Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 26. 08:55251351.

    Jó reggelt kívánok Mindenkinek!


    Átaludtam az éjszakai vihart. Egyszer felébredtem az esőre ....de nem tartott sokáig.Szinte száraz már az udvar..


    Korán neki álltam a főzésnek....közben nosztalgiázom...és beszélgetek saját magammal.Nem kell megijedni ....nem kattantam be .


     


    Ilikém ....innen küldök egy kis enyhülést...bár használna.


    Vera ...nagyon elgondolkoztatott a napindítód.Irigylem a buddhistákat...olyan bölcsen kezelik az életet.Talán ki kellene nyomtatni ...arra a helyre tenni ahol legtöbbet tartózkodik az ember....és persze követni.

  2. 2016. június 26. 08:43251350.

    Szervusztok!


    Gondolok Iluskára, akinek a szervezete most küzd a kórral. Ez várható volt, sajnos, de reméljük a vége megint móka, derű, vidámság és egészség lesz. Addig minden erőre szükség van..és Iluska erős, akar..és ha a gondolat ereje működik, rajtunk nem fog múlni. 


    Már 4 óra óta fenn  vagyok...győzőnek kellett kimenni...akkor úgy gondoltam minden ablakot, ajtót kinyitok, bekapcsolom a sütőt és megsütöm a karfiolt..ilyen lett, a meleg is kiszellőződött. Már fél 5 kor gyomláltam, egyszer meg kellett állni, mert belefájdult a derekam..aztán kirúgtam, magam és befejeztem. 


    Beszéltem Krisztivel, holnap délután megyek..és nem sütök semmit..majd veszünk rágcsálni valót..nem vagyok olyan hős mint Bors..meg számítok a sok mosásra, vasalásra...az nekem éppen elég lesz. meg a főzés, ami Kriszti esetében egyszerű de Sanyi nagyon ...na nem egyszerű eset. ...de megoldjuk, majd Kriszti navigál. 

  3. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 26. 08:31251349.

    Jó reggelt!


    Az éjszakai nagy vihar kicsit csökkentette a hőséget, most szinte kellemes az idő.


    Tegnap megvettük a klímát, ma kerül beszerelésre. Nem szánunk rá újabb 60 ezer forintot, hogy szerelő tegye fel. Gábor a munkahelyén már belejött a szerelésébe, sok átszerelést csinált. Igaz, hogy így elvész a garancia, de az csak egy időre szól, utána úgyis lejár. Általában utána szoktak elromlani. Ha mégis, akkor sem fog talán 60 ezerbe kerülni.


    Veronkám egyre érdekesebb napindítókat hozol. Ez a mai buddhistás is nagyon jó! Lehetne követni a példáját! 


    Ilikém drága... egyre rövidebbek a jelentkezéseid... mit is mondhatnék? Reménykedjünk, lesz ez még jobb is!


    Eszembe jut Magdi véleménye, hogy csodákra képes az orvostudomány, amivel nem is akarok vitába szállni, de sajnos az ellenpólus is igaz! Néha olyan tehetetlennek érzem őket. Szinte hihetetlen, hogy képtelenek a fájdalmakat csökkenteni, vagy nem tudni mi okból sem Ilikénél, sem Veronkánál nem alkalmazzák. Nyilván meg van az ok rá, ez csak egy laikus kifakadás... Olyan sok a megválaszolatlan kérdés....


    További szép napot mindenkinek és a fájóknak enyhülést...


     

  4. 2016. június 26. 08:02251348.

    Jó reggelt!


     


    Az éjjel eső után szép időre ébredtünk.


     


    Első gondolatom ma is Ilike, nagyon sajnálom, hogy nem vagy jól. Bízzunk benne, hogy pozitív változás jön. Teljes szívemből kívánom!


    Mi nagyon élvezzük a nomád kinti életet. Jó az idő is,nempanaszkodhatunk.


     


    Mindent tudok olvasni csak az írás nagyon nehéz a telefonról az apró betűk miatt.


    Sokat gondolok rátok. Gratulálok Bencének! Misónak utólag boldog születésnapot!


    Vigyázzatok magatokra! Borsika nem sört ittunk, hanem fröccsöt,de integettek.


     


    Mindenkire szeretettel gondolok!


     


    Legyen szép napot ok!

  5. 2016. június 26. 07:56251347.





    JÓ GYAKORLAT

    "A buddhistáknak van egy jó kis gyakorlatuk: hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból.
    Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel - csak röviden, emlékeztető szavakban.
    Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, aminek már nincs jelentősége számukra.
    Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha döbbenten látja az ember, hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát.
    Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával már semmi jelentőségük sincs.
    Ilyenformán idővel kirajzolódnak az érzelmileg valóban fontos dolgok.

     





    1. Csak vidám barátokat tarts!
    A rosszkedvűek lehúznak.

    2. Tanulj folyamatosan!
    Tanulj többet a számítógépről, autókról, kertészkedésről, és mindenről!
    Soha ne hagyd az agyadat pihenni!
    "A pihenő agy az ördög műhelye".
    Az ördög neve "Alzheimer".

    3. Élvezd az egyszerű dolgokat!

    4. Nevess gyakran, hangosan és hosszan!
    Nevess, amíg ki nem fulladsz!

    5. Néhány könny esik néha.
    Tűrj, gyászolj, és menj tovább!
    Az egyetlen személy, aki egész életünkben velünk van az magunk.
    ÉLJ, amíg élsz!

    6. Vedd magad körül olyan dolgokkal, amiket szeretsz!
    Legyen az család, háziállat, emléktárgy, zene, növények, hobbi, akármi.
    A te otthonod a te menedéked.

    7. Menj sétálni az utcára, vagy a szomszéd megyébe, vagy idegen országba!


    8. Mondd az embereknek minden lehetőséget kihasználva, hogy szereted őket!

     




    10. ÉS MINDIG EMLÉKEZZ:




    Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeted.






  6. 2016. június 26. 07:31251346.

    Szervusztok!


    Ilike: úgy örültünk, amikor az első nap nem voltál nagyon rosszul! Erősen remélem, hogy a mostani állapot hamarosan javulni fog!


    Napindító:


    Az emberi kapcsolatokra nem érvényes semmilyen képlet. Csak a szeretet módszereivel lehet egyezkedni, olyasformán, hogy mindkét félnek megmaradjon a szabadsága mindahhoz, amit akar, aminek szükségét érzi, amire képes és ahogyan élni szeretne.


    Mitch Albom


     
    előzmény:
    fili48 (251345)
    2016-06-26  07:15
  7. 2016. június 26. 07:15251345.

    Jó reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak.


    Itt most még tűrhető a levegő,-de nem annyira az állapotom,-úgy hogy bocsi a rövid jelentkezésért...


      Ma  :  2016  június  26  vasárnap  van,


    János,Pál,Adeodát,Adony,Mara,Marcell,Tádé  napja.

    előzmény:
    BORS (251343)
    2016-06-25  20:40
  8. 2016. június 25. 20:46251344.

    Most ment el a Zsuzsi..megebédeltettem.


    Közben "fossa" a szót...muszáj így írnom, mert igy a legjellemzőbb ...mert fél órában el karja mesélni az év történetét.


    Alexával is beszéltem..inkább Leonával.


    Annyira megnevettetett...hogy még most is vigyorgok.


    Leírnám, de ez akkor és ott volt poénos.


    Borsika, de jó, hogy jelentkeztél..vigyázz magadra!


     

  9. 2016. június 25. 20:40251343.

    Julika, Timire gondoltam biz isten, de elírtam. Utána jöttem rá. Vettem az infót, ..tehát magad hímezted. Meghiszem, hogy megnézték, megdícsérték.hogy megnézték. Különben  is, itt pesten szívesen veszik a nők a fehérrel hímzett blúzokat. Ez most divatnak számít. Persze, ezek nem kézi hímzések. Más:  Igérem, nem ugrálok, vigyázok, de tudjátok, úgy bennem van ez az örökös sietség, ..csak tudnám, hova, merre? 


    Mesélem: Ildimhez ma délután  jöttek vendégek, ..semmi sütije:  háááát, megmozdult az agyam és a keverőgépem és gyorsan csináltam egy kakaós meggyes lepényt nekik. Olyan jól sikerült és jó érzés volt segíteni neki. Annuska kérem  is a piros pontyomat. 


     


    /Julika, tetszett a meséd, ..elmés, igaz, hasznos ..elgondolkodtató./

    előzmény:
    Picivirág1 (251339)
    2016-06-25  20:06
  10. 2016. június 25. 20:33251342.

    HŰHA......  Tetszik, na nem azért, hogy ez a helyes, hanem ez a gyakorlat.


    Lányok,mostanában annyi mindent találtam, aki kiforgatott magamból.  Nem írtam meg,mert nem akartalak benneteket  nyugtalanítani.


    A dörgés közelebb jött.


    Most filmezek egyet még.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (251339)
    2016-06-25  20:06
  11. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 25. 20:15251341.

    Miket nem találsz / jó magyarosan/....és mennyire igaz.


    Most értem haza Tómalomról.Ellocsoltam a vizet a hordóból ...jöhet az eső.Bementem a temetőbe is.Most virágzik a hárs ...és nagyon nyomott a levegő.Olyan erős hárs illat volt ....és nekem régi dolgok jutottak eszembe.Gyalog jöttem haza ....volt időm gondolkodni.


    Évike nagyon vigyázz Magadra.Pihenj sokat...már én is sok mindent lejjebb adtam.


    Saci ...a mi egyik leanderünk is sárgul...lehet túlöntöztem?Sőt a paradicsomvész is jelentkezik...pedig permeteztem.


     


    Fáradt vagyok....azért Nektek legyen szép az estétek.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (251339)
    2016-06-25  20:06
  12. 2016. június 25. 20:08251340.

    Nem politizálni szerettem volna..egy osztálytársamtól kaptam, aki nagyon magas beosztásban volt.....és most így gondolkodik. 

    előzmény:
    Picivirág1 (251339)
    2016-06-25  20:06
  13. 2016. június 25. 20:06251339.

    Reggeli mese a borbélyról....?


     


    Történt egyszer, hogy a kisvárosi borbélyhoz bement egy virágárus megnyiratkozni. Amikor a fizetésre került sor, a borbély azt mondta: - Nem vehetem el tőled a pénzt, mert ezen a héten ingyen, társadalmi alapon nyírok. A virágárus megköszönte és elment.


     


    Másnap reggel, amikor a borbély sietett kinyitni az üzletét, az ajtó előtt talált egy köszönő levelet és egy tucat rózsát. Aznap betért hozzá nyiratkozni a pék, de amikor fizetésre került sor, a borbély ismét azt mondta: - Nem vehetek el tőled pénzt, mert ezen a héten ingyen, társadalmi alapon nyírok.


     


    A pék is megköszönte és elégedetten távozott. Másnap reggel a borbély az üzlet ajtaja előtt megint talált egy köszönő levelet és egy tucat süteményt.


     


    Eljött nyiratkozni a képviselő politikus is, és amikor fizetni készült a borbély neki is csak azt mondta: - Nem fogadhatom el a pénzt, mert ezen a héten társadalmi alapon, ingyen dolgozom.


     


    A képviselő ennek igen csak megörült és sietősen tovább ment. Másnap, amikor a borbély megérkezett az üzlete elé, látja ám, hogy az ajtó előtt tucatnyi képviselő, több kormánytag, tizenöt tanácsos, a polgármester, valamint több miniszter és azok feleségei, gyermekei - mind, mind az ingyenes nyiratkozásra várnak. Bizony kedves barátom, itt rejtőzik a különbség az egyszerű dolgos emberek, és a "becsületes, köztiszteletben álló" emberek csoportja között, akik bennünket irányítanak.


     


    Kérlek, a legközelebbi választásokon figyelmesen és tiszta lelkiismeretedből szavazz. ... és még valami:


     


    1. Az egyszerű tolvaj tárgyakat lop: pénzt, órát, ékszert, autót, mobiltelefont, és számtalan más ostobaságot.


     


    2. A politikus tolvaj többet lop: egészséget, tetőt a fejed felől, az oktatást, a nyugdíjadat, a pihenésedet, a munkádat, sőt, a lelkiismeretedet.


     


    3. Az egyszerű tolvaj téged választ. 4. A politikust pedig, te magad választod. Gondolkodj el ezeke

    előzmény:
    franci47 (251338)
    2016-06-25  19:45
  14. 2016. június 25. 19:45251338.

    Lányok, megjöttem a könyvbemutatóról.  Vettem is egyet. 


    Fényképeztem párat,milyen lett nem tudom.


    Itt az eső szele, a felhő, és már a dörgés is hallatszik. Virágaimat bemenekítettem, hátha  erős eső lesz, vagy netán jég.


     

  15. 2016. június 25. 19:40251337.

    Szervusz Borsom!


    Azt a hímzést a kicsi kezemmel, ujjaimmal követtem el. Ma a hímző boltban nagy sikere volt a blúzomnak.én már el is felejtettem, hogy olyan hímzett blúz van rajtam, csak amikor szóvá tették, milyen szép eszméltemsőőt, örültem..feszítettem a mellem..na nem ..csak olyan szerényen mosolyogtam és mondtam nem autentikus mert nem fehérrel van hímezve. Erre az mondták, hogy az nem baj, a lényeg hogy nagyon szép


    Vigyázz magadra Borsom, ne ugra bugrálj, fekverésszél, üldögéljél, úgy is olyan soványka vagy, talán a pihenéssel felugrik pár kiló..ha nem küldök, a sajátomból.vannak készleteim

    előzmény:
    BORS (251336)
    2016-06-25  17:46
  16. 2016. június 25. 17:46251336.

    Sziasztok, én is láttam a szegedi jégeső videóját. Borzasztó. Szegény Pötyike. Meg a virágai. Julika, rendes vagy, hogy üdítő levessel várod Melikédet. Örülök, és köszönöm is, hogy Ilike írt nekünk.  Bencének szívből drukkolok, hogy elismerjék a rengeteg munkát, amit a tanulásra szánt. Pati is a jövő héten rugaszkodik neki a II. fordulónak a Múv.Egyetemre.  Nem adja fel, ..más fiatal is így tesz. Veronika, örömteli együtt létet kívánok a szeretteiddel. Lackó most kapja majd meg az ajándékodat? Biztos a kedvenc fagyidat kapod, ugye?


     Nekem bajom volt, azért nem jelentkeztem. Egy kicsit kiugrott a jobb  térdem a szokott helyéről, ezért lelassultam. Borogatni és pihentetni kellett. Megijedtek az enyémek, mert azt hitték, hogy a tengersok visszerem valamellike gyulladt be. Akkor fél az ember a trombózistól. Évekkel ezelőtt napokra ágyba döntött egy ilyen nem várt roham. Már jobb, R. adott rá kenőcsöt. Olyan meleg van, hogy áll a levegő. Egy órája meg fújt a szél, de az is csak a hőséget fújja. Tettem ki a rigónak vizet, de olyan butuska, nem mer inni. A kutyáknak locsolom a lépcsőt, de mit sem ér. Mici liheg, szenved a nagy bundájában. 


    Magdika jókat sütsz-főzöl te is. Én még sosem csináltam kuglófot. Sacika is jeleskedik a főzésben a család örömére. Én tegnap paprikás krumlit, ma pedig paradicsomos káposztát főztem magamnak, Ezek gyorsan elkészülnek..  Ildike, Anikó is, Aranyosak vagytok, ahogy írjátok, ...hogy már kora reggel mentek ki egy kicsit dolgozni, amíg nincs meleg, ..illetve még nem jelentkezik a nem kívánt fájdalom. A fene egye is meg mindet, mert nem kerül el minket. 


    Te Julika, ..azokat a szép hímzéseket, amik a ruháidon vannak, az ujjaddal, v. hímzőgéppel csináltad? 


    Tudom, az még odébb van, de ígérik, hogy hétfőtől hűvösebb lesz majd. Addig is bírjuk ki, tegyünk a hónunk alá egy vizes szivacsot. Annuska sok puszit küldök,   pipálj ki a jelenlétin, hogy itt jártam. Gabóca, ..nem maradt véletlenül egy db. sült csirkecomb az ebédről? Tennék a főzelékemre belőle!!


    Erika egy pillanatra engedjétek el a jéghideg sörös korsó fülét és integess nekünk. Tüsszentettem, ..ki kell kapcsolnom a kondit, hogy megmaradjak. 

    előzmény:
    Picivirág1 (251334)
    2016-06-25  15:55
  17. 2016. június 25. 16:10251335.

    Valahogy a kaját se kívánjuk ebben a melegben...ettünk egy kis gyűmölcs levest tejszín habbal..másodiknak olyan "girosz" félét akartam csinálni, de elhalasztottuk.


    Főleg, mert a lányom reggel szólt, hogy ő nem lesz itthon..átjön a Zsuzsi ebédre.


    Fél kettőkor felhívtam..mondta éppen reggelizik, de azért átjön ebédelni csak először elmegy a barátnőjéhez..úgy 5-6 óra felé ideér.


    Jó kis ebéd!!!


    A kezem teljesen jó!!!


    Még dagadt egy kicsit, de tegnap se írni..se semmit megfogni nem tudtam vele.


    Borogattam meg kenegettem a fekete nadálytő kenőccsel....használt neki.


    Vera remélem kellemes lesz a látogatás.


    Ildi


    biztos érte Negrót valami kellemetlen incidens...pld. megdobták valamivel.


    Saci


    ahogy olvasom hogy miket főztél..akkor látom mennyire lejjebb adtam a dolgokat.


    Szét széledt a család, mindenki a saját életét éli...ez az élet rendje.


    Nálad még kicsik a gyerekek..addig pedig élvezzék a mama főztjét.

  18. 2016. június 25. 14:47251333.

    Én  is lelassultam..akkorát aludtam, hogy csuda. Timi egy óra múlva jön haza, Pesten van...szegény, megszűnt Csaba és Pest között az IC- mi ezt nem érdemeljük....van 3 nemzetközi járat, azon helyjegyet kell venni, ha van, azon van csak légkondi.  Finom, üdítő savanyú tojáslevessel várom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (251332)
    2016-06-25  14:37
  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 25. 14:37251332.

    Nálunk minősíthetetlenül lelassult az internet, úgy, hogy semmi örömöm nincs benne. Lehet, hogy a hőség ártott meg neki? Ki is kapcsolok... 

  20. 2016. június 25. 13:49251331.

    Köszönöm mindenkinek a hozzám intézett kedves szavakat!


    Biztosan nagyon kellemes lesz a délutáni együttlét, csak a fotózásról szoktam le teljesen, nincs erőm hozzá.

  21. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 25. 13:37251330.

    Most értem az olvasás végére.


    Mindenkire gondolok...aki írt...aki nem..hiányoztok.


    Nagyon meleg van. Reggel voltam a piacon.Holnap én leszek a főző.Még mindenki szanaszét van. Dávid és Barbara megjelennek majd holnap délben ....hozzák a Mamát is.Addig mindenki azt csinál ami akar.


    A menü: ne nevessetek mindig ugyanaz: töltött csirkecomb...rendelésre. Lassan ez lesz a védjegyem.Mindig ezt kérik. Majd csinálok köreteket,meg persze a klasszikus húsleves sem maradhat el.A vegyes saláta már érlelődik...és a kuflógot is megsütöttem.


    Ilikém ....minden energiámat küldöm ,fájdalomcsillapításra.


    Ildikém....feltétlenül menj el a könyvbemutatóra.Bence nagyon kreatív ....biztos szuper lesz a szalonnasütő.Negró lehet, hogy a hangoskodástól fél ami az építkezésről jön.Gábornak jó utat ....nagyon szép az a környék.


    Julika...jól vásároltál. Fénypostán nekem is hozhatna valaki egy könnyű nadrágot/ a meglévő, nem hordottak közé/. Én csuromvíz voltam ma is mire haza értem.


    Pötyi iszonyú lehetett a jégverés.A kezed gyógyul?


    Vera ...szép ünneplés és jó fagyizást kívánok.


     


    Annuska ...ne tevékenykedj sokat ebben a melegben.Én majd estefelé megyek locsolni....mást ma már nem csinálok.

  22. 2016. június 25. 13:13251329.

    Szép...kicsit hűvösebb napot Mindenkinek!


    Tegnap nagyon sokat írtatok.....nem volt időm bekapcsolódni....Utólagos véleményem, hogy nem a diploma vagy nem diploma határozza meg az emberek értékét.....Ahova kerülnek gyermekeink, unokáink ott álljanak tisztességgel helyt....és nem utolsó sorban szeressék is amit csinálnak....


    Ilike...sajnálom, hogy nem vagy a legjobban....bár azt hiszem még korai lenne javulást várni....küldök egy enyhítő simogatást...


    Anikó...érzed jól magadat, biztos kényeztetnek egy kicsit....


    Verácska...élvezd az előre hozott látogatást.....


    Pötyike.....szörnyű látvány lehetett nálatok jég után......a kezedre vigyázz....kezelgesd..


    Ildikó...kösz a film második részét....te is javulgass....Láttam a fiadékat.....talán ott ki lehet bírni....és azt is láttam, hogy Bencééknek jót tett a szerelem....neki és Esztinek is gratulálok....


    Julika....jók a híreid Krisztiről és ügyesen vásároltál....


    Erkia....biztos jól érzi magát  a teleken....csend, nyugalom...


    Ma nagyon korán keltem....átrendeztük a leanderokat.....szomorú vagyok, mert sok sárgult levet szedtem le róluk és nem találtam az okát....aztán főztem, mindenből nagy mennyiséget, hogy pár napig ne kelljen a konyha közelébe se menni....Készült spenótos tészta, újkrumplis zöldborsó főzelék, pörkölt, valamire jó lesz elképzeléssel, fől a húslevesem és majd mire Saciék hazaérnek rántott husi /a határról szoktak hazaszólni/Köretek rizi-bizi, petrezselymes burgonya, friss káposzta saláta....Sütés azt hiszem nem lesz....bár van ribizkém egy habos sütihez.....inkább hozunk fagyit a sarokról...


    Az este Lucsi jött ittalvósra, délbe jött érte anyja és ebéd után el is mentek...kivételesen elég sokat beszélgettünk az este....világ dolgairól, suliról...


    A lakónk egyre jobban érzi magát....már mindent belakott....nagyon haszontalankodik...


     


     


     


     


     

  23. 2016. június 25. 12:11251328.

    Szervusztok ebben a rekkenő hőségben.


    Ildike, megint hasznos tudnivalókat hoztál. Bencének gratulálók. Nagyon okosan teszi, hogy megkönnyiti  egy-egy tantárggyal majd az érettségi nehézségeit.


    Nálam a szappan nem használt, az éjjel kegyetlenül begörcsölt a lábam.


    Anikó nagyon egyetértek azzal amit Gabinak irtál. Nem az határozza meg az embert  milyen munkát végez. Érezd jól magad.


    Julika, Krisztikének türelmet és gyors gyógyulást kivánok.


    Pötyikém ez borzalmas. Remélem a kezed már  gyógyul.


    Ilikém, nagyon sajnálom, hogy nem vagy jól. Kevéske energiám küldöm, hogy segitsen. Az angyalok vigyázzanak Rád-.


    Veronka, remélem kicsit könnyebben vagy? Jó szórakozást délutánra. Lackódnak  sok boldogságot.


     

    előzmény:
    veracsek (251325)
    2016-06-25  11:31
  24. 2016. június 25. 12:10251327.

    Julikám, az biztos minden időmet lefoglalta Bence,miután nyugdíjas lettem. Jött velem mindenhova, a kertbe is, már akkor is, amikor még nem voltam nyugdíjas. Nagyon kellett volna sietnem a munkával, de ő is akarta a kapát. Most már a kapát nem akarja,de azért ma használta.


    Most nem követ már, engem is inkább Negro követ,mindenhova jön utánam, szívesen tartózkodna velem a szobába is, de ide nagyon ritkán jöhet be.


    Bence műve is téglából lesz, a neten talált egyszerű modell a minta.


     


    Már észrevettük, hogy napok óta nagyon fél. Ha valamit felemelünk, akkor iszkol tőlünk. Nem bántottuk. A szomszédban állandóan idegen emberek vannak az építkezés miatt /már hány éve, hogy építik, átépítik, bontják, aztán építik? már elég lenne/ gondolom ők ijeszthették meg.  Legközelebb bezárjuk, ha senki sincs itthon. Gondoltuk, talán megijesztették. A hangos szó esetén is elfut.  Nagyon érzékeny.


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (251324)
    2016-06-25  11:21
  25. 2016. június 25. 11:57251326.

    Hamarabb eszed a fagyit!!! lehet, hogy holnap már nem lesz ilyen meleg, nem lesz olyan üdítő..jó, hogy ennek, egy kicsit társaságban leszel. 

    előzmény:
    veracsek (251325)
    2016-06-25  11:31
  26. 2016. június 25. 11:31251325.

    Most telefonált Lackó, hogy ma du. jönnek át, nem holnap, ahogy eredetileg tervezte. Egyben már a névnapját is megünnepeljük, hoznak valamilyen fagyit.

  27. 2016. június 25. 11:21251324.

    Szia Ildi!


    Nálatok a szomszéd Lajos olyan mint nálunk Jutka néni, a kézimunkás. Már több könyve is van, Mezőmegyert dolgozta föl..ételek, szokások, ragadvány nevek..hagyomány őrzés. Olyan jó, hogy mindenhol vannak ilyen emberek akik lokálpatrióták, nem hagyják a feledésbe menni a szülőfalut...őrzik a lángot


    Hihetetlen, hogy Bence már ekkora..úgy emlékszem amikor arról meséltél, mentél elé, terepasztalt csináltatok..sokat foglalkoztál vele. És ennek meg is van a látszatja. Amikor Győző  állandóan a sarkamban van arra gondoltam így követett téged is Bence a földre. Mesélted, mindig ott volt a "nyakatokon"Bizony engedni kell, valósítsa meg az elképzelését..büszke lesz rá, és ti meg őrá..utána jöhet hozzánk szalonna sütőt csinálni..Timi is tervezi, hogy csinál, már meg is van a terv...téglából lesz..

    előzmény:
    franci47 (251320)
    2016-06-25  10:42
  28. 2016. június 25. 11:11251323.

    Szervusztok!


    Olyan gyönyörű az a tál, hogy ilyet kár elrontani..megint egy ötlet, hogyan lehet gusztán tálalni. 


    Már 5 kor a kertben voltam, majd megfőztem a savanyú tojáslevest, megfőztem a karfolt amit a sütőben rántok ki...tejfölös, ízesített tejfölös mártásba forgattam majd sajtos zsemlemorzsába..8 kor Zsuzsi bevitt Csabára a fonál boltba, kaptam megfelelő fonalat, majd a mellette lévő turiban megtaláltam álmaim fehér vászon nadrágját..éppen az én méretem, vadonat új, 1300 Ft és egy géz inget is vettem. nagyon meleg van, de még egy kört megyek a zöldségesbe, paradicsomért. a Coopban 350 Ft a zöldségesben 199 Ft. Mire oda értem éppen elfogyott, elmentek friss árúért, most mehetek vissza, de a salátába kell. hatalmas a meleg!!!!Győző a parkettán hűsöl..hol itt, hol ott..a cicának nem árt a meleg, a teraszon van elájulva. 

  29. 2016. június 25. 11:07251322.

    Sziasztok!


    A felettem lakó muskátlijainak még a levele se maradt meg a csupasz tépázott ágai merednek a ládában...én még időben bekapkodtam őket.


    Így is viharvertek lettek.


    Éjjel borogatnom kellett a kézfejemet, azt nagyon eltalálta valami nagyobb jégdarab.


    A lányom ma valami továbbképzésen van, nem tudtam vele beszélni okozott-e kárt nekik a jég..ők is csak késő este értek haza Pestről...hozták a Zsuzsit haza.


    Ilike


    szomorúan olvasom amit írtál...gondolom a kemótól vagy rosszul.


    Annyira szeretném, hogy gyorsan jobban legyél.


    Már nagyon meleg van!


     

  30. 2016. június 25. 10:50251321.

    Sajnálom, Ilike, hogy nem vagy jól!


    Csak most ettem-ittam picit a reggeliből, mert korábban elsiklott a szemem a hsz-ed mellett, és csak most olvastam.

    előzmény:
    fili48 (251313)
    2016-06-25  06:45
  31. 2016. június 25. 10:42251320.

    Sziasztok!


    Kutya meleg van már.


    6-kor ébredtem, olvastalak benneteket, utána kimentem a kertbe.


    Bár először megittam a gyógyító italomat. Remélem használ, legalábbis így érzem,csak türelem kell hozzá, a várakozás nehéz.


     


    Ilike, sajnálom, hogy nem érzed magad jól,de jelen esetben még nem lehet másképp, bízzunk benne,hogy eljön majd az az idő, és nemsokára. Köszönöm, hogy fáradtál a reggelivel.


    A kertezésem tartott másfél órát kb, tovább nem tudtam, ill. nem is akartam csinálni. Gazoltam, mert az nő, és az utóbbi időben ez elmaradt.


    Ezután fürdés, és ittam egy kávét, amit elfogadott a gyomrom. Néztem Bencét, hogy dolgozik, egy szalonnasütőt csinál, egyelőre ásni kell, és gyökereket vagdosni. Biztos befejezi,  olyan lesz, amilyenre ő tudja csinálni. Engedni kell, ha valamit akar, mert akkor mindig inspirálni fogja valami, és nem fogja várni, hogy más tegye meg azt, amit ő is megtud.. Örülök neki, és biztatjuk, hogy jó lesz. Felszabadult az érettségi után, de most megy németre..... gyakorolni kell.


    Holnap balatonos napja lesz.


    Hétfőn Gábor már Rax-ban fog dolgozni.


     


    Gabi, Anikónak nem kell sokat utaznia, talán 4 km-t, azt is majd kocsival. Remélem jól  bírja majd  a meleget.


    Délután műsor lesz, szomszédLajos megjelent könyvének bemutatása. Nekem nagyon szimpatikus írás, mert a falu határneveit örökíti meg, és  ennek eredetét is taglalja. Majd vásárolok egyet.


    Várom,hogy jön Éva unokatesóm, ha csak a meleg és a fejfájása vissza nem tartja. Remélem, hogy én tudok menni, és engem nem tart vissza a majdnem  "kéthetes" sürgős dolgom.


    Pötyikém a jeges eső  bizony eléggé veszélyes volt. Gyógyulsz belőle?


    Remélem Kriszti gyógyul, és mehet haza. Nagyon megnyugtató érzés lesz.


    Szép napot nektek.


     


     

  32. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 25. 10:40251319.

    Csak benéztem, várom Pötyit, lecsillapodtak-e már a kedélyek a tegnapi viharkárok után? Bennünket elkerült szerencsére, már ami a károkat illeti. Egy kis lehűlés azért jól jött volna.

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 25. 08:48251318.

    Nem tudom mi ez a szöveg, de felmásoltam a fordítóra és a saját hozzászólásom szövegére ismertem. Vajon mi a cél ezzel kedves Remipóker?

    előzmény:
    remipoker1234 (251316)
    2016-06-25  07:36
  34. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 25. 08:46251317.

    Jó reggelt!


    Egy "átmulatott" éjszaka után kissé összetörve itt vagyunk. A rettenetes hőségben és a közeli őrjöngős zenebona után végre reggel lett. Minden ajtó ablak nyitva volt 4 órától, de nem ment a hőmérséklet 27 fok alá... Megállapítottuk, hogy mekkorát változott a világ, régen a mulatás fogalma egészen más volt. Most a karaoké mikrofonba üvöltöztek maximális hangerővel, artikulátlan hangon, részegen, belőve, magukból kifordulva, mint az állatok. Szinte félelmetes volt. Rettenetes lett volna közöttük lenni. Nem tudom hány óra lehetett, kitámolyogtam a teraszra és már Laci is ott volt. Ott üldögéltünk egy darabig. Volt egy kis szellő.


    Szegény Laci nem mondott le a klímáról, venni akar egy újat, talán nem csak ezen a nyáron élvezhetjük... Óriási dilemmában vagyunk, mert az eladósodás sem kívánatos dolog. Nagyon meg kell gondolni. Végső soron nagyon sokan vannak, akiknek nincs klímájuk és mégis túlélik a nyarat... mint ahogy mi is túléltük az eddigieket.


    Most mondja, megrendelte interneten. 10 óra után lehet velük kapcsolatba lépni telefonon. Ingyenes a kiszállítás. Ha a jövő héten meg jön, Gábor a hét végén felszereli. Nem akarunk a felszerelésért újabb 50-60 ezer ft-ot fizetni. A sajátját is ő szerelte fel. Ettől függetlenül szenvedtek ők is, mert van hangja...


    Vasárnap estére ígérik a hidegfrontot, aztán majd meglátjuk, meddig tart a lehűlés.


    Drága fájósaim, gyakrabban gondolok rátok, nektek még nehezebb lehet a klíma ellenére is. Azért vigyázzatok vele, mert, ha megfáztok tőle, az fokozza a fájdalmakat.


    Anikónak jó utat kívánok, nem irigylem az utazás miatt.


    További kellemes napot, próbáljátok elviselni a hőséget a hűvös lakásban.


     

  35. 2016. június 25. 07:36251316.

    n the morning we went out early in Ráckeve beach, there Were barely.  At first it was fun, warm water (38 degrees) ran out, They started to beat my heart, I could Hardly breathe.  The other pool was too cold.  Judi Poker  the third was good, I was in a bit.  Then swimsuit exchange, Because I do not like to be kept wet myself.  Noon started the heat, even in the shade is just gasp, fired the day the pools  Poker Online


     


     

    előzmény:
    fili48 (251250)
    2016-06-23  13:57
  36. 2016. június 25. 07:04251315.

    Szervusztok!


    Szörnyűek ezek a jégesők!!!


    Napindítók:


    Képzeld el, hogy dobozba teszed a szomorú dolgokat, és képzeld el, hogy leragasztod az agyragasztószalaggal. És képzeld el, hogy az agyad egyik felébe tolod a dobozokat, ahol nem botlasz el bennük, amikor gondolkodsz, aztán dobjál rájuk egy takarót.


    Maggie Stiefvater


     

  37. 2016. június 25. 07:00251314.

    Szép jó reggelt.


    Ilike, köszi a reggelit, nagyon sajnálom hogy nem vagy jól, próbálj meg valami hűvös helyre kucorodni, már ha lehet ebben a hőségben.


    Pötyi, jól elkapott benneteket a jég, és mekkorák!! Úgy látszik módszeresen végigveri a jég az országot.


    Elköszönni ugrottam be, megyek Anikóékhoz, majd valamikor holnap jelentkezem.


    Legyen fájdalommentes, szép hétvégéje mindenkinek.

  38. 2016. június 25. 06:45251313.

    Pötyike!


    Nagyon sajnállak titeket a tegnapi nagy jégverésért. Gondolom hogy sajnálod a növényeidet...és hogy még te is foltokat szereztél??


    Napsugaras jó reggelt kívánok!


    Itt nyoma sem volt se felhőnek,se esőnek,és most sincs,1000-el süt a nap és már most hőség van.Nagyon nem érzem jól magam,így rövidre fogom,hozom a reggelit,és csendesen meghúzódok az egyik sarokban. Szeretettel gondolok rátok,és figyelek....


     


      Ma  :  2016  június  25  szombat  van,


    Vilmos,Adalbert,Bocsárd,Maxim,Maximilla,Vilma,Viola  napja.

    előzmény:
    potymama (251309)
    2016-06-24  21:23
  39. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 22:40251312.

    A vihar elkerült bennünket! Alattunk elkanyarodott Tatabánya felé. Idáig vártuk, most már nyugovóra térünk. Valahol a közelben hatalmas zenebona van, gondoltuk, majd elmossa őket a vihar, de nem... most hallgathatjuk éjjel 2-ig...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (251311)
    2016-06-24  21:51
  40. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 21:51251311.

    Már nálunk is villámlik, és erős déli szél van. Megnéztem a radarképet, délről jön a villámlás. Lehet, hogy mi is kapunk belőle? Mindent behordtunk, amit lehet és várjuk mi lesz. Egyelőre nagyon fülledt az idő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (251310)
    2016-06-24  21:27
  41. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 21:27251310.

    Úristen! Ez rettenetes! Láttunk már ilyet a tv-ben, de azt gondolja az ember, vele ez nem történhet meg! Képzeld el mekkora kár lehet egy kertes házban ilyenkor, ahol sok minden van kint...

    előzmény:
    potymama (251309)
    2016-06-24  21:23
  42. 2016. június 24. 21:23251309.

    Gyerekek!


    Hogy nálunk mi volt!!!


    Átmentünk a barátainkhoz..egyszer csak valami furcsa zajt hallottunk..kinézek az ablakon o..olyan jégeső jött, diónyi jéggel.


    Rohantam haza..de mire a lift feljött aztán át a mi liftünkhöz és le a 3. emeletre addigra azt hittem betöri az ablakokat a lépcsőházban.


    Azért szaladtam, hogy behúzzam a napernyőt az erkélyen és beszedjem a virágaimat.


    Az egyik karomon egíy nagy horzsolás..a másikon feldagadt a kézfejem..ahogy ráesett a jég.


    A virágaim megtépázva..a műanyag széken lyukak.


    Egyszer csak csenget az alattunk lakó, hogy ők áznak tőlünk.


    Lementem megnézni..tényleg csorgott a plafonból a víz..csak nem tudtam elképzelni honnan..nálam be voltak csukva az ablakok...és nem áztunk be.


    Befutott a Dalma is a Balázzsal..újra feljött a szomszéd, mert nem akarta elhinni, hogy nem tőlem folyik le a víz, de aztán meggyőződött róla.


    Az előbb fellapátoltam az erkélyről 3 vödör vizet..mert mondanom se kell másfelé lejt mint ahol a kifolyó van.


    Ja és a szép paradicsom fámról leverte az összes paradicsomot még zöld volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (251308)
    2016-06-24  20:33
  43. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 20:33251308.

    Ne haragudjatok, hogy fárasztottalak benneteket a családi problémáimmal... nekem ilyen kártyákat osztott az élet, ezt kell elfogadni. Csak mindig fáj egy kicsit a szívem, amikor az unokák tanulmányi sikereiről írtok... persze a családi körülmények, előélet is közre játszik... mi sem vagyunk magasan képzettek, de sikerült becsületes embereket nevelni a gyerekeinkből, és remélem az unokáink is azok lesznek és boldogok a maguk lehetőségeihez képest. Csak úgy érzem, kilógok a sorból... a rengeteg unoka ellenére.

  44. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 20:21251307.

    Itt az újabb ötlet, hogy biztosítsuk magunknak a kellemes éjszakai körülményeket a szappan mellett!


    Várom, mi lesz a következő!

  45. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 20:17251306.

    Én biztosan nem mernék belevágni, írtam is, még akkor sem, ha most lennék fiatal. Én nem beszélem le őket semmiről, eddig sem tudtam rájuk hatni semmiben... majd a saját kárukon rájönnek mindenre. Egyelőre van a biztos  itthoni fizikai meló... ami 3 műszakos, hétvégén is és utána olyan fáradt, hogy már szó sem lehet tanulásról... Meg sem merem említeni. Örülök, hogy még nem hagyta ott a nehézségek miatt, mert eddig mindig az volt. Én már nem adok tanácsokat, csak meghallgatom, tudomásul veszem, amivel megtisztel, hogy elmondja. Sok mindent nem mond el, az anyjától tudom meg, mert azért érdekel, hogy mi van vele, ha nem is tudok segíteni...


    Lacika dolgozott Németországban, sok mindent mesélt. Bizony ott sincs kolbászból a kerítés... Annyira drága a szállás, hogy semmit sem tudott megtakarítani, no meg hiányoztunk is neki, 2 hetente haza utazott... Így aztán nem is érte meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (251304)
    2016-06-24  20:01
  46. 2016. június 24. 20:16251305.

    Olyan jó, hogy besírtam magam a fodrászhoz. Már nagyon izzadt a nyakam, meg loboncos voltam...ki tudja meddig nem tudtam volna fodrászhoz jutni.  Meg a lelkemnek is jót tett...Szegény fodrászt is megértem, nagyon meleg van, addig amíg felkente a festéket pihenni akart, erre és bekönyörgöm magam, pillanatnyi pihenőt sem engedve neki...de hát ebből él, és én 46 éve vagyok a vendége. Ennyi nekem járt

  47. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 24. 20:01251304.

    Gabikám ....ezt nem gondoltad komolyan.Nyelvtudás és szakma nélkül külföldre menni dolgozni ...és itthon hagyni egy 3 éves gyereket.Esetleg félévente haza jönni....a gyerek már meg sem ismerné őket.Nem egy aranybánya a külföldi munka főleg a képzetlennek.Annak csak az alja munka jut..Mire a szállás és minden egyéb lejön...jut is marad is.Az tud félretenni aki itthon lakik és úgy jár ki dolgozni.A kinti munka nem napi 8 órát jelent.Innen az udvarból az autók hajnalban indulnak és késő este jönnek meg.Biztos van akinek nagy szerencséje van de ez kevés.


    Nagyon sokan azért nem mennek itthon semmire ,mert dédelgetnek egy álmot "külföldre megyek dolgozni"....aztán jól bepalizzák őket és jönnek haza becsapva.


     


    Amíg nem éltem a határ mentén én is bevettem ezt a "külföldön dolgozom,sokat keresek"dumát ...de a valóság sokkal árnyaltabb.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (251302)
    2016-06-24  18:59
  48. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 19:16251303.

    Persze, mindkettőnek ugyanaz: általános gépszerelő lakatos, vagyis mindenhez értenek, Laci régen TMK-s volt, általános karbantartó. Gábor is nagyon sokoldalú. Élvezik a munkájuk eredményét...  éhbérért... (Gábor is...) Külföldön kapkodnának Gáborért, de hát itt a család... meg is értem... 

    előzmény:
    Picivirág1 (251295)
    2016-06-24  17:17
  49. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 24. 18:59251302.

    Nem írtam ilyesmit, hogy gyerekkel mennének külföldre! Természetesen a gyereket itt hagynák Andinak! Külföldről jobban tudnák támogatni, ettől függetlenül szerintem Andi is kereshetne valami munkát, ha majd Benike óvodás lesz de az még odébb van. Nem bátorítom őket erre, hiszen nekem sem lenne bátorságom, Tünde hozta szóba, aztán elhallgattak róla. A legnagyobb probléma a nyelvtudás hiánya.


    Anikó? Ő sajnos mindig hadilábon állt a tanulással... Szóba sem jöhetett a továbbtanulás... minden ösztönzés hiába való volt, 8-ik után nem akart tankönyvet látni. Számára ez volt az egyetlen út, de nem ennyi gyerekkel... ezzel nagyon megnehezítette az amúgy sem könnyű helyzetét. Őt az élet tanította meg sok mindenre és büszke vagyok rá, mert a nehézségek ellenére is igyekszik megfelelni a követelményeknek.


    Gábor soha sem akart íróasztal mellé kerülni. Ő alkotni akart, megfoghatóan látni a munkája eredményét. Élvezi, ha a munkájában nehézségek adódnak és megoldja. Szeretik is a munkahelyén, sok vállveregetést kap, de a pénzt az kapja, aki magasabb végzettségű és fölé helyezték. Ez mindig így volt és így is lesz, hiába a bosszankodás.


    Egyáltalán nem nézem le a rendőröket, de régen nem voltak jó véleménnyel róluk, mert azok mentek rendőrnek, akik másra nem voltak képesek,  Amikor a vejem rendőrnek állt 30 évvel ezelőtt, még nem voltak magas követelmények, mindenkit felvettek. Továbbtanulásról nem is lehetett szó, az anyja egyedül nevelte őket a bátyjával. A jó fejét bizonyítja, hogy több gyerek mellett tette le az érettségit könnyedén, amire később kötelezték.  Danika is jelentkezett a rendőrsuliba (Rendvédelmi középiskola),  de nem vették fel, pedig nem voltak rosszak az eredményei, de nem volt színtiszta kitűnő.  Már nagyon megválogatják, hogy kiket vesznek fel, hiába rendőr az apja...


     

    előzmény:
    Picivirág1 (251294)
    2016-06-24  17:12

Címlap

top