Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tényleg bunkóság???

Glia
Létrehozva: 2012. augusztus 10. 13:33

Meg vagyunk hívva a férjemmel anyukám barátnőjének a lányának az esküvőjére. Vidéki, ottalvós buli. A kutyáinkra az anyósom vállalta a felügyeletet.

 

Tegnap este azonban az egyik kutyánk epilepsziás rohamot kapott, és orvoshoz kellett vinni. Infúziót kap, mert nem tudjuk, hogy mitől lehetett, és most ennek utána kell járni. Ma is vissza kell vinni.

 

Még tegnap este mondtam anyunak, hogy csak én megyek az esküvőre, a férjem nem, mert így nem merjük senkire itthagyni a kutyát, ráadásul nagyon aggódunk. Én is csak azért mennék, mert nem szeretném, ha megbántódnának.

 

Na erre anyu kiborult, hogy ez milyen bunkóság, és mért kell ezt ennyire túldramatizálni, nem lesz a kutyának semmi baja, és különben is szégyelje magát a férjem, ha nem jön el. Viszont én egyedül ne menjek, mert az milyen már! (vidék, más felfogás)

 

Állítólag egész éjszaka sírt, aztán reggel is a telefonban.

Szerintetek most én mit csináljak??? 

  1. 2012. augusztus 11. 19:19501.
    Van, akinek a kutya ugyanolyan fontos mintha a gyermeke lenne. Akinek van esze, az ezen nem sértődik meg, hadd tudja már az illető, miket tart fontosnak az életében.Mint már írtam, én sem mennék el. Ha egy közeli barátom, akkor más, vagy saját rokonom. De nem az anyu barinőjének a lánya. Ennyi.
    előzmény:
    Soleight (51)
    2012-08-10  14:25
  2. 2012. augusztus 11. 19:18500.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383969 (499)
    2012-08-11  19:16
  3. Torolt_felhasznalo_383969
    Torolt_felhasznalo_383969
    2012. augusztus 11. 19:16499.

    Az az alapvető probléma itt egyesek fejében, és ez független a témától, hogy képtelenek rászorultsági elv alapján gondolkodni. 

     

    Ha választani kell egy rászoruló, érző lény szükségletei és adott pillanatban nem rászoruló, érző lény között, akkor gondolkodás nélkül a fájdalmat érző, elesett, beteg lény fájdalmát igyekszem enyhíteni, ahelyett, hogy bulizgatnék valahol. Mert emiatt tartom magam emocionális lénynek, hogy nem tudok elmenni érző lények fájdalma mellett.

     

    Akkor sem, ha "csak egy állat". Érez fájdalmat? Igen. Emberi hulladéknak kellene lennem ahhoz, hogy leszarjam ezt? Igen.

     

    Ennyi.  

  4. 2012. augusztus 11. 19:16498.
    De nekik fontosabb a kutya, nekem is fontosabb lenne, mint egy távoli ismerős esküvője. Ha közeli, akkor természetesen más.
    előzmény:
    maxfactor (11)
    2012-08-10  13:49
  5. 2012. augusztus 11. 19:13497.
    Minden mondatoddal egyetértek!
    előzmény:
    judy546 (22)
    2012-08-10  13:58
  6. -1-
    -1-
    2012. augusztus 11. 19:13496.

    Ha már feltételezés, akkor te is feltételezed, hogy a kutyának semmi baja nincs. Meg azt is, hogy kedve sem volt elmenni az esküvőre.

     

    Azért nem gondolom, hogy valaki így nyisson topikot, hogy valóban ne legyen a kutyával probléma.

    Ha így lett volna, akkor simán csak beadta volna, hogy a kutyával gondok vannak.

    előzmény:
    Lillaréka (485)
    2012-08-11  18:40
  7. 2012. augusztus 11. 19:12495.
    Ennyi!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (26)
    2012-08-10  14:00
  8. 2012. augusztus 11. 19:11494.
    Egy távoli ismerősnél miért csináljon belőle lelkiismereti kérdést? Ha a saját tesója lenne, vagy közeli rokon, más. De csak azért menjen el, hogy ne legyen sértődés... nem értem.Ok hogy készültek, de közbejött valami, ennyi. A szállást le lehet mondani a részükre, a kaja meg el fog fogyni, ebbe biztos vagyok. Nálunk is maradt, de nem ment semmi a szemétbe.
    előzmény:
    senki999 (468)
    2012-08-11  16:15
  9. 2012. augusztus 11. 19:11493.
    jajjj, ne mar!:-) boven elfer ez a topic a tobbi kozott!:-)) es ha tekintetbe veszem a felhozatalt, ez egy kimondottan jo topic.
    előzmény:
    Lillaréka (492)
    2012-08-11  19:09
  10. 2012. augusztus 11. 19:09492.

    EZT a problémát már bizonyára megoldotta... 

    ill tképpen nem oldotta meg.

     

    A probléma, hogy anyu hisztivel zsarolni tudja a lánykát.

     

    és  az nlc közönség hozzászólásaira van szükség, hogy megoldja a gondot. 

    előzmény:
    saschamora (489)
    2012-08-11  19:03
  11. 2012. augusztus 11. 19:08491.
    "Bár az a véleményem, h az ifjú pár totálisan leszarja, hogy ők elmennek-e vagy sem. " így van, abszolút nem fognak megsértődni, nem is fognak vele foglalkozni. Nemet mondani tudni kell, felnőtt ember ne az anyukájától kérdezzen meg dolgokat, hanem úgy döntsön, ahogy neki jó. Engem egyáltalán nem érdekelne (és nem is érdekel, semmilyen formában, )ki mit szól. Nem teszek meg olyan dolgokat, amihez nincs kedvem,ennyi.Ha élne anyum-apum, ők mondjuk nem is akarnának irányítani már, még tiniként sem irányítottak, hanem rávezettek a helyes útra. Ezt próbálom a drága szerelmembe is beletáplálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (476)
    2012-08-11  17:23
  12. 2012. augusztus 11. 19:07490.

    "Szegény ürügyként használt kutya meg emiatt fog évkig terápiára járni "

     Neked tényleg megfeküdte az agyad helyét a sok kutatás! Tudod mit? Ma már ne kutass tovább!:-)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (486)
    2012-08-11  18:58
  13. 2012. augusztus 11. 19:03489.

    Lilla, amit Te irsz, az is csupan feltetelezes. es mivel nem vagy a topicindito boreben, nem lehetsz biztos benne hogy a Te elkepzelesed eredeti valtozat. az is lehet hogy ez csupan egy provokalos topic, az uborkaszezonra valo tekintettel. marpedig a kutya, kontra ember mindig jo tema!:-)

     

    a topicindito elmenne a mamajaval az eskuvore, a ferje pedig otthon maradna a kutyaval. tehat viszonozna azt a szivesseget, amellyel a mama baratnoje, es lanya hozzajarultak az o eskuvojehez. azt hiszem hogy ez korrekt megoldasa a dolognak, de a mama nem akar engedni a 100-bol, neki csak az a valtozat megfelelo amit o akar, es ha az nem valosul meg, akkor pfujjj, nem kell az egesz... nem eztetet' nevezik hisztinek?

    előzmény:
    Lillaréka (485)
    2012-08-11  18:40
  14. 2012. augusztus 11. 19:03488.
    Semmit! Ne csinálj lelkiismereti kérdést, nem rokonod, hogy kötelező legyen ott lennetek, hanem csak anyud barátnőjének a lánya. Ezt meg kell hogy értsék.Én sem mennék el, de szerintem a párom is a kutya mellett maradna.Szerintem az a legjobb, ha egyikőtök sem megy el, (pont azért, mert vidéken az ilyet nem tolerálják)és felhívjátok a leányzót, hogy elmeséljétek mi történt, ne az anyud mondja meg nekik hogy nem mentek.Sose szabad olyan dologba belemenni amit nem akarsz, úgysem éreznéd jól magad te sem, mert a kis Drágára gondolnál, mi lehet vele...
    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  15. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 11. 19:00487.

    Én nem tudom, te valami mást olvasol, mint a topik. 

     

    Egy szóval nem mondta, hogy nem megy el. Ha kedve van hozzá, ha nincs. Azt írta, a férje nem megy el, mert ő vigyáz a kutyára.   

     

    Különben is már okafogyottá vált a topik. Szombat este van. Így vagy úgy, már  megoldódott a problema.   

    előzmény:
    Lillaréka (485)
    2012-08-11  18:40
  16. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 18:58486.

    És az, hogy nincs is kedve elmenni?

    Azért lássuk be, az én feltételezésem kisebb ugrást igényelt az ismert tényekből, mint a tiéd.

     

    Nem fogunk sosem egyetérteni, úgyhogy ne pofozzuk tovább a szart. 

    Szegény ürügyként használt kutya meg emiatt fog évkig terápiára járni  

    előzmény:
    Lillaréka (485)
    2012-08-11  18:40
  17. 2012. augusztus 11. 18:40485.

    Egyetlen szóval sem írta a topikinditó, pedig kb ötször kérdeztem meg....  

    Sőt kifejezetten azt írta az ő esküvőjén sokat segitett a most meghivó családja

     

    Amit írsz az tehát feltételezés.

     

     

    Én pedig azt nem értem TI miért láttok ebbe bele mindenfélét.

    Nincs kedve elmenni. soha nem is volt.

    Csak nem képes az anyjának NEM-et mondani.

    Ha valóban a topikinditó esküvőjére is anyja hivta meg a most esküvőzőket... pontosan azt jelenti, hogy Lia már akkor sem volt képes NEM-et mondani .

     

    NEM az a bunkóság hogy nem megy el.

    Hanem az, hogy nem teljesiti amit megigért.

    és ráadásnak erre a szegény kutyát használja ürügyül.

     

    EZ a topik meg sem született volna, ha képes lenne NEM-et mondani egyedül és önállóan az anyjának.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (483)
    2012-08-11  18:25
  18. 2012. augusztus 11. 18:25484.

    Milyen igaz... 

    Nekem is feltünt!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (435)
    2012-08-11  09:49
  19. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 18:25483.

    Ajánlom figyelmedbe: occam borotvája. Felesleges háttérsztorit kitalálni a meglevő helyett. Ha már feltétlen dolgoztatni akarod az agyad: nem lehetséges ESETLEG, hogy a t.i. esküvőjére a t.i. anyukája hívta/hívatta meg a párt, ahogy most is történt fordítva?

     

    Miért teljesen OK a gyerek esküvőjére embereket hívni? Nem értem. Van itt egy csomó ember, aki nem tud leválni a szülőjéről - vagy nem engedik neki. Szánalom. Felnőtt emberek vagyunk, könyörgöm. (Már aki) 

    előzmény:
    Lillaréka (482)
    2012-08-11  18:18
  20. 2012. augusztus 11. 18:18482.

    Olvasni szoktál?,

    amugy a topikinditó írta, hogy a most meghivók ott voltak az ő esküvőjén.

     

    Tehát akkor még fontos volt, hogy ott legyenek..

    ő meg nem akar elmenni

    Ti meg elhiszitek, hogy a kutya miatt 

    előzmény:
    TiaMaria (407)
    2012-08-11  07:57
  21. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 11. 18:15481.

    Látod, látod, mennyire különbözőek vagyunk...

     

    Engem speciel az szomorított el, hogy egyáltalán van ember, aki szerint tőlem független, nekem idegen emberek esküvője, na meg az, hogy "pénzt költöttek rám", fontosabb kellene legyen, mint a saját, a szívemhez közelálló háziállatom jóléte. 

    előzmény:
    senki999 (468)
    2012-08-11  16:15
  22. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 11. 17:50480.

    Jellemrajzot, nem hiszem...

     

    De hadd már legyen meg a véleményem arról az anyukáról, aki nem tudja átérezni a saját gyereke problemáját. Akinek fontosabb a barátnője, meg a falu szája, mint a saját gyereke gondja.  

    előzmény:
    senki999 (473)
    2012-08-11  17:03
  23. 2012. augusztus 11. 17:43479.
    Ne értsd félre, nem rosszindulatból írom, de ne nekem ebből az jön le, hogy Te eléggé zsarolható, befolyásolható emberke vagy. Ez pedig nem jó, hidd el, mert egy idő után erre ráutaznak, kihasználnak. Ha valamire nem hajlasz, majd jön a sírás-rívás és beadod úgyis a derekad.  Ezt most a témától függetlenül mondom. De Te tudod.
    előzmény:
    minili (172)
    2012-08-10  16:45
  24. 2012. augusztus 11. 17:39478.
    Sajnos azért, mert az igazság néha fájdalmas. Nem mindenkinek a szervezete viseli el az őszinteséget. Egyébként igazad van, én is rühellem, mikor hazugságra vagyok kényszerítve. De néha mégis inkább hazudok, mert nincs kedvem magyarázkodni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (163)
    2012-08-10  16:33
  25. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 11. 17:32477.

    Egyetértek minden szóval.

     

    És annyira tudtam tegnap, hogy ma estig ugyanazok a körök lesznek itten lefutval. :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (476)
    2012-08-11  17:23
  26. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 17:23476.

    Ez egy elég jellemző reakció: hisztinek és érzelmi zsarolásnak hívják. Ezt nem lehet és nem is kell tovább ragozni.

     

    Én is betartom az adott szavamat. Jelen esetben a topikindító is betartja az adott szavát és elmegy az esküvőre. Más kérdés, hogy én eleve nemet mondtam volna.

     

    Az ígéret meg ígéret, igent mondani egy meghívásra szerintem nem ígéret és vannak olyan helyzetek, amikor meg lehet érteni, hogy a másik nem tartja be. Pl. szerintem ebben a szituációban a t.i. jól jár el: elmegy, megadja a tiszteletet a párnak, a férje viszont otthon marad, így a nekik fontos kutyára is vigyáz valaki.

    Bár az a véleményem, h az ifjú pár totálisan leszarja, hogy ők elmennek-e vagy sem. 

    előzmény:
    senki999 (473)
    2012-08-11  17:03
  27. -1-
    -1-
    2012. augusztus 11. 17:20475.
    Mondjuk a családodban történik valakivel valami baj, akkor is az adott szavadat követed?
    előzmény:
    senki999 (473)
    2012-08-11  17:03
  28. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 11. 17:08474.
    előzmény:
    senki999 (473)
    2012-08-11  17:03
  29. 2012. augusztus 11. 17:03473.
    Ezt akkor is tudta, amikor elfogadta a meghívást. Az adott szóra, ígéretre gondoltam. Én egy idegen felé is teljesítem az ígéreteimet, talán ezért tartanak megbízható embernek. Mellesleg itt azért sokan az Anyjáról is tudtak jellemrajzot készíteni egyetlen reakciója alapján.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (471)
    2012-08-11  16:49
  30. 2012. augusztus 11. 16:49472.

    csak azt jelezted hogy vannak embertepos kutyak is, noha az is az ember bune a legtobb esetben. az altalad hasznalt kliset raillesztettem az emberre is, mert te csak a kutyat emelted ki.

     

    előzmény:
    senki999 (470)
    2012-08-11  16:42
  31. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 16:49471.
    Milyen emberi kapcsolatról van szó két idegen pár között? Semmilyenről.
    előzmény:
    senki999 (468)
    2012-08-11  16:15
  32. 2012. augusztus 11. 16:42470.
    OMG! Én nem ilyen stílusban írtam, asszem. Csak jeleztem, ember is van ilyen is olyan is, kutya is van ilyen is olyan is.
    előzmény:
    saschamora (469)
    2012-08-11  16:33
  33. 2012. augusztus 11. 16:33469.

    "És amelyik széttép egy gyereket, vagy egy idős embert? Csak mert elég sok ilyen esetet hallani...."

     

    igen? ez egy osszehasonlitasi alap??

    es az emberek milyenek? gyilkolnak, lopnak, csalnak, becsapnak, eroszakolnak, verekednek, kinoznak, molesztalnak, es sorolhatnam.

    es meg menjek kozejuk???

     

    ugye milyen rossz hasonlat volt ez is?

     

    ha a kutyam beteg, nem megyek eskuvore, sem mashova, es pont! 

    előzmény:
    senki999 (468)
    2012-08-11  16:15
  34. 2012. augusztus 11. 16:15468.

    OFF

    "Normalis. Miert huznal ki egy vadidegent akirol nem tudhatod nem egy szemetlada-e? A kutya meg biztosan nem az."

     

    És amelyik széttép egy gyereket, vagy egy idős embert? Csak mert elég sok ilyen esetet hallani....

     

    ON

     

    Beleolvastam tegnap is a topikba, és eléggé elszomorít, hogy nagyon nagy százalékban az esküvőt szar..le hangzott el. Talán ez is minősíti az emberi kapcsolatokat. Nem számít hogy hívtak, nem számít hogy pénzt költenek rád, szállást szerveztek, semmi nem számít. Ez alól alig akadt kivétel. Értem, hogy itt konkrétan elég távoli ismerősről van szó, mégis elszomorít a vélemény is, és a hozzászólások hangneme is. (Persze szomorú, hogy beteg a kutya, és értem a dillemát is. )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (425)
    2012-08-11  08:51
  35. 2012. augusztus 11. 16:13467.
    Egyébként pedig szerintem nagyon "elment" a topic. Az hogy ismerik-e az ifjú párt vagy nem, el kell menniük vagy nem, ez nem ennek a topicnak a témája kell hogy legyen. A topicnyitó ezen túllépett akkor amikor a meghívást elfogadta, akkor nem hezitált rajta, most ezért szerintem ez lényegtelen. Ami itt inkább kérdés volt, az hogy egy epilepsziás roham után két nappal a kutya őrzésére hivatkozva lemondható-e a megjelenés. A miatt nyitotta Glia a topicot, hogy önigazolást nyerjen, volt aki mellé állt volt aki nem. Egy hozzászólónak nem döntenie kell, hanem el kell mondani a véleményt, topicnyitó pedig dönt. De ha véleményt kérünk el kell fogadni, hogy nem mindenki ért majd velünk egyett, s nem biztos hogy azért mert rosszmájú dög, hanem azért mert máskép látjuk a világot!
  36. 2012. augusztus 11. 15:51466.

    "Remélem is, hogy nem lesz a kutyának újabb rohama, de nem tudom, te ezt honnan tudod."

     

     Olvass utána itt a neten, az esetek nagy többségében nincs egymás után ilyen sűrűn epilepsziás roham, ha nincs külön kiváltó ok. Tehát most is mind korábban nem azt mondom, hogy nem lehet, hanem azt hogy nagyon kicsi az esélye.

    előzmény:
    Glia (430)
    2012-08-11  09:26
  37. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 11. 15:16465.

    Nem olvastam vissza, talán már valaki írta... az az kérdezte...

    Mert csak visszakérdeznék.... Van kedved menni? Sztem csak ennyit kellene eldöntened... Ha nincs, kérd a kimentésedet... Ha van kedved akkor pedig menj, egyedül vagy a férjeddel...e nnyire egyszerű...

    De, be lehet a kutyust addig adni állatkórházba is... Persze, megértem, ha ezt sem akarjátok... De gondolom volt egy ígéretetek, ami arról szólt, hogy mentek...

    Kit nem akarsz megbántani a távolmaradásoddal? Sztem. ha elmégy azzal bántod meg azokat akiket megtisztelni kéne jelenléteddel. Kényszerből mégy az megbántás! Kimented magad az őszinte...  Megértem Édesanyád "hisztijét" ha te ennyire határozatlan és illetlen vagy. A vidék pedig nem más felfogás, a bunkóság az vidéken és városban is bunkóság! 

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  38. 2012. augusztus 11. 14:51464.

    Igazad van, Rola, nem vagyok jobb ember. Már csak azért sem, mert az emberek 95%-át még a közelemben sem tudom elviselni. Pontosan azért, mert az emberek olykor gonoszak, kihasználják a másikat, gátlástalanul áttaposnak mindenkin, csak hogy a céljukat elérjék.

     

    Ezzel ellentétben egy állatban nincs gyűlölet, csak tiszta őszinte szeretet. 

    Aki még nem tapasztalta meg, milyen érzés szeretni egy állatot, annak a lelke egy része mélyen alszik - mondta Anatole France. Mélyen egyetértek ezzel. 

     

    Azonkívül, ha a házaspárnak az egyik fele képviselteti magát egy esküvőn, azzal megtiszteli a fiatal párt, és biztosan nem állítják falhoz a felkiálltással: HOL A FÉRJED KIS GENYA??????

    előzmény:
    rola@ (441)
    2012-08-11  10:17
  39. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 11. 14:45463.
    I agree.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (460)
    2012-08-11  13:33
  40. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 11. 14:35462.

    Neked nem családtag. De láthatod, már ebből a topikból is, hogy sokan vannak, akiknek meg igen.  És azok továbbra is családtagnak fogják tekinteni, akkor is, ha sokszor leírod, hogy nem az. Ez van, mégha neked felfoghatatlan is. 

     

    Azonkívül sokféle kutya van. Igaz, van házörző is. De nehezen hiszem, hogy pld. egy csivava gazdája azért eteti a kuttyot, hogy az a házat őrizze. 

     

    Az állat nem egyenlő az emberrel, mert nem ember. De családtag, és az én állatom elöbbrevaló az én értékrendemben, mint a szomszéd Jani bácsi.  Mert az enyém,  az én felelősségem, és mert szeretem. A szomszéd Jani bácsit meg nem. De mégha szeretném is a szomszéd Jani bácsit, akkor is elöbbrevaló lenne a kutyám-macskám-nyulam jóléte. Mert a családom része, ergo családtag. Ez ennyire egyszerű. 

    előzmény:
    rola@ (411)
    2012-08-11  08:29
  41. 2012. augusztus 11. 13:50461.

    szia! nemrég egy közeli barátunk elköltözött egy másik városba, és amíg ezt rendezte, meg a lakást, munkahelyet ott, a bullterrierjét a lakótársára bízta, meg ránk, akik pár házzal odébb laknak.

    a lakótárs kivitte sétálni és a kutya egy kerítésenkeresztül összeharapott egy másikkal,a lakótárs kétségbeesve hívott, hogy a kutyából özönlik a vér.

    bár mi ismerjük a kutyát évek óta, szeretjük, mikor átsiettünk és megláttuk komolyan tehetetlennek éreztem magam. se egy telefonszám, se egy állatorvos szám, így nagy tehetetlenségemben én is húgomat hívtam és rajta keresztül érkezett meg a segítség egy állatorvos személyében.

    a kutya majdnem elvérzett - legalábbis úgy nézett ki, hörgött a földön, ájuldozott, ömlött a vér, pánik..

    szerencsére jól van és már ő is a gazdájánál lakik. 

    bár mi is morogtunk hogy rábízni másokra a kutyáját ennyi ideig (1 hónap) mert ha akarnánk állatot vennénk. 

    persze nem bírtam volna elviselni, ha mondjuk meghal. 

    és nem csak azért, mert mit szól a gazdi. mi is szeretjük :)

    szóval átérzem- maradjatok otthon. 

     

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  42. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 13:33460.

    Szerintem csak azért mert ember, senki nem érdemes tiszteletre. A tiszteletet ki kell érdemelni - embernek is. Vannak jó néhányan, akiket, akármennyire is emberek, képtelen vagyok tisztelni.

     

    Fordítva is: csak azért, mert kutya/macska, nem lesz érdemesebb a szeretetemre (pár arányaiban kevesebb köztük a tajparaszt).

     

    Úgy látom, hogy itt van rém sok ember, akinek fontosabb mások véleménye, mint a sajátja. Nem a saját kutyája, hanem a saját véleménye. Én elgondolkodnék azon, miért érzem támogatásra érdemesnek azt a hozzáállást, hogy csak azért ugráltassanak és egzecíroztassanak valakit, mert különben egy halom vadidegen pletykálni fog. Hogy csak azért menjen el a férj, mert egy halom vadidegen megszólja az asszonyt.

     

    Azon is elgondolkodnék, hol van a határ, amikor már az anyámnak nemet mondok, még akkor is, ha hisztizik. Ha az kéri, fogkefével pucoljam ki a WC-kagylót és ha nem teszem, egész éjjel sír, akkor tiszteletlenség nem megtenni?

     

    Én nagyon sok mindent megteszek anyunak. Kérés nélkül, ha kell. Nálunk az a szokás, hogy segítünk egymásnak. De soha, semmilyen körülmények között nem rendelkezne az én időmmel, nem csinálna ilyen nonsens baromságon hisztit, és nem tekint egy taknyos, befolyásolható kölyöknek. Ha az lennék, az ő nevelésének a csődjét jelentené.  

    előzmény:
    rola@ (441)
    2012-08-11  10:17
  43. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 13:21459.
    Szerintem nem túl merész feltételezés, hogy a kérdéses párt az anyuka rángatta oda.
    előzmény:
    Lillaréka (405)
    2012-08-11  07:48
  44. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 13:17458.

    Ja, akkor jó. Én eddig abban a tévhitben éltem, hogy az ÉN esküvőmön az fontos, ÉN mit akarok és nem az, amit a szüleim.

     

    Lehet, hogy az én családom rendellenes, de az anyumnak esze ágába nem jutott másokat meghívni az esküvőmre.  

    előzmény:
    Lillaréka (399)
    2012-08-11  06:49
  45. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 11. 13:07457.
    hihi :D Az milyen félelmetes volt!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (388)
    2012-08-11  00:17
  46. 2012. augusztus 11. 12:57456.
    egy dologra vigyazz: a kutyanak 20.-an garantaltan lesz rohama. tehat emeld meg a gyogyszeradagjat ES szedald. kerdezz ra az orvosnal.
    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  47. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. augusztus 11. 12:54455.
    Teljesen egyetértek veled!
    előzmény:
    Lillaréka (399)
    2012-08-11  06:49
  48. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 11. 12:49454.

    Nekem úgy tűnik, te dramatizálod túl ezt az egészet.

     

    Ennek az egésznek nincs ekkora jelentősége, ugyanis a topiknyitóéknak tényleg 20. senkije az ifjú pár.

     

    Hogy az anyjának fontos valakijének a valakije, az hadd maradjon az anyjának fontos. Neked mindenki fontos, aki bármelyik rokonodnak fontos? Nem hiszem.

     

    Anyám ismer egy csomó embert, akiket én nem vagy alig. Hát nekem azoknak a családja 20. senki. 

    előzmény:
    Lillaréka (403)
    2012-08-11  07:19
  49. 2012. augusztus 11. 12:46453.

    Neked is kellemes hétvégét :)

     

    Nem írom minden mondat elé, hogy szerintem, de egyértelmű szerintem :), hogy amit én írok, az az én véleményem, nem gondolom, hogy az az egyetlen, egyetemes igazság

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704012 (228)
    2012-08-10  18:05
  50. 2012. augusztus 11. 12:45452.
    Igen, szerintem bunkóság.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (226)
    2012-08-10  18:01

Címlap

top