Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tényleg bunkóság???

Glia
Létrehozva: 2012. augusztus 10. 13:33

Meg vagyunk hívva a férjemmel anyukám barátnőjének a lányának az esküvőjére. Vidéki, ottalvós buli. A kutyáinkra az anyósom vállalta a felügyeletet.

 

Tegnap este azonban az egyik kutyánk epilepsziás rohamot kapott, és orvoshoz kellett vinni. Infúziót kap, mert nem tudjuk, hogy mitől lehetett, és most ennek utána kell járni. Ma is vissza kell vinni.

 

Még tegnap este mondtam anyunak, hogy csak én megyek az esküvőre, a férjem nem, mert így nem merjük senkire itthagyni a kutyát, ráadásul nagyon aggódunk. Én is csak azért mennék, mert nem szeretném, ha megbántódnának.

 

Na erre anyu kiborult, hogy ez milyen bunkóság, és mért kell ezt ennyire túldramatizálni, nem lesz a kutyának semmi baja, és különben is szégyelje magát a férjem, ha nem jön el. Viszont én egyedül ne menjek, mert az milyen már! (vidék, más felfogás)

 

Állítólag egész éjszaka sírt, aztán reggel is a telefonban.

Szerintetek most én mit csináljak??? 

  1. 2012. augusztus 10. 15:31101.
    Menjen el az anyos helyettetek es kepviselje a csaladotokat . Ti meg maradjatok a kutyatokkal:
    előzmény:
    Glia (74)
    2012-08-10  15:03
  2. Torolt_felhasznalo_787710
    Torolt_felhasznalo_787710
    2012. augusztus 10. 15:31100.

    Ezzel az elidegenedett természet dumával nagyon félre nyúltál nálam.

     

    Tőlem elmondhatod egyenként az állataidnak a véleményem valószínüleg tényleg le fogják sz@rni.

    Tudod mit nem fognak lesz@rni? Amikor majd a nagy bajban egyedül hagyod őket azért, hogy egy ismeretlen lagziján ott legyél.

    Nem állíton, hogy nem szereted az állatokat, de olyan felelőségtudattal ami az előző hozzászólásaidból árad azzal nem kéne eröltetni az állattartást.

    előzmény:
    inmélius (90)
    2012-08-10  15:21
  3. 2012. augusztus 10. 15:3199.
    Hát akkor személyeskedjünk, az ilyenek idegesítenek piszkosul, és én is remélem, hogy előbb utóbb eltűnnek a balfenéken. 
    előzmény:
    Brünnhilde (96)
    2012-08-10  15:28
  4. 2012. augusztus 10. 15:3198.

    "A kutya nagyon fontos. De nem családtag. Csak unatkozó pesti népeknél. " 

     

    Erre csak egy örök klasszikussal tudok válaszolni:

     

    "Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik." Mahatma Gandhi

    előzmény:
    minili (59)
    2012-08-10  14:36
  5. 2012. augusztus 10. 15:3097.
    Nem vitázni akarok, csak kicsit most érzékenyen érint a dolog. Elmentünk nyaralni. Az apartmannba egy magyar család kihozott 3 kicsi kutyát. Egész éjjel vonyítottak, senki nem tudott pihenni. (háziállat nem megengedett). Mi csak egy napig voltunk velük, de szörnyű volt, és ott magyarázták másnap, hogy Luluka családtag, kell neki a kikapcsolódás, és hogy szereti a Balatont. Nekem 3 napom volt pihenni egész hónapban és abból egy idegesekedéssel telt, mert Lulukát és kölykeit nem lehetett rábízni senkire, mert az nem jó nekik, ha anyucitól távol vannak. Szerintem márpedig ez nem normális. 
    előzmény:
    enci001 (91)
    2012-08-10  15:22
  6. 2012. augusztus 10. 15:2896.

    ÉN ÍRTAM, VÁLLALOM:-)

     

    És így is gondolom. Nem mondtam, hogy itt bárki is állatkínzó, de pld a címzett megjegyzései indokolták, amit írtam. Mert effajta megjegyzések=nem szereti az állatokat. Lehet mondani, vagy bizonygatni, hogy szereti, de nem szereti.

     

    Számomra meg nem elfogadható, ha valaki nem szereti az állatokat (nem az az igazi szeretet, hogy tartok állatot és elviszem orvoshoz, ha beteg), az állatkínzókra meg egyenesen halálbüntetés járna Brünnhilde országban.

     

    Ez meg az én véleményem. 

    előzmény:
    minili (88)
    2012-08-10  15:20
  7. 2012. augusztus 10. 15:2795.

    Mindenkinek sajat ertekrendje van: Nalad a kutya elorebb van az emberi kapcsolatoknal : Maradj Te is a kutyatokkal a ferjeddel egyetemben .

    Anyukadat meg vigye el valaki helyettetek a lagziba. 

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  8. 2012. augusztus 10. 15:2394.
    Felőlem aztán.. de amikor meghívnak közlöd, hogy köszönöd: nem mész. Akkor el van intézve. Én nem is megyek el olyanok esküvőjére, akik nem fontosak nekem. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (83)
    2012-08-10  15:11
  9. 2012. augusztus 10. 15:2393.

     

     "KI MoNDTA, HOGY TUDNIUK KELL AZ OKOT?! "

     

    Tökéletesen igazad van.

    Faluhelyen amúgy is minden nőnek hatalmas "köténye" van,ami mögé mindig minden rosszat besöpörnek,csak azért,hogy ne szólja meg a" falu szája".

    BÁRMIT lehet mondani,bármi olyat,amit még a "falu szája" is elfgoad,ha ez ennyire fontos.

    előzmény:
    semiramis (60)
    2012-08-10  14:42
  10. 2012. augusztus 10. 15:2392.

    Mondjuk, a kutty nem egyedül maradna, hanem anyóssal, aki akár el is viheti dokihoz, ha vállalja, tehát az Akkor dögöljön meg szegény kutya egyedül? jellegű kérdés nem annyira adekvát.

     

    Másrészt valahol írta is, hogy csak udvarisaaágból mentek volna, nem jó kedvből. Tanulság? Mondd meg, ha nem akarsz elmenni, és nem kell vakarni a fejed, hogy úszd meg. A kutyadolog nekem kicsit fedősztorinak tűnik. :)

  11. 2012. augusztus 10. 15:2291.

    A kutya, macska nem gyerek helyett van, nem gyerek-szerepet tölt be, nem helyettesíti a gyereket, a gyerek nem helyettesíti a kutyát. Ennyi. Szeretetről nem érdemes vitát nyitni, ami fontos a szívednek, az fontos és kész. Ha a menyecske és úrfi nem érti meg, akkor nem a barátaid. A barátság minimum tolerancián alapul, ha nincs, ha értetlenségbe fullad, akkor 2 lépést nem ér meg.

    De az is igaz, hogy nem kell részletes kifogást mondani. Bocs, fontos dolog jött közbe, nem tudunk elmenni az esküvőre, legyetek boldogok stb. (ecsetelni a konkrét gondot nem érdemes, a lényeg nekik az, hogy közbejött valami- nem hiszem, hogy megkeseredne a falat a szájukban!)

    előzmény:
    minili (66)
    2012-08-10  14:49
  12. 2012. augusztus 10. 15:2190.

    Hát igen. A városi/elidgenedett/természet=busszal a Normafához/kertben csak fű lehet/stb. embereknek a kutya az, ami itt látszik

     

    Rengeteg állatom van:) Úgy egyébként. Majd kimegyek hozzájuk, és mindegyiknek külön elmondom, mennyire sajnálod őket, hogy éppen az enyémek:) Szerintem lesz..ják, de én azért elmondom nekik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_787710 (53)
    2012-08-10  14:26
  13. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. augusztus 10. 15:2189.

    "Ha a meghívóknak azt mondtad, elmentek /elmégy/, akkor már bocs, de egy kutya nem indok a lemondásra."

     

     

    ott kovette el a hibat a topiknyito,h elmondta az indokot miert nem megy el.

     

     

     

    lemondtak,nem tudnak menni,es pont van a mondat vegen.

     

    indoklas es magyarazkodas felesleges,senkinek nem tartoznak tovabbi szamadassal. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (82)
    2012-08-10  15:10
  14. 2012. augusztus 10. 15:2088.

    Nekem nem. És szerintem ott valami baj van a kapcsolatokkal, családdal, ahol teljesen egyenértékű az állat és az ember. A hozzászólásoknál sem értik páran, attól, hogy nem családtag nem jelenti azt, hogy bántanám, vagy elnézném, hogy bárki bántja, vagy nem kapna orvosi segítséget, mert fizetnem kell érte. Persze, nem kell velem egyet értened, de én ezt gondolom.  És valaki megjegyezte, hogy majd az ilyenek mint én eltűnnek a balfenéken. Basszus, ehhez mit fűzzek hozzá.  Ha még állatkínzókra, szaporítókra írta volna, de ő olyanra aki szereti az állatokat, de más  a véleménye. 

     

    Meggyőzni úgysem fogjuk egymást, úgyhogy szép napot. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (80)
    2012-08-10  15:08
  15. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 10. 15:1887.

    "A kutya nagyon fontos. De nem családtag. Csak unatkozó pesti népeknél."

     

    De,  a kutya családtag. És nem csak unatkozó pesti népeknél. Anyuka majd kiheveri. És a násznép, az első két kör után, észre sem veszi, hogy valaki hiányzik. Bár, szerintem, az első percben sem. 

    előzmény:
    minili (59)
    2012-08-10  14:36
  16. 2012. augusztus 10. 15:1686.
    Persze, a kutya meg megdögölhet otthon, mert egy huszadrangú ismerős esküvőjére kell menni protokollból. Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
    előzmény:
    maxfactor (11)
    2012-08-10  13:49
  17. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. augusztus 10. 15:1585.

    a falusiak szemeben a kutya nem csaladtag,hanem hazorzo.

    a macska meg egerfogo.

     funkcionalis ertekuk van.

    ha nem fogja meg az egeret ehenhal,ha nem ugatja meg az idegent ertektelen.

    ez a falusi mentalitas. 

    előzmény:
    bababetű (69)
    2012-08-10  14:52
  18. 2012. augusztus 10. 15:1284.

    Na és aztán? Legalább lesz miről kárálni évekig! Tudod milyen kincs a pletykatéma? Ez meg aztán kész skandallum! És a végére úgyis kihozzák, hogy a jutyaügy kamau, mert válnak egy homoszexuális karibi táncos miatt, akivel a férj megszökött. :)))

     

     

    előzmény:
    minili (59)
    2012-08-10  14:36
  19. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. augusztus 10. 15:1183.

    es kicsoda anyukam baratnojenek a lanya?

     

    nem csak h nem csaladtak,de  nem is szeretjuk,de pont leszarjuk. 

    előzmény:
    minili (77)
    2012-08-10  15:05
  20. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 10. 15:1082.

    "Ha a meghívóknak azt mondtad, elmentek /elmégy/, akkor már bocs, de egy kutya nem indok a lemondásra."

     

    Neked! De ugye nem mindenki a te fejeddel gondolkodik, a te szíveddel érez.  

     

    " Eszedbe se jut, hogy ha valaki nem kutyabolond, csak szimplán kedveli őket, esetleg teljesen közömbös irántuk, az még sértésnek is tekinthet egy ilyen lemondást? "

     

    Nekem nem jutna ilyesmi eszembe. Mert ugye, emberek vagyunk....És megértjük azt is, hogy másnak az is lehet fontos, ami nekünk nem. 

     

     

    Természetesen ha a gyerekedről, férjedről, stb. lenne szó, az teljesen más.  De nem arról van, hanem a kutyáról, egy állatról, ne mosd már össze a kettőt."

     

    Nem más! Bajban levő érző, élő  élőlényről van szó, akit nem lehet kikapcsolni, és elhalasztani holnapra a problemát. 

     

    Basszus, keltél te már fel óránként éjszaka egy beteg állat miatt? Kelnél?  

    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  21. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. augusztus 10. 15:0881.

    "anyukám barátnőjének a lányának" = senki.

     

    es mi lesz ha megsertodnek: semmi. 

      

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  22. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 10. 15:0880.

    Lehet, hogy neked nem.

     

    előzmény:
    minili (77)
    2012-08-10  15:05
  23. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 10. 15:0679.

    Helyes.

     

    Itt egy beteg állatról van szó.

    Ez a jó megoldás, szerintem.

    előzmény:
    Glia (74)
    2012-08-10  15:03
  24. 2012. augusztus 10. 15:0678.
    mint
    előzmény:
    marieklein (76)
    2012-08-10  15:05
  25. 2012. augusztus 10. 15:0577.
    Nem családtag. Állat, akit szeretünk. Ha egyébként sem akart menni, akkor meg kimenti magát a meghíváskor és nem megy. Nem esküvő előtt egy nappal. 
    előzmény:
    bababetű (69)
    2012-08-10  14:52
  26. 2012. augusztus 10. 15:0576.

     

    és az ilyen emberek, mi te, köztünk járnak... 

    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  27. 2012. augusztus 10. 15:0575.

    Én is így gondolom! Annyi szeretet kapunk tőlük, megérdemlik, hogy ott legyünk, ha szükségük van ránk.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (73)
    2012-08-10  15:00
  28. 2012. augusztus 10. 15:0374.

    Nem lenne megoldás. Ez a kutyi nagyon-nagyon kötődik hozzánk. Egyedül anyósomnál van még el, mással egyáltalán nem. Egyszer aludt a barátnőmnél, akit ismer, mégis, egész éjszaka ült a kis drága az ajtóban és sírt.

    Szóval neki most az a jó, ha vele vagyunk, és nem szeretném, ha pluszban ideges lenne egy idegen helyen. 

    előzmény:
    csampi (71)
    2012-08-10  14:55
  29. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 10. 15:0073.

    Nem mennék el különben sem, esetleg ha magam  is irmerem az esküvősöket.

     

    A kutyámat meg nem hagytam magára, mert én mindenben számíthattam  rá.

    Ő is számíthatott  rám, mindenben.

    Érzelgős hülye vagyok, de ha  láttam hogy bajban vannak az állataim, melletük maradtam.

    Neki köszönhetek sok nyugodt éjszakát, mert Ő őrködött és jelzett, ha valami vész volt.

     

    Soha nem felejtem el.

     

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  30. 2012. augusztus 10. 14:5972.

    Remélem az ilyen gondokolkodásmódú embrekből, mint amilyen te vagy, egyre kevesebb van, és egyszercsak eltűntök a balfenéken...

     

    Te így tanítod a gyerekedet? A kutya le van szarva, ha beteg? A vadidegen néni sokkal fontosabb?

    Az ilyen gyerekek kergetik a galambokat, ha meg elérik még bele is rúgnak.

    Fúj.

    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  31. 2012. augusztus 10. 14:5571.
    Mint már írtam vala, az állatkórház a megoldás. Nyilván fizetned kell érte, de egyébként is ott van a legjobb kezekben, főleg, ha ilyen súlyos a helyzet. Nekünk a kritikus időszakban kimondottan megnyugvás volt, hogy a doki megfigyelte, közbe tudott lépni, ha helyzet volt. Talán 1-2 napot volt ott a kutyus, de ez kellett is gyógyszer miatt.
    előzmény:
    Glia (61)
    2012-08-10  14:43
  32. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 10. 14:5370.

    "Ha elmégy egyedül, úgyis otthon jár az agyad. "

     

    Így van! Minek elmenni valahova, akárhova, ha nem érzem jól magam, és csak azt várom, hogy mikor mehetek haza. Normális ember ezt megérti.  

    előzmény:
    enci001 (23)
    2012-08-10  13:59
  33. 2012. augusztus 10. 14:5269.

    De. A kutya családtag.

     

    A pedig, hogy a falusi népség mit gondol, az legyen az ő problémájuk. 

    előzmény:
    minili (59)
    2012-08-10  14:36
  34. 2012. augusztus 10. 14:5268.

    Azt hiszem, én ebben az esetben otthon maradnék a kutya mellett, de elküldetném valahogy a párnak szánt ajándékot " a kecske is jóllakik, de a káposzta is megmarad" alapon. 

    Így végül is a pár sem sértődik meg. (Jó, lehet úgy is felfogni, hogy ha nem mennek el, akkor minek az ajándék, de ugye arról is szó volt, hogy a menyasszony családja többször segítette a topicindító családját, szóval ezért talán nem kár azért az ajándékért. :)) 

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  35. 2012. augusztus 10. 14:5067.
    Ha beteg az állat, vagy a gyerek, az ember nem is tud szórakozni. És főleg nem is akar. A beteg mellett a helye, de ez belülről jön, nem külső kényszerből.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (63)
    2012-08-10  14:48
  36. 2012. augusztus 10. 14:4966.

    De te menj el szerintem. Mondhatod, hogy a férjed beteg, bármit, amitől nem érzik magukat megbántva a háziak. 

     

    Anyukád pedig nem lesz egyedül, mert a barátnőjének ezer dolga lesz. Próbálom én is megérteni ám azokat, akiknek ennyire fontos az állatuk, de nekem sem megy. Van mentett cicám, minden oltását kifizetem, elviszem ha beteg, soha nem bántanám. Ha vigyázni kell rá, valaki itt alszik, mert nem akarom őt elvinni, mert ha kiszökik például anyukámék kertes házából nem biztos, hogy hazatalál.  De nem hasonlítgatom a gyerekeimhez, mert ő "csak" egy macsek.  

    előzmény:
    Glia (61)
    2012-08-10  14:43
  37. 2012. augusztus 10. 14:4965.

    Ha a topiknyitónak a kutyája fontos -nekem is az lenne az enyém!- akkor azt add fel, hogy "csak egy kutya" és "nem mindenki kutyabolond".

    A félig sem baráték nem kutyabolondok- házasodjanak, jogukban áll. DE ha mások kutyabolondok, akkor ők meg a beteg kutyájukra fordítanak időt, mert nagyon közel áll a szívükhöz. Ezt leszólni, minősíteni csakegykutya színvonalon inkább sértés, mint mások kedvére tenni. Ő értse meg a más ünnepét, de az ő fontos dolga nem fontos??? Hogy gondoltad?Ha nem értik meg, ő miért törekedjen rá? A kutya az ember legjobb barátja. Próbáld ki.

    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  38. 2012. augusztus 10. 14:4864.

    Ki a fenét érdekel az, hogy MÁS nem kutyabolond, ha az ÉN KUTYÁM beteg ???

     

    Az, hogy ki mit tart sértésnek, az AZ Ő BAJA. Azt oldja meg őt, az az ő problémája. 

     

    A topikindító problémája a kutyájának a betegsége.

     

     

    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  39. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 10. 14:4863.

    "Igaza van anyukádnak: a kutyának nem lesz semmi baja."

     

    És ha lesz? Ki vállalja a felelősséget? Anyuka? És ha neki nem fáj a kutya? És az sem fáj, ha a saját lányának fáj? Majd megvigasztalja, nem?  

     

     "Én is szeretem az állatokat," 

     

    Tényleg? Hadd ne higgyem el neked. Ha szeretnéd őket, tudnád, hogy érző lények, nem plüssből vannak, amiket pótolni lehet az első játékboltban. Ha szeretnéd őket, tudnád, hogy ők családtagok, akiknek a jóléte fontosabb, mint bármilyen puccos esküvő.  

     

    Sok ember nem él, mert van egy kutyája/macskája, és a gyerekének tekinti."

     

    Ezt hogy érted? Akinek gyereke van az sem él?

    Látod, nekem mindkettő van, mégis élek. Viszont ha bármelyiknek baja van, olyankor nem járok bulizni. Amúgy igen.  

    előzmény:
    maxfactor (11)
    2012-08-10  13:49
  40. 2012. augusztus 10. 14:4562.
    Én is pont erre gondoltam. Anyuka fogadja el, főleg, hogy állatszerető, másnak meg nem kell megmondani, mert tényleg sokan nem értenék meg. Nincs sértés, nincs sértődés. Ennyi.
    előzmény:
    semiramis (60)
    2012-08-10  14:42
  41. 2012. augusztus 10. 14:4361.

    Valóban nagyon nagy esemény most ez az esküvő. Az kimaradt a topikból, hogy holnap lesz a nagy banzáj, de már ma elkezdődik délután az eszem-iszom.

    A kutyánk tegnap lett rosszul. Anyut kicsit megvédem, mert nagyon szeretik az állatokat, lakásban van 4 macskájuk, és volt kutyájuk is, aki epilepsziás volt. Csak azt nem érti meg, hogy a mi kutyánkról még nem tudjuk, hogy mitől lett rosszul. Persze, nem jó dolog az epilepszia, de ha ez derül ki, akkor kap rá gyógyszert, és meg van oldva a dolog.

     

    Itt most sajnos a mérgezés is felmerült, illetve vese és májelégtelenség, és ez a nem mindegy. Semmiképpen nem szeretném felügyelet nélkül hagyni. Anyósom szintén vidéken él, nincs kórház, csak 5 településenként 1 ügyeletes állatorvos. Hát ezt nem vállaljuk be, még, ha elvállalná a kutyaszittelést, akkor sem! 

    előzmény:
    minili (59)
    2012-08-10  14:36
  42. 2012. augusztus 10. 14:4260.

    nade KI MINDTA, HOGY TUDNIUK KELL AZ OKOT?! 

    "közbejött valami, saaaaaaajnos nem tudunk menni. kellemes szorakozast mindenkinek es sok boldogsagot az ifju parnak!"

     

    KESZ.

    senkinek semmi köze hozza, miert nem mennek. 

    előzmény:
    minili (59)
    2012-08-10  14:36
  43. 2012. augusztus 10. 14:3659.

    Egy falusi idősebb ember (anyukád barátnője pl) soha nem fogja megérteni, hogy egy kutya hogyan lehet fontosabb az esküvőnél. Elég nagy eséllyel meg fog sértődni és nemcsak rád, hanem anyukádra is. 

     

    Mert náluk meg egy esküvő iszonyat fontos, nagyon sokat készülnek rá, (általában ők maguk sütnek, főznek, tehát nemcsak pénzük, munkájuk is van benne bőven). Mivel ottalvós, neked lefoglalt szállásod, vagy rokonoknál sok szervezés útján szerzett szállásod van. Másnak, akit nem tartottak annyira fontosnak mint téged, esetleg nincs, vagy ezért nem hívták meg. Nem elmenni sértés.

     

    A kutya nagyon fontos. De nem családtag. Csak unatkozó pesti népeknél. Anyukád is így gondolja, a barátnője is, meg a násznép 99 %-a is valószínűleg. És te leszel a ..... pesti, aki a kutyája miatt nem ment el.  Ami neked nem is okoz problémát, de anyukádat is belekevered ebbe. 

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  44. 2012. augusztus 10. 14:3258.

    "Állítólag egész éjszaka sírt, aztán reggel is a telefonban."

     

    tudod, az emberek ennél sokkal nagyobb probléma miatt szoktak éjszkákat és reggeleket végigsírni. valamilyen szintén irigylem anyádat. neki a legfontosabb a "falu szája" (=kontyrádió:-)))

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  45. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 10. 14:3057.

    Na en ezert vonok igenis parhuzamot barmikor a beteg gyerek vagy az allat kozott.

     

    Mert mind a ketto a mi felelossegunk ha a csaladunkban elnek.

    De ezt sokan nem ertik. Mindegy legyen ez az o veszteseguk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_787710 (53)
    2012-08-10  14:26
  46. 2012. augusztus 10. 14:3056.

    es ha mas miatz nem ernetek ra? kinek mi köze hozza?! ugyan. nem ertek ra, nem mentek. ennyi.

     

    egyebkent ismeritek ti az anyukad baratnöjenek a lanyat? en, ha nem ismernem, akkor sem mennek, ha szazmillioszor raernek.

     

     

    anyukad tuloz. hogy a tulzas möglött mi van, nem tudom. lehet, hoyg egyszerüen nem akar egyedül lenni az esküvön - de ez meglehetöst önös szemlelet, en nem ugranek be neki.

     

    nyugodt szivvel menjetek a kutya epilepsziaja utan, az a lany nelkületek is ferjhez fog menni. 

     

     

     

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  47. Torolt_felhasznalo_787710
    Torolt_felhasznalo_787710
    2012. augusztus 10. 14:2955.
    A topikindító felajánlott egy alternatívát az Édesanyjának: Ő megy, férj marad a kutyával Ez miért bunkóság egy nagylétszámú vidéki lagzin ahol jóformán a topikindító sem ismeri a menyasszonyt?
    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  48. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 10. 14:2854.

    A kutya BETEG, plusz a topicindito alig ismeri a meghivot.

     

    Miert kellene a ferjnek is menni aki talan nem is ismeri oket?

    De a topicinditonak igaza van hogy nem megy, van lelkiismerete es szereti a kutyajat.

     

    Az idegen parnak meg nem fognak hianyozni.

    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  49. Torolt_felhasznalo_787710
    Torolt_felhasznalo_787710
    2012. augusztus 10. 14:2653.
    Az, hogy téged nem hatna meg az, hogy a kutyád nagyon beteg és felhőtlenül szórakoznál, úgy, hogy odacsaptad valakihez más, akkor neked nem való az állattartás, ha ilyen a gondolkodásmódod/felelőségtudatod.
    előzmény:
    inmélius (36)
    2012-08-10  14:14
  50. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 10. 14:2552.
    van kis francia bulldogod? Olyan aranyosak, kis meregzsak nemelyik
    előzmény:
    frbulldog (43)
    2012-08-10  14:19

Címlap

top