Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tej és tojás nélkül

edit-a
Létrehozva: 2005. január 18. 18:29
Sziasztok!

Olyan recepteket szeretnék kérni (vagy linkeket) ,amik tej- és/vagy tojásérzékenyeknek valók.
Mivel lehet helyettesíteni az ételekben a tejfölt?Milyen sütik készülhetnek e 2 alapanyag nélkül?

Olyanok tapasztalatait is szívesen várom,ahol van/volt ilyen probléma.Hogyan tudtátok beépíteni a diétát a mindennapokba?

Előre is köszi!:)

Edit
  1. 2008. szeptember 17. 21:57651.

     

     Kedves Yali 71!

     

    Örülök, hogy ugrottatok az hozzászólásomra.

     

    Az első mondatom feltételes módban íródott!

     

    Mivel nekem is van gyerekem, igaz már felnőtt, nagyon jól tudom, mit jelent gyerek mellett dolgozni, bár nekem nem "SAJNOS" még ma sem dolgozni.

     

    Nagyon jól tudom mit jelent időt beosztani gyerek, férj, munka, tanulás. hobby mellett.

     

     

     Amikor minden média azt szajkózza, hogy ne vegyenek/egyenek, még az egészséges emberek sem feldolgozott készételt, akkor ti a már amúgyis allergiás gyerekeiteknek ilyeneket keresgéltek, bogarásszátok a leírást, sőt jó szívvel meg is etetitek velük.

     

    Arra próbáltam rávilágítani, hogy egyszerűen lehet sütni főzni, ha nem teszitek bele az allergént, akkor száz százalékig biztosak lehettek benne, hogy nincs benne és nyugodtan adhatjátok a gyerekeknek, nem lesz kiütés, hányás, stb.

     

    A gyerekkel együtt, játszva sütit sütni, hidd el, nagyon élvezetes. Persze, elsősorban a gyereknek, de veled van, veled dolgozik, élvezi, csak próbáld ki bátran!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782471 (644)
    2008-09-17  13:03
  2. 2008. szeptember 17. 18:42650.

    Fiam már mindjárt 6 éves nagycsoportos és 3 évesen kezdte az ovit. A kérdés inkább az, hogy kirakták e, de nem. Szerencsére meg tudják oldan úgy, hogy rendelik a kaját. Balázs a 3. allergiás a csoportban. Van egy liszt érzékeny kisfiú és egy tejcukor érzékeny kislány. Ők ketten ültek egy asztalnál és hozzájuk csatlakozik a fiam. Örülök, hogy megelőztek minket, mert így könnyebb neki és már látta, hogy az allergiás gyerekek soha nem ehettek az ovis kajákból, hanem külön vittek nekik, amiből meg mások nem ehetnek.

    Reggelit és uzsonnát vinnem kell és kirándulásra is vinni kel kaját, de az ebédet megoldják a 10órai meg mindig gyümölcs, azt a szülők viszik felváltva. Azért így is nehéz lesz.

     

    Mi az a cédrus? Hol van és miket árulnak még?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782471 (649)
    2008-09-17  14:49
  3. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 17. 14:49649.

    Szerintem is jól hangzik, de otthon csak én lennék vevő rá... Szombaton megint megyek a cédrrusba, az összes "tejem" elfogyott, muszáj feltöltenem.

    Egyébként én szeretek főzni, de csak hétvégén jut idő rá..

     

    bevették oviba a kisfiad? És az étkezést hogy oldod meg?

     

    Nálunk ez úgy megy hogy a 10.-ben lakunk, 5.-ben dolgozom, 18.-ba jár a gyerek oviba. Apa a 8.-ban dolgozik, és Ő hordja viszi a gyereket kocsival, nekem egyszerűbb metróval.. 

    előzmény:
    Nyanya67 (647)
    2008-09-17  13:37
  4. 2008. szeptember 17. 14:16648.
    Az jutott eszembe, hogy ha ennyire ráérsz és főzni is szeretsz, meg gondolom tudsz is. Nem akarsz egy új vállalkozásba kezdeni? Kaja házhozszállítás allergiásoknak. Ilyen még úgysincs :) Én vevő lennék rá. Vagy tud valaki ilyenről. Esetleg étteremről? Ha netalántán kedvünk támadna étterembe menni a gyerekekkel. Bár eddig is kb évente 1x jártunk, azért jó tudni az ilyen helyekről.
    előzmény:
    szőrész (640)
    2008-09-16  23:08
  5. 2008. szeptember 17. 13:37647.
    A pakora lisztes tésztával bevont, olajban sült ételféleség, különféle zöldségekből készül, mint a karfiol, hagyma, burgonya, paradicsom, lencse.


    Hozzávalók (4 személyre): 1 kis fej karfiol kis virágokra vágva, 200 g liszt, 2 tk garam masala fűszerkeverék, chilipor ízlés szerint, 2 ek finomra aprított koriander levél, napraforgóolaj a sütéshez

    Elkészítés:

    1. Főzzük a karfiolvirágokat 2 percig lobogó vízben, majd öntsük le.

    2. Keverjük össze a lisztet a fűszerekkel és sóval. Adjunk hozzá annyi hideg vizet, hogy sűrű, folyós tésztát kapjunk.

    3. Egy mély serpenyőt töltsünk 1/3 részig olajjal, melegítsük fel annyira, hogy a beledobott kenyérkocka 30 mp alatt megpiruljon. Forgassuk bele a karfiolvirágokat a tésztába, majd süssük míg aranysárgák lesznek és felpuffadnak.


    Mielőtt azt hinnéd mégiscsak egy konyhatündérrel van dolgod, csak rákerestem a neten. Fogalmam nem volt nekem se, hogy mi az, de nagyon jól hangzik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782471 (645)
    2008-09-17  13:05
  6. 2008. szeptember 17. 13:28646.

    Mielőtt röhögő görcsöt kapnál leírom októbertől a napibeosztásom, mivel akkortól megyek vissza dolgozni. Reggel hétre leadom fiamat az oviba, mivel akkor nyit és rohanok a másik kerületbe lányommal a bölcsibe, hogy 9-ig beérjek a munkahelyemre. Napi 8 órát dolgozom és fiamat heti 3x kell különórákra vinni (fejlesztő torna és logopédus) Munkahelyem kocsival 1,5 óra, mivel csúcsforgalomban a Hungária krt-on végig kell mennem a 13. ker.-től a 10-ig és közben a 14. kerbe leadni a bölcsis lányom. Ez gyalog teljesíthetettlen lenne, mivel 4 tömegközlekedési eszközzel közelíthető meg és ez is megszakítva 2 gyerek leadásával. Visszafele meg még a különórák. Férjem 2 műszakban dolgozik és ritkán tudom igénybe venni a munkabeosztása miatt. Ráadásul csak én vezetek, ezért neki minden lasabb lenne gyalogosan. Még én se tudom hogy fogom teljesíteni ezeket, de hogy még süssek főzzek mellette, az ki van zárva, ráadásul nem is szeretek, szóval még munka utáni kikapcsolódásnak se lenne jó.  Csak azért írtam le ezeket, mert kicsit felhúztam magam a bevezetődön, amivel kissé lenézed az embert, hogy nem sajátmaga készíti a kaját. Lehet, hogy neked ez természetes és időd is van rá. Jó dolog, ha örömöd leled a főzésben, de én szerelni jobban szeretek, mégsem teszem fel egy topikban se a kérdést. Miért is kell készen venni a szekrényt, mikor otthon is összebarkácsolhatod?

     

    A recepteknek köszi, tuti hasznát veszem, majd továbbítom nagymamának :) Meg azért hétvégén kipróbálom én is, mert most muszáj lesz pár dolgot főzni.  De ettől még kellenek itthonra készen megvásárolható kaják is. Meg gondolni kell az utazásra is, ahol majd csak boltok lesznek, de főzési lehetőség nem.

     

    Sárgabórsó, csicseriborsó liszt???? Ilyen van? Sose hallottam. Na ez jó ötlet, mert a májgombócot tojással tartják össze, azt meg szintén nem ehetünk. 

     

    Ráadásul a dolog szépsége, hogy a nagymama akire számíthatok a héten tudta meg, hogy cukros, így eléggé el lesz foglalva a saját kajájával. Bár ebben legalább én tudok neki sokat segíteni, mert mindkét gyerekemmel terhességi cukrom volt és inzulinoztam is kb 9 hónapot. 

     

    Kenyérben valóban nincs tej, de a különböző állományjavítókban, amiket a hosszabb frissen maradás érdekében rászórnak a szeletelt kenyerekre, azokban lehet. És ha még tudnád mimindenben van, hát álmomban nem gondoltam volna, amíg nem kezdtem el nézegetni. Pl alig van csipsz amiben nincs.

     

     

    előzmény:
    szőrész (640)
    2008-09-16  23:08
  7. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 17. 13:05645.
    Mi az a pakora??
    előzmény:
    szőrész (640)
    2008-09-16  23:08
  8. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 17. 13:03644.

    Kedves Szőrész!

     

    Azért keresünk feldolgozott kajákat, mert sajnos nem érünk rá főzni mindennap, és magunk elkészíteni a gyerek kajáit... mivel mellette dolgoznunk kell sajnos, általában reggeltől estig..Már csak azért is mert sokunk gyermeke magánoviba jár, épp az étkezés miatt mert sok óvoda nem vállalja a gyermeket mert nem megoldható az étkezése...

    Nem röhejes a téma..Sajnos..  

     

    A gyerekek nem tudnak anyu mellett gyurmázni, mert anyu dolgozik, este hamar összecsap valami vacsit, ágyba dugja a gyereket és mesél neki, aztán még bedob egy adag ruhát, vasal egy kicsit stb... hétvégén takarítás... én hétvégén szoktam sütni, ált. míg a gyerek alszik.

    Ezenkívűl a gyerekkel is csak hétvégén tudok foglalkozni, rajzolni, gesztenyéből figurákat készíteni stb...

     

    Ráadásul aki most szembesült azzal hogy a gyermeke allergiás, meg van rémülve, ijedve, keresi-kutatja a beszerzési forrásokat, hogy minél többfajta terméket adhasson a gyermekének...

    Később ha már rutinosabb lesz, lazábban veszi a dolgokat, és másfajta allergénmentes ételt is fog adni a gyermeknek, de ez idő kérdése... 

     

     

     

    De a receptekre vevő vagyok, bár ezt a fajta omlós tésztát próbáltam , nekem valahogy nem omlós hanem kemény lett... nem tudom miért..

     

    előzmény:
    szőrész (640)
    2008-09-16  23:08
  9. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 17. 12:24643.
    SDirekt megnéztem... a szilvásgombóc nem tartalmaz tejet és tojást.. a hús és máj gombóc igen..
    előzmény:
    Nyanya67 (642)
    2008-09-17  12:19
  10. 2008. szeptember 17. 12:19642.
    Tejet nem is, de tojáslét igen :( nézd meg.  Vagy ha mégsem az nagyon jó lenne akkor veszek én is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782471 (641)
    2008-09-17  10:31
  11. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 17. 10:31641.

    Szia:) Mi néhány hónapig tejmentesen étkeztünk, aztán lassan visszaálltunk, az eredmény egy masszív és nem kinőhető tejallergia..

     

    Így most teljesen diétázunk, én az összetevőket nézem, így az étkezésünk sem olyan beszűkült és a gyermek sem köhög gyarapodik nem hány, nem beteg egészséges masszív kiskölyök lett belőle néhány hónap alatt..

    Ja igen tegnap gondoltam rád: a Spárban vettem szilvásgombócot, sem tejet, sem tojást nem tartalmaz, és rajtad felbuzdulva vettem máj és húsgombóc levesbetétet, egyik sem tartalmazott tejet.. 

    előzmény:
    Nyanya67 (629)
    2008-09-16  15:12
  12. 2008. szeptember 16. 23:08640.

     

     Lányok, én menten röhögőgörcsöt kapnék, ha a téma nem lenne ilyen komoly.

     

    Miért is kell a tej és tojásérzékeny gyerekeiteknek feldolgozott termékeket keresgélni?

     

    Meg kell sütni/főzni otthon, a gyerekek nagyon örülnek, ha anyu mellett gyurmázhatnak és lapíthatnak kekszet a tepsibe és 15 perc múlva már ehetik is a friss tej és tojásmentes kekszet a tepsiről, nem a zacskóból!

    Biztos, hogy nincs benne, mert nem tettél bele!

    Ne csináljatok abból gondot, amit otthon fele idő alatt előállíthattok!

     

    Keksz: sima omlós tészta.

     

    30 dkg liszt

    20dkg vaj (itt liga margarin, tejmentes, vagy ha biztosra akartok      menni, akkor bizony a régi jó házizsír, nagyanyáink módjára, otthon kisütve a zsírszalonnát, dupla haszon, mert van finom száraz töpörtyű is uzsonnára)

    zsír 10-15 dekánál nem több

    10dkg porcukor, vagy lehet kevesebb is.

     

    Összegyúrni, vékonyra nyújtani, szaggatni, vagy lapítgatni és sütni.

     

    Májgaluska

     

    Két db csirkemájat deszkán recés késsel elkaparni, hozzá egy kis fej apróra vágott hagyma, só, bors, ha ehet tojást egy tojás, egy csapott kanál liszt és annyi zsemlemorzsa, hogy galuska sűrűségű legyen. Tojás nélkül a liszt sárgaborsó, vagy csicseriborsó legyen, púpos kanállal, nagyon jól ragad, kiváló tojáspótló, a többi dettó. Jó sok zöldséget kis zsiradékon megpárolni, felönteni fűszerezni, beleszaggatni a galuskát, lassan főzni, tálalni.

     

     

    Rántott zöldségek, vagy hús helyett pakorát sütni. Ha tudnátok mik vannak a felvágottakban...

     

    Csicseriborsó, vagy sárgaborsólisztet vízzel kevés sóval fűszerrel sűrű palacsintatésztává keverni, az apróra vágott zöldséget húst beleforgatni, forró olajban/zsírban kisütni. (indiában, ahonnan származíik, ghíben, tisztított vajban sütik.

     

    Remélem tudtam néhány ötletet adni a lurkók élelemezéséhez,  biztos nincs a kajában allergén, ha a mama nem tesz bele.

     

    Le kell a recepteket fordítani allergén mentesre és bizony főzni kell, meg sütni. A kenyérbe mióta tesznek a pékek tejet? Én nem szoktam. Liszt, só, víz, élesztő, vagy kovász.

    Agyam megáll!

     

    Szívesen segítek, ha tudok, vannak még kajáim...

    előzmény:
    Nyanya67 (628)
    2008-09-16  15:03
  13. 2008. szeptember 16. 20:09639.
    hihi jó vicc :) nem vagyok egy konyhatündér. Fogalmam sincs, hogy kell csinálni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782471 (634)
    2008-09-16  16:15
  14. 2008. szeptember 16. 20:07638.

    Ikeás csokit megnézem, köszi

    Sajnos amiket írsz, azt nekünk nem lehet. Olyan terméket rengeteget találtam, aminek az összetételében nem sorolják fel a tejet, tojást, de ez nekünk most kevés. reménykedem, hogy ha tényleg nagyon komolyan veszem a diétát, akkor pár hónap múlva már el is felejthetem és rendesen ehetünk tovább

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782471 (633)
    2008-09-16  16:11
  15. 2008. szeptember 16. 20:03637.

    bioboltban már vettem kekszet mert az eladó azt mondta ez tej, tojásmentes. Ez még a dietetikussal való találkozásom előtt volt. Megnéztem utána és azon sincs külön feltüntetve, hogy tej tojás mentes. Ráadásul az csak azért duplaannyi, mert bio ettől még nyomokban bármit tartalmazhat, ugyan úgy, mint a nem bio. Azért be-be nézek majd a bio boltba is.

    Szójára nem allergiás, de azért azt nem akarom túlzásba vinni a keresztreakció miatt. Meg olvastam, hogy tele van női hormonnal és ki tudja később milyen hatás lesz. Szóval szóját csak óvatosan, de fogom adni, mert a szójakakaó ízlik neki. 

    előzmény:
    rokica (632)
    2008-09-16  15:35
  16. 2008. szeptember 16. 19:56636.
    Igen le lehet tölteni ingyen, de ott csak olyan van, hogy tejallergia vagy tojásallergia, de tej- és tojás az nincs, viszont írták, hogy olyat is össze tudnak állítani és emailben megrendelhető. Én úgy értelmeztem, hogy majd küldenek ingyen egy táblázatot emailben, olyat, ami az oldalukról letölthető, de nem így van.  Füzetet küldenének postán 1000Ft-ért vagy be lehet menni érte úgy 600Ft. Egyenlőre akkor nem rendelek, nem az 1000Ft miatt, de ez a füzet amúgy is csak 2008 évre érvényes és ma összefutotta a dietetikussal és azt mondta, hogy nekem jó a tejallergiás táblázat is.
    előzmény:
    rokica (631)
    2008-09-16  15:32
  17. 2008. szeptember 16. 19:51635.

    Nagyon enyhe az allergiája, nem halna bele, ha nyomokban tartalmazná  a tejet, nálunk a tét, hogy végleg elmúlik vagy megmarad ezért fontos szigorú diétát tartani. Ha betartom 3 hónapig csinálnak egy terhelést és lehet, hogy utána egyáltalán nem kell diétázni max kicsit odafigyelni, hogy ne igyon pohár tehéntejet. Ha nem tartom be akkor elhúzódhat és ki tudja lehet meg is marad. Azt hiszem megéri az erőfeszítést 3 hónapig még ha belekékülök is.

    Vettem pl tescos kekszet az angol tescos termékeknél találtam kék csomagolásban és van belőle barna kisebb csomagolású csokival töltött, mindkettő nagyon finom és az összetételben nem sorol fel se tejet se tojást. Bevittem a dietetikusnak megmutatni és azt mondta nem szabad. Van pár termék, amire nincs külön feltüntetve, hogy tej és tojásmentes, de van róla visszajelzés pl gyártótól. Tescós sós piritott kiflikarikát se engedte, abból is vittem egy csomaggal, de helyette ajánlott egy majdnem ugyanolyan pirított kiflikarikákat csak más gyártótól.  

     

    Anyunak van vegaszakácskönyve, sőt vegaklubba is jár, hogy nyugdíjas napjait kitöltse :) mert nem vegetáriánus.  Gondoltam én is a vegetáriánus terékekre, de nyomokban azok is tartalmazhatnak, ha nincs ráírva, hogy nem. Tescóban találtam vegatejszínt és egyikre csak annyi volt írva, hogy vega, míg a másik 100%-os vega. Ez utóbbit meg mertem venni.

     

    Jól tudod, annyira nem lehet, hogy két konyhájuk van külön edényekkel, mert amiben tejeset főztek, abban nem lehet húsosat.  

    előzmény:
    rokica (630)
    2008-09-16  15:30
  18. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 16. 16:15634.
    Hát csinálj májgombócot magad.. akár májkrémből is.. mi mirelit készételeket nem eszünk a mirelit zöldborsó, vagy kukorica meg nem allergizál:)
    előzmény:
    Nyanya67 (629)
    2008-09-16  15:12
  19. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 16. 16:11633.

    a Hamé 48gr-os májkrém nem tartalmaz tojást és tejet, nekünk nagyon bevált , finom Robin szereti és 49ft/db. A CBA hosszú ropi nem tartalmaz tejet, azt hiszem tojást sem...

    Az árkádban van egy bio bolt, ott szoktam vásárolni, szójapuding is van de az kapható az árkádban az intersparban is... A Sparos  vaníliapuding nem tartalmaz tejet, és vettem már csokisat is fehérje nélkül.. étcsoki az IKEAban 150 ft egy tábla, ott van több keksz is ami használható lenne.. Az árkáddal szemben a Cédrus csarnokban van egy nagy biobolt ott literes zab és rizstejet 390ft/l-t vettem...akcióban.. A Lidlben vettem nagyon finom teasütit kilós kiszerelésben 990,-ftért (de lehet hogy olcsóbb volt) tejmentes, de szerintem tojást tartalmaz..

     

    Először én 5000 ftot hagytam ott ehetetlen zabkekszekre...

    Aztán belejöttem.. Te is belejösz, 2-3 hónap múlva már Te adsz tanácsot másoknak.. Februárban ugyanígy meg voltam ijedve :) 

     van egy nagyon jó topic, a Tejfehérje allergiás gyerekek, ott is van aki több termékre allergiás, sok jó tippet kaphatsz, gyere közénk...

     

    előzmény:
    Nyanya67 (628)
    2008-09-16  15:03
  20. 2008. szeptember 16. 15:35632.

    Ja, és a bioboltok is jók, mert ott fel szokták tüntetni nagyon részletesen az ilyesmit, ráadásul ott lehet kapni vegán étrendhez mindenféle kelléket, pl panírport meg ilyesmit. Növényi sajtot, tejet, pudingot...

     

    Szójára nem allergiás a kisfiad? 

    előzmény:
    Nyanya67 (629)
    2008-09-16  15:12
  21. 2008. szeptember 16. 15:32631.

    Igen, enyém a tejmentes blog. :)

     

    Milyen könyvet rendeltél meg? Legutóbb még le lehetett tölteni ingyen a taplalekallergia.hu-ról a listákat...

     

    Lehet le vagyok maradva??? 

    előzmény:
    Nyanya67 (629)
    2008-09-16  15:12
  22. 2008. szeptember 16. 15:30630.

    Szia!

     

    Most radikális leszek, és döntsd el Te, hogy kire hallgatsz, DE:

     

    Szerintem kezdd apránként. Ha a kisfiad nem akar meghalni (a szó legszorosabb értelmében) attól hogy ha nyomokban tej- vagy tojáskészítményt tartalmazó ételt kap, akkor nyugodtan adjál neki olyasmit, aminek a csomagolásán nem szerepel tojás vagy tejtermék az összetevők között. Ha lekorlátozod magad olyasmire, amire kifejezetten rányomtatták, hogy nincs benne sem tojás sem tejtermék, akkor tényleg nagyon kevés minden marad, és szerintem ez nem is olyan fontos, hacsak nem halálos allergiáról van szó. Valószínűleg a kisfiadnál már az is nagy javulást fog eredményezni, hogy a látható tejtermékeket nem kapja (tej, joghurt, túró, tejföl, sajt, stb), és ha még a rejtetteket is kiirtod, akkor szerintem az amiben nyomokban esetleg lehet már nem fog problémát okozni.


    De ezt Neked kell mérlegelned, annak fényében hogy mennyire életveszélyesek és súlyosak a kisfiad tünetei.

     

    Más: Szerintem kerüld el a spéci boltokat, mert tapasztalataim szerint gluténallergiásoknak fejlesztették ki őket, és tényleg iszonyat drágák. Én is végiglátogattam egy párat mikor megtudtam, hogy a lányom tejfehérje allergiás, és semmi hasznosat nem találtam bennük.

     

    A tejmentes étrend betartásához viszont sokat segít ha beszerzel egy VEGÁN szakácskönyvet (vagy egyszerűen nézegesd a vegán gasztroblogokat a neten), ők ugyanis állati termék nélkül főznek, sem tej sem tojást nem fogyasztanak. Ha emellé készítesz még húst is (tudom, vicces, vegán + hús étrend), akkor meg is van a kisfiadnak szükséges diéta.

     

    Másik tipp pedig a zsidó kóser étrend, mert ha jól tudom, ott is van valami szabály hogy tejeset hússal nem szabad együtt főzni.

     

    Majd a blogba is írok erről... 

    előzmény:
    Nyanya67 (628)
    2008-09-16  15:03
  23. 2008. szeptember 16. 15:12629.

    köszi, megrendeltem a tej-, tojásmentes listát, most várom. A neten néztem a listát és mirelitet nem nagyon tartalmaz. Pl májgombócot imádjuk levesbe de abban tojáslé van és a húsgombócban is, meg gondolom minden gombócban. Szoktunk még derelyéket, de azt esélytelen tej-, tojásmentesen készen kapni.

    tejmentes.blog a tied? mert akor neked írtam emailt

    előzmény:
    rokica (626)
    2008-09-16  12:51
  24. 2008. szeptember 16. 15:03628.

    Leírnád nekem a beszerzési forrásaidat? Budapest 13. kerületben lakom. Lehelpiacon voltam, ott minden gluténmentes is ezért aranyárban adják. Vettem is 2 zacskó ropit, 4 zacskó kekszet és két kis májkrémet több mint 4eFt-ért.  Ezt hosszú távon nem bírnánk. Mediline itt van a közelünkben, de ott nem voltam még, de tervben van. Hungária krt. Herbaházban voltam, ott kaptam egy müzli nagyságú csokit 500pinzért azt kész. Utóbbi 2 hellyel az a bajom, hogy az eladók csak dísznek vannak, segíteni nem tudnak és elég nehéz egy olyan bazinagy áruházban eligazodni. 1 hét mire végigolvasnám az összes címkét, mert persze külön polc nincs ezeknek a termékeknek. Hozzátenném a leheltéren is kifogtam egy kedves, de hozzá nem értő eladót. Mondtam, hogy mindent tegyen elém, ami tej.- tojásmentes és a 2 ropin 3 kekszen, 2 kis májkrémen kívűl semmit nem adott. Aztán jött egy másik, aki megkínálta a gyereket sajtostallérral, kiderült az is jó lett volna és olcsóbb is, meg még egy egész polcnyi, amik olcsóbbak, de addigra már fizettünk és a kisebbik kezdte átrendezni az üzletet, úgyhogy mennünk kellett így azt se tudtam megnézni, hogy a többi termékre rá volt e írva, hogy tej tojásmentes. Mert ha nincs ráírva nem vehetem meg, hiába mondja az eladó. Nem akarom álltalánosítani őket, de megvan a véleményem. Csak egy pl. Auchan. Kérdezem az eladót, hogy vizes vagy tejes a kifli és a zsemle. Azt mondja vizesek. Mondom tuti, mert tejallergiásnak lesz. Erre odakiált a másiknak, hogy rákérdezzen és az közli, hogy a zsemle vizes a kifli tejes.

    De nálunk a kisboltban az eladó azt mondta, hogy a  szeletelt kenyér nyomokban se tartalma tejet.  Vagy igaz vag y nem. Dietetikusunk szerint a szeletelt kenyerek tartalmazn ak nyomokban tejet.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782471 (627)
    2008-09-16  13:11
  25. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. szeptember 16. 13:11627.

    Ó Ti szegények... Hál Istennek neünk csak tejfehérje allergiánk van..

    A háztartási keksz tuti nem tartalmaz tejet, de a tojásban nem vagyok biztos.. sütiket én otthon sütök, ha a szójára nem vagytok allergiásak, szójatejszínt, ill tejszínhabot, lehet kapni.. Nem tudom merre laksz, én már több helyet is felderítettem..

    Tényleg meg lehet szokni...Csak idő kérdése és flottul fog menni  minden..

    Csokit is ehet, az Ikeában az étcsoki nem tartalmaz tejet, de van több más étcsoki is.. csak így sajnos nem lehet napközis..

     

     

    előzmény:
    Nyanya67 (624)
    2008-09-15  16:12
  26. 2008. szeptember 16. 12:51626.

    Szerintem ha eddig sem főztél, akkor most is nyugodtan folytathatod mirelit kajákkal, csak nagyon alaposan át kell nyálazni, hogy miben tuti NINCS se tejtermék se tojás.

     

    A www.taplalekallergia.hu weblapon találsz letölthető dokumentumokat azokról a termékekről, amiknek a gyártói GARANTÁLJÁK hogy nincs benne az adott allergén (van nekik tojás és tejfehérje listájuk is). Ezzel felfegyverkezve talán már könnyebben megy a vásárlás.

     

    Amúgy meg szépen lassan érdemes elkezdeni kísérletezni, amikor időd és kedved van hozzá. Én sem főzök mindig. És most már egy jó adag receptet kipróbáltam, de én is csak lassacskán kezdtem, mert én se vagyok egy konyhatündér, és szeretem azokat a recepteket amiket kb 20 perc alatt el lehet készíteni. :) Úgyhogy ne érezd úgy, hogy most akkor muszáj szakácsnővé avanzsálódnod, szerintem próbáld meg fokozatosan, úgy fájdalommentesebb. 

     

    Sok szerencsét!

    rokica 

    http://tejmentes.blogspot.com/ 

     

    előzmény:
    Nyanya67 (624)
    2008-09-15  16:12
  27. 2008. szeptember 16. 12:44625.

    Szia Nyanya!

     

    Sajnálom, hogy ez most derült ki. Kisfiadnak életveszélyes reakciója van a tejre, tojásra, azért javasolt ennyire szigorú diétát a dietetikus? Mert szerintem a legtöbb termékre eszébe sem jut ráírni a gyártónak, hogy mi NINCS benne. Úgyhogy tényleg a legtöbb csomagolt kaja ki van lőve ezzel a mércével. (Azt csak zárójelben és halkan jegyzem meg, hogy nekem rossz tapasztalatom volt eddig azzal az 1 dietetikussal akivel a Madarász gasztrón találkoztunk, mert még azt sem tudta nekem megmondani, hogy az akkor másfél éves kislányomnak mi a napi fehérjeszükséglete, amit fontos lett volna tudnom, mivel tejterméket nem ehet, húsfélék meg akkortájt nem volt hajlandó megenni, ezért szerettem volna összeszámolgatni, hogy abból amit hajlandó volt megenni, elegendő fehérjéhez jut-e. Úgyhogy most már eléggé bizalmatlanul kezelek minden dietetikustól származó "tanácsot.")

     

    A diéta eleinte elrettentőnek tűnhet, de aztán megszokja az ember (mint a fogyókúrát). Ezen a topikon sok jó receptet találtam, és tippet arra, hogy pl a tojást hogyan lehet helyettesíteni egyes dolgokban. Amúgy meg át kell térni a "kőkorszaki" diétára, ami mellesleg nagyon egészséges, csak igen drága. Magyarul színhús, friss zöldség és gyümölcs, gabonafélék, hüvelyesek. Pékárut tudsz otthon is készíteni, érdemes befektetni egy kenyérsütőgépbe, így minden reggel friss kenyér várhat otthon, amiről tutira tudod, hogy se tojás, se tej nincs benne.

     

    Ha bármi kérdésed van, szólj! Egy kicsit leült a topik, de azért szeretünk segíteni egymásnak. 

    előzmény:
    Nyanya67 (624)
    2008-09-15  16:12
  28. 2008. szeptember 15. 16:12624.

    Sziasztok!

     

    Nekünk 1 hete derült ki 6 éves fiamnál, hogy tej- és tojásallergiás.  Szigorú diétát kell tartanunk, amit csak október 1.-én tudunk kezdeni, mivel az oviban akkortól biztosítják az ebédjét, addig itthon már diétázunk. Elég bajban vagyok, mert amiket beszereztem élelmiszereket, azokról kiderült, hogy nem jók. Pedig hosszas keresgélés után találtam rá olyan kekszre, aminek az összetételében nem volt felsorolva se tojás se tej és a dietetikus azt mondta, hogy csak akkor vehetem meg, ha rá van írva, hogy tej-, tojásmentes. Vettem egy csomó aszalt gyümölcsöt, hogy majd édesség helyett jó lesz, de azt is tiltólistára tette, abból csak a kalifa engedélyezett, mert arról tudja, hogy jó. Mondjuk szilva és s.barackot kalifát szoktam venni, de áfonyából pl nincs. Még fűszerkeveréket se lehet akármit. 

    Elképzelésem sincs, hogy lehet 100%-osan betartani a diétát pl nyaralás, utazás közben. Már az elég macera lehet, hogy pl ha vendégségbe megyünk vigyünk külön 1 napi élelmet, de ez több napon át, ha főzni sincs lehetőség szinte lehetettlen. Amúgy se főztem eddig, de most meg kell tanulnom. Sokszor volt nálunk pl guzeppe pizza vacsira vagy derelye, panírozott tonhal és egyébb egyszerűen elkészíthető mirelitt. Nálam ez a főzés. Nade nem is ez a lényeg, mert egyenlőre a hétköznapokat szeretném megoldani és az is nehezen megy. Szeretnék ehhez tanácsot segítséget kérni. Voltam már a Lehel téri piacon vásárolni, de hosszú távoú megoldásnak nem azt választanám, mert majdnem 5 ezer forntott otthagytam 2 zacskó ropiért és 4 kis csomag kekszért.  Ki hogy kezdett bele a diétába? 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. augusztus 15. 09:45623.

    Szia:)

    nekünk a héten mondta meg a Doktor néni, hogy Robin nem fogja kinőni az allergiát..Talán javulni fog, de olyan erősen allergiás, hogy a javulás is csak kamasz korára várható 

    előzmény:
    edit-a (617)
    2008-06-26  07:46
  30. Torolt_felhasznalo_782471
    Torolt_felhasznalo_782471
    2008. augusztus 15. 09:21622.
    Örülök, hogy a tej és tojás nélkül topicon jelentkeztél és megadtad a blogcímed.Nagyon sokat tanultam és jó ötleteket találtam a blogodon. Szerencsére a fiam csak tejfehérjeallergiás, sem szójára sem tojásra nem allergiás..én hétvégén tortát szeretnék sütni neki, amolyan főpróba a szülinapja előtt.
    Tegnap az IKEAban találtam csokoládét ami nem tartalmaz tejet (60%kakaó)de tartalmaz szójaleticint. Érdekes nálunk a gyerek nem issza meg a rizstejet, csak a szójatejet, Kínából hozatunk szójatejport, na ez nekünk nem olyan nehéz a párom kínai, mi még azon a szójatejporon élünk amit nyáron hoztunk Kínából..

    Még egyszer köszönöm:
    Patrícia /Yali
    előzmény:
    rokica (621)
    2008-07-18  21:44
  31. 2008. július 18. 21:44621.

    Sziasztok!

    Csináltam egy tejmentes blogot, ahova recepteket és a tejfehérje allergiával kapcsolatos cikkeket szoktam rakni. A címe:

    http://tejmentes.blogspot.com/

     

    Nekem mindkét kislányom tejfehérje allergiás, a kicsi másfél éves, a nagy 3. Nem extrém érzékenyek, pl a nagylányom meg tud enni egy fél gombóc rendes fagyit hányás nélkül (neki ez a vezető tünete), de utána másnap panaszkodik hogy fáj a pocakja.

     

    Remélem tényleg kinövi egy idő után, mert szegény amúgy imádná a tejterméket, de most már elég nagy ahhoz hogy el tudjam mondani neki, hogy a tehéntejtől beteg lesz, ezt el is fogadja, megérti. A kicsi meg látja hogy a nagynak sem szabad, így könnyebben alkalmazkodik.

     

    Egyébként ők szójára is allergiásak, de tojásra hálistennek nem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_740162
    Torolt_felhasznalo_740162
    2008. július 9. 10:34620.
    Szia:) Nálunk 7 hónaposan lett erős a gyanú hogy érzékeny.. másfél éves korától újra kapott tejterméket, és 2,5 éves korától kapott tejet, igaz addig is tejalapú tápszert adtak, hogy nem olyan erős az allergia.. épp csak tejet nem kapott.. MOst míg ilyen kicsi könnyebb betartani a diétát, és akkor talán hamarabb kinövi..
    előzmény:
    zsuzsimano (616)
    2008-04-26  22:28
  33. Torolt_felhasznalo_740162
    Torolt_felhasznalo_740162
    2008. július 9. 10:30619.

    Nahát milyen jó tippjeid vannak..

    Nálunk csak tejfehérje allergia van, de nagyon erős a gyerek azonnal megérzi a minimáliS tejet is bármely termékben...

     

    Előszőr nagyon drága kekszektr, stb vettem, aztán rájöttem hogy sok termék nem tartalmaz tejet.. kekszek, sütik között is van olyan..

     

    Fagyi.. Nálunk jégkrém megy abból a calipsonak vannak vizes fagyijai, meg a Spárban vettem, (de a tescoban is láttam) 10 dbos színes jégrudakat, (különböző ízben) amit neked kell megfagyasztani.. Nekünk nagyon bevált.. Bevált az Alpro vaníliás szójapudingja is, most csináltunk kókuszgolyót is a háztartási keksz nem tartalmaz tejet.. (viszont tejet is felhasználó üzenben készül, bizony egyszer kicsapta a gyereket, rögtön piros sebes lett az arca..)

     

    Mi is azt hittük hogy kinőtte, de visszaesett...így most nagyon szigorúan vesszük a diétát, de azóta Robin hízot 2,5 kilót!! 4 hónap alatt... Igaz az utóbbi két hónapban lendült igazán neki, nagyon jó az étvágya is.. 

    előzmény:
    edit-a (617)
    2008-06-26  07:46
  34. Torolt_felhasznalo_177285
    Torolt_felhasznalo_177285
    2008. június 27. 17:34618.

    Szia!

    Én most lettem laktóz érzékeny 36 éves koromra.Nagyon szeretném ,ha receptekkel ellátnál mandula tejfölt stb.Hát ez az örökös hasmenés borzasztó és nagyon legyegülök bele.Ezt csak az tudja aki bent van ebbe.Amit tudsz irjál le nagyon megköszönöm.E-mail cimem:betti2318@indamail.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_475590 (613)
    2007-12-29  20:48
  35. 2008. június 26. 07:46617.

    Egy kis buzdítás tejfehérje erzékeny gyerekek anyukáinak : Panka 5,5 éves most, s már nem tartjuk szigorúan a diétát. Az oviba még diétás ebédje volt,biztos ami biztos alapon,de itthon evett a tojással,tejjel  készült sütikből,néha iszik kakaót stb.Az arca szép tiszta,s nagyon ritkán hurutos.

    Sok minden beépült a főzésbe és el sem hagyom : pl. hús panírozásánál sárgaborsólisztet használok,nem tojást.  Olyan sütibe,amibe 1 tojás kell,nem teszek egyet sem,inkább a liszt egy része zabpehelyliszt stb.                       

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2008. Április 26. 22:28616.

    Szia Edit!

    Nekem tejfehérje érzékeny a másfél évesem. Remélem kinövi, bár arra nem is gondoltam, hogy visszakerülhet a betegségbe :( egyelőre diétázunk... Pont a napokban gondolkoztam, hogy eddig kihúztuk, de mi lesz a fagyiszezonnal? Ahol lakunk, hirdeti egy fagyizó magát, hogy tejérzékenyeknek való fagyi is van, de még nem térképeztem fel.

    Mennyi ideig kellett először diétáznotok? Milyen vizsgálatokat végeztek a kisfiadon? Mennyi idős most?

    Zsm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740162 (615)
    2008-04-23  16:35
  37. Torolt_felhasznalo_740162
    Torolt_felhasznalo_740162
    2008. Április 23. 16:35615.

    Szia:)

    Kár hogy elaludt ez a topic, Robinról a kisfiamról aki csecsemőnek tejérzékeny volt újfent kiderült hogy tejfehérje érzékeny, pedig már azt hittük hogy kinőtte, így teljesen át kell reformálnunk az étrendünk..

    Olyasmire gondolok pl. mint a fagyi... fagyi nélkül nem élet az élet, de az IKEában vettem fagyikészítő formát, vettem gyümölcslevet, lefagyasztottam és kész a finom, anya csinálta fagyi... most még visszaolvasom a topicot, hátha találok még ötleteket...

    előzmény:
    edit-a (1)
    2005-01-18  18:29
  38. 2008. február 12. 02:52614.

    Szia!

    Engem a mandulatejföl receptje és a kukoricaital por elérhetősége érdekelne! Nagyon hiányoznak a rakott ételek, és a kukoricaitalról azt hallottam, nem olyan édes mint a rizs vagy zabtej, talán jobban illene sűrítéshez, habaráshoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_475590 (613)
    2007-12-29  20:48
  39. Torolt_felhasznalo_475590
    Torolt_felhasznalo_475590
    2007. december 29. 20:48613.
    Sziasztok
    Én 45 éves koromra tudtam meg, hogy tejfehérje allergiás vagyok, méghozzá elég komolyan. 15 évem ment rá, hogy megtaláljam a problémám okát. Így, hogy betartom a diétát sokkal jobban érzem magam, össze sem lehet hasonlítani a régi életemhez. Viszont nagyon kell figyelnem, hogy mibe van tejfehérje. Még a legkisebb dologra is hasmenést kapok. Volt, hogy olyan sonkát ettem amire úgy gondoltam nem tartalmaz tejet, de sajnos hascsikarás, és futás lett a vége. Vagy egyszer megettem két mini töpörtyűs pogácsát és akkor még a hasam is nagyon megfájdult, felpuffadt, stb. Azért nagyon ritka az ilyen kilengés, azt lehet mondani szigorú diétát tartok. Viszont szeretnék veletek jó tapasztalatot is megosztani a főzöcske terén (ha valakit érdekel ) mivel most újra meg kell tanulnom főzni magamnak. Pld. rizs ital port és kukorica ital port lehet kapni, és ezzel tutira jól lehet a tejet helyettesíteni. Még jobb is mint a rendes tej, bár én az évek alatt arról teljesen leszoktam már. Megtanultam a mandula tejfölt is elkészíteni, tudok jó rakott krumplit is csinálni, és lehet kapni egy növényi sajtot csízió a neve ami nem okoz problémát nekem.
    Ha valakit érdekel tudok róla írni bővebben, vagy ha másnak van valami jó tapasztalata szivesen elolvasom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2007. december 22. 09:12612.
    Sziasztok!

    Kicsit felhozom ezt a topicot,sok jó recept van benne.

    S ezúton kívánok mindenkinek békés,boldog ünnepeket,és sikeres új évet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2007. június 7. 07:16611.
    Sziasztok!

    Bocsi, szóval az Algida-s nem fagyi, hanem jégkrém!

    Szilvi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259004 (609)
    2007-06-01  08:57
  42. Torolt_felhasznalo_545330
    Torolt_felhasznalo_545330
    2007. június 4. 18:09610.
    Szia!

    Nem minden sorbet tejmentes.Most akciós a Pluss-ban a sorbet,de rá van írva,hogy nyomokban tejet...tartalmaz.Én már ha lehet ilyet se veszek meg.Így hát marad az utazás,ha az ember sorbetet akar enni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259004 (609)
    2007-06-01  08:57
  43. Torolt_felhasznalo_259004
    Torolt_felhasznalo_259004
    2007. június 1. 08:57609.

    Ha fagyit látsz, az tejes, tejszínes, joghurtos alapú (az ugye mindegy, hogy tejporból és vízből áll vagy friss állapotban kerül bele a tej), a sorbet feliratú termék viszont (ld. a Lidl-ben kaphatót is) mindig vizes alapú !

    Szerencsére jönnek a gyümölcsök sorban, és azokból sorbetet akár még otthon is lehet csinálni... 

    előzmény:
    Pisze (607)
    2007-05-31  13:34
  44. Torolt_felhasznalo_545330
    Torolt_felhasznalo_545330
    2007. május 31. 14:08608.
    Szia Pisze!

    Én jópár fagyit,jégkrémet megnéztem és mindegyik tartalmazott tejszármazékot,vagy az volt ráírva,hogy nyomokban tartalmathat.Sajnos az étcsokikon is ez szerepel.Én ilyeneket se adok a lánykámnak.Egyetlen csoki amit megehet az a Gesztenyés Marci.

    Ezeket a helyzeteket amit Te is említettél mi is átéljük nap mint nap.Az a szerencsénk,hogy az én lánykám már kezdi megérteni,hogy miért nem ehet meg bizonyos dolgokat.Ha megyünk az utcán és eszik a fagyit az emberek és mondja,hogy ő is enne akkor mondja,hogy a pocak.Tehát tudja,hogy a pocakja megfájdul tőle.Pedig még csak most lesz a nyáron két éves.

    előzmény:
    Pisze (607)
    2007-05-31  13:34
  45. 2007. május 31. 13:34607.
    Sziasztok!

    Anaisz01!
    Köszi szépen, ez mostanában jól jönne!

    Most épp "nehéz" korszakunkat éljük, szinte mindennap ua. a szitu: kedves néni/bácsi Nikinek kedveskedni akar és olyat ad, ami tartalmaz tejet (ropi, csoki, stb.) Ilyenkor úgy sajnálom, mert elpityeredi magát... kikerülni nem lehet az ilyen helyzeteket, de remélem idővel könnyebben veszi... Ráadásul itt helyben, az egyetlen vizes fagyiról is kiderült, hogy valszeg csak van benne valami tejszármazék... Vízzel csinálják, de porból éshát előjöttek a tünetek... Megnéztem a fagyiporokat és biza mindben találtam tejszármazékot.

    Viszont az Algida-nál találtam vizes fagyit: Calippo és a Kolorki
    Ezek mind különféle gyümölcsízesítésűek, nem a legolcsóbbak, de 1-1 hosszú kirándulás alkalmával legalább van, amit ő is ehet.

    További szép napot mindenkinek!
    Szilvi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_545330 (606)
    2007-05-31  12:03
  46. Torolt_felhasznalo_545330
    Torolt_felhasznalo_545330
    2007. május 31. 12:03606.
    Sziasztok!

    Nem tudom,hogy tudjátok-e,hogy lehet kapni tejmentes fagyit.

    Az egyiket a LIDL-ben lehet kapni a neve:Sorbet.(4 féle ízesítésű van:banán,eper,citrom és erdei gyümölcs). 500ml-es kiszerelésben van.
    Ezek még gluténmentesek is.

    A másikat a PLUS-ban lehet kapni a neve:Romanza Multi.(pálcás jégkrém,10-es kiszerelésben)

    Nálunk nagyon bevált mindkettő.Remélem valakinek tudtam segíteni,és így nem kell lemondania a nyári nyalánkságról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_324049
    Torolt_felhasznalo_324049
    2007. május 15. 14:31605.
    Szia,
    jaj, mintha magamat hallanám... Nekem is sokszor úgy tűnt, mintha a nagyik azt hinnék, ez az én hülyeségem, hogy nem adok a gyereknek bizonyos dolgokat. Csanád már 4 éves múlt, de még most is képes olyan fagyit venni anyós, amiben tejfehérje van. Nem képes megérteni, hogy MINDENT el kell olvasni előtte!!

    Olyan jó élményem volt most, Angliában voltunk egy hetet, és ott mindenre pirossal , kiemelve rá van írva, hogy milyen allergént tartalmaz. És a tescoban is van mindenből szinte "organic", azaz bio változat. Vajon mikor jutunk mi is el ilyen szintre?? Én pékségben nem is merek semmit venni, mert semmire nem írják rá, hogy miből van. És a legtöbben szójaliszt is van, amire meg a lánykám allergiás :-(

    Viszont aki esetleg Gödöllő fele lakik? Isteni péséget találtunk, egy csomó tejmentes cuccuk van, szójalisztet sem használnak, és issssssteniek a cuccok. Ilyen tömör zsemlét és kiflit gyermekkoromban ettem utoljára...

    Niki
    előzmény:
    furanita (603)
    2007-05-09  22:23
  48. Torolt_felhasznalo_259004
    Torolt_felhasznalo_259004
    2007. május 10. 10:28604.

    Nálunk sajna már nincsenek nagyszülők...

    Zsírkisütés dologban igazatok van, szoktak tejet aláönteni !Libazsírt használjatok ha a pénztárcátok engedi. 

    Amúgy mi olívaolaj pártiak vagyunk. Vajat veszek a piacon, akitől a falusi tejet is, az valódi köpült vaj. De kevés fogy belőle, sütménybe Rama megy. Zsírt  szívesen használnék sütésre, de nekem valahogy más állagúnak tűnik mint a valamikori otthon készült, és nem bízom benne hogy ez ugyanolyan jó, akkor meg inkább jöjjenek a rama-félék.

    előzmény:
    furanita (603)
    2007-05-09  22:23
  49. 2007. május 9. 22:23603.

    De jó hogy írtátok ezt a zsír-tepertő dolgot! Anyuék is így csinálják, tejjel, addig el is jutottam, hogy a töpörtyű (felénk inkább így hívják) emiatt tilos, de a zsírra nem gondoltam, pedig logikus!!!!! 

    Én csak olajjal főzök, de anyu zsírral is, úgyhogy most erről is le kell szoknia ha nekünk főz. Nem nagyon fog örülni, szerinte sok kaja zsírral finomabb. Meg úgy látom eléggé kiborítja ez a diéta dolog, nálatok nem volt nehéz a nagyszülőkkel ilyen téren? Néha az az érzésem hogy azt hiszi csak b......gatni akarom hogy azzal hogy ezt se meg azt se adjon a kisfiamnak. De mintha a hűtőjében viszont pont láttam volna ilyen főzőkrémet amit keresel, majd megkérdezem hol vette.

    Ani

    előzmény:
    Pisze (602)
    2007-05-08  14:19
  50. 2007. május 8. 14:19602.
    Macilaci66!
    Először a zsírnál az ugrott be, hogy a szüleim úgy csinálták a tepertőt, hogy tejet tettek alá-&rt; kvázi a kinyert zsírban volt tej. Dehát nagyüzemben gondolom nem így csinálják! Pedig Pick-et használtunk...
    Dióra is tuti allergiás, eddig 2x evett és mind2x jöttek a tünetek., kizárásos alapon csak a dió lehetett a "bűnös".

    Köszi a tippet.
    Sajna, a Gran Cucina-val már póruljártak. A tejszínjében tejszármazék van..., még a dietetikus is meglepődött rajta... ő ajánlotta nekik.

    Szilvi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259004 (601)
    2007-05-08  10:22

Címlap

top