Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. szeptember 30. 14:48255601.

    Szép napsütéses a délután...én viszont nem vagyok teljesen kerek .Egész nap olyan érzésem van mintha szombat lenne..meg kóválygok össze-vissza.Reggel voltam a Lidlbe ....sok mindent vettem ..akkora hófehér karfiolt mint a fejem.Már előkészítettem a savanyítóba.Finom szőlőt ....de 1 kilót már meg is ettem belőle ....mert ez jár nekem.Aztán csodálkozom, hogy olyan a hasam mintha benne lenne a káposztáskő.


    Elolvastam a keserűsós cikket.Biztosan sok mindenre jó ....de futásra is ösztönöz az.


    Vera olyan finom és bőséges reggelit hoztál, hogy még nekem is maradt....a későn jövőnek.


    Sacikám ...jó társasozást.Már írtam egyszer...de most újra ....nagyon jól teszed, hogy eljársz a klubba.


    Anikó ..szépek lehetnek az árvácskáid.Itt olyan kemény a föld...semmit sem tudtam csinálni.Ráadásul Boscó megjárta a virágosom egy részét...ott olyan mint a beton.Egy adag tulipánom volt ....azt már régebben elültettem.Jövő héten letakarítom az egészet.

  2. 2016. szeptember 30. 14:38255600.

    Gratulálok az okleveledhez, Julika!


    Milyen érdekes: éppen most kezdtem nézni a Jumong sorozatot, aminek az egyik fő témája "migránsok" befogadása, vagy elkergetése, illetve a megvédésük. Erős a gyanúm, hogy abban az időben halványlila segéd fogalma sem volt senkinek a migráns kifejezésről, de a jelenkori fordító így nevezi őket. A téma pedig nagyon időszerű, bár évszázadokkal korábban játszódik, nincs új a Nap alatt!


     

    előzmény:
    Picivirág1 (255587)
    2016-09-30  11:33
  3. 2016. szeptember 30. 14:15255599.

    Sacikám rettenetes a föld, most jöttem be, az agyam majd kiugrott amire felkapáltam a virág helyét. Jól belocsoltam, és majd estefelé ültetem el, a tulipánhagymákat is elraktam, remélem nem örökre, bízok a jövő heti esőben. Az árvácskákból kétfélét vettem, olyan egyik olyan indigókék, a másik sárga.

    előzmény:
    silinga (255595)
    2016-09-30  12:13
  4. 2016. szeptember 30. 13:11255598.

    Julika szívből gratulálok az okleveledhez.


    Örülök, és köszönöm, hogy a nevünkben is elbúcsúztok Ilikénktől. 


     

  5. 2016. szeptember 30. 13:09255597.

    kicsi vagyok, székre állok


    onnan jó hangosan bekiáltok


    a mi kedves  Annuskánknak 


    Boldog Szülinapot kívánok!


     

  6. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 30. 12:44255596.

    Gratulálok Pici a kitüntetésedhez! Nagy dolog ez, mert kevesen mondhatjuk el magunkról, hogy a nyugdíjazásunk után is emlékeznek ránk! Eltűnünk a süllyesztőben, aztán annyi! De legalább marad a család és mi a családnak.... 

    előzmény:
    Picivirág1 (255587)
    2016-09-30  11:33
  7. 2016. szeptember 30. 12:13255595.

    Julika...gratulálok az okleveledhez....megérdemled...Köszönöm én is, hogy Erikával a nevünkben is elköszöntök Iluskától.....legyen jó utatatok


    Anikó...nálatok lehet ültetni? Itt annyira száraz, hogy egyenlőre lehetetlen.....Milyen színű árvácskát vettél?


     


     

  8. 2016. szeptember 30. 12:04255594.

    Akkor még egyszer szervusztok.


    Ma megint mentem a piacra, árvácskát vettem, nagyon üres itt a bejárat előtt, ahol a tátikák, kukacvirágok voltak. Majd estefelé elültetem. Vettem kukoricát is, már a végét járja az árusok szerint.


    Sacikám jó hogy emlegetted a tulipán hagymákat, szépen vártak a sorsukra, ma azokat is helyükre rakom, teljesen kiment a fejemből.


    Julika gratulálok az oklevélhez, a jutalmat saját erőből finanszíroztad, megérdemled.


    Erika, Julika, veletek leszünk a holnapi napon, köszönet érte, hogy mindannyiunk nevében is teszik ezt a fájdalmas látogatást.

  9. 2016. szeptember 30. 12:02255593.

    Julika gratulálok az oklevélhez.


    És nagyon köszönöm, hogy a nevünkben is meglátogatjátok Erikával Ilikét.


    Szívesen veletek mentem volna, de Nem Lehet Lajost egyedül hagyni.


    Így is nagy probléma, mert csütörtökön be kellene mennem a kórházba 1-2 napra, mert csak ott adhatják be az első adag infúziót..aztán már bejáróként is megkaphatom a többit.

  10. 2016. szeptember 30. 11:53255592.

    Szervusztok.


    Annuska, nagyon boldog születésnapot kívánok, jó egészséget. hosszú boldog szeretetteljes életet.


    Kedves fiúunokádnak is boldog szülinapot, szép sikerekben gazdag életet kívánok.

  11. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. szeptember 30. 11:40255591.

    Nem is értelek....miért nem jó így? A lényeg a lényeg .

    előzmény:
    Picivirág1 (255588)
    2016-09-30  11:34
  12. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. szeptember 30. 11:38255590.

    Gratulálok!!!.....mert megérdemled!!

    előzmény:
    Picivirág1 (255587)
    2016-09-30  11:33
  13. 2016. szeptember 30. 11:38255589.

    Annuskának még sok boldog születésnapot kívánok!


    Ő volt az első akit megismertem a menedékben személyesen.


    Állt a Hauer cukrászda ajtajában és leste ki jön a találkozóra.

  14. 2016. szeptember 30. 11:34255588.

    Így jött egyben, így küldtem tovább...gondolkodtam, hogy küldjem-e de mindenki ízlésének nem lehet egyszerre eleget tenni. 

    előzmény:
    veracsek (255586)
    2016-09-30  11:29
  15. 2016. szeptember 30. 11:33255587.

    Sajnos 24.-én adták át Szarvason...nem voltam itthon...de Máltáért megérte távol maradni az ünnepségtől. Abban meg lesz még részem, mert novemberben a város is köszönti a színes diplomásait. 

  16. 2016. szeptember 30. 11:29255586.


    Párat ismertem, és néhányat nem kedvelek, mert goromba, a többi nagyszerű!

    előzmény:
    Picivirág1 (255576)
    2016-09-30  08:38
  17. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. szeptember 30. 11:24255585.

    Lélekben mi is ott leszünk Veletek.

    előzmény:
    Picivirág1 (255579)
    2016-09-30  09:35
  18. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. szeptember 30. 11:16255584.

    Annuskám ...nagyon sok szeretettel köszöntelek.Minden-minden jót kívánok!

  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 30. 10:52255583.

    Először egy kicsit mosolyogtam, na Pici már megint kipróbál valamit! Aztán, amikor olvastam, hogy izomgörcsökre is jó, Laci jutott az eszembe. Bárcsak megengedné, hogy kezeljem vele!!!!!  Ő olyan megátalkodottan kishitű mindenben... Ma sem aludt egész éjjel a lábgörcsei miatt... Nem engedi ápolgatni magát, pedig olyan szívesen tenném... Egyetlen dolgot enged meg, hogy bekenjem a derekát lóbalzsammal, mert azt egyedül nem tudja. 

    előzmény:
    Picivirág1 (255575)
    2016-09-30  08:33
  20. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 30. 10:47255582.

     Ezek nagyon jók voltak! Megnevettettél! 

    előzmény:
    Picivirág1 (255576)
    2016-09-30  08:38
  21. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 30. 10:43255581.

    Ez gyönyörű lesz! Méltó Iluskához és hozzánk! Köszönjük nektek! 

    előzmény:
    Picivirág1 (255579)
    2016-09-30  09:35
  22. 2016. szeptember 30. 10:17255580.

    Ez nagyon szép! 

    előzmény:
    Picivirág1 (255579)
    2016-09-30  09:35
  23. 2016. szeptember 30. 09:35255579.

    Kedves Lányok!


    Nagyon nagy nap lesz a holnapi. Erika és én átmegyünk Iluska sírjához,  elvisszük a Menedékház sírcsokrát.  Árpád kísér ki minket, megfogva egymás kézét , rátok is gondolva, lélekben együtt fogunk ott állni. 


    Szerettünk volna ott lenni a temetésen, de nem tudtuk megoldani. Most, kihasználva a remek időt , és azt, hogy csak magunk lehetünk ott, nyugodt körülmények között vehetünk végső  búcsút Ilustól. 


      A látogatást megörökítjük, így majd este ti is láthatjátok hol jártunk, milyen virággal búcsúztunk. 


    Majd holnap részletesen beszámolunk mindenről. 

  24. 2016. szeptember 30. 08:45255578.

    Annuska drága, tisztelettel és szeretettel kívánok BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

  25. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 30. 08:39255577.

    Köszönöm Pötyikém! Akkor ezek szerint két teát fogok főzni, az egyiket megiszom, a másodikat szétpermetezem. Mindig kíméletesebb, mint az ecet-szódabikarbóna párosítás. Ha a kettőt összekeverem, felhabzik, hogy lehetne a permetezőbe tölteni? Hülye ötletek vannak néha a FB-on. Ez most jobban hangzik! 

    előzmény:
    Picivirág1 (255568)
    2016-09-30  08:24
  26. 2016. szeptember 30. 08:38255576.

    VICCEK

    Akarsz sokat keresni? - Igen. - Akkor jól elbújok.

    Hogy lehet 30 birkát hatvan felé zavarni? - Az M3-ason

    Mi van, ha a sündisznó nem megy iskolába? - Sünnap.

    Mi van a tömegsír felett? - ??? - Csapatszellem!

    Hogy hívják a cigány légitársaságot? - KOLOMP AIR.

    Mi a biofajgyűlölet? -??? -Két kopaszbarack üt egy cigánymeggyet

    Mi lesz a kígyó és a kenguru keresztezéséből? Ugrókötél

    Mivel játszik a cigánygyerek a sínek között? -Az életével.

    Mi van az idegbeteg ló lábán? -Pszichopata.



    Miért van a méheknek királynőjük? Mert ha kormányuk volna, nem lenne méz.

    Mennyi az ember átlagos alvásigénye? Csak még öt perc ..

    Mi kell a sörösládák cipeléséhez? Rekeszizom.


    Ki követi el a legtöbb összeadási hibát? Az anyakönyvvezető .


    Milyen mértékegységgel mérik a malac hosszát? - Röfben





    Mi lesz abból, ha két busz összeütközik? - Két rombusz.

    Honnan tudod, hogy egy politikus hazudik? - Mozog a szája...

    Milyen buli van az intenzív osztályon? - Eszméletlen!

    Mennyi az anyós ideális testsúlya? - 3.5 kg urnával.-

    Mit csinál a cigány, ha befejezi az iskolát?- Átmegy egy másik
    építkezésre.

    Miért nehéz a nőknek érző, törődő és jóképű férfit találniuk?
    -Mert azoknak a férfiaknak már van pasijuk.

    előzmény:
    Picivirág1 (255575)
    2016-09-30  08:33
  27. 2016. szeptember 30. 08:33255575.
  28. 2016. szeptember 30. 08:33255574.

    Érdemes kipróbálni!!! Én kifogom!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (255573)
    2016-09-30  08:29
  29. 2016. szeptember 30. 08:29255573.

    Annuska!


    Még nagyon sok boldog születésnapot kívánok, erőben egészségben....közöttünk 

  30. 2016. szeptember 30. 08:28255572.

    Drága Annuska!


     


    Születésnapod alkalmából létező minden jót kívánok!!!!!!  Jó egészséget, sok boldogságot még sok sok évig!


    Ricsidnek is sok boldogságot, sok sikert kívánok születésnapja alkalmából!!!!!!!!!!

  31. 2016. szeptember 30. 08:28255571.

    Szép napot Mindenkinek!


    Itt ma is nagyon szép.....olyan igazi kirándulós idő.....


    Vera...ha már ilyen szépen tálaltál....eszünk, azért marad a későbben jövőknek i...


    Pötyike....köszönjük a köszöntést....érdekes lett volna ha koreai betükkel írod....


    Borsika....neked is köszönet,  a kedves versért is....hogy állsz a bogarakkal.?...érdekes itt is annyi a rovar, de ezzel a fajtával nem találkoztam...


    Új jelentkező druszám neked is köszönöm....


    Nagy terveim mára nincsenek....ágyneműt mosok....mégegyszer felhúzom a nyári takarókra, aztán már a következőre biztos téliesíteni kell......


    Egy fordított almás sütit akarok sütni, a Fb-n láttam.....nem tudom milyen lesz, már párszor befürödtem az ilyen receptekkel....


    Estefelé  társas klub...

  32. 2016. szeptember 30. 08:27255570.

    Ez nagyon jó, Vera!!!


    Meg a kaják is

    előzmény:
    veracsek (255561)
    2016-09-30  06:56
  33. 2016. szeptember 30. 08:25255569.

    Neked Sacika 44 csak azt tudom mondani amit Pötyi!!!!!

    előzmény:
    Sacika44 (255557)
    2016-09-29  20:14
  34. 2016. szeptember 30. 08:24255568.

    Szervusztok!


    Lentről kezdem az olvasást.


    Gabi!


    A FB-on olvastam, hogy menta és citrom fű teával kell permetezni a szobában, minden rovar menekül. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (255555)
    2016-09-29  19:32
  35. 2016. szeptember 30. 08:18255567.

    Annuskának.......


    Isten éltessen! Adjon jó erőt egészséget és minden jót......még nagyon sok boldog születésnapot!

  36. 2016. szeptember 30. 07:57255565.

    Jó reggelt.


     


     


    Kedves Annuska!


                Sok szeretettel köszöntelek


                születésnapod alkalmából.


                Kívánok jó egészséget, boldogságot,


                és minden földi jót.

  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 30. 07:53255564.

    Szeretettel köszöntöm Annuskát születésnapján! Sok boldogságot kívánok neki és még sok-sok évet töltsön itt velünk és szerettei körében! 


  38. 2016. szeptember 30. 07:02255563.

    Eszünk? (Ne keljetek fel emiatt, megvár)

  39. 2016. szeptember 30. 06:59255562.

    Szépségek:

  40. 2016. szeptember 30. 06:56255561.

    Szervusztok!


    Napindítók:

  41. 2016. szeptember 30. 06:28255560.

    Misókának Boldog Névnapot kívánok.



    Pósa Lajos: 


     


    Perdülj, kis citerám,


    Vígságos nótára,


    Kedves Misóka


    Neve napjára


     


    Hány csillag az égen, 


    Harmat a fűszálon, 


    Kedves Misire 


    Annyi áldás szálljon.


     


     

    előzmény:
    silinga (255556)
    2016-09-29  19:59
  42. 2016. szeptember 29. 21:20255559.

    Misónak boldog névnapot kívánok!

  43. 2016. szeptember 29. 21:19255558.

    Szia Saci2!


    Évek óta olvasol bennünket?


    Akkor láthattad szívesen fogadunk mindenkit aki betartja a Buriburi topik indítónk kívánságát:


    "A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"


    Gyere máskor is, mások is így kezdték..meg mi is.


    Aztán volt aki tovább lépett..mi maradtunk.

    előzmény:
    Sacika44 (255557)
    2016-09-29  20:14
  44. 2016. szeptember 29. 20:14255557.

    Évek óta zugolvasóként figyelemmel kísérem a Menedékház


    vidám és szomorú napjait.


    Sokszor gondoltam, szívesen lennék köztetek, de olyan összeszokott


    csapat vagytok nehéz lesz beilleszkedni. Most megpróbálom.


    Nem biztos, hogy naponta jövök, de igyekszem.


    Huncut szemű Misónak boldog névnapot kívánok!

  45. 2016. szeptember 29. 19:59255556.

    Erika......a friss töpörtyűre vendéged lettem volna......a köszöntést köszönjük....


    Magdi.....neked is kösz....irigyellek benneteket Anikóval egyetemben, hogy diót törtök.....nálunk egy szem sincs....gondolom a piacon aranyárban lehet...

  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 29. 19:32255555.

    Köszi, hogy mondtad! Lehet, hogy itt sem kapni. Majd megmondom Lacinak, csak nem tudjuk, hogy védekezzünk ellenük. Még repülni is tudnak... Amíg nem jönnek be a hidegek, számíthatunk rájuk... de vasárnap után állítólag már sokat romlik az idő, a végén még fűthetünk is... 16 fok lesz a legmagasabb. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (255554)
    2016-09-29  19:20
  47. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. szeptember 29. 19:20255554.

    Erős permetezőszer.Nálunk már nem is lehet kapni aGazdaboltban.Növényekre való ....nem falra, meg olyan dolgokra amivel az ember érintkezik./ Gondolom én .../

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (255553)
    2016-09-29  19:00
  48. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. szeptember 29. 19:00255553.

    Miért bánjunk a Decissel óvatosan? Veszélyes? Jó, hogy mondod, Laci holnap akar venni. Remélem rá van írva, hogy kell kezelni. 


    Délután egyfolytában csapkodta a légycsapóval ezeket a dögöket. A légycsapó már olyan büdös, hogy nem is lehet bevinni a lakásba. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (255552)
    2016-09-29  18:29
  49. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. szeptember 29. 18:29255552.

    Jó estét Mindenkinek!


    Nálunk már esteledik.Most fejeztem be a dió pucolást.Soha többet!!!Tavaly kaptam a szomszédból ....elég érvénytelen volt.Minden évben szokott adni ....mert jár böngészni....de a tavalyi igen vacak volt.Mivel itt az idén aranyáron fogják adni a dió ....mert minden elfagyott ....csak ráfanyalodtam.


    Voltam délelőtt a kertben...nálunk is kőkemény a föld.Virágmagokat akartam vetni....reménytelen.


     


    Gabi .... a Decis-el óvatosan bánjatok.


    Misónak  boldog névnapot kívánok!

Címlap

top