Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Minden jó, mégsem szeret.

Tika001
Létrehozva: 2016. május 25. 14:10

Sziasztok!


Egyedül nem tudom megoldani a problémámat!
2 hónapja megismertem egy férfit egy társkeresőn, elkezdtünk beszélgetni. Én eleinte nem akartam ezen kívül mást, mert sokat csalódtam, féltem. De napi szinten cseteltünk, majd órákat telefonáltunk is! 
Hamar kiderült, mekkora összhang, összeillés van köztünk! Ő az, akit kerestem! Mint ahogy ő engem! 1 hónapig csak így voltunk kapcsolatban, aztán elhatároztuk, hogy találkozzunk! Én a 3. héten már éreztem, bele fogok szeretni! Ezt közöltem is, bízva a kölcsönösségben. Akkor éreztem, mintha elkezdene bezárni előttem. Azt hangoztatta, hogy nem biztos, hogy neki menni fog! Hogy ő szerelmet akar első látásra, és lehet, hogy nem így lesz, és az neki úgy nem jó!
Ezidő alatt megtudtam azt is, hogy 1 éve volt egy hatalmas szerelmi csalódása, egy nőbe villámcsapásként beleszeretett, ezt akarta újra érezni.
De a nő nem viszonozta, nem akart vele kapcsolatot, csak elfogadta, amit kap a férfitól. 1 hónapig küszködtek, a pasi teljesen összetört, miután szakítottak. Elmondása szerint ezután 1 hónap alatt teljesen, erőszakkal elásta magában a nőt, és az összes vele kapcsolatos érzelmeket! Tartok tőle, hogy minden érzelmet, a szeretni tudás képességét is!
1 év telt el, és nem akadt senki, aki csak megmozdított volna benne valamit, csak én! Én voltam, akiben meglátta a lehetőséget!
És így jött velem 1. randira. Persze, nem sikerült, és egyből szakított! Nekem már késő volt, beleszerettem!
Vissza könyörögtem magam, hogy adjon még időt! Megtette, 2 hétig húztuk.
Aztán újabb szakítás, mert ő még mindig nem érez semmit, és úgy érzi, nem is fog tudni. Pedig a tettei mást mutattak. ölelések, csókok, simogatások, apró érintések. Egyedül a szex nem sikerült, erekciója volt ugyan, de elélvezni nem tudott. De azt mondta, ilyen volt már más kapcsolatokban is előttem.
Elértem egy harmadik próbát is, 1 hét után újra feladta. Pedig már a szex is ment, hatalmasat tudtunk szeretkezni, és neki is összejött az orgazmus. Utolsó együttlétünk után pl. olyat tett, hogy ültem a székben a gép előtt, ő hátulról átölelt, és megcsókolta a vállamat. És azt mondja, nincs kémia, ami hiányzik a kapcsolatunkból! Hát mindez mi, ha nem kémia?
Most ott tartunk, hogy én képtelen vagyok elfogadni, hogy miért nem kellek, ha engem keresett? Igyekeztem szünetet tartani, letiltattam magam a közösségi oldalról, hogy ne keressem, nem ment, volt telefon!
Igyekeztem elengedni, de nem tudom megtenni! Már érzelmi zsarolásig jutottam, hogy képtelen vagyok nélküle élni! És ő mindig meghallgat, mindig válaszol, mindig felveszi a telefont. És azt mondja, nem tud utálni. Értékel, de nem szeret.
Vonzódik hozzám barátként, mert nagyon jó velem, és vonzódik hozzám nőként is, mert sosem tud nekem ellenállni! Mi ez, ha nem kémia! Ez nem csak barátság részéről, amit oly nagyon hangoztat!
Abban maradtunk, hogy most szünetet tartunk, nem beszélünk az érzések létéről, nem létéről. Majd 1 hónap múlva barátként találkozunk, és meglátjuk, mi lesz! 
Én sajnos túlzásba vittem a ragaszkodást, nagyon rátelepedtem eddig is. Most igyekszem megállni. 
Mi lehet ebből? Mi lehet a baj? Mit tehetek, hogy jobb legyen?
Köszönöm a választ!

  1. 2016. szeptember 4. 23:4974.

    előzmény:
    cosmopolita123 (69)
    2016-09-04  10:58
  2. 2016. szeptember 4. 20:2673.

    előzmény:
    Sissi52 (65)
    2016-08-28  14:44
  3. 2016. szeptember 4. 20:2372.

    előzmény:
    kekelefant (64)
    2016-08-27  23:23
  4. 2016. szeptember 4. 16:3171.

    52 a trotyi, bocsi.

    előzmény:
    cosmopolita123 (70)
    2016-09-04  11:05
  5. 2016. szeptember 4. 11:0570.

    Ha jól látom 1964-es a válogatós ifjú Adonisz :D :D :D Esesetben én mondom azt, hogy bottal sem nyúlnék hozzá :D 56 éves nagyon öreg :D és egy 40 éves neki öreg :D Menjen a gimi elé hátha megakad rajta a kislányok szeme :D Jesszom pepi, mennyi nyomorult emberke, a binőjével együtt :D


     


    Bocsi topic indító, kicsitt offoltunk, mentségemre szóljon nem én kedtem. Szóval azt javaslom, hogy keress egy valódi férfit, aki mellett kiegyensúlyozott lehetsz, mert az a fontos.

    előzmény:
    cosmopolita123 (69)
    2016-09-04  10:58
  6. 2016. szeptember 4. 10:5869.

    Annyit tennék még hozzá, hogy aki nem elég szép, nem tökéletes, az ne nagyon kritizáljon meg másokat, mert vagy szánalmas bohócot csinál magából (a másik azonnal megnézi, hogy hogyan néz ki az aki a másikat kritizálja), vagy esetleg visszakapja, mert "szépséghibás". Tehát ellentétben szándékával, nem a saját csúfságáról tereli el a figyelmet, hanem éppen felhívja rá. Ha meg zavarja a saját külseje akkor sem a másikat kell leszólni, mert attól nem lesz szebb :) Ezzel már csak az Istenhez mehet panaszra:) Ezt írtam nem azt, hogy 20 éves hamvas gyerekekre vágyom :D gondolom túl bonyolult ez neked:) Szellemi szonted addig ér, hogy ugass egy hapiért, "szexuálisan a létra legmagasabb fokán csücsülj" (ez kissé visszatetsző, atz ember atz gondolja, hogy túl sok a tapasztalat...), és különbséget tegyél egy 20 éves orális technikája (jah az nem csinál ilyet...értem...talán csak neked, mert öreg vagy nekik, de egy patronra elég) és egy öregebbé között. Szerencsétlen élőlény vagy te....

    előzmény:
    Nikita 666 (67)
    2016-08-29  20:34
  7. 2016. szeptember 4. 10:5068.

    Mucikának az anyád picsáját titutláld, ha már egymás családját is bevonjuk a társalgásba, és inkább a te apád faszával foglalkozz,, talán nem lesz újdonság számodra:)


    Arról amiket írtál: nem ismersz, nem tudsz rólam semmit, ezért valószínű, hogy minden sorod a sajér belső nyomorodról és frusztrációdról szól. Szánaslmas valóban, de ha az amít itt lentebb is műveltél segít a kompenzálásban tedd, engem nem érdekel, rajtad segít, én meg jószívű vagyok segítek ha tudok:) Ki mondta, hogy selyemfiúkra vágyom? :D Ami a babaarcot illeti, azt írtam, hogy NEKEM az a szép. Nőben. férfiban azt látom szépnek, anélkül, hogy "vágynék rá".


    Igen feminista vagyok, de téged ez nem érint, az ilyen "nőket" akik anyatigrisként védenek olyan "pasikat" akik megvetik a nőket, nem tartjuk nőket, csak szukának. Értetek nem szólunk egy szót sem nyugi:) A NŐ a feminista. Egyébként milyen pasi az akit egy nőnek ílyen szánalmasan kell védeni? Mondd csak...vagy te vagy a nője és egy nyámnyula farkat szefdtél össze, vagy idiótának tartod akiért ugatni kelll mint egy harapós kutya, vagy csak szeretnéd, hogy észre vegyen azért pattogsz ennyire:) Vagy te vagy az "ügyvezető".


    Nem tudom, hogy egy,kiskölyköt hogyan lehet megkapni, és "csak" baszni akar.-e, mert nen vagyok olyan tapasztalt mint te. A szexuális teljesítményüket sem ismerem, nem úgy mint te, ha jól olvasom:) Sokszor átvertek már pasik mi? Hamvas kiskölykök is?


    Azt végképp nem tudom honnan szedted, hogy nekem "kellene-e" esély egy ilyen hozzád való fazonnál. Remélem nem mondtam ilyet, ha mégis idézd légy szíves. Igényes vagyok, nem szeretem a férfiatlan, nőket lenéző homikat. Egyébként egy egészséges, szexuálisan potens férfi bármikor kapható :) HA már olyan nagyon válogatós, és nem homi, akkor impotens. Mennyi idős a te szerelmed ez az ügyvezető? Esetleg hamvas kislányokra vűágyik? Egy ilyen korú, felnőtt nő meghódítása már kihívás lenne számára amin elbukik, mi? (bocsi, a te logikádat követem, amit leveledben elkedztél :d). Ezt a hogyiskhívjákot meg szédítsd te, tartsd is meg, nem lesz nehéz, ha te vagy neki ,akkor nyilván nagy bajban lehet, mert nem jut más. Picit lesüllyedtem a szintedre, sítlusban és gomdolkodásban is mert csak ezt érted (gondolom a neten éled elcseszett, kisiklott piás életed), remélem nem kell többé hozzád szólnom, olyan mintha egy rakás kakában turkálnék :) Minden esetre ne lepődj meg ha nem válaszolok, mert ez a szint már annyira mélyen van, hogy nem szeretnék ismét lesüllyedni és bemocskolódni a veled való társalgással:) Sok sikert a pasihoz, ha eleget ugatsz érte, és csaholsz körülötte akkor talán megajándékoz egy kis kolbásszal:)

    előzmény:
    Nikita 666 (67)
    2016-08-29  20:34
  8. 2016. augusztus 29. 20:3467.

    Mucika, neked 40 éves feministaként esélyed sincs Ügyvezetőnél, főleg hogy szexuálisan is valahol a létra alsó fokán csücsülsz. Ne röhögtess már. Babaarcú selyemfiúkra vágysz ennyi idősen? Legyen magas, hamvas bőrű, és feszes a bőre? Tudod, egy Nőnek Férfi kell, nem pedig kiskakas. Orálozni nem tudnak, csak lefetyelnek mint egy kismacska. Análozni sem tudnak, azt gondolják hogy minden luk egyforma.


    Akik 40 évesen olyan férfiakra vágynak mint te, azok már eláshatják magukat. Semmi vágykeltő nincs bennük. Egy hamvas kiskölyköt bármikor megkaphatnak aki csak baszni akar, nem nagy durranás. De elszédíteni, elcsábítani, sőt, megtartani  egy veled egykorú Férfit, az már kihívás. Ügyvezetőnek TE nem kellenél, abban én biztos vagyok. Öreg vagy neki,és egyébként sincs oda a feministákért.


    Ha pasi lennék, akkor sem pasi, hanem Férfi lennék. Én nem ismerek pasikat, csávókat, ürgéket, kizárólag férfiakat.


    Nem tudsz fogalmazni? Egy süldő leány ír olyasmit, hogy hímsovi izé.


    Nem vagyok hímsoviniszta. Imádom a férfiakat. Az intelligenseket. A sármosakat. A szőröseket. Tök mindegy milyen, csak Férfi legyen, és basszon meg úgy, mint a 220. Hordozzon a tenyerén, de ne legyen a játékszerem.


    Mellélőttél, de nagyon.


    Ügyvezető Férfi, én pedig Nő vagyok.


    Lúzernek pedig az apád faszát tituáld.

    előzmény:
    cosmopolita123 (63)
    2016-08-27  14:12
  9. 2016. augusztus 28. 23:4466.

    előzmény:
    Sissi52 (65)
    2016-08-28  14:44
  10. 2016. augusztus 28. 14:4465.

    Ezert hordjak egyes asszonyok haza a piat a bevasarloszatyrukban pRenteken.

    előzmény:
    kekelefant (64)
    2016-08-27  23:23
  11. 2016. augusztus 27. 23:2364.

    Nincs csunya lany,csak keves alkohol...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2016-05-25  15:17
  12. 2016. augusztus 27. 14:1263.

    Picit naív kijelentés szerintem :) Aki így beszél nőkről, ráadásul ismeretlen nőkről, akik sosem bántották, az nagy valószínűséggel buzi.  Aki "dug" kit kérdés meg szerintem felesleges. Mindkettő használja a másik testét. Hogy jóképű-e? Relatív. Nekem a babaarcú (ahogyan mondják "nyálas képű") pasik jönnek be és ha ennek a fazonnak egy apró fogyatékossága is van , pl.: nem elég magas, nem totálisan feszes a bőre és nem ahmvas az arca mint egy 18 éves srácbak, és mindemellé így dumál a nőkről (akiknél iszinyú sikertelen lehet, ezért gyűlöli őket, vagy mert alapból homo), az magából csinál bohócot.


    Nem tudom, hogy te pasi vagy-e vagy nő, de szerintem pasi, mert teljesen egyetértesz egy gyanús nemi identitású, nőket megvető hímsovi izé véleménnyel, de hidd el, ettől nem az erős, sikeres hím képét sugárzod magdról hanem a loser, sikertelen frusztált pasiét.

    előzmény:
    Nikita 666 (62)
    2016-08-27  13:58
  13. 2016. augusztus 27. 13:5862.

    Az álomszép kifejezéstől dob majd egy hátast, ugyanis nem buzi. Jóképű lehet, na de álomszép?


    Igen, kritikus a nőkkel szemben. Ő dugja a nőket és nem fordítva, tehát nem fog egy lestrapált női testet odaadó, lelkes örömmel a magáévá tenni. Ő az aki válogathat, és teljesen igaza van.

    előzmény:
    cosmopolita123 (60)
    2016-08-27  13:28
  14. 2016. augusztus 27. 13:3061.

    Persze az elképzelhetetlen, hogy mégis érez valamit, azért ilyen türelmes, csak tényleg lelki okai vannak, hogy ezt nem tudja felfogni, értelmezni, elfogadni! 


    És az is, hogy nem udvariasságból ajánl barátságot, hanem, mert tényleg jó neki velem! Barátság extrákkal, ha a szexet is beleveszem, ami szintén jó. 

    idézet:
    Tika001 (31)
    2016-05-26 16:54:49

    Úgy tűnik neked tényleg minden mindegy már csak farka legyen. Annyira megalázó a helyzeted ebben a ...."kapcsolatban"..De úgyis megmagyarázod magadnak úgy ahogyan szeretnéd hinni, és addig tűrsz amíg ki nem dob. Egésszégedre. Szia.

    előzmény:
    Tika001 (31)
    2016-05-26  16:54
  15. 2016. augusztus 27. 13:2860.

    Tegyél mér fel magadról egy fotót. Aki ilyen kritikus az bizonyára álomszép :D de laglább hadd röhögjek mér egy jót rajtad :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (29)
    2016-05-26  13:53
  16. 2016. augusztus 27. 13:2759.

    A barátod egy loser. Itt oké, h annak nevezed, de mások, ismerősök előtt, sztem tagadd le. Madarat tolláról, ember bartájáról. Aki ilyen megvetően beszél nőkről az tuti látens, vagy éppen, hogy gyakolratban is kipróbálta és szereti is az anált!  Sztem kérdezd meg tőle, örülni fog neki

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (27)
    2016-05-26  13:10
  17. 2016. augusztus 27. 13:2258.

    Én 40, ő 42.


    Mint írtam, a dugás eleinte össze sem jött, nemhogy arra hajtott volna! 

    idézet:
    Tika001 (11)
    2016-05-25 17:40:17

    Totál sérült a pasi. Tényleg az ilyenekhez vonzódsz? Azt tudod, hogy a nőt/férfit a társa után ítélik meg? Jó ez neked? Jah..nem társ, csak egy férfiatlan , full problémás kis emberke.

    előzmény:
    Tika001 (11)
    2016-05-25  17:40
  18. 2016. augusztus 27. 13:2057.

    Nem gonosz. A pasi VALÓBAN így gondolkodnak. Beszélgess, úgy őszintén 1-2 vel és megtudod. A Danielle Steel meg harlekin regényeket nem lenne szabad senkinek a kezébe vennie.

    előzmény:
    Tika001 (6)
    2016-05-25  15:30
  19. 2016. augusztus 27. 13:1856.

    Önbecsülés? Ez a pasi szórakozik veled, talán rajtad (meg ki tudja mennyi nőn) áll bosszút azért az egyért, látszólag. Valójában ő ilyen. Érzelmileg sérült, szadisztikus alkat, te pedig a mazo vagy a játékban ugye? Valójában te ezt helyesnek tartod, nem? Jónak is? Másként már úgy zavartad volna el mint a szaros k..utyát,. és nem helyezed magad a lába elé lábtörlőnek. De egyáltalán...milyen hapsi az amelyik nem tud spontán ismerkedni, hanem társkeresőzik? Vagy nős aki így keres barinőt, vagy gáz van vele.


     

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  20. 2016. augusztus 27. 13:1555.

    Jó kérdés. Valszeg azért mert őket (legalább) lesza..rják, márpedig a társas magánynán nincs rosszabb. Ráadásul süt a boldogtalan megsavanyodott emberekről, hogy milyen életet élenk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (49)
    2016-06-15  10:06
  21. 2016. június 18. 00:1854.

    Jobbulast!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (49)
    2016-06-15  10:06
  22. 2016. június 16. 22:0853.

    Viszont tulnyomoan vannak akik boldogok a gyerekkel es a ferjjel,rossz topikokat olvasol.....


    Vagy esetleg nem is irnak topikba,mert nincs nyavogni valojuk,en emailazek tobb volt topik iroval,akikkkel minden rendben,cserelunk kepeket stb....de a topikokat kerulik,en sem jovok tul gyakran.Eleinte jol indul,aztan ,   inkabb nem folytatom......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (49)
    2016-06-15  10:06
  23. 2016. június 15. 16:5152.

    Kétszer voltam férjnél, el is váltam, mert egyik sem az volt, akit kerestem. 


    Gyerekem is van. Tehát, van valami. 

    előzmény:
    KN18 (45)
    2016-06-14  08:00

Címlap

top