Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. június 23. 10:38269451.

    Jó reggelt.


     


    Nem tudom, hogyan sikerült Anikó elmenned,inkább mikor lehet, hogy még itthon vagy, csak le ne késsek a jó kívánságokról.Minden szerettednek kívánom a legjobbakat, és legyen szép életük. Te meg szórakozzál jól, biztos sok  szépet, hallasz. 


     


    Julikám itt talin annyira meleg volt, hogy  azt hittük, ki sem lehet menni. 


    Igen jelentkeztem én is. A szobafoglalást úgy tegyétek meg,hogy  a  baglyokat egybe, mert én nagyon későn alszom el. Mostanában hajnalban ébredek. Ma 4 óra körül. Remélem addig megváltozik ez a szokásom.


    Macsikám, remélem beírtál a nagykönyvbe engem is. A reggeli hőmérséklet látom elég magas. 


    Az én "legvárom" még várja a főzést, most éppen édesen alszik a hűtőben.


    Igen Julika Évával találkoztam és nagyon sokat beszélgettünk, kivételesen én is sokat beszéltem.


    Marika, Sacika jó beszélgetést nektek, még pletyka szinten is. Azért majd mondjátok el mi van a rovásomon. 


    Magdikám, először a"keresztbe hosszában" szót olvastam el, elállt a lélegzetem,- ilyen  nyíltan beszélünk valamiről....- de aztán megvilágosodtam. Ne haragudj. hehe


    Itt olyan fátyolfelhős az idő, kicsit lengedez a szél.


     

  2. 2017. június 23. 10:19269450.

    Igazad vagy Macsikám!


    Látod, a régire emlékszem, ami tegnap volt arra nem. Nem mondok újat, meleg van, elvonszoltam magam a boltba, remélem mindent vettem, még ide a szomszédba sem jó menni ebben a melegben. Emlékeztek, milyen meleg volt az Ildi talin???A ruha szárd, mostam, és az ágyneműs szekrényben vágtam rendet. Ha jönnek a gyerekek ne akkor kelljen turkálni. Mert néha olyan lesz a szekrényem, hogy turkálni kell ha meg akarok találni valamit. Most elölről kezdődik, mindennek van helye, ott is van...aztán ha vasalok és sietek csak beteszem, ahol helyet látok...és így züllik le a szerény. 


    Most gyűjtöm az erőmet, a kedvemet a kamra polc rendbe tevésére. Új nylon kell az üvegek alá, az üres üvegek mennek, illetve viszem ki a hátsó kamrába..kint a porta végén. A banyatankba szoktam rakodni azzal fuvarok. 

    előzmény:
    Picivirág1 (269448)
    2017-06-23  09:11
  3. 2017. június 23. 09:59269449.

    Helló minden kislánynak.


    Voltam piacolni ami nem maradhat el. Bár most nem olyan volt mint szokott lenni. Kénytelen voltam a kocsiban ülni, mert Juditot vittem magammal. Fodrászra vártunk fél 8-ig. Akkora jött nekünk. Már ráfért egy festés és vágás. Csak beszaladtam venni kávét és cseresznyét. Judit nem tud 3-4 percnél többet állni és ezért a kocsiba maradt. Persze nem hagytam egyedül. Siettem vissza. Aztán jött a fodrász és hamar végeztünk.


    Julika volt tegnap Ildikó. Ő is jelentkezett a talira. 


    Anikó, Erika érezzétek jól magatokat, jó csavargást. 

  4. 2017. június 23. 09:11269448.

    Magdi!


    A fenékig tejföl az nagyon jó. A nem fenékig az olyan savós. Ezt a miskolci unokatesóm mondta. El volt ájulva a csabai tejföltől..ő mondta, hogy itt fenékig tejföl a tejföl. na...akkor gondolkozzál...én vajon milyen tejföl lehetek? Erre mondtam, hogy nem vagyok és talán oda nem írtam, hogy fenékig tejföl..tehát valószínű kis hibával vagyok tejföl. de ezt nézzétek el nekem


     

    előzmény:
    harangvirag08 (269447)
    2017-06-23  08:39
  5. 2017. június 23. 08:39269447.

    Én is "be ijedtem" ....aztán rájöttem ...engem lehet...keresztbe-hosszába....persze csak viccelek.


     


    A nagy igyekezetben még köszönni is elfelejtettem: Jó reggelt.


    Julika ....milyen a tejfel?


    Én aludttej nem vagyok....az egyszer biztos.


    Legyen szép a napotok ....én kóválygok.Az éjjel valami vihar szerűség volt.Esőnek nem látom nyomát.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (269444)
    2017-06-23  07:57
  6. 2017. június 23. 08:33269446.

    Drága Anikó!


     


    Talán még nem késtem el.Nagyon sok szeretettel köszöntöm az ünnepeltjeidet....érezzétek nagyon jól magatokat!!!

    előzmény:
    ancsa46 (269442)
    2017-06-23  07:51
  7. 2017. június 23. 08:12269445.

    Szép jó reggelt!


     


    Marika jó utat, érezzétek jól magatokat! Jó találkozást, a pletyivel csak óvatosan ..


    Anikó érezd jól magad, várunk haza. Az ünnepelteknek minden jót kivánok!


     


    Eső hangjára ébredtem, kicsit lehült, de már világosodik


    Lecsót főzök, magamnak diós tésztát, karfiol leves maradt tehnapról..


    Mára vendégeket várunk, itt alvósra. Holnap csavarogni megyünk Kevére és talán Makádra is. 


     


    Legyen szép napotok!

  8. 2017. június 23. 07:57269444.

    A pletykát illetően. Most jól rám ijesztett Marika. Mélyen gondolkodóba estem, vajon engem miért fognak "kibeszélni"? Van miért, nem vagyok tejfel...de azért csak módjával, enyhítő körülményeket vegyetek figyelembe

    előzmény:
    ancsa46 (269442)
    2017-06-23  07:51
  9. 2017. június 23. 07:54269443.

    Szép napot!


    Még van egy kis idő az indulásig, gondoltam benézek.


    Korábban keltünk, még egy kis locsolás be volt tervezve, de az égiek besegítettek.


    Nem sok, de többet ért.


    Én is kétnaposra szavaznék.


    Puszi mindenkinek.

  10. 2017. június 23. 07:51269442.

    Szervusztok.


    Remélem nekem is remek napom/jaim lesznek. Beköszönni, elköszönni jöttem egy kis időre nem leszek gép közelben, bár ott is van gép, de a program szerint idő nem lesz. Mindjárt jön értem T. és nem tudom mikor érek haza, de majd jelentkezem.


    Macsi, nagyon szép a kerted, az én rózsáimat  egy-kettőre leégeti a nap, szinte nincs is most virágzó. A fű,vagyis az ősgyep bizony kiszáradó félben vegetál.


    Kívánok mindenkinek nagyon szép hétvégét, a talizóknak jó dumcsit, egy kis pletyi belefér, de ne essetek túlzásba, és fotókat kérünk.


    Majd jelentkezem itthonról.

  11. 2017. június 23. 06:40269441.

    Lehet, hogy még is meleg van? Sokat tévesztettem. Ildi Évával találkozott...és "Remek" napom lehet, mert egymás után háromszor használtam a remek szót

    előzmény:
    Picivirág1 (269440)
    2017-06-23  06:38
  12. 2017. június 23. 06:38269440.

    Szervusztok!!!!!


    Kellemes szellő lengedez...most még ideális a hőmérséklet. A cicácskák itt fekszenek egymás hegyin hátán a modem mellett, kimosakodva. Egymást nyalták fényesre. 


    Látom sok a jelentkező a találkozóra. Jó lenne eldönteni, hová is megyünk? Legyen kért nap, ha a többség úgy kívánja. 


    Reggeli gondolatom röpköd mint a madár, ott van Zalakaroson...egy remek találkozó van készülőben. Milyen jó, hogy Sacinak ilyen gondoskodó gyermeki vannak, az utaztatással megkönnyíti a dolgát.  Mi meg itthon érdeklődve, kissé irigykedve  várjuk a beszámolót. Marikáékra egy remek hét vár...nyaralás, gyógyulás..


    Gabira is gondolok. Remélem  a remek matracon  gyógyul, enyhültek a fájdalmai.


    Irigylem Magdi "legvárját"..na nem a főzést..az evést Én nagy lekvár fogyasztó vagyok, látszik is rajtam


    Gondolkodtam, hogy láttam tegnap Ildit? nem tudom, hogy az Ávávan való találkozás tegnap volt, vagy tegnapelőtt? Szita az agyam....valami kapor szósz dereng. Szeretem


    Annuska!


    "Én reménykedem, hogy a hétfői doki vizit után megoldódik a térd dolog." Ez mit jelent? valamit csinálnak a térdeddel???


     


     

  13. 2017. június 23. 06:35269439.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!


    Ti sem fogtok fázni ma... talán már a piacot is megjártad?......de jó, hogy ilyen népes a lista

    előzmény:
    macska54 (269438)
    2017-06-23  05:29
  14. 2017. június 23. 05:29269438.

    -----

  15. 2017. június 23. 04:31269437.

    Reggl fél 5!

  16. 2017. június 23. 04:23269436.

    Marika feljegyeztelek. Jó utat, szerencsés megérkezést.


    Jó reggelt mindenkinek. 

  17. 2017. június 22. 21:56269435.

    Élég késő van, de azért még jöttem.


    Macsi köszönöm ezt az aranyos képet.


    Szeretnék én is jelentkezni.


    Mindenkinek köszönöm az útravaló jó kívánságot.


    Már alig várom, hogy találkozzunk Sacival.


    Biztos jót fogunk beszélgetni./egy kis pletyka is lesz/


    Vigyázzatok magatokra.


    Puszi mindenkinek.

  18. 2017. június 22. 21:07269434.

    Majd meglátod, hogy mi  menet közben is tudunk beszélgetni.Láttál volna bennünket a botfai templom előtt....még hátra fordulva is.A lábfájást is elfelejtjük ....ne nyavajogj már előre...úgy fogsz menni mint a nyúl.Láttad volna Annuskát Botfán.Jaj ...Lányok ...ülök itt a gép előtt és röhögök ..eszembe jutott az ágyazás ....na meg a torta...hány szelet is volt?Annyira finom volt ...rekordot ettem.

    előzmény:
    rezeda02 (269420)
    2017-06-22  19:34
  19. 2017. június 22. 21:05269433.

    Köszönöm. Felvételt nyertél a "szaknévsorba". 


    Akkor jól elfáradtál, igaz??? Pihenj most már. 

    előzmény:
    harangvirag08 (269432)
    2017-06-22  20:56
  20. 2017. június 22. 20:56269432.

    Nagyon szép.

    előzmény:
    macska54 (269427)
    2017-06-22  20:16
  21. 2017. június 22. 20:55269431.

    Most értem haza....még mindig nagyon meleg van.


    Anikó ...elkészült a "legvártom"...egy régi kolléganőm szokta így mondani.Olyan se lekvár se dzsem ....de nagyon finom.Most értettem meg miért olyan drága a cseresznyelekvár.A magozás alatt lehet meditálni.


    Lehet még jelentkezni a "szaknévsorba"? Jó lenne ha összejönne egy találkozás.


    Saci ....szépek a strand képek ...kicsit nosztalgiáztam.


     


    Marika  jó utat holnapra...kellemes találkozást Saciékkal.

  22. 2017. június 22. 20:50269430.

    Persze hogy fent vagy a listán. Az nem kérdés. És valóban 2 naposra kell tervezni. 


    Nusimama addig locsolkodunk míg ki tudjuk fizetni. Ha majd nem akkor nem pacsálunk. 

    előzmény:
    erry (269429)
    2017-06-22  20:36
  23. 2017. június 22. 20:36269429.

    Már mi is túl vagyunk a locsoláson. Lehült a levegő, fel kellett venni hosszú ujjú pólót és hosszú gatyót. De most nagyon kellemes az idő.


     


    Jaj de jó, alakul a szeptberi tali. Véleményem szerint kellene a két nap.


    Macsi remélem a listán már fent vagyok.


     


    Nyugodalmas jó éjszakát!

  24. 2017. június 22. 20:36269428.

    Marika, érezzétek nagyon jól magatokat . Pihenjetek, fürödjetek és a mini tali is sikerüljön.


    Macsi szép a kerted, a rózsák, a panoráma is. Neked sem kevés a viz számlád. Nem is gondoltam, hogy ennyire beépült az a rész is.


    Én is voltam locsolni. Nagyon szomjas a föld. Most kezd egy kicsit elviselhetőbbé válni az idő-


    JKellemes, nyugodalmas jóéjszakát kivánok.

    előzmény:
    macska54 (269427)
    2017-06-22  20:16
  25. 2017. június 22. 20:16269427.

    A házunkkal szemben van egy zöld sáv amit mi nyírunk. Amúgy az önkormié. Na ott nem locsolok. De a képekből is látszik, hogy hogy nézne ki a kertem ha nem locsolnék folyamatosan. Már totál ki van égve eső hiányában. Hoztam nektek pár képet a kerti locsolásról. Persze vannak helyek ahol nekem kell kézzel, de örömmel teszem, mert olyan jó ránézni hogy milyen szép zöld minden. Képek a teljesség igénye nélkül. (1 film is közte).  Locsolás.


    Mindenkinek.... kép. 

  26. 2017. június 22. 20:03269426.

    Lányok, sziasztok, már jóideje megjöttem, csak dolgom volt, elébb azt kellett rendezni. Most meg csak olvasok ..olvasok ..és nem érek a végére, illetve az elejére.  Na, majd megoldom. Patiéktól nem írhattam, mert igazándiból nem is volt rá időm, ...félárnyékban napoztam letusoltak, vízbe nem mentem, mert itthon maradt a füldugattyúm. Nem kockáztattam. Sokat beszélgettünk, hideg gyümölcs-salátát és kávé kaptam. Szóval ennyi. Ja, ..még  a nyaralási időpontokat, elmaradt és elkövetkező  szüli napok megtartását   egyeztettük. ÉHES VAGYOK, bocs fönnakadt. Ennék újhagymát, de holnap orvos. 

  27. 2017. június 22. 19:44269425.

     a cica sétált át rajta, nem láttam, hogy van -e írás? és 


    megírtam még egyszer. Ő a bűnös

    előzmény:
    rezeda02 (269422)
    2017-06-22  19:37
  28. 2017. június 22. 19:43269424.

    Köszönöm szépen. Igyekszem. 

    előzmény:
    Picivirág1 (269421)
    2017-06-22  19:36
  29. 2017. június 22. 19:41269423.

    Röhögni azt lehet...mi is visítottunk...nagyon jó volt. Azt a látnivalót arra írtam, hogy tavaly azt mondták menjünk Székesfehérvárra. Nos, ha olyan városba megyünk, ahol még nem jártam, és megtettem x kilométert, persze hogy megnézem a látnivalót. Egy velencei kiránduláson azért csak sétálnánk a tónál? Itt "idegen" csak te vagy, mindenki már ismeri egymást. de most már igazán tehetnél róla, hogy ne így legyen. 

    előzmény:
    rezeda02 (269420)
    2017-06-22  19:34
  30. 2017. június 22. 19:37269422.

    Hűűű ez nagyon nyomatékos, kétszer is mondod, utána egy nagy papirpazarlás és végül egy R betű. De mi lehet közte? 

    előzmény:
    Picivirág1 (269415)
    2017-06-22  18:26
  31. 2017. június 22. 19:36269421.

    Jajjj de cuki kép...már ezért érdemes elutazni. Én olyan boldog voltam a keletis képpel!!!Ezek a képet testre szabottak. 

    előzmény:
    macska54 (269419)
    2017-06-22  19:25
  32. 2017. június 22. 19:34269420.

    Ha emlékeim nem csalnak, beszélgetésre soha sem lenne elég az idő és mindig maradna még sok dolog, amit nem beszéltünk meg. Főleg akkor, ha néhányan újak is vagyunk egymásnak! Abból a pizsamapartiból kimaradtam, jó lenne bepótolni. Valaki kánikulában is zokniban alszik? Jó lenne, ha Borsika is jönne és megláthatnánk az almazöld szájkendőjét, amihez ugyanolyan pizsamája is van! Minden esetre a röhögő izmainkat fel kell készíteni! 


    A látnivalókkal kapcsolatban: menet közben nehéz beszélgetni, meg aztán sokunknak fáj a lába, vagy ha előzőleg nem is fájt, a menéstől megfájdul (nekem). 

    előzmény:
    Picivirág1 (269412)
    2017-06-22  18:21
  33. 2017. június 22. 19:25269419.

    Pici Julika( ciccek tündériek) és Gabi beírtalak a névsorba.


    Sacika érezétek jól magatokat a mini talin Marikával.


    Drága Marika! A kép neked készült, az elmond mindent.

  34. 2017. június 22. 19:16269418.

    Nekem megjött a kedvemmajd nagyon részletes beszámolót kérek...ha már nem tudunk ott lenni...érezzétek nagyon jól magatokat. 

    előzmény:
    silinga (269417)
    2017-06-22  19:14
  35. 2017. június 22. 19:14269417.

    Marika....ha még benézel kívánok jó utat....és kedvcsinálónak küldök pár képet, Veráék ma is lenn voltak a fürdőn......ezek a helyek /és több más is/ használhatók a sima belépő jeggyel.........Persze rátok biztos más szabály vonatkozik, gondolom benn van a szálló árban...


    Megismétlem, hogy szeretettel várunk benneteket.....megyünk értetek....

  36. 2017. június 22. 18:27269416.

    Bocsánat...ez Incike csinálta

    előzmény:
    Picivirág1 (269415)
    2017-06-22  18:26
  37. 2017. június 22. 18:26269415.

    Gabi!


    Igen, vonattal megyünk és csajos buli lesz....lesz aki vigyáz rád!!!!!


     


     


    Gabi!


    Vonattal megyünk...csajos buli lesz...ne félj..lesz aki vigyázz rád. Rám számíthatsz.


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


    R

    előzmény:
    rezeda02 (269413)
    2017-06-22  18:22
  38. 2017. június 22. 18:26269414.

    Marika, nagyon szépen köszönjük.


    Nektek kívánok nagyon jó pihenést, és jó beszélgetést.

    előzmény:
    Sacika44 (269393)
    2017-06-22  15:47
  39. 2017. június 22. 18:22269413.

    Elvileg én is mennék természetesen. Persze függ sok mindentől. Lesz-e abban az időszakban előre programozott kontrollom, amit most még én sem tudok. (Ezt nem lehet módosítani). Ha az utazásnál együtt leszünk, az nagyon jó lesz. Gondolom vonattal megyünk. Lacit meg akarom kímélni attól, hogy gardírozzon, bár biztosan nagyon fog félteni, mert nagyon nyunyi lettem az utóbbi időben. Hány napos lesz? Legalább kettő? 


     

    előzmény:
    macska54 (269397)
    2017-06-22  16:07
  40. 2017. június 22. 18:21269412.

    Ja...őszi tali!!!


    Elméletileg szeptember 11-17 ig nincsen semmi beírva a naptárba. Utána jön a sógornőm lánya Kanadából. valami olyan hely kellene, ami kb. mindenki számára egyformán megközelíthető. Én még nem voltam a velencei tavon...nem tudom, hogy kell-e két nap? Ha olyan helyre mennénk, ahol van látnivaló, akkor igen, de ha "csak ülünk a teraszon, és mondjuk déltől éjfélig beszélgetnék, meg másnap délelőtt, akkor elég egy nap. ..de mindenki mondja el a véleményét...befogadó vagyok mindenre. 


    1. Összebújnak a modem melegénél


    2. Elájultak

  41. 2017. június 22. 18:03269411.

    Szervusztok!


    Remélem mindenki kiheverte a mai "megrázkódtatás". Gabi talált olyan pozitúrát, ami megfelel a fájós résznek. Lacinak sikerült finom sült halat venni.?..ezt szívesen elcsemegéztem volna velük Amikor én úgy voltam, egyik szobából a másikba költöztem, volt hogy térdeltem az ágy előtt , rá borulva tudtam egy kicsit pihenni. 


    Betettem megint egy sajttal cukkinival, tökkel, rakott jénait ... a múltkor nagyon nagy sikere volt, újrázunk. 


    Nálam egész nap be volt csukva az ablak , most nyitottam ki, kellemes szél lengeti a függönyt. de izzadok, nemsokára fürdök...vagy locsolok előbb? talán. 

  42. 2017. június 22. 17:38269410.

    Annuska ilyenkor nem szabad ablakot nyitni. Mindent bezárni, sötétítőket behúzni. És venni egy langyos fürdőt. Amúgy köszönöm szépen. 

    előzmény:
    Nusimama (269409)
    2017-06-22  17:11
  43. 2017. június 22. 17:11269409.

    Macsi párod eddig is nagyon szép eredményeket ért el, a kép is bizonyitja, Reméljük a mostani verseny egy ujabb trófeát fog eredményezni.


    Én reménykedem, hogy a hétfői doki vizit után megoldódik a térd dolog.


    Lányok birjátok még a meleget. Itt áll a levegő. Most nyitottam ablakot, de csak dől be a meleg.

    előzmény:
    macska54 (269408)
    2017-06-22  16:55
  44. 2017. június 22. 16:55269408.

    Sajnos a szelektálás megtörtént. 

  45. 2017. június 22. 16:49269407.

    Köszönöm szépen. Bezsebelem ezeket a gratulációkat és majd átadom Macimnak. Sztem örülni fog. 

    előzmény:
    ancsa46 (269404)
    2017-06-22  16:42
  46. 2017. június 22. 16:47269406.

    Nem baj ha nem tudod, felírlak és majd későbbiekben vissza térünk rá. 

    előzmény:
    ancsa46 (269404)
    2017-06-22  16:42
  47. 2017. június 22. 16:46269405.

    Most akkor már írom a névsort, köszike. 

    előzmény:
    silinga (269403)
    2017-06-22  16:32
  48. 2017. június 22. 16:42269404.

    Macsi, gratulálok párodnak, hát így is lehet. Bizonyááááám!!!!


    Az őszi talira én is mennék "HA." Most az augusztus sok mindent eldönthet, de az is lehet hogy szinte az utolsó pillanatig nem tudok biztosat.

  49. 2017. június 22. 16:32269403.

    Macsi....én is mennék ,  elviekben biztos, gyakorlatban még bármi közbejöhet....

    előzmény:
    macska54 (269402)
    2017-06-22  16:26
  50. 2017. június 22. 16:26269402.

    Még semmilyen, de arról írtunk februárban és a napokban, hogy vissza térünk rá aug.-ban. Egy bizti hogy Te, én, erry már jelezte hogy jó lenne. Sőt Annuska is mondta ha lába engedi jön, oda írtam valamelyik nap hogy visszük. Szóval ha rajtam múlik lesz tali.


    Akkor most kérek minden Menedékes kislányt, hogy elviekben írja le hogy esetleg ki jönne. Én Pestieket tudok vinni. 

    előzmény:
    franci47 (269399)
    2017-06-22  16:20

Címlap

top