Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2016. augusztus 24. 09:5556551.

    Igazad van, még ilyen rövid ideig nem voltam, de most a fiammal mentem, és vele is jöttem vissza. Ő nem tudott tovább maradni egy hétnél, így én is csak eddig voltam. Nekem már egyre nehezebb a cipekedés, utazás.

    előzmény:
    WestHill (56547)
    2016-08-24  01:36
  2. 2016. augusztus 24. 05:2856550.

    őrset=erőset

    előzmény:
    Sheriff-2 (56549)
    2016-08-24  05:26
  3. 2016. augusztus 24. 05:2656549.

    Kár hogy ilyen messze vagytok, mert neked is adnék pár kosárral.


    Vannak nekem nagyon szép elfajult cigány paprikák amik között vannak erősek/csípősek is, mert a feleségem szereti az őrset.


    Ennek a képnek a bal alső sarkában vannak, Hungarian banana.....

    előzmény:
    WestHill (56546)
    2016-08-24  01:33
  4. 2016. augusztus 24. 01:3956548.

    Orulok, hogy rajottel, hogy mindenutt jo, de legjobb "otthon"!

    előzmény:
    Bagoly (56539)
    2016-08-23  14:34
  5. 2016. augusztus 24. 01:3656547.

    Szep kepeket tettel fel az olasz nyaralasrol, az iden nem volt kicsit rovidebb, mintha maskor hosszabb ideig szoktal volna ott tartozkodni. 

    előzmény:
    Kusza (56540)
    2016-08-23  14:47
  6. 2016. augusztus 24. 01:3356546.

    Ha mar osztogatos kedvedbe vagy, a feherpaprikabol en is kerek, csodalatosan szep, ugynezem eros, pont olyan ami enni is es lecsonak is nagyon finom na es toltottpaprikanak is.

    előzmény:
    Sheriff-2 (56541)
    2016-08-23  15:30
  7. 2016. augusztus 23. 16:0856545.

    .............mert maga mindent kétszer mond, kétszer mond.....

    előzmény:
    Sheriff-2 (56544)
    2016-08-23  16:07
  8. 2016. augusztus 23. 16:0756544.

    Nekem is finom volt minden, de talán közre játszott hogy mindíg éhes voltam.


    5 éves koromban kezdtem dolgozni, reggel megfejték a tehenet, kaptam 1 pohár tejet, 1 szelet kenyérrel, aminek levágtam kívűlről a penészes részét, és az volt a "fizetésem".....


    Változnak az idők....és úgy van jól.Neked nem kell ezt lefordítanom.....


    "Don't limit a child to your own learning, for he was born in another time."------Rabindranath Tagore.


    Don't limit a child to your own learning, for he was born in another time.
    Read more at: http://www.brainyquote.com/quotes/quotes/r/rabindrana38437 2.html
    Don't limit a child to your own learning, for he was born in another time. Rabindranath Tagore
    Read more at: http://www.brainyquote.com/quotes/quotes/r/rabindrana38437 2.html

    Örűlök hogy itt vagy.Nekem pedig van most pár dolgom.....

    előzmény:
    Bagoly (56543)
    2016-08-23  15:43
  9. 2016. augusztus 23. 15:4356543.

    Sejtem, mit akart kifejezni az oreg paraszt! Emlekszem (peldaul); az otthoni reges-regi kenyerre, milyen finom volt! Nos, a napokban az unokam nagy orommel hozott egy cipot a vasarrol, hazi sutes volt, kovasszal kelesztett --- es nem izlett. Nem mertem mondani neki, hogy nagyon jo, de engem ilyennel tobbet ne etessen! Gondolom, igy jarnek a hazi kolbaszokkal is, kulonosen, hogy nem vagyok husevo! A paprikaidbol viszont szivesen elfogadnek egy szatyorra valot!

    előzmény:
    Sheriff-2 (56541)
    2016-08-23  15:30
  10. 2016. augusztus 23. 15:3656542.

    Nagyon aranyos vagy, koszonom. Jol esik hallani ilyesmit. En is olvasom a topikodat.

    előzmény:
    Kusza (56540)
    2016-08-23  14:47
  11. 2016. augusztus 23. 15:3056541.

    Tudom hogy lehet venni kolbászt, de az soha nem lesz olyan jó mint amit úgy készítel magadnak ahogyan azt Te szereted. Hasonló a főzéshez. Az öreg parasztoknak amikor emlitették, csak legyintett, és azt mondta hogy az bóóóóóóóóti, mi nagyon rosszat jelentett.


    A paprikát csak utána kezdtem el válogatni, miután megmostam őket a sártól.


    Meg lecsóhoz jobb a fehér.

    előzmény:
    Bagoly (56539)
    2016-08-23  14:34
  12. 2016. augusztus 23. 14:4756540.

    Jaj de jó, hogy újra itt vagy!Tudod én ritkán írok ide, de nagyon hiányoztál!

    előzmény:
    Bagoly (56539)
    2016-08-23  14:34
  13. 2016. augusztus 23. 14:3456539.

    Nahat, ezt mar nem allhatom meg szo nelkul! Latom a szamomra kivalogattad a legszebb paprikakat, koszonom szepen. Es minden Leleknek, akik szuletesnapi jokivansagokat kuldtek! (szinte ugy erzem, meg sem erdemlem, de jol estek)! Honnan hallottad, hogy itt nem lehet kapni kolbaszt? Marmint magyar kolbaszt? Kerdezd meg WestHillt - persze, hogy lehet. Meg az unokam is emlegeti a "csabej"-t, igy kertek, mikor nehany evvel ezelott kisegitokent dolgozott iskola utan egy deliben. Kulonben bejelentette, hogy tanul magyarul es mindenki ijesztegeti, mennyire nehez nyelv! 


     


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (56538)
    2016-08-22  22:53
  14. 2016. augusztus 22. 22:5356538.

    Én pedig ma szedem a paprikákat, és van bőven, mivel osztogatom őket fűnek-fának, gondoltam küldök Bagolynak is.


    Hogy félreértés ne essék, oda tettem a monogramját is, mert ezek az övé.


    Meg akkor már kis kolbászt is mellé, mert ilyet nem lehet venni Canadában. De otthon lehet csinálni.......


                         HÉÉÉÉÉÉÉÉYYYYYYYYYYYY BAGOLY !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    nidda (56536)
    2016-08-21  22:27
  15. 2016. augusztus 21. 22:4656537.
    előzmény:
    nidda (56536)
    2016-08-21  22:27
  16. 2016. augusztus 21. 22:2756536.

    Ma találtam...

  17. 2016. augusztus 20. 14:5456535.

    Sziasztok! Látom nagy csend honol.Hollandusom pár napja ment vissza, rekord 31 napot töltött Magyarországon.Sok olyan helyre elmentünk itt Szombathelyen és környékén, amik eszünkbe se jutottak eddig.Jól éreztük magunkat, semmi stressz, csak lazán,ahogy éppen alakult.


    Süti tegnap volt fodrászaton-még tél előtt-, nagyon gyorsan olyan lett mint a hógolyó.Rakok fel pár képet.Változatlanul kölcsönös a ragaszkodás a család minden tagjával, hollandussal is nagyon megked.


    velték egymást.Az elmúlt időkben, minden napra megjött 1, vagy két égzengéses vihar és özönvíz, öntözni nem kellett régen.Most éppen szépen süt, de már holnapra rossz időt jósolnak.A tavalyi egybefüggő 6-8hetes kánikulához képest jobb volt, éjjel mindig lehült, de olyan párás a levegő, hogy ülőhelyzetben is folyik rólam a víz.


    Süti evése nem sokat változott, finnyás, szeszélyes, hol megeszi ugyanazt , hol meg elfordul, még látni sem akarja...Újabban reggel megkinálom finom apró ropogtatnivaló száraztáppal, két maroknyit megeszik, vagy egy szemet sem....Vacsoráig nem kap mást.Muszáj, mert tiszta bolondot csinál belőlünk.

    előzmény:
    Bagoly (1)
    2002-11-13  15:31
  18. 2016. augusztus 9. 11:3856534.

    Szerintem már régen letelt a 3 napja ennek a csodának is, még akkor is ha borbély 5-percekben számolom.


    Happy birthday. (5 napig érvényes)

    előzmény:
    Bagoly (1)
    2002-11-13  15:31
  19. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2016. augusztus 9. 00:2556533.

    Kedves Dia!


    Most "estem" be a topicba. Köszönettel olvastam kedves üzeneted. Engedd meg, hogy csatlakozzam, Bagolyunknak nagyon jó egészséget , sok-sok szeretetet, s minden jót és szépet kívánnék! Isten éltesse jó erőben, jó kedvben nagyon sokáig. Ezt a nagyon szép zeneszámot küldöm, az egyik kedvencem, szeretettel 



    https://youtu.be/DGl6RJ1uGGI?list=PLfhc0-PN81LDgd5t2Goht lSMWWUx94BRJ


    Georgina Bojana


     

    előzmény:
    P.F.Dia (56528)
    2016-08-08  17:12
  20. 2016. augusztus 8. 22:3956532.

    Ma nálunk is nagyon erös szél fújt. Reméltem, hogy estére lecsendesedik, mert ki akartam menni a folyópartra "sorosgörizni" és ellenszélben az csak önkínzás. A szél maradt és még sötét felhöket is hozott,.....egyelöre esö nélkül.

    előzmény:
    P.F.Dia (56528)
    2016-08-08  17:12
  21. 2016. augusztus 8. 22:3256531.

    Boldog Születésnapot kívánok!

    előzmény:
    Bagoly (1)
    2002-11-13  15:31
  22. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 8. 19:0156530.


     


    Nem láttalak, pedig kicsit nézelődtem hátha hozzászólsz valamelyik topikban.


    Remélem jól vagy.


    Pusszantalak

    előzmény:
    margaret3711 (56529)
    2016-08-08  18:39
  23. 2016. augusztus 8. 18:3956529.

    előzmény:
    Bagoly (1)
    2002-11-13  15:31
  24. 2016. augusztus 8. 17:1256528.

    A szeles ido folytatodott a parton, meg masnap is, felerve a nyaraloba ( magasparton) mar enyhebb lett. Keszegek kerultek horogra, nagyobb, fel kilosak is akadtak. Ejjel kellemes huvos, nappal meleg, napsuteses ido volt, kora delutan jottunk haza.


    Topik alapito Bagolyunknak ma van a szuletesnapja: Isten eltesse sokaig!


    előzmény:
    nidda (56527)
    2016-08-05  23:11
  25. 2016. augusztus 5. 23:1156527.

    A viharos Balaton is szép tud lenni,-biztonságos helyröl szemlélve. Milyen halakat fogtak? Apám nagy horgász volt, de engem valahogyan nem vonz ez a "sport". Lehetöség lenne rá, mert a horgászegyesület itt van tölünk talán százötven méterre.
    Ez most csak úgy eszembe jutott;-A halász halat megy fogni, a horgász meg azért, hogy ne legyen otthon....

    előzmény:
    P.F.Dia (56526)
    2016-08-05  20:40
  26. 2016. augusztus 5. 20:4056526.

    Itt a Balatonon eppen vihar elotti csend van. D.leanyzom fogott 4halacskat, utana feljottunk sietve a nyaraloba, mar meg is pucoltak...keszul a vacsora. Nagy szellokesek ijesztgetnek minket.

    előzmény:
    nidda (56525)
    2016-08-04  20:56
  27. 2016. augusztus 4. 20:5656525.

    Nyár van és "uborkaszezon". Az idöjárást lehetne esetleg szidni. Itt napok óta esik az esö és vasárnapig nem is akar továbbállni. Kanadában meg fullasztó a meleg (ahogy hallottam). Szép lenne, ha a kettöt "közös nevezöre" lehetne hozni....

    előzmény:
    P.F.Dia (56524)
    2016-08-04  16:25
  28. 2016. augusztus 4. 16:2556524.

    Nagyszeru! Akkor Mindenki megvan, csak nincs kedve irni, avagy nincs mirol (?)

    előzmény:
    nidda (56523)
    2016-08-03  21:10
  29. 2016. augusztus 3. 21:1056523.

    Minden rendben....., a "világhálón" lehetett gubanc.

    előzmény:
    nidda (56522)
    2016-07-31  19:58
  30. 2016. július 31. 19:5856522.

    "Konnyen lehet, hogy Bagoly visszavonulasara gondolt Sheriff a hozzaszolasaban?"

    Én is így "értelmeztem".
    Most meg WestHill miatt aggódom. E-maillekkel tartjuk a kapcsolatot és már két nap óta nem jelentkezik....

    előzmény:
    P.F.Dia (56520)
    2016-07-31  14:23
  31. 2016. július 31. 15:1456521.

    Sajnos nagyon sok félreértés történik, mint pl. itt/most is.


    Hogy tisztázzam a dolgot, nem rád gondoltam. Mivel nem illik neveket emliteni, ajánlom hogy olvass el 3 hozzászólást, és fogod tudni hogy kikre gondoltam.


    Tehát hsz......56486.......56493.......és főleg 56494.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (56519)
    2016-07-31  10:08
  32. 2016. július 31. 14:2356520.

    Udvolzlet, kedves ( es kedvetlen ) Lelkek!


    Konnyen lehet, hogy Bagoly visszavonulasara gondolt Sheriff a hozzaszolasaban? ..bar nem tudom.


    Mindenkinek szep vasarnapot kivanok!


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (56519)
    2016-07-31  10:08
  33. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2016. július 31. 10:0856519.

    Kedves Sheriff-2!


    Most léptem be, s megdöbbenve olvastam az üzeneted. Miért gondolod, hogy a második gyerekkoromat élem? Miért gondolod, hogy durcásabb vagyok, mint anno' ?


    Bagolyunkat valóban hiányoltam és most is hiányolom.


    A legjobbakat kívánom Neked és a Lelkecskéknek.


    G.B.

    előzmény:
    Sheriff-2 (56512)
    2016-07-21  20:27
  34. 2016. július 29. 00:5556518.

    Szia Dia,


     


    nagyon-nagyon jo hir a lanyotkrol, amilyen szornyu beteg volt szepen gyogyul, lassan mar teljesen egeszseges lesz. Felerosititek felszed egy kicsit es a regi Dzsozi visszater kozetek.


    A par nap a Balatonnal, ha rovid is volt, de jo volt, kikapcsolodtal es jol erezted magad, gondolom lesz meg alkalom a nyaron, hogy megismeteld.


    Nem bannek mar egy "levegovetelnyi hezagot" ebbe a hosegbe, egy kis friss huvosebb levego utan abrandozok, de egyenlore meg mindig kilatasba sincs.


    A sogornom fia nosul a hetvegen, falusi lakodalom lesz, magyaros, Bocskai ruhaba es a menyasszonyi ruha is termeszetes magyaros, hogy menjen a ket ruha egymashoz. Az unokaocsem utalja a meleget, mar a 18-20 fok is tul meleg neki, sajnalom szegenyt, hiszen ott is kanikula van hogy fogja tulelni egy hosszadalmas falusi lakodalom velejaroit. Lehet megemlegeti az eskuvojet amig el, hogy milyen szenvedesen ment at a nagy meleg miatt.


    Ennyi az en meselhetnekem, Oszirozsanak is lenne mit meselni, hiszen itt van a hollandus fia, vagy lehet allandoan a szoknyajan ul?


      

    előzmény:
    P.F.Dia (56517)
    2016-07-27  16:27
  35. 2016. július 27. 16:2756517.

    Szia Évi,


    úgy látszik, csak mi vagyunk talpon e vidéken . A "Balatonom" csak pár napos volt, de nagyon klassz. Délelőtt kis kertészkedés, kerti zuhanyozás, olvasgatás a teraszon, főzni nem főztem, a Lányok főzőcskéznek, és délután lépcsőzés le a partra, úszás. Majd fel, séta a hosszú, löszfalba épített lépcsőn. Érik a paradicsom, őszibarack, és a fekete szeder.


    Dzsozikánk tényleg prímán van (jaj, de jó, végre rendes gépről írok, igazi ékezetekkel). Ma például vele, azaz egy szobában aludtam vele, így kifigyelhettem. Kb 4-5 alkalommal álmodott, álmában futott. Olykor akkora lendülettel, hogy megemelte a fejét, akkor koppant egyet - gondolom a szekrényhez ütötte vagy a parkettához, merthogy nem a fekhelyén, hanem az ágy végében lévő szőnyegen töltötte az éjszakát. Amúgy minden úgy zajlik, mint korábban: imád enni (bármit!, már nem kell beáztatni, turmixolni,stb) tud rágni, de mohó nagyon - épp úgy, mint rég. Lusta, azaz órákig fekszik, s csak, ha nagyon muszáj, akkor emeli fel a fejét. Ugatni is végszükség esetén . Feleslegesen nem strapálja magát - arra ott vannak a szomszéd kutyák, ha már a "testvére" nincs itt. Makacs. Ám, ha nagyon szépen kérjük, megcsinál bármit - különösen, ha beígérünk neki egy falatot.


    Willike élvezi a Balatont: minden nap úszik. Nem érzi a fáradtságot. Addig evez, majd futkos, amíg szinte össze nem esik - ez igen későn van. Volt olyan, hogy D.lányom ölben vitte ki a vízből, mert úgy kifáradt, hogy alig kapott levegőt. Ő bezzeg ugat. Minden kis neszre felfigyel - amikor az ikerszomszéd felmegy a lépcsőn, már jelez, hogy valaki jön. Szeret vonatozni, ugyanis a Lányok néha kiruccannak Balatonaligáról Siófokra. Diákjeggyel nem drága, és 15perc a menetidő.


    ..dióhéjban ennyi. Meséljetek Ti is

    előzmény:
    WestHill (56516)
    2016-07-26  01:05
  36. 2016. július 26. 01:0556516.

    Szia Dia,


    orulok a jo hirnek, hogy szepen javul a kutyulany allapota, nem kerdeztetek az orvost az ejszakai alvasproblemak miatt, hogy valoban a sok nyugtato mellekhatasa e es mikor lehet szamitani hogy elmarad es vegre nyugodtan alhat szegenyke.


    Mar tud rendesen enni nem kivan specialis etelt az ellatasa es tud mar inni is. Szamolj be neha az allapotarol hiszen ismerjuk ot amiota a ti lanyotok lett.


    A Balatonnal is jo ido volt, mert akkor biztos nagyon meleg a viz, a masik kutyus szereti a vizet, szeret uszni? Gondolom neked is jol esett egy par napos kikapcsolodas.


    Mi mult heten voltunk a cottageba, itt is nagy meleg van, az idejere sem emlekszem mikor volt ilyen forro nyar, nekunk mar eleg lenne belole johetne egy kis friss levego nemcsak a paras hoseg.

    előzmény:
    P.F.Dia (56515)
    2016-07-25  16:13
  37. 2016. július 25. 16:1356515.

    Szia Evi,


    Köszönöm, igen, lassan, de szepen visszatert a regi kerekvagasba. Kicsit fel kell hizlalni, erositeni. A hangulata es az etvagya nagyon jo. Mar csak az alvas kozbeni viharos nyugtalansaga aggaszt minket egy kicsit - olyankor furan dobalja magat. Talan a nyugtatok mellekhatasa...meg nem urult ki a szervezetebol.


    Willike a masik kutyus elvezi a Balatont, lent van D.leanyzomnal es kis baratnojevel. En is nehany napot veluk toltottem. Este 8-kor indultam haza, vonattal :(

    előzmény:
    WestHill (56514)
    2016-07-24  03:02
  38. 2016. július 24. 03:0256514.

    Szia Dia, mi ujsag a kutyalannyal, javul az allapota? 

    előzmény:
    P.F.Dia (56513)
    2016-07-23  22:51
  39. 2016. július 23. 22:5156513.


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (56512)
    2016-07-21  20:27
  40. 2016. július 21. 20:2756512.


    "Jöttem, láttam és nem győztem... Bagolyunk hol van?!"


    Vannak akiknek a második gyermekkoruk durcásabb mint az első.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (56511)
    2016-07-19  10:32
  41. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2016. július 19. 10:3256511.

    Kedves Lelkecskék!


    Jöttem, láttam és nem győztem... Bagolyunk hol van?! Örültem, hogy a régi Lelkecskék itt vannak, írnak, tudósítanak.  - Ez a nyár meglepetést hozott nekem. "Csak" egy aprócska cicát, de milyen cickót?! MicóCicót, aki csíkos és most 7 hetes. Nagyon aranyos, hallgat  a nevére, bohóckodik, ugrál, most fedezi fel az életet. Röfff kuty  a cicót - nem bántja, sőt, tűri, hogy MicóCicó időnként letámadja és rágcsálja a füleit. Hihetetlenül toleráns ezzel a kis bohóccal. Először nem engedtem ki, de most már nem tudom "megúszni", kiszökött és most már kinyitottam az ajtót. Előbb csak  tornácon ugribugrizott, most már kicsit messzebb is elmerészkedett. Az is igaz, hogy nagyon féltem, mert rendkívül a szívemhez nőtt. Csíkos, hízelkedő, nagyon belopta magát a szívünkbe. Reménykedem, mert csak reménykedhetem, hogy nem kószál el messzebbre. Többször behívom, sőt, képzeljétek el, ha vécéznie kell, a tornácról is berohan és a macska alomra végzi a dolgát. Nagyon tisztán tartom, hiszen itthon vagyok, így az mindig tiszta és friss. Ezen a lányom is jókat nevetett, de hiszen aprócska még, s erre neveltem, ha eszik is, akkor utána azonnal az alomra tettem. Így megtanulta, hogy evés után - vécé. 


    Mindent most fedez fel, s olyan jó látni azt, ahogyan rányílik a szemecskéje a világra. Egyszóval boldog vagyok. A nagy meleget már nehezen bírtam, felüdülésként jött a nagy vihar. Igaz, ez pár órás áramkimaradást is hozott, de, mivel este volt, a zseblámpát az ágyunkba tettük, s szerencsém volt, kivételesen el is aludtam. Máskor hajnalig fent vagyok.


    Más. Képzeljétek el, a lányomnak a csirke húsra, ha azt fogyasztja, a kezén ekcéma jön ki. Ezért már volt orvosnál, az orvos mondta, hogy figyeljen arra, mit eszik és mitől jön ki. Kapott krémet, el is múlt, de az is igaz, hogy kb. 2 hétig nem evett csirke-, de pulykahúst sem. Teljesen elmúlt a kezén az ekcéma. Aztán csirkepörköltet készítettem, nagyon finom volt, senkinek semmi baja, a lányom is megevett 1 comgot (felső+alsót) + nokedlit és még azon éjszaka kijött a kezén az ekcéma. No, gondoltuk, megvan a bűnös! Másnap reggel bekrémezte és kerüli a baromfihúst. Azóta rendben van. Ki hinné? Ki gondolná? Ezt csak azért írom le, hátha más is így járt, vagy ebbe a helyzetbe került, s fogalma nincs, mitől jött ki a testén az ekcéma. Erre kevesen gondolnak, mint ahogyan mi sem sejtettük.


    A szemeim köszönik, jól vannak. A tavalyi operáció jól sikerült, a nagy melegben többször kellett műkönnyel csepegtetnem, mert gyorsabban kiszáradt és akkor viszketett és szúrt. Becseppentettem, s azonnal megszűnt a kellemetlen érzet. 


    Más minden rendben, most nagyon kellemes az idő, süt a Nap és kellemes a levegő.


    Könnyed és jó szórakozást kívánnék, nézzétek meg ezt a videót, ha időtök engedi, az egyik kedvencem. Ő Markos György - Alfonzó fia. Nemcsak jó színész, de nagyon szép hangja van.


    https://youtu.be/3Yt3ny1r1AE


    Jó egészséget, s minden, de minden jót kívánok szeretettel - G.B.

  42. 2016. július 15. 04:2156510.

    Szervusztok,


    nagyon szep a kis Suti es latszik rajta, hogy o is tudja magarol hogy szep. Nagyon elegedett a kornyezetevel a kep elarulja hogy jol erzi magat jo otthonra talalt.


    Gondolom alig varod hogy lassad a masik fiadat is, mi lesz a terulj-terulj asztalkamon biztos minden ami a kedvence.


    Kellemes egyuttletet jo szorakozast es sok kedves emlekgyujtest kivanok nektek. 


     


     

    előzmény:
    őszirózsa (56509)
    2016-07-14  20:12
  43. 2016. július 14. 20:1256509.

    Szerbusztok!


    Dia, sajnállak a pince miatt, talán ki tudtátok szivatni.Nálunk még Celldömölkön egyszer egy nagy nyári zápor után folyt be a pinceablakon, és utána minden nagyobb eső után feljött a talajvíz...Fel kellett tölteni apró zuzalékkal / de így jéárt a többi szomszéd is/-Utána nem sok mindenre tudtuk már használni, olyan dohos , nyirkos lett, pedig előtte teljesen száraz volt.


    Itt az éjjel még esett végig , de csendesen , kellett, mert végülis sok nem volt a nagy viharban.Bátyáméknál kettétört egy hatalmas sárgabarackfa, meg a többi alatt is minden érett és éretlen gyümölcs, zöld dió stb...


    W.Évi! Holnap azaz pénteken délben indul Gabesz Amszterdamból-Bécsbe, onnan vonattal Sopron-Szombathely. Éppen most beszéltünk, de sietett, mert régi brazil doktorandusz barátja és neje pont még ma este vannak Rotterdamban egy szállodában, és ott találkoznak, Londonban élnek,.


    Zoli éppen Sütivel van az erdőben, meg a futtatóban, van 7 kutyus, akik rendszeresen jönnek, ő a legkisebb, de remekül elszórakoznak, birkóznak, futkoznak.Már délután én is voltam vele, és éppen egy kedvecével  lótott futott, mikor hazaértünk, gyorsan szivaccsal letörölgettem, megszárítottam és már ugrott is az ágyába pihizni, kimerült...


     

    előzmény:
    WestHill (56507)
    2016-07-14  00:15
  44. 2016. július 14. 00:1956508.

    Dia, ma reggel(nekem reggel volt) beszeltem a sogornommel a Skype-on epp akkor mondta, hogy ugy nezett ki, hogy leszkad az eg, de par cseppnel tobb nem esett.


    Sajnalom hogy olyan sok viz bement a pincebe, szivattyu van vagy lefolyo ahol majd lefolyik?

    előzmény:
    P.F.Dia (56506)
    2016-07-13  23:12
  45. 2016. július 14. 00:1556507.

    Sziasztok,


    sajnos it is rendkivuli az idojaras, nekem es Ebonynak is tul meleg, csak itt bent jo, a reggeli orak meg elfogadhatok akkor szoktam locsolni, ezert is nem mentunk a cottageba, mert ott id tombol a hoseg.


    Nalunk egyaltalan nincs eso, csak igeret van hogy lesz, borongossa is valik egy rovid idore es esetleg esik 5 csepp es maris vege. Jo hogy megusztatok a nagy jegesot, a videot nezve szornyu volt.


    Nem emlekszem mit irtal mikor jon a hollandus csemeted, vagy talan mar otthon is van? Suti kutyus hogy van, kepet is mutathatsz rola reg lattam.

    előzmény:
    őszirózsa (56505)
    2016-07-13  20:52
  46. 2016. július 13. 23:1256506.

    Idokozben ideert a vihar, hatalmas villamlasok, Ôzőnviz-szeru eso. Az esoviztartalyunkbol kiaradt a viz, a pince fele - nemreg rohantam le megnezni: 10centi viz all.


    Most csendesebben esik. Jo ejt Mindenkinek!

    előzmény:
    őszirózsa (56505)
    2016-07-13  20:52
  47. 2016. július 13. 20:5256505.

    Sziasztok!


    A hír sajnos igaz a majdnem tájfunról.Mi a város tulsó felén lakunk, nem itt volt a "centruma" a viharnak, 1-2 km is számított rengeteget.Itt a környezetben, csak  a fáknak az elszáradt kisebb ágait, meg rengeteg zöld levelet, fenyőtobozt sodort le a szél, meg jégből is kevesebb esett, itt nem kellett lapátolni.


    Ellenben a környező falvakban, meg Szombathely Olad városrésze azok kaptak a jóból.Egyik szomszéd fia 5  éve építkezett arrafele, megbontotta a szél a tetőt, kidöntötte a kerítést, minden gyümölcs a földön.Bátyáméknak  is arra van a nagy kertjük, még nem hívott vissza hogy, mi a káruk.Lehet, hogy a nyári lak tetejét is letépte.....


    Nem hűlt le nagyon a levegő, jobb is, könnyebben viselhető így, ma is volt dörgés -villámlás , kisebb zápor az előbb.Az időjósok szerint vonul kelet felé a hidegfront, talán ott nem lesz ilyen katasztrófa szerű..


     

    előzmény:
    WestHill (56503)
    2016-07-12  20:45
  48. 2016. július 13. 13:1056504.

    Sziasztok,


    én is tegnap olvastam a neten, hogy ítéletidő várható, de jelenleg verőfényes napsütés van, és csak annyit észlelünk, hogy az eddigi kánikulához képest néhány fokkal elviselhetőbb, kellemes az idő. Nem is locsoltam tegnap este, készülve a mai esőzésekre...na, de ami késik, nem múlik, délután viszek magammal egy esernyőt, és szólok a Lányoknak, hogy figyeljék itthon az ablakokat (váratlan viharok jönnek, s  volt, hogy az utolsó "utáni" pillanatban csuktuk be a tetőtéri az ablakokat)

    előzmény:
    WestHill (56503)
    2016-07-12  20:45
  49. 2016. július 12. 20:4556503.

    Szia Zsuzsa, remelem minden rendben nalatok, most olvastam es lattam a videokat, hogy micsoda iteletido soport vegig a kornyeketeken.


    Pusztító vihar csapott le Szombathelyre - Videók! - Népszava

    előzmény:
    őszirózsa (56481)
    2016-07-06  20:06
  50. 2016. július 12. 20:1456502.

    Ne is gondokozzal ilyesmin. Nyilvan az o kedvet keresve vittetetek ki, hiszen neki is nagy orom ilyenben reszt venni. Ezen az alapon ki se lehetne menni a lakasbol. A szerencse az, hogy rajottetek, valami nincs rendben vele. 


     


    Az en kutyam 1 eve halt meg, mas korulmenyek kozott. masfel honapos tortura volt neki. A mai napig nem hevertem ki. Pedig azota van 2 rosszcsont kisordog kutyalanyunk. Csokkentik a fajdalmam, de nem potoljak ot.

    előzmény:
    P.F.Dia (56501)
    2016-07-12  11:10

Címlap

top