléseidet, hanem életed hátralévő részében, felnőttként megpróbálsz kialakítani egy jobb életet magadnak.

    Abban kevésbé hiszek, hogy egyedül a nagyvilágban ez majd sikerül. Persze úgyse lehet nektek megmagyarázni, hogy lehet valahol a világban egy másik nemű ember, aki esetleg pontosan értetek/érted fog rajongani.

     

    Tudod az írásaid alapján értelmes ember vagy, azt is mondhatom, hogy korodhoz képes érett, nagyon érett. Ki kell valahogy lépni ebből az egészből, amiben benne vagy. Igenis magad mögött kell hagyni a múltadat, persze kitörölni nem lehet, mert maradandó lelki sérüléseid vannak, de meg lehet fordítani az életedet, csak akarni kell.

     

     

    előzmény:
    Zacskós tej (461)
    2010-03-21  23:51
  41. 2010. március 21. 23:51461.

    Érzékeltem... hehe, ez tetszik. Szépen megfogalmaztad, de én nem érzékeltem, hanem ebben éltem. És azért ez így ebben formában nem volt jó hatással rám (az előző írásaimból te magad is kikövetkeztetheted).

     

    Nem hiszem, hogy az a legjobb megoldás, hogy eltakarni a sérüléseinket, hogy aztán bizonyos idő múlva szembe találkozzunk velük. Nem hiszem, hogy gyógyír a sebre, ha tőrt mártasz belé, s kitágítod. 

    Én is élhetnék "árnyékban", álkapcsolatba, mutatva a világ felé, hogy én milyen boldog vagyok. A kérdés az: megéri-e elnyomni, eltitkolni a gyermekkori sérelmeket, melyből a felnőttkori hiányosságok származnak pusztán azért, hogy a társadalom elfogadjon? Én egyre inkább érzem azt, hogy nem éri meg. Nagyon nem éri meg. 

    előzmény:
    script (460)
    2010-03-20  23:05
  42. 2010. március 20. 23:05460.

    Hidd el sokan tűrnek a 40-50-60-as korosztályból.

    Kifelé az látszik, hogy jól élnek, és közben mégsem annyira.

    Az a baj, hogy a kettőjük szexuális kapcsolatából érzékeltél valamit, valami nagyon negatívat.

    Ismerek olyan fiúkat, akik szintén szenvedtek az apjuktól, sokat tűrt az anyjuk, ott inkább az alkohol volt a probléma, és minden ami ebből következik.

    A fiúk is sérültek, de ma mindketten boldog családi életet élnek. Az anyjuk egész korán azt beszélte beléjük, hogy meg kell nősülni, el kell otthonról menni. Jó apák, főleg az egyik.

     

     

    előzmény:
    Zacskós tej (459)
    2010-03-20  22:47
  43. 2010. március 20. 22:47459.

    Könnyebb volt tűrni. Legalábbis gondolom én.

    Megbocsájtani nem csak nem akarok, hanem nem tudok. Már ezzel a sok sz*rral is nehéz lesz együttélni annak tudatában, hogy ezekért túlnyomó többségben ő a felelős... 

     

    Igazából az lenne a legjobb, ha hasonló "sérült" emberrel összejönni, aztán vele leélni az életemet. Mellette legalább normálisnak érezném magam... 

    előzmény:
    script (457)
    2010-03-20  21:48
  44. 2010. március 20. 22:07458.

    Megkülönböztetném azokat, a magukat aszexuálisnak nevezett fiatalokat, akik soha nem éltek szexuális életet, vagy ha éltek is valameddig mégis elutasítják és azokat, akik házasok, gyermeket szültek és már nem élnek a párjukkal szexuális életet. Utóbbi kategóriába elég sokan beletartozhatnak, csak éppen nem beszélnek róla. Addig nincs is vele baj, amíg mind a ketten elfogadják ezt az állapotot.

    De azért ez a probléma nem hasonlítható össze a huszonéves fiatal fiúk és lányok esetével, akik hallani sem akarnak a szexről, mert az milyen undorító dolog. Talán úgy kellene megközelíteni a problémát, hogy az ember társas lény, rossz leélni az életet egyedül úgy, hogy az ember nem kap szeretet, nem fontos senkinek sem. Jelzem egy igazi barátság sem pótolhatja azt, amit az ember a szerelmétől kaphat.  Nekem van összehasonlítási alapon, tudom mit beszélek.

    Én biztos, hogy a beleőrültem volna a magányba. Csak barátot is nehéz lett volna találni, hiszen minden ismerősöm kapcsolatban él vagy aki nem az is szeretne társat, csak éppen nem jött még neki össze. Aki pedig kapcsolatban élt, szerelmes volt, nos annak fogalma nem volt az én problémámól. Csak a társban hittem.

     

    Élhet egy fedél alatt férfi és nő szex nélkül, de azt mondják  a tőlem okosabbak, hogy ez testvéri vagy baráti szeretet. Ha két ilyen ember találkozik és ez megfelel nekik, akkor éljék így az életüket.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304718 (455)
    2010-03-20  16:58
  45. 2010. március 20. 21:48457.

    Nem tudom hogy lehetett volna kivitelezni, de anyukádnak meg kellett volna fogni a kezedet, és elmenni apádtól.

    Persze ez nem egyszerű, de azt hiszem az egyetlen helyes megoldás lett volna.

    Én sem tudnék megbocsátani.

     

     

    előzmény:
    Zacskós tej (456)
    2010-03-20  20:48
  46. 2010. március 20. 20:48456.

    "Meg kell bocsátani neki és lemondani a sérelmek számontartásáról."

     

    Én nem tartok számon semmit. Ha tartanék, akkor minden nap ezen kattogna az agyam. Csak akkor jön elő belőlem az, amikor tapasztalom "másságom", vagy épp összebalhézok vele. 

    Megbocsájtani soha nem fogok. Ha ilyen "félkész" érzelmekkel élem le az életem egészen biztosan nem. Azért hozzáteszem még mindig vele élek, s azért igyekszik megkeseríteni a napjaimat. Nem értem, hisz gyakran nem is futunk össze napokig, hisz amikor hazajön inkább bezárkózom a szobámba... mellette jól tanulok, mindenki dicsér... szóval az ő fejében vannak nagy problémák, amik idővel rosszabbak lesznek. Most mondjam azt, hogy ő úgy vélekedik én vagyok a probléma abból a szempontból, hogy anyám nem megy bele a hármas szexbe? Olyat is hallottam anyámtól, hogy a suli befejeztével egy hetet akar nekem adni?? Kérdem én mire? Egy hét alatt mit tudnék csinálni? Azért pályakezdőként suli befejeztével még kapcsolatokon keresztül (persze, ilyen nekem nincs) se egy hét munkába állni... 

    Másfelől akar a nyavalya megbocsájtani neki. Inkább elfelejteni mindent. Csak ugye elég nehéz, ha párkapcsolatban próbálkoznék azonnal felbüffen ez a probléma. 

     

    "Szerencsétlen lenne az  a lány, aki véletlenül beléd szeretne?

    Te biztos másképp csinálnál mindent mint az apád.

    Egyébként lehet, hogy egy hozzád hasonló "szerencsétlen" lány kerülne az utadba, és egymást húznátok ki a gödörből."

     

    Igen. Így gondolom. Először is meg kellene azzal bírkóznia, hogy szexuálisan nem kívánnám. Ha bármilyen nemű próbálkozás lenne, akkor azzal is szembe kellene néznie, hogy undorodnék az egésztől, hisz arról nem tehetek, hogy az emberi kapcsolat legtermészetesebb megnyilvánulásához nekem a legborzasztóbb, lélekroncsoló emlékek társulnak. 

    Akkor pedig ott van a másik probléma: mivel tulajdonképpen eddig még egy ember se "vett le a lábamról", így biztosan a szexuális irányultságomat se tudom. Szóval azzal is meg kell bírkóznia, hogy lehet eleve nem is heteró vagyok. 

     

    Bár azt beismerem, hogy a jelenlegi állapotomért én is felelős vagyok. Hisz gyerekként természetellenesnek, undorítónak találtam a párkapcsolat ilyen megnyilvánulását, ugye a szülők viselkedéséből fakadóan. Így amikor kezdtem volna én is "érni" valahol tudatosan fojtottam el, mert valahol legbelül azt súgta "te ne legyél olyanok, mint ők". Szóval... És azért valahol még bennem van ez a gondolat. 

     

    "Ha már ott tartasz, hogy költözöl, állj oda apád elé, és mondd neki ezt (vagy valami hasonlót): "Apám, megbocsájtok mindenért, amit velem tettél, de többé nem hagyom, hogy befolyással legyél azt életemre. Kitöröllek az emlékezetemből".
    Ezzel földhöz vágod, és egyúttal megkönnyebbülsz."

     

    Ha tudnád én hányszor megbocsájtottam neki... 

     

    "egy idővel rájöttem, magamra haragszom. A tehetetlenségemért, mért hagytam megtörténni a dolgokat, mért nem csináltam valamit, bármit"

     

    Én erre már nagyon régen rájöttem. Csak hát 5-6 évesen hogyan tudtam volna magam megvédeni?? 

     

    "A régmúltat semmi sem hozza helyre, de segíthet túllépni rajta, hogy emelt fővel lehessen folytatni a jövőt."

     

    Igen, ezzel is tisztában vagyok, ezért akarok egyet felkeresni. Túllépni akarok, ami egyedül nem megy. 

     

    "Ne becsült le magad, nem hinném, hogy annyira értéktelen, szerethetetlen lennél, mint ahogy érzed :) "

     

    Nem becsülöm le magam. Hogy miért írtam azt, amit, azt fentebb kifejtettem, bővebben. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_304718
    Torolt_felhasznalo_304718
    2010. március 20. 16:58455.

    Szia! Én már jócskán  a 30 fölötti korosztályhoz tartozom, és úgy gondolom, az igazi társ iránti vágyat és annak megvalósulását nem feltétlenül zárja ki egy életre az aszexualitás, vagy a hyposzexualitás. Sokak szerint a házasságot a szexuális kapcsolat különbözteti meg igazán minden más kapcsolattól, barátságtól. Most kezdek ezen elgondolkodni. És azt hiszem, ha egyáltalán nem is lenne már szexuális viszony a férjem és köztem, akkor sem lenne a kapcsolatunk "pusztán" barátságnak nevezhető. Ezt nehéz megfogalmazni, de az együtt élés, az egymásrahangolódás, egymás kiegészítése és segítése az élet minden területén nem várható el ugyanezen a szinten egy baráttól, csak a házastárstól (akár papír nélkül is). Nem tagadom azt sem, hogy vallásos emberként a házasság szentségében is hiszek, abban, hogy szexuális élettel vagy anélkül, de a házasság a legmagasabb szintű kapcsolatok egyike. És - ismét szexuális kapcsolattal vagy anélkül - a férfi és a nő ketten alkotnak egy egészt, kiegészítik egymás gondolkodásmódját, stb. 

     

    Nagyon-nagyon szerencsések azok az emberek, akik ugyanezt barátságaikban is megtalálják, de egy pillanatra sem vonom kétségbe, hogy létezik ilyen barátság. Csak talán, ha a barátnak saját családja lesz, természetszerűen nem tudja 100%-ig ugyanazt nyújtani már a barátjának, mint amit a házastársának. Épp azért lenne jó ismerkedési és társkeresési lehetőséget is találni az aszexuálisok számára, hogy szexuális konfliktusok nélkül tudjanak párkapcsolatban élni.

     

     

    A topikot olvasgatva nagyon megrendítettek bizonyos  történetek.  Bennem mindig düh támad, ha ilyesmiről hallok, nem bírom elviselni, ha egy ember megnyomorítja a msáikat, tudatosan, vagy akár tudatlanságból. Nekem is megvan a saját történetem, de nem terhelnélek vele egyelőre Titeket:) Szinte az csúszna ki a számon, hogy  már-már az a természetes, hogy ilyen előzmények után aszexuálissá válik valaki. És ez jelentheti azt is, hogy a megbocsátás és lelki gyógyulás után ez az állapot akár változhat is sokaknál, senki nem tudhatja, mit hoz a jövő. A lényeg, hogy nem kell, hogy feltétlenül ez legyen a végső cél. Természetesen történjen mindenkivel úgy, ahogy Neki végül a legjobb.

    előzmény:
    script (452)
    2010-03-20  14:25
  48. 2010. március 20. 15:36454.
    Legalább ha 1 topic lenne nlc-n ami nem császár ócsárolásáról szól... SIma szülésbe is bele lehet halni császár nélkül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283145 (451)
    2010-03-20  14:11
  49. 2010. március 20. 14:37453.

    Nálam is az volt az alaphelyzet, hogy azt magyaráztam be magamnak, hogy nekem nincs szükségem társra, nem fogok szexelni, mert undorító dolog, és szégyellős vagyok, csúnya, úgyse kellek senkinek stb.

    Kifelé ezt sugároztam, közben eljött az az idő, amikor majd beleőrültem a magányba. Persze a külvilág is hozzájárult ehhez, mert lenézőek az emberek. Dolgoztam tőlem fiatalabbakkal, akik számára egy Marsról jött idegen voltam, mert nem váltogattam pár havonta a fiúimat.

    Ismerek néhány 25-33 év körüli fiút és lányt is, akik egyedül vannak. A huszonévesek még azt mondják, hogy nekik jó egyedül, de a 30 éven felüli ismerőseim meg vannak bolondulva attól, hogy egyedül vannak. A 3. X valóban választóvonal.

    Ha valós a születési dátumotok, akkkor a 3. X még előttetek van........és meg fog változni a gondolkodásotok. Ha nem is mindegyikőtöké, de néhányan majd másképp fogtok gondolkodni. 

     

    Aki pedig szült már, és mindent megutál, nos.....biztos számos hasonló példa van. Ehhez nem tudok hozzászólni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  50. 2010. március 20. 14:25452.

    Tényleg ne becsüljétek le magatokat!!!!

    Ebbe a hiába én is beleestem sajnos.

    De aztán olyan gondolataim lettek, hogy másnak jár a boldogság, csak nekem nem....???

    Azt nem tudom, hogy egy barát megoldást adhat-e pl. Zacskós Tej problémájára. Nekem olyan igazi barátom nem volt. Egy hozzám hasonlóan gondolkozó lánynak elég sok mindent kiadtam magamról, de a végén összevesztünk. Igaz ez már akkor volt, amikor nem voltam szingli. Előzőleg anyámon kívül soha senkinek nem beszéltem magamról, a problémáimról.

    A párom viszont szinte mindenről tud. Igaz nem biztos, hogy mindent ért, mert huszas évei elejétől mindig volt barátnője. Az viszont nagy dolog, hogy elfogadott. Mindig úgy éreztem, hogy a két volt barátnőjének a nyomdokába se léphetek, mert nem vagyok olyan szép, tapasztalt stb. De aztán rájöttem, hogy nincs miért lebecsülnöm magam. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283145 (449)
    2010-03-20  14:08

Címlap

top