Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Külföldre költözünk

MKata
Létrehozva: 2005. november 24. 11:52

Sziasztok,

Budapestről Írországba költözünk a férjem és a két kicsi lányom, természetesen repülővel. A férjem előre megy, hogy lakást keressen és mi csak később megyünk utánna. Úgy érzem nagyon sok cucott kell vinünk és hát köta reptéri súlyhatár, minden ötlet érdekel, hogy mit és hogyan csomagoljak itthon, hogy mi felesleges és mi nélkülözhetetlen az"újrakezdéshez". Kiváncsian várom a tippeket!

Köszönöm

  1. 2005. november 29. 15:09101.

    Hali!

    Itt is elég zűrös az orvosi ellátás, igaz nekünk csak fogorvos kellett, de 2 hétig mászkáltam az orvosi rendelőkbe, és senki bele sem nézett a lányom szájába, amig valamit ki nem fizettem. (sajnos nem voltam valami nagyon eleresztve anyagilag) Mindenhol a DENTAL HELPLINE telefonszámát adták meg, amit természetesen nem tudtam felhívni, mert mindig foglalt volt.  Aztán egyszer csak berágtam és egész nap telefonáltam nekik. Amikor felvették, persze már sikerült elintézni az INGYENES fogászt,  és szerencsénk is volt mert kifogtuk Anglia legrendesebb dokiját! Szóval ha nem lettem volna kitartó (és van pénzem) már rég bementem volna egy maszekhoz és biztos vagyok benne, hogy több száz fontocskát hagytam volna ott.

    Sajnálom szegény kislányod, hogy cukros.

    A sulit meg lehet hogy ingyen megússzuk, ha kapunk Working Tax cerditet, akkor elengedik a tandíjat, ami nem lenne egy rossz dolog. A suli gyerekekkel kapcsolatos, (Diploma in Childcare and Education) és heti egyszer 3 órát kell bemenni, és ami nehezebb hogy találni kellene egy gyerekekkel kapcsolatos munkahelyet. (vagy volunteer)

    Most hogy jobb a kedvem, kellene jelentkezni!

    Üdv.

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (66)
    2005-11-26  22:46
  2. 2005. november 29. 12:00100.

    En Dublinban a Jurys Inn Custom House hotelben foglalnek az elso ejszakara szallast. (Custom House Quay-en) Van a kornyeken (Talbot street, Gardener street) tobb hotel es B&B is, de azokba en nem mennek gyerekkel.

    Miutan megerkeztek, taxival vagy az airport busszal el lehet jutni a hotelig, masnap reggel pedig gyalog atsetaltok a hotelbol a buszallomasra (Busaras, 5-10 perc seta).

    előzmény:
    MKata (97)
    2005-11-29  10:52
  3. 2005. november 29. 12:0099.

    En Dublinban a Jurys Inn Custom House hotelben foglalnek az elso ejszakara szallast. (Custom House Quay-en) Van a kornyeken (Talbot street, Gardener street) tobb hotel es B&B is, de azokba en nem mennek gyerekkel.

    Miutan megerkeztek, taxival vagy az airport busszal el lehet jutni a hotelig, masnap reggel pedig gyalog atsetaltok a hotelbol a buszallomasra (Busaras, 5-10 perc seta).

    előzmény:
    MKata (97)
    2005-11-29  10:52
  4. 2005. november 29. 10:5498.
    Mi is vettünk jegyeket tegnap 30 e Ft volt csak oda a felnőt az infant 5700 ja és a feladott babakocsit súlyát beleszámítják a poggyász súlyába  . 16-án utazunk hamarabb nem tudunk utazni később meg nem érdemes.....sőt jegyet sem találtak csak jan 10 után.
    előzmény:
    pinkcork (96)
    2005-11-29  10:18
  5. 2005. november 29. 10:5297.

    Neked írok mert Dublini vagy!  De mindenkinek üzenem, hogy megvannak a jegyek. a lányok útlevelei.....most már csak azon izgulok, hogy minden ok legyen Dublintól Monaghanig. Ugye este érkezünk nagy batyukkal, 2 gyerekkel 1 éjszakát mindenképpen hotelbe kell töltenünk Dublinba aztán ügyesen el kell érni a 9,35 -kor induló buszt. Na ez a rémálmom és az, hogy Monaghanban leszállunk a buszról és hogyan jutunk el a lakásig. Egyáltalán szombaton délután hajlandó lesz e a lakásügynök átadni a kulcsokat illetve szerződést aláírni.....Ezt meg kell beszélnünk Vele előre. Mert ha ez nem megy akkor 3 éjszakát kell hotelbe tölteni, hogy megvárjuk a hétfőt. Persze a roszban van jó is mert akkor turistáskodunk egy kicsit Dublinba vagy Monaghanba  ?????? Annyira nem látom az utunknak ezt a részét. "És" úgy érzem ezen időszak alatt fogjuk a legtöbb "értelmetlen" pénzt költeni. De nem látok jobb megoldást mint a hotel és a taxi. Esteleg Te/Ti tudtok jobbat okosabbat, de ne felejtsük el, hogy van itt két picike is!

     

    előzmény:
    Hill (85)
    2005-11-28  13:31
  6. 2005. november 29. 10:1896.
    Jaj, bocs, igen, csak a mult hetunk zuros volt, irtam is egy kicsit lejjebb itt, es csak olvastam az uzeneteimet, hogy majd valaszolok, de szita a buksi!   
    előzmény:
    Hill (95)
    2005-11-29  10:06
  7. 2005. november 29. 10:0695.

    Tuti hogy vannak az olcso Aer Lingus jegyek, en most nyaron negyszer repultem Magyarorszagra potom arert!

    Januarban ketszer kell menjek, mindeket alkalommal 9 euro a jegy egy utra (+ a repteri illetek). A szerdai repules a legolcsobb!

    pinky- Nem tudom megkaptad- e a privimet, megvaltozott a nevem Hill-re. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (92)
    2005-11-28  20:00
  8. 2005. november 28. 23:1694.

    Mi Corkbol megyunk jovo hetfon 10 napra. Kettonknek 160 eu a jegy, Alex 7 honapos, enyem teljesearu, ferj meg nem jon, mert meg tanit. Nekem mar ez is jo arnak szamit direkt jaratra. Jo nagyon ez a 9 eu-s jegy, csak nekunk sajna nem eri meg a gyereket autoban rangatni, 2 es fel orat ulni a dugoban a Mad Cow roundabout-nal  Igaz, mostmar van Cork-Dublin Ryanair, de atszallni sem konnyu babakocsival... (Aer Arann eddig is volt, de az nem egy olcso jarat, mit mondjak!)

    Szoval mazlistak vagytok!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 28. 22:3393.

    van 9 euros jegy) december 14 szerda, de a többi nagyon drága És csak visszaútra annyi, Bp-Dub.

    Ma láttam, de oda meg jó drága, ha meg úgy nézed hogy onnan jönnél megint más ára van... Ezek marketing trükkök, amit gátlástalanul felhasználnak

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (92)
    2005-11-28  20:00
  10. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 20:0092.
    en kaptam talan penteken 9 euros jegyrol reklamot az aer lingustol, kivancsisagbol meg is neztem....persze egy jegyet se talaltam 9 eurosat...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (89)
    2005-11-28  17:35
  11. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 19:5791.

    gratulalok en is a hazamenetelhez....mi majd februar, marcius korul megyunk haza autoval...mar alig varom...

    apu is malev-val jott, mert aer lingus nagyon draga lett volna...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (87)
    2005-11-28  17:17
  12. 2005. november 28. 18:1290.

    Szia KAta,

    ne haragudj, hogy eddig nem valaszoltam, a mult hetunk zuros volt. Oltas, korhaz, vedono.. etc.

    De ha mar itt a topic, akkor egy nagy nilvanos gratula a ferjnek a sikeres munkaszerzeshez. Szerintem biztos jol fogjatok magatokat erezni!  

    előzmény:
    MKata (1)
    2005-11-24  11:52
  13. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 28. 17:3589.

    ÁÁ dehogy. Van olyan egyáltalán?) Én legolcsobb 10 eusat láttam és ma egész napom jegykereséssel telt. Minden lehetséges útvonalon, átszállással, de mindenhogy drága igy decemberben, viszont nekem utaznom kell, fejlemények vannak válásügyben. Végül a malév nyert, mert úgy jön ki legolcsobban, ugyanis a hugomnak is kell jegy, hogy addig jöjjön babysitterkedni. Már csak az van hátra hogy kapjon igazolást a dokitól, igy elmegy betegszabira, és jön ide. Amint hiv hogy megvan lefoglalom a jegyeket. Elöbb nem mert már megjártam párszor és sok pénz modositani...

    Remélem sikerül lezárni a válásom körüli macerát és végre nyugisan élhetek.

    előzmény:
    Hill (88)
    2005-11-28  17:26
  14. 2005. november 28. 17:2688.
    Gratulance! Te is elkaptal egy 5 Euros Aer Lingus jegyet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (87)
    2005-11-28  17:17
  15. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 28. 17:1787.

    Nem vagytok semmik)

    Na úgy fest repülök haza vasárnap tessék szoritani hogy összejöjjön! )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (86)
    2005-11-28  13:55
  16. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 13:5586.

    beke.....hol is a bekepipa???????

    Hill....hova tetted a bekepipat????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839300 (84)
    2005-11-28  13:28
  17. 2005. november 28. 13:3185.
    ...kovetkezo eletemben bekebiro leszek!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_839300
    Torolt_felhasznalo_839300
    2005. november 28. 13:2884.
    Ok, beke.Nem is akartam veszekedni.... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (83)
    2005-11-28  13:20
  19. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 13:2083.

    tenyleg...bekuljunk ki....de egy szoval sem irtad, hogy hol elsz....csak arra melkeszem, hogy irtad, mennyifele utaztal a gyeremkeddel....latod, abba nem is szoltam bele... ..,mert ott jokat irtal....

    viszont en elek ir foldon, es nem is most koltoztem ide...hidd el, ha valaki ausztraliaba valo koltozeshez akar tanacsot kerni, nem fogok neki irni, mert nem ismerem az ottani szokasokat....

    akkor most kibekultunk..... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839300 (81)
    2005-11-28  13:17
  20. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 13:1782.

    koszi draga hill.....nem is tudtam, hogy van valaki, aki ausztraliabol is tudja, hogy mifelek az ir szokasok....akkor megirhatod neki, hogy ir foldon igen is kerozinnal szoktak futeni...vagy arammal, vagy gazzal.....

    orok halam draga hill, imadlak.....egerekrol irok priviben....

     

    előzmény:
    Hill (79)
    2005-11-28  13:08
  21. Torolt_felhasznalo_839300
    Torolt_felhasznalo_839300
    2005. november 28. 13:1781.

    Szia

    Koszi a valaszod, tenyleg nem szeretnek a torkanak ugrani, de nem szeretem amikor valaki leszol azert valakit, mert tanacsot probal adni...Azt pedig meg ugy sem szeretem amikor valaki nem informalodik arrol hogy honnan ir a masik fel...A kioktatas es az okoskodas pedig nem az en asztalom...eddig csak jol szorakoztunk azon, hogy nehany ember nem gondolkozik mielott leir valamit....Es tenyleg nem akarok senkit bantani...Csak zavart nehany apro dolog....

       Udv, Gabi

    előzmény:
    Hill (79)
    2005-11-28  13:08
  22. 2005. november 28. 13:1180.
    ...ez privi lett volna, de igy is jo. 
    előzmény:
    Hill (79)
    2005-11-28  13:08
  23. 2005. november 28. 13:0879.

    gabii, szerintem ne ugorjatok egymasnak olasimbonak... Te az Ausztral helyzetet ismered jobban, o pedig az irt. Ennyi...

    Ausztraliaba tenyleg nem lehet annyi mindent bevinni (illegalisan sem es legalisan sem) mint ide Irorszagba....es az EU-s utaevelre is maskepp neznem itt mint Ausztraliaban. En mar 10 eve dolgozom Dublinban es 8 eve folyamatosan itt elek  es tobbszor megtortent velem meg kb. 10 evvel Magyarorszag EU csatlakozasa elott, hogy a bevandorlasiak siman atkultek a magyar utlevelemmel az EU-s sorba.   Ennek ellenere tudom, hogyha Ausztraliaba utazom akkor nem a magyar EU-s, hanem az ir utlevelemet viszem, mert akkor nem kell vizum es az Ausztral bevandorlasian nem lesznek olyan szigoruak.  Ez van... szia, Hill

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839300 (75)
    2005-11-28  12:04
  24. Torolt_felhasznalo_839300
    Torolt_felhasznalo_839300
    2005. november 28. 13:0378.

    Na kerem..akkor ebben a redvas gunnyaszto hidegben ahogy te fogalmaztal, nekunk kell a legkondi....Igaz, ejszaka 24 fok, nappal 35 korul jarunk Celsiusban...Nem estem a torkodnak, csak gondoltam leirom ha te a 3 honapos villanyszamlan kiakadsz, hogy vannak orszagok ahol igenis mindenki 3 havonta fizeti az aramot..Nem kell nagyra lenni az ir foldeddel, foleg ugy hogy mar "tobb mint 5 eve' ott elsz, es meg angolul sem tudsz rendesen...Amugy a poo nalunk inkabb nem irom le mit jelent..De a ferjem es a barati csapat jot rohogott ezen.Majd holnap kiprobaljak ajandekvasarlas kozben..Amugy nem azt irtam hogy ne vigyen fuszert, hanem tanacsoltam hogy informalodjon arrol van e valami amit buntetnek..Mert sajna sok orszagban van...Az meg hogy teged hiv h mit lehet vinni toltson el buszkeseggel, lehetsz meg bevandorlasi tanacsado...

    Es legyszi, mielott akarkit is az ir foldedre probalsz bepasszolni a kerozinnal futo tarsaid koze, informalodj hogy ki honnan ir..Amugy nalunk kerozinnal csak a repulot toltik fel, vagy max a ferjem regi ismerose hasznalja hogy a helokopterebe toltse..

    Es akkor vegul meg egy jo ok hogy idekoltozz, nalunk nem draga a 6 szobat fenntartani....

       Udv, Gabi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (77)
    2005-11-28  12:52
  25. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 12:5277.

    csak azt nem ertem, miert kell egybol az ember torkanak urani....itt van loveeeyes is, akinek miutan megirtam, hogy igen is lehet kapni ir foldon sok fuszert es egyebeket, nem ugrott nekem, hanem elment a boltba es utananezett mindennek....majd ha te is 5 evig fogsz itt lakni, vagy meg tobbet, mint en es Hill, akkor nem fogsz majd vaktaban dobalozni a tanacsokkal....

    szegeny topicinditot ugy megijesztetted a hatizsakos fuszeres behozatallal, hogy naponta hiv oranknet, hogy nem birja el a hatizsakot a rakas fuszertol, mert mi lesz, ha a vamosok elveszik tole a fuszereket....stb......a homlokukra lesz irva talan, hogy ok bevandorlok vagy mi????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839300 (75)
    2005-11-28  12:04
  26. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 12:4676.

    bocsi...5 eve elek irorszagban....mi 2 havonta fizetunk villanyszamlat, ahogy minden mas szamlat is 2 havonta kell fizetni....kiveve eircom line rental....az van havonta...tokeletesen tudom, hogy nem kell fizetni se vizet se csatornat....
    sot esb-nel dolgozik az fiam keresztanyja....siman meg tudja nekem mondani, hogy van e olyan terulet ir foldon, ahol 3 havonta van villanyszamla fizetes....

    es mi is kerozinnal futunk, sajna egesz nap hideg van a hazban, mert sporolni kell a kerozinnal...azert 6 szobas hazat igen csak nehez lenne egesz nap kifuteni ....gaz igen csak ritka helyen fordul elo ir foldon, dublinban es kornyeken valamint az apartmanokban pedig villannyal megy a futes, nem kerozinnal...es mint tudjuk, az szepen megdobja a villanyszamlat....foleg a topicnyitonal lesz ez igy, mivel a baratnom es a ferje itt lakott nalunk az elmult idoszakban, valamint egyutt mentunk megkeresni a lakast, ahol lakni fognak... 

    es ha neked ir foldon, ebben a redvas gunnyaszto hidegben legkodira van szukseged, am csak legyen...fagyjal bele a legkodnidba....

    azt meg mindig nem irtad, hogy hol laksz.....lehet, hogy nem is ir foldon???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839300 (75)
    2005-11-28  12:04
  27. Torolt_felhasznalo_839300
    Torolt_felhasznalo_839300
    2005. november 28. 12:0475.

    Szia,

    "legfokeppen ezen a 3 havi villanyszamlan buktam ki....milyen jo lenne ott lakni, ahol csak 3 havonta van villanyszamla..."

    Koltozz ide, itt 3 havonta van villanyszamla, nyugodj meg tok jo..csak az szar, hogy 3 havonta en egyben annyit fizetek hogy azt jobb nem tudnod....De szomorkodj is hogy te  havonta fizetsz....A masik...nalunk nem kell fizetni a vizert..remelem ez is tetszeni fog...Itt ingyen van...Tok mindegy mennyit hasznalsz....Ja es meg valami...Kepzeld nalunk a futesert sem kell fizetni....Sot egesz evben meleg van, es a lakasokban nincs is sok lehetoseg a futesre...Nincs gazszamla, mert nem hasznaljak, itt a villany a kiraly...azzal foznek, sutnek, stb...Elkepzelheto mar mennyi egy atlag csalad villanyszamlaja?

    Jajj amig el nem felejtem....A legkondi viszont aramot fogyaszt..Amit 3 havonta fizetni kell......

     Csak azert irom, hogy letezik olyan hely ahol a rossz tanacsok nem hatnak semmit....

    "a masik a vamosok, illetve, hogy friss letelepedokent eljatszod a bizalmukat....eskuszom, meg az utleveledet se nagyon nezik meg, mert eu tag vagy...ha lattad volna, apu miket hozott...egy borondje csak kajaval volt tele...meg miket szoktak haza vinni innen...eu tagkent nem foglalkozik az emberrel senki sem...."

    Most szet rohogtem magam, hogy mekkora elismeres EU-s nak lenni....

    A szerencsetlen szomszedunkat pedig, aki nem EU s tag...(itt nem is nagyon erdekli oket az EU) maga is itteni allampolgar, 5000 dollarral buntettek a hus tartalmu poggyasza miatt....

    Akkor most en irjam azt, hogy szeretnek egyszer olyan helyen lakni ahol EU-s tagkent az utlevelemet sem nezik, es azt vihetek amit akarok?......Nem en nem szeretnek....

       Gabi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (72)
    2005-11-28  11:05
  28. 2005. november 28. 11:4974.
    Legutobb Tolem csak megkerdeztek : "Are you Irish?" Mondtam:"Yes". ...az utlevelunket  se kertek el. :o))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (72)
    2005-11-28  11:05
  29. 2005. november 28. 11:4073.
    Te ugy latod?????  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_752266 (71)
    2005-11-28  10:19
  30. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 28. 11:0572.

    man nem hagyhatom, hogy itt elhalmozzanak 'rossz' tanacsokkal.... 

    legfokeppen ezen a 3 havi villanyszamlan buktam ki....milyen jo lenne ott lakni, ahol csak 3 havonta van villanyszamla...

    a masik a vamosok, illetve, hogy friss letelepedokent eljatszod a bizalmukat....eskuszom, meg az utleveledet se nagyon nezik meg, mert eu tag vagy...ha lattad volna, apu miket hozott...egy borondje csak kajaval volt tele...meg miket szoktak haza vinni innen...eu tagkent nem foglalkozik az emberrel senki sem....

    előzmény:
    MKata (70)
    2005-11-28  09:44
  31. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. november 28. 10:1971.
    sok sikert nektek! Sajnos már mindenhol jobb, mint itt Magyarországon....
    előzmény:
    MKata (68)
    2005-11-28  09:20
  32. 2005. november 28. 09:4470.
    Visszaolvastalak, látom belelendültél!!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (48)
    2005-11-25  15:44
  33. 2005. november 28. 09:2269.
    Köszi mindent! Nektek is Boldog kKrácsonyt!
    előzmény:
    irenehavas (67)
    2005-11-26  23:07
  34. 2005. november 28. 09:2068.
    Hgy, honnan az ötlet? Mi mindig ki akartunk menni, és hát ez kb 2 év kemény munkája, hogy összejött. Bár be kell vallanom, hogy több országban próbálkoztunk nem naqy sikerrel. Ír ország is egy lehtőség volt. A férjem jobban beszéli az angolt mint a magyart és én is beszélek valamenyire. A férjem kaptt állást ő orvos. Én egyenlőre maradok otthon a gyerekekkel. Aztán majd meglátjuk!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_752266 (59)
    2005-11-26  18:36
  35. 2005. november 26. 23:0767.
    szia katikam  koszi a privit mi hala az egnek jol vagyunk ugyan peti penteken dolgozik utojara mer eladtak a melijat  aze jol vagyunk bubu nol  tudod a nyaron voltunk floridaban vele es a hurricane denise haza kergetett benunket 1 nappal elobb mer tampan belekerultunk kepzeld el imadkoztam a kocsiba ugy dobalta a szel ezt a nagy autot mint a tol pelyhet aze jol vagyunk  millio csoik nektek  es hivja januarba ha ma kin vagytok      oda atmegyunk hogy margoekkal es veletek meg unnepeljuk mivel en hoztam ezt osze  tiszta szivbol orulok es peti is happy nektek   boldog karacsonyt  csok irene
    előzmény:
    MKata (1)
    2005-11-24  11:52
  36. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 26. 22:4666.

    Hát idövel jobb lesz, nekem is elég nehezen idnult, még most is vannak gondjaim, de igyekszem a jó oldalát nézni. Pl az egészségügyi kártya miatti mászkálás kikészit már, most amolyan utolsó esélyt probálunk. Baromi drága itt a doki, és az én lányom cukros... Most végre megkapta a tartós betegség esetén járó kátryát, ezzel nem kell a gyógyszerért fizetni, viszont azért hogy felirja a doki 50 eurot elkérnek.. Szoval kicsit költséges. Jelenleg ez foglalkoztat leginkább Most GP visit cardot probálunk kérni, mert a Medical Cardot elutasitották.

    Angliában hogy van az egészségügyi rendszer? Ott is ilyen bonyolult?

    Fel a fejjel, ha nem jön be még mindig visszamehettek Milyen sulit emlitettél?

    előzmény:
    Andi68 (64)
    2005-11-26  20:21
  37. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 26. 22:4165.

    Jó dolog ez az orosz bolt és románok az eladók, kissé azért vicces volt, mert angolul vásároltam, a srác láthatóan még nem beszéli túl jól, de értettem amikor románul kérdezte a másik csajt, mert én eredetileg Erdélyböl származom

    És volt még egy kellemes élményem: bementünk McDonaldsba és mivel a magyar ismerössel dumáltam és vele adtam le a rendelést, vele magyarul, mig a kiszolgálóval angolul dumáltam. És az eladó megkérdezte honnan jöttem, ugye hallotta hogy valami más nyelven karatyolok. Mondom neki Magyarország. Erre a csaj: na ne, nincs is akcentusod! Olyan kedves volt Mondam neki hogy jó vicc)) De azért köszi

    Büszke is lehetsz magadra, ennél asszem már csak egyiptomban nehezebb vezetni))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (63)
    2005-11-26  20:18
  38. 2005. november 26. 20:2164.

    Hogy szeretem -e? Nem is tudom. Mi annnnnnyria vágytunk ide, és  amikor megérkeztünk jöttek a nehézségek. Még a férjem is sírt, pedig 10 év alatt csak egyszer láttam sírni. Azóta már egyenesben vagyunk, de mégis néha honvágyunk van, meg nem erünk semmi hosszútávúba belefoni egyelőre (pl. suli ) mert nem akarjuk még elkötelezni magunkat. Mivel még csak szept. 3. óta vagyunk itt, nem mentünk még haza, de január 7-re meg van a jegyünk az easyjet-re és nagyon várjuk már! 9 napra megyünk.

    Szóval majdcsak megszokjuk egyszer, vagy megszökünk. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (62)
    2005-11-26  20:06
  39. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 26. 20:1863.

    az a baj, hogy hetente egyszer kapnak turot az oroszok es ha eppen nem azt a napot fogja ki az ember, akkor bizony nem tud turot venni....az oroszok is nagyon viszik a turot a pirog miatt...rudijuk is szokott lenni, szerintem az is heti szallitmanyban jon, aztan pillanatok alatt elkapkodjak...igen, nekik van igazi grizuk, mint nalunk otthon...nem ez a finomliszthez hasonlito samolina..abbol nem lehet jo tejbegrizt fozni....szerintem nekik van fozos pudingjuk is, de ezt meg en se neztem meg sose...ugye milyen finom a tejfol????...szerintem nagyon magas lehet a zsirtartalma, meg az otthoni 205-osnal is magasabb....azert erezzuk sokkal tejszinesebbnek, kremesebbnek es surubbnek....

    meg kell szokni az irek vezetesi stilusat...a legtobben green jogsival vezetnek, mert nem mennek at a vezetesi vizsgan...csak az elmeletin...az meg konnyu....en olyankor nem szoktam indexelni korforgalomban, ha tenyleg nincs ott mas auto...de ha mar csak egy masik auto is van a korforgalomban, azonnal indezelek, mert engem is rettentoen idegesit, ha megzavarnak a nem indexelessel....emlekszem, mikor megtanultam itt vezetni az volt a legnagyobb buszkesegem, hogy egybol at tudtam menni a korforgalmon minden hiba nelkul...milyen buszke voltam magamra!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (62)
    2005-11-26  20:06
  40. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 26. 20:0662.

    Akkor tényleg olcsó Itt sajna nem. A charity shopig nem jutottunk el 3 gyerekkel sétálgatva.., de orosz boltban voltunk, ugyan turórudi ebben pont nem volt, ill volt valami hasonló csak gyümölcsös, de sokmindent találtunk: pl párizsi, griz. Ja és tejföl, és itt fél liter annyi mint 2 deci a tescoban. Szerintem még finomabb is   Szóval köszi olasimbo a tippet Ja turó is volt)

    Andi szereted Angliában? Mennyi idönként utaztok haza?

    előzmény:
    Andi68 (60)
    2005-11-26  19:43
  41. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 26. 20:0361.

    Hu nemrég értünk haza. Hát ma kissé kiakadtunk az ir soförökön  5 percen belül: egyik pasi index nélkül bevágott elénk (ezt otthon is csinálják sokan) következö sarok után egy pasi kiszállt a kocsijából úgy, hogy majdnem levittük az ajtóját, szerencsére sikerült elrántani a kormányt és nem voltak a másik sávban, két sarok után meg simán szemböl jött egy pacák, mert nem látott a busztól és ugy döntött neki sürgös! Majdnem nekünkjött a barom. A belvárosban kész örület volt, nem találtunk parkolóhelyet, csak jó messze a céltól 3gyerekkel nem volt semmi lesétálni.. Velünk jött a szomszéd kislány is, az anyukája elengedte. Ezen amúgy meglepödtem Az oké hogy tegnap a McDonaldsba eljöhetett velünk, de simán elengedte a bevárosba is Kb 4 és fél éves lehet a kiscsaj Ö tanit minket angolul  

    De elboldogultunk, megtudtuk milyen lenne, ha 3 skacunk lenne

    Azért nem semmi mit szenvedett a férjed a jogsiért.. Én sem birom itthon, ezért találtam ki a tanfolyamot. De csak januárban indul. Addig kibirom valahogy Legszivesebben dolgoznék, de az most nem megy a kicsik miatt. Szerintem simán bele lehet örülni az otthonülésbe, pedig a kivülálló azt hiszi milyen jó dolgod van, nem kell dolgozni..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (57)
    2005-11-26  12:39
  42. 2005. november 26. 19:4360.

    Itt főleg a gyerek cuccok olcsók. Kesztűt, a 6 évesemre már 75 pennyért vettem, (2 font volt a szebbik fajta)  A kicsire (2 éves.) rarmer gatya, 2 font. Zoknik is olcsók, 4 darab 3 font, de jobb fajta, nem az a bokáig sem érő. Vannak aranyos és divatos rövid és hosszú ujjú pólók 1-2 fontért, vagy 2 egybe csomagolva 3 font.

    Szóval tényleg nem drága szerintem.

    Üdv.

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (56)
    2005-11-26  00:54
  43. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. november 26. 18:3659.

    Szia!

     

    Ha tudnád, hogy mennyire irigyellek Titeket!  Mit fogtok ott csinálni? Honnan jött az ötlet, hogy Írország? Nyelvet beszélitek?

    Nagyon sok sikert kívánok nektek!!!Ha egyszer rátudom venni a férjemet, mi is takarodunk innen valamerre ( észek -Európa), mert kezd nagyon elegem lenni ebből az országból! 

    előzmény:
    MKata (1)
    2005-11-24  11:52
  44. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 26. 12:4258.
    igen, az angliai tescoban a ruhak olcsok, regen ott szoktam vasarolni a lanyomnak, amig a sogoromhoz jartunk nyaralni.....egyik kedvenc ruhas boltom a tesco volt es a boots.....ir foldon draga a tesco es a boots is....iden nyaron lattam learazast, egyeszu kis winnie the poo-s (nem tudom leirni), pizsama volt 10 euroert, learazva....buy 1 take 2 akcio....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (56)
    2005-11-26  00:54
  45. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 26. 12:3957.

    az tenyleg ugy van, hogy amig van provisional licence-d (green), addig tobb a biztositas, nekem is igy volt, de ahogy a magyar jogsimat atcsereltek irish full licence-re (pink), maris 30 euroval kevesebb lett a biztositasom....
    a jogsi teszt nem nehez....szamitogep elott kell valaszolj 40 kerdesre, aztan 36 helyes valaszig meg atmesz a teszten es maris vezethetsz, de csak ugy ha egy full licence-s melletted ul...talan tavaly januarban hoztak ezt a torvenyt...a full licence megszerzese eleg bonyolult...keopzelheted, a ferjemnek mar vagy 20 eve van jogositvanya, itt megis 3-szorra sikerult neki a full licence....ha gyorsan ment azert huztak meg, ha lassan ment, azert, ha nem vette le a labat a kuplungrol, azert.....(ehez tudnod kell, hogy ferjem 205 cm magas es nem minden autoba fer bele)

    az en lanyaim is ir akcentussal beszelnek....a fiam jovore megy juniorba, de alig beszel valamit....kisse megkavarodott ezzel a magyar, angol beszeddel....mert en beszelek vele magyarul, de neha bekeverem az angolt is, viszont az apja es a lanyok angolul beszelnek vele....nem tudom, hogyan fogja igy elkezdeni jovore a sulit....itt van apukam es egyik nap kereste aput....en mondtam neki, hogy a papi elment...erre megkerdezte a fiam, hogy 'hol papi go?'...

    ha a liffey walley-rol beszelsz, akkor ott tenyelg eleg zizis korforgalmak vannak.....foleg az, amelyiknel a liffey walley van...de itt portlaoise-ben meg kettos korforgalmak is vannak....szam szerint ketto darab kettos korforgalom....mini roundabout-ok, ahogy kiersz az egyikbol, mesz bele a masikba...ezt en mar csak ki szoktam egyenesiteni, a kozepso kis bukkanokon jol at lehet menni.... 

    en nem tanulok semmit, csak itthon vagyok a kolkokkel, illetve rendezem oket suliba, playschool-ba....lassan mar megcsomorlok itthon...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (55)
    2005-11-26  00:52
  46. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 26. 00:5456.
    Szia A párom élt már Angliában és itt a tesco drága ahhoz képest. Mondta hogy Angliában olcsó helynek számit, itt viszont nem olcsobb mint máshol. Legalábbis nem sokkal. És szerintem alig van választék, a Tesco Extrában is kevesebb dolog van mint az otthoni tescokban.. Ott tényleg annyira olcsó a tesco?
    előzmény:
    Andi68 (53)
    2005-11-25  20:36
  47. Torolt_felhasznalo_788721
    Torolt_felhasznalo_788721
    2005. november 26. 00:5255.

    Huha hozzám képest igazi profi vagy) Én egyenlöre a shopping centerig merek elmenni) De van vagy 4 körforgalom addig, és tényleg van aki nem indexel van aki igen.. Köszi az infot az indexröl) Rengeteg az L betüs vezetö, már azt is tudom hogy sikeres kresz vizsga után mehetsz is forgalomba.. Ez kissé ijesztö nekem, bár felvilágositottak, hogy jóval magasabb biztositást fizet a tanuló. Hát szerintem ez sem elég, néha elnézem a fancy carokat és elképesztö mit nem merészelnek..

    Mi Dublin 15ben lakunk. Közel a shopping centerhez. A lányom sulis, másodikos, egész jól halad az angolja tipikus ir kiejtéssel beszél ) Sok barátot szerzett, szándékosan olyan utcába költöztünk ahol sok a gyerek, be is vált. Át is járnak hozzánk délutánonként, igy legalább a kicsi is tanul valamennyi angolt. Jövöre ö is kezdi a sulit. Már beirattam öt is. Én nem dolgozom, egyenlöre nem megy, majd jövöre talán összejön. Hogy addig is lekössem magam, megyek spanyoltanfolyamra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (52)
    2005-11-25  19:13
  48. 2005. november 25. 20:3854.

    UI.

    A Tescoban is nagyon olcsó ruhák vannak, bár nem mindegyik, de ki lehet fogni olcsón nagyon szépet és jót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2005. november 25. 20:3653.

    Sziasztok!

    Mi is költöztünk 2 gyerekkel, bár Angliába, de nem hiszem hogy nagyon más lenne. Én eléggé ruha-mániás vagyok, főleg a gyerekek ruháit imádom ha jók és szépek. Hoztam is rengeteg ruhát, de semmi értelme nem volt. Itt tényleg másokban járnak, pl. a lányok szinte csak rózsaszínben és árnyalataiban, az én lányom meg a sok piros meg kék cuccában teljesen fiúnak nézik. (Igaz, rövid haja van,ami itt ugyancsak furcsaságnak számít egy kislánynál.) Szóval kár volt anniyt hozni!

    Ha nem bánod a másodkézből vásárolt cuccokat, tényleg szinte új dolgok nagyon olcsón megvehetők a charity shopokban. Itt a környékünkön is rengeteg van, és egy font alatt van darabja, vagy a legdrágább kb. 3 font. (PL. egy télikabát.)

    A gyerekcipő már más téma, nem nagyon vannak kimondottan gyerekcipők, inkább a felnőtt cipők kicsiben,ami ugye a magyar felfogás szerint nem tartja a bokát stb. Szóval én vinnék egy két márkásabb cipit, vagy szandit. (hoztam is!)

    Sok sikert és szerencsét nektek!

    Üdv.

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. november 25. 19:1352.

    dublin kornyeken laksz?...mi regebben galway-ban laktunk, juniusban koltoztunk mountmellick-be...ez kb. 1 orara van dublintol portlaoise kozeleben...

    indexeles....hat dublinban neha en is elfelejtem, hogy ket savos a korforgalom...es altalaban le szeretnem vagni a kanyart...ha egyenesen mesz at a korforgalmon, akkor csak olyankor illik indexelni, amikor mar kifele mesz a korforgalombol...ha kanyarodsz jobbra, akkor mielott bemesz a korforgalomba, ki kell tenni az indexet jobbra, aztan pedig balra, mikor mesz ki....egyebkent en ugy szoktam szidni az ireket, mint a bokrot, mert a legtobbje nem teszi ki az indexet es olyan embernek, aki nem szokott korforgalomhoz, megteveszto lehet....de en mar jol veszem a korforgalmas akadalyokat, szoval megtanultam, hogy mire kell figyelni....galway-ban van egy olyan nagy korforgalom, aminek van 5 bevezeto ut es 4 kikivezeto, parat iranyit lampa, parat nem....es 3 savos a korforgalom...eleinte gozom nem volt rola, melyik lampa szol nekem, igy behuztam a nyakam es atmentem a korforgalmon...elofordult, hogy kisebb dudaszo maradt a hatam mogott.....
    en N7-en megyek be dublinba, tehat a 3. lampaig tudom az utat jobbra es balra.....ha jobbra megyek a the square-ba jutok, ha balra megyek a liffey walley-ba vagy ha tovabb megyek a liffey walley-tol egyenesen, akkor a baratnomhoz lucan-ba....ha egyenesen megyek, akkor jutok az M50 leterohoz es a  toll-hoz....ennyi az ismeretem jelenleg dublinrol, ahova autoval magam is eljutok... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_788721 (51)
    2005-11-25  18:44

Címlap

top