Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rettenes gondok

L.Emike
Létrehozva: 2012. június 14. 12:48

Kedves barataim!

 

Nagyon nagy bajban vagyok. Szeptember 22-re ondolaltak az orvosok a masodik versegi terhem kiszuleteset aki noi genetikaju lesz.

Van itt angliaban egy udvarlom aki orommel vesz részt Lily Alana gondozasaban ugyanis ezt a nevet szanjuk a tehernek. De az apadonornak is elmondtam hogy terhet horok. Neki van felesege meg ket noi genetikaju gyermeke en nem akarok tole se penzt se kapcsolatot. De o ki akar utazni ide idoszakos latogatasra amit en nem fogok kultivani.

Ottonak lett asszonya akivel a hazassag is megtortent es terhet hor. Beszeltem Ottoval aki azt mondta en nem jo asszony voltam mert azt mondtam neki hogy a teher csak az enyem, amit el is fogadott de ez az asszonya maskepp gondolkodik.

Nala kisodor magambol kerem a segitsegeteket. Regen nem irtam iszen rengeteg dolgom van az allataimmal itt videken.

  1. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2012. október 25. 19:32199.

    lehet hogy vicces volt...vagy ha olyan az ember hangulata...nem is olvastam a hozzászólásokat ugy irtam,de aztán beleolvastam az elejébe...

    akkor jöttem rá hogy valami geb.sz van...  hát van ilyen is! :)

    előzmény:
    Mámi3 (198)
    2012-10-25  09:36
  2. 2012. október 25. 09:36198.

    Régebben, még vicces is volt. Talán, annak még most is ,aki nem találkozott Emike agyament problémáival...

    Nekem már olyan, mint Emike szinte mindig, terhes!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (197)
    2012-10-24  20:54
  3. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2012. október 24. 20:54197.
    igen.szerintem is.elég ostoba!!!
    előzmény:
    pmvikoca (196)
    2012-10-18  09:42
  4. 2012. október 18. 09:42196.
    Mintha google forditóból lenne ide rakva.....
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  5. 2012. október 10. 15:47195.
    Emike, mi van Nuluval??  Ő hol van???Örül a tesónak???
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  6. 2012. szeptember 27. 10:08194.
     meg meg irenehavas is, nagyon vicces. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422083 (189)
    2012-08-17  12:01
  7. 2012. augusztus 28. 16:15193.

    Lemikeee!

    De jó, hogy újra itt vagy!

    Gratulálok a terhedhez és a kapcsolatodhoz.

    Sajnálom, hogy Kapcsolatom Ottó nem kultivál.

     

    Írj magatokról és az állatokról sokat!
    Mik a gondjaid még hogy megosztódhasd a fenklával? Segítünk ahol csak tudomásunk van

     

    Zajec-lány

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  8. 2012. augusztus 17. 23:49192.
    ööö... ize... khm... a te hozzaszolasod pont annyira ertelmetlen tagolas nelkül (VESSZÖ) , mint l'emike szövegei megfelelö szotar es jo adag humor nelkül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422083 (188)
    2012-08-17  11:58
  9. 2012. augusztus 17. 13:23191.

    Aki nem ismeri Emikét az ne oktassa ki, és ne hőbörögjön a szóhasználat miatt. Ha nem tetszik ne olvassátok. Egyébként javaslom, hogy lazítsatok!

     

    Remélem Emike jól vagy, és a terhed is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422083 (188)
    2012-08-17  11:58
  10. 2012. augusztus 17. 12:18190.
    Kérlek, Emi nemzetközi nyelven beszél.Kicsit nagyon hosszú az Emike-saga, de megéri végigolvasni, ha ráérsz; nagyon sokat tanulhatsz belőleHa szem előtt tartod, hogy nem szabad komolyan venni, remekül feldob :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792418 (185)
    2012-08-08  22:49
  11. Torolt_felhasznalo_422083
    Torolt_felhasznalo_422083
    2012. augusztus 17. 12:01189.
    Gondolat sort folytatva, ha vagy magyar akkor kérj tolmácsot, hogy rendesen és érhetően megtud fogalmazni amit le írsz.
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  12. Torolt_felhasznalo_422083
    Torolt_felhasznalo_422083
    2012. augusztus 17. 11:58188.
    Tudod ha nem tudsz rendesen MAGYAR NYELVEN  fogalmazni az nem gond ha nem vagy MAGYAR ANYANYELVŰ DE ha az vagy akkor SZÉGYEN HOGY NEM TUDSZ MEGFOGALMAZNI egy mondatot sem, nekem ez topik zavaros, és érhetetlen.
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  13. 2012. augusztus 11. 22:40187.

    Hát köszi!!Pont leírtad ugyan azt amit gondoltam, tehát én  nem írom le mégegyszer!!De ebben a történetben, és a leírásban valami sántít!!

    De bocsi ha tévedek kedves Emike:) csak kicsit fura az írásod:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792418 (185)
    2012-08-08  22:49
  14. 2012. augusztus 11. 18:15186.
    na, bagoly mondja verébnek................
    előzmény:
    irenehavas (184)
    2012-07-31  14:37
  15. Torolt_felhasznalo_792418
    Torolt_felhasznalo_792418
    2012. augusztus 8. 22:49185.

    Nos,én is teljesen új vagyok nálatok....,sziasztok...Emike-ügyben meg főleg  teljesen  tapasztalatlan és tudatlan,leszámítva az ebből a topicból származó információkat....

     

    Végig egy dolog járt a fejemben,míg olvastam a hsz-eket.....valami nem stimm...Ha jól értelmezem,Emike édesanyja itt él,Bp.-en.Tehát ,nagy valószínűséggel itt született vagy ha nem,é.anyja mindenképpen magyar,aki talán hazajött vagy el sem ment itthonról.Emike 32 éves. Egyszerűen nem illik a képbe,hogy aki ennyire fiatal , magyar nyelvű az édesanyja ,feltételezésem szerint itt is született...Hogyan beszélhet már ilyen fiatalon ennyire magyartalanul?????? ....Főleg ,ha pedagógus volt,bocsi..Nem hiszem el,hogy ennyire el lehet felejteni.....De ez nem is erről szól...Viszont megtanulni így??????Nem értem.Világosíts fel,Emike,mert nagyon  tudatlannak  érzem most magam!!!

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  16. 2012. július 31. 14:37184.
    te milyen nyelven irsz?  ketsze kellet olvasnom hogy meg ertsem. te nem vagy normalis, az  biztos.  szegeny babyd.
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  17. 2012. július 25. 18:23183.
    Mind a két szó helyes. Meg a "teherbe rakták" is. Meg az is, hogy " tele van" ! 
    előzmény:
    millike84 (182)
    2012-07-25  18:09
  18. 2012. július 25. 18:09182.
    Hát te el vagy tévedve,mert pontosan úgy mondják helyesen ,hogy állapotos,mert az nem egy betegség és a magzatot sem nevezzük tehernek. Ha egy nő tehernek tekinti az elég szomorú.És már nem élünk a középkorban és kicsit többet tudunk a témával kapcsolatban.Akkor még normális volt a "terhes" vagy a "teherbe esett" kifejezés,de manapság ezt nem használjuk ha tudunk rá szebb szót. És szerintem te is használhatnád a fetus helyett pl. a magzat szót,sokkal szebb és magyarul van.
    előzmény:
    genre24 (180)
    2012-07-21  21:09
  19. 2012. július 21. 23:06181.

    Helyzetjelentést kérek!

    Hogy van Lemike? Hogy van a leánygenetikájú születendő?

    Kb 2 hónap van a világrajövetelig! Emike meg sehol!

  20. 2012. július 21. 21:09180.

    Ha  a  "teher"  szo  ellen  van  kifogasod,    gondold  meg,  hogy  helyesen,  magyarul,--ugy  mondjak,  hogy  valaki  "teherbe  esett"...(es  nem  azt  mondjak,  hogy  "allapotos"...)

     

    egy no"  "terhes"  a  me'g   meg  nem  szuletett  fetusszal.

    előzmény:
    millike84 (171)
    2012-07-03  15:07
  21. 2012. július 16. 11:05179.

    Mi 9 eve jottunk ki farmra lakni Adelaidebol (del Ausztralia fovarosa), nincs az a penz amiert visszamennek a varosba lakni, pedig ott is nagyon nyugodt kertvarosi reszen laktunk.

     

    De itt ahol nincs szomszed, ahol nyitva hagyhatsz ajtot, kocsit stb.

     

    Ez fantasztikus. nagyon szeretunk itt lakni

    előzmény:
    mickamacka (178)
    2012-07-06  14:47
  22. 2012. július 6. 14:47178.

    Emília,

     

    ugye Nala nevét az Ausztrália című remek filmből kölcsönözted? 

     

    mert nekem is nagyon bejött ám a film és el tudnám magam képzelni ott... farm is, meg nap is, meg boldog békeidők...mondjuk már nem annyira, de mégis igen. 

    Csodálatos apró, meg nagyobb cuccok, csipke, meg fura szemüveg autózáshoz...ott is van rúzs, nem is kevés...csípem az egész feelinget. 

     

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  23. 2012. július 4. 20:08177.

    Nem kellett volna?

    És lenne két kérdésem:

    1.Mi az a kofizás?

    2.Hol lehet tis szatyrot venni?:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704012 (176)
    2012-07-04  18:09
  24. Torolt_felhasznalo_704012
    Torolt_felhasznalo_704012
    2012. július 4. 18:09176.
    Vagyis "hótthaláloskomolyan" vetted az egészet:))))
    előzmény:
    millike84 (175)
    2012-07-04  18:05
  25. 2012. július 4. 18:05175.
    Igazad van, később olvastam visszafele,de a véleményem fenntartom....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704012 (173)
    2012-07-04  14:29
  26. 2012. július 4. 14:36174.
    Nem krizáltam, közműveltem. Már amennyire a közt lehet művelni, mert ritkán fér el benne sok mag, legfeljebb egy... amint a mellékelt ábra mutatja. :-D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704012 (173)
    2012-07-04  14:29
  27. Torolt_felhasznalo_704012
    Torolt_felhasznalo_704012
    2012. július 4. 14:29173.

    Neked is meg az előtted szólónak is: tessék előbb Emikéből visszaolvasni és utána kritizálni:)

     

    előzmény:
    kukacapja (172)
    2012-07-04  14:24
  28. 2012. július 4. 14:24172.

    A választékosság legfeljebb a hajadra igaz, bár ezt kevéssé leszünk képesek ellenőrizni :-DDDD

     

    Nem célom a közművelés, de kórházi terhet általában ápolók hordanak, nem pedagógusok.

     

    donor (latin = "adományozó") :

    Élő szövetet (szervet, vért) adó olyan személy, aki beteg vagy sérült számára ép testrészét átültetés céljára felajánlja (pl. fél veséjét, égési sérültnek bőre egy darabját). Átültetés előtt a donor egészségi állapotát, vércsoportját is alaposan megvizsgálják.

     

    A lényeg:

    - Élő szövetet adó személy

    - sérült számára testrészét átültetés céljára felajánlja

     

    Nem tudom, pedagógiailag jól magyarázom-e, de gyakorlatilg "sérült" vagy. Ez mondjuk első olvasásra is lejött, de gondoltam a figyelmetlenekre is, ezért bátorkodtam leírni :-DDD

     

    A viccet félre téve, ha ze így igaz, az félelmetes, ha meg brahi, akkor marha jó :-D

    előzmény:
    L.Emike (162)
    2012-06-18  16:00
  29. 2012. július 3. 15:07171.

    Huha.

    Van egy két rész amit egyáltalán nem értek.

    Viszont felháborítónak találom,hogy valaki a saját születendő gyerekét tehernek nevezi.

    A másik dolog Emike,ha nem akasz találkozni az "apadonor"-ral ,akkor szerintem magyarázd el neki,hogy csak donorra volt szükséged és nevelje a gyerekeit ,mert ez a te gyereked lesz.Igazából nem vagyok benne biztos,hogy ezt is jól értettem,de úgy vettem ki,hogy az apával nem volt semmiféle kapcsolatod...,mert donornak nevezted...áhhh na mind1,asszem nem is próbálom megérteni

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  30. Torolt_felhasznalo_599243
    Torolt_felhasznalo_599243
    2012. június 29. 23:13170.

     

    L.Emikének s minden fenklának hajlamot kívánok, és kinek-kinek belátása szerinti kofizást, de csak mértékkel, hogy ki ne sodródjatok! Pláne, ha ivarú kiszületlen terheitek vannak vagy pedagógusok vagytok. Az nagyobb veszély. Utóbbi. L.Emike is inkább birkákat őriz - azok legalább nem pofáznak vissza, és kutyákkal terelgetgeti őket. Kell is az elővigyázat, mert önmaga esett teherbe. Hogy el ne kódorogjon a birka!

     

    Jó éjszakát L.Emike (+fenklák), nagy örömmel olvastam ezt a topicot!

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  31. 2012. június 25. 15:33169.
    Nem isrsz semmit Nala felől..Már nincs nálad??? 
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  32. 2012. június 22. 12:06168.
    Pedagógus voltál? Nem csoda, hogy csak voltál. :D
    előzmény:
    L.Emike (162)
    2012-06-18  16:00
  33. 2012. június 20. 23:39167.
    Elnezest  kerek ---  csak beneztem, hogy az Emike, vagy hogyishivjak, meg terhelt-e?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  34. 2012. június 19. 12:11166.
    Köszönöm szépen, már lájkoltam is!  Most pedig megyek Emikéből művelődni. 
    előzmény:
    Szendeszundi (161)
    2012-06-18  15:52
  35. 2012. június 19. 08:04165.

    Nincs bajom, csak az, hogy komolyan vettem azt, amit írtál. Megbocsájtható, mert naiv öregasszony vagyok, aki a gyermekáldást és a családot komolyan veszi- Nekem kislány vagy , mert 15 évvel fiatalabb fiamnál, és 10 évvel fiatalabb gyermekemnél.

     

    Ha valóban gyermeket vársz , kívánom, legyen sok örömetek együtt a kicsivel. Mert ő nagyon hamar ráhangolódik az anyai szeretetre 

    előzmény:
    L.Emike (162)
    2012-06-18  16:00
  36. 2012. június 18. 18:53164.

    A terhem jol van es latszik is mar ahogy dulled a hasam elore. És nem lesz allitolag tobb vizsgalat, de a genetikajat meg birtak mondani. 

    Az udvarlom szerint jo is a noi genetika mert Nala elegge adrenalin es kisodro perszonalitas. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (163)
    2012-06-18  16:40
  37. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 18. 16:40163.
    Emike, ne is törődj ilyen kapanyékkal! Nehogy már egy jöttment végett sodródj ki magadból! Inkább csak vigyázzad a kiszületlen terhedet :)
    előzmény:
    L.Emike (162)
    2012-06-18  16:00
  38. 2012. június 18. 16:00162.

    Mi bajod neked!

    Nem vagyok kislany, 32 eves vagyok. Az apadonorral nem laboratori kozosules volt hanem igazi. Nem korhazi terhet horok hanem onmagam estem teherbe!

    Noi genetikaju iszen lany. Csak en valasztekosabban beszelek mint ti mert pedagogus voltam. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (159)
    2012-06-18  06:30
  39. 2012. június 18. 15:52161.
    Felül van a lájkolós ikon, az új hozzászólás alatt. Én már elhasználtam az enyémet. Nem gyakran dobálom, de itt a kiérdemlés esete forgott fenn. Most utánművelődöm Lemikéből, tisztul a kép. Tís szatyrot hol szerezhetek be? Ja és rákereshetsz face-n is L. Emikére!
    előzmény:
    guzziné (160)
    2012-06-18  11:31
  40. 2012. június 18. 11:31160.
    ez 22 embernek tetszik. Nekem is nagyon tetszik, de hogy lehet ezt jelezni? Hihetetlen ez a szöveg, honnan vetted? Szétröhögtem az agyam, ugyanakkor nagyon érdekesnek is találom. Szívesen olvasgatom. 
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  41. 2012. június 18. 06:30159.

    Te kislány ! miről beszélsz!Női genetikájú teherről. Nekem két fiam van . Akkor még nem tudták a gyermek  nemét , de nekem nem teher volt a hasamban , hanem két baba. Az egyikkel szigorlatortztam, hogy úgy izgult, hogy majdnem kiugrott a pocimból ! Nem értem ezeket a donor szövegeket ! Honnan tudja a donor, akinek családja van , hogy terhes vagy ? Ha nem akarod , hogy kiutazzon, írd meg neki, hogy nem fogadod.

    A donor természetes úton " szeretkezéssel "adta  neked hímivarsejtjeit, vagy inseminációval. Ha első az iagz, nem találtál magadnak egyedülálló partnert. Ha a második, honnan tudod a donor nevét.

    Biztos , hogy angliai udvarlód évekig  tudja az apa szerepet vállalni ? 

     

    Szóval zavaros körülmányek között , anyaságra nem éretten várod gyermeked. Ez a női genetikájú teher  ugyanis egy aranyos kislány , aki nem akart világra jönni, de megérdemli, hogy egy igazi édesanya várja őt-

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  42. 2012. június 18. 05:37158.
    Az előzmények ismerte nélkül valóban, lehet, hogy egy kicsit tömény így egyszerre. De ha veszed a fáradságot és rákeresel a korábbi topikokra (kell hozzá mondjuk idő, hogy elolvasd mindet, meg egy hely, ahol anélkül röhöghetsz sírva, hogy kirúgnának/kidobnának, stb), akkor hihetetlen élményben lesz részed!!! Megtanulsz cappogni, dürrögni, tenni, hajligatni és hasonló olyan dolgokat, amelyek nélkül nem is tudod majd elképzelni, hogy is élhettél eddig! És hát az Emike-saga igazi remekmű! Besenyő Pista bácsi szavával élve igazi cselszövevény!
    előzmény:
    unicorngirl1328 (157)
    2012-06-18  01:07
  43. 2012. június 18. 01:07157.

    hát nem tudom

    én most találkoztam először Emikével (új vagyok a fórumon)

    először vicces, de egy idő után elviselhetetlenül idegesítő, legalábbis számomra 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  44. 2012. június 17. 15:18156.

    tudjátok, hogy kezdtek átváltozni?? 

     

    és micsinál az Antarktiszon? igét hirdet a nyelvújításról? 

     

    sztem a szakkönyveidet nyugodtan hagyd otthon, javasasszonya van! színes bőrű! ezért kitörölheted a könyveiddel...meg tudja, a végén megvúdúz.

     

    helyette gézt vigyél 15 kilót (5 kiló elég ruháknak),mert a fejed borogatásához szükséged lesz rá és a farmon nem hinném, hogy találsz patikát! 

     

     

    előzmény:
    perezosa (135)
    2012-06-16  07:14
  45. 2012. június 17. 15:12155.

    Akkor ő nyelvújító?? olyan neológus féle? 

     

    (de ha pedagógus, akkor gyerekeknek milyen nyelvet tanít? Amit aztán saját anyjuk sem ért meg? )

    előzmény:
    maiju (122)
    2012-06-15  16:06
  46. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2012. június 17. 11:15154.

    Jájj, tényleg, csak benenm maradt meg a fődön kívüli.

     

    Na, de ezek szerint Nala is eltanulta az állatokkal vigasztalódást.

    előzmény:
    maiju (150)
    2012-06-16  22:41
  47. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. június 17. 09:01153.

    Köszi...köszi....köszi !!!!

     

    előzmény:
    perezosa (135)
    2012-06-16  07:14
  48. 2012. június 17. 06:43152.

    A kofizás nem tehető meg!!! A nagymamám nagynénjének az unokahúga is így vesztett rá! Féktelenül kofizott aztán bukott nő lett ! Ez semmiképpen nem történhet meg hiszen jönnek a terhek és megfelelő magasztos hangulatban kell fogadni őket.

     

    Egyébként meg ne ezzel töltsd az időd,hogy fórumozol, hanem keresd számomra a megfelelő izmos vörös állat (i) ápolót.

    Csak arra gondolj,hogy lassan az exterheidnek már bió répa pürét kell enni és,hogy lesz így biórépa ,ha nem teszel érte?????

     

    2hét múlva akkor utazom veled vissza a rancsra , már csomagolok.

     

    A kofizást meg felejtsd el, a védőnőd is ezt mondaná! Hallotam ,hogy egyszer egy golfozónőnek kiesett a terhe egy nagy ütéstől. És megölt egy idős angol arisztokratát, aki lévén földhöz ragadt dolkoggal nem foglalkozott, így nem tudta, hogy lengő teher alá ne állj!

     

    előzmény:
    L.Emike (145)
    2012-06-16  20:50

Címlap

top