Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 22. 12:11256551.

    Nekünk van nagyon jó kenőcs a derekára, gyógyszertári, hűtőben kell tartani. Majd bepisilt, olyan hideg volt, amikor a derekára kentem. Lidokainos, utána kezet kell mosni. Ez szokott neki használni, már mondja, hogy megyünk, de én nem akarom, hogy ilyen hosszú úton így vezessen. A jövő héten lesz négy nap, majd egyiken elmegyünk. A káposztát megesszük, nekem egyébként is olyan jótékony hatású, minden nap megenném. Majd főzök újat. Az ilyet szeretem csinálni. Egy kis pörkölt alapba beledobálom az oldalast,  ott felejtem másfél-két órára, aztán bele a káposzta és fél óra múlva már kész. A csontról lefő a hús, csak ki kell belőle szedegetni. Napokig rájárunk. Azt hittem, még nincs savanyú kápi, de azt mondták, hogy már két hónapja van. 

    előzmény:
    potymama (256549)
    2016-10-22  11:57
  2. 2016. október 22. 12:10256550.

    Itt is nyár van...a kedvem is megjött a munkához. Már ki is porszívóztam, a káposztát leforráztam, a rizst megfőztem. A hús olvadozik. A konyhát és az előszobát kell feltörölni és akkor nyugodtan leülhetek varrogatni, nyugodtan játszhatok Zsuzsival. Tudjátok, a torpedót ismétlem, megváltozott körülmények között. Anno kockás papíron játszottuk. 


    A darazsak is előbújtak, szaporán dolgoznak a szőlőben..eleszik előlem a szőlőt. Nem egyformán érnek a szemek, azért nem szedtem le, de ez a nap még érleli aztán felkötözöm a kinti kamrába. Volt amikor még karácsonykor is saját szőlőt ettem. Sokat is dolgozom vele, megérdemlem. Persze nevetségesen kevés a tőke, de nekem ennyi is sok gyakran. Főleg ha ha elhanyagolom. Most kipihentem magm, megyek tovább..le kell venni a vastag pulóvert, izzadok ebben ami rajtam van..még az esős időben vettem föl, reggel. 

    előzmény:
    potymama (256549)
    2016-10-22  11:57
  3. 2016. október 22. 11:57256549.

    Sziasztok!


    Nálunk is esett egész éjjel...most meg nyár van!!!


    100 ágra süt a nap és akár egy pulcsiban is lehet lenni.


    Dió ma is itt van..egész este 8.-ig, mert Balázs suliba van ..utána meg meccse van.


    Dalma vagy nagyon későn jön haza, vagy holnap. Ilyenkor a Zsuzsinál alszik a koleszban, van hely a szobában..kell valamennyit fizetni érte.


    Nem főztem meg a vadast..lehet nem is fogom.


    Lajosnak fájt a gyomra egész éjjel..pedig nem ettünk semmi olyat ami okozhatná, lehet az epéje rendetlenkedik?


    Úgy, hogy diétás koszton lesz ma!


    Gabi...de rossz amikor az ember készül valahova és közbejön valami..főleg, hogy még fel is cuccoltatok.


    Hátha holnapra jobban lesz Laci dereka.


    Nekem is annyira fájt a hátam, kínomban már hideg borogatást tettem rá...és használt!!!


    Most sincs még rendbe..holnap megyek a masszírozóshoz...hátha segít.


     


    A tavalyi év volt az első, hogy nem mentünk  temetőt látogatni (Kistarcsa, Csömör)..idén se megyünk.


    A lányom pedig ajánlotta csak szóljunk bármikor felvisz, de Lajos már nem tud annyit gyalogolni..és ezek   kis temetők, ide nem lehet kocsival behajtani.


    Itthon gyújtunk gyertyát.

  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 22. 11:49256548.

    Magdi! Én úgy állítottam be 100-ra, hogy rákattintottam és utána azonnal frissítettem azzal a környillal. Akkor úgy maradt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (256546)
    2016-10-22  10:48
  5. 2016. október 22. 11:44256547.

    Magdi


    nekem be lehet állítani, hogy 100hsz.legyen egy lapon...

  6. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 22. 10:48256546.

    Szép napot Mindenkinek!


     


    Csak jöttem egy pillanatra....majd este bővebben.


    Szép napsütéssel indult a nap ....remélem kitart.


    Gabi köszi az információt.Úgy döntöttem, hogy akivel privát szeretnék közölni valamit azt telefonon, vagy chat-en meg tudom oldani. Nem tudom miért kellett ezen változtatni.Az meg egyáltalán nem tetszik, hogy 50-nél nincs tovább vissza.Ha valaki pár napot nincs ...akkor veszítse el a fonalat .....szerintük.


    Na...nem dohogok tovább...mert jó napnak nézek elébe.Sütöttem kiflit....nincs két egyforma...de ilyen finom talán még sose volt.Nem izgat a formája...mert úgyis elkapkodják semmi perc alatt.


    Dávid is megjött Stuttgartból....Barbara hiányzik ....de majd skypolunk .

  7. 2016. október 22. 10:22256545.

    Szervusztok!


    Ma sokáig aludtam..egyedül vagyunk, nem hallottam semmi neszt, így ráhúztunk Győzővel. Esett az eső, de menni kellett....és mostanra kisütött a nap, kék az ég. El kell mondanom, hogy nagyon lusta vagyok. Nehezen fogok hozzá a munkához, pedig tegnap fejben már végig csináltam..úgy könnyű volt. De össze kell szednem magam, mert megfenyegettem magam, ha nem csinálom, nem varrhatok. Úgy megijedtem, hogy mindjárt állok is neki a takarításhoz, főzéshez..mert azt mondtam hét közben, majd pénteken...majd szombaton..és eljött az utolsó óra, csinálni kell. vettem pulyka darált hús, akció, fél kiló 299 ft, rakott kel lesz holnapra és hétfőre. nekem mára még  van rántott tengeri halam, nagyon finom, jó fokhagymás tejbe áztattam és úgy rántottam ki. 


    Hangversenyre hétfőn megyek..a kolbász fesztiválra nem megyek. Nagyon sok ember, drága belépő, és arany árban mérik a portékákat. Igaz nagyon bő a választék, finomak az ételek, de drága. Én már többször voltam, egy életre elegem volt belőle. Persze soha ne mond, hogy soha...lehet, hogy még majd egyszer kimegyek, de most jubileumot ünnepelnek, hatalmas a felhajtás. Én meg a nyugis dolgokat szeretem már. Délután játszani megyek Zsuzsihoz. 

  8. 2016. október 22. 10:04256544.

    Jó reggelt!


    Itt gyönyörű napsütés van. A cica is nagyon élvezi.


    Jó utat kívánok az útra kelőknek.


    Julika merre vagy? Ma mentek a kolbászolni? És a színházba? Ha igen, jó szórakozást.


    Magdi várjuk az élménybeszámolót.


    Gabi sajnálom, hogy nem tudtok Anikóékhoz menni. Lacinak jobbulást.

  9. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 22. 09:31256543.

    A FB-ról hoztam. Unokám és dédunokám! 

  10. 2016. október 22. 09:31256542.

    Jó reggelt!


    Ma még beleférek a reggelbe, legalábbis idő szerint. Ezt a homályt nem szeretem, de remény van a későbbi világosságra. Olyan lucskos minden odakint, pedig ki kell mennem, mert a sok eső eldöntötte a fehér krizantémomat, így jár aki nem karózza meg. Már kel a kuglófom, mindjárt be is rakom sülni, ez lesz a mai kényeztetésem. A porszívót csatarendbe állítottam, majd megbirkózom vele.


    Jó utat kívánok az útra kelőknek, bár látom Gabiék maradnak. Lacinak jobbulást. A káposztát le lehet fagyasztani.


    Veronika, szép kis madarakat hoztál, és a vár körül is sétálnék egyet.


    Julika már szokott jönni ilyenkor.


    Legyen szép a hétvégétek.

  11. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 22. 09:21256541.

    Ez a mandalafestés gyerekeknek is nagyon jó fejlesztő. Balázskának is nyomtattam még régebben, és nagyon szépen kiszinezte, egy rendszer szerint! Még a koncentrációt is fejleszti és a fantáziát. Neki nagyon ügyes keze van, Ágitól örökölte, ő is szépen rajzol, ő meg üvegfestéseket csinált, minden ablakunkon van. 

    előzmény:
    franci47 (256535)
    2016-10-22  08:03
  12. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 22. 09:00256540.

    Jó, vagyis jobb reggelt! 


    Nekünk lőttek az utazásnak, Lacinak éjjel beállt a dereka, alig tud mozogni. A kocsi megtömve a zsákokkal, nem valószínű, hogy holnapra jobb lesz. Bár nála soha sem lehet tudni, ő azt állítja, hogy ilyenkor mozogni kell, bármennyire is fáj. Mászkál a lakásban nyögdécselve. Bekentem neki valami nagyon büdös kenőccsel, lidocain is van benne, aztán majd meglátjuk. Jövő héten 4 napos ünnep lesz, talán majd akkor sikerül. Olyan nehezen tudunk valahová elindulni... mindig közbe jön valami. 


    Jaj de idegesít, hogy állandóan villog a fejecske, nem hagyja abba. Olyan becsapós így. Ha így marad, továbbra sem lesz a kedvencem a priviírás. 


     Most itt állunk egy nagy fazék káposztával, azt fogjuk enni egész héten, de nem baj.


    Figyelj Judit!  Képzeld el, ha káposztát eszem utána alacsonyabb lesz a cukrom, mint előtte volt! Húsos káposztát csináltam, jól belaktam belőle kenyérrel, és két óra múlva alacsonyabb lett. Ezt már többször megfigyeltem. Ezt kellene enni, csak nyersen nem szeretem. 


    Összeszedem magam és kimegyek a közértbe, innen bentről szép idő van, végre süt a nap. 


    Szép napot, kellemes hétvégét és gyógyulást minden betegünknek. 

  13. 2016. október 22. 08:57256539.

    Napsugaras szép reggelt!


     


    Itt gyönyörűen süt a nap, küldöm is felétek, élvezzétek ti is........


    A tegnapi napom tele volt mérgelődéssel.......ezt a nyakas, makacs embert sehogy nem tudtam az orvoshoz elcipelni. Fel sem öltözött. Az viszont jó volt, hogy kialudta magából a rosszat, csak enni kelt fel....diétáztattam. Szerintem kijött belőle, aminek ki kellett jönni. Kiderült, hogy bűnözött. Hidegen ette a csülökpörköltet, kenyér nélkül. A lényeg, hogy estére már jól volt és ma reggel is....


     


    Magdi üdvözöllek a bázison! Majd mesélsz ugye, ha kipihented magad?


    Saci neked jó utat.....várunk képekkel és élménybeszámolóval......


    Francika nekem is meg van a mandalám, szépen felkasírozva itt van a gépem mellett.....kedves emlék!


    Pötyi én holnap főzök vadast, na nem olyan Konyhafőnököst.....olyan igazit.....A lepényhal nem izgatott fel, én sem szeretem a halat......A tojáslepény viszont jól nézett ki....azt ki fogom próbálni......Te főztél már sütőtök levest? Ki akarom próbálni, de mire odajutnék csak megsütöm és feleszem.....


     


    Fő a húslevesem, ami nem is igazi húsleves, mert van benne karaj és tarja csont is......Tegnap mégsem főztem kelkáposzta főzeléket, hanem rakott kel lett.......ebből van mára is......


    Most kimegyek a piacra, mert úgy látom, hogy a zöldség kevés itthon és a gyümölcs is a végét járja......a sütőtök is elfogyott.......


     


    Megyek is, mert elfogy minden a piacon........Legyen szép napotok! Élvezzétek a jó időt!!!!!

  14. 2016. október 22. 08:35256538.

    Hurrá!


    Addig kínlódtam, amíg sikerült, de sokkal bonyolultabb, mint idáig. Ha majd rájövök, hogy miként hibáztam rá a megoldásra, akkor segítek Neked, de egyelőre csak vak tyúk voltam.


    Itt van egy legutóbbi kigyűjtött kép:

    előzmény:
    franci47 (256535)
    2016-10-22  08:03
  15. 2016. október 22. 08:23256537.

    Jó reggelt Mindenkinek!


    Csúnya ködös idő van.....talán később felszáll....


    Verácska.....még biztos kora van a reggelihez....ettem kicsit a sajátomból....


    Ildikó....kösz...jó vásárlást...


    Utrakészen vagyunk, csak elköszönni jöttem.....legyen szép a napotok...

  16. 2016. október 22. 08:19256536.

    Igen, a pps-ekből. Idáig simán lehetett kimenteni őket egyenként, de megváltozott a társítási oldal, és arra nem tudok bejelentkezni, a Google diák oldallal pedig hiába jelölöm be, hogy társítom, nem házasítja őket össze. Ha itt nem tud senki segíteni, akkor a szerelőt kell megkérnem, hogy igazítson el, talán a Skypeon keresztül is sikerülhet. Nagyon sajnálom, mert rengeteg szebbnél szebb fotó vész el, ha képtelen leszek elmenteni közölhető formában.

    előzmény:
    franci47 (256535)
    2016-10-22  08:03
  17. 2016. október 22. 08:03256535.

    Jó reggelt.


    Szomorkás, ködös idő van. Várom a napfelkeltét,  felkelt ugyan már őkelme,csak még mindig rajta van a  takarója.


    Zegre mennék koszorú ügyben, de még kicsit várok, olyan sötétnek tűnik a reggel.


    Tegnap korábban lefeküdtem,mint szoktam, nehezen aludtam el, de aztán ment reggelig, ilyen még nem is volt.


    Vera, köszönöm a szép képeket, a madarakkal ittam egyet, a szerzetesekkel elmondtam egy imát. Reggelit a magamét ettem.


    A képmentést a  pps-ekből gondolod menteni? Én ezt nem tudom. Ha sikerül rájönnöd a nyitjára, kérem szépen az instrukciókat.


    Sacikám, nézegettem neked mandalás  dolgokat. Van nyomtatható is, megtaláltam,amit én is használtam.


    A színezést magad döntöd el,  attól függ miért csinálod. Nagyon jól ki tudtam vele kapcsolódni. Azzal színezel amivel akarsz. 


    nyomtatható, színezhető mandalák


    Az oldalon találsz több  ismeretanyagot.


     

  18. 2016. október 22. 07:26256534.

    Szervusztok!


    Kora reggel itt mérgelődök: újabban nem tudom az emailekben talált gyönyörű képeket elmenteni, mert a Google diák helyett egy másik alkalmazást kínál fel a gép, és arra nem tudok rá kapcsolódni. Hiába próbálom a megszokottal párosítani, azt mondja, hogy megtörtént, de aztán nem csinál semmit! Brrrr!


    Napindítók:


    Az emlékek őrzésében nem a fájdalom a legrosszabb (...), hanem az egyedüllét. Az emlékek arra valók, hogy az emberek osztozzanak rajtuk.


    Lois Lowry


     
  19. 2016. október 21. 21:56256533.

    Ilyen nálam nem volt, az van, hogy a priviket is jelzi, és azt is, ha elolvasták, de még utána jó hosszú ideig tovább villog, mintha jött volna újabb privi. Az pedig zavar, hogy nem látom, ha valaki reagált a hsz--emre, mert amíg volt ez a funkció, addig először a saját üzeneteimet néztem meg. Ráadásul ugyanúgy felkínálja, hogy kérhetek visszajelzést, ha ez már nem létezik, akkor miért van ott?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (256530)
    2016-10-21  21:15
  20. 2016. október 21. 21:47256532.

    sziasztok,


    na előkerültem, csütörtökön visszamentem dolgozni, azóta csak abból áll az életem, hogy hazajövök és ledőlök aludni. Nemrég ébredtem a mai esti szundikából. Férjem valamivel jobban van, de még ő is köhög. Kép törlését köszönöm. Na, csak egy kicsit hirtelen haragú lettem.


    A kórság miatt a hét végén nem tudunk menni vidéki temetőjáratra. Még a koszorúkat sem szereztük be.


    A láb amputációról szóló cikket olvastam. Az egészségügy pontrendszere óta ez így van. A nőknél az indokolatlan "már nincs rá szüksége"  méh kivételek is ilyenek, egyszer engem is meg akartak dumálni, de nem hagytam magam. Mondta az orvosom (amúgy egyébként semmi bajom nem volt etéren) a vizitkor én ragaszkodjak hozzá, hogy nem engedem kivetetni ezen alkatrészemet. Meg a lábujjammal is el szerették volna játszani tavaly, azóta begyógyult.


    Nem tudtam, hogy a mell-levételek során is ez a helyzet. Ezért nem szeretem ezeket a megelőző vizsgálatokat, ott fogják a kuncsaftokat.


     


     

  21. 2016. október 21. 21:46256531.

    Magdi.....üdv. itthon....pihenjél egy nagyot, aztán majd mesélj....


    Ildikó....kösz a mandalás információt.......akkor a lányok biztos tudnak nyomtatni.....még annyit a szinezésre van e szabály?


    Gabi...nálam is működik....kellemes holnapi napot......


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (256520)
    2016-10-21  19:52
  22. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 21:15256530.

    Veronka! 


    Reklamáltál, hogy nem kapsz értesítést, ha elolvasták a prividet! De igen, ugyanúgy villog, mintha üzenetet kaptál volna, vagyis üzenetben közlik, hogy elolvasta a címzett! Azt nem jelzik ki, ha a hsz-ben megszólítottak, az már nagyon régen volt... 

  23. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 21:09256529.

    A mi szuper közértünk a Halom mindig nyitva van, még karácsonykor is! Hogy intézték ezt el, nem tudom... 

    előzmény:
    potymama (256527)
    2016-10-21  21:05
  24. 2016. október 21. 21:08256528.

    Ott az "új hozzászólás" sorában lehet beállítani hogy hány hsz.mutasson.


    Nekem mindig 100-ra van állítva.

  25. 2016. október 21. 21:05256527.

    Azért valami még nem egészen jó!


    Csak akkor villog a kép ha beléptünk az üzenetekbe, akkor meg már minek!


    Lehet még javítanak rajta, mert ott kellene figyelmeztessen az olvasó lapon, mint régen.


    Szia Magdi!! Pihend ki magad.


    Itt még esik az eső, holnapra talán eláll.


    Holnap vásároljatok be, mert vasárnap minden zárva!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (256526)
    2016-10-21  20:25
  26. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 20:25256526.

    Köszönöm Magdikám. Rájöttem, hogy lehet 50-nél többet is megnézni, de inkább ne tegyük, mert nehéz visszatérni... Ez a büntetése annak, aki távol van... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (256525)
    2016-10-21  20:18
  27. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 21. 20:18256525.

    Igen ...nagyon kellemes volt...főleg nosztalgiáztunk.Minden kommunikációs eszközt mellőzve.

    előzmény:
    franci47 (256521)
    2016-10-21  20:04
  28. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 20:17256524.

    Köszi!Hát ez az nlc általi alapértékű betű nekem elég bolha, majd át kell állítani, ha privit akarok írni. Jól megbonyolították. Ezt a fórumtopikot olvasgatva írta egy srác és kipróbáltam. Különben senki sem tudna erről. Valami közleményben megírhatnák! 

    előzmény:
    ancsa46 (256522)
    2016-10-21  20:05
  29. 2016. október 21. 20:06256523.

    Jó hogy hazaértél, pihenj egy nagyot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (256520)
    2016-10-21  19:52
  30. 2016. október 21. 20:05256522.

    Megkaptam Gabi, működik.


    Szép napot kívánok holnapra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (256519)
    2016-10-21  19:41
  31. 2016. október 21. 20:04256521.

    Örülök,hogy megjöttél. Ezek szerint jó társad volt a pezsgőzésre. Kilőttétek az idén is a "politikust"?


    Megyek lányok,  legyen szép estétek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (256520)
    2016-10-21  19:52
  32. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 21. 19:52256520.

    Jó estét drága Barátnőim...jó ideje olvaslak Benneteket...szólok is hozzátok...közben a hajam.Nem tudok visszamenni csak 19-én 13,38-ig....pedig biztos történtek még dolgok előtte.Árpád képeire is utaltok ....de nem megy. Igaz már2005-ben  is jártam .Feladom ....ma este már nincs türelmem keresgélni.


     


     


    Nagyon jól éreztem magam, ezalatt a rövid idő alatt is.Igaz nagyon fáradt vagyok. Hosszú az út,tennivaló is volt ....és hát elszoktam az éjszakába nyúló beszélgetésektől....igaz megfűszereztük némi pezsgővel is.Az idő aránylag jó volt, ma jöttem végig esőben ....de hát volt


    fedél a fejem felett.Fotókat az unokaöcsém készített,de mire azok ideérnek ....ajjaj.


    Láttam az oroszlánokat....Ildikém ....csodásak.A "kisoroszlánod"biztosan nagyon fog örülni.


    Kell még egy kis idő mire visszahangolódok....akkor majd jövök "rendesen".

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 19:41256519.

    Tudok privit írni! Minden a betűnagysággal függ össze. Ha a Ctrl + vagy -   al változtattok a betűnagyságon, akkor fent a legfelső kereső sor jobb oldalán a csillag mellett megjelenik egy nagyító benne egy + jellel. Erre kattintva  "Visszaállítás az alapértékre" katt. és ezután megfelelő nagyságú lesz a betű ahhoz, hogy a privinél az írólapon megjelenjen a kurzor. Ha privit kaptunk, akkor felül jobboldalon villog a fényképünk. Rákattintva kiirja, hogy kaptunk 1 új üzenetet. Én már küldtem magamnak és működik. 


    Néhányotoknak bemásolom ezt, amit írtam és elküldöm, majd figyeljétek a villogó fejet. Mivel nem lehet körprivit irni, egyszerre csak 1-nek lehet elküldeni. 


    Akiknek elküldöm: Sacika 44, picivirág, silinga, Nusimama, potymama, erry, gyovaimagdi, ancsa46, franci47 

  34. 2016. október 21. 19:26256518.

    Ne vedd meg Sacikám.


    A neten találhatsz nyomtatható mandalákat.


    Lányok biztos segítenek, ha találok elküldöm a linket.


    Én is innen  nyomtattam, nem magam rajzoltam, csak kifestettem.


    holnap nem lesz eső.

    előzmény:
    silinga (256516)
    2016-10-21  18:48
  35. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 19:08256517.

    Nekem is fent van a mandala a falon az íróasztalomnál, de most én is az ágyam fölé tettem. Az enyém zöld, azt választottam. Most néztem utána, mi a színek jelentése: 


     Zöld: növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás, nyugalom.


    Ennek tényleg a fejem felett van a helye! Benne van egy  átlátszó irattartóban, hogy védve legyen. 

  36. 2016. október 21. 18:48256516.

    Végeztem a tervezett dolgaimmal, sikerült visszajönnöm....


    Szorítsatok holnap a jó időért...a hideg nem baj csak ne essen....


    Oéyan sokat írtatok, hogy megértem elolvasni...


    Nálunk a koszorú és újabban a sírdisz a szokás.....és természetesen élő virág is......Koszorúból én sem viszek malomkerék nagyságut.....olyan kis kedveseket  termésekből és szárazvirágokból....a csokrokat a saját krizantémjaimból kötöttem , sajnos a nagyviráguak még nem nyiltak ki, viszont a kicsikből nagyon sok van..


    Borsika...örülök a sikeres pogácsádnak és majd írd meg azt is milyen ajándékot készítettetek...érezd jól magad..


    Ildikó......nagyon tetszik az oroszlánod, inkább kedves, mint félelmetes....Az Fb-n láttam, hogy valaki mandalákat készít, csak ki kell szinezni....ha jól emlékszem 2700 ft 9db ...véleményed?


    Julika.....olyan jó, hogy ti annyi jó találkozón voltatok, én csak a csodás botfain..... talán korában, fiatalabban kellett volna közétek kéretőzni...


    Marika....biztos neked is jó lesz a találkozás....mikor mi találkoztunk úgy tünt mintha már rég ismernénk egymást....


    Erika....mi a helyzet a férjeddel? Remélem nincs nagy baj?


    Magdi is hazaér ma, nem volt vele az időjárás a legkedvesebb, de a találkozások biztos pótolták....


     


     

    előzmény:
    BORS (256511)
    2016-10-21  18:04
  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 18:20256515.

    Nekem is válaszoltak még tegnap, de olyan messze van már, hogy nem sikerült odáig letekernem, hogy meggyőződjek róla. 

    előzmény:
    veracsek (256512)
    2016-10-21  18:10
  38. 2016. október 21. 18:18256514.

    Hogy ez mennyire életszagú!

    előzmény:
    veracsek (256513)
    2016-10-21  18:12
  39. 2016. október 21. 18:12256513.

    Milyen igaz:


    Einstein egy nap órát tartott egy egyetemen.
    Az óra kezdetén az ősz professzor a táblához lépett és elkezdte felírni  a
    kilences szorzásokat:
    *1x9=7, 2x9=18, 3x9=27, 4x9=36, 5x9=45, 6x9=54, 7x9=63, 8x9=72, 9x9=81,
    10x9=90*

    A közönség az első pillanattól fogva észrevette, hogy az első szorzást
    elrontotta, és nagyon kinevették az idős zsenit.
    Néhányan össze is súgtak: "Biztosan hülyül már az öreg!"
    Azonban ő megfordult és a következőt mondta:
    "Tudom, miért nevetnek, de nem véletlenül rontottam el az első szorzást.
    Szeretnék megtanítani Önöknek egy nagyon fontos leckét:
    Ez egy remek példa arra, hogy életük során mit fognak kapni az emberektől!
    Nézzék meg! Kilenc alkalommal jó eredményt írtam fel és csak egyetlen
    egyszer hibáztam.
    Hiába voltam az esetek kilencven százalékában helyes, most mindenki csak
    arról az egy hibámról beszél és ezért nevetnek rajtam.
    Ez tehát a lecke: A világ sohasem fogja elismerni, amit ezerszer jól
    csinálsz, mindig azzal fognak bántani,
    amit egyszer elrontottál.
    De ne engedd, hogy eltérítsenek a céljaidtól!
    Ne hallgass a kárörvendőkre, csak acélozd meg magad és menj tovább!
    Nem rajtuk múlik, eléred-e a célodat!"

    Hatalmas taps tört ki a teremben és nagyon sokan szégyellték el magukat.

  40. 2016. október 21. 18:10256512.

    Válaszoltak a moderátorok!!!


     




    "Kedves Veracsek, rendben, töröltük a kért képeket! 
    Üdv, NLCafé"


     


    Marika, Judit: sikerült elintézni!




     

  41. 2016. október 21. 18:04256511.

    Sacika, szia, jó lenne, ha ez a csúnya idő viselkedne, legalább addig, amíg a temetőt járjuk. Nekünk monoron, péteriben és kispesten, lőrincen vannak a sírjaink. Nem egyszerre szoktuk intézni, itt nálunk nem lehet összehozni. Kis temetőcsokrokat szoktam venni meg gyertyákat. Ilyenkor is találkozik az ember távoli rokonokkal, ismerősökkel. Szomorú, emlékezős séták. Még nem indultunk el a R.-ékhoz, most is késésbe kerülünk. Nem szeretek késni. 


    Abszolute jó lett a pogim. Szinte lehetetlennek gondoltam. Nálam ez olyan, mintha megpróbálnám a könyökömet megnyalni. Nem sikerül. Próbáltátok már?? Na, ez is absz.lehetetlen. 

    előzmény:
    silinga (256496)
    2016-10-21  13:14
  42. 2016. október 21. 17:40256510.

    Igen, Julika, láttam nem olyan régen is.


    Nem lehet ráfogni, hogy a festészet magasiskolája, de akkor én örömmel csináltam.


    Ilikénél is láttam kint, azt hiszem Pötyi nemrég találta meg az övét.


    Magamnak csak a kék van meg, ami most a nappaliban lóg.


     


    Akkorát sírtam, megríkatott egy film, ilyet még nem láttam.


    Mindjárt a végére érek.


    Közben benéztem. várjuk a gázszerelőt közben.


    Holnap is Zegre megyek, koszorút vásárolni, nem a legnagyobbat, hanem kisebbet, nálunk nem divat ilyenkor malomkeréknyit vinni. A koszorú ára több szál krizantémmal egyenlő.


    Elállt az eső.

    előzmény:
    Picivirág1 (256509)
    2016-10-21  17:04
  43. 2016. október 21. 17:04256509.

    Ildi!


    Az a mandala ma is ott van az ágyam mellett. Ilusnál is kint van, láttam.

    előzmény:
    franci47 (256507)
    2016-10-21  16:51
  44. 2016. október 21. 17:03256508.

    Marika!


    A zalai a szervezés magasiskolája volt. De az volt az első olyan hosszabb, sok idő a beszélgetésre, fáklya fénynél..és az est fénypontja a kastély pizsama party. de mind nagyon emlékezetes volt valamiről. A nálam szervezett találkozót soha nem felejtik el a közös vonatozás miatt..amikor a Krakkói vonatra tolták fel Julcsit...Pötyi Domaszéki háza na és a kertje..meg a kaja, pazar volt..Annuska kicsi teraszán, a sok virág között jóemberek kis helyen...finom vad pörkölt mellett...Gabihoz menet Laci eltévedt...na, nem is merülök bele mert reggelig is mondanám

    előzmény:
    Sacika44 (256506)
    2016-10-21  15:31
  45. 2016. október 21. 16:51256507.

    Marika, hogy tudtál ennyi éven át "néma" maradni?


    Miért szólaltál meg mégis?


    Lehet, hogy voltak  olyan kérdések, események, amiknél talán segíthettél volna.  Hogy bírtad megállni.


    Vagy esetleg felidegesítettek dolgok, amiket, nem jól oldottunk meg.


    Biztos jó ember vagy, de a kérdések akkor is fennállnak.  Soha sehova nem írtál?


    Bocsánat, de ezek  motoszkálnak bennem.  Persze nem is lett volna muszáj bevallanod a réges-régi olvasást, de megtetted, ezért viszont köszönet, hogy nem titkoltad el.


     


    Rajzról: 30 órás volt csak. Anikóval /Ancsa/ voltunk,  rajzoltam ezzel-azzal is. A szénnel én nehezen dolgoztam, esetleg hajat  /szénfekete/ készítettem vele, de nem fotózható, mert nagyon csillog.


    Bencének ajánlottam az oroszlánt, annak a jegyében született, de nem lett kész arra,mire kellett volna.  Nagyon tetszett neki, beszkenneli utána bekeretezem, és az övé lesz. Még rajzot nem ajándékoztam senkinek sem. Mandalákat a lányoknak egy talin, nem is nagyon maradt nekem.


     

    előzmény:
    Sacika44 (256506)
    2016-10-21  15:31
  46. 2016. október 21. 15:31256506.

    Julika!Pontosan nem tudom mikor kezdtem olvasgatni.Az elején csak bele, belenézegettem. Még Julcsikáról nem tudtátok, hogy milyen beteg akkortól voltam szinte napi látogató. Olvastam minden szomorúságot. A temetést is tudom.Újpest.


    A legjobban azt sajnálom, hogy Ilikét nem sikerült megismernem.Ha személyesen nem is, legalább itt.


    Jó kis történeteket írsz.


    Biztos a többiek is örömmel emlékeznek vissza.


    Úgy gondolom a legjobb találkozó a zalai volt.


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (256488)
    2016-10-21  10:13
  47. 2016. október 21. 15:10256505.

    Ildi még azt szerettem volna kérdezni,a rajzzal kapcsolatban, hogy grafittal vagy szénnel, vagy is is rajzolsz.

    előzmény:
    franci47 (256489)
    2016-10-21  10:33
  48. 2016. október 21. 14:34256504.

    Szervusztok.


    Városi menetem után vagyok, csöpörgős, esernyős utam volt, de muszáj volt menni, mert a jövő hét nagyon sűrű lesz, és egyszerre behatárolt a cipekedés.


    Borsika, Te vagy a NAPFÉNY, csak azt sajnálom hogy már nem reggel olvastalak, sokkal vidámabban indultam volna. Jó szórakozást a hétvégére.


    Erika, várom mit mondanak Ernőnek, remélhetőleg semmi komoly. Jobbulást.


    Gabi, örülök hogy meglátogatjátok Anikóékat, biztos nagy lesz az öröm, és kell egy kis önbizalomerősítő a feladatokhoz. Nagyszerű nap lesz.


    Ildi, itt is megdicsérem az oroszlánt, vagy inkább Téged. Jól sikerült . Talán kapok egy kis ihletet hogy én is nekiálljak.


    Veronika, kösz a reggelit. Sajnálom hogy Vámos M.-el egyet tudok érteni. Az eü.-ről csak szörnyülködve tudnék beszélni, a saját bőrömön tapasztalva, gondolom nem vagyok egyedül vele.

  49. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 21. 14:24256503.

    Próba! Remélem sikerült! Istenien mozog a kis pufi! Majdnem bep.....tem a röhögéstől! 

  50. 2016. október 21. 13:57256502.

    Szervusztok


     Itt is borus, esős az idő


     Ildike, ezt az oroszlánt még meg is simizném. Nagyon jó. A szürke meg kifejezetten élethű. Az uton vigyázz!


    Veronka az idézetről csak annyit, hogy Móricz Rokonok c. regényében leirtak  mese a mához.


    Borsikám, a gyengélkedés nem jár fekete ponttal. Mi akik már elmultunk....annyi , sajna napjaink tartozéka a hol itt, hol ott fáj. Aranyosan irtál most is, mindig jókedvre deritesz.


    Erika, remélem semmi komoly baj nem lesz párodnál.  Jobbulást kivánok.


    Julika, jó lesz majd  együtt.


    Minden gyengélkedőnek jobbulást és mielőbbi gyógyulást kivánok. Magasabb fokra tettem a cirkót mert hüs van.

    előzmény:
    silinga (256496)
    2016-10-21  13:14

Címlap

top