Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. augusztus 26. 05:2138801.

    Jó reggelt mindenkinek. 


     

  2. 2017. augusztus 25. 20:5438800.

    Köszi Lányok!


    3-án vagy 4-én jövünk vissza.


    5-én estére meghívtam borcsapapát a teraszra egy gyertyafényes hangulatvilágításos -másmilyen még nincs, kéne egy villanyszerelő- vacsorára, 6-án délután meg elhajózik két hétre a Balatonra.  Szóval, zajlik az élet.  


    12-én lesz a kiállításunk megnyitója, akkor meg arra kell készülnöm.  


    Érdekes amit a hangulatjelekről írsz, nálam megvannak ugyanúgy mint eddig, nincs semmi változás. 


     

    előzmény:
    LondonEye (38799)
    2017-08-25  20:27
  3. 2017. augusztus 25. 20:2738799.

    mikor is jottok vissza?


    itt hosszu hetvege lesz, meg a hetfo is szabad


    jo utat, vigyazzatok magatokra


     


    egy csomo hangulatjel helyett ki van irva: mosolygos, szegyenlos...

    előzmény:
    borcsamama (38797)
    2017-08-25  19:54
  4. 2017. augusztus 25. 20:0938798.

    Jó utat, kellemes kikapcsolódás. Vissza várlak. 

    előzmény:
    borcsamama (38797)
    2017-08-25  19:54
  5. 2017. augusztus 25. 19:5438797.

    Sziasztok Angyalok!


    Írtam egy jó hosszú hozzászólást, amit aztán nagy ügyesen eltüntettem.  Most már nincs kedvem újra írni. 


    Így csak elköszönök tőletek, vigyázzatok magatokra, legyenek szépek és örömtelik az elkövetkező napok nektek is. 


    Remélem mire visszajövök jó sokan lesztek már itt, hiszen tudjátok, 1-én indul a tervezgetés, listázás, készülődés, hiszen nyakunkon a karácsony. 


    Macsek, Londonka, tartsatok ki!

  6. 2017. augusztus 25. 10:0538796.

    Én is így gondolom. 

    előzmény:
    LondonEye (38795)
    2017-08-25  07:36
  7. 2017. augusztus 25. 07:3638795.

    A mait is macska kepehez igazitottam, hiszen szeptember mar igazi szezonnak szamit, szoval kezdjunk hangolodni, hatha ujabb es ujabb karacsony-szereto angyalok csatlakoznak kicsiny csoportunkhoz

  8. 2017. augusztus 25. 03:4238794.

    "macska egy hos vagy"


    köszönöm szépen. 


    Jó reggelt mindenkinek!

    előzmény:
    LondonEye (38793)
    2017-08-24  21:29
  9. 2017. augusztus 24. 21:2938793.

    huuu, az a suti borcsamama...


     a spajzodat elnezve finom etelekkel teli tel var ratok


    en is tartom magam a nem-cukoreveshez, mivel meg akarom kapni magamtol a jutalom karkotot szeptember elejen :-)))


    macska


    egy hos vagy

  10. 2017. augusztus 24. 21:0638792.

    Húúúúúúúúú..... na megyek is lefekszem, mert éhes vagyok.


    Gyönyörű a süti is és a spájz is. Gratulálok.


    Jó éjszakát mindenkinek. 

    előzmény:
    borcsamama (38791)
    2017-08-24  20:20
  11. 2017. augusztus 24. 20:2038791.

    Na, most meg lemaradtak a képek, rossz gombot nyomtam. 

    előzmény:
    borcsamama (38790)
    2017-08-24  20:15
  12. 2017. augusztus 24. 20:1538790.

    Na jó, ha ennyire szeretnéd, ám legyen.  


    Egy kis ízelítő a "spájzomból " is. 

    előzmény:
    macska54 (38789)
    2017-08-24  19:46
  13. 2017. augusztus 24. 19:4638789.

    Hát azért meg mutizhatnád. 

    előzmény:
    borcsamama (38788)
    2017-08-24  19:40
  14. 2017. augusztus 24. 19:4038788.

    Most akartam képet feltenni, de akkor nem kínozlak, majd megmjutatom egyszer máskor.  Igyál sok vizet, az segít. 


    Érdekes, hogy ennyi idő után én már nem szoktam éhes lenni, inkább csak az első héten.  


    Ha hazajöttünk, én  is visszaállok és folytatom amit elkezdtem, mert most nagyon nem érzem jól magam a bőrömben.

    előzmény:
    macska54 (38787)
    2017-08-24  17:46
  15. 2017. augusztus 24. 17:4638787.

    Jujjjjj nagyon éhes vagyok, de küzdök. Muszáj. De egy lovat mustárral megennék. Eddig nem kínlódtam, de tegnap óta gyötör az éhség. 

    előzmény:
    borcsamama (38786)
    2017-08-24  17:15
  16. 2017. augusztus 24. 17:1538786.

    Most raktam be a sütőbe, már nem kell nagyon sokat várnod.  :-)

    előzmény:
    macska54 (38785)
    2017-08-24  17:12
  17. 2017. augusztus 24. 17:1238785.

    Húúúúúúúúúúú az jó lesz. juni 23-óta alig ettem valamit. 

    előzmény:
    borcsamama (38784)
    2017-08-24  15:51
  18. 2017. augusztus 24. 15:5138784.

    Nagyon fincsi, mi szeretjük.  Sokfélét készítek belőle, de legjobban vajon párolva fokhagymásan szeretjük, a másik kedvenc a sörtésztába mártott és forró olajban kisütött levelek.  Salátának is finom, de ezer féle recept van a neten. 


    Most éppen kel a kalácsom, ez olyan hogy nem előre kell keleszteni, hanem akkor amikor már készen van és a tekercsek csücsülnek a tepsiben, akkor viszont jó sokáig, kb. két órát. Majd küldök kóstolót. :-)

    előzmény:
    macska54 (38783)
    2017-08-24  15:28
  19. 2017. augusztus 24. 15:2838783.

    Meg kellett néznem mi az a mángold. 

    előzmény:
    borcsamama (38782)
    2017-08-24  13:51
  20. 2017. augusztus 24. 13:5138782.

    Köszönöm szépen a jókívánságokat, remélem úgy lesz.  Csak szombaton megyünk, borcsapapa a héten nagyon-nagyon sokat dolgozik, így jött össze, ezt muszály megcsinálni.  Nem engedem hogy elinduljunk és még ilyen hosszó utat levezessen egész napi hajtás után.  Inkább reggel megyünk, addigra kicsit kipiheni magát. Holnap még én is paradicsomot főzök.  Ma akartam, de végül is inkább ma csomagolok, így még kicsit a paradicsom is tud érni.


    Délelőtt virágot ültettem, két leandert gyökereztettem tavasz óta üvegben, most kerültek át cserépbe, remélem jövőre már virágozni is fognak. A petrezselyem is fagyasztóba került, így annak se leszünk híján a télen. Levágtam a sóskát és a mángoldot is, remélem kihajtanak még egyszer a tél előtt.  Van egy nagy üvegre való kisdinnyém is, de azt majd csak akkor rakom el, ha hazajöttünk. Nem hiszem hogy egy hét alatt túl nagyra nőnének.


    Majd jelentkezem még mielőtt elmegyünk.  

    előzmény:
    macska54 (38781)
    2017-08-24  09:48
  21. 2017. augusztus 24. 09:4838781.

    Borcsamama!


    Ha ma mentek akkor mára, ha holnap akkor holnapra szól.


    Nagyon jó utat, kikapcsolódást. Sok élményt szerető családod körében. 

  22. 2017. augusztus 24. 08:3938780.

    Nagyon kedves idézet. Részemről köszönöm szépen. 

    előzmény:
    LondonEye (38779)
    2017-08-24  07:47
  23. 2017. augusztus 24. 07:4738779.

    Macska kepehez kerestem a mai idezetet

  24. 2017. augusztus 24. 04:3938778.

    Jó reggelt!

  25. 2017. augusztus 23. 11:1338777.

    Macsek, cuki a mai képed is!


    Londonka, köszönöm szépen, aranyos vagy.  Egy órakor lesz, de már most rettegek. Egyik csoporttársunk 31 éves lánya.   Tíz hónapja vagyunk hol jobban, hol kevésbé a hatása alatt.  Tegnap a klubban próbáltuk kicsit kibeszélni magunkból, de  nem lehet.  Nem lesz könnyű a mai délután még nekünk sem, nemhogy a családnak. 


    Azt hiszem , ami a képeken szürke, az inkább a tél mint a karácsony.  Mondjuk a mostani hangulatomhoz éppen passzol. 


    Majd este még jövök.  

    előzmény:
    LondonEye (38776)
    2017-08-23  07:46
  26. 2017. augusztus 23. 07:4638776.

    Nekem, foleg az elejen sok a szurke a kepeken


    kitartas a mai temeteshez, gondolok rad

    előzmény:
    borcsamama (38774)
    2017-08-22  22:32
  27. 2017. augusztus 23. 04:2638775.

    Jó reggelt.

  28. 2017. augusztus 22. 22:3238774.

    Sziasztok!


    Macsek, köszönöm a linket, nagyon szép dolgok vannak ill. várhatóak.  A karácsony a fény, a csillogás, a színek kavalkádja, de nekem nagyon tetszik ez az egyszerű, finom, tiszta stílus is, el tudnám képzelni ilyenben is a lakásunkat. 


    Londonka, nagyon tetszik a mai idézeted is, és nagyon igaz. 


    Jó éjszakát, szép álmokat!


     

    előzmény:
    macska54 (38773)
    2017-08-22  19:21
  29. 2017. augusztus 22. 12:5038772.

    te aztan nem unatkozol

    előzmény:
    borcsamama (38769)
    2017-08-21  21:20
  30. 2017. augusztus 22. 12:4738771.

    ezen az idezeten is el lehet meditalni

  31. 2017. augusztus 22. 04:4638770.

    Jó reggelt mindenkinek.

  32. 2017. augusztus 21. 21:2038769.

    Sziasztok!


    Drága Londonka!


    Itt vagyok, élek, minden rendben, csak kéne egy időkibővítőkézikészülék, akkor talán jutna mindenre . Három napja a mosáson és főzésen kívül csak varrok, ajándékok készülnek, mert sok helyre megyünk majd látogatóba.  Az összes rokonom, unokatesóm ott lakik.  Nagyon várom velük a találkozást. 


    Holnap főzés-varrás délelőtt, délután klub, utána hajfestés. Ja és itt lesznek a gyerekek. 


    Szerdán délben temetés, amitől nagyon félek,  most nem is akarok róla beszélni, talán majd egyszer máskor.  Nem családtag.  


    Csütörtökön paradicsomot főzök be, meg kell csinálnom mielőtt elmegyünk. 


    Köszönöm az aggódást, minden rendben.  


     

    előzmény:
    LondonEye (38768)
    2017-08-21  19:18
  33. 2017. augusztus 21. 19:1838768.

    nem egy suru nap


    borcsamama


    adj lecci eletjelet magadrol, kulonben aggodni fogok (bar irtad, hogy suru napjaid lesznek, de akkor is)

    előzmény:
    macska54 (38767)
    2017-08-21  04:22
  34. 2017. augusztus 21. 04:2238767.

    Jó reggelt!

  35. 2017. augusztus 20. 14:3438766.

    Tudnék élni Tatán, ez tény. Az öreg tó partján. Egyszer húsz éve majdnem vettünk ott egy házat, de nem volt rá pénzünk. Most megnéztük és természetesen elgondolkodtunk azon, hogy mi lett volna, ha ... 


    Azért Londonka örülök, hogy fényképeztél, mert csodálatos a hely.

    előzmény:
    LondonEye (38765)
    2017-08-20  13:41
  36. 2017. augusztus 20. 13:4138765.

    mennyit voltam Tatan gyerekkoromban anyukammal...


    tegnap Eastburn-ben jartunk, csodas hely, egy hatalmas Airshow is volt, deltol egesz 5-ig tartott...lenyugozo volt, a kiralyi legiero regi es ijabb gepei voltak


    sajna a telefonnal nem valami halas dolog szaguldo repuloket fotozni, egyet azert mutatok

  37. 2017. augusztus 20. 11:4338764.

    Köszönöm a szép képeket. Én is szeretem Tatát. 

    előzmény:
    fenci (38763)
    2017-08-20  10:15
  38. 2017. augusztus 20. 10:1538763.

    Jó reggelt! Boldog születésnapot Magyarország! Nálunk hajnaltól zuhog az eső, ezért is nagyon örülök, hogy tegnap kirándultunk. Tata, hazafele Etyek. Ma, gidacomb a menü és kenyeret sütök :) Hoztam pár képet, pár tíz év után látogattuk újra Tatát.


    fenci-fenci.blogspot.hu

    előzmény:
    LondonEye (38762)
    2017-08-20  10:01
  39. 2017. augusztus 20. 10:0138762.

    Havastaj


    sztem a legeszerubb megoldas:


    pohar aljara darabolt babapiskota (valamivel meg is lehet locsolni


    ra: gyumolcs


    arra tejszinhabbal osszekevert keszen vett gyumolcsjoghurt


    arra megint gyumolcs es tejszinhab, babapiskota morzsak


     


    az etteremben nagyon bunkok voltak, es tenyleg sokat foglalkoznak mostanaban a szoptatassal, de ugy latom, hiaba

  40. 2017. augusztus 20. 05:0238761.

    Jó reggelt mindenkinek.

  41. 2017. augusztus 19. 20:2038760.

    Sziasztok!


     


    Havastáj


    Ez tényleg bunkóság volt a pincértől :(   de  nem érdemes ezen rágódni.


     


    Itt egy recept, ezt nem rég találtam a fb-on, én is szeretném elkészíteni, már megvettem hozzá a kekszet is. Szerintem bármilyen idénygyümölccsel is bármikor elkészíthető.


    http://receptneked.hu/sutes-nelkul/meggyes-pudingos-keksz -szelet/


     


    A másik ami így hirtelen eszembe jutott, az egy citromos süti, szintén sütés nélküli, babapiskóta, citromos tefjölös, tejszinhabos cuccal rétegezve, ilyet már készítettem és nagyon fini. Ennek a recepjét már láttam itt is, ezért nem írom most ide le, persze ha nem találod, szívesen bemásolom.  :)


     


    Hogy van a Havas baba, hogy bírja ez a meleget?


     


    Mi itthon leszünk,  főzök, mosok, takarítok, mert a jövő hetem elég sűrű lesz, utána azonban pár napot itthon leszek. Szeretnék padlizsánkrémet és zakuszkát eltenni télire. Ti szoktatok ilyesmit készíteni, van valakinek bevált receptje?  Most meg éppen paradicsomot aszalok.  :)


     


    Szép estét és kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek!


     


    előzmény:
    havastáj (38759)
    2017-08-19  18:18
  42. 2017. augusztus 19. 18:1838759.

    Sziasztok!


    Mostansag rosszul alszunk ejjel, igy a legszuksegesebb dolgokon kivul nincs erom semmire.


    Lanyok, pontosan kovetve a tokfozelekes receptet sikerult elkeszitenem. En meg sem birtam kostolni, sot megmondom oszinten, a ferjem ket akkora tanyerral megevett azonnal, hogy attol is forgott a gyomrom. Nem tudom honnan ez az undor nalam, de ezzel vallatni lehetne...


    Tul vagyunk az eskuvokon, a menyasszonyok gyonyoruek voltak, a helyek is, sirtunk, a bucsuztato meghato volt, a hangulat szuper. Nori szegenykem mindig felriadt a hangos zenetol meg a sok ingertol. Viszont nem tudom szo nelkul hagyni, hogy az egyik helyen a tulajdonos mekkora bunko volt...megkerdeztem, hol tudnek szoptatni. Erre a valasz: gondolom a melleden.... Na, a ferjem helyre tette rendesen, deen egy het alatt nem tudtam tultenni magam, annyira megbantott, noha kesobb bocsanatot kert, es mondta hogy viccnek szanta. Intelligencia kerdese azt gondolom, de ilyen intim dologrol egy idegennel nem illik viccelodni. Masreszt felfoghatatlan szamomra, hogy egy ilyen szinvonalas helyen erre nem tudnak alternativat... Nem hinnem, hogy en voltam az elso es egyetlen, aki kisbabaval ott jart. Tudjatok, nagyon elgondolkodtato, hogy meg a csapbol is az folyik, hogy a szoptatas meg az anyatej mennyire fontos, de ezek szerint csak otthon, a 4 fal kozott...


    Valami klasz poharkrem receptje vagy valami nem sutos fini desszertotlete van valakinek? Keresztelore keszulunk. Ugyan nem mindent nekem kell kesziteni, de valamiegyszeru es nagyszeru kellene.


    Mindenkit puszilok! Holnapra tervez valaki valami klassz programot?

  43. 2017. augusztus 19. 10:0638758.

    Orulok, pont ilyen filmeketazeretek igy augusztusban :-)


    a "nagy" karacsonyos filmeket novemberre tartogatom


    errol jut eszembe, egy oraja mentunk keresztul Surrey-n, ahol a Holiday angol resze jatszodik


    Eastburn-be tarunk a tengerhez

    előzmény:
    Mágika (38756)
    2017-08-18  21:37
  44. 2017. augusztus 19. 04:0838757.

    Jó reggelt mindenkinek!

  45. 2017. augusztus 18. 21:3738756.

    Szia Londonka!


    Köszönöm a film ajánlót,    tegnap éjszaka, hajnalban végig néztem.  


    Nagyon aranyos kis film a vége meg olyan megható. 


     


    előzmény:
    LondonEye (38753)
    2017-08-17  13:02
  46. 2017. augusztus 18. 04:1238755.

    Mágika örülök, hogy benéztél. 


    Jó reggelt mindenkinek. 

    előzmény:
    Mágika (38754)
    2017-08-17  23:18
  47. 2017. augusztus 17. 23:1838754.

    Sziasztok Angyalkák!


     


    Jó régen nem jártam erre, kb. a májusi találkozó környékén bedarált engem is a hétköznapok sűrűje, most próbálok visszaolvasni, hogy kivel mi történt azóta. 


    Az előbb találtam egy jó kis bodzalikőr receptet, nekem nagyon tetszik, jó lenne elkészíteni, de hogy hol találok, hozzá bodza bogyót nem tudom, mindenesetre gondoltam megosztom veletek is, hisz többen készítettetek már különböző likőröket és ennek most van itt az ideje, akár finom ajándék is lehet belőle. 


    http://morzsafarm.hu/igy-keszits-bodzalikort-ami-majd-jol -felmelegit-a-hideg-teli-honapokban/


     


    Tavaly meggylikőr készítettem az nagyon fincsi lett, hoztam nektek is belőle, egészségetekre!


     


    Nagyon örülök neki, hogy Borcsamamánál jól sikerült a találkozó, mondjuk én biztos voltam benne, hogy fantasztikus buli lesz.  


    Gyönyörű ajándékot kapott mindenki, nagyon meghatódtam, hogy bár  sushine06 nem tudott elmenni mégis készült egy kis meglepetéssel mindenkinek és nektek is sikerült hatalmas örömöt okozni neki a  rénis dobozba rejtett sok kis csodával.


     


    Macska


    Amikor elindult a párod az El caminon az elején még tudtam nézni, aztán elmaradt, a napokban azonban megtaláltam a linket és végig néztem a képeket. Fantasztikus teljesítmény ezen végig menni, gratulálok hozzá!  Csodás helyeken járt  kedvet kaptam  én is hozzá, jó lenne megcsinálni :)


    Meséltem róla a páromnak és mondtam neki milyen jó lenne egyszer végig menni rajta.   Sajnos az én térdem nem bírná ezt az állandó megterhelést, muszáj lenne pihenőket beiktatni, ezrért arra gondoltam néhány nap gyaloglás után, pár nap pihenő aztán újra gyaloglás, aztán megint pihenő stb stb. , persze így jóval hosszabb lenne az út,  - erre azt mondja, majd ha nyugdíjasak leszünk elmegyünk.  :)  Hát úgy legyen!  


     


    Minden mostanában ünneplőnek nagyon boldog szülinapot, névnapot kívánok! 


    Név szerin senkit nem írok, nehogy kimaradjon valaki.


     


    Holanap már péntek, kitartást a dolgozóknak és nagyon jó hétvégét kívánok mindenkinek!


     



     


     


     


     


     

  48. 2017. augusztus 17. 13:0238753.

    filmajanlo


      Volt egyszer egy karacsony  


    Jön a Karácsony, és a Mikulás egész háznépe lázasan sürög-forog, de az idén valahogy az öregfiú szíve nincs a helyén... A világ kapzsiságától és önzésétől kiábrándultan be akarja dobni a törülközőt, de a lánya, Kristin rábeszéli, hogy adjon egy utolsó esélyt a halandóknak. Ha a lány be tudja bizonyítani, hogy akár csak egy család képes megváltozni, és újból jószívűvé és figyelmessé válni, akkor a Mikulás elhalasztja a vakációját Hawaiiban, és visszatér a szánjához. A baj csak az, hogy Kristin pont Morgan-ékat fogja ki - egy olyan családot, ahol az apa munkamániás, a gyerekek szerint meg az a legjobb móka, ha mogyoróvajat tesznek a bébi-csősz alsóneműjébe, és gyorsragasztót a tornatanár sípjába. És mindennek tetejébe ott van még a nővér, akihez képest Szörnyella De Frász olyan, mint a legédesebb kiskutya a százegyből, és aki keresztül akarja húzni a lány minden számítását. Vajon sikerül így Kristin-nek megtanítania a családot arra, hogy amit adnak, azt kapják vissza, és vajon meg tudja-e akadályozni, hogy a Karácsony szelleme eltűnjön - örökre?

  49. 2017. augusztus 17. 04:2838752.

    Köszönöm Borcsamama.


    Jó reggelt mindenkinek!

    előzmény:
    borcsamama (38751)
    2017-08-16  20:25

Címlap

top