Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Netről ruha moletteknek

kate123
Létrehozva: 2012. augusztus 13. 13:06

Sziasztok!

 

 

Jelenleg babás vagyok és esküvőre vagyunk hivatalosak. Tudtok ajánlani még olyan oldalt ahol csinos, nem nagymamás ruhák vannak nagyobb méretben is? nekem most szerintem olyan 48-as kell,pont a terhesség végén tartok. Eddig a bonprix-et nézegettem, ott elég jók vannak, olyasmire gondoltam.

Ja és lehetőleg olcsó is legyen, olyan 10ezer alatt...Ahol lakok már végignéztem de nagyobb méretben nagymamisak vannak.

  1. 2012. augusztus 14. 10:4423.

    Nem értek egyet, több cuccom is van onnan, és jó néhány mosáson túl sem történt semmi, se bolyhosodás, se lukadás, sőt, azt küldték, amit rendeltem.

    Ismerősödnek pechje lehetett.

    Semiramisnak is. Van onnan fehérneműm, nadrágom, és semmi bajuk.

     

    Topicindítónak: csak azt tudom írni, amit a többiek, kismamaruhát vegyél, ne nagyméretűt. De ha később is hordani akarod, akkor esetleg próbálj meg empire fazonú konfekcióruhát, azok jól néznek ki, meg hát nyilván hordhatóak szülés után is. (És az én tapasztalataim jók a bonprix-nél. És nem dolgozom ott.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (5)
    2012-08-13  14:20
  2. 2012. augusztus 14. 10:2422.
    Dehogynem. Pl. aki nem csak egy gyereket szül. :)
    előzmény:
    kockacukor33 (21)
    2012-08-14  10:06
  3. 2012. augusztus 14. 10:0621.

    Normal esetben valoban nem szoktam onnan rendelni, de ahogy irtad "specials helyzet" volt. Kismama ruhat nem tudom ki hord 3-4 honapnal tovabb, de ha nem tevedek senki.

    előzmény:
    semiramis (15)
    2012-08-13  19:03
  4. 2012. augusztus 13. 20:2720.
    Hű, ez elég rosszul hangzik! Ok, persze alsóneműt nem veszek ilyen helyen, de nem gondoltam, hogy a felsőruházat is veszélyes.
    előzmény:
    semiramis (16)
    2012-08-13  19:06
  5. 2012. augusztus 13. 20:2519.
    előzmény:
    molly49 (18)
    2012-08-13  19:42
  6. 2012. augusztus 13. 19:4218.

      Ez is egy lehetőség, annyit megér, hogy megnézd.

     

    http://www.molettdivat.hu/webshop.php

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  7. 2012. augusztus 13. 19:3717.

    Szia,

     

    Tudom webáruházat keresel, de ha esetleg klasszikus bolt is szóba jöhet, akkor a C&A és H&M kismamaruháit ajánlanám (a nagyobb vidéki városokban szoktak lenni ezek az üzletek), illetve teszvesz-en a NEXT ruháit. Én is kismama vagyok, 8. hónapban, szintén mellben erős (100 E) és 48-ast hordok, de sajnos internetes áruházat nem tudok ajánlani, én Angliából szoktam rendelni NEXT-et magamnak van Maternity kollekciójuk, csak nem biztos hogy ideér az esküvőig....

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  8. 2012. augusztus 13. 19:0616.

    a kinai cuccokkal vigyazz: mergezö anyagok is vannak benne (cipötöl a müanyag kiskanalig MINDENBEN.

     

    majd jön, aki cafolja - de teved.

     

    vegsösoron mindenki maga dönt sajat es gyereke egeszsegeröl... (a gumiszandalok pl. bizonyitottan meddöseget okoznak evekkel kesöbb.) 

    előzmény:
    Amelie (11)
    2012-08-13  15:35
  9. 2012. augusztus 13. 19:0315.

    ha 3-4 honapra volt jo, az pont azt jelenti, hogy nagyon gyenge a minösege. ki vesz 3-4 honapra (8-10 felvetelre) ruhat?!

    (te vettel, mert neked annyi idöre kellett - de ez egy eleg specialis helyzet. ne mond nekem, hogy amugy megvennel egy olyan szar anyagu rongyot, ami csak 3 honapot bir ki, azt sem mindennapos viselesben...) 

    előzmény:
    kockacukor33 (13)
    2012-08-13  16:49
  10. 2012. augusztus 13. 16:5314.
    a kék mintás tündéri, én azt venném
    előzmény:
    kate123 (7)
    2012-08-13  14:48
  11. 2012. augusztus 13. 16:4913.

    Szia!

    En is a Bonprixrol rendeltem kismama felsoket par honapja.Biztos van akinek rossz velemeny van rola, de szerintem nem olyan gaz. En joparszor kimostam oket, de nem mentek ossze es nem feslettek szet. Gyakorlatilag arra 3-4 honapra ameddig hasznaltam pont jo volt. Szules utan mar ugyse vettem fel oket, szoval szerintem annyit meger amennyit fizettem ertuk. Mashol csak dragabban lattam kismama ruhakat es a minoseguk se volt sokkal jobb, szoval ilyen szempontbol szerintem tok mindegy.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  12. 2012. augusztus 13. 16:1912.

    Teszvesz,vatera? Egyszeri alkalomra talán nem baj,ha nem új,és gyönyörűek vannak...:

     

    http://divat-ruha.teszvesz.hu/noi_ruhazat/noi_alkalmi_ruhazat/alkalmi_egesz_ruha/index_c3616.html?obd=2&p=1&pt=3&q=molett*&td=1

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  13. 2012. augusztus 13. 15:3511.

    Szia! Kismamaruhát nem csak rendelni nehéz, én az üzletekben is alig-alig találok. (Most ne beszéljünk a baba-mama szaküzletekről, ahol tényleg gyönyörű holmikat lehet venni, de egy nadrág 12e Ft-nál kezdődik.)

    Nekem végül turkálóban sikerült beszereznem, ill. kínai boltban általában lehet kapni rugalmas pamutból levő, empire-szabású (mell alatti varrással) nyári ruhákat. Nyilván nem csúcsminőség, időnként meg kell erősíteni a varrásokat, viszont nem drága, és szinte mindenkire jó.

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  14. 2012. augusztus 13. 15:1210.
    Nekem 90 H-I a meltartó mérteem és találtam terhes ruhákat annó ami felül is jó volt.
    előzmény:
    kate123 (7)
    2012-08-13  14:48
  15. 2012. augusztus 13. 14:559.

    de aranyos 

    akkor szerintem inkabb menj el EGY bellaba es keresgelj. fogsz talalni.  

     

     

    (a vegyes velemenyekröl: barmely elado tud sajat weblapjara pozitiv "vasarloi leveleket" produkalni... 

     

     

     

    szerintem ha van kis felesleges penzed, rendelj egyet a bon prix-nel, majd meglatod. ha jo, jo, ha nem, nem, ki fog derülni.

    előzmény:
    kate123 (7)
    2012-08-13  14:48
  16. 2012. augusztus 13. 14:518.
    csipönel??? lattal te mar terhes nöt? 
  17. 2012. augusztus 13. 14:487.

    Köszi lányok a véleményeket. Végignéztem már élőben mindent, igazából az a gond hogy mellméretben is most nagy vagyok (85e-ről 95f) és főként ott nem passzolnak a ruhák. Sokkal nagyobb vagyok mellben mint hasban.. 

    Nem muszáj hogy olyan szuperalkalmi legyen, most megelégednék azzal, ami csak rámjön:)

    nálunk nincsen mango meg ilyesmi, vidéken lakok, ezért is gondoltam rendelésre.

    Még sehonnan sem rendeltem netről ruhát, de most tényleg kicsit rizikós hogy jó lenne-e vagy nem. Most gyorsan rákerestem a bonprixre véleményügyileg, hát vegyesek....nem tudom...

    Eddig ezek tetszenek onnan.

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  18. 2012. augusztus 13. 14:206.

    Szia,

    "rendes" (nem kismama) boltban nem nezel körül olyan fazonu ruhak között, amelyek csak hasban bovulnek? En 7.5 honaposan megyek jovo heten eskuvore, es nagyon szepet talaltam a Mangoban.

    Sok sikert!

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  19. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2012. augusztus 13. 14:205.
    Jé, egyet kell, hogy értsek! A Bonprix kritikán aluli minőséget árul, és nem szokták eltalálni, hogy mit rendeltél. :S /Nem én rendeltem, hanem más, de ott voltam, amikor ámuldozott, hogy miket nem tettek a csomagjába./
    előzmény:
    semiramis (4)
    2012-08-13  13:54
  20. 2012. augusztus 13. 13:544.

    en sem vennek molett ruhat, nem molett vagy, hanem terhes. 

     

    a bon prix-szel pedig vigyazz, ismerem a boltjait, franciaorszag tele van velük. NAGYON gyenge minösegüek a termekeik, legyen szo ruharol vagy tüzhelysurolorol... (ez ruha eseteben annyit tesz: EGYSZER hasznalhato, utana kidobod, mert mosasban összevissza nyulik, felfeslik, bolyhosodik. megismetlem: mindez az ELSÖ mosasnal.) 

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  21. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. augusztus 13. 13:433.

    Pont ezt akartam írni, mint Eda. Ne molettiben keresgélj, hanem nézz körül kismama boltokban!Ma már tökjó fazonú rucikat lehet kapni, mindenféle hasra.

     

     

     http://www.kismamaruha.hu/

     

     http: //kismamaruha.bolthely.hu/

    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06
  22. 2012. augusztus 13. 13:322.
    Szerintem maradsz a bonprixnél, mert még ilyenek vannak, de annyival nem szebbek, amennyivel drágábbak. Ha tovább keresel a Google-ban, ne azt üsd be, hogy nagyméretű ruha, hanem kismamaruha. Te most nem egy molett nő vagy, hanem kismama és az nem ugyanaz, mert ha felveszel egy 48-as ruhát, nem fog jól állni, mert más a szabása, mint ami most neked jó.
    előzmény:
    kate123 (1)
    2012-08-13  13:06

Címlap

top