Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. július 28. 11:02252601.

    Hírt hoztam!


    Beszéltem Ilikével!


    Látta, hogy felléptem a skypera..felhívott, de csak 1-2 percet beszéltünk, mert nem tud a gép előtt ülni annyira fáj a gerince és a pötyögtetés is nehezére esik.


    Mindenkinek üzen..puszil mindenkit, ha nem is ő olvas el mindent Árpi beszámol neki a történésekről.


    Várják az orvost haza..most a hétvégére, vagy hétfőre.


     

  2. 2016. július 28. 10:41252600.

    Szép napot!


     


    Szebbet mint itt, mert borult esős idő van.....Itthon, mert haza kellett jönnünk, de még ma megyünk is vissza. Ott is vár a munka.....mert azért ez nem igazi nyaralás, csak környezetváltozás.....Ugyanannyi a munka mint itthon, ha nem több......a főzés is olyan mint itthon, igaz néha bográcsban vagy grillen.....Azért ne sajnáljatok, élvezem az egészet......Ha lehetne még télen is kint maradnék.....megfizethetetlen a csend, a jó levegő....Még a mosogatást is élvezem, két vajlinggal.....a nyomós kúttól már a jobb kezem csupa izom.....Még az esős időt is szeretem, mert akkor tényleg nyaralok, olvasok, rejtvényezek, vagy csak varrogatok....kézzel, mert Ernő nem engedte lehozni a varrógépet.....


    Egy baj van csak, hogy az internet szolgáltatás nem a legjobb......mire lepötyögöm a válaszomat, addigra tuti elmegy és a hsz-em a levegőbe kering....De azért gondolok rátok és csak úgy magamban válaszolok mindenre, és mindenkit megdicsérek aki szépeket alkot.....Ne haragudjatok ha nem sikerül, nem az én hibám.....Most is rohanunk intézni a dolgokat, mert mindig van valami, a mai program a ház dolgainak intézése...


     


    Mindennap megköszönöm Verának a finom reggeliket......mert néha még meg is tudom nézni a finom falatokat.....sokat kell várni amíg a képek megjelennek...Julika munkáit is meg tudtam nézni.....nagyon szépek...


     


    Ilikére minden nap gondolok, minden nap imádkozom érte, hogy minél előbb legyőzze a dögöt és köztünk lehessen.....Nagyon nagyon hiányzik!!!!!!!!!


     


    Legyen szép napotok! És ha nem is írok, azért ne felejtsetek el......

  3. 2016. július 28. 10:05252599.

    Ezt nem a vikin nézem, kedvencem játszik benne, és meg akarom tartani a filmet.


    OB-t majd később, most töltöm fel  a dokikat. délutánra biztos meglesz a felirat is.

    előzmény:
    veracsek (252597)
    2016-07-28  09:22
  4. 2016. július 28. 09:51252598.

    Szervusztok.


    Tegnap túljutottam a fodrászon, jól megkopasztott, remélem nől még egy kicsit  1 hónap alatt. Hazaérve legszívesebben a csap alá dugtam volna a fejem.


    Ma reggel mosás volt, már szárad, közben megsütöttem a lapokat, majd délután megtöltöm. Ebéd utánra volt szomszédasszonyomék ígérkeztek hogy jönnek, szabadulna a sok cukkinitől. Közben morognak felülről, de még távol van.


    Ilike a legfontosabb hogy magadra figyelj, mi a szerető gondolatainkat küldjük.


    Veronika, finom a reggeli, szép a helyszín, jó a gondolat. A Jeju sziget nagyon szép lehet, sok filmben megcsodáltam, nem véletlenül választják sok film helyszínéül. A kis incselkedő makinak nagy szerencséje volt, aranyos.


    Jó ma folytatásos mese. Tovább is van?


    Gabi, jó pihenést, szép a virágod, az enyém most hoz új hajtásokat.


    Annuska, a nevünkért köszönet a szülőknek, hogy nem valami kacifántos nevet választottak.


     

  5. 2016. július 28. 09:22252597.

    A 9. rész teljes, és a 10.-bő is csak pár % hiányzik.


    Szerintem feltétlenül nézd majd meg az OBGY.-t is!

    előzmény:
    franci47 (252596)
    2016-07-28  09:13
  6. 2016. július 28. 09:13252596.

    Igen, én is letöltöttem az OBGY. 2 rész van kész.


    A Doktors 9-10 részét várom. Az jobban érdekel, mert az előbbit el sem kezdtem.


    Mindjárt nyár lesz megint. Julika, jó szórakozást, és munkát. Ügyes vagy.


    Mi hegyre mennénk.

    előzmény:
    veracsek (252593)
    2016-07-28  08:52
  7. 2016. július 28. 09:11252595.

    Árpád és Iluska üdvözletét küldi.  Egyenlőre nem tud a gépnél, fárasztó,  üldögélni, inkább fekszik.

    előzmény:
    Picivirág1 (252594)
    2016-07-28  09:02
  8. 2016. július 28. 09:02252594.

    Szervusztok!


    Tegnap már nem volt erőm bejönni. Elfáradtam nagyon és amikor haza jöttem vendégünk volt majd sportszelete csináltam és begyúrtam sós sütit. Ma jönnek Krisztiék, mennek is azonnal Szanazugba. Timi holnap megy utánuk, én nem szándékozom kimenni, vendégei lesznek, sakkpartnerek mennek. 


    ma egy kicsit kicsi szédülős vagyok..most talán kezd elmúlni...már fél 5 kor sütöttem...Még van egy órám, hogy pihenjek, aztán ha jól vagyok megyek a táborba. ma Marika főz, csirke hús levest. ..a kézimunkásokat képviseli. Ő nem varrogat, ő az "íródeák" az ügyintéző. 

  9. 2016. július 28. 08:52252593.

    Azt is, Ildikém, de ott a 10. résznél tartok, ami még nincs teljesen készen.


    Az Indavideón kezdtem el az OB/Gyn Doctors címűt, ez is kórház, de azt hiszem, végig Szülészet-nőgyógyászat a téma, és már az elején van bene több rendkívül megható , illetve felháborító jelenet, szóval igazán tetszik, nagyon izgisnek ígérkezik, csak ne hagyják abba!!!


    Itt van a linkje:


    szerintem nagyon érdemes lesz megnézni, bár már többször rá fáztam, de itt a fordító azt ígérte, hogy feltétlenül végig csinálja, csak türelmet kér a lassúságért.

    előzmény:
    franci47 (252591)
    2016-07-28  08:26
  10. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. július 28. 08:34252592.

    Jó reggelt Mindenkinek!


    Benéztem indulás előtt ....van e hír Ilikéről...sokat gondolok rá.


    Hajnal felé nagy eső volt...nem tudom a kertben mi lehet, de mindenképpen ki kell mennem.


    Vera...köszi a finom reggelit.


    Jeju sziget csodálatos lehet ...annyi szép felvételt lehet az utóbbi időben látni.A filmek alapján kisebbnek képzeltem ....de hatalmas kiterjedésű.luxus szállodákkal,régi kis házakkal ...és persze van kopár terület is..Majd egyszer felülünk a seprűre ....és elkalandozunk arrafelé...addig meg álmodozunk.


     

  11. 2016. július 28. 08:26252591.

    Jó reggelt.


    Köszönöm a reggeli finomságokat, nemrég ébredtem. Sikerült aludnom 3 óra után.


    Szomorú az idő, de leseget a nap.


    Milyen doktorost nézel Vera?  /Doktors????/


     

  12. 2016. július 28. 08:23252590.

    Szia Gabi!


    Nálam is pislog néha a lámpa, és az előbb ismét kiírta, hogy nincs internet kapcsolat, de csak mp-ekig tartott a dolog, aztán visszajött.


    Az természetesen Jeju-sziget, alá is van írva, és a lakott része jobb oldalon van, úgy látszik, van még egy olyan is, ahol nem építkeztek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252589)
    2016-07-28  08:16
  13. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 28. 08:16252589.

    Jó reggelt!


    7 órakor napsütésre ébredtünk, fél 8-kor meg éjjeli sötétségbe burkolóztunk, és házrengető mennydörgések vannak felhőszakadással. Szerencsére a laptopom nincs áram alatt, tudok írni. Remélem nem kell üzembe helyeznie magát a visszacsapó szelepnek, mert az azt jelentené, hogy a házban nem használhatjuk a lefolyót.


    Laza napom lenne, van még töltött paprika.


    Várom a többieket, Ilikéről a biztató híreket.


    Veronkám köszi a reggelit. Mostanában csupa olyan finomság van, amit én is szeretek. Az a kép Jeju szigetet ábrázolja? Nincsenek rajta házak? Nem ilyennek képzeltem.


    Most néztem a radarképet, sajnos egy vastag zivatarfront jön felfelé és éppen az ország középső részén vonul végig. Úgy néz ki, az egész nap ilyen lesz. Időnként még az áram is pislog...


    További szép napot, majd még benézek! Várom a többieket.

  14. 2016. július 28. 07:04252588.

    Együnk?

  15. 2016. július 28. 07:00252587.

    Jéééé!!!


    Tegnap én zártam, és ma én is nyitok? Pedig később keltem, mint szoktam.


    Jól aludtatok? Jobban vagytok, betegeskedők?


    Napindítók:


    "Lesz, ami lesz. Ha valaki bízik magában, van, mit képviseljen, van hitele, akkor ennek az elvnek működnie kell, akár a legszélsőségesebb helyzetekben is."


    (Őze Áron)

  16. 2016. július 27. 23:35252586.

    Hozok még búcsúzóul egy nagyon szépet és a szívünknek kedveset, és kívánom, hogy minden beteg gyógyuljon!


    Elkezdtem nézni az Indavideón egy másik kórházast, és borzasztóan tetszik, de 16 részes, és még csak kettő van fent, mindegyik 2 darabban. Mostanában ez a sorsom, többet nézek párhuzamosan, mindegyik befejezetlen.


    Mindenkinek jó éjszakát!

  17. 2016. július 27. 22:04252585.

    Magdikám, kösz a mesét.


    Holnap még folytatható, biztos lesznek történések, hacsak Borsika meg nem hozza a denevérek életét.Micsoda  szó dene vérek. Jujj.


    Nekem volt kalandom velük. Először azt hittem egy fecske. Igaz én a paplan alatt voltam, már alvás előtt  a szobában. A férjem kergette, de nem tudtuk, hogy kiment, vagy még bent van.


    Antiromantikus éjszaka volt.


    Aluggggyunk.


    Szép  álmokat mindnyájunknak. Ilikének holnapra egy   gyógyulós napot. Ugye igyekszel?


     


    Miért van az, hogy az öregek olyan korán felébrednek? Azért talán, hogy hosszabb legyen még az az egy napjuk?
    Ernest Miller Hemingway


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (252583)
    2016-07-27  20:27
  18. 2016. július 27. 20:57252584.

    Nagyon aranyos az a makis videó!


    Mindjárt el is küldtem a rokonaimnak..az unokáimnak.

  19. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. július 27. 20:27252583.

    Minden elcsendesedett.A párán átsütött a Nap, majd megjelent az égen egy szivárvány.Ezzel egy időben rengeteg színes, tarka lepke lepte el a kertet, majd szálltak-szálltak fel a szivárvány felé....vitték Borsika üzenetét.


    Lassan leszállt az este  az állatkák is nyugovóra tértek...a denevérek megkezdték szokásos repülésüket./ ez nekem egy régi emlékem ...a denevérek repülése/.Békesség és nyugalom van a kertben.


     


     


    Ez az én mesém .../ nem vagyok formában..../

    előzmény:
    Nusimama (252572)
    2016-07-27  15:01
  20. 2016. július 27. 20:21252582.
  21. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 27. 18:08252581.

    Jaj de édes vagy, hogy észrevetted az orchideát! Június 19-én kaptam és még él és fejlődik! Nálam még soha sem maradt meg, de most már tudom, nem szabad túl locsolni. Most a párakapu alatt biztosítom neki a párát.

    előzmény:
    potymama (252579)
    2016-07-27  17:18
  22. 2016. július 27. 17:57252580.

    Igen jöhet a denevér.


     

    előzmény:
    BORS (252578)
    2016-07-27  17:09
  23. 2016. július 27. 17:18252579.

    Hűsöl a 2 virágszál!!


    Gabi és az orchidea!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252577)
    2016-07-27  16:58
  24. 2016. július 27. 17:09252578.

    ...ha-ha-ha, ...megáll az eszem, tök szellemes Ildike!! Akkor beszállok egy kitalált  denevérrel, ok? Jöhet?  Ez pont jó lenne még egy kis frászcsinálónak, mit gondolsz? (Az a "poén", hogy itt tényleg röpdösnek - de esőben nem tudom mit csinálnak)


    Szili elaludt, elloptam a laptopot egy kicsit. Majd vissza kell állítani neki a W-oT, MIRE FELÉBRED. Nagyon éhes vagyok, enni kéne.  Spenótban gondolkodoim. Hamar megvan. Sült virslivel. R-éknál tegnapelőtt ettem házi májas hurkát! Ahhh, mennyei volt.  Nem ők vágtak, nekik nincs malacuk. Nekem sincs. Nem is vágnám le semmi pénzért. Láttam egy videót, ott pulykába töltöttek fürjet, ami ugyancsak meg volt töltve valamivel. 


     

    előzmény:
    franci47 (252567)
    2016-07-27  14:09
  25. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 27. 16:58252577.

    Friss állapotjelentés!


    Pihizés a párakapu alatt!


     

  26. 2016. július 27. 16:51252576.

    Annuskám nem fáj a helye.


    Még várok az orvossal, eddig mindig rosszul jártam velük.


    Jön az eső nálunk felhős az ég.


     

    előzmény:
    Nusimama (252570)
    2016-07-27  14:49
  27. 2016. július 27. 16:48252575.

    Köszönöm a linket Pötyikém. Azt hittem valahol végig megvan.


    Így a Holdfénypavilonból fogom majd tölteni, ott is háromig van fent és ugyanezen letöltés van.


    De tegnap nagyon berágtam, mert fele reklám volt, az első kettő részben nem volt ennyi.


     


    A MESÉNEK még nem szabadna véget érnie, biztos vannak új történések.


     


    Írjuk tovább. Kis fantázia, aztán megy.

    előzmény:
    potymama (252574)
    2016-07-27  16:07
  28. 2016. július 27. 16:07252574.

    Borsika, Ildikó, Annuska..nagyon jó volt!!! Mármint a történet folytatása.


    Ildi a Wolfosnak ide teszem a linkjét, de ott is csak 3 rész van letölthető.


    http://drakorindofilms.com/2016/07/13/drama-taiwan-princ e-of-wolf-subtitle-indonesia/


    Tudom, hogy tudod..de azért leírom..oppenload-bejön a film..felette Download (van amikor 2x kell rákatt.


    Aztán kék táblácskába a Free Downloadra.

  29. 2016. július 27. 15:02252573.

    Veronka feltétlen próbáld meg. Nagy szükséged volna arra, hogy az izmaid ne ernyedjenek el.

    előzmény:
    veracsek (252569)
    2016-07-27  14:46
  30. 2016. július 27. 15:01252572.

    Csurom vizessen, de hős tett biztos tudatába  végre  beértem. Miis volt az a kis állat, amely szintén a vihar elöl futott be? Egy ujabb gyikocska.Vajon ez már a hányadik. Na és a többi hol van. Időközben kimenekűltek.? Közben elcsendesedett az égi háboru, az eső is abba hagyta, maga után persze sárt és tocsákat hagyva. A hallóka is a megszokott helyére került. A világ elcsendesedett. A kis rigók is újra elkezdtek csivitelni. Szerencsésen átvészelték ezt a vihart is.


     


    Ildikém, tölem ennyi telet.


     

    előzmény:
    franci47 (252567)
    2016-07-27  14:09
  31. 2016. július 27. 14:54252571.

    Borsikám ha nem volnál ki kéne találni. A Te szöveged  a bánatos embert is felviditja. Na és megmentetted az ubit?

    előzmény:
    BORS (252566)
    2016-07-27  13:51
  32. 2016. július 27. 14:49252570.

    Ildike, fáj is a mütét helye? Nem kéne orvoshoz vissza menni?


    Negró körmeit nem jobb lenne, ha szakember vágna le, nehogy baja legyen.


    A n.inditó nagyon jó. A képes szöveggel szinte az érzéseinket irtad le amivel Ilike felé gondolunk.


    Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk Rá és ne várnánk aggodva a hireket. Ugyan akkor reménykedünk, hogy mihamarabb ujra itt lesz köztünk.

    előzmény:
    franci47 (252562)
    2016-07-27  12:18
  33. 2016. július 27. 14:46252569.

    Ma egy kicsit jobb, Annuska, csak maradhatna legalább így mindig, de nem teszi, máskor megint rosszabb.


    Most hívott a gyógytornászom, és azt mondta, hogy tudna olyan tornát is csinálni, ami nem terhelne meg nagyon, csak az izmaimat erősítené picikét. Lehet, hogy megpróbálom.

    előzmény:
    Nusimama (252568)
    2016-07-27  14:41
  34. 2016. július 27. 14:41252568.

    Szervusztöo


     Itt ma is fulasztó a levegő. Ez nem fehér embernek való.


    Borsikám,, aranyos vagy a köszöntést és a szép virágot is kösz.


    Anikó még tegnap akartam irni, de aztán elmaradt, hogy  olyan nevünk van amit sok költö megénekelt igy pl. az egyik kedvencem Juhász Gyula is amikor megirta az Anna örök cimü versét.


    Julika, jól tetted, hogy bejentkeztél és elmész. Ez nem játék. Komolyan kell venni az ilyen problémát. Ma mit fogsz alkotni?


    Veronka nagyon találó n. inditókat hozzól. Az a kinai kép akkor lenne igazán izgalmas, ha ott lehetnénk és személyesen csodálnánk meg. Kösz a finom falatok és a kellemes helyszin. Hogy vagy? Csökkentek a fájdalmak?

    előzmény:
    ancsa46 (252558)
    2016-07-27  10:08
  35. 2016. július 27. 14:09252567.

    Jaj, hol a mese folytatása.......


    Izgalmas  volt eddig.


    Folytatás: és akkor jött egy bagoly az éjszakába, láttam a  világító szemeit. Közben összerezzentem a huhogásra.


    Farkasszemet néztünk egymással. Kicsit féltem, de gondoltam, nem fog bántani. Kérdezem. Mit keresel itt, tudod, hogy  nem szeretlek.


    A bagoly bánatos szemmel nézett rám,  és az uborkás üvegre, amit szorosan fogtam, hogy le ne essen. 


    Jé valaki segít nekem, hogy el ne csússzak, és a fülembe súgja MENJ BE....  közben csókot lehel a vizes nyakamra......megázol, és megfázol, keresd a hallókádat, akkor meghallod mennyire suhognak a fejed felett a szőlőlevelek.Ne törődj a kint felejtett kalappal.


    Jaj a rigófészek, nehogy levigye a vihar.


    A villanykörték még mindig villognak,mintha  diszkóban lennék. elcsípve a pillanatnyi fényt, mintha  befutott volna egy kis parányi állatka a lakásba. .....


     


    Folytassa valaki...........................

    előzmény:
    BORS (252566)
    2016-07-27  13:51
  36. 2016. július 27. 13:51252566.

    Julika én is fontos helyre megyek pénteken 11 körül, 


    de majd gondolok oda feléd. Ne aggódj előre. Sima a vizsgálat, nem fáj,  nem kellemetlen. 


    Képzeljétek, a minap: egy egész délelőttre eltünt a hallókám. Egy pánikba kerültem, mert nincs másik. Féltem, hogy kidobtam véletlenül. Az a  "csőlátás", ...amikor ott vannak a dolgok, de még sem látja az ember!! ..na az történt velem. Végül meglett. 


    Magdika,  éppen  eleget végeztél, ügyes vagy: jól teszed, ha megpihensz és kényezteted magad egy kicsit. Bár, én is inkább délelőtt szeretem letenni a munkát, akkor a du.-nom lazább. 


    Ja, ...meg villognak a villanykörtéim!! Nem mind, csak pár db. Olyan diszkós este tőle a szoba. Tegnap, amikor a vihar volt, feloltottam, azok pillogtak, a függönyöket fújta a meleg monszun szélvihar, az eső folyt be a nappali ajtaján, igyekeztem a testemmel felfogni a nagyját. Közben megláttam kint az uborkásüveget, ..meg kéne menteni, ..milyen hősi cselekedet lenne! Közben dörgött is egy parányit, és a vadszőlő nyalábok csatakokban úsztak a nyakamba. Mint a régi orosz filmeken, amikor Natasa kimegy a viharos tajgába, száraz fát keresni. 


    Ejnye, mégis csak itt ragadtam. : - ))   


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (252555)
    2016-07-27  07:57
  37. 2016. július 27. 13:40252565.

    Én kérem szépen a Papát, a herceget nézem a Vikin, ahogy a Doktorokat is, már nem akarok helyet foglalni egyelőre.


    Jó gondolat!

    előzmény:
    franci47 (252562)
    2016-07-27  12:18
  38. 2016. július 27. 13:32252564.

    okos volt ez a Sara Rattaro. Te is drága Ildikém, hogy elhoztad az idézetet. Ilyen bátran kalandosan kellene élni az életünk minden percét. Te is bevállalós vagy,   ..tetszett, hogy elmentél abba a Krisna-völgybe. Követtelek ám gondolatban is. Örültem, hogy jól ment a bolt, ..biztos sokan vásárolták a szép díszeket.


    Julika körül is pezseg minden. És be is fejezi, amiket elkezd. Ez igen tiszteletre méltó. Én így érzem. Természetesen T. Valamennyien rendelkeztek valami kiváló  való tehetséggel, v. ügyességgel, 


    de most  csak ennyire futotta, mert dóóóógom van. Felváltva tépjük és szaggatjuk a billentyűket a Szilikével. Szikrázik a laptop  a kezünk alatt. Az előbb ő gépelt, én meg a Mr. Beant néztem és ebédeltem. Most ő ment föl enni. Jah, ..és már meg volt kora reggel a hasznos setám is. 


    Kedves szivem csücskei, meséljetek   jó sokat. Imádom olvasni. 


     


     


     

    előzmény:
    franci47 (252562)
    2016-07-27  12:18
  39. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. július 27. 13:29252563.

    Szép napot Mindenkinek!


    Ma itthoni napom van. Tegnap elfáradtam ....annak ellenére nagyon rosszul aludtam.Reggel elmentem a piacra....nem lesz több menés.


    Mostam egy adagot,ha megszáradt kicsit vasalok, van egy kis varrnivaló ....utána nem csinálok semmit.


     


    Julika ..jól tetted, hogy bejelentkeztél.Hamar kaptál időpontot.


     


     


    Meleg van, csend ....és nem történik semmi említésre méltó.

  40. 2016. július 27. 12:18252562.

    Sziasztok!


     


    Ma Zegen voltam,  vásároltam, nagy szerencsém volt utamba került szomszédRózsi,  így vásároltam nehezebb cuccokat is.


    Először én mentem a boltba /mert nem volt parkolóhely, így  utána én őriztem az autóját, mert nem tudtak volna kijárni az ő kocsijától. Senki sem jött, tehát reggel már ideálltak.


     


    Közben megkaptam az igért homoktövis  csemetét is Zsuzsitól, és még egy másikat is, aminek a nevét nem tudom, de majd megírja, piros bogyós, és valami egészséges dolog.  Közben kaptam egy szép fügét is tőle, amit azon nyomban megettem.


    Ilike, hogy vagy drágaságom?  Adj egy picurka hangot, ha más nem Árpád közvetítésével.


    Julikám, most nem tudom a szédelgés miatt, fájdalom, vagy nem hallás miatt mész a fülészhez?


    Pötyikém, köszönöm a válaszodat, akkor továbbra sem bántom a kutya körmét. Megnézem a "sarkantyúját".


    A Papát majd elküldöm annak aki kéri, majd ha kész lesz. Azt hiszem a Wolfos herceget én is letöltöm, mert nagyon sok volt a reklám a vikisben.  Te honnan  szedted le?


     


    Nálam valami baj lett az operált arcféllel. Lehet, hogy benne maradt egy kis cérnácska?  Pár nap múlva meglátom. Lehet, hogy le kellett volna ragasztanom szombaton.  


     


    A nap mai gondolata, talán segít nekünk.


     


    "Törődj magaddal, minden korodban örülj annak, ami éppen soron van. Egy nap majd megérted, milyen fontos ez. Hagyd, hogy fényképezzenek, akárhányszor. Mosolyogj, és ha félsz, táncolj és énekelj, amilyen hangosan csak tudsz. Az segít.


    Szánj időt magadra, ábrándozz a szobádba zárkózva, és olvass mindenfélét, nem érdekes, honnan való, valami értelme mindennek van. Ne aggódj sokat a holnap miatt, a valódi gondokat úgysem látod előre, váratlanul jönnek."


    Sara Rattaro

  41. 2016. július 27. 12:13252561.

    Ilyet én is szoktam csinálni!


    Csak krumplival, vagy rizzsel..a végeredmény ugyan az...


    Kikapcsolom a gépet..ez is melegít...majd délután visszajövök.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252560)
    2016-07-27  10:40
  42. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 27. 10:40252560.

    Ezt el kell mesélnem! Lenkéskedtem. Feltettem a gerslit egy kis vizzel előfőzni és ott felejtettem. Szénné égett és persze a lábos is gyászosan nézett ki. Gyorsan fellapoztam a google bácsit. Ott volt tanácsként, hogy be kell szórni szódabikarbónával és kevés vizet önteni rá és felforralni. Már forrás közben is oldódott a kosz, fakanállal lejött az oldaláról. Még egy kis finomítás van hátra, ezt erősen sós vizzel fogom csinálni. Aztán remélem, újra használható lesz a láboskám.

  43. 2016. július 27. 10:20252559.

    Sziasztok!


    Tegnap délután itt is volt egy futó zápor, de tényleg futott, mert m ire észbe kaptam, hogy esik el is állt, de a levegő le hűlt egy kicsit..az jó volt.


    Nem kell sokat főznöm, van maradék gulyás leves és 2 szelet sült hús..na mellé valami köretet kitalálok és kész.


    Vera is olyan szép helyekre hív reggelizni bennünket..milyen jó levegő lehet ott!


    Remélem a fájós porcikák gyógyultak az éjjel.


    Ildikó


    kérdezted, a Papát nem töltöttem le..annyi megnézetlen filmem van ez meg elég régi film..igaz a szereplője a kedvenc, de jobban szeretném  mai filmben látni már...


     

  44. 2016. július 27. 10:08252558.

    Szervusztok.


    Benéztem hamar, a szokásos délelőtti lóti-futi közben vagyok.


    Még gyorsan összedobok egy lecsót, mert utána készülődök a fodrászhoz.


    Veronika finom és bőséges reggelit hoztál, a helyszínre odaképzelem magunkat.


    Julika jól tetted hogy bejelentkeztél, ne szenvedj ha nem muszáj.


    Legyen szép napotok.

  45. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 27. 08:40252557.

    Megint lemaradt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252556)
    2016-07-27  08:39
  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 27. 08:39252556.

    Jó reggelt, szép napot mindenkinek!


    Nálunk friss az idő, de kellemes, mára is ígérnek hőséget.


    Ma megint főzős napom lesz, két napra csinálok töltött paprikát. Most nem töltöm meg a paprikát, csak gombócok lesznek, a paprikát csak belefőzöm. Nem szeretjük a héját, felesleges töltögetni. Én rizs helyett gerslivel csinálom, egy kicsit elő kell főzni, akkor nem lesznek olyan szárazak a gombócok.


    Kellemes éjszakám volt nyitott ablaknál. Végre jól aludtam, így a kedvem is jó.


    Remélem mindenki hasonlóan van, a fájósoknak is enyhülés volt.


    Köszi a reggelit Veronkám, finomak és a helyszín is kellemes.


    További szép és kellemes napot mindenkinek!

  47. 2016. július 27. 07:57252555.

    Szervusz Vera!


    Köszi a reggelit. Vettem egy nagy lélekzetet és bejelentkeztem a fülészetre. Péntek 11 re kaptam időpontot. 

    előzmény:
    veracsek (252554)
    2016-07-27  06:29
  48. 2016. július 27. 06:29252554.

    Készítek reggelit:

  49. 2016. július 27. 06:26252553.

    Szervusztok!


    Napindítók:


    A személyiségünkből alapvetően nem tudunk kibújni. Ez nem olyasmi, mint egy zokni, amit ki lehet fordítani. Rengeteget kell ahhoz dolgozni, hogy a személyiségmaghoz visszanyúlva alapvető működésmódjainkon változtassunk. Lehetséges, de kőkemény munka.


    Belső Nóra


     
  50. 2016. július 27. 06:24252552.

    Szervusztok!


    Szokás szerint 5 kor ébredtem. Nézelődök a gépen és erősítem magam, jelentkezzek be a fülészetre. Most ott tatok, hogy előttem van a telefonszám..aztán majd meglátom, mit lépek. Most lépek győzővel sétálni. Szép napot mindenkinek. 


    ja, olvastam, hogy Pesten milyen eső volt. Itt nyoma sem volt semmi viharnak, esőnek. 

Címlap

top