Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. január 21. 08:25261401.

    Sacikám ....nagyon sok szeretettel köszöntöm a 18. születésnapját ünneplő Lucsit!


    Szép ünneplést kívánok Nektek!

    előzmény:
    Picivirág1 (261400)
    2017-01-21  08:13
  2. 2017. január 21. 08:13261400.

    Én csak az első részt kezdtem nézni, de belealudtam az ágyban. ha van valami hiba én is kérem a javítást. Köszi

    előzmény:
    veracsek (261399)
    2017-01-21  07:55
  3. 2017. január 21. 07:55261399.

    Kedves lányok!


    A Spring. Day 4. részének úgy nézem, megtaláltam a feliratait, de az 5. részé sehogy se jó. Ha valamelyikőtök ki tudta javítani, kérlek, küldjétek el nekem!

  4. 2017. január 21. 07:38261398.

    A reggelit ellopták!


    Készítek újat:

  5. 2017. január 21. 07:17261397.

    Szervusztok!


    Napindítók:

  6. 2017. január 21. 04:46261396.

    Jó reggelt mindenkinek.

  7. 2017. január 20. 20:42261395.

    Köszönöm szépen ....töltöm.


    Csendesen telt a délután és az este.Egy darabig néztem az amerikai közvetítést.....aztán inkább filmeztem.


     


     


    Jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    franci47 (261389)
    2017-01-20  18:08
  8. 2017. január 20. 19:32261394.

    Igen, lányok igazatok van, de nem egyforma, láthatjátok számokból. Így van felrakva az AvistaZ-ra. Nem  az én saram.


     Az 5-ösnél még nem tartok,így nem jöhettem rá.


    Majd mikor nézitek figyeljétek.

    előzmény:
    veracsek (261391)
    2017-01-20  18:51
  9. 2017. január 20. 19:26261393.

    Film van a levelesládában?..Akkor szaladok és töltöm!

  10. 2017. január 20. 18:55261392.

    Jól látom??? Kettő négyes van és utána a hatos következik.

    előzmény:
    Picivirág1 (261390)
    2017-01-20  18:35
  11. 2017. január 20. 18:51261391.

    Köszönöm, de 2 db. 4. részt küldtél, és 5. részt nem. Gondolom, a második lesz az 5.

    előzmény:
    franci47 (261389)
    2017-01-20  18:08
  12. 2017. január 20. 18:35261390.

    Köszönöm....megkaptam, töltöm!

    előzmény:
    franci47 (261389)
    2017-01-20  18:08
  13. 2017. január 20. 18:08261389.

    Elküldtem a filmet 20 rész és a feliratokat 20 rész.


    Jó szórakozást  hozzá.


    Kép.

  14. 2017. január 20. 18:05261388.

    Sacikának válaszolok gyorsan,


    nem tudom marad-e a netem?


    Reggel korán volt csak, aztán elment teljesen. 12-re igérték, hogy kijönnek, és volt már 4 óra is mire megjött a kocsijuk. Sötétedésig szereltek kint az oszlopon. Most van, ..remélem meg is marad. Gyorsan írtam R-mnak, ne aggódjon, hogy nem jelentkeztem. Elnézést a távollétért, ...fura, ..mert foltokban, ..itt ott- elmosódva, olykor volt egy kicsit a tv, máskor meg kiírta, hogy nincs jel.  Én jól vagyok, csak ez a nátha múlna már el. Minden betegünknek jobbulást kívánok, puszikat küldök.

    előzmény:
    silinga (261376)
    2017-01-20  14:58
  15. 2017. január 20. 18:05261387.

    Köszi! 

    előzmény:
    macska54 (261385)
    2017-01-20  17:37
  16. 2017. január 20. 17:41261386.

    Minden betegeskedő menedékes társamnak jobbulást kívánok. 

  17. 2017. január 20. 17:37261385.

    Tökéletes. 

    előzmény:
    rezeda02 (261377)
    2017-01-20  15:25
  18. 2017. január 20. 17:06261384.

    Szervusztok!


    Ma nagyon sűrű napom volt. Reggel 8 kor már itt volt Nóri..én még a fürdőszobában voltam, hajat mostam. Mondtam, hogy nálam ilyenkor még korán van. De ő már csak ilyen..akkor jön amikor neki úgy tettszik. Aztán szinte megállás nélkül csengett a telefon...fél 11 kor elmentem a temetésre. nagyon jól felöltöztem, nem fáztam. ha lehet azt mondani egy temetésről, hogy szép, ez az volt. Szerintem a beszédet is Jutka néni írta, van két könyve, teli önéletrajzi vonásokkal...a beszéd is az életútját ölelte fel. nagyon személyes hangú, "testre szabott" beszéd volt. gyöngyike, a virágos remekelt, gyönyörű koszorúkat készített, különleges virágokból. A szertartás után a műv házba mentünk,  szépen fel volt díszítve a terem.. a vidéki szokásnak megfelelően tor volt, házi kolbász, sajt, pálinka..száraz sütemény....elbeszélgettünk. 1 kor jöttem haza, azonnal a marhapörkölt főzésnek estem. Melinda elküldte a kuktáját..azt próbáltam ki. Fél óra alatt isteni, puha pörkölt lett. Azért csináltam ma,mert ha ha holnap nincsen szél, délelőtt egy 3.5 kilométeres sétára megyek..itt a faluba. Szokott ilyen lenni, más országokban is ebben az időpontban séták vannak és összeadódnak a kilométerek....Ismerős emberek..kell egy kis mozgás..persze csak ha az idő olyan lesz.


    Aztán Elzával volt egy nagyon hosszú skyp party. 


    Most bekapcsolom a tv-t és varrni fogok.


     

    előzmény:
    silinga (261376)
    2017-01-20  14:58
  19. 2017. január 20. 16:52261383.

    Szervusztok! Nem tudok mit írni, egész nap itthon voltam.


    Tettem- vettem, főztem karalábé főzeléket sült virslivel.


    Port töröltem.Megnéztem az újságot.Jó meleg van.Mikor kezdődött ez a hideg, csak kétnaponta fűtöttünk be a kályhába, most minden nap rakjuk.


    Vége lehetne már ennek a cudar időnek.


    Olvastam a nap történéseit.Jó, hogy Anikó nincs egyedül.Neki is jobb ha érzi van körülötte valaki.


    Annuska pihenj, feküdj ha ilyen lázas vagy.


    Erika vigyázz nehogy megerőltesd a fájós lábad.


    Mindenkinek jobbulást kívánok.

  20. 2017. január 20. 16:11261382.

    Tegnap volt a barátnőm, Sacikám, a gyerekek pedig holnap jönnek, éppen most telefonált a fiam.

    előzmény:
    silinga (261376)
    2017-01-20  14:58
  21. 2017. január 20. 16:03261381.

    Sajnos a második hozzászólásom eltünt.


    Minden betegünknek és gyengélkedőnek jobbulást kivánok

    előzmény:
    Nusimama (261380)
    2017-01-20  15:49
  22. 2017. január 20. 15:49261380.

    Szervusztok


    Anikó remélem jobban van, föleg az megnyugtató, hogy nincs egyedül


    Vajpn Erikával mi van?


    Magdika, tényleg Te olyan érdekes rendezvényeken veszel részt. Csak mesélj, mi szivesen hallgatjuk


    Én sem dicsekedhetek az este 39 fokig futott fel  a hömérő. Ma itt volta fiam, haza hozták a kishavert, mert nem engedte, hogy én menjek érte. szóval egymást vigasztaltuk, hasonló bajokkal küzdünk. Vajon hol szedtük össze?

    előzmény:
    Picivirág1 (261355)
    2017-01-19  20:47
  23. 2017. január 20. 15:33261379.

    Lányok, Anikó egy hangyányit jobban van, de nem vette be a "lórugást". Igaza van dr.Lenkeinek, attól halunk meg, amivel gyógyítani akarnak bennünket.


    Mindenkit puszil, és  köszöni az érdeklődést.


     


    Sacikám, igen,  A full haus-ban,de több másban is. Volt egy zenés film is, aminek nem emlékszem a címére. Érdekes arc, inkább zenész, és megvan a szép ívelt szeme, tehát nem műttette meg. Bár alkalmazni nem akarták ezzel az arccal, de kemény volt, és most így eredetiben van. Lesz majd egy film a  kedvenceddel Voice néven. Valaki majd fordítja, nem tudom ki. Két rész kész van belőle, fogalmam sincs miről szól, két rész van kész belőle.


    Magdikám,  szóval a kenőcsök is?


    Megsütöttem a kiflit, be is zabáltam belőle. előtte még tornáztam is, mert elért a szédelgés.


    Pedig nézném a filmet, amit nemsokára feladok nektek is.


    Két részt láttam belőle, természetesen eddig is benne voltak a klisék, de nem baj. A részek 7oo-asok, de a filmen nem látszik, jobbnak kéne lennie. Újabban csak az 1080-asok, 1 gigán felüliek szépek, vagy attól is függ ki csinálja a filmet. Azért nézhető. bayeva fordította le, első kettőt Sohoney/


    Majd készüljetek 20 részre. 


    Most egyet pihenek, aztán küldöm, addig még van idő, hogy bárki meggondolhatja magát.


    Puszi.


    Képek: Rain/eső  =  Jong Ji Hoon


     


     

  24. 2017. január 20. 15:27261378.

    Jesszusom! Mekkora lett! 

    előzmény:
    rezeda02 (261377)
    2017-01-20  15:25
  25. 2017. január 20. 15:25261377.

    Sziasztok! Megint voltam egy kis sétán, csak a közértbe mentem ki. Nagyon szép idő van. Vittem a telót, hogy majd fényképezek útközben. A legnagyobb felbontásra volt állítva, gondoltam, most szépek lesznek a képek. Megnéztem és mind homályos! Beállítottam az eggyel kisebbre, kiszaladtam a teraszra és csináltam egy képet. Az meg csodálatos lett, már ami a minőséget illeti. Most nagy kupleráj van az udvaron, minden össze van rakva, a növények leszáradva, ne azt nézzétek. Szerintem nagyon jó lett a kép ezen a felbontáson, ezen fogom hagyni. Macsi mi a véleményed? 


    Próbafénykép

  26. 2017. január 20. 14:58261376.

    Szép  napot Mindenkinek!


    Végre én is ideértem.....nagyon rossz olvasni, gogy mennyi káros hatású gyógyszert eszünk meg....aztán nem tudjuk mitől vagyunk rosszul...


    Pötyike....a filmet , amit nézel én is láttam......nem tudom kitől kaptam...


    Ildikó....írtad, hgogy Raienmegnősült.....talán a Full Hauzban ő szerepelt....


    Erika...kösz a gratulációt, vigyázz és gyógyulj..


    Magdi...én már nem húzom meg a hajad, csak azt mondom ejnye ejnye....tudhatnád...és a többiek is...hogy szeretünk olvasni minden beszámolót.....főleg én aki nagyon ritkán mozdulok ki...


    Remélem Anikónak jobb volt az éjszakája,vagy legalább felügyelet alatt volt....


    Vera...megérkezett e a barátnőd? Nem jó, hogy egyedül vagy...talán a gyerekek rád néznek a hét végén


    Annuska...gyógyultok e?


    Borsika...ugye te nem betegség miatt vagy távol?


    Nekem van egy kis lakóm..Lili nem ment iskolába......délelőtt főztem...és diétást i neki. aztán palacsintát sütöttem...úgy éreztem ezer darab...délután megtöltöm húsos palacsintának....visszük a holnap délutáni buliba...


    Legyen kellemes a délutánotok......betegeknek jobbulást...


     


     

  27. 2017. január 20. 14:34261375.

    Szép napot!!


    Ma menős napom  van. Reggel elmentem a Lidlbe, most meg az Intersparból jöttem meg.Reggel hideg volt, de most napsütéses csendes idő van ....ami ritkaság...mert itt szinte mindig fúj a szél.


    Reggel olvastam Erika esetét a gyógyszerrel....remélem már jól van.Az ő története megerősítette az enyémet ....most elmesélem.Új reumatológushoz járok / évente 2x/. Volt egy jó kencém amit a régi írt fel ,de az valami egyedi volt.Mondta a drnő neki is van egy speciális.Amikor kiváltottam és megnéztem ....nem sok bizalmam volt hozzá. Olyan majdnem mint a hévízi iszap.Este kell jó vastagon a kézre kenni, rá nylon zacskót húzni, majd jól betekerni , hogy melegen legyen.....Jó ideje megvolt már, de nem volt kedvem ezt csinálni.Párszor megcsináltam....de akkoriban egyébként is rosszul aludtam.A múlt héten egyik este szépen bekentem,jó vastagon, betekertem stb.Éjjel arra ébredek ...csakúgy zakatol a szívem, kiszáradt a szám, légszomjam volt.Az első gondolatom az volt J-t nem ébresztem fel éjnek évadján...majd felhívom a sürgősségit csak megmondják mit csináljak ...és a mentők sincsenek messze...lesz ami lesz.Topogtam összevissza...előszedtem a motyós szatyromat bele mobil, pénztárca, igazolvány....mikor úgy éreztem mintha kicsit alábbhagyna.Visszafeküdtem .elaludtam ....reggel semmi bajom nem volt ...csak a szám volt nagyon keserű.Az egészet ráfogtam a Holdra.Este újra bekentem...kezdődött elölről minden...túléltem.Reggel egy mozdulattal kivágtam a kencét.Valószínű tartalmazott valamit ami nekem nem jó.A drnőt sem okolhatom...valószínű az emberek nagy többségének semmi baja nincs tőle.Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy kenőcs ilyen bonyodalmat csinál.


    Mindenkinek jobbulást kívánok...sokat gondolok Rátok!


     

    előzmény:
    potymama (261374)
    2017-01-20  11:09
  28. 2017. január 20. 11:09261374.

    Sziasztok!


    Szörnyülködve olvasom Erika esetét.


    Azért nem furcsa?


    Egyre többen vagyunk aki nem tud gyógyszert szedni, mert rosszul van tőle.


    Én eddig az antibiotikumtól nem voltam rosszul, de amit a kórházban kaptam infúziót az nagyon megviselt és nem tudtam eldönteni magától a gyógyszertől..vagy hogy elölte a kórokozókat és annak a mérge okozta a rosszullétet    .


    Most el ne kopogjam JÓL VAGYOK!!!


     


    Reggel eltalpaltam lottóért..úgy éreztem magam mint egy medve..nagy dzseki, csizma, sapka..kesztyű az nem..mert nincs is..zsebre dugom a mancsom ha nagyon fázik.


    Ma fejtett bablevest főzök..füstölt husival és krumpli nudlit..mákosat, prézliset.


    Remélem Annuska nem influenzás lett és javul, szegény Anikóra is sokat gondolok.


    Vera reggeliző helyéről az jutott az eszembe...biztos ki lehet választanai melyik halat kéri a vendég...a sok egyforma közül.

  29. 2017. január 20. 09:51261373.

    Jó reggelt, szép napot! 


    Nekünk jól indult a reggel, de aztán elromlott... Anikó telefonált, bárányhimlős minden gyerek jóformán. A kis Barbinak nagyon súlyos, a belső részein is van hólyag. Rengeteg gyógyszerre van szüksége, rázókeverékekre... és mindez sok pénzbe kerül... a többit már sejthetitek... Most nekünk is csak a nyugdíj van, ilyenkor nincs L-nak munkája, meg nem is tudna dolgozni a hideg műhelyben, ahhoz tüzelőt is kellene venni. Most úgy gondoltuk, inkább a gázt fizetjük és összehúzzuk magunkat. Kissé lehangolódtunk, de hát a gyerekeken segíteni kell... L. már el is rohant az OTP-be feladni a pénzt... 


    Nem is tudok mit mondani ezután, lassan magunkhoz kell térni. Majd a kaján próbálunk spórolni, bár eddig sem rendeztünk nagy lakomákat. Ma még megesszük a húsleves maradékát, L. kap mákos vagy diós tésztát. Én majd eszem cukor nélküli diósat... vagy diétás lekvárosat. 


    Szörnyű, hogy a fájdalomcsillapító gyógyszerek mit tudnak okozni! Erika milyen gyógyszert vettél be? Anikó és Ildi után most neked tett be? Most vannak ezek az újfajták, valami összetevőre érzékeny vagy! Én már ősidők óta csak Donalgint veszek be, ha szükséges. Ez nekem még nem ártott meg. Kapszula, a bélben oldódik, a gyomromat sem bántja. Sajnos csak receptre adják, időnként feliratok belőle. Persze minden szervezet másképp reagál. Fenébe azokkal a sarkas csizmákkal! Én már aktív koromban száműztem, igaz nem olyan csinos a lapos, de valamivel biztonságosabb. Az én cipellőmnek,  ami talán nem igazi bőr, de nem zavar, olyan recés talpa van, mintha szilikon lenne, szinte tapad a jégre, már kipróbáltam. Úgy érzem magam, mint egy medve, amikor felöltözöm, de a lényeg, hogy ne fázzunk és biztonságos legyen a cipő. A másik dolog, amit utálok, a sapka. Ez akkora frizuragyilkos! Ha bemegyünk melegebb helyre, beizzad a fejünk, levenni meg még sem akarjuk... 


    Húúúú... de utálom a telet! Csak az vigasztal, hogy megint eltelt egy hét, közelebb kerültünk a tavaszhoz! 


    Annuskának, Erikának, Anikónak, Ildinek, Verának (kihagytam valakit?) jobbulást kívánok! Ha kihagytam volna valakit, neki is! 


    Borsika hogy vagy? Remélem nem szökdösöl ki, nem történik veled baj! Ha a lányod megtudja, hogy kiszöktél, lehet, hogy be leszel zárva! 

  30. 2017. január 20. 08:54261372.

    Jó reggelt. - gondolkodtam mi van ma csüt. v. péntek? Megerősítésként pénteken kint vannak a kukák, - hát kint vannak.


    Azt hiszem nagyot aludtam ma.


    Az ablakból kinézve mintha nem lenne olyan hideg, bár a nap nem süt, de olyan világos idő van.  Remélem megszűnik ez a farkasordító hideg.


     


    Erika, a gyógyszerektől mindnyájan szenvedünk. Így voltam én mindig amikor enyhíteni szerettem volna a fájdalmakat. Aztán már inkább elviseltem a fájdalmat, mert  mind rosszullétet okozott. Most te is így jártál.


    Remélem a pihenéssel majd javulsz. Anikóval majd ha beszélek akkor átadom a gondolataitokat. /később, hátha  vissza-vissza alszik egy kicsit/.


    Egyelőre mást nem tudok írni, majd talán később. Még fel sem öltöztem.


    Kávézom, hozzá csipegetek Vera reggelijéből.


    Ma sütök egy kis kelt tésztát, kipróbálom a pár napja vásárolt  keverő-dagasztót.


     

    előzmény:
    erry (261371)
    2017-01-20  08:12
  31. 2017. január 20. 08:12261371.

    Jó reggelt!


     


    Utólag szeretnék a kis és nagy Sacinak nagyon boldog névnapot kívánni!!!!!!!!!


     


    Tegnap nem voltam olyan állapotban, hogy ezt megtegyem......Kedden éjszaka annyira fájt a lábam, hogy bevettem egy fájdalomcsillapítót..na ezt nem kellett volna.....Olyan rosszullét jött rám, hogy azt hittem ez életem utolsó napja.....Kezdődött erős szívdobogással, majd hányingerrel folytatódott. Utána begörcsöltem, de végig, a nyakamnál kezdődött, kezem, lábam.....mindenem görcsölt.....Ez elmúlt, de utána a legkisebb helység következett....ami egész délutánig tartott...Délutánra kicsit helyre rázódtam és aludtam......szinte mostanáig csak pár percet voltam ébren....Mostanra jobban érzem magam....csak egy kicsit gyengének érzem magam......Tegnap az orvos látogatás is elmaradt, a fenti okok miatt....


     


    Francika a lábammal az történhetett, hogy sarkas csizma volt rajtam.....csak egy picit csúsztam meg, de igyekeztem nem elesni, ezért a lábammal próbáltam olyan pózt felvenni, hogy elkerüljem az esést. Valószínű, hogy a befeszítéstől meghúzódhatott valami. Gondolom ezért is duzzadt meg.Ezeket utólag állapítottam meg.....Most valamivel jobb, de még messze van a százastól.....


    Ha beszélsz Anikóval, jobbulást kívánok neki!!!!!!


     


    Magdi nagyon jó programod volt tegnap.....csak mesélj, mert érdekel......Igaza volt Julikának, hogy meghúzta a hajad.....


    Borsika elképzeltelek a kádnál....ezt a gyorsaságot csak elképzelni lehet.....felvidítottál......


    Annuska remélem már mindketten jobban vagytok. Vigyázz magadra, mert már járvány van és az ember könnyen összeszedhet valamit.....


    Ennyi telt tőlem, de mindenkire gondolok.....Vigyázzatok magatokra!!!!!!!


     

  32. 2017. január 20. 07:20261370.

    Sietek a konyhába:

  33. 2017. január 20. 07:17261369.

    Szervusztok!


    Napindítók:


    Amikor gyerek voltam, tudományos eszközökkel pontosan mérni tudtam, ki az, akit befogadnak, és ki az, akit nem. Nevezzük ezt cipőfűző-módszernek. Mindjárt ezt is elmagyarázom. Egy csomó gyerek megy haza az iskolából. Beszélgetnek, kiabálnak, viccelődnek. Tudjátok - srácok. Egyikük letérdel, hogy megkösse a cipőfűzőjét. Ha a csoport megáll és bevárja - még azok is, akik nem látták, hogy letérdel -, ez azt jelenti, hogy az illető gyereket befogadták.


    David Grossman

  34. 2017. január 20. 04:44261368.

    Jó reggelt mindenkinek. Annuskának, Erikának, Verának jobbulást kívánok.


     

  35. 2017. január 19. 22:57261367.

    Julikám ....dehogyis ...tudom, hogy szeretetből  írtad .


    Nem tudom mi lehet Erikával ....remélem jön hamarosan.


     


    Aludjatok jól!


     

    előzmény:
    Picivirág1 (261366)
    2017-01-19  22:47
  36. 2017. január 19. 22:47261366.

    Magdi!


    Ugye nem haragszol, hogy "meghúztam" a hajadat?csak kicsit...olyan szeretettel...hogy máskor ne mondjál ilyet.


    remélem holnap jön már Annuska és Erika.

    előzmény:
    harangvirag08 (261365)
    2017-01-19  22:38
  37. 2017. január 19. 22:38261365.

    Nem figyeltél pontosan, hogy mit írtam akkor....de én még emlékszem.


    A Főnix elején  ,amikor a szerelőműhelyben dolgozik...ott hasonlítottam én az észak-koreai elnökhöz,mert nem is volt jó a frizurája  és olyan kocka feje volt.Azóta és még abban a filmben is teljesen megváltozott az arca...nekem is tetszik.Igaz a gödröcskés pasiktól nem vagyok elájulva ...de őt kedvelem.Ami filmet láttam vele  mindegyik nagyon komoly témájú volt.


    Én is nagyon várom a filmet.


     


     


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    rezeda02 (261358)
    2017-01-19  21:09
  38. 2017. január 19. 22:38261364.

    Magdi mindig szívesen olvasom az írásaidat.


    Jó programok vannak felétek, érdemes megnézni,meghallgatni.


    A város is hangulatos, elhiszem, hogy szeretsz gyalog hazamenni ha úgy adódik.

    előzmény:
    harangvirag08 (261349)
    2017-01-19  20:23
  39. 2017. január 19. 22:11261363.

    ÉN IS KÉREM  a filmet!!!!

    előzmény:
    franci47 (261354)
    2017-01-19  20:42
  40. 2017. január 19. 21:55261362.

    Pötyi!


    Igazad van, bárányhimlős...nem rózsahimlő--- megtévesztett a tv-ben hallott.. már nem is tudom mit hallottam. Jújj..ez már olyan ...na..figyelmesebb lehetnék.


    Én is kérem a filmet!!!!!Amit most nézel láttam, jó film!!!

    előzmény:
    potymama (261360)
    2017-01-19  21:26
  41. 2017. január 19. 21:44261361.

    Azt tudom, hogy láttam.

    előzmény:
    potymama (261360)
    2017-01-19  21:26
  42. 2017. január 19. 21:26261360.

    Ildike


    én is kérem a filmet.


    Most olyat nézek..Beautiful Love..nem tudom te küldted, vagy én töltöttem le.


    10 perces részek és 12 részes. A szokásos mese ..gazdag fiú...szegény lány.


    Japánban játszódik ..a fiú koreai a lány (aranyos és szép..ő japán)


    Pici..Elza bárányhimlős vagy rubeolás?


    A múltkor mintha bárányhimlőt írtál volna.

  43. 2017. január 19. 21:16261359.

    Nekem küldheted, bár annyi restanciám van, hogy nem tudom, azokat végig tudom-e nézni? Viszont így válogathatok, mihez van kedvem.

    előzmény:
    franci47 (261354)
    2017-01-19  20:42
  44. 2017. január 19. 21:09261358.

    Magdi azt mondta rá, hogy olyan, mint egy koreai diktátor. Igen, van benne keménység is és ugyanakkor azok az elragadó gödröcskék a mosolyánál... már alig várom, feldobja majd a téli estéket! 


     

    előzmény:
    rezeda02 (261357)
    2017-01-19  21:06
  45. 2017. január 19. 21:06261357.

    Imádom, és még a hangját is, még ha nem is értem. Szeretem az ilyen markáns arcokat amikor mosolyognak. Szinte összetörnek a vonásai és megjelennek a gödröcskék... 

    előzmény:
    franci47 (261354)
    2017-01-19  20:42
  46. 2017. január 19. 20:59261356.

    Na most ez nekem is kimaradt volna, ha Julika meg nem húzza a hajadat.


    Még jó, hogy kicsit jajgattál,mert meghallottam.


    Micsoda jó helyekre jársz te Magdi.


    Jól van majd megy a gödröcskés, ha kész lesz a 16. rész. Addig megnézzük a Springet.

    előzmény:
    harangvirag08 (261349)
    2017-01-19  20:23
  47. 2017. január 19. 20:47261355.

    Magdi!!!!!!!Most meghúztam a hajadat...micsoda kérdés???????Irgum burgumOlyan érdekes eseményeken veszel részt, olyan jó, hogy megosztod velünk.

    előzmény:
    harangvirag08 (261349)
    2017-01-19  20:23
  48. 2017. január 19. 20:42261354.

    Magdikám kerestelek a FB-on.


    Holnap küldök sorozatot: Spring Days-t. Jónak ígérkezik, most nézem az első rész képkockáit. Majd holnap megkeresem a tartalmát. Nagy meglepetés volt a teljesen kész felirat. Két kedvencünket is láttam benne.


    Ma fejeztem be az előzőt. Jó volt, ki is töröltem.


    Aki kéri szóljon.


    Gabi nem tudom mi lesz a vége a gödröcskésnek. Eddig még nem írták a lányok.


    De el is fogom kerülni a választ, nem akarom tudni. Ne azt nézd, hogy mi lesz a vége, hanem ha szereted a színész játékát akkor nézd meg, hogy azt a szituációt hogy játssza el. Mennyire jó, vagy rossz.


     

    előzmény:
    harangvirag08 (261352)
    2017-01-19  20:25
  49. 2017. január 19. 20:31261353.

    Én is alig várom a "gödröcskést". Nem baj, hogy nem lesz könnyű film, szeretem a tartalmas filmeket, csak a vége legyen hepiend... (nekem így jobban tetszik, mint happy end...) Jó volt az a kis előzetes néhány perc, köszönet Ildinek érte. 

    előzmény:
    harangvirag08 (261349)
    2017-01-19  20:23
  50. 2017. január 19. 20:25261352.

    Szépek!


     


    Ha beszélsz Anikóval ....puszilom ....ez lemaradt az előbb.

    előzmény:
    franci47 (261348)
    2017-01-19  20:17

Címlap

top