Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. július 26. 21:29252551.

    Még visszajöttem...mert egy adag el volt tűnve.


     


    Még tegnap este kiírtam magamnak: milyen ügyes vagy Julika , nemcsak varrni, nemezelni tudsz ....most meg kutyát készíteni...de már bővült is a fafaragással. Nagyon jó dolog lehet a kézműves tábor....alkotás és gondolom jó beszélgetés is van.


     


     


    Ildikém ...mi van Negróval? OIyan beszédes az a kép ahogy vár Benneteket.

    előzmény:
    Picivirág1 (252505)
    2016-07-26  09:07
  2. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. július 26. 21:16252550.

    Jó estét Mindenkinek!


     


     


    Végre haza értem.Még délelőtt kimentem Tómalomra...na azért nem dolgoztam egész nap,de sok mindent megcsináltam. Hazafelé benéztem J-ékhoz.Ott is ragadtam.Csak 3-an voltunk....sok mindent megbeszéltünk.Közben Barbara hozott egy öl ruhát"Nagyi ezeket csak te tudod szépen rendbe hozni"jelszóval ...úgy jöttem haza mint az öreg cigány asszony.


     


     


    Mindent elolvastam ....gondolok Rátok ...de nagyon elfáradtam.

  3. 2016. július 26. 20:45252549.

    Drága BorsÉvi.


    Nagyon szépen köszönöm ezt a személyre szóló szép képeslapot köszöntőddel együtt.


    Kérlek vigyázz a véred hullajtásával, még szükség lesz rá. A fullasztó idő nálam is kimerítette már az idei türelmemet.

    előzmény:
    BORS (252547)
    2016-07-26  18:41
  4. 2016. július 26. 19:27252548.

    Ancsa!


    Nem vagyok ám olyan tehetséges, érdeklődő vagyok, szívesen kipróbálok ilyen kézműves dolgokat. Bizony nagyon kezdetleges a művem, majd megmutatom, de nem azért mert dicsekszem, hanem azért, hogy nem szégyenlem, próbálkoztam és ez lett belőle..majd holnap

    előzmény:
    ancsa46 (252546)
    2016-07-26  18:29
  5. 2016. július 26. 18:41252547.

    Édes Annáim!! 


    Anuska és Anikó! 


    Nagy szeretettel köszöntelek Titeket Névnapotok alkalmából.


    Kérek elnézést, hogy nem külön. Sokboldogságot, tengernyi egészséget, ezer örömet és szerencsét az éltetek során. Szeretlek Titeket. 


    ---------------------------------------------------------- -------------------


    Nagyon picik itt a betűim, nemtommitcsináltam, eeeeromlott. : l (


    Itt óriásiviharos eső volt, még félórája. Ki kell mennem felmérni a károkat.


    Ma írásos munkám volt , azért késtem innen. Adtam az irodalomnak! Jól meg is nézheti magát! Holnapra is marad belőle. Ha elkészül, várom a babérkoszorút. Veronika nem ettem, nem volt időm, de azért simik a kis kezedre és köszönet. Ilike folyamatosan velem van, itt a szivemben. Lenkécskék sorakozóóóó!! Had álljak a sor élére. Többhelyen megszurkáltam magam, mert tegnap  pedikűröztem. Ha ez így fog menni, akkor előbb vagy utóbb elvérzek.Gyereke, én ettől a párás időtől elpusztulok. Nem jön belém a levegő. Most mindent kitártam.  Ha elbírnám, az ajtót is leakasztanám. 

  6. 2016. július 26. 18:29252546.

    Julika, elképesztően jó lehet ez a tábor. Olyan sok tehetség  szorult beléd, remélem most előcsalogatod mind. Milyen fára faragtok?

    előzmény:
    Picivirág1 (252535)
    2016-07-26  16:42
  7. 2016. július 26. 18:26252545.

    Annuska, köszönöm szépen.


    Jó ünneplést, nekem a hét végén lesznek vendégeim.

    előzmény:
    Nusimama (252536)
    2016-07-26  17:13
  8. 2016. július 26. 18:24252544.

    Pötyi, köszönöm szépen, igazán semmiről nem késtél le.

    előzmény:
    potymama (252534)
    2016-07-26  16:13
  9. 2016. július 26. 18:23252543.

    Sacikám, nagyon köszönöm ezt a szép verses köszöntőt.


    Jó uborkázást.

    előzmény:
    silinga (252532)
    2016-07-26  15:00
  10. 2016. július 26. 17:38252542.

    Gabi!


    Csak úgy..a szomszéd megkérdezése nélkül akarjátok magatokhoz édesgetni a cicát???na, már!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252531)
    2016-07-26  14:47
  11. 2016. július 26. 17:35252541.

    Annuska!


    Hamut szórok a fejemre...azt a hozzászólást nem láttam...pedig reggel néztem, mit írtatok este...szégyenlem magamhiú majom vagyok

    előzmény:
    Nusimama (252536)
    2016-07-26  17:13
  12. 2016. július 26. 17:29252540.

    Pötyi!


    A szemet és a nyelvet is tűvel dolgoztam be. Még alakítani fogok a kutyán, már el tudom képzelni, hogyan lehet. Meg a neten nagyon sok információ, kép van hozzá. 

    előzmény:
    potymama (252539)
    2016-07-26  17:24
  13. 2016. július 26. 17:24252539.

    Julika...hogy te mikkel nem foglalkozol!!!


    Itt is van egy kutyus


    http://www.livemaster.ru/topic/820681-obrabotka-poverhno sti-igrushki-v-suhom-valyanii-zaklyuchitelnyj-etap-raboty?ms ec=38


    Szemeket lehet kapni..minden félét most láttam éppen.

  14. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 26. 17:22252538.

    A délkeletiek (Szeged, B.csaba) nem panaszkodtak a vihar miatt, pedig a radarkép szerint onnan jött és megérkezett a vihar nagy széllel, mennydörgéssel, eső még nincs, de biztos lesz. Nem tudom megszűnik-e majd a fülledtség.


    A kiscica befészkelte magát az egyik székbe a párnára a teraszon. Szafi is megérkezett és már megszaglászta hátulról és nem tűnt nagyon ellenségesnek. Persze őt is simogattuk, biztosítottuk a szeretetünkről. Talán el fogja fogadni, látja, hogy még babacica. Holnap veszünk neki junior kaját, az apróra van vagdosva.

  15. 2016. július 26. 17:16252537.

    Julika sok oldalu müvész leszel.

    előzmény:
    Picivirág1 (252535)
    2016-07-26  16:42
  16. 2016. július 26. 17:13252536.

    Szervusztok


    Itt fullasztó meleg van. Ráadásul a sütő is melegitett kellően. Ma igazán sürü napom volt. Hol a telefon csenget, hol megjelent valaki. Na, de ebben a napban ez a szép.


    Ilike, hogy vagy? remélem a  megszokott környezet is segiteni fog, hogy minél hamarabb talpra állj. Köszönöm Neked és Árpinal is a köszöntést.


    Veronka megint fincsi ennivalót hoztál. Remélem a fájdalom csökkent. Köszöntésem köszönöm


    Erika, aranyos vagy, hogy lepötyögted azon a csoda masinán soraidat. Köszönöm a köszöntést.


    Magdika, köszönöm birod még a meleget.


    Julika, aranyos vagy, köszi. azért ha a tegnapi soraim elolvasod akkor láthattad volna, hogy  mit irtam a kutyuliról és rólad.


    Gabóca köszi, Szép az a kis cic.


    Ildike, kösziAzt külön is, hogy a kedvencem hozott egy szál virágot. Remélem már egy kicsit jobban vagy?


    Pötyike, kösziGondolom tegnap nem fáztál amig sütöttél?


    Sacika, köszi. Sikerült elteni azt a rengeteg ubit?


    Kedves Drusza Anikó, kivánok nagyon jó egészséget, sok örömet és boldogságot, Muljon el minden fájdalom és baj.


    Kösz a köszöntés


    Kedves Lányok még egyszer nagyon köszönöm Nektek, hogy nem felejtkeztettek meg rólam sem.

    előzmény:
    potymama (252534)
    2016-07-26  16:13
  17. 2016. július 26. 16:42252535.

    Szervusztok!


    megjöttem. ma a fafaragás volt a sláger. Én is próbálkoztam...először fel akartam adni, aztán bele lendültem...de messze elmaradt a teljesítményem Zsuzsi mögött, aki nagyot alkotott. Holnap majd folytatom. Bár bejelentkezem a fülészetre is...sajnos..nem lehet tovább halogatni. ma ott ebédeltünk, lecsót főztek, holnap krumplipaprikás lesz. Engem még a csuhéból készült babék is érdekelnek, de lesz korongozás is..


    Apulin gondolkodom...azt kívülről kell feldolgozni, a göndör szőrt...ha már keményre böködted onnan már nem lehet szálat kihúzni. Győző szőrén is gondolkodom még.


    1. megrajzolom a mintát


    2. majd faragni kezdem...

    előzmény:
    franci47 (252513)
    2016-07-26  10:38
  18. 2016. július 26. 16:13252534.

    Anikó-ka!


    Ne haragudj...tényleg nem jutott el a tudatomig, hogy te is az Annák táborába tartozol.


    És most felvilágosodtam...ma Anna és Anikó nap van!


    Elnézést, és ezer bocsánat!


    Egy kicsit késve bár...Anikónak boldog névnapot kívánok!!!

  19. 2016. július 26. 15:09252533.

    Szép napot Mindenkinek! 


    Végre ideértem.....Reggel kertezés...ahonnan bezavart a pár csepp eső..aztán tanulás, főzés...és kaptam egy nagy vödör ici-pici uborkát, amit elő kellett készítenem eltevésre.....


    Örülök, hogy Ilike otthon van és remélem napról napra egy picit jobban...........azt viszont sajnálom, g


    hogy Verácska  és földijeim nem javultok.......


    Julika.....anélkül, hogy reagáltam volna ügyesnek találtalak, hogy ilyen szépen megörökítetted Győzikét.....kárpótlásul küldök neked egy lila varázs biciklit...fáradság nélkül működik..

  20. 2016. július 26. 15:00252532.

    Kedves Annuska és Anikó!


    Kívánok örömet, derűt, boldogságot,
    Otthonodba békét, kertedbe virágot!
    Fejed fölé Napot, csillag tengereket,
    Köréd tiszta szívű embereket!
    Lábad alá utat, biztosan járhatót,
    Szívedbe éneket, magasba szárnyalót!
    Ajkad köré mosolyt, lélek melengetőt,
    Múltat, jelent, jövőt, egyként szerethetőt!
    Szemedbe sugaras szivárvány fényeket,
    Melyek megláttatják a rejtett lényeget!
    Újult erőt adó öröm telt perceket
    Így kívánok BOLDOG NÉVNAPOT NEKED

  21. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 26. 14:47252531.

    Átjött hozzánk a második szomszéd kiscicája. Van egy 3 éves kislány, mindig neki hozzák, de ez már a 4-ik cica... A kislány meg nyúzza, cibálja. Végre átmenekült hozzánk. Nagyon picike még, 3-4 hónaposnak tűnik. Adtunk neki enni, aztán elment és megint visszajött. Laci hajlik afelé, hogy befogadjuk. Aztán úgyis arra megy, amerre akar, bezárni nem lehet. Ha eldöntöttük, akkor be kell oltatni, féregteleníteni, stb. Nagyon sovány szegényke, szerintem nem is etették megfelelően. Vannak, akik tehéntejet is adnak nekik, amitől bélhurutot adnak. Azt olvastam, hogy szigorúan tilos, legfeljebb macskatejet lehetne. Már nevet is adtunk neki: Fricike, mert kisfiú.

  22. 2016. július 26. 13:21252530.

    Szervusztok.


    Délelőtt a városban voltam, jó napom volt, összefutottam Anikóval.


    Csak boltban voltam, ami pénzköltés szempontjából nem éppen kedvező. Már alaposan csöpörgött amikor itthon leszálltam a buszról, alig tettem be a kaput, már le is zúdult, mintha dézsából öntötték volna, szerencsém volt.


    Annyira jó kifogás hogy miért nem megyek kertezni.

  23. 2016. július 26. 13:04252529.

    Kedves Ilike és Árpád.


    Nagyon szépen köszönöm.


    Nagyon kedves hogy a saját gondjaitok mellett gondoltatok rám.


    Örülök hogy Ilike otthon van, sok szeretettel gondolok Rá.

    előzmény:
    otata (252511)
    2016-07-26  10:03
  24. 2016. július 26. 13:01252528.

    Köszönöm szépen Veronika.


    Örülök hogy jó a géped, és nem volt komoly baja. Az már kevésbé örömteli, hogy megint fájdogálsz, remélem csak ez az őrült időjárás váltotta ki, ami engem is nagyon megviselt.

    előzmény:
    veracsek (252507)
    2016-07-26  09:15
  25. 2016. július 26. 12:59252527.

    Ildikém köszönöm.


    Ez a párosítás különösen tetszik.

    előzmény:
    franci47 (252503)
    2016-07-26  08:58
  26. 2016. július 26. 12:58252526.

    Köszönöm szépen Gabi.


    Remélem jobban vagy már, velem még soha nem fordult elő hogy egy kicsit hűvösebbért fohászkodjak, de ezt is megértem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252502)
    2016-07-26  08:56
  27. 2016. július 26. 12:54252525.

    Magdikám köszönöm szépen, ekkora csokrot még soha nem kaptam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (252498)
    2016-07-26  08:35
  28. 2016. július 26. 12:53252524.

    Köszönöm Julika, igazán szép ez a hímzés.


    Igen is megcsodáltam a kis győzit, nagyon ügyes vagy, és úgy gondolom nagyon sok munka amíg elkészül, a véres áldozatról már nem is beszélve.

    előzmény:
    Picivirág1 (252497)
    2016-07-26  08:02
  29. 2016. július 26. 12:50252523.

    Köszönöm Erika.


    További szép nyaralást kívánok.

    előzmény:
    erry (252494)
    2016-07-26  07:01
  30. 2016. július 26. 12:49252522.

    Annuska nagyon boldog névnapot kívánok, hosszú, boldog, egészséges életet.

  31. 2016. július 26. 12:35252521.

    Azért, Pötyikém, mert az asztalra már semmi nem fér, és ráadásul ott eszem, mivel az étkező asztalt már nem érem fel, amilyen törpe lettem. Az asztal bal sarkán van a monitor, a vezetékes és mobil telefonom, és pár firkalap, amiken aktuális dolgok vannak, a jobb sarkán pedig a nyomtató, már a tányér is alig fér el középen. Ja, és jobbra elől a vizes pohár, hogy ne kelljen sokat ugrálnom.

    előzmény:
    potymama (252518)
    2016-07-26  12:00
  32. 2016. július 26. 12:22252520.

    Ildikó


    már nem tudtam visszakeresni Negró képét.


    De nehéz így megmondani..speciális körömvágóval lehet levágni, mert nagyon erős a körmük.


    Van benne egy ér és ha bevágja az ember...nagyon vérzik és elfertőződhet.


    A fekete kutyáknál fekete a köröm is és nem is látni benne az eret..az élő részt.


    A baj a farkaskörmükkel szokott lenni..az nem kopik , mert nem ér a földig és visszahajlik, belenő a húsba.

  33. 2016. július 26. 12:01252519.

    Jéééé!


    2x tette fel a virágokat!

  34. 2016. július 26. 12:00252518.

    Miért vannak a földön a ruter meg a modem?


    Én feltettem mind a kettőt..az egyik az asztal egyik sarkán a másik a másik sarkán a nyomtató mögött.


    Viszont a gépasztalom mögött olyan zsinór halmaz van, meg két elosztó amibe be vannak dugdosva.


    Nekem viszont az ügyetlen, hogy olyan sz.gépes asztalom van amibe lent van egy rész ahova a a sz.gépházat be kell tenni.


    Ott viszont nagyon melegszik meg minden szöszt meg port magához vonz.


    Már beszéltük Vesztivel szerzek valami kis asztalkát és kívülre tesszük.


     


    Mikor lesz már mínusz 10 fok?


    Útálom ezt a meleget!!!


    Pici nem dícsértem meg a kutyádat?


    Pedig úgy elnézegettem..el se tudom képzelni hogy kell csinálni, pedig majdnem minden kézimunkát tudok.


    Verácska, Anikó, Ildikó sajnálom, hogy fájdalmas napjaitok vannak.


    Nem tudom Ilikének sikerült-e a fájdalmait enyhíteni?


     


    Ildikó..mindjárt megyek megnézem Negró körmét a Faceen.


    Aztán írok róla.

  35. 2016. július 26. 11:45252517.

    Sziasztok!


    Annuska..boldog névnapot kívánok!!!

  36. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 26. 10:56252516.

    Nem így akartam küldeni, de talán lejátszható!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252515)
    2016-07-26  10:54
  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 26. 10:54252515.

    Énekes recept!


    Ezt ki fogom próbálni!

  38. 2016. július 26. 10:39252514.

    Az enyém is rosszabbodott, főleg a napokban.  Remélem átlépjük valahogy.

    előzmény:
    veracsek (252509)
    2016-07-26  09:36
  39. 2016. július 26. 10:38252513.

    Nem provokáció volt Julika. 


    Jó a kutya, mivel csináltad a szemét?


    Hidd el, közben jön az ötlet, hogy csináld a pulit, az is sodrott szőrből van. Én úgy képzelem annyival nagyobb kell legyen a teste, hogy kihúzhasd onnan még a "szőrt, ami lelóg.


    Jó lesz meglátod.

    előzmény:
    Picivirág1 (252510)
    2016-07-26  09:41
  40. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 26. 10:38252512.

    Ó szegénykém, erre nem is gondoltam! Valóban ezek a drótok jól hátulra vannak tolva, hogy ne legyenek a lábunk alatt. A routert az asztalnál kell kihúzni és visszadugni, csak meg kell jegyezni, hogy hová. A modemet csak a lábam alatt. Nekem is alaposan össze kell magamat csukni, mint a bugylibicska, ha székről akarom elérni, mert ugye letérdelni sem tudok, csak ha van kéznél egy párna. Nem tudom miért fáj nyomásra a térdem... nem is ütöttem meg. Szóval ezek a műveletek is csak látszólag egyszerűek. Persze a szerelő hamarabb is gondolhatott volna erre a lehetőségre. Lehet, hogy "nem volt formában" a meleg miatt...

    előzmény:
    veracsek (252506)
    2016-07-26  09:12
  41. 2016. július 26. 10:03252511.

    Kedves ANNUSKA és ANIKÓ, kívánunk szeretettel nagyon sok boldog névnapot: Ilike és Árpi

  42. 2016. július 26. 09:41252510.

    Így szégyenlem magam, hogy kiprovokáltam egy megjegyzést, de annyira büszke voltam magamra. El sem tudtam képzelni, hogy meg tudom csinálni...jó párszor az ujjamba böktem...véremet adtam ezért a kutyáért. A puli nagy falat lenne, győzőt sem tudtam kiszőrözni...majd gyakorolom. 

    előzmény:
    franci47 (252508)
    2016-07-26  09:25
  43. 2016. július 26. 09:36252509.

    Ildikém!


    A lábamnak kell a hely, ezért vannak hátrébb a kezelő szervek, plusz jelenleg a földig nem tudok lehajolni, tehát előlről se tudnám felvenni őket. Pár hétig sokkal jobban voltam, tudod, már utcára is mentem, de múlt hét vége óta ismét rosszabb lett.

    előzmény:
    franci47 (252508)
    2016-07-26  09:25
  44. 2016. július 26. 09:25252508.

    Jó reggelt.


    Julikám, bizony kutyába vettem, ügyes vagy. Aztán még izgatott az alatta lévő terítő is. Arról nem írtál, vagy régi munka, vagy nem saját gyártmány.


     


    Bizony véleményt kell nyilvánítani a kétkezi munkával készült szépségeknek,  negatív, vagy pozitív irányban, így tudjuk kontrollálni, hogy mit tegyünk másképp, vagy más hogyan látja.


    Csinálj még egyet, talán egy fekete pulit, mit szólsz hozzá? Annak sok göndör szőre van, lehet, hogy nehezebb lesz. A szőr a rajznál is nagyon macerás. Most van egy oroszlánom, már egy hónapja, vagy több, és nem vagyok képes befejezni.


     


    Itt szomorkás idő van. Zegre kellett volna mennem, de ma elmarad, csúszok a személyes köszöntéssel is. - de ez már majdnem megszokott dolog -


     


     


    Ilike, remélem kicsit jobban vagy, nem kell válaszolni, így is jó, gondolok rád nagyon sokszor, ha a kívánságom teljesül, akkor felépülsz hamarosan.


     


    Vera, nálunk áramszünet után mindig ujra kell inditani mindent. Elő kell húznod hátólról mindent, nálam itt csúfoskodnak a madzagok, nem egy szép látvány, de elérem.


     


    Hoztam virágot és  szép fiukat nekünk is lehet választani virágot, vagy kedvencet.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (252505)
    2016-07-26  09:07
  45. 2016. július 26. 09:15252507.

    Sok szeretettel gratulálok annuskának és anikónak névnapjukra!

  46. 2016. július 26. 09:12252506.

    Szervusz Gabi!


    Még a szerelő se ezekkel kezdte, én pedig nem vagyok olyan vakmerő, hogy hozzájuk nyúljak, és a mostani állapotomban le se tudok annyira hajolni, hogy elérjem az asztal alatt őket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (252501)
    2016-07-26  08:54
  47. 2016. július 26. 09:07252505.

    Szervusztok!


    Látom "kutyába" sem vettétek a  kutyámat..pedig annyit dolgoztam vele. Igaz, még nem tökéletes, de első munkának megteszi és mindenki dícsérte, azonnal rá lehetett ismerni hogy kutya.


    Ma, és két hétig menni fogon a kézműves táborba. Mindig mást és mást próbálok ki. Divatos szóval úgy mondanám, feszegetem a határaimat Tudom, sokkal fontosabb események terelik el a figyelmet...semmi gond, csak szóvá tettem. 

  48. 2016. július 26. 09:02252504.

     


    Szép reggelt kedves Annuska!


     


    SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK NÉVNAPOD ALKALMÁBÓL.


    KÍVÁNOK NEKED is MINDEN JÓT ÉS SZÉPET,


    EGÉSZSÉGET, BOLDOGSÁGOT.


     



     


     

  49. 2016. július 26. 08:58252503.

    Jó reggelt Kedves Anikó


     


    BOLDOGSÁGOS NÉVNAPOT KÍVÁNOK NEKED


    LEGYEN SZÉP NAPOD


    JÓ EGÉSZSÉGGEL ÉLD AZ ÉLETED,


    NE LEGYENEK GONDJAID SEMMIVEL.


    LÉGY VIDÁM.


  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. július 26. 08:56252502.

Címlap

top