Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2002. november 14. 14:5551.
    En lelkesen osszeszedtem a kedvencekhez egy csomo temat, s most nem tudok megszabadulni toluk. Nem mukodik a torles??? --- En a spenotot a mikroban fozom meg, (par perc) kozben fokhagymas rantast keszitek, s beaztatok valamennyi zsemlet tejben. A gepben osszekeverem, s ha kell, meg teszek hozza egy kis tejet. A szine is jobb, a kinezese is. Tukortojassal esszuk, en nagyon szeretem. Itt nem hallottak rola: sos vizben ossze-vissza fozik a szerencsetlent, aztan odacsapjak a tanyerra, puff, egyetek. En nagyon szeretem a zoldsegeket, az egyetlen, amit nem eszem, az a kis kaposztafele, nem jut eszembe a neve. Valamikor vendegsegben lattam eloszor, persze, majdnem peppe fozve, meg a szaga sem volt jo, nem beszelve az izerol. Az jart eszemben, nem vagyok en kecske. A lanyom azt mondja, komenymagos vizben fozve sajt-martassal eheto.
    előzmény:
    kirandulas (50)
     
  2. 2002. november 14. 13:5750.
    Lanyok meg van egy problemam. Ha kinyitom a legyunk stilusosak topic-ot, a Kanadai Vandorlelkek, az aljan van . Ez nem lenne gond, de mivel nalam nem mukodik a tovabbi temak megtekintese, hiaba kattintok ra akar 100x is, ha netalan at kerulunk egy masik oldalra nem fogok tudni belepni, illetve megtekinteni se tudom a tobbi topic-ot. Nektek van ilyen problematok?! Es meg valami, nagyon lassu lett(pedig mar a vilag osszes "cookies"-at beengedem), nekem pedig high speed internetem van es ha egy ideig nem jon be a keresett oldal, utana mar nem is enged be. Nalatok nincsenek gondog?!
    előzmény:
    kirandulas (49)
     
  3. 2002. november 14. 13:3049.
    Szep jo reggelt mindenkinek!!:))) En is megkerultem, szerencsere. En meg a regit talaltam meg es az ujat nem. Hala Bogie felhivasanak, kulonben csak csodalkoztam volna miert en vagyok az egyeduli forum latogato. Az eszembe se jutott , hogy ujat keresek:))Szerintem is a tokfozelek volt a hibas, en sem szeretem es ha jobban bellegondolok egy olyan csunya etel mint a tokfozelek mar dosztig eleg kell hogy legyen egy topic megszunesere:))) A spenotot viszont nagyon szeretem, remelem ez nem ok arra hogy a topic megszunyon. En csak frisset hasznalok, foves utan pedig lecsopogtetem es kesel osszevagom(igy gusztusosabb) utana rantast keszitek sok fokhagymaval, bele teszem a spenotot sozom es tejel eresztem fel. Addig fozom meg besurosodik. A legjobban bundas kenyerel szeretem enni:)))Probaljatok ki batran, a siker nem marad el, persze csak akkor ha valaki szereti a spenotot:)) Megprobalok meg kesobb vissza jonni hatha lesz itt meg valaki . Sziasztok.
    előzmény:
    Bogie (47)
     
  4. Torolt_felhasznalo_376055
    Torolt_felhasznalo_376055
    2002. november 14. 09:2048.
    Sziasztok

    Rajottem meg hogy lehet regi beszelgetesekhez hozza ferni. A tovabbi temaknal keresni kell egy olyan ember nevere akit tudjuk hogy irt abba a temaba. A megjeleno lista kidobja a regi beszlegeteseket is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2002. november 14. 02:3547.
    Aranyoskaim !!! Hol marad a tejszin??? Marmint amit a spenotba raktok. . . . en annelkul ra se gondolok :-))))))))))))
    Donna az Amerikai is csak akkor jon elo ha valaki a kedvencekbol (regi) "elohozza!! Az uj listan nincsen rajta, ahogy a mi forumunk sem volt, de ha bemesz a regibe a "kedvencen" es elkezdesz ott egy csomot irogatni akkor majd az jon elo !!!!!Huuu hat akkor meg mekkora kavarodas lenne. Azert irtam a regibe egy "felhivast" hogy irjatok ide, ha megis veletlenul odatevednetek, hogy ne legyen tobb kutyulodas mar.
    előzmény:
    donnaBe (46)
     
  6. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 01:2646.
    Ugye mondtam en!!! Most mennem kell, sok sikert a spenothoz es a futashoz is, a ferjem fejtagitason van es en furdetem a gyerekeket ami nem kis dolog egy embernek, utana akar uszodanak is lehet hasznalni a furdoszobat. Szioo!!!
    előzmény:
    rvic (45)
     
  7. 2002. november 14. 01:2345.
    Akkor tenyleg a tokfozelek lehetett az oka. :) A tokfozelek es a fasirt is jol sikerult.
    előzmény:
    donnaBe (44)
     
  8. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 01:1944.
    De aztan kimoderaltak. . . .
    előzmény:
    donnaBe (43)
     
  9. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 01:1843.
    Az eltunt oldalon kerdeztem reggel, hogy hogy sikerult a tokfozelek es a fasirt.
    előzmény:
    donnaBe (42)
     
  10. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 01:1742.
    Alltalaban friss spenotot veszek, megfozom sos vizben es leturmixolom. Utana berantom, sok fokhagymat teszek bele, es amikor mar majdnem kesz akkor egy tojast felverek es belekeverem. Utana meg egyet "rottyantok" rajta es kesz. A baj csak az, hogy ugy telefrocskoli a konyhat es engem is. A mirelit is jo, azt csak rantani kell.
    előzmény:
    rvic (41)
     
  11. 2002. november 14. 01:1341.
    Meg nem kezdtem el. 8-ra jon a baratnom, addigra kell kesz lennie. Te hogy csinalod?
    előzmény:
    donnaBe (40)
     
  12. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 01:0940.
    Tudod hogy van, minden kezdet nehez. Hogy sikerult a spenot? Vagy meg nem kezdted el? Nalunk csak en szeretem, ezert csak ritkan kerul teritekre.
    előzmény:
    rvic (39)
     
  13. 2002. november 14. 01:0439.
    Tulajdonkeppen elkezdeni nehez, de mikor kint vagy es futsz, olyan jo erzes. Persze, nem szabad tulhajtanod magad. Nekem is mindig az elkezdessel van bajom. Itt bent meleg van, kenyelmes a fotel, kint meg -16 fok. Brrr. De pont a hideg miatt jo. Itt lakunk a gazdag negyed toszomszedsagaban (200 meterre), igy mindig a gyonyoru nagy hazak kozott futnk a csillogo hoban. Jol hangzik, nem? :)
    előzmény:
    donnaBe (38)
     
  14. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 00:5738.
    Hat bizony lehetsz is. Nekem csak az elhatarozas marad, meg a kifogas. Pedig Szombaton eskuvore megyunk es olyan jo lenne egy kicsit kenyelmesebben beleferni a ruhamba.
    előzmény:
    rvic (37)
     
  15. 2002. november 14. 00:5537.
    Inkabb csak kocogok, egyelore egy kis setaval megtuzdelve. A heten mar ketszer voltam! Olyan buszke vagyok magamra!
    előzmény:
    donnaBe (36)
     
  16. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 00:5336.
    Hat a szine biztosan. Te Rvic, Te tenyleg futsz???
    előzmény:
    rvic (35)
     
  17. 2002. november 14. 00:4635.
    Mi az, hogy az en tokfozelekem volt az oka?????? Ma spenotot keszitunk. :) Szerintem ez meg csunyabb.
    előzmény:
    donnaBe (32)
     
  18. 2002. november 14. 00:4434.
    Ugy latom, jo nagy kavarodas volt ma a forumon. Meg jo hogy ilyen sokat irtatok, igy idetalaltam. Bagoly, gratulalok, hogy ellenalltal a szuggeralasnak. Engem ma a mosogatnivalok szuggeralnak, de nekem ma be kell adnom a derekamat, mert kesobb jon a baratnom es fozni fogunk. Te hogy birsz ellenallni a szuggeralasnak? Csipogo egyebken Winnipegben lakik (ahol en is), es ma tenyleg -16 fok volt. Tegnap este ebben a -16 fokban mentem el futni, es ma is fogok menni. Nem tudom, honnan veszem ra a lelkierot. . .
    Bagoly, azert szeretettel varunk Winnipegben, persze, szigoruan csak nyaron!
    előzmény:
    Bagoly (31)
     
  19. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 00:4133.
    Bezzeg a Magyarok E. Amerikaban az megvan elejetol a vegeig!!!!!!Mi ez ha nem hatranyos megkulonboztetes!!!!!!
    előzmény:
    donnaBe (32)
     
  20. Torolt_felhasznalo_688827
    Torolt_felhasznalo_688827
    2002. november 14. 00:3932.
    Te Jo Isten, hat itt meg mi tortent?????? Az ember gyanutlanul elmegy a fogorvoshoz es mire visszater mindenbol ketszer van, ketszer van. A regi megvan a "kedvencekben" (kitorolhetetlenul) az uj meg a listavezeto. Miert vontak ki a forgalombaol a regi topicunkat, amikor mindennap volt hozzaszolas, csak nem kimoderaltak minket????? Ennek csak Rvic tokfozeleke lehet az oka, mert ez volt az egyetlen csunya szo ami itt elhangzott.
    előzmény:
    Bagoly (31)
     
  21. 2002. november 13. 23:3531.
    Eros akarattal ellenalltam a szuggeralasnak es nem porszivoztam, ugy veltem, nem erdemes. . . Orulok, hogy ismet egyutt vagyunk, de hianyzik a DonnaBe, Kirandulas, remelem, elojonnek. Hiaba eroskodom, nem tudok letorolni dolgokat, most mi lesz? Csipogo, hol a csudaban laksz, hogy - 16 fok volt? Azert kerdezem, hogy oda ne menjek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_376055
    Torolt_felhasznalo_376055
    2002. november 13. 22:1830.
    Csipogo

    Nalatok csak fiuk jatszak? Nalunk kozepso lanyom is meg van orulve erte. Most hetvegen tartottuk elmaradt partyjat kapot egyet ajandekbe egyik osztalytars nojetol igy nekem le lett a gondom rola. :) Karacsony az meg jo nagy gond annyi jatekuk meg mindenuk van hogy otletem sincs mit kapjanak. Nem vagyok hiva ugyanolyan jatek csak mas kepekkel vasarlasnak. Ha szabaly azonos vagy hasonlo az egy jatek oly mindegy a kep rajta. Szinte mindenfajta tarsasjatekunk van mar. Van valami szuper otletetek karacsonyra szivesen vennem.
    Nekem is bement uj is a kedvencekbe. Megkulonboztetni meg a vandor es a va`ndor kozotti ekezettel tudom . Ekezet nelkuli az uj.
    előzmény:
    csipogo (27)
     
  23. 2002. november 13. 20:5529.
    Szia. !!! Na most en nem vagyok sokaig. Alig tudtam levelet irni. Valahogy nem akart kinyilni ez az iro resz. Be kellett zarnom, es ujra nyitnom. Szoval mindjart megyek az iskolaba Jamiekemert. Utanna nem tudom mennyileckeje lessz. De aztan feltetlenul jovok. Valahol csak osszefutunk. Addig is Vigyazz magadra. Porszivozni ide is lehet jonni!. Utalom csinalni, de hat muszaj. Szerencsere pici fiokam szereti csinalni. Igy neha kunyeral, hogy hagy csinalja. Mondom velem lehet alkudozni. Csinaljad. Inkabb fozok addig is.
    előzmény:
    Bogie (28)
     
  24. 2002. november 13. 20:4328.
    Szia Csipikem :-))) Orulok, hogy te is idetalaltal :-)) Most meg van dolgom , majd kesobb jelentkezem. :-)))) Bagoly gyere hozzam is porszivozni, ha mukodik nalad a "szugeralas" :-))))))
    előzmény:
    csipogo (27)
     
  25. 2002. november 13. 20:1627.
    Szerbusztok. En is idetalaltam. A Bogie felhivasat kovettem. mertnekem elo jott a regi is. es utanna megkerestem ezt az ujjat. Es betettem a kedvencekbe. Es most nekem meg vana regi is, meg az uj is. Nemtudom kitorolni. Jo mi? Nem baj, amajd megszokom melyik az uj, es mejuka regi. A fenenek kellett ezt igy megkutyulaszni. De a leneg, hogy mindenki ujra tudjon csatlakozni. Szoval a felhivas jo. Ha a regit kinyitjak, az alapjan meglehet talalni az ujjat. Ittamugy het agra sut a nap. Es nagyon hideg van. Reggel -16-fok volt mikor keltem 7-kor. A ho mar megmarad az biztos. Igy a feher karacsony az biztositva van. Olvastam a jo kis pulykareceptet. Majd kiprobalom. En ugy szoktam pulykat sutni. Hogy feldarabolom, es csak annyit sutok, hogy elfogyjon. Teszek melle par gerezd fokhagymat. Es megszorom Montreal Chicken keverekkel es kicsi vizet, olajat ontve ala kisutom. Nagyon finom omlos lessz. Es jo izu. Itt mar minden uzletben karacsony van. Mire odaerunk mar nem is lessz erdekes, mert annyit lattuk. Ma megvettem a fiamnak a kotelezo karacsonyi orulet jatekot. Mert most minden iskolas fiu Blaybladdel akar jatszani. Lehet nem jol irtam. Szoval mar a TV-is ezzel az orulettelfoglalkozik, hogynem lehet kapni, es akkor mi lessz karacsonykor a fa alat ugye. hat persze, hogy az enyem is azt akar. Hat tegnap bemondta a Tv-hogy hol kaphato. Igy aztan ma megvettem en is. Legalabb marezt beszereztem a fa ala. Most dugdosgathatom.
    előzmény:
    Bagoly (26)
     
  26. 2002. november 13. 19:4426.
    Koszonom. Most megszuggeralom magam, hogy menjek porszivozni.
    előzmény:
    Bogie (25)
     
  27. 2002. november 13. 19:1725.
    Nekem a regi a "kedvencekben" volt es ha ott kattintok ra akkor a regi jon elo. De mashogy oda mar nem lehet bejutni csak ha eddig is a "kedvencekben" volt. A forum listan pedig csak ez van amit most inditottal, a regi nincsen, az egyszruen eltunt a tobbivel egyutt. Ha megnezed senki sincsen az uj listan, pl az Eszak Amerika sem, meg a Magyar no/lanyok kulfoldon stb. Csak azert voltak a jobb oldali listan meg ma mert akik hasznaltak azok a regi "kedvencre' kattintva jottek be.
    előzmény:
    Bagoly (24)
     
  28. 2002. november 13. 19:1224.
    Igen, erthetoen, (hogy a csudaba talaltad meg a "regit"?) Nekem itt a problema: valamit ki akarok torolni es makacsul megmarad.
    előzmény:
    Bogie (22)
     
  29. 2002. november 13. 19:1123.
    Na figyeljel, ha mostan bemegyek a regire es elkezdek irkalni egy csomoszor akkor az fog elojonni !!!!!! Ez a gond !!!!!!
    előzmény:
    Bogie (22)
     
  30. 2002. november 13. 19:0922.
    Bagoly, akkor a regit ki kell toroljem a "kedvencekbol" mert ugyanaz a nev nem lehet ketszer. Nekem nincsen gondom itten megtalni az "uj" at, de addig nem torlom ki a regit amig mindenki meg nem talalja itt az ujat. Donnanak is a regi van a kedvenceken!! Nem tudom erthetoen irtam ???
    előzmény:
    Bagoly (21)
     
  31. 2002. november 13. 19:0721.
    A regit egyaltalan nem talalom, nem baj, ugyis elavult mar! Ha jobb oldalt nem vagyunk a sorban, kattints a Kedvencekhez ad-ra es ott leszunk. (remelem)
    előzmény:
    Bagoly (19)
     
  32. 2002. november 13. 19:0320.
    Hat az rendben is lenne Bagoly, de akkor mostan hova irkalsz?? A regibe is fogsz vagy mi a csuda lesz mostan? A regibe csak az tud bejonni akinek a "kedvencek" listan volt. Es az sem mukodott mindeig nekem sem, marmint a kedvencek.
    előzmény:
    Bagoly (19)
     
  33. 2002. november 13. 18:5919.
    Hej, kezdem megszeretni ezt az uj format! A kedvencekhez meg egymas utan adagolok, csak legyen eleg hely.
    előzmény:
    Bogie (18)
     
  34. 2002. november 13. 18:5518.
    Ne aggodj Bagoly en megtalaltam es irtam a lanyoknak, hogy ide jojjenek, mert a regibe csak az tud belepni akinek a "kedvencekben" volt a forum. Remelem mindenki idetalal majd:-))
    előzmény:
    Bagoly (17)
     
  35. 2002. november 13. 18:5317.
    Megis ugye-fogyott vagyok, a regit nem talalom.
    előzmény:
    Bogie (16)
     
  36. 2002. november 13. 18:5016.
    Az a naj Bagoly, hogy a regi mar csak a kedvenceknel jon elo, nincsen a listan, csak ez az uj !!!! Szoval jobb ha tudja mindenki.
    előzmény:
    Bagoly (14)
     
  37. 2002. november 13. 18:4915.
    Irok a regeibe MINDENKINEK aki azt hasznalta, hogy bejusson, hogy ide jojjenek.
    előzmény:
    Bogie (13)
     
  38. 2002. november 13. 18:4914.
    Alabbiakat ne vedd figyelembe, megtalaltam.
    előzmény:
    Bogie (11)
     
  39. 2002. november 13. 18:4713.
    Huu Bagoly, ha nem tetted fel a kedvencekre ezt a forumot, akkor nem tudok segiteni, de tudod mit az is hol mukodik hol nem, a legjobb elfelejteni az egeszet, irok Donnanak priviben, hogy ide jojjon majd, mast nem tudok csinalni. Ha benne van neked a "kedvencekbe" akkor arra kattintsal ra es akkor bejon a regi, de lehet mire oda ersz mar az sem :-((((
    előzmény:
    Bagoly (12)
     
  40. 2002. november 13. 18:4412.
    En a Kedvenceket nem talalom, segits!
    előzmény:
    Bogie (11)
     
  41. 2002. november 13. 18:3911.
    Jaj Bagoly, mostan rakattintottam a "Kedvencekre" es ott a mi rovatunkra, haaat ott az egesz beiras, es Donna oda irt reggel, na ez jol meg van kutyulva.
    előzmény:
    Bagoly (10)
     
  42. 2002. november 13. 18:1710.
    Tudjatok, mit nem ertek? Most jottem a "Mit fozzek holnap"-tol es ott van mind az l458 hozzaszolas - miert semmisitettek meg es tuntettek el a mi erdekes, hasznos es szellemes iromanyainkat?
    előzmény:
    Bogie (9)
     
  43. 2002. november 13. 17:429.
    Ez igaz Bagoly, nehany tema nem baj, hogy nincsen, de a kitorlest eddig is automatikusan csinaltak, azt hiszem ha 3 honapig nem irtak akkor kitoroltek a topikot. Hmmmm csirkelaba meg zsir :-)))) Zsirt nem eszunk, regen szerettem, mostmar nem birom megenni. A csirkelaba az jo lenne, elragcsalni kicsiket :-)))))
    előzmény:
    Bagoly (8)
     
  44. 2002. november 13. 17:358.
    Szegeny nagymamad, eszembe jutott egy vicc, egy hozza hasonlo nenike a mennyorszagba kerult, s bizony, az uton megehezett. Az angyalkak mindjart jottek es mosolyogva, vidaman mondtak neki, na most hozzuk a kedvenc eteledet. Es hoztak egy nagy tal csirkelabat. Tanulsag: ne legy tul szereny! Orulok, hogy elokerult mindenki, kepzelhetitek, milyen nagyot neztem, mikor kerestem a rovatunkat es sehol semmi es senki. Azt jol tettek, hogy eltuntettek olyan csoportokat, amihez mar nem szoltak hozza. Most lehet inditani uj temat.
    előzmény:
    gabici (6)
     
  45. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2002. november 13. 17:227.
    Szia Bogikám, ez az ujitás -most kukucskáltam bele- nem tetszik nekem sem, jobb volt a régi. Most mi lesz. Meg kell majd jegezni, vagy végigbogarászni, hogy hol mik vannak és felirni. Én már itt tartok és még csak az elején vagyunk. Remélem mindenki megtalálja majd magát. Pusz
    előzmény:
    Bogie (5)
     
  46. 2002. november 13. 17:136.
    Jo reggelt, napot mindenkinek. Szoval ujraindultunk, mintha ettol fiatalabbnak ereznem magam?! De milyen elokelo helyen vagyunk:Legyunk Stilusosak. Almomba sem jutott volna eszembe itt keresni a rovatot. Visszaolvasva nagyon jokat ettetek, csorog a nyalam. Na de en is foztem toltott kaposztat, egy het alatt a vegere is ertunk. A zsirt a fagyasztott "pastry"-k kozott kell keresni, legalabbis itt, es teszta van raja. Elore en is teszta alapanyagnak gondoltam. A csirkelabrol a nagymamam jutott eszembe. O mondta orokke, hogy azert eszi mert az a kedvence, igy utolag visszagondolva, szerintem neki mar csak ez jutott. Hiszen minden unokaja combot, mellet szarnyat akart es 7 voltunk, mint a gonoszak. Mi mas maradt hat neki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2002. november 13. 17:065.
    Szia Bozse :-)) Hat latod, Bagolynak ujra kellett inditani a forumot, mert kitoroltek teljesen. Nem valami jo ujitas :-(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_450656 (4)
     
  48. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2002. november 13. 17:014.
    Szia Bagoly, mijen uj stilus, én nem vettem észre semmit. Ja a multkor már ezt megtették tényleg. Hát az ujitás az ujitás. Ide fog mindenki találni, ne aggódjatok, legalább is remélem. Mi a helyzet a kincsvadászattal? Senki a füle botját nem mozditotta, hogy megszervezzük a buvárkodást én meg magamtól nem merülök alá, mert még nem találok vissza. Hol vagytok?
    előzmény:
    Bagoly (1)
     
  49. 2002. november 13. 16:593.
    Mostan addig irkalok, amig felkerulunk a friss forumra, hogy aki keres bennunket, az megtalaljon :-))))))
    előzmény:
    Bagoly (1)
     
  50. 2002. november 13. 16:512.
    Jo reggelt "uj" vandorlelkek. Hat mi a feneert toroltek ki a mukodo forumot. Koszi Bagoly, hogy ujra inditottad :-)))) Na itt vagyok, megjottem , jol telt ez a nehany nap a lanyokkal. Rengeteget mentunk kicsit elfaradtam de megerte :-)))))
    előzmény:
    Bagoly (1)
     

Címlap

top