Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elúszott munka és szerelem

Torolt_felhasznalo_494058
Torolt_felhasznalo_494058
Létrehozva: 2012. augusztus 11. 18:21
A dolog ami történt velem, nagyon kellemetlen, úgyhogy előre kérlek benneteket, hogy csak komoly válaszokat adjatok.22 éves lány vagyok, egy hónapja dolgozom irodai asszisztensként egy irodában. Nagyon örültem, hogy megkaptam ezt a munkát és lelkesen is csinálom.A gond az, hogy pénteken gyümölcslevest ettem ebédre, ami szerintem romlott volt, és éppen a fénymásolónál álltam, amikor váratlanul, minden előjel nélkül egy éles fájdalom nyilalt a hasamba, és hát, hasmenésem lett. Iszonyatosan megijedtem, 2 másodpercig nem is tudtam mit tegyek, aztán szörnyű szag csapott meg és éreztem hogy a meleg hasmenés folyik le a lábamon. Többen felém fordultak, ez amúgy egy nagy, nyitott terű iroda. Kisiettem a mosdóba, de a bokámnál kifolyt és egy vékony csíkot húztam magam után. 2 órán át nem mertem kimenni a wc-ből, annyira szégyelltem magam. A nadrágom kimostam, de a szag megmaradt és amúgy sem vitt rá a lélek hogy kimenjek. Végül összeszedtem magam, bementem az irodába, összeszedtem a cuccom és hazajöttem. Senki nem szólt hozzám, hála istennek. A fertőtlenítő szagból ítlve hívhattak takarítót. Gondlom mindenki erről beszélt.3 asztalsorral mögöttem ült egy fiatal srác aki nagyon bejött nekem, és akivel randit beszéltünk meg vasárnap délutánra. Úgy volt, hogy fix időpontban találkozunk valahol. Szerintetek elmenjek egyáltalán? Nem írt az eset óta, pedig korábban rengeteget viber-eztünk.Azt sem tudom, hogy dolgozni bemenjek-e egyáltalán ezek után.
  1. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. augusztus 11. 20:3851.

    Gondolj arra, hogy  az első másodpercek lesznek csak rosszak, mert ha ilyen kedvesen reagáltak , akkor teljesen biztos, hogy átsegítenek majd ezen az egészen...

     

    Azért tegyél meg mindent, hogy jobban érezd magad a bőrödben, talán az önbizalmad visszatér, ha különösen odafigyelsz aznap arra, hogy nagyon szép legyél.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (33)
    2012-08-11  19:22
  2. 2012. augusztus 11. 20:3850.

    A kellemes munkahelyen egyetlen nő sem volt aki, esetleg utána ment volna és megkérdezte volna esetleg, hogy tud-e valamit segíteni.

     

    Amikor visszatért az irodába senki nem szólt hozzá.

     

    Valóban egy empatikus társaság, gondolom ha hétfőn bemegy dolgozni, ..... 

     

    Sok ilyet láttunk már, hogy az elkeseredett nő topicot indít és közben a pasi jelentkezik, az addig dilemmázó pasi időközben megkéri a nő kezét, elköltözött férj hirtelen visszatér elhfgyott feleségéhez stb.......... 

  3. Torolt_felhasznalo_878315
    Torolt_felhasznalo_878315
    2012. augusztus 11. 20:3849.

    éles fájdalom nyilalt a hasamba, és hát, hasmenésem lett. Iszonyatosan megijedtem, 2 másodpercig nem is tudtam mit tegyek, aztán szörnyű szag csapott meg és éreztem hogy a meleg hasmenés folyik le a lábamon. Többen felém fordultak, ez amúgy egy nagy, nyitott terű iroda. Kisiettem a mosdóba, de a bokámnál kifolyt és egy vékony csíkot húztam magam után. 2 órán át nem mertem kimenni a wc-ből, annyira szégyelltem magam. 

     

    Milyen munkahely az ahol egy egyteru munkaterben eszlelnek problemat es senki nem megy a masik utan 2 oran at a mosdoba hogy megkerdezze megnezze mi is van ?

     

     

    Ha belegondolok nagyon kellemetlen es kinos. Ha a masik oldalat nezem barkivel barmikor elofordulhat/na akkor meg azt mondom dolgozd fel.

    kar volt szonelkul eljonnod. Be kellet volna jelenzótened hogy ez es ez van es szeretnel eltavozni. Eut senki nem tiltotta volna meg Neked.

    A fiuval meg nyugodtam menj es talakozz ha jobban vagy . Mesld elNeki az tortenet elozmenyeit  es hogy mennyit vivodtal mielott visszamentel . Ha megerti maradhat melletted ha nem lapat de azonnal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  4. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2012. augusztus 11. 20:3048.

    Nem olyan nagy dráma ez.

    Azt látom, hogy a srác már jelzett is, a többiek meg elfelejtik. 

    Nálunk is előfordult már és az illetőt nem hívják fostosnak, sajnálták az emberek, de nem pletyiztek róla. Én is a vezetőktől tudtam meg, de nekik meg kötelező jelenteni nekem mindent. 

     

    Hidd el felnőtt emberek tudják milyen kellemetlenségek fordulhatnak elő, aki nem az meg hazudik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  5. 2012. augusztus 11. 20:2347.

    Szerintem hétfőn mindenképpen menj el orvoshoz, mert ha valamit összeszedtél még lehet folytatása. Reggel hívd fel a főnököd, kérj elnézést, amiért csak úgy leléptél s nyugodtan mond el, hogy ez a váratlan helyzet annyira sokkolt, hogy lebokkoltál, s most már jobban érzed magad, de mindeképpen orvossal szeretnél konzultálni. Meg fogja érteni, s a kollégáid is.

     

    Jó gyógyulgatást! A fiúhoz és az új munkádhoz pedig sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  6. 2012. augusztus 11. 20:1746.

                  Dolgozni is menj, meg a találkára is, akivel pedig még nem fordult elő baleset, annak azt üzenem hogy még nem, de majd fog, van akivel előbb, van akivel később, de majd jön.

               Ha velem fordult volna elő, én megmondanám hogy borzalmas hasmenés jött rám, és kész......

                Ha mégis nem akar találkozni veled a fiú, azt a döntést hagyd meg neki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  7. 2012. augusztus 11. 20:1545.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (26)
    2012-08-11  19:14
  8. 2012. augusztus 11. 20:0844.

    No, látod!

     

    Alighanem a kollégáid is zavarban voltak, és azért nem szóltak semmit, mert nem ismernek még eléggé, fiatal is vagy nagyon, így nem tudták eldönteni, mire reagálnál érzékenyen, mivel bántanának meg akaratukon kívül is.

    Te meg nagyon gyorsan eltűntél, mielőtt ők bármivel is nyugtatgathattak volna, mert egészen biztos, hogy mind sajnált, ahogy a fiú is mondta!

     

    Igazán nagy butaság lenne, ha emiatt a nagyon sajnálatos baleset miatt önként hagynád ott a munkahelyedet!

     

    Szerintem SENKI nem ítél el/szól meg ezért ott, szóvá nem teszik soha, ha viszontlátnak, sőt, magukban biztosan sajnálnak, és mind tudja, hogy nem tehetsz róla, hisz beteg voltál.

     

    Menj csak vissza nyugodtan, ha meggyógyultál, bátran, tényleg minden csoda csak 3 napig tart !Ha zavarban érzed Magad, ne említsd, ők sem fogják, ez biztos!

     

    (Ha idősebb lennél, és van humorérzéked, azt tanácsolnám, hogy finoman vicceld el, ha ujra bemész dolgozni. De mivel látom az éveidet, csak azt írom, vedd fontolóra ezt a lehetőséget is!Szerintem ezt a megoldást is méltányolnák a kollégáid, nevetnétek egy jót, és feloldódna a feszültség, ami inkábbcsak Benned, és nem bennük van! )

     

    Ami meg a szerelmet/fiút illeti, hát rajta láthatólag nem fog múlni semmi, kitűnőre vizsgázott a telefonnal!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (26)
    2012-08-11  19:14
  9. 2012. augusztus 11. 19:4743.

    Lépj be emelt fejjel, ne szégyenkez. Ez munkahely, felnőt emberekkel. Ha mégis akad köztük durva aki esetleg poénkodna rajtad, vedd viccesre. Mint ahogyan más is írta: minden csoda 3 napig tart! 

    Hasonló eset történt már velem is (fél Miskolc hasmast kapot pár éve), de nekem szerencsém volt, még az iskola kapuban történt. Így gyorsan vissza ültem a kocsiba és usgyi haza. Viszont a gyerekeim nevettek rajtam, én meg sírva fakadtam. Aztán másnap jött az elégtétel, mert mindenki elkapta a családban

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (33)
    2012-08-11  19:22
  10. 2012. augusztus 11. 19:3942.

    Én hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek!

     

    Sem erre a munkahelyre, sem erre a pasira nincs szükséged.

     

    Tudom, hogy most a szégyen öl meg és sajnálod, hogy "elúszott" a pasi, de később majd az élet igazol 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  11. 2012. augusztus 11. 19:3841.

    Na látod!

    Jók az emberek!

     

    Az a pár kivétel csak azért van, hogy igazolja az előbbi megállapítást!:))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (26)
    2012-08-11  19:14
  12. 2012. augusztus 11. 19:3740.

    " Milyen munkahely ez, hogy senkinek nem jutott eszébe utánad menni a mosdóba?"

     

    Jó kérdés, ha nem az eddigi legjobb-főleg egy ilyen fiatal gyerekkel kapcsolatos problémával.. 

    előzmény:
    zimmezumma (39)
    2012-08-11  19:34
  13. 2012. augusztus 11. 19:3439.

    Milyen munkahely ez, hogy senkinek nem jutott eszébe utánad menni a mosdóba?

     

    A sráccal jól alakulnak a dolgok:)

     

    Írj egy kör- emailt a kollégáidnak, hogy mostmár kezdesz jobban lenni és hétfőn v. amikor tervezel menni dolgozni, teljes erőbedobással helytállsz a munka frontján. Magyarázkodni, szorongani meg tök fölösleges. Mindenkivel megtörténhet ilyesmi.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  14. 2012. augusztus 11. 19:3438.
    Ne izgulj, addig szemétkedik, amíg egyszer ő is összefossa magát. Az ilyen embernek nevezett lényeket tudnám jól telibeverni.... Sajnálom a történteket, tényleg ciki lehet. Én lehet be se mennék többet...A srác ha hívni fog, akkor jó fej, ha nem akkor hadd menjen, aki nem tud elfogadni egy betegség miatti kis zűrt, akkor kotródjon a búsba...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (4)
    2012-08-11  18:31
  15. 2012. augusztus 11. 19:3337.
    Na igen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756575 (36)
    2012-08-11  19:32
  16. Torolt_felhasznalo_756575
    Torolt_felhasznalo_756575
    2012. augusztus 11. 19:3236.
    Tudod,fel kell találni magadat minden helyzetben,vagy kapj be egy menthost! :-DDDDD
    előzmény:
    Harusama (34)
    2012-08-11  19:23
  17. 2012. augusztus 11. 19:2535.
    Bárkivel történhet ilyen, vagy az, hogy elönti a vér..pl. emberek vagyunk, és aki egy ilyen helyzetben emberileg nem viselkedik top-on, azon mosolyogj csak, mert többre nem érdemes:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (33)
    2012-08-11  19:22
  18. 2012. augusztus 11. 19:2334.
    Jajj:DD
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756575 (32)
    2012-08-11  19:22
  19. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 19:2233.

    Jaj köszönöm szépen, én is nagyon örülök.

     

    Persze az aánlatát elutasítottam, de azért jól esett.

     

    Még így is nagyon félek és szorongok, de azt hiszem be fogok menni dolgozni :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256863 (28)
    2012-08-11  19:18
  20. Torolt_felhasznalo_756575
    Torolt_felhasznalo_756575
    2012. augusztus 11. 19:2232.

    Nem nagy ügy ! :-)

    Villamoson egy fószer kapaszkodás közben úgy okádott,hogy félrehúzta a pulóver ujját,aztán oda-bele,leszállás után,mintha mi sem történt volna,kirázzta a tartalmát.. :-))

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  21. 2012. augusztus 11. 19:2031.
    En is pont ezt akartam irni,hogy fura,hogy senki nem ment egy ido utana megkerdezni,jol van_e,esetleg kell-e mento,vagy hazavinni mert beteg,vagy tiszta cuccot keresni neki.Topicindito szerintem ezt csak olyan nem erti meg,aki meg sosem volt beteg,hogy Te eppen beteg voltal!
    előzmény:
    LINA (19)
    2012-08-11  19:05
  22. 2012. augusztus 11. 19:1930.
    :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (26)
    2012-08-11  19:14
  23. 2012. augusztus 11. 19:1929.

    Így gúnyolódni a hülye kiskölkök szoktak egymással. Ha ezt huszonéves,felnőttek teszik,nos az enyhén szólva is furcsa és ismét elgondolkodtató. Hol dolgozol,a dedóban,vagy fogyatékosok között?? Neee!

     

     

    A diéta és sok folyadék nagyon jó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (21)
    2012-08-11  19:08
  24. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. augusztus 11. 19:1828.
    Jaj.....nagyon nagyon örülünk...a  lányom is , mert épp most olvastam fel neki... Tényleg cuki a srác.....és a többiek is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (26)
    2012-08-11  19:14
  25. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. augusztus 11. 19:1527.

     

    Jobb lett volna ezt akkor és ott lerendezni szerintem.... Azaz ha velem történt volna,én biztos, hogy nem húzom el a csíkot szó nélkül....Elnézést kérek mindenkitől, jelzem, hogy nagyon kellemetlen számomra ez a helyzet és hogy sajnálom, de nagyon rosszul vagyok és ezek után, vagy közben  ... valóban amilyen gyorsan csak lehet lelépek.

     

    Ez kb.2 perc, azaz még annyi sem, mert míg összepakolsz elmondhattad volna a közeledben lévőknek...

    Talán finomított volna a helyzeten, na meg ebből kiderül, hogy mondjuk nem szervi problémád van, az eset egyedi......

     

    A srác meg......hát nem jó belépő az biztos, de gondolom függ attól is, hogy amúgy milyen ember, vagy , hogy mennyire tud undorodni az ilyesmitől, mennyire maradt meg benne mindez...

     

    Huh...szóval én nagyon sajnállak, hogy ilyesmi történt veled...Piszkosul kellemetlen szituáció....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  26. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 19:1426.

    Felhívott a sác!!

    Azt mondta nagyon aggódott értem, csak nem mert keresni. Azt mondta megérti hogy a randi most nem oké, és hogy ha akarom, szívesen bevásárol vagy főz nekem. Olyan édi.

    Azt mondta az irodában is mindenki nagyon aggódott amikor elmentem és remélik hogy hamar látnak megint. :) 

  27. 2012. augusztus 11. 19:1425.
    itt a pont:)
    előzmény:
    Bauzi (18)
    2012-08-11  19:03
  28. 2012. augusztus 11. 19:1224.

    Van egy közmondás, ami régi, poros, de attól még igaz: minden csoda 3 napig tart.

    El fog múlni...

    És ha jól dolgozol, jó ember vagy, rövid idő múlva senkinek sem jut majd eszébe ez a baleset, mert másért leszel fontos.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (21)
    2012-08-11  19:08
  29. 2012. augusztus 11. 19:1223.

     Félek hogy úgy fognak emlegetni, mint a befsós lány.

     

    és majd ha nyugdíjba mész, legalább tudsz miről mesélni majd a

     fiataloknak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (21)
    2012-08-11  19:08
  30. 2012. augusztus 11. 19:0922.

    Házinyuszira ne lőj a problémádtól függetlenül.

     

    Az eseted pedig-emberi, aki ezért téged gúnyol vagy bármilyen megjegyzést tesz rád, az egyszerűen buta és primitív. Ne foglalkozz vele... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  31. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 19:0821.

    Köszönöm a jótanácsokat, nagyon jól esik.

    Amúgy azóta csak kekszet és főtt krumplit ettem, panaszom már nincs. 

     

    Írtam a srácnak, hogy holnap nem tudok megjelenni. 

    Nem tudom visszaír-e egyáltalán.

     

    Ez a munkahely dolog azért nehéz, mert én még ott új vagyok és egy nagyon összeszokott csapatba kerültem be. Félek hogy úgy fognak emlegetni, mint a befsós lány. :( 

  32. 2012. augusztus 11. 19:0720.

    Szia!

     

    Elég kellemetlen helyzet, az biztos , egyike azoknak, amelyek ugye "úgysem történnek meg velünk", de végülis bárkivel megtörténhetnek.

     

    Nagyon nehéz lenne, de én a mhelyen úgy tennék, mintha mi sem történt volna, mert előbb-utóbb mindenki elfelejti, főleg, ha megpróbálsz természetesen viselkedni. Aki intelligens, az ugyanúgy fog hozzád állni, mint eddig, aki meg nem, hát azzal nem tudsz mit csinálni. Csak az első 1-2 napot kell túlélned valahogy, kitartás. 

     

    A randi... hát nem is tudom. Ha már régebb óta ismernétek egymást, akkor nem lenne olyan kellemetlen a helyzet, de ha még csak ismerkedtek, akkor kérdéses, hogyan reagál a srác. Mindenesetre ha rosszul, akkor nem ő a te embered.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  33. 2012. augusztus 11. 19:0519.

    Ha emiatt nem akar veled talizni a srác,akkor ne sajnáld!

     

    Miért olyan ciki,ha valaki beteg és nem is tehet róla? Ha ezt akár a kollegáid,akár a srác nem fogja fel,akkor szégyelljék magukat!

     Ilyen szituba bármikor,BÁRKI kerülhet,csak ezt sokan elfelejtik.

     

    Mennyivel elfogadhatóbb egy rothadt sajtszagra emlékeztető,márkás cipőbe bújtatott láb,vagy a bűzös lehellet,izzadtságszag stb. egy irodában????

    Mert azt egész nap lehet szagolni. (Hányós szmájli).

     

    Nem kell túlspiláznod a dolgot!

     

    Ps:az viszont elgondolkodtat,hogy egyetlen kolleganő sem akadt,aki egy idő után utánad ment volna a mosdóba,hogy megkérdezze segíthet-e valamit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  34. 2012. augusztus 11. 19:0318.

    Nagyon kellemetlen szituáció!

    Sajnálom, hogy át kellett élned!

     

    Emberek vagyunk, bárkivel megtörténhet...

    Ha jól vagy, menj be hétfőn, és mondd el, hogy sajnálod, nem tehetsz róla, nagyon intenzíven megviselte a szervezetedet a nem megfelelő étel, és mivel ilyen helyzetben még nem voltál szerencsére, - és reméled, a sors nem is részesít többen!, - nemigazán tudtad/tudod kezelni.

    Majd kedvesen kérdezd meg őket, másnak nem okozott-e gondot, reméled, nem került senki hozzád hasonlóan kínos helyzetbe.

    Evvel átadod a szót a többieknek a válaszra.

     

    Ha intelligens a társaság, átérzi a helyzetet, és segít túllépni rajta.

    Ha nem így történik, arra gondolj, ez a szerencsétlen eset időt takarított meg neked, hogy nem a megfelelő helyen vagy.

     

    A fiúnak jelezd időben, hogy nem tudsz sajnálatodra megjelenni a találkozón, de nem vagy még jól teljesen.

    A válasz, vagy nem válasz megmutatja, mit várhatsz tőle.

     

    A poenizálókkal ne törődj, az élet fintora mindenkit megtalál, csak idő kérdése.

     

    Fel a fejjel, soha ne szégyelld azt, ami nem rajtad múlik!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  35. 2012. augusztus 11. 18:5817.

    HA,  (smetlem,  HA)--ez  nem  szimplan  egy  kamu  NL  tema,

    akkor  ez  a  valaszom:

     

    SENJI,  de  senki  nem  nevetett  ki  teged  az  irodaban.  Melysegesen  sajnaltak  es  szimpatizaltak  veled.

     

    Menjel  mindenkeppen  vissza,  meglatod,  kedvesek  lesznek  veled  szemben.

     

    ME  EMLITSD a  mukahelyeden,   hogy  mi  tortent  veled,  es ,  meglatod,  senkisem  fog  nevetni  rajtad.

    Ezt  a  fajta  "hasmenest,"  ami  veled  tortent,  tradicionalisan,  ugy  hivjak,  hogy  "  ukranka"----mert  eloszor,  a  koszos  ruszki  katonak  vittek  be  Magyarorszagra  a  masodik  vilaghaboru  tan.

     

    El  fog  mulni!!

     

    De,  MINDIG  KEZET  MOSNI,--KEZET  MOSNI---Kezet kell  mosni  eves  elott,  es,  ha  csak  lehet,  ne  egyel  semmi  nyers  zoldseget,  sem  gyumolcsot.

     

    Minden jot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  36. 2012. augusztus 11. 18:5616.

    Valóban kellemetlen a helyzet, de amelyik ember nem olyan agyhalott, mint már NLC-virtuóz, az megérti, hogy olyasmi történt, amiről nem tehetsz.

    Akár a kollegáid, akár a srác, akivel randira készülsz.

    Ha pedig mégsem értik meg, akkor nincs miért szomorkodnod, kinek kell egy agyhalott pasi? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  37. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 11. 18:5315.

    Szar ügy, ez igaz.

    De hátha  nem csinálnak belőle ügyet a munkahelyeden.

    Végülis mindenkit érhet baleset.És ért is, csak a többségnek szerencséje volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  38. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:5114.
    5. hsz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (13)
    2012-08-11  18:50
  39. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:5013.
    Elég szomorú, hogy nincs más szórakozásod te kiégett kis szlovák senki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (11)
    2012-08-11  18:48
  40. 2012. augusztus 11. 18:5012.
    Dugulj már el gyökér gyuri és húzz innen!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (11)
    2012-08-11  18:48
  41. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:4811.
    Csak 1 napra tiltanak ki, utána jöhetek vissza, nem nagy érvágás. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (10)
    2012-08-11  18:45
  42. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:4510.

    Nyugodtan csináld csak, ahogy látom más topicokban is te vagy a főparaszt.

    Remélem hamarosan kitiltanak.

    Amúgy te nem magyar vagy ugye? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (8)
    2012-08-11  18:41
  43. 2012. augusztus 11. 18:429.
    :))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (5)
    2012-08-11  18:35
  44. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:418.
    Nahát, ezt jól elszartad. oooo, akarom mondani elszúrtad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  45. 2012. augusztus 11. 18:367.
    kivétel, ha muszáj ... pl. egy erős szalmonellánál ... vagy a próbaidős marad otthon vagy a teljes iroda, lehet választani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (6)
    2012-08-11  18:35
  46. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:356.
    Próbaidő alatt nem szokás betegállományba menni :(
    előzmény:
    fórumozok (3)
    2012-08-11  18:30
  47. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:355.
    Fő a higgadtság, fosos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (4)
    2012-08-11  18:31
  48. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:314.
    Nagyon vicces vagy, remélem büszke vagy magadra. Kívánom hogy veled is essen meg te nyomorult.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (2)
    2012-08-11  18:27
  49. 2012. augusztus 11. 18:303.

    hívd fel a srácot, hogy bocsi, de rosszul vagy ... hétfőn meg jelents beteget 2-3 napra ... még a végén sajnálni is fognak

     

    vagy simán menj el a randira ... ha nincs ott a srác, akkor tudod a szitut ... hétfőn meg menj be dolgozni és beszélj a főnököddel a történtekről (a randilehetőségről ne)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  50. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:272.
    Menj el nyugodtan a randira, de ne csodálkozz rajta, ha nem ültet az ölébe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21

Címlap

top