Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rettenes gondok

L.Emike
Létrehozva: 2012. június 14. 12:48

Kedves barataim!

 

Nagyon nagy bajban vagyok. Szeptember 22-re ondolaltak az orvosok a masodik versegi terhem kiszuleteset aki noi genetikaju lesz.

Van itt angliaban egy udvarlom aki orommel vesz részt Lily Alana gondozasaban ugyanis ezt a nevet szanjuk a tehernek. De az apadonornak is elmondtam hogy terhet horok. Neki van felesege meg ket noi genetikaju gyermeke en nem akarok tole se penzt se kapcsolatot. De o ki akar utazni ide idoszakos latogatasra amit en nem fogok kultivani.

Ottonak lett asszonya akivel a hazassag is megtortent es terhet hor. Beszeltem Ottoval aki azt mondta en nem jo asszony voltam mert azt mondtam neki hogy a teher csak az enyem, amit el is fogadott de ez az asszonya maskepp gondolkodik.

Nala kisodor magambol kerem a segitsegeteket. Regen nem irtam iszen rengeteg dolgom van az allataimmal itt videken.

  1. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 14:1751.
    Ha úgyis vidéken élsz (hol is?), akkor a kutya nem tudna róla Londonban. Én meg hallgatok, i promise :D
    előzmény:
    L.Emike (49)
    2012-06-14  14:14
  2. 2012. június 14. 14:1650.

    Csak nem beteg?  

     

    előzmény:
    L.Emike (45)
    2012-06-14  14:07
  3. 2012. június 14. 14:1449.
    Udvariasan banik velem es jokepunek gondolom. Mi azt beszeltuk hogy nyilvanosan nem horhatok terhet tole. Miert mondod ezt? Kellene titokban hornom a terhet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (48)
    2012-06-14  14:10
  4. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 14:1048.
    Megjegyzem, gyönyörű pasi, vétek nem szaporítani, szóval húzz bele! 
    előzmény:
    L.Emike (45)
    2012-06-14  14:07
  5. 2012. június 14. 14:1047.

    Nala majdhogy 13 evesen kerult hozzam igy nehez az udvarlomnak elfogadni iszen mar lassan felnott korba er.

    En nem varom a beleszolast, o foglalkozzon csak velem. Meg segit nekem elfogadni ami a csaladomban tortent. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704012 (44)
    2012-06-14  14:06
  6. Torolt_felhasznalo_704012
    Torolt_felhasznalo_704012
    2012. június 14. 14:0946.
    Jézusom Emi! Csak nem valami nagykutyát fogtál ki magadnak?
    előzmény:
    L.Emike (45)
    2012-06-14  14:07
  7. 2012. június 14. 14:0745.
    Megelozest hasznalunk iszen az udvarlom nem hetkoznapi ember igy nem lehet versegi terhe.
    előzmény:
    Darling (40)
    2012-06-14  14:01
  8. Torolt_felhasznalo_704012
    Torolt_felhasznalo_704012
    2012. június 14. 14:0644.

    Emike! De jó újra olvasni téged!

     

    Mesélj sokat, olyan régen írtál. Azt írod, Loui nyugodt gyerek, neked meg a teher miatt egyébként sem árt a pihenés, szóval rajta! 

    Az udvarlódat én sem értem. Ha szívesen segédkezik majd a mostani terhed gondozásában, igazán terelgethetné finoman kicsit Nálát is.

    Homályosítsd fel, hogy Nálá "csatolt rész" a kapcsolatotokban. Sőt a kis Loui is. 

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  9. 2012. június 14. 14:0543.

    A hernyoba kotes csak friss kiszuletettekre bir hatni.

    Vannak a birkak amiket reggel szelnek eresztek este meg behivom oket a mezorol. Van a kertben kutya, macska, a tyukjaim,  es bent van a lakasban pagaj. 

    előzmény:
    pihe** (35)
    2012-06-14  13:56
  10. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 14:0342.
    Perszehogy! Biztos vudubabát szorongat közben a térdeivel :D Biztos hatás! 
    előzmény:
    Darling (40)
    2012-06-14  14:01
  11. 2012. június 14. 14:0341.

    De mit szol majd a felesege ha idoszakosan kijar angliaba hozzam? 

    Nalanak mindig a negerek tetszettek nagyon ez szerintem amiatt van hogy kint éltunk New Orleansban. 

    előzmény:
    Nyina. (34)
    2012-06-14  13:55
  12. 2012. június 14. 14:0140.

    "szexualitasos kapcsolat"  Ez óriási. :-)

     

    Te, és most mit csinálsz, hogy az angol udvarlódtól ne legyen terhed? Erre is van a néger mamának tuti tippje? :-):-)

    előzmény:
    L.Emike (33)
    2012-06-14  13:52
  13. 2012. június 14. 14:0139.
    hát az a hat ökör, akivel egy testben él :DDD
    előzmény:
    pihe** (35)
    2012-06-14  13:56
  14. 2012. június 14. 13:5938.

    A néger mamába bele se merek gondolni...eddig még valahogy nem futottam össze Emikével, ami abszurd, mert évek óta olvasok, szóval most meglepődtem rendesen.

     

    Nem igazán tudom jól követni az eddig kiszült terhek és azok genetikái, valamint a hozzájuk tartozó apák (vérszerinti, valamint nevelő jellegű) folyamát. Valaki segítene, mert kisodródtam!

    előzmény:
    L.Emike (19)
    2012-06-14  13:29
  15. 2012. június 14. 13:5837.
    Jesszusom, Nále mellé megint egy gyerek???  Már úgy hiányoztál.....a hülye dolgaiddal együtt.......nesze  megújult nlc.!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  16. 2012. június 14. 13:5836.
    Szegény gyerek. És még mindig szopatod? :-) Vagy szegényt kicsavartad már a rongyból? :-D
    előzmény:
    L.Emike (29)
    2012-06-14  13:46
  17. 2012. június 14. 13:5635.

    hála legyen a magasságosnak, hogy veled tulajdonképpen minden a szokásos:)))

    Nálánál nem tudnád az összekötözési metódust alkalmazni, amit a sámánnéni javasolt? hátha nagyobbaknál is beválik, nehogymár kisodródj magadból :((

     

    milyen fajta állataid vannak, hogy folyton el kell látnod őket? 

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  18. 2012. június 14. 13:5534.

    Jaa én azt hitte Ottó vére. Nos akkor Végülis Attila h nagyon szeretné látni a gyermekedet akkor engedd meg neki de mondd mag neki, hogy ne csináljon belőle rendszert.

    Az miért baj ha Nálának néger barátnője van? Hiszen téged is néger mama oktat..És gondolj bele milyen szép teher lenne ha egy néger lánynak indián fiú lenne az apadonorja

    előzmény:
    L.Emike (27)
    2012-06-14  13:40
  19. 2012. június 14. 13:5233.

    Nem az o dolga ez. Ovele programokra jarunk es szexualitasos kapcsolat.

    Nem annyira turi a gyereket. Louie tetszik neki azt ondolata. 

    előzmény:
    maiju (30)
    2012-06-14  13:46
  20. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. június 14. 13:4832.
    "szopassam"
    előzmény:
    L.Emike (29)
    2012-06-14  13:46
  21. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. június 14. 13:4731.
    Lájkollak.
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  22. 2012. június 14. 13:4630.
    Emiii, úgy hiányoztál már!Jó nehéz lehet most neked. Egyáltalán nem akarsz találkozni az apadonorral? Az udvarlód nem segít jó útra terelni Nálát?
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  23. 2012. június 14. 13:4629.

    Becsavarta egy rongyba es a kezeit leszoritotta. Azt mondta csak szopassam es maskor meg aludni fog. Nagyon jo kedelyu egy gyerek es nyugodt csondes.

    Louie a versegi fiam.  Ket eves lesz oktoberben.

    előzmény:
    Darling (25)
    2012-06-14  13:39
  24. 2012. június 14. 13:4028.
    Na végre!
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  25. 2012. június 14. 13:4027.

    Nem Otto akar meglatgatni hanem a terhem apja aki Attila vegulis.

    Otto csak azzan sodor ki magambol hogy en hazudtam neki  hogy a teher a noje o csak apadonor. Mert a mostani asszonya  szerint a ferfije is a gyerek.

    Nala rettenesen viselkedik. Nem akar az iskolajaba menni es rossz arcu baratai vannak meg megint neger baratnoje. Ezekhez feszul.nc h 

    előzmény:
    Nyina. (23)
    2012-06-14  13:32
  26. 2012. június 14. 13:3926.
    Leirasod szerint - ha jol ertettem - terhelt vagy?
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  27. 2012. június 14. 13:3925.

    Avass már be a neger mama titkába, légy szíves. :-)

     

    Egyébként ki az a Louie?

    előzmény:
    L.Emike (19)
    2012-06-14  13:29
  28. Torolt_felhasznalo_464050
    Torolt_felhasznalo_464050
    2012. június 14. 13:3924.

    Öhm, valaki fel tudna világosítani hol maradtam le és mióta hívják a lány nemű gyereket női genetikájúnak? O.o

    Vagy nem ártott volna az orvosira járnom?

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  29. 2012. június 14. 13:3223.

    Emike! Ha nem akrod Ottó látogatását kultiválni, akkor mondd meg neki hogy nem látod szívesen.Bár szerintem ha megengeded neki, hogy meglátogassa a közös terheteket, abból még nem lehet gond... Hidd el ha, az ő asszonya kiszüli a terhét, akkor már azzal a teherrel fog foglalkozni és nem a tiéddel

     Nálá mivel idegesít? Ha nagyon nehezen viseled, szerintem nyugtatózd be :) És azért írhatnál többet néha igazán...

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  30. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 13:3222.
    Kihagytad a leglényegesebbet, hogy egy igazi, békebeli HÖLGY :) 
    előzmény:
    TCS (20)
    2012-06-14  13:29
  31. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. június 14. 13:3021.

    Emikeeeeee! Már csak te hiányoztál.

     

    Szerintem túlzásba viszed a "terhelést"!

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  32. TCS
    TCS
    2012. június 14. 13:2920.

    Hát, Emike egy időről-időre felbukkanó, társkeresési, családalapítási problémákkal küzdő csodalény.

    Amúgy nem fut százzal, de mulatságos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_109873 (13)
    2012-06-14  13:15
  33. 2012. június 14. 13:2919.
    Nem elunk együtt es  Louie se sirt sokat. A neger mama megmutatta mit kell tenni a frissen kiszuletettekkel hogy ne sirjanak soha.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (17)
    2012-06-14  13:26
  34. 2012. június 14. 13:2818.
    Kérnél belőle te is?
    előzmény:
    ruganyoshusi (14)
    2012-06-14  13:16
  35. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 13:2617.
    Az udvarlód nem öreg már egy kicsit a gyerekezéshez? Vajon hogy fogja tolerálni a gyereksírást? :)
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  36. 2012. június 14. 13:2016.

    Jaj, atyaég, hallottam már a híres emikéről, de felülmúltad mindazt, amit írtak rólad.

    Ezért érdemes élni...

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  37. 2012. június 14. 13:1915.
    Durva anyag lehet, de ha megnézed a régebben indított topikjait, látható, hogy régóta él vele :DD
    előzmény:
    ruganyoshusi (14)
    2012-06-14  13:16
  38. 2012. június 14. 13:1614.

    ismét van min röhögni 

    XD!

     

    mit szedsz be mielött megfogalmazod a topicnyitót ?

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  39. 2012. június 14. 13:1513.

    3x kellett elolvasnom, de meg most sem ertem a topikinditot.....

     

    Ez vicc????

     

    Google (vagy milyen) forditot hasznaltal? Fele sem ertheto.....

     

    Szerintem allat tartasban fenomenalis vagy, az internetet pedig hagyd az arra valo embereknek..... 

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  40. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2012. június 14. 13:1312.

    Te jószagú atyaúristen!

     

    Mér' zárták be a Lipótot?????  

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  41. 2012. június 14. 13:1211.
    Terhelt allat egy topiqot ondolaltal nekunk, asszem eszt kultivalni fogjuk mind.
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  42. 2012. június 14. 13:1210.
    Van egy nem versegi fiam Nala. Az elso versegi terhem elmult kapcsolatomtol Ottotol szuletett ki New Orleansban. Ez a versegi terhem egy magyar ferfitol van de o idoszakos kapcsolat volt. Az angol udvarlomtol nincs terhem.
    előzmény:
    Darling (8)
    2012-06-14  13:05
  43. 2012. június 14. 13:089.

    Te tényleg bajban vagy 

    De nem az ondolált terhed miatt  

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  44. 2012. június 14. 13:058.

    Mi a helyzet az első terheddel?

     

    Lesz majd harmadik terhed is az angliai udvarlódtól?

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  45. 2012. június 14. 13:047.
    hát ez odabasz ecsécskéim
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  46. 2012. június 14. 13:036.
    Segitsetek kerlek, en egy bekebeli eletet alakitottam ki itt angliaban magamnak. Nem akarom az idoszakos ferfi latogatasat. Mit tehetnek? Ondolajam azt hogy nem tole horom megse a terhet?
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  47. 2012. június 14. 13:015.

    Jaj de jó, hogy újra itt vagy. Remélem, jól szórakozunk majd megint.

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  48. 2012. június 14. 13:004.
    Baromi jó, mint egy 10000 éves lányregényben :D :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  49. 2012. június 14. 12:563.
    Hogy tudsz ilyen szövegeket kanyarintani ?
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  50. 2012. június 14. 12:532.

    De jó!!! Végre egy jó topik lesz:)

     

     

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48

Címlap

top