Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bátor voltam, vagy hülye?

itszirk
Létrehozva: 2012. július 29. 20:22

volt egy sráccal egy laza kapcsolatom... ma elmondtam neki, hogy én már többet érzek, és ezért le akarom zárni. ő elmondta, hogy sajnálja, meg szeret velem lenni, kedvel, de képtelen egy kapcsolatra, de hiányozni fogok neki. a beszélgetésünk végén mondtam neki, hogy én többé nem keresem, de ha hiányzom neki, hívjon fel. szerintetek hülyeséget csináltam, türelmesnek kellett volna lennem? vagy jó döntés volt, ami talán kibillenti kicsit?

 

szomorú vagyok nagyon

  1. 2012. július 31. 18:29101.

    na ez az, amit én kerülni akarok, hogy elvesztegessem a drága időm. Az élet rövid ahhoz, hogy sokáig idétlenkedjünk, én már családot és gyereket szeretnék lassan. :)

    nem vagyok egy türelmes tipus. és amúgy ő sem úgy viselkedett, mintha ez neki semmit se jelentene, de attól függetlenül lehet :)

    előzmény:
    hufur (98)
    2012-07-31  11:58
  2. 2012. július 31. 18:24100.
    nem, tényleg nem jelentkezett... hát ez van, így jártam a legjobban...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (84)
    2012-07-30  21:50
  3. 2012. július 31. 12:2499.

    Ez is egy nézőpont, és természetesen ezt is el kell fogadni, hogy a pasinak nem jött be annyira a lány, mint fordítva. A leírásából viszont nem ezt érezni ki, ezért írtam így.

    előzmény:
    nok_apja (86)
    2012-07-31  10:11
  4. 2012. július 31. 11:5898.

    Az idő dönti el, mi voltál, bátor vagy/és hülye.

     

    Többekkel ellentétben nem gondolom, hogy taktikáztál, bár ha taktika alatt azt értjük, hogy azért csinálunk valamit, hogy elérjünk vele egy bizonyos célt, akkor de. (De akkor minden lépésünk taktika...)

     

    Te azt akarod elérni, hogy a fiú rádöbbenjen, hogy te is több vagy neki, mint szexbarát. Kockáztattad a meglévő kapcsolatot, dupla vagy semmi alapon. Lehet, hogy bejön, lehet, hogy nem. Az esetek 80%-ában nem, mert a pasik általában hamar találnak egy másik laza kapcsolatot, komoly érzelmek nélkül, de ha igazán fontos voltál, még előkerülhet. De ne éld bele magad. Mindenesetre jól tetted, hogy tiszta vizet öntöttél a pohárba, mert inkább most legyen vége, ha a fiúnak ez nem érzelmi kérdés. Később valóban még jobban fájna (és persze ettől még most is fáj).

     

    Ha türelmes lettél volna, talán beérik a komoly kapcsolat, de az is lehet, hogy évekig reménykedhettél volna potyára. Szóval az is kétesélyes lett volna. Láttam ilyet. A csaj addig reménykedett, míg kifutott az időből, és tizenévet töltött egy olyan pasi mellett, akinek ő csak kényelmesen, kézközelben volt, mint szex- és beszélgetőpartner. Tizenév után a csaj szakított, egyedül maradt 40 körüliként, se család, se semmi. És kész. A pasi fél éven belül megnősült, azóta már boldog, több gyerekes apuka.

     

    Szorítok. 

    előzmény:
    itszirk (1)
    2012-07-29  20:22
  5. 2012. július 31. 11:3497.
    Még ha elsőkörben a stiklis is van nyerő pozi-ban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (92)
    2012-07-31  11:16
  6. 2012. július 31. 11:2896.

    Nem te irtad par h-sszel evelott?:

    "rendre beleesünk abba, hogy olyan pasi után kaparunk, akinek mi nem kellünk igazán...milliószor megfogadtam, hogy soha többé nem teszem aztán mégis és megint és mégis...ez NAGYON nehéz dolog, jogos felvetés, kérdés, tépelődés...szinte az egész élet erről szól, de hátha neked sikerül: keres olyan pasit akinek kellesz úgy ahogy vagy!

    JÓL TETTED."

    előzmény:
    Zoethegenius (80)
    2012-07-30  18:56
  7. 2012. július 31. 11:2695.

    Az egyenesség, az erő, a tartás-mindig győzelmet hoz-még ha nehezebb is, de ha hosszabb távot vizsgálod-mindig győz-idő kérdése:)

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (92)
    2012-07-31  11:16
  8. 2012. július 31. 11:2494.
    *taktikázásnak
  9. 2012. július 31. 11:2493.
    A aktikázásnak mindig bukás a vége:DD Ennyire szeretsz bukni?:D Akkor tedd-a te életed:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (92)
    2012-07-31  11:16
  10. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. július 31. 11:1692.
    nyilvan agyatlannak kell lenni
    előzmény:
    mosolyka (91)
    2012-07-31  11:09
  11. 2012. július 31. 11:0991.
    Az a pasi ill. nő aki taktikázik, meg is érdemli a koppanást:)
    előzmény:
    Coke Girl (85)
    2012-07-31  09:38
  12. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. július 31. 10:2790.
    :)))
    előzmény:
    nok_apja (88)
    2012-07-31  10:21
  13. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. július 31. 10:2789.
    Szentisten. Még többet? Hiszen mindenki a biztonságra vágyik! Messze messze van ez a manipulációtól. Szerintem meg őszinte volt és JÓL TETTE!
    idézet:
    Zoethegenius (77)
    2012-07-30 18:39:56

    idoziteni tudni kell.

    meg pavatancot jarni :D

     

     

    nok apja: 

    a manipulacio szo pedig valami rosszat sejtet ,holott itt arrol van szo,hogy a ficko ugyis csak jol jarhat ha beleszeret egy olyanba aki viszont szereti.

     -raadasul ha elhallgatja az erzeseit az nem azt jelenti,hogy hazudna.

     

     

    manipulacio szo max az ilyen kamu v nem kivant terhesseg,vagy kamu feltekennye tetel, es ilyesmikre illik - ami a ficko akarata ellen valo es vagy a modszer pedig a hazugsag.

    előzmény:
    Zoethegenius (77)
    2012-07-30  18:39
  14. 2012. július 31. 10:2188.
    Lányok után egy lépést se. De asszonyok után, ha csoszogva futkároznak . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (87)
    2012-07-31  10:18
  15. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. július 31. 10:1887.
    na jo,de te mar oreg vagy a lanyok utan futkarozashoz! :P
    előzmény:
    nok_apja (86)
    2012-07-31  10:11
  16. 2012. július 31. 10:1186.

    Egy fityfenét önzés vagy  kényelem. :-( 

    Amikor én jobban vonzódtam valakihez, mint az a másik hozzám, eszembe sem jutott volna, hogy önző vagy kényelmes. Érzelmileg annyija volt amennyi. Lehet elfogadni, lehet elmenni.

    előzmény:
    Coke Girl (85)
    2012-07-31  09:38
  17. 2012. július 31. 09:3885.

    Nem itszirk elkeserítésére, de én ellened fogadnék.

    Tudom, hogy többször is állítottad, hogy a pasi is taktikázik, és biztos, hogy jelentkezik, szerintem nem. Itt nem taktikáról, hanem kényelemről és önzésről van szó.

     

    DE én csak lányból vagyok ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (84)
    2012-07-30  21:50
  18. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 30. 21:5084.
    Ezek szerint még nem jelentkezett a barátod...Tedd meg, hogy szólsz, ha ez pár napon belül bekövetkezik. Kiváncsi vagyok...
  19. 2012. július 30. 21:4183.
    Ja és nem tud egylapra feltenni mindent-úgy hogy egy bizti-pókerezni ne pókerezzen, legalábbis addig mig ezt ki nem javítja
    előzmény:
    tamtamtam (68)
    2012-07-30  08:58
  20. 2012. július 30. 21:3782.

    Tudja, hogy mit akar, csak nem mer egyenes őszinte és nyilt lenni. Ez a legnagyobb baja. Pedig ha igy tett volna, előfordulhatott volna, hogy a hőn áhitott célba ért volna.

     

    előzmény:
    tamtamtam (68)
    2012-07-30  08:58
  21. 2012. július 30. 19:0681.

    Lehet, hogy szerencséd volt ... mindenesetre a sorrend nagyon kezd felborulni, és ez pont az önző, kényelmes, felelősséget vállalni nem akaró pasik malmára hajtja a vizet ... tisztelet a kivételnek ... de aki csak vadászgat és kihasználja a kínálkozó lehetőséget, merthogy ez sok csajnál bejön, az szvsz a "kerülendő puhapöcs" kategóriába tartozik ... feltéve, hogy társat keresek. Mert akkor nagyon ellentétesek az érdekeink ... Az meg senkinek nem jó.

    előzmény:
    Zoethegenius (80)
    2012-07-30  18:56
  22. 2012. július 30. 18:5680.
    Hát én ezt nem általánosítanám. Én sosem tartottam magam többre ahogy te mondod mégis az esetek többségében én szakítottam a pasikkal, és nem két hét után;-) nekem ez valahogy nem mérvadó, vagy csak nálam nem.
    előzmény:
    Coke Girl (79)
    2012-07-30  18:52
  23. 2012. július 30. 18:5279.

    És mond, arra nem gondoltál, hogy kiépítesz egy kapcsolatot, és ha működik, akkor jöhet a szex???

     

    Sokan megspórolnának nagyon sok csalódást meg könnyet, ha nem cserélnék fel nemtelenül a sorrendet ... Mondjuk mielőtt ilyen intim kapcsolatot létesítesz, derüljön ki, hogy nem egy kapcsolatfóbiás, alkalmazkodásra és intimitásra alkalmatlan puhapöccsel hozott össze sors ...

     

    Hogy ilyen körülmények között kiléptél belőle, azt a leírásod alapján jól tetted. Legközelebb tartsd többre magad ... és akkor az is több lesz, aki mellett másnap reggel ébredsz.

    előzmény:
    itszirk (17)
    2012-07-29  20:35
  24. 2012. július 30. 18:4278.

    rendre beleesünk abba, hogy olyan pasi után kaparunk, akinek mi nem kellünk igazán...milliószor megfogadtam, hogy soha többé nem teszem aztán mégis és megint és mégis...ez NAGYON nehéz dolog, jogos felvetés, kérdés, tépelődés...szinte az egész élet erről szól, de hátha neked sikerül: keres olyan pasit akinek kellesz úgy ahogy vagy!

    JÓL TETTED.

    előzmény:
    itszirk (1)
    2012-07-29  20:22
  25. 2012. július 30. 18:3977.
    Szentisten. Még többet? Hiszen mindenki a biztonságra vágyik! Messze messze van ez a manipulációtól. Szerintem meg őszinte volt és JÓL TETTE!
    előzmény:
    nok_apja (75)
    2012-07-30  09:55
  26. 2012. július 30. 11:1476.

    Nagyon nehéz lehet most neked.

     

    De ne sóvárogj egy ilyen férfi után, mert ebben a felállásban mindíg csak te lennél a megalkuvó, mivel részedről több az érzelem és a kötődés.

    Ő viszont csak f@sz.n, lazán venné az egészet a jövőben is. 

    előzmény:
    itszirk (53)
    2012-07-29  22:15
  27. 2012. július 30. 09:5575.

    Se nem bátor, se nem hülye. Csak elégedetlen és még többett akaró. Erre játszmázni kezdtél, manipuláltál valakit és most félsz, hogy az is elvész ami van. 

     

     

    előzmény:
    itszirk (1)
    2012-07-29  20:22
  28. 2012. július 30. 09:4174.
    laza kapcsolat= szinte csakis szexualis alapon talalkozgatas,kozben persze(2 menet kozott,meg elott meg utan) lehet kis lelkizes,beszelgetes,kvzas,ha a felek ugy kivanjak. DE nem hivatalosan szerelmespar ergo senkinek semmi kotelezettsege sem belulrol fakadva sem kivulrol a husegre meg arra,hogy kitartson a masik mellett es esetleg kozos jovot tervezgessen vele,esetleg kozos gyereket meg plane nem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (48)
    2012-07-29  22:09
  29. 2012. július 30. 09:3873.

    Eppen hogy nem csimpaszkodik.A lany oszinten elmondott mindent,bavallalva,hogy esetleg igy nincs tovabb. Es a fiura bizta,hogy lesz-e igy meg tovabb.

    Remenykedjunk,hogy a tortenet himnemu szereploje egy ferfi,es nem egy gerinctelen meztelen csiga,aki ezek utan hivogatja majd tovabbra is a lanyt 1-1 jobb kettyintesre,es ennyi. Ha megis eme 2ik lehetoseg lenne,remenykedjunk,hogy lany van annyira okos es hidegfeju meg igy erzelmekkel is,hogy atlatja,hogy megsem ferfiuval allt eddig szemben,hanem gerinctelen meztelen csigaval,es emiatt nem ohajt ilyen kapcsolatot fenntartani es akkor mar meztelen csiga telefonszamat rarakja mobiltelefonja feketelistajara.

    De mindezt csak a jovo mondhatja meg,es szemelyes velemenyem szerint topicindito egy klassz csaj,le a kalappal elotte!

    előzmény:
    genre24 (44)
    2012-07-29  21:51
  30. 2012. július 30. 09:3372.

    Semiramis,

    a szerelem es a hirtelen radtoro hormonvezerelt nemi vagyakozas nem egy es ugyanazon dolog! dinoszauroszoknal sem! Viszont aggyal lehet kulonbseget tenni es megfontolni,megeri-e vagy sem,le tudjuk-e kezelni,vagy sem!

    előzmény:
    semiramis (41)
    2012-07-29  21:24
  31. 2012. július 30. 09:3271.

    Franciaorszagban sem a gyarmatokrol szarmazik a nepesseg nagy resze!

    Es elegge utalni tudjak az innen-onnan szarmazokat az os franciak!Viselkednek ok ugy,hogy erezd ezt,mar csak ha a kiejtesed kicsit mas,mint normal francia.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129861 (38)
    2012-07-29  21:12
  32. 2012. július 30. 09:2670.

    Nézd.. saját tapasztalatomat tudom elmondani..

    fél évig voltam egy ilyen férfival. Értelmes, érzékeny, kedves, humoros... és külsőre is totál bejött.

    Szexkapcsolat volt az egész, megspékelve ide-oda járásokkal, bevásárlásokkal, barátoknak, munkatársaknak bemutatással, de!

    Ő tudta kezelni ezt a dolgot, neki laza kapcsolatot jelentett, nekem egy idő után már több, de mivel nem mondtam neki semmit, így ő továbbra is azt hitte, nekem is jó ez így.

    Aztán egyszer érezte, hogy valami megváltozott. Ritkábban jött, bár telefonon, emailen mindig keresett.
    Felhozta az érzelmeket, én pedig elmondtam neki, hogy már többet érzek, mint aminek indult, és szeretném, ha valamerre elmozdulna a kapcsolatunk.
    Ő örült ennek, de nem tudott többet ígérni, mint ami volt.

    Én pedig lezártam. Nehéz volt eleinte, de még mindig egyszerűbb így, mint várni, hogy jelentkezik.


    Szerintem ne várd, ő szinten tudta azt tartani, ami kellett neki, attól, hogy minden szép és jó volt együtt, még érzelmek nem jönnek elő nála.
    Ahhoz kell egy kis plusz is, amitől egyedi leszel számára.


    Azt viszont már éreznie kellett volna korábban is, ahogy te is szép lassan beleszerettél.. és ahogy én is.... :)

     

    Amíg mindkettőtöknek jó egy szexkapcsolat, addig senki nem sérül. Ahogy elkezdesz kötődni, és többet szeretnél, de ő  nem tud adni, onnantól kezdve, hogy neki továbbra is csak a szexre kellesz, elég megalázó lenne egy idő után, kihasználva éreznéd magad. Tudom, ezért is tettél rá pontot.

    De ne légy szomorú, mert őszinte volt, mögötted van egy kellemes emlékekkel teli kapcsolat. :)

     

    előzmény:
    itszirk (33)
    2012-07-29  20:50
  33. 2012. július 30. 09:0669.

    Szerintem tudja,hogy mit akar,nyilván azért tette meg ezt a lépést.

    Nem azt kérdezte mit csináljon,hanem azt ,hogy a célja eléréséhez(ami ugye azt jelenti,hogy  tudja mit akar) jó lépést választott-e? 

    Sok sikert neki 

    előzmény:
    tamtamtam (68)
    2012-07-30  08:58
  34. 2012. július 30. 08:5868.
    Abból, hogy itt kérdezed, hülyeséget csináltál-e, messziről látszik, hogy nem tudod, mit akarsz.
    előzmény:
    itszirk (67)
    2012-07-30  07:39
  35. 2012. július 30. 07:3967.

    de tudom... miért mondod, hogy zagyvaság?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (66)
    2012-07-30  06:20
  36. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. július 30. 06:2066.

    Zagyvaság az egséz.

    Magad sem tudod mit akarsz.

    előzmény:
    itszirk (1)
    2012-07-29  20:22
  37. 2012. július 29. 23:1865.

    Ha nem gondoltad komolyan, amit mondtál (hogy inkább zárjárok le, mert benned komolyra fordult), csak manipulálni akartad, akkor hülyeséget csináltál.

    Ha komolyan gondoltad, akkor okos vagy és bátor is.

    előzmény:
    itszirk (1)
    2012-07-29  20:22
  38. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:5064.

    Nyugi!

    Fog jelentkezni. Ne aggodj. És ha álmos vagy, jó éjszakát!

    előzmény:
    itszirk (63)
    2012-07-29  22:43
  39. 2012. július 29. 22:4363.

    ok.

    bár már kezdek nagyon álmos lenni.

    én is azt gondolom, hogy nem kell itt várakozni, hogy ki mondja meg ezt először

     

    de tényleg azt gondolom, hogy két esélyes a dolog

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (60)
    2012-07-29  22:33
  40. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:4262.
    Egyébként akkor is "mondja - szerintem -ha SZÓVAL nem mondja. A nőnek ezer ezsköze van, hogy közölje érzéseit, melyekről a férfinak - általában csak tökéletlen fogalmai vannak. Tapasztalatom szerint a nők e téren is minbdig fölényben vannak./Nem mindig tudatosan/
  41. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:3861.

    Szia Napocska!

    "Egy nő sosem mondja érzéseit, mig a férfi nem nyit" Miért?

    előzmény:
    Napocska77_ (57)
    2012-07-29  22:19
  42. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:3360.
    Privi-ben gyenge vagyok, ha gondolod, bogozhatjuk tovább.
  43. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:2659.

    Én kiegésziteném azzal, hogy az érzelmek és a tudatos gondolkodás nem mindig van egyensulyban. "Fáj nagyon" irod, de még jobban fájnam ha feleslegesen - sőt károsan- tovább csinálnátok.

    Tehát a válasz: igenis bátor voltál, és nem hülye! Még akkor is ha ez most fáj.!!

    előzmény:
    Napocska77_ (57)
    2012-07-29  22:19
  44. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:2358.
    Neked igazad van, ha a kivánságaidat közlöd vele, arra persze tekintettel kell lenni, hogy ő mit bir el. Ha elbirja, és be tudja illeszteni a kivánságaidat, nyert ügyed van, de ha nem, akkor is, mert egy kialakithatatlan kapcsolatot vesztettél el.
  45. 2012. július 29. 22:1957.

     Egy nő sosem mondja ki az érzéseit addig mig a pasi nem nyit -hány éves vagy bogárka?

     

    hát lehet, én vagyok túl egyszerű... de sztem meg igenis ez a normális, egy kapcsolatban az őszinteség. Vagy jobb hazudni magunknak és a másiknak is??? Titkolózni, ami, ugyanaz? ááá én ezt én sem bírnám. 

    Nekem pl. meggyőződésem, hogy a teljes őszinteség egy jól működő kapcsolat egyik alappillére, ha pedig nem működik, akkor is így lehet a legtöbbet tanulni. Így legalább kiderül.

    Ha nem lett volna őszinte, éveket is őrlődött volna ebben a kapcsolatban? Mi értelme lett volna??? Volt idő elég, hiszen azt írta, egy ideje együtt vannak. Ha addig "nem szeretett belé" majd holnapután fog? Ugyanmár!

     

     

    A sráctól is korrekt volt egyébként, hogy nem használta ki, Ő is őszinte volt hozzá.

     

    Kedves itszirk! Szerintem ha akar(na) Tőled valamit, keresni fog. De mondom, ne várd, éld az életed, én hiszek benne, ha közötök van egy emberrel egymáshoz, akkor az úgy is lesz! Ha nem, megmarad egy tanulságos emléknek:-) 

    előzmény:
    itszirk (6)
    2012-07-29  20:31
  46. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:1856.
    Ha ennyi alapján feladja, a kapcsolatra valóban nagyon éretlen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (55)
    2012-07-29  22:17
  47. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:1755.
    Nem vesztetted el. Értsd meg. A fiúkat nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladják, ő is "taktikázik"
    előzmény:
    itszirk (53)
    2012-07-29  22:15
  48. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:1554.
    A fiúknak nagyon fontos a szex. Éjjel-nappal, reggel-este  ...ni akarnak. A fiu általában, sajnos azt képzeli /persze, csak az éretlenebbje - hogy az élet főként szexből áll. Te - természetesen - ebben nem vagy partner
    előzmény:
    itszirk (51)
    2012-07-29  22:12
  49. 2012. július 29. 22:1553.
    mert elveszítettem. és mert nem kellek neki, pedig ő kellene
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (52)
    2012-07-29  22:13
  50. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 29. 22:1352.
    A párkeresésnél - tetszik, nem tetszik magunkat adjuk el. Mi vagyunk az eladók, és a vevők is. A másik jó és rossz tulajdonságait adjuk-vesszük, igyekszünk kialakitani egy olyan leendő közös életformát, hogy az mindkettőnknek megfeleljen. Ezeket az állomásokat élitek meg - tudat alatt. Miért vagy nagyon szomorú?

Címlap

top