Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Körömgomba

Torolt_felhasznalo_568684
Torolt_felhasznalo_568684
Létrehozva: 2005. január 24. 19:22
Sziasztok.
Segítséget szeretnék tőletek kérni!
A problémám az, hogy a körömöm begombásodott(már több, kb 6 éve).
Régebben ez nem zavart,lévén hogy még fiatal voltam, és ... hát kisiskolásan ez a probléma nem volt túl zavaró, de....ahogy telik az idő, változok én is, stb.stb.
A lényeg az, hogy most már iszonyatosan zavar!!
és...A reklámokban hallani bőrgomba elleni, illetve bőrgombásodásra kifejlesztett szerekről, készítményekről, de...EGYETLEN egy körömgombásodásra kifejlesztett készítményt sem.
bőrgyógyásznál voltam, adott két külsőleg használható készítményt, de...egy év után sem tapasztaltam semmi változást.

Tanácstalan vagyok, szeretném ha segítene valaki, aki volt, van hasonló helyzetben,a vagy tud valami megoldást a problémámra ! :((((

segítségeteket,tanácsaitokat előre is köszönöm, sziasztok.
  1. 2005. január 24. 19:442.
    No comment.
    A tanács: másik bőrgyógyász!
    Kérdezz rá pl. a diflucanra (én csak ezt az egy kapszulát ismerem).
    Készülj fel, nem olcsó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  2. 2005. január 24. 19:473.
    Makacs jószág az. . . nehéz lesz megszabadulni tőle, de bizonyára meg lehet. Szerintem is keress másik bőrgyógyászt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  3. 2005. január 24. 19:484.
    és visszamentél már ahhoz a bőgyógyászhoz megbeszélni, h neked nem hat a kence? menj! ha meg voltál és nem tudott segíteni, akkor irány egy másik doki. gyorsan!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  4. 2005. január 24. 19:495.
    Szia! Próbáld meg a grapefruitmag kivonatot. Volt már egy hasonló témájú topik, ott olvastam én is, jókat írtak róla.
    A körömgomba elleni gyógyszereket nem lehet recept nélkül kapni, mert állítólag nagyon igénybe veszi a májat, orvosi ellenőrzés nélkül nem lehet használni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  5. 2005. január 24. 19:536.
    Szia!

    Valóban másik bőrgyógyi!
    Viszont amit a kereséssel párhuzamosan Te is megtehetsz. Cipők fertőtlenítése.
    Ugyanis sokszor az gond, hogy visszakapod saját magadtól.
    Formalinos vattát kell beletenni a cipőbe, és és nem lyukas nejlonzacsiba belekötni egy napra. A cipőt nem károsítja, csak a benne lakő bacikat/gombákat.
    Ha nem terjedt másik ujjadra a felfedezés óta az már jó. . .
    Jajj bocs, nem is figyeltem, hogy kéz, vagy lábkörömről van-e szó. . . . .
    Bocsi ha nem aktuális a dolog, de már nem akarom letörölni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  6. Torolt_felhasznalo_222271
    Torolt_felhasznalo_222271
    2005. január 24. 19:557.
    Grapefruitmag cseppekkel kell kezelni, jó rá. Fürdés után kell csöpögtetni rá. Idő kell, hogy a fertőzött köröm lenőjön, tehát meg kell várni. Fertőződni nem fog tovább.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  7. Torolt_felhasznalo_568684
    Torolt_felhasznalo_568684
    2005. január 24. 20:068.
    Nem mentem hozzá vissza, de. . . ismerősömnek felírta ugyanezeket, és neki használt. pedig lelkiimeretesen, mindig időben, mindig bekentem/fújtam.
    a cipőkre is kapzunk fertőtlenítőt, lekezeltük a cipőket, a zoknikra is figyeltünk, véletlen se cseréljük fel egymásére, nehogy olyannak adjam tovább, aki nem szenved ettől.
    valaki kérdezte. . . . . . . lábujjamon van, nem a kezemen.
    a bal lábamon már nagyon csúnya, el van deformálódva. . . a jobb lábamon is a nagylábujjam olyan, de . . . még elviselhető. . .

    az egész úgy kezdődött, hogy még nagyon régen, (vagy 6-7 éve. . . )
    egy szekrényajtót rátoltunk véletlen a bal lábujjamra. vérzett, meg bekékült, meg mittudomén. . . . onnantól ilyen. . .
    a másik lábamon meg lehet úgy lett olyna, hogy mosás után az előzőleg bal lábamon lévő zokni a jobb lábamra került. . . . (a mosás ellenére is veszélyes )

    ajánlott valaki egy gyógyszernevet. . . azt mondta, nem lesz olcsóbb mulatság. inkább most fizessek érte, minthogy egész életemben ezt kelljen nézegetnem, és ettől legyek gátlásos!!

    köszönök minden hozzászólást, várom a továbbiakat :))
    előzmény:
    fishnet (4)
     
  8. Torolt_felhasznalo_568684
    Torolt_felhasznalo_568684
    2005. január 24. 20:069.

  9. Torolt_felhasznalo_568684
    Torolt_felhasznalo_568684
    2005. január 24. 20:0710.

  10. Torolt_felhasznalo_568684
    Torolt_felhasznalo_568684
    2005. január 24. 20:0711.

  11. Torolt_felhasznalo_568684
    Torolt_felhasznalo_568684
    2005. január 24. 20:0712.

  12. Torolt_felhasznalo_568684
    Torolt_felhasznalo_568684
    2005. január 24. 20:0713.

  13. 2005. január 24. 20:0814.
    Szia!

    Koromgombara a kulsoleg hasznalhato keszitmenyek gyakorlatilag hatastalanok. Menj el masik borgyogyaszhoz. A kormod alol kenetet (kaparekot) vesznek, kitenyesztik a gombat, es celzottan adnak ra szajon at szedendo gyogyszert. Nem olcso mulatsag, es labkorom kb. 1 ev alatt no le, de ha a megfelelo gyogyszerrel kezelnek, akkor szepen meggyogyul. Persze cipoket erdemes lecserelni, illetve formalinos vattaval kezelni, nehogy ujraferozodj. A csaladban van masnak is? Mert akkor azt is kezelni kell.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  14. 2005. január 24. 20:0915.
    Hmmm, volt mar valaha is gombavizsgalatod?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (13)
     
  15. 2005. január 24. 20:1116.
    hű, ezt elküldted párszor. . . ha nem szoktál fórumozni: ha lassan akar megjelenni az üzeneted, várj türelemmel, ne kattintgass rá sokat:)

    a témáról: pont azért kérdezetem, h visszamentél-e, mert előfordulhat h NEKED hatástalan egy szer. akkor talán ír fel másikat. de ha nem szólsz neki, nem segíthet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (13)
     
  16. 2005. január 24. 20:1617.
    Nekem úgy tüni, hogy akkor kapott egy olan sérült a körmöd, és a körömágyad, ami talán akkor kellett volna kezelni, sőt talán sebészetileg helyre tenni. (nem felhánytorgatás, mert tudom, hogy utólag könnyű okosnak lenni)
    Viszont ebből azt gondolom, hogy talán sebésszel is kellene beszélni. . . . . .
    A grapefruit magkivonatot mindenképp próbáld meg, gyógynüvényboltban lehet kapni.
    Ezzel kapcsolatban csak arra hívnám fel a figyelmedet, hogy a gyógynövi boltban 1000-1500 Ft/ üveg körüláron árult kivonat ugyanazt és ugyanolyan koncentrációjú hatóanyagot tartalmaz minta különböző termékforgalmazóké, csakhogy az 3000 Ft nál kezdődik.
    Mi saját szakállunkra bevizsgáltuk a laborban ezeket az anyagokat, de erről többet nem akarok írni, mert hátha valaki olyan is olvassa, és akkor én kikapok:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (8)
     
  17. Torolt_felhasznalo_568684
    Torolt_felhasznalo_568684
    2005. január 24. 20:1618.
    bocsássatok meg nekem, hogy az előzőt olyan sokszor elküldtem, de azt írta ki, h a lap nem jeleníthető meg, és mindig újra el kellett küldenem, de. . nem hittem volna hogy ez lesz a vége :((

    Cleo. . . hát ilyen vizsgálaton, amit leírtál, még nem voltam, de. . . . most már annyira eltökélt vagyok, azt mondtam, hogy BÁRMIT, csak ez szünjön meg . . . . Hatásos kezelés esetén is egy év, mire lenő. . . de . . . ha ennyi időt tudtam várni, egy év már meg se kottyan . . . .

    és ha ilyen vizsgálatot szeretnék, hova kell mennem, mennyi idő , mire eredményeket kapok, stb?
    előzmény:
    cleo (15)
     
  18. 2005. január 24. 20:1919.
    semmi gond:)))

    kitartást, mielőbbi gyógyulást kívánok neked!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (18)
     
  19. 2005. január 24. 20:1920.
    szia! ecettel kenegesd minden nap! vattára az ecet, és bedörzsölöd, vagy felszívod injekcióssal (kb. 1-2ml), és rácsepegteted közvetlenül a beteg körmödre!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (18)
     
  20. 2005. január 24. 20:2121.
    Sima borgyogyaszatra kell menned (szakrendelo vagy Klinika), es ugy emlekszem, 2 het a tenyesztesi ido. Utana kaphatod a gyogyszert.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (18)
     
  21. 2005. január 24. 20:2222.
    De gaz! Lehet ellene valahogyan vedekezni? Mirol lehet felismerni (meg a kezdeti szakaszban)?????? ES hogyan lehet gyogyitani? Lehet egyaltalan? Vagy aki egyszer elkapja. . . . az mar orokke igy fog elni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  22. 2005. január 24. 20:2223.
    bocs néhány értelmetlen elütésért, csak közben beszélt hozzám a gyerekem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. január 24. 20:2524.
    ha valakinek van a családban, akkor pl. a közös fürdökád/zuhanytálca használatával is továbbterjed/het
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. január 24. 20:2725.
    Szia! Valahol azt olvastam, hogy ha megsérül a körömágyad, akkor ördögi kör a körömgombával való küzdés, szóval először azzal kell valamit kezdeni. De hatásos gyógyszert csak orvostól kaphatsz, úgyis sokféle gomba van, majd ő eldönti, mi kell a tiédre (esetleg letenyészti). Menj el egy másik orvoshoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (18)
     
  25. 2005. január 24. 20:2826.
    Szia!
    az ecet valóban nagyon jó. A kamasz gyerekemnek olyan lábszaga volt, hogy nem lehetett kibírni. A folyóson is érezhető volt, nem csak a lakásban.
    Voltak pöttyök is a lábfején, lábszélén, elvittem dokihoz, -egy fiatal haverom- volt némi mintavétel, kitenyésztés, az negatív volt. Sem gomba, sem baci nem volt, és a srác mondta, hogy esténként ecetes vízbe áztassa. Bejött, elmúlt a lábszag. . .
    előzmény:
    kacsuka (20)
     
  26. 2005. január 24. 20:3027.
    De hogy lehet megelozni az ilyen gombat?
    előzmény:
    banyoc@ (26)
     
  27. 2005. január 24. 20:3028.
    Igy igaz és utána hosszú a gombaellenes kezelés, akár fél év.
    előzmény:
    cleo (21)
     
  28. 2005. január 24. 20:3729.
    Megelőzni???? fogalmam sincs, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor hol szeded fel a spórákat, amelyek mir látható tüneteket produkálnak már rég gombák, és spórákat termelnek.
    Erre sok esélyt ad a közös fürdő (strand, uszoda, munkahelyi) ezek ellen papuccsal és a papucs rendszeres klórral való kezelésével lehet védekezni.
    Ha az ember hazavitte, akkor cikisebb, egyértelmű, hogy külön türcsi amelyek jól el vannak különíte egymástól, hogy ne érjenek egymáshoz, főleg nyirkosan, vizesen.
    Aztán az sem árt, ha a fertőzött személy otthon is külön pacskert használ a fürdéshez, szintén fertőtlenítés, főleg saját maga után a kádban, zuhi tálcában. .
    Valahogy így.
    Egyész jól megfogható, de odafigyelést, és rendszert, törődést igényel.
    Ezmellett: recept nélkül kapható a Canesten nevü kenőcs, ami a megelőzésnél nagyon jó, de enyhébb fertőzöttség esetén is hasznos.

    hirtelen ennyi jutott eszembe.
    Ja még valami külön személyre szabott körömvágó olló amig beteg az ember, egyébként meg az ollók, manikür/pedikür eszközök használat utáni-előtti fertőtlenítése.
    előzmény:
    silviHemel (27)
     
  29. 2005. január 24. 20:4030.
    Koszi :) Hat . . . . remelem en sosem kapom el. Az elmult 5-6 evben vagy 3x ha voltam strandon.
    előzmény:
    banyoc@ (29)
     
  30. 2005. január 24. 20:4131.
    Ne haragudj, hogy ismét beleszólok a canesten kevés, van ennl hatékonyabb is.
    előzmény:
    banyoc@ (29)
     
  31. 2005. január 24. 20:4132.
    Sajnos a strandon nem csak bor ill. koromgombat lehet elkapni, de TETVEKET is . . . . meg nemi betegseget. . . ha gombas. . . de lehet masmilyet is. :(
    előzmény:
    silviHemel (30)
     
  32. 2005. január 24. 20:4233.
    Mi az? Amit kulfoldon is be lehet szerezni esetleg. . .
    előzmény:
    doknagyi (31)
     
  33. 2005. január 24. 20:4334.
    A strandon is olyan embertől kapod el, aki rendesen gombás.
    Meg azért a strand is fertőtlenítve van, pont az ilyen ellenőrizhetetlen emberek miatt, szóval ettől nyugodtan mehetsz strandra:))))
    Csak papucsot vigyél magaddal:)))))))))))))))))))))))))))
    előzmény:
    silviHemel (30)
     
  34. 2005. január 24. 20:4435.
    Dehogy haragszom! Hirtelen ez jutott eszmbe. . . . csak azért irtam ezt. de biztos, hogy vannak már annál jobbak is. . . .
    Szerencsére (kopp, kopp, kopp) nekem nem kell:)
    előzmény:
    doknagyi (31)
     
  35. 2005. január 24. 20:4436.
    Én csak annyit tennék hozzá a dologhoz, hogy kellene kresned egy jobb bőrgyógyászt! Én vidéki vagyok, itt van egy szuper doktornő, aki pont mikor egy makacs problémával kerestem meg elmesélte, hogy egy idős bácsinak 30 éve(!) volt körömgombája és sikerült hamar meggyógyitani. Tehát léteznek már szuper szerek, csak nem minden orvos ismeri. Hátha valaki tud neked ajánlani egy jó orvost! Sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_227386
    Torolt_felhasznalo_227386
    2005. január 24. 20:4937.
    Bőrgyógyász!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Másik bőrgyógyász!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    14 hozzászólása tökéletes.
    Lassú de hatásos gyógykezelésre számíthatsz de az állandó májfunkcios ellenőrzés szükséges.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2005. január 24. 20:5238.
    Nekem sem kell, csak a megelozes miatt kerdeztem. Rettegek h. elkapom!
    előzmény:
    banyoc@ (35)
     
  38. 2005. január 24. 20:5439.
    Nyugi!!!!! ne rettegj!!!:))))
    előzmény:
    silviHemel (38)
     
  39. 2005. január 24. 20:5540.
    Nehogy eszedbe jusson megelozesre barmilyen gyogyszert szedni! Amugy szerencsere venykoteles. . .
    Rettegni felesleges, csak gondolj bele, hanyfele fertozo betegseg letezik, ennel sokkal sulyosabbak is. . . ha netalantan megbetegszel, majd kigyogyitanak belole. Az orvosok, mert az otthoni barkacsolas csak felesleges idopocsekolas.
    előzmény:
    silviHemel (38)
     
  40. Torolt_felhasznalo_571690
    Torolt_felhasznalo_571690
    2005. január 24. 20:5641.
    Szeretném tudni, hogyan lehet leküzdeni a lábizzadtságomat? Tudom, hogy most gombáról beszéltek. . . gondolom hátha van vki aki tud ötleteket, tippeket adni. Lábam nem büdös, és sokszor ha megtehetem mezítláb vagyok otthon, de akkor is nagyon izzad a lábam. . . nem normális dolog. . . :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2005. január 24. 20:5742.
    Szoval akkor megelozesre nincs semmi fertotlenitesen kivul. szerencsere a munkahelyemen sokx kezet kell mosni, es utana mindig fertotlenitot kell a kezre kenni.
    előzmény:
    cleo (40)
     
  42. 2005. január 24. 20:5743.
    30 ev alatt biztos egyszer sem ment az idos bacsi ezzel orvoshoz, mert ha elment volna, hamarabb is kigyogyitjak :))
    előzmény:
    lebe (36)
     
  43. 2005. január 24. 20:5844.
    valaki ecetes vizben valo aztatast irt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_571690 (41)
     
  44. Torolt_felhasznalo_571690
    Torolt_felhasznalo_571690
    2005. január 24. 21:0145.
    Tudom, én is olvastam. Ki fogom próbálni. . . egyéb ötlet?
    előzmény:
    silviHemel (44)
     
  45. 2005. január 24. 21:0346.
    1. Solutio antisudorica, gyogyszertarban veny nelkul kaphato, de ha feliratod, akkor sokkal olcsobb. Furdes utan a talpadat beecseteled vele, fontos a rendszeresseg! Hintopor formajaban is kaphato, a folyadek szerintem jobb (nem hatasilag)
    2. Iontoforezis - borgyogyaszaton kerdezz utana.

    Nylonzoknit probald kerulni, munkahelyen hasznalj valtopapucsot.

    Elso korben ezek, segiteni fognak (szerintem mar az elso is. . . ).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_571690 (41)
     
  46. 2005. január 24. 21:0747.
    Hát azt nem tudom, de gondolj bele, milyen makacs fertőzésről lehetett már szó, és meggyógyult! :)
    előzmény:
    cleo (43)
     
  47. Torolt_felhasznalo_571690
    Torolt_felhasznalo_571690
    2005. január 24. 21:0848.
    Nagyon szépen köszönöm! Már felírtam a "csodaszert" :-)
    Pamutzoknit viselek, másmilyet nem.
    előzmény:
    cleo (46)
     
  48. 2005. január 24. 21:1149.
    Helló:) Nem tudom, írta-e már valaki de nekem gyógyszert írtak fel rögtön a körmömre, Orungalt nem tudom ismered-e. Nagyon jó, igaz nem olcsó és jó sokáig kell szedni. Nagyon nehéz megszabadulni az ilyen körömtől:( Lassan egy éve küzdök vele, bár fél éve találtam rendes bőrgyógyászt. Még csak félig van lenőve a körmöm remélem nyárra tényleg rendbejön:) Egyébként nekem azt mondta a bőrdoki h. nem gombás a körmöm, csak megnyomta a cipő és emiatt megjelentek rajta sarjadzógombák és ezért kell beszednem a gyógyszert. Beszedtem és használt. Biztos Neked is fog majd amit felírnak:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568684 (1)
     
  49. 2005. január 24. 21:1150.
    Jol van, na, nem ketlem en, hogy jo volt a doktorno, en is csak olyanokat ismerek :)
    előzmény:
    lebe (47)
     
Címlap

top