Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kávé+szorongás

pompidouenne
Létrehozva: 2017. június 25. 13:25

Sziasztok!


Tapasztalt valaki olyat, hogy a kávé fogyasztása (akár egy csésze is!) fokozza a szorongását? Nekem kb 25 éve generalizált, azaz semmihez sem köthető szorongásom van visszatérő jelleggel. Azaz néha gyógyszer is kell, aztán vannak teljesen gyógyszer mentes periódusaim is, pedig akkor semmit nem csinálok másként, semmivel sem problémamentesebb az életem, mint a rosszabb időszakokban. Mintha a szervezetem bizonyos, nyugalmi állapothoz szükséges anyagokat néha jól, néha nem kielégítő mennyiségben tudna termelni. Lélekbúvárhoz már nem járok, mert rengeteg pénzt elköltöttem, és nem sikerült elmulasztani. Most csupán csinálom ellene amit tudok, többek között sportolok, ez az egyetlen általam tapasztalt, igazán hasznos módszer szorongás ellen.


Kávéra visszatérve. Nagy kávéfogyasztó nem voltam sosem, ha iszom sem többet napi 1, igen ritkán két csészénél, de sosem erőset. Mostanában kezdek azonban összefüggést látni közte és szorongás között. Van, hogy azonnal, az elfogyasztás után, de van, hogy csak másnap reggel ébredek feszülten. Ha előző nap nem iszom kávét, erre jóval kevesebb az esély. A koffein mentes kávé megoldás lehet? Még nem ittam olyat, próbálom magam hamis, cikória kávéval becsapni, de egy idő után mindig visszatérek a normál kávéhoz az íze miatt. Tapasztalt valaki hasonlót? Bár a neten található írások között egyértelmű kapcsolatot állítanak fel, mégis szeretnék saját élményeket olvasni.


 


Előre is köszi!

  1. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 6. 13:4122.

    Nem fontos a neve, a hatásmechanizmusa fontosabb, ún. szerotoninvisszavétel-gátló.


    A problémád szerintem mindenképpen az orvosoddal beszéld meg, az, hogy mi, akik nem értünk hozzá, mit guglizunk ki, az nem jelent semmit :)

    előzmény:
    samsung (21)
    2017-07-06  11:44
  2. 2017. július 6. 11:4421.

    A Lamolepet a hangulat ingadozásra írta fel. Nekem is bevált a mostani gyógyszerem. Te mit szedsz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (20)
    2017-07-06  10:27
  3. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 6. 10:2720.

    Megnéztem ezt a két gyógyszert, mert nem ismertem, de az egyik epilepsziára való, nem? Vagy rosszul olvastam? Mert ha így van, nálad sokkal összetettebb a dolog.


    Nekem sem néztek semmilyen szintet, úgy tudom, nem is lehet a szerotoninszintet mérni, vagy csak valami hihetetlenül bonyolult módon, és még azt sem elterjedt. Csak elmondtam, hogy fizikailag teljesen egészséges vagyok (erről orvosi papírom volt), ennek ellenére ezt meg ezt tapasztalom, beszélgettünk, és a végén mondta, hogy szerinte mi lehet a gond. Elsőre betalálta a gyógyszer, amit javasolt, szóval nálam elég hamar megoldódott a gond. Már csak azt bánom, hogy nem fordultam sokkal hamarabb orvoshoz.

    előzmény:
    samsung (19)
    2017-07-06  09:59
  4. 2017. július 6. 09:5919.

    Én is hasonló cipőben járok. Bár nekem semmilyen szintet nem néztek meg. Én cymbaltát és lamolepet szedek. Most kezdte el az orvos csökkenteni. Én a kávé fogyasztással teljesen leáltam. Esetleg 3gy kucsi cappucino. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (18)
    2017-07-06  09:53
  5. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 6. 09:5318.

    Igen, úgynevezett generalizált szorongás állapíttatott meg, de enyhe mértékű, és kiderült, hogy a megtermelt szerotonin idő előtti kiürülésének megakadályozásával tökéletesen "gyógyítható" vagyok. Sosem voltam súlyos eset, pl. pánikrohamom vagy bármi hasonló sosem volt. Nem szedek nyugtatót, sem semmi hasonlót, 1 db gyógyszert szedek, abból sem sokat, és tökéletesen helyrehozott, teljes belső stabilitást adott. Szóval úgy tűnik, hogy nálam kizárólag a szerotoninszinttel volt gond.

    előzmény:
    samsung (17)
    2017-07-05  22:53
  6. 2017. július 5. 22:5317.

    Szia. A szorongásodra szedel antidrpresszánst? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (15)
    2017-07-01  19:00
  7. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 1. 19:1416.

    Ami még eszembe jutott, nem tudom, te tapasztaltál-e ilyesmit. Én migrénes voltam, ami azt jelenti, hogy erősebb frontoknál a falat kapartam kínomban, és 2-3 napig gyakorlatilag fájdalomcsillapítón éltem. Viszont mióta szedem ezt a gyógyszert (ún. SSRI típusú, azaz  szerotoninvisszavétel-gátló) azóta megszűntek a migrénes rohamaim. A dokim szerint nem véletlenül, komoly kutatások zajlanak a migrénes típusú fejfájás és a szerotonin közötti összefüggéssel kapcsolatban. Az biztos, hogy ha napi 2 tablettával el tudom érni, hogy sose legyen többé migrénem, akkor úgy fogom szedni halálomig, mint a kisangyal.

  8. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 1. 19:0015.

    Szia, gondolkodtam, hogy írjak-e, és ha írok, nem lenne-e praktikusabb priviben, de aztán felhergeltem magam, hogy tököm fog állandóan azon rettegni, hogy a trollok hogy reagálnak. Szóval: ugyanabban a cipőben járok, mint te, annyi különbséggel, hogy én nem kísérletezem magamon, hogy vajon a szervezetem magától is meg tudná-e termelni (ill. mint tudjuk, valójában megtermelni megtudja, csak megtartani nem - esetemben a szerotonint), én nem hagyom el a gyógyszert terveim szerint, mert tökéletesen helyrehozott. Még friss husi vagyok a témában, az orvosom szerint 1 év után megpróbálhatjuk elhagyni, egyelőre mereven ellenállok az ötletnek. Úgy tekintem magamat, mint mondjuk egy cukorbeteg: ha a szervezet nem termel magától inzulint, akkor kívülről kell bevinni. Ha eddig nem tudta megtermelni kellő mennyiségben, ugyan mostantól mitől tudná? A dokim szerint a neurotranszmitterek "tanulékonyak", és én még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy termelődés a gyógyszer hatására növekedjen, de én ebben nem hiszek. Na, majd meglátjuk.


    Kávé: mint minden izgatószer, okozgat szorongást, de szerintem ennek időben nagyon közel kell állnia a bevitelhez. Én nem tudom elképzelni, hogy kedd reggel iszol egy kávét, és az szerda reggel okoz szorongást. Viszont: ha a szorongás érzése rendszeresen reggel, ébredés után jön vissza, az azt jelenti, hogy "visszaestél". Nekem a kezdetek kezdetén indult így. Miközben az életem teljesen rendben volt, és sosem voltam még sikeresebb, egyre többször ébredtem arra, hogy még félálomban tiszta stressz és szorongás vagyok (szédülés, hányinger stb.). Mióta szedem a gyógyszert tökéletesen érzem magam. 2 dolog változott meg: 1. nemcsak hogy nem kívánom, de kifejezetten rosszul vagyok az édestől (az édes íztől), tehát semmi édességet nem eszem, illetve nem bírom az alkoholt. Régen sem voltam egy piás fajta, de mostanában már 1 pohár bor után is azt érzem, hogy nem esik jól. De mondjuk ez legyen a legnagyobb baj, simán elvagyok pia nélkül :)


    Viszont a kávét nem hagytam el, és gondom sincs vele, pedig én bivalyerős kávéval indítom a napot.


    Remélem, segítettem kicsit.

  9. 2017. június 28. 13:4814.

    Csak úgy tudhatod meg, ha teszteled. Hagyd el a kávét, és figyeld meg magad. Ha pozitív változást tapasztalsz, meg is van a válasz. Szerintem ez személyenként változó, kire hogyan hat a koffein (vagy bármi más). Rám például jól hat: magam is szorongok, de kávé nélkül fel sem kelnék. Az első reggeli kávé erőt ad, hogy túléljem a tömegközlekedés okozta stresszt. A második délutáni csésze pedig ahhoz, hogy kibírjam a délutánt az irodában. Napi kettőnél több kávé viszont kifejezetten lehangol, ezt megfigyeltem magamon, úgyhogy kettőnél mindig megállok. Ha szükséges még pörgésben tartanom magam, mert pl. megyek valahova este, akkor nyomok egy kólát. Na ez se egészséges, azt tudom, de nekem ez vált be.

  10. 2017. június 27. 12:0613.

    Igyál inkább ganodermás kávét, ui. a ganoderma gombának van egy kis szorongáscsökkentő hatása is! 

  11. 2017. június 27. 00:0012.

    Szívdobogás gondom szerencsére nincs tőle, az max akkor szokott emelkedettebb lenni, ha alacsony a vérnyomásom.Azon viszont ha lök a kávé, a pulzus is helyreáll. Mivel sportolok, a pulzusom általában a szokásos 72-nél alacsonyabb.

    előzmény:
    castaneasativa46 (11)
    2017-06-26  21:07
  12. 2017. június 26. 21:0711.

    A koffein fokozza a szívverések számát, így mindíg magasabb vérnyomást, és nagyobb szorongást eredményez, persze egyénenként változó mértékben. Hosszútávú hatása nincs - legalábbis szorongást fokozó hatása - tehát az esti kávézásnak CSAK reggel jelentkező utóhatását nem tartom valószinünek. Más körülmények viszont erősen befolyásolják a szorongást, gyakran úgy, hogy a kiváltó okokról nem is tudunk.


    Akinek amúgy is szapora a pulzusa - 72/perc felett - nem célszerű kávét inni, mert az csak fokozza a szív munkáját. Én azért vérnyomásmérővel időnként ellenőrizném a pulzust, és mérsékelném, vagy el is hagynám a kávét.

  13. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. június 26. 18:4310.

    Szia én nem hagytam el a kavet, igaz, a gyógyszert sem. Nekem 1 kavetol semmi bajom, pedig én erősen iszom. 

  14. 2017. június 26. 08:179.

    Ja, és nem olyan régen találkoztam valakivel, aki szintén nem bírja a főzött kávét, hasonló tünetekkel. Szóval ki tudja, mi az oka, de van ilyen.

    előzmény:
    cabron (8)
    2017-06-26  08:15
  15. 2017. június 26. 08:158.

    Nem voltam teljes körű. A saját példám alapján írtam, amit írtam. Nem biztos, hogy a koffein a probléma. Én pl. nem ihatok főzött kávét, a 3 in1-et tudom csak meginni.


    A főzött kávétól fura torokszorító érzésem van, nem tudok nyelni, kiver a víz. A kólától nincs semmi bajom, a teáktól sem. A 3 in1-t 70 fokos vízzel öntöm le.


     


    Szóval TI! Kipróbálhatod a 3 in 1-t is akár.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (7)
    2017-06-26  08:09
  16. 2017. június 26. 08:097.

    ?????????????????


    Az a problema , hogy a zold teaban van koffein...

    előzmény:
    cabron (6)
    2017-06-26  07:58
  17. 2017. június 26. 07:586.

    Szerintem próbálj meg teljesen leállni a kávéval. A rituálé legyen meg ugyanúgy, csak mondjuk zöld tea legyen kávé helyett. Ha nem voltál sosem nagy kávé fogyasztó, talán menni fog.

  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 25. 14:505.

    A koffeinmentes  kávéhoz annyit fűznék, hogy szó sincs arról hogy az koffeinmentes lenne. Tudomásom szerint a rendes koffeintartalomnak  a  pár%.nyi koffeintől a  kb  15 %-nyi koffeintartalomig is felmehet, gyártóktól függően.Ez nagyon megdöbbentett. De, igaz.Valami  feldolgozói/előállítási oldalt szemezgetve talált erre az információra az egyik kedves rokonom.


    Próbáltam megtalálni ezt az infót, de per pillanat nem találom.


    A magyar oldalakon sokkal kevesebb koffeintartalmat írnak a koffeinmentes termékhez.....


     

  19. 2017. június 25. 14:494.

    azért köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (3)
    2017-06-25  14:00
  20. 2017. június 25. 14:003.

    most olvastam vegig : ez is cikk


    Elnezest

  21. 2017. június 25. 13:582.
    Pánikbetegség Generalizált szorongás - Dr. Bognár Gábor pszichiáter ...


    www.gaborbognar.hu/szorongas.php







    Traduire cette page
    A szorongás – a szervrendszerek működését összehangoló vegetatív idegrendszer .... Elsősorban az izgatószerek, mint a kávé, a tea, kóla elhagyása javasolt.







    Megdöbbentő hatása lehet a kávénak | Ötvenentúl.hu


    www.otvenentul.hu/page.php?PageID=11618










    Traduire cette page
    25 janv. 2009 - Megemeli a pulzust, így megterhelheti a szívet, vízhajtó hatása révén elvonja a ... Presszókávé, ír kávé, tejes kávé, kapucsínó, feketén, cukorral, mézzel, rummal, ... arról, milyen hatással lehet a kávéfogyasztás az emberi szervezetre. ... A tünetek között szerepel az idegesség, ingerlékenység, szorongás, ...




     

Címlap

top