Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Észak-Amerika napjainkban

hus
hus
Létrehozva: 2011. október 12. 02:47

Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam.  Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.

 

Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.

 

 

Ez a topik is mint minden topik  szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.

  1. hus
    hus
    2016. Április 28. 04:559801.

    En is ugy gondolom, hogy ha valaki le tudja gyozni, az Trump. Tudod miert, mert Hillarynak is es Trumpnak is  van eleg vastag bor a kepukon, ha a sajatjukert  kell harcolni.


    Tenyleg nem lehet Hillaryt csak 1-2-re legyozni, az elnoksegert meg kell dolgozni, nem adjak csak ugy, plane, ha a republikanusok nagy resze is az elso helyezett ellen van.


    Habar ma hallottam, hogy tobben is Trump melle alltak, akik idaig nem akartak.


    Hillary vedte Billt, ahogy csak tudta es mindennel, amivel csak tudta.


    Pedig piszkos nagy pofont adott neki Bill az egesz vilag elott, amikor bebizonyosodott, hogy Monika nem csak egy kosza hir.  Nem csodalom, hogy kinn kellett neki aludni a folyoson.  Csupan csak azert, mert a vilag tudomasara jutott. Bill is feleskudott a Bibliara, hogy az igazat fogja mondani. 


    Ugy latom az elnokoknek, minisztereknek hazudgalni kell, ha munkat akarnak a neptol. Ez szinte termeszetes lett.  Maskor majd fogom mondani, hogy milyen elnok  es miniszter az, aki nem hazudik?  Bisztosz dili.  Mert nem normalis, az szent. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9800)
    2016-04-27  21:31
  2. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 27. 21:319800.

    az este nagyon erdekes beszelgetest hallgattam Roger Stone-nal az ejfeli musoromban. 


    O volt az aki lemondott valamikor aprilisban azt hiszem Trump kampany menedzsere volt. Allitolag jelenleg valami 3 media ki is tiltotta.. 


    szoval annak ellenere hogy lemondott, nem haraggal ment el, tovabbra is Trumpnak dolgozik, es igen erdekeset mondott arra a kerdesre hogy Trump tud e gyozni Hillary ellen. 


    Azt mondta, hogy ha EGYALTALAN LEHET GYOZNI, AZT CSAK TRUMP tudja megtenni, mert NEM FEL ELMONDANI HILLARYROL AMIT MUVELT A NOKKEL MIKOR A DRAGA FERJE VOLT AZ ELNOK. 


    Teljesen elkepeszto dolgokat mondott, hogy mit muvelt Hillary a nokkel, hogy voltak megfenyegetve, kovetve, ablakai betorve, kocsi gumik kiszurva, magyarul teljes megfelemlites alatt voltak tartva, es mind ezt a PISZKOS MUNKAT HILLARY tette, aki most A NOKERT HARCOL!!!! 


    Szerinte, T az egyetlen aki ezeket elo meri hozni, az osszes "elit" akik mind sogor/komasagban vannak errol a temarol tabu beszelni. 


    Clintonnak allitolag tobb szaz mocskos noi ugye volt, akiket mind Hillary kisszasszony "intezett" el. 


    allitolag privatban a F szo a kotoszo, es nem csak hogy durva, lenezo a dolgozok fele akik korulotte voltak/vannnak, hanem kozonseges, diktator. 


    szoval sok mindent mondott, csak azt nem hogy egy nagysagos asszony.. 


    ezek persze mind olyan dolgok akik csak korulotte voltak tudhatnak, kifele igy aztan mutathatja a nagy mumosolyat.. 


    minden esetre, ha elnoki szekbe kerul, sem fog szamomra semmit jelenteni, nint mar irtam, a REPUBLIKANUS PARTNAK LESZ KOSZONHETO. 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  3. 2016. Április 27. 18:169799.

    A jelek azt mutatjak, hogy a haboruzas, lazongas, gyulolet nagyobb mereteket fog olteni ha Trump nyeri meg az elnokseget. Mar most mit muvel az ellenzek.  Ma vagy tegnap tortent, Anaheim Californiaban pepper-sprayel spriccelte'k a Trump melleti tabort, termeszetesen a rendorseg "keresi" oket. Ha Trump nyer, a nagy varosok hasonlitani fognak Ferguson, Baltimorhoz.  Az igaz, Hillary jol felkeszult, de eppen az elmult politiakai tevekenysege, hattere bizonyitja hogy nem jo elnok anyag.  Habar a mostani honatyank sem volt elnok anyag, neki meg gyakorlata sem volt, megis bejutott az elnoki szekbe. 

    előzmény:
    hus (9798)
    2016-04-27  06:13
  4. hus
    hus
    2016. Április 27. 06:139798.

    De a part jaratta le magat, nem kellett masnak.  A republikanusok  vezeto emberei voltak az elsok, csak nem vette a tomeg idoben eszre.


    Inkabb lehet szamitani arra, hogy barmi is lesz az eredmeny, az indokolni fogja a gyenge lelkeknek a "haboruzast", mert a tet igazan nagy lesz.


    Kivancsi leszek, ha Trump nem eri el a pontszamot, akkor mit fognak csinalni es milyen valtozasokat fognak csinalni elotte.  Viszont mar annyira vilagos a szandekuk, hogy mindenki ugy figyeli oket, hogy olyan oriasi es ordito kulonbseget nem fognak tudni csinalni.


    Emlekszem Bob Dole egyik alkalommal azt mondta, hogy nem folytatja tovabb a versenyt, mert csalas tortent, de  nem akar ebbol egy botranyt, inkabb kilep. Teljesen emlekszem ra, hogy milyen szomoru volt. Ezeret is allt mosts Trump melle. Nem tudom figyelted-e.


    A nagy kuzdelem inkabb a ket valasztott  jelolt kozott lesz, az lesz majd veres kuzdelem. Az eredmenye is, inkabb akkor lehet szamitani lazongasokra, mert a vesztes felnek nem fog tetszeni elveszteni a Legfelsobb Birosag 3 tagjanak kijelolesetol valo eleseset. Ez a felelem kiseri vegig a republikanusokat.


    Az igazsag az, hogy Hillary nagyon jol felkeszult es jo elnokanyag, politikai gyakorlata nagy.


    Minden republikanusnak meg lehet az oka tartani a felkeszultsegetol. Nem csak Trumpra kell rafogni, ha nem nyerne meg, hogy az o hibaja.


    Habar Trumpnak van egy elonye, a testvere magas pozicioban van a birosagnal.


    Epp ez volt az, amikor Cruz azt mondta, hogy azert nem nyerhet Trump, mert akkor a testveret jo helyre teszi.  Nagyon irigy egy ember lehet.  Hat o kit rakna be, ha a testvere ilyen magas helyen lenne? A szomszedot?


    Ja igen, Kennedy is a testveret maga melle tette. Igaz, sajnos mindketto a politika aldozata lett. 

    előzmény:
    Tova (9795)
    2016-04-27  00:25
  5. hus
    hus
    2016. Április 27. 05:519797.

    Igy jart ma este  Mr Kavics es Mr Cruz is  oda szurtak maguknak. Azert nem kellett volna igy onvedeni magukat es partjukat a neppel szemben.


    Valamelyik nap, hogy  "gyerekek" iranyitjak az RNC-t. Igy  vagni maguk alatt a fat. De ezzel nekik kell elszamolni a nep fele.


    En is sajnalom az allatokat, hogy ilyen korulmenyek kozott kell nekik megvivni csatajukat.  De ugye ez az embereken mulik, ok csak vedekeznek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9794)
    2016-04-26  06:34
  6. hus
    hus
    2016. Április 27. 05:319796.

    Houstonkam, mara valtozasok tortentek. Az emberek szeme maskepp latott. 


    Trump megnyerte mind a 5 allamban a republikanusok elso helyezettje lett nem is kevessel.


    Tiz perccel, mielott zartak volna a szavazohelyisegek, adott egy beszedet, amiben azt mondta, hogy  Hillary fogja megnyerni az elnoki valasztast es Trump lesz az alelnok.  Meg hasonlokat.


    Nagy sokk erhette a mocsoksag ellenere sem tudott produkalni, pedig minden segitseget minden honnan megkapott.  Nem kis nepszerusegre tett szert. 0 ponttal zart ma. Legalabb is az elobb azt mutattak. Lehet, hogy felkap 1 szem tamogatot. 


    Jolfesult baratod oriasi gyozelmet aratott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9793)
    2016-04-26  06:31
  7. 2016. Április 27. 00:259795.

    Ugy gondolom, hogy a Repek nagyjabol 1 velemenyen vannak Trumpal, de megis felnek hogy lejaratja a partot, akkoris ha igaza van. Es ha megvalasszak, akkor az elszant ellensegei- akiket mar most felhergelnek Sorosek es tarsai- fel duljak az orszagot, veszelyben lesz mindenki aki osszekottetesben van vele. Milyen pataliat rendeztek Chicagoban es mashol is, meg mielott odament volna.  Szervezett, fenyegeto tuntetesek az egesz orszagban. Lehetseges hogy a republikanusok ettol felnek. Nem biztos, de lehetseges. 

    előzmény:
    hus (9792)
    2016-04-26  03:53
  8. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 26. 06:349794.

    EZT a kepet nezve azert szeretnem tudni hogy hol vannak a nagy allat baratok!!!!!! mert en ahogy nezem az eleven szurkalt szegeny allatot, hat igen csak NEKI DRUKKOLOK... JOL TETTE HOGY FELSZURTA A SZARVARA A TORREADOR YOUKNOWWHAT!!!! 


    szerencsetlen , tehetetlen allat... :(((( 

    előzmény:
    hus (9792)
    2016-04-26  03:53
  9. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 26. 06:319793.

    en tudod, nem nezek tv-t, es Isten ugyse nem is hianyzik.


    de a radiobol tudom, hogy az osszes media MEGMAGYARAZZA, HOGY AMI MOST FOLYIK EZ TELJESEN TORVENYES, NORMALIS ES MINDIG IS IGY FOLYT.. 


    csakugye nem volt egy KIVULALLO , aki megkavarja a kakit.. igy a nep , butan tartva, eleg jol elvolt a hires demokratikus szabazassal.


    aztan most hogy KIDERULTEK A DISZNOSAGOK, HAT MEG KELL MAGYARARAZNI A SOK BUTANAK, MARMINT A NEPNEK, HOGY DE KEREM EZ SZABALYOS, TORVENYES, ES JOGOS..


    a Trump a BUTA, hogy nem tudta, hogy nem SZAKERTOKET vett fel, es hogy egyaltalan mit is akar azok kozott AKIK TUDJAK HOGY KELL EZT CSINALNI. 


    te ide figyelj... 


    en vegeztem veluk... abban biztos lehetsz... 


    tudod, regen pofazok itt a sok marhasagrol ami folyik, de hogy ennyire HULYENEK NEZNEK MINKET... AZ AZERT NEM MINDEGY. 


    es meg azt sem ertem, hogy van aki EZEK utan is a nagy konzervativ Cruz elvtarsra szavaz, Kavicsrol mar nem is beszelek... 


    ma meg azt is elohozta egyik nagy REPUBLIKANUS MEDIA POFAZO, HOGY HAT LINKOLN IDEJEBEN IS MAR IGY VOLT.... 


    mintha EZ mintseg lett volna... 


    magyarul most kiderult, hogy vegeredmenyben UGY JATSZANAK, CSURIK, CSAVARJAK A VALASZTAST AHOGY EPPEN AKARJAK. 


    KESZ! 


    nincs itt nepszavazas, meg hogy a nep kit akar... ugyan mar! 


    ---


    Hillary viszont szerintem KRONIKUS BETEG, MERT HA VALAKI EN TUDOM HOGY EGY KOHOGES MILYEN.. 40+ evig hallgattam. meg mondtam hogy "cough it up"... no kerlek, neki is ugy teli a tudeje, hogy csak ugy horog, es teli van slejmel... mond hogy en mondtam! 

    előzmény:
    hus (9792)
    2016-04-26  03:53
  10. hus
    hus
    2016. Április 26. 03:539792.

    Lattad a mai fejlemenyeket?   Hat meg a TV-ben sem tudtak megallni  nevetes nelkul.  Az egyik musorban tobbszor is felnevettek most este.


    Mi lesz most holnap, ha ugy dontott Mr Kavics es Mr Cruz, hogy ennyi honap utan meg is osszeallnak es osszepreselik Trumpot? 


    Jaj de a veget jarhatja mar a tarsulat, ha erre vetemedett. 


    Minden erovel adjak a lovat Trump ala. Meg ilyet nem is lattam. 


    Na holnap nagy nap lesz megint. Ezen a nagy napon mit er el a ket vesztes, aki mindig azt beszeli be maganak, hogy ok a nyertesek, nem tudom.


    Ez olyan, mint a WC-s eset, na mi van a labuk kozott, ahogy eppen erzik, olyan WC-re toppannak be. 


    Azert a republikanusoknak sikerult bemutatni, hogy nem szabad legkozelebb kampanyt  rendezni. 


     


    ---------------------> kellemetlen helyzet

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9788)
    2016-04-25  03:20
  11. hus
    hus
    2016. Április 26. 03:399791.

    Erdekes, ahogy leirod, hogy mennyire nem szeretsz ide jarni es magyarul irni, meg figyelemmel is kisernek.


    Mondd meg apukadnak, hogy nem csak azt figyelje, hogy magyarul irsz, hanem azt is, hogy mit jelent amit leirsz.


    ppen azert, amiert irod id, hogy ezert mashonnan kizartak volna mar reg benneteket.


    Elhiszem neked, hogy nem vagytok olyan rosszak es utaltok ide jarni, de nem mondhatnad meg apukadnak, hogy mashova is jartok, hiszen elobb is irtad, akkor ezt nem hagyhatnatok ki?


    Vagy  maradjatok, ha akartok, csak ne irjatok olyanokat, ami miatt esetleg kizarnanak benneteket errol a forumrol.


    Olyan egyszeru pedig. 


    Nem ertem apukatok miert eroltet benneteket, annak nem jo vege szokott lenni. Meg a vegen  teljesen megutalajatok ezt a szep nyelvet.


    Vagy apuka is nagy csibeszkent viselkedhet, ha mindezek ellenere ide jarat benneteket.  


    "HAt  megmondom  neked  mi  lesz  "Kellemes",  hus----


     


    majd  amikor  mar  nem  KELL   magyarul  csevegnem  az  interneten.  No, de  apa  azt  mondja:  "amig  az  en  ha'zamban  elsz,  azt  csinalod  amit  en  mondok"---es  figyel  engem  hogy  gyakorolom-e  a  magyar  irast.


     


    Akarod  tudni,  hogy  M I   a  NAAAAAAGY  baj?  Az,  hogy  a  Magyarok  alltalaban  toleransak  es  udvariasak,  es  nem  nagyon  "rugnak ki"   vagy  "zarnak  ki"   senkit  a tarsasagukbol. 


     


    Azokra,  amiket  ide  a  Jucak ,  no  meg  en  is,  ide  mar  beirtunk  evek  ota,---  azokert, MASHONNAN   mar  regen  kizartak  volna.


     


    Pedig,  hidd  el,  nem  is  vagyunk  olyan  "rosszak"   csak  eppen   utalunk  nap-nap  utan  itt  lenni.


     


    B0-o-o-o-o-ring!!!!


     


    Csau  "


     


    Erre valaszoltam, hogy ne kelljen visszakeresned es erthetobb legyen.

    előzmény:
    megprobalom12 (9781)
    2016-04-22  02:21
  12. hus
    hus
    2016. Április 26. 03:279790.

    Houstonkam bizony eleg nagy problema az, ha valaki nem tudja, hogy mi van a laba kozott.  Mindegy, hogy mi van ott, o maskepp latja, erzi.


    De azt a nyomorult WC helyzetet nem ugy kellene megoldani, hogy lehetoseget adni  tobb szennyre, mert ugye megmondani barkinek is, hogy melyik WC-t hasznalja, azt majd nem lehet.A gyerekeket is majd ugy kell kiserni a WC-re, hogy minden korulmenyek kozott jol erezzek magukat legalabb addig, amig a dolgukat elintezik.


    Helyet adni a bunozoknek, ha esetleg tortenik valami problema, akkor meg ra sem lehet fogni, hogy nem azert ment az illeto a WC-re, hogy 


    elkapja a szerelem büvköre, mas fontosabb lett volna, de azt is belejuk szzorult valami massal egyutt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9784)
    2016-04-23  21:53
  13. 2016. Április 25. 18:239789.

    Nem hiszem hogy a muszlimok is jo szemmel nezik az ilyen dolgokat. Lehet hogy o"k talalnak megoldast ra: Pl. megtiltjak asszonyaiknak a nyilvanos illemhelyek hasznalatat (otthon vegezze el a dolgat) es ha noi transgender megy be a ferfiakhoz, azt majd megeroszakoljak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9788)
    2016-04-25  03:20
  14. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 25. 03:209788.
    Transgender Restrooms and Fitting Rooms? 162,000 Sign 'Boycott Target Pledge' in 1 Day

    (CNSNews.com) – A pro-family group has launched a boycott of Target after the retail store made it clear on Tuesday that its bathrooms and changing facilities can be used by anyone according to their gender identity.

    The American Family Association said that more than 162,000 citizens signed its #BoycottTarget pledge within 24 hours.

    “Corporate America must stop bullying people who disagree with the radical left agenda to remake society into their progressive image,” AFA President Tim Wildmon said in a statement. “#BoycottTarget has resonated with Americans.


    In a statement on its website, Target said Tuesday that transgender individuals are welcome to use any bathroom that fits the gender they identify with.

    We believe that everyone—every team member, every guest, and every community—deserves to be protected from discrimination, and treated equally. Consistent with this belief, Target supports the federal Equality Act, which provides protections to LGBT individuals, and opposes action that enables discrimination,” the retail chain said.


    -------------------


    NEPHULYITES MAGAS FOKON!!!!!! 


    NOW..ISN'T THIS SWEEEEEEEEEEETTTTTTTTTTTT 


    Right now, our teams are working across the store to identify areas where we can phase out gender-based signage to help strike a better balance. For example, in the kids’ Bedding area, signs will no longer feature suggestions for boys or girls, just kids. In the Toys aisles, we’ll also remove reference to gender, including the use of pink, blue, yellow or green paper on the back walls of our shelves,” it added.


    ----------------


    CSODALKOZUNK MEG EGY KET GENERACIO ES A FERFIAK AZT FOGJAK HINNI HOGY NOK.. A NOK MEG HOGY FERFIAK.. 


    no nem baj... majd a muszlamok megoldjak! Ugy nezem ott jobban tudjak hogy a ferfi FERFI.. es a no ... NO!!!! 


    MERT AZ AMERIKAI IFJUSAGOT MAR UGY ELHUGYITIK HOGY NEM TUDJA HOGY FIU E VAGY LANY! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9787)
    2016-04-25  02:15
  15. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 25. 02:159787.

    nezd, szemunk latara valtozik at a tarsadalom. 


    Vannak a kis csoport (liberalis) NAGYON NAGY POFAVAL, es megtanitjak mar az ovodaban hogy TOLERALJ.


    mert ha neked ne adj Isten , veletlenul MAS A VELEMENYED, AKKOR ROGTON BIGOT, NEONACI, MEG FASISZTA VAGY. 


    es ugye ki akar az lenni? 


    JOL KI VAN EZ TALALVA, NE AGGODJ, TUDJAK MIRE KELL AZ IFJUSAGOT MAR KORAN AGYMOSNI! 


    valamelyik nap errol beszeltek a radioban, hogy szep lassan, de a tarsadalom ugy alakul hogy MINDEN, ERTED MINDEN ELFOGADOTT, ES IDOVEL TELJESEN NORMALISNAK TUNI DOLOG LEGYEN. 


    magyarul, a KOZOS GONDOLKODAS, 


    AZ EGYENI LASSAN MEGSZUNIK! ES VELE A SAJAT VELEMENY IS... 


    A birkakat meg konnyu terelni... egy karamba.. 


    persze, egyrol megfeletkeznek a nagy okosok... hogy minden CSAK IDEIG ORAIG TART! OROKKE SEMMI! 


    OK IS!!!

    előzmény:
    Tova (9786)
    2016-04-24  22:03
  16. 2016. Április 24. 22:039786.

    Hat igen, tiszteletben kell tartanunk a a nep 1-2%-nak a kivansagat, ne hogy megsertsuk a "jogaikat", a tobbse'ge' nem szamit.  Es ez a hulyeseg nem csak a WC-kre vonatkozik, hanem a locker room oltozok, zuhanyozo helyekre is. Buzgo partfogok mar bojkotaljak North Carolinaba valo utazast, mert torvenyt hoztak a kozoskodes ellen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9784)
    2016-04-23  21:53
  17. 2016. Április 24. 00:489785.

    Es mindig ugyanazon a gepen ir......

    előzmény:
    Bagoly (9783)
    2016-04-23  18:26
  18. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 23. 21:539784.

    miutan vannak akik nem tudjak hogy fiu vagy lany, fogalmus sincs mi van a LABUK KOZOTT.. EZ MOST A LEGNAGYOBB ES LEGFONTOSABB PROBLEMA...legalabb is EZT akarjak velunk elhitetni..  MELYIK WC -re MENJUNK??????????????


    errol beszelnek... hogy a fontosrol ne kelljen! 


    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  19. 2016. Április 23. 18:269783.

    Kislany? Ugy tudom agg bacsi, akit reggel odatolnak a gep ele es szorakoztatja magat. Neha elgurul a kavinton, akkor megakad az agya es par napig pihen, aztan ujra megindul (mar ahogy); uj nevet vesz fel (persze, a regire nem emlekszik); s elorol kezdi a meset: hol volt, hol nem volt, egy apa, aki a jezsuita atyaval meg a pragai forabbival egyuttesen raparancsolnak, hogy jojjon ide es tanuljon magyarul. Ennek mar testverek kozott is 20 eve! Csau-csau, Juca-muca.

    előzmény:
    kekelefant (9782)
    2016-04-23  00:26
  20. 2016. Április 23. 00:269782.

    Az agybetegseg nem bun,hat te jol tudod,ott a feherkopenyesek kozott....Nezd oreg kislany,megvagy te mar 60 eves,Mo-n tanultal meg[ugy ahogy] magyarul irni,mert igy nem tanul meg senki  mashol..Nem kell egyaltalan ,hogy beszeljel[ez esetbe irjal]semmilyen nyelven sem...hazugsagon kivul mas nem jon ki a szadbol,habar nem hiszem valamilyen nyelven is tudsz beszelni,mert mindig beszursz idegen szavakat es nagyon rosszul:Csau-Csau az egy kutyafajta,ha az olasz bucsuszora gondolsz az :ciao....

    előzmény:
    megprobalom12 (9780)
    2016-04-22  01:22
  21. 2016. Április 22. 02:219781.

    HAt  megmondom  neked  mi  lesz  "Kellemes",  hus----


    majd  amikor  mar  nem  KELL   magyarul  csevegnem  az  interneten.  No, de  apa  azt  mondja:  "amig  az  en  ha'zamban  elsz,  azt  csinalod  amit  en  mondok"---es  figyel  engem  hogy  gyakorolom-e  a  magyar  irast.


    Akarod  tudni,  hogy  M I   a  NAAAAAAGY  baj?  Az,  hogy  a  Magyarok  alltalaban  toleransak  es  udvariasak,  es  nem  nagyon  "rugnak ki"   vagy  "zarnak  ki"   senkit  a tarsasagukbol. 


    Azokra,  amiket  ide  a  Jucak ,  no  meg  en  is,  ide  mar  beirtunk  evek  ota,---  azokert, MASHONNAN   mar  regen  kizartak  volna.


    Pedig,  hidd  el,  nem  is  vagyunk  olyan  "rosszak"   csak  eppen   utalunk  nap-nap  utan  itt  lenni.


    B0-o-o-o-o-ring!!!!


    Csau

    előzmény:
    hus (9777)
    2016-04-21  07:12
  22. 2016. Április 22. 01:229780.

    te  szegeny.  beteg  lelek.....:-((  Milyen  zagyvasagokat  irsz  mar  megint


      ossze-vissza.......


    No,    az  agybetegseg  nem  bu"n, ....senkisem  haragszik  rad.


     


    Aludj  jol,  ................


     


    es  MINDANNYIAN  eljeteK  JOL,  Boldogan,  egeszsegesen.


     


     

    előzmény:
    kekelefant (9779)
    2016-04-21  22:28
  23. 2016. Április 21. 22:289779.

    Te sem latod mar fiatalkort  bumereng  jucus,,,,,aztan ott a felig zart osztalyon sokat tudsz....Ebbol is latszik ,hogy ott  voltal,ugyanis a telefon INGYENES-de nem mondom meg hogy????Mielott vissza tolnak,talan megmondjak.......

    előzmény:
    megprobalom12 (9758)
    2016-04-21  02:17
  24. 2016. Április 21. 21:249778.

    Terdszeli KAticanak---


    arra  a  beirasodra,   hogy:  "Soha nem ertettem hogy mentek mehettek tonkre fejlett nagy kultur birodalmak. Mostmar tudom  sajnos . Ki is mondta : a vilagot ket dolog motivalja a szex es a penz ."


     


    http://www.faz.net/aktuell/politik/fluechtlingskrise/unt ergang-des-roemischen-reichs-das-ende-der-alten-ordnung-1402 4912.html


    Ki  Mondta?  A  Kennedy...............  hahahaha

    előzmény:
    terdszelikatica (9190)
    2016-01-27  07:32
  25. hus
    hus
    2016. Április 21. 07:129777.

    Egy ido utan minden unalmas, azutan meg miknden szokas kerdese.


    "Semmiesetre  se  mutattok  a  USAbol  semmit  ,  csak  azt bizonyitjatok,  hogy  2  oreg  neni  ingyen  szorakoznak."


    Gyere mutasd meg itt mindenkinek, hogy te szerinted milyen az USA. Hiszen ugy is itt vagy. Kapcsolodj bele a nlc beszelgeteseiben erdemben is. Nem velunk kell beszelgetned, ne ilyedj meg, csak elmondani a tobbieknek a velemenyed errol a kulonleges orszagrol. 


     


    "Talan  a  "forumnak"  a  nevet  kene  megvaltoztatni,,  mert ..."


    A forum nevenek megvaltoztatasat a szerkesztosegtol kerheted, mert mi itt a forumon belul az Eszak-Amerika c.  topikban beszelgetunk.


    "Nyanyusok ketten  totojaznak,  mert  ez  olcsobb  mint  a  telefon...."


     


       "    Ennel olcsobb valoban nincs es meg kozonsegunk is van, mint pl. te.  Mint Houstonkam mar emlitette a telefon nekunk ingyenes a ket orszag kozott. 


    Ha a testveremet hivom ausztraliaba, orankent akkor is szinte semmit nem fizetek, 2 dollart talan. Mar nem ugy van, mint regen volt. Fejlodik a technika.


    Ebben a topikban nem csak ketten vagyunk, szamolni kellene az olvasokat is. Igazan felterjeszthetned, hogy irjak a topik melle ki szamokkal, hogy hanyan olvassak az adott pillanatban.  Rogton latnad, hogy az oreg  nyanyusok totojazasukban hany embert mozgositanak a hulyesegukkel. 


     Kellemes volt a napod?  

    előzmény:
    megprobalom12 (9758)
    2016-04-21  02:17
  26. hus
    hus
    2016. Április 21. 06:419776.

    Kapcsolataink es politika a cime:


    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=134&topicid=324638


    vegyes erzelmu topik. 


     


    -----------------------> ezt a kepet regebben akartam betenni neked, most talaltam meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9770)
    2016-04-21  06:10
  27. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 06:389775.

    persze hogy NAGYON JO VALASZTAS.. FOLYTATHATJA AMERIKA TONKRETEVESET ...


     

    előzmény:
    hus (9772)
    2016-04-21  06:23
  28. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 06:359774.

    persze jo, mert erdekesen van leirva, Ferenz Jozsef felesege volt, es a gyerekei meg a szulei, testverei hogy eltek, mentek ferjhez, 


    allitolag nagyon szeretett Godolon a kastelyban, amit kapott nyaralo helynek, mint magyar kiralyno.. 


    szoval erdekes.. sok magyar vonatkozas is van benne termeszetesen. 


    Nagyon szep a kastely, ma muzeum, meg keptar. En telen voltam egyszer ott, igy a kertet akkor nem lattam. 

    előzmény:
    hus (9773)
    2016-04-21  06:30
  29. hus
    hus
    2016. Április 21. 06:309773.

    Drukkoltam Patakinak, jo is volt az elovalasztasoknal szereintem, sajnos nem tetszett a jonepnek.


    Gondoltam, hatha be fogjak valasztani a vezetoseghez, de szereintem ugy utalja Trumpot, ha o lesz a kivalasztott, akkor nem fog elfogadni semmilyen  ajanlatot.


    Lehet, hogy egyszer majd elolvasom a konyvet, biztos jo, ha te ajanlod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9771)
    2016-04-21  06:17
  30. hus
    hus
    2016. Április 21. 06:239772.

    Hat szavazzon Hillaryra, nem rossz valasztas o sem. Benne van a politikaban joforman 50 eve, minden szava elore megfontolt es a nep fele szolo es nyalos, Obama rendszeret folytatna tovabb es hirdetne, megbizhatnak  benne, mindent ugy fog csinalni mint eddig, tobb gyakorlattal, ugyesebben. Irto kivancsi leszek, hogy kit valaszt maga melle.  Biztos szineset.  Idonkent megfeletkezik a feher boru emberekrol.  Komolyan moondom, hogy felkeszult jo politikus. Ugy hazudik, mint annak a rendje.  Azt hiszem rajottunk, hogy aki nem hazudik az nem is jo politikus es vezeto.  Be kell latnunk. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9765)
    2016-04-21  05:58
  31. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 06:179771.

    mas....


    mig el nem felejtem mondani, egy erdekes  konyvet olvasok, a New York state governer Pataki lanya , Allison Pataki uj konyve jott ki (ugy kelett feliratkoznom ra, es varni ) most 2016 -ban 


    Sisi 


    Empress on Her Own 


    erdekes, novela persze, de benne a szemelyek mind elo es amiket google kikeresek tortenelmi tenykent szerepel. 


    ha modod van megszerezni konyvtarbol... ajanlom.. erdekes. 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  32. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 06:109770.

    mi a neve a topikjanak? 

    előzmény:
    hus (9768)
    2016-04-21  06:08
  33. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 06:099769.

    a califroniai baratnom nem hogy NEZNI, MAR HALLGATNI SEM BIRJA... 


    valamelyik nap beszelgettunk, azt mondta nem erdemlik meg hogy felizgassam magam... egyebkent is nem erdekelnek tobbe..ugyis azt csinalnak amit akarnak.. mit idegesitsem magam..


    es tudod, egyre tobben igy vannak!!! 

    előzmény:
    hus (9763)
    2016-04-21  05:48
  34. hus
    hus
    2016. Április 21. 06:089768.

    Hat azt meg mi nem ertjuk, hogy mit lehet veszekedni dolgokon, amirol  kulonbozo a velemenyunk. Csak ugy a szabadidonkben.


    De nem is lennenk  normalisak, ha veszekedessel toltenenk azt a kis idonket, amit itt toltunk. Ingyen. 


    De elkapok neha olyan ertelmetlen vitakat, amit meg en nem ertek meg, mert nekem ertelmetlen es ures, folosleges  beszed, raadasul egymasnak ugranak olyan sok kellemetlen perceket okoznak egymasnak ezzel. 


    De o dolguk, o vitajuk. O, errol jut eszembe, olvastam Amarynda topikjat, eppen errol szol, vagy hasonlorol. Gondoltam, hogy majd irok bele, megirom a velemenyem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9753)
    2016-04-21  01:37
  35. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 06:059767.

    nagyon szep a madar, hasonlo sokat latok en is, mert tudod itt sok fele van to meg folyo.. igy aztan ezek a madarak neha meg az ut szeli arokban is allnak, es "halasznak"... 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  36. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 06:039766.

    Ma este az egyik (Trump ellenes!) radio host szerint (o mondta a szamokat de nem emlekszem konkretan , igy nem idezem) 


    a lenyeg, hogy Trump, Kavics es Cruz EGYUTT NINCS EGY MILLIO...


    A HILLARY KISASSZONYERT 1.5 MILLIO NEW YORKI KIMENT SZAVAZNI, ES OT IMADVA RA VALASZTANI.


    tudod mit?


    MEGERDEMLIK!!!!!! MINDEN HULYE! 


    hogy Hillary legyen a szocso a Soros bandajanak. 



    es allitom hogy a republikanus part okozta, mert mint a cikkben irva van, egy kutya mind... 


    nem kell kivulallo ..... az megzavarhatja a kis "lelkivilagukat"... 

    előzmény:
    hus (9764)
    2016-04-21  05:55
  37. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 05:589765.

    Ha van idod, olvasd el a cikkeket amiket Sherif betett... mert nagyon jok, es fedezik a valosagot hogy miert is felnek ugy Trumptol. 


    es miutan honapok ota ejjel nappal minden "jobboldali es republikanus" media szidja, vannak akik mar teljesen brainwashed, es szo szerint hisztisek hogy Uristen akarki inkabb mint Trump. 


    gondold el, ha magat conservative republakanusnak nyilvanitott radio bemondo azt mondja ha Trump lenne a valasztott, INKABB HILLARYRA SZAVAZNA..


    ENNYIRE EL VAN MINDEN DEFORMALODVA!!!!! 


    es ami a lenyeg.. ami nekem NAGYON SOKAT MOND..KIDERULT HOGY MIND AZ ELITHEZ TARTOZIK, ES HAZUDIK.. HIPOKRATA, PENZERT MEGVETT SZOCSO... 


     

    előzmény:
    hus (9763)
    2016-04-21  05:48
  38. hus
    hus
    2016. Április 21. 05:559764.

    Cruz meg idaig soha nem mutatta csuggedeset  amikor vesztett, mindig gyozelmi beszedeket mondott, tartotta magat, egesz a mai napig, bevallotta, hogy sem o, sem Trump nem fogja elerni a buvos szamot.


    Azt hiszem most fog rajonni, hogy mennyire gyenge  egyedul a sajat laban allni ennel a valasztasnal.


    Trumpnak is van csihuhuja. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9754)
    2016-04-21  01:55
  39. hus
    hus
    2016. Április 21. 05:489763.

    Lattam en is az eredmenyeket is, kozben a studiobol valo politikusokat is hallgattam, majd mindket feltol a koszono beszeduket.


    Kozben a RNC vezeto embere (gyerek)  beszelt es mondta el a velemenyet, azt az atlatszot  es  ismertette a lehetoseget, csak arrol feletkezett meg ez a fiatalember,


    https://en.wikipedia.org/wiki/Reince_Priebus


    hogy az utolso heten meg valtoztatni fognak avalasztasi  torvenyeken, lehetosegeken. 


    Miutan minden szal osszefut egy helyre, arra vagyok kivancsi, ha szukseg lesz a belso valasztasokra, akkor meg merik-e csinalni, hogy egy erosebb valasztast irnak ki a javukra es nem annak a javara, akit a nep valaszt meg.


     Mindenki utalja Trumpot, azert az elso, raadasul nem is republikanus politikus. Tudod ez a szegyen, hogy egy eros republikanust sem tudtak versenybe kuldeni.


    Most sirnak, hogy Hillary netan meg is erosebb, mint a megmaradt es az esetleges valasztott republikanus, ki is lesz, aki legyozi.


    Mar elore eros halokat fonnak ossze.


    Ha nem idegesitene a jelenlegi valasztas, akkor igen erdekes lenne nezned, mert ilyen meg nem volt es igy meg soha nem ugrottak ossze a kerekasztal politikai szovivoi sem a CNN  egyenes adasa  alatt.  Merfoldko az amerikai valasztasoknal ez.


     


    Ezt a kepet nem en csinaltam, de ez a madar jon mindig enni hozzank.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9752)
    2016-04-21  01:32
  40. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 05:249762.

    ha jartal volna magyar falukban, tudnad, hogy valamikor a hazak elott kispad volt. 


    es az ored asszonyok oda ultek ki pletykalni. 


    no latod.. 


    nalunk nincs kispad... van NLC... 


    mellesleg csak FYI a telefon Canada es USA kozott INGYEN VAN. 

    előzmény:
    megprobalom12 (9758)
    2016-04-21  02:17
  41. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 05:209761.

    a cikkek amiket betettel mind nagyon jok. 


    kevesen merik kimondani ami itt le van irva.. De tulajdonkeppen ez a valasztasi idoszak , marmint a cirkusz.. megmutatta hogy mennyire BETEG AZ EGESZ ORSZAG... SAJNOS. 


    mar regen mondom, mert latom. 


    es az a par aki ki meri mondani, le a kalappal elottuk. 


    Hillaryt fogjak odatenni, es a kutya ugat.. a karavan pedig halad.. 


    majd addig mig az elegedetlenseg egy nap oda jut, hogy valaki az asztalra csap es azt mondja ELEG... 


    nem eloszor fordult elo a tortenelemben.. 


    Az egesz olyan mint egy szep, piros alma.. kicsiszolva... pedig mar belul nagyon rohad az egesz... meg kivulrol nem latni... 

    előzmény:
    Sheriff-2 (9757)
    2016-04-21  02:15
  42. 2016. Április 21. 02:239760.

    good  bye

    előzmény:
    megprobalom12 (9758)
    2016-04-21  02:17
  43. 2016. Április 21. 02:209759.

    As of


    Constitutional Expert.......

     


    Natural Born Citizen Explained! - YouTube

  44. 2016. Április 21. 02:179758.

    unalmas......plane  a  politzalas.Houston  neninek  szereto  udvozletek   (ha  van  egyaltalan  egy  Zsuzsa  neni.)


        


    Kulonben,    nem csodalom, hogy  csak  2-en  vagytok. Nagy-nagy  neha  beszol  egy  masik  oregneni.


     


    Semmiesetre  se  mutattok  a  USAbol  semmit  ,  csak  azt bizonyitjatok,  hogy  2  oreg  neni  ingyen  szorakoznak.


    Talan  a  "forumnak"  a  nevet  kene  megvaltoztatni,,  mert 


    1.--ahol  csak  ketten  csevegnek  az  NEM  egy  "forum".


     2.--  es  a  "forum"  cimenek  inkabb  az  kene  lennie, hogy:


    "Nyanyusok ketten  totojaznak,  mert  ez  olcsobb  mint  a  telefon...."


     


     


     


     


     


    good  bye

    előzmény:
    hus (9749)
    2016-04-20  20:42
  45. 2016. Április 21. 02:159757.

    Rafael Edward Cruz, az alkotmány szerint nem lehet Amerikai elnök, mivel lehet hogy az anyja Canadai állampolgár volt amikor született. Az apja pedig Cubai.


    Az alkotmány szerint Natural born-nak kell lenni, nem pedig csak állampolgárnak.


    Éééééééés, gondolom az adatai azért van titkosítva, mert hazudik.


    Natural born azt jelenti hogy az apjának kell állampolgárnak lenni, sőt bizonyos körülmények között Amerikai-fennhatósági terűleten kell hogy szülessen.


    Van még sok más, de talán mára elég ennyi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9754)
    2016-04-21  01:55
  46. 2016. Április 21. 02:039756.

    Ask former House Speaker Dennis Hastert about that.  The government even knew he was withdrawing large sums of his own money from his own bank account.  The NSA, the SEC, the IRS, and all the other three-letter government agencies are watching every Republican political leader.  They surveil everything.  Thirdly, many Republicans are petrified of being called racists, so they are scared to ever criticize Obama or call out his crimes, let alone demand his impeachment.  Fourth , why rock the boat?  After defeat or retirement, if you’re a good old boy, you’ve got a $5 million-per-year lobbying job waiting.  The big-money interests have the system gamed.  Win or lose, they win.

    But Trump doesn’t play by any of these rules.  Trump breaks up this nice, cozy relationship between big government, big media, and big business.  All the rules are out the window if Trump wins the Presidency.  The other politicians will protect Obama and his aides but not Trump.  Remember:  Trump is the guy who publicly questioned Obama's birth certificate.  He questioned Obama's college records and how a mediocre student got into an Ivy League university.  Now, he's doing something no Republican has the chutzpah to do.  He's questioning our relationship with Mexico; he's questioning why the border is wide open; he's questioning why no wall has been built across the border; he's questioning if allowing millions of illegal aliens into America is in our best interests; he's questioning why so many illegal aliens commit violent crimes, yet are not deported; and he's questioning why our trade deals with Mexico, Russia and China are so bad.

    Trump has the audacity to ask out loud why American workers always get the short end of the stick.  Good question!  I'm certain Trump will question what happened to the almost billion dollars given in a rigged no-bid contract to college friends of Michelle Obama at foreign companies to build the defective Obamacare website.  By the way, that tab is now up to $5 billion.  Trump will ask if Obamacare's architects can be charged with fraud for selling it by lying.  Trump will investigate Obama's widespread IRS conspiracy, not to mention Obama's college records.  Trump will prosecute Clinton and Obama for fraud committed to cover up Benghazi before the election.  How about the fraud committed by employees of the Labor Department when they made up dramatic job numbers in the last jobs report before the 2012 election?

    Obama, the multinational corporations and the media need to stop Trump.  They recognize this could get out of control.  If left unchecked, telling the raw truth and asking questions everyone else is afraid to ask, Trump could wake a sleeping giant.  Trump's election would be a nightmare.  Obama has committed many crimes.  No one else but Trump would dare to prosecute.  He will not hesitate.  Once Trump gets in and gets a look at the cooked books and Obama's records, the game is over.  The goose is cooked.  Holder could wind up in prison.  Jarrett could wind up in prison.  Obama bundler Corzine could wind up in prison for losing $1.5 billion of customer money.  Clinton could wind up in jail for deleting 32,000 emails or for accepting bribes from foreign governments while Secretary of State, or for misplacing $6 billion as the head of the State Department, or for lying about Benghazi.  The entire upper level management of the IRS could wind up in prison.

    Obamacare will be de-funded and dismantled.  Obama himself could wind up ruined, his legacy in tatters.  Trump will investigate.  Trump will prosecute.  Trump will go after everyone involved.  That’s why the dogs of hell have been unleashed on Donald Trump.

    Yes, it's become open season on Donald Trump.  The left and the right are determined to attack his policies, harm his businesses, and, if possible, even keep him out of the coming debates.  But they can't silence him.  And they sure can't intimidate him.  The more they try, the more the public will realize that he's the one telling the truth".


     


    Van még sokkal több.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9752)
    2016-04-21  01:32
  47. 2016. Április 21. 02:019755.

    Van itt pár példa, amit gondolom több hozzúszólásba kell bemásoljak......


     



    Subject: Fwd: Why Everyone in Washington is Afraid of Trump



    Thought this was very interesting with a different perspective from a learned source.




    Written by the distinguished Bill Bennett about Donald Trump.
    I think you will find it very interesting and alarming.  You might want to take the time to read it.

    PHD - Secretary of Education under Ronald Reagan
    Cultural studies at the distinguished and renown Heritage Foundation

    Interesting take on Trump.
    William J. Bennett, Host of Bill Bennett's Morning in America Show, is one of America's most important, influential, and respected voices on cultural, political, and education issues.  He has one of the strongest Christian world views of any writer in modern times.

    What I See Happening In a Trump Presidency
    By Bill Bennett

    "They will kill him before they let him be president.  It could be a Republican or a Democrat that instigates the shutting up of Trump.

    Don’t be surprised if Trump has an accident.  Some people are getting very nervous:  Barack Obama, Valerie Jarrett, Eric Holder, Hillary Clinton and Jon Corzine, to name just a few.

    It's about the unholy dynamics between big government, big business, and big media.  They all benefit by the billions of dollars from this partnership, and it's in all of their interests to protect one another. It's one for all and all for one.  It’s a heck of a filthy relationship that makes everyone filthy rich, everyone except the American people.  We get ripped off.  We’re the patsies.  But for once, the powerful socialist cabal and the corrupt crony capitalists are scared.  The over-the-top reaction to Trump by politicians of both parties, the media, and the biggest corporations of America has been so swift and insanely angry that it suggests they are all threatened and frightened.

    Donald Trump can self-fund.  No matter how much they say to the contrary, the media, business, and political elite understand that Trump is no joke.  He could actually win and upset their nice cozy apple cart.

    It's no coincidence that everyone has gotten together to destroy The Donald.  It's because most of the other politicians are part of the a good old boys club.  They talk big, but they won’t change a thing.  They are all beholden to big-money donors.  They are all owned by lobbyists, unions, lawyers, gigantic environmental organizations, and multinational corporations – like Big Pharmacy or Big Oil.  Or they are owned lock, stock, and barrel by foreigners like George Soros owns Obama or foreign governments own Hillary and their Clinton Foundation donations.

     
    These run-of-the-mill establishment politicians are all puppets owned by big money.  But there's one man who isn't beholden to anyone.  There's one man who doesn't need foreigners, or foreign governments, or George Soros, or the United Auto Workers, or the teacher's union, or the Service Employees International Union, or the Bar Association to fund his campaign.

    Billionaire tycoon and maverick Donald Trump doesn’t need anyone’s help.  That means he doesn’t care what the media says.  He doesn’t care what the corporate elites think.  That makes him very dangerous to the entrenched interests.  That makes Trump a huge threat to those people.  Trump can ruin everything for the bribed politicians and their spoiled slave masters.

     
    Don’t you ever wonder why the GOP has never tried to impeach Obama?  Don’t you wonder why John Boehner and Mitch McConnell talk a big game, but never actually try to stop Obama?  Don’t you wonder why Congress holds the purse strings, yet has never tried to de-fund Obamacare or Obama’s clearly illegal executive action on amnesty for illegal aliens?  Bizarre, right?  It defies logic, right?

    First, I'd guess many key Republicans are being bribed.  Secondly, I believe many key Republicans are being blackmailed.  Whether they are having affairs, or secretly gay, or stealing taxpayer money, the National Security Agency knows everything.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9752)
    2016-04-21  01:32
  48. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 01:559754.

    Hat persze hogy mindig , mindenhol a kisember van megbuntetve, a munkajabol elengedve.. a nagyok.. lasd Hillary.. elkovethetnek MINDEN GAZSAGOT, LOPAST, HAZUGSAGOT.. ELNOK LESZ...


    illetve, PONT ODA VALO... MERT UGY NEZEM MIND AZ! 


    PERFEKTUL ILLIK A MUNKARA!!!!! MINDEN QUALIFIKALASA MEGVAN! 



    -------------


    Azert ma a koto clubomban megkerdeztem a noket, "oszinten, hanyan hittetek azt hogy ebben az orszagban demokratikus NEPI SZAVAZAS van es akire szavaz a nep lesz valoban az elnok! " 


    paran mondtak, igen, en is AZT hittem...


    aztan most ahogy latjuk hogy a szavazatok hogy is mennek, mindig mas, minden allamban mas, meg ugy valtoztatjak meg ahogy eppen tetszik, mert hogy EZ a politika.. es Cruz, mint szenator, MAR TUDJA HOGY MUKODIK A GEPEZET, Trump meg csak egy kis kivul allo buta.. 


    hat persze hogy nem tudja, meg nem erti! 


    meg is magyarazzak!!! 


    azt hiszem ez a valasztas, kicsit tanult a nep... hogy nem mind arany ami fenylik!!! 


     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  49. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 01:379753.

    megmondom en neked... csak kerdez ...


    hogy mi bant ot, vagy akarkit kettonk viszonyarol!


    HOGY NEM VESZEKSZUNK! 


    hidd el, keves ember birja ki.. hogy ket ember AKIKNEK SOKSZOR NEM EGYEZIK A VELEMENYE NEM ANYAZZA EGYMAST.. 


    nezd meg mi folyik itt a forumon! a nyelv, a stilus , a szemelyeskedes, a mocskolodas.. Nem akarok nevet nevezni, de vannak akik a gyulolettol MEGFULLAD hogy masiknak MAS A VELEMENYE.. 


    MAR MEGSZOKHATTUK VOLNA... 

    előzmény:
    hus (9737)
    2016-04-20  06:54
  50. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 21. 01:329752.

    no megvolt a nagy new yorki valasztas! 


    ma aztan ment a szoveg... tudod tv-t nem nezek mar ...a radiot hallgattam mig mentem reggel a kotos clubomba. Hat csak nagyon roviden tudom neked osszefoglalni..


    UNDORITOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!!!!


    Peldaul ez a radio allomas musorvezetoje 3 oran at tudja szidni Trumpot. ma betelefonaltak akik Cruz partiak.. 


    te, a ferfi valosaggal hisztizett... NEKI NEM KELL TRUMP...NEKI NEM KELL HILLARY... MI LESZ..MIT TEGYEN... uvoltott... magan kivul volt.. 


    Tanacsot kert, mert hogy "tudom hogy te sem ki nem allhatod Trumpot.. mit tegyek.. ADJAL TANACSOT... "


    A musorvezeto aztan probalta csendesiteni.. de azert utana csak elkezdte, hogy ami most megy, az MIND TRUMP HIBAJA.. az orszag szetosztott.. az emberek durvak, a beszolasok, az eroszakossag.. a kielegett hangnem.. MIND TRUMP AZ OKA.. 


    SZerencsere megerkeztem, nem hallgattam tovabb.. 


    azert ugy elgondolkozom felette: MITOL FELNEK ENNYIRE.. A REZSIM EMBEREI, ES MOST MAR TUDVALEVO HOGY A MEDIA IS..MEG AMIKOR UGY BESZEL MINTHA NEM... MIND A REZSIM EMBERE.. 


    ugyan az a kutya mind, csak maskep UGAT! 


    naponta bemondjak hogy ILYEN NEGATIVE ERZES AZ ORSZAGBAN TRUMP IRAN MEG NEM VOLT SOHA.. MEG HILLARY SEM ANNYIRA..


    AZ ORSZAG 70 SZAZALEKA UTALJA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 


    A NOK UUUUUUUUUUUUUUTALJAK!!!!!!!!!!!!!!!!!


    lehet hogy holnap hallom hogy az EGESZ ORSZAG UTALJA... SENKI NEM AKARJA .... 


    csak kozben a szavazatai.. a NEPTOL... EGYRE TOBB... 


    hmmmmmmmmmm !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!marha erdekes.... 

    előzmény:
    hus (9734)
    2016-04-20  06:13
  51. 2016. Április 20. 23:109751.

    Adok neked meg egy lehetoseget.ha megtudod mondani ezt ki irta,irhatsz tovabb:


     


    Kerem en meg nem jatszottam,jatszani szeretnek mostan?Evvel el leszel egy par honapig........

    előzmény:
    megprobalom12 (9748)
    2016-04-20  20:14
  52. 2016. Április 20. 23:079750.

    Jucika a must a szolobol keszul,mielott bor lesz,hogy kerul az ide????Te kis hulye,60 eves  legalabb ,mar kezded a hazudosast??????


    A vcsoport az te vagy,mert meghasonlott vagy,vagyis egyszeruen dilinko!!!!!!


    Es mar megint megprobalsz a kicsinyke eszeddel agymas ellen hangolni mindenkit,takarodj amig nem keso,vissza dilihazba....es szedd ossze a gyogyszeredet ami elgurult.....a szad az orrod alatt van,oda kell benyomni...


    Annyira sok vizet ne igyal ra,mert van abbol sok a fejedben........

    előzmény:
    megprobalom12 (9733)
    2016-04-20  05:45
  53. hus
    hus
    2016. Április 20. 20:429749.

    Ha elkezdesz jatszani, akkor jatsszal es tudasd a tobbiekkel  is, hogy ez jatek lesz,  es ne sertodj meg , ha a vegjatszmaban nem vagy jo. Pedig a sakknal az is egy nagyon fontos dolog. Probalad apukadnak megmondani, hogy azt gyakoroljatok  most kicsit tobbet. 


    Ha jo nyitassal kezded  sakkozast, az ad egy  kello erossegu vedettseget az embereidnek. 


     


    "Nem  kell  mindent  tudore  szini!!!


     


    csak  JATEK  az  egesz!!!!


     


      Nem  E'RTITEK?????????" 


    De, ha visszajatszanak neked a venasszonyok, akkor elbucsuzol megsertodve. 


     


     


    Szigoruan csak vacsora utan egy  vekony szeletet    ---------------->


     

    előzmény:
    megprobalom12 (9747)
    2016-04-20  20:11
  54. 2016. Április 20. 20:149748.

    Hat.........igyatok  bort!


     


    (Ezt  nem  lehetett  kihagyni.....)


     


    "Bort  iszik  a  Magyar,   nem  pediglen  vizet"  hejdede  dededede...........




    bye  bye       VEGE


    SLUSSSSZZZ


     


     

    előzmény:
    hus (9746)
    2016-04-20  19:59
  55. 2016. Április 20. 20:119747.

    Nem  kell  mindent  tudore  szini!!!


    csak  JATEK  az  egesz!!!!


      Nem  E'RTITEK?????????


    Mese----mese------meskete es  szorakozas  a  Lagzibacsi  magazinjaban.




    Jol van,----jolvan---------ide  nem  jovunk  be  tobbe'


    Nem  bantunk  mi  senkit


    kizarolag  muri  az  egesz!


     


    bye-bye-------------------------------------------------

    előzmény:
    hus (9745)
    2016-04-20  19:31
  56. hus
    hus
    2016. Április 20. 19:599746.

    A  kisembernek kell birosagara menni vinni a  "balhet". 


    http://www.freep.com/story/news/local/michigan/flint-wate r-crisis/2016/04/20/2-mdeq-employees-city-employee-charged-f lint-water-crisis/83272760/


    Nalunk is volt egy vizfertozeses  eset Walkertonban.


    http://www.cbc.ca/news/canada/inside-walkerton-canada-s-w orst-ever-e-coli-contamination-1.887200


     


    Lassan aranybol kellene verni a penzt, mint regen es sokat, nem ugy, mint regen. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9727)
    2016-04-19  22:00
  57. hus
    hus
    2016. Április 20. 19:319745.

    Kulonlegesseged az, hogy ide is jarsz kotozkodni, es amikor kellokeppen valaszolnak  neked, akkor meg neked all feljebb es meg te kered ki magad es csaladod neveben a tarsalgas stilusat.


    Viselkedj ugy, ahogy szamodra a legjobban tudsz egy beszelgetos topikban.


    Ha ez a legjobb tudasod, akkor sincs mit hozza szolni, probalunk itt veled beszelgetni , de az eredmenye az, hogy te megsertods es


    " dobalozol " olyankor mindennel es igazsagtalanul. . Csunya dolog, tudod-e? 


    "En mar mint mondtam, lezartam,de te tovabbragozod." - irod.


    Nem, te nem zarod le, jossz rendszeresen es a szokasos modon tavozol. Meg ez sem problema, szeretettel vagy itt fogadva. Problemad van a hosszabb es normalis hangnemu beszelgetessel. Igazan sajnalom. Kivanom, hogy gondolkodj el ezen es probalj ez ellen valamit csinalni.


    Gyere es beszelgess, vagy olvasd a topikot .


    Tisztessegesen viselkedni nem problema, csak meg kell szokni.


     


    " Ki kotott tebeled? Soha egyetlen szoval en nem. Csak mertem szolni, hogy megsem kellene engema hatam mogott gyalazni, meg lehet azt mondani a szemembe is. "


    Na latod, ez ragalmazas. Eletemben senkit nem beszeltem ki a hata mogott.


    Ezt csinald utanam. 

    előzmény:
    megprobalom12 (9744)
    2016-04-20  08:36
  58. 2016. Április 20. 08:369744.

    jnalom, hogy meg csak fel sem fogod, ha megbantasz embereket. Ha elfelejtetted, amit irtal, ez a korral jar, kertelek, hogy menj vissza es olvasd el ujra.


    Magad neveben beszelj. Nem vagy kiralyi tobbes.


     


    En mar mint mondtam, lezartam,de te tovabbragozod. Bekerult ide a csaladom meg az altalam halvany gozom sincs csaladod.


     


    Nem mondhatok mast, ha egyszer megbantottak. Kedvedert sem.


     


    Szereret nalam nem a hatam mogotti fikazat jelenti.


     


    Ki kotott tebeled? Soha egyetlen szoval en nem. Csak mertem szolni, hogy megsem kellene engema hatam mogott gyalazni, meg lehet azt mondani a szemembe is.


     


    Bufizel te es te ertekeled a topikodat, nekem szembe sem juttott. Azt hiszem, be kellene mar fejezed,en tegnap mar befejeztem, ill most. ha nem birod, akkor irkaljal nyugodtan. Szidjal tovabb, kitelik az idodbol. Latom. Jokivansagaidra meg nincs szuksegem, mert meg a betegsegemen is gunyolodtal mar. Azt csinalok, amit akarok,  mint ahogy te is. ott forumozok, ahol akarok, ha neked tetszik vagy nem, ha nem, igy jartal.

    előzmény:
    hus (9741)
    2016-04-20  08:05
  59. hus
    hus
    2016. Április 20. 08:329743.

    O, te nem szemelyeskedsz ugye.  Idaig is azt csinaltad mindig.


     Meg a zsidosagommal sem ugye? 


    "A  hugom  mondta  eppen, hogy  te  jido  vagy-----  igaza  van ??????"


    Nem tudom, kerdezd meg tole. 


     


    "A  Houston  OKOS,  te   meg  feltekeny."


      Mire lennek feltekeny? Hogy Houstonkam okos?  Hat az orom  inkabb, nem?  Orulok, hogy  ez a velemenyed rola.  Akkor legkozelebb igy  ertekeld ot. 


     


    Hillary elvezi ezt az egeszet. Egyebkent a politikaban o a legjartasabb, neki van a legtobb tapasztalata, mivel a ferje is 8 evig volt elnok.


     


    Erezd magad jol a tavolletedben, szorakozz jokat es sakkozz minel tobbet, megmozgatja az agyat.


     

    előzmény:
    megprobalom12 (9742)
    2016-04-20  08:18
  60. 2016. Április 20. 08:189742.

    Na,  most  szemelyeskedunk????????  


    A  hugom  mondta  eppen, hogy  te  jido  vagy-----  igaza  van ??????


    Noshat  engem az   nem  erdekel.


    Ha  szorakoztato  vallaki   akkor  olvasom. 


    A  Houston  OKOS,  te   meg  feltekeny.


     


    Errol jut  eszembe,  a  Mrs.  C. a  kandidatus mama,  szinten  zsido-magyar  szarmazasu.     Biztosan  gyozni  fog.


    Szegenyke,  en  sajnalom,---jobb  eletet  erdemel.  Az  o"  koraban  mar  az  uncsikat  kene  ringatnia  es  nem  politizalni.


    Nos,   lesz ami  lesz.


    Most  pedig  mi  nem  jovunk  be  egy  ideig  megint.  Sakkoztunk  Apaval,  es  mondtam  neki,  ha  nyerek,  akkor  sem  nekem  sem hugomnek nem kel bejonni   ide  sok  ideig  megint..


    O.K.!!!---Hugom  es  en  is  NYERTUNK!!!Won't  have  to  read  about  or  speak  with anyone, HERE   for  a  while!!


    Jo  az  Isten.


    Halleluja!


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    hus (9740)
    2016-04-20  07:56
  61. hus
    hus
    2016. Április 20. 08:059741.

    Irod nekem okoska : "Hol  olvasod  ezeket  a  9/11  meg  hasonlo  marhasagokat??--"


    Informacio neked, aki ugyan ott el, de marhasagnak nevezi ezt a hireket.


    http://www.usatoday.com/story/news/politics/2016/04/19/ ny-primary-highlights-bill-allowing-911-related-suits-agains t-saudi-arabia/83242120/


    Na ma mit vacsoraztal? 


     


    " Miert?  Azert  talan  mert  Houston  okosabb  mint  te  vagy?


     


    Te nem  elsz  itt,  es  csak  a  canadai  lapokbol  olvasol  Amerikarol.----


     


    Persze---vannak   akik  atlatnak  rajtad."


    Termeszetesen te lehetsz az, aki atlat rajtam. Ki masnak lenne ilyen jo kis sas szeme. 


    Latom unatkozol es szorakoztatni akarod magad. De itt? A nlc-n? Meg ebben a topikban? Ugyanmar. Ne alacsonyitsd le magad a nlc-val.

    előzmény:
    megprobalom12 (9739)
    2016-04-20  07:23
  62. hus
    hus
    2016. Április 20. 07:569740.


    "Mondtuk  epp  a  napokban,  hogy Te  hogy  mennyire  LE-nezel  a Houstonra----  mindenki  latja  a  beirasaidbol.  A  tanito neni  aki  mindent  tud,  leckezteti  a  "butuskat".


     


    Tudod-e  hogy  a  Houston  miert  EZERSZER  OKOSAB  MINT  TE  VAGY???


     


    Mit  gondolsz?


     


    A Z e r T,    mert  soha de  sohasem  vitatkozik  veled,  barmi marhasagokat  allitasz.   :-)))))) "


     


    Na latod, te meg azt sem mondhatod el magadrol, hogy buszke vagy arra, hogy Houston a baratnod aki  ezerszer okosabb , mint te.  Mert neked olyan nincs, nem adatott a sors. Nekem meg nagyon sokat, okosat, ugyeset, hires embereket, akik a barataim lettek es  egesz eletemben azok maradtak. 


     


    Most USA-ban elsz, vagy nem? Meret tegnap mast mondott valaki, akinek megengeded, hogy hasznaljatok kozosen a nevedet. 


    Jellemtelensegre vall az, amikor egy nevet tobben is hasznalnak es onbizalomhianyos embert lehet csak ilyenre ravenni.  Plane akkor, amikor  ezek szinte mindig negativ esetekre vonatkoznak. 


    Teccik erteni? 

    előzmény:
    megprobalom12 (9739)
    2016-04-20  07:23
  63. 2016. Április 20. 07:239739.

    Hol  olvasod  ezeket  a  9/11  meg  hasonlo  marhasagokat??--


     no, meg  azok  a  szegeny  "Jehovasok"....  jaj  Istenem,   nem  fognak  azok  senkit  sem  bantani.


     


    Mondtuk  epp  a  napokban,  hogy Te  hogy  mennyire  LE-nezel  a Houstonra----  mindenki  latja  a  beirasaidbol.  A  tanito neni  aki  mindent  tud,  leckezteti  a  "butuskat".


    Tudod-e  hogy  a  Houston  miert  EZERSZER  OKOSAB  MINT  TE  VAGY???


    Mit  gondolsz?


    A Z e r T,    mert  soha de  sohasem  vitatkozik  veled,  barmi marhasagokat  allitasz.   :-))))))


     


     


     


     


    Miert?  Azert  talan  mert  Houston  okosabb  mint  te  vagy?


    Te nem  elsz  itt,  es  csak  a  canadai  lapokbol  olvasol  Amerikarol.----


    Persze---vannak   akik  atlatnak  rajtad.


     


     


     


     

    előzmény:
    hus (9735)
    2016-04-20  06:28
  64. 2016. Április 20. 07:139738.

    Talan  TE  szoktad  mondani------     mi  ugy  mondjuk,  hogy


    " a  Kerites  penzbol  van..."    mert  minden  abbol  van.


    Re  csak  ragd  a  kolbaszot.   :-))

    előzmény:
    hus (9734)
    2016-04-20  06:13
  65. hus
    hus
    2016. Április 20. 06:549737.

    Orulok, hogy jot reggeliztel es holnapra is meg van mar az etrended.


    Te, meg tudnad nekem magyarazni, hogy mi bant teged Houstonnal es velem kapcsolatban? Mert normalis korulmenyek kozott emberek nem szoktak evekig piszkalodni azokkal, akikkel vegul is  itt rendszerezsen  beszelget. Nekem mindegy, hogy te, vagy a rokonok, vagy apukad, mert ugy is megbeszeltek mindent, hiszen nagyon jol vagy ertesulve az aitteni esemenyekrol es visszamenoleg evekig.


    HalIstennek emlekezoked meg sem olyan  rossz. Biztos jegyzeteket irtok az itt tortent dolgokrol.  Mar csak erre tudok gondolni.


    Houstonka oda jar beszelgetni ahova akar menni es szeretettel fogadjak.


    "Te  viszont  bekepzelt vagy es gondolod, hogy  okos  vagy hogy  osztogatsz  jotanacsokat.  A  Houstont  is  mindeg  "felulrol"  leszolod." - irod megprobaltad12 megint.  Ellenzod van, mint a lonak es rosszul  latod  es ertelmezed a Houstonkammal valo baratsagunkat. Ennyi. 


    Minden jot es meg jobbat kivanok en is neked es csaladod minden tagjanak, vigyazzatok egymasra es tanuljatok szzorgalmasan magyarul. 


    En is a magyart  gyakoarlom ugy erzem, de idonkent olyanokat hibazok a helyesirasban, hogy sirva tudnek fakadni, amikor eszreveszem. Tehat gyakorlom es meg is romlik a magyarom. 

    előzmény:
    megprobalom12 (9729)
    2016-04-20  00:56
  66. hus
    hus
    2016. Április 20. 06:329736.

    De ezert felszolalt mar valaki, hogy ilyen szovege van a sotetsegnek? 


    Minden esetre a valasztas vegere varhato valami, teljesen mindegy, hogy ki fogja megnyerni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9727)
    2016-04-19  22:00
  67. hus
    hus
    2016. Április 20. 06:289735.

    Elhiszem, hogy a vallast terjeszteni akarjak, igy vannak ezzel masok is. Emlekszem amikor a Jehovak igen erosen nyomultak es szerveztek be embereket. Miota nem a varosban lakunk, azota nem jottek hazalni hozzank sem. Nincs mar akkora viszhangjuk, mint volt.


    Iszlamot sem kell elfogadni annak, aki nem akarja. A terroristak is igy lesznek, ha sikerul a feszkuket felszamolni el fognak csendesedni.


    Gondolom en, a naiv. 


     


    Mit szolsz a 9/11 eltunt 28 oldalarol es arrol, hogy a szaudiakat akarjak birosagra vinni a toronyban meghalt emberekert?  Mert szerintem nem kellene ezt intezniuk. Hiszen Osama mar nem is volt szaudi allampolgar , mert megvontak tole. Hontalan lett.


    Amiert szaudiakat szervezett be az a mocskos bosszuja volt, hogy rossz hirnevet adjon az orszagnak.Nem sajat maganak, egy egesz orszagnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9725)
    2016-04-19  18:02
  68. hus
    hus
    2016. Április 20. 06:139734.

    A republikanusok egyiket sem akarjak valasztott elnokuknek. Trump, Cruz akik megmaradtak a 17-bol. Egyaltalan azt nem tudom, hogy kit valasxtana meg a vezetoseg, ha ezeket nem? Igazabola erdekelne, mert kivancsi vagyok arra a kis kulonlegesre, aki mindegyiknel jobb es meg sem tudta magarol, hogy o vegul is egy csoda.  Meret a nevrol hallgatnak, mint a sir.


    Akkor mit fognak csinalni, ha Trump eleri a megfelelo pontot? Sirva fakadn ies elfordulni az emberek alatal valasztottol, vagy mi lesz? Most hallottam beszelni 2 fontost, aki intezi, szervezi a republikanusok delegacio valasztasat. Kicsit idegesek voltak. Nem szamaitottak ekkora gyozelemre, mint amit ma Trump ert el. 


    Hillary nem beteg, csak faradt lehet es a hangja elmegy a sok uvoltestol es beszedtol. Most lattam a gyozelmi beszedet mondta, ragyogoan nezett ki, szepen kipingalva az araca es ragyogott a boldogsagtol.  Aranyos Bernie pedig kiserni fogja ot az utolso napig? Nem tudom, de azt mondta.


     


    Te micsoda penzeket vesznek ki emberek zsebebol ezek a valasztasok es munkanapokat a szavazoktol.


    Tudod ez az amit beszuntetnek, hogy ertekes emberek kivegyenek egy-ket evet a munkajukbol, mert valasztasukat intezik es ezert meg fizetest is kapnak, a tenyleges munkajukat meg lassak el a tobbiek, hat ez sem egy jo rendszer.  


     


    De, ahogy szoktak mondani, amerikaban meg a krites is kolbaszbol van. ------------>  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9724)
    2016-04-19  17:59
  69. 2016. Április 20. 05:459733.

    This  is  a  MUST!


    Ezt  hallgssatok  meg  Mindannyian:


    https://www.youtube.com/watch?v=vJNqep77vBw


     


    (God  Bless  America)


     

    előzmény:
    megprobalom12 (9732)
    2016-04-20  05:34
  70. 2016. Április 20. 05:349732.

    U.I


    emlitettem  apamnak,  hogy mit  gondol,  miert  van  hogy  olyan  sokan  hasonlokepen  beszelunk?  Azt  mondta:


    "You all go to the SAME  language  teacher,  therefore  you  sound  like  him." 


    Na----bumcseck!

    előzmény:
    megprobalom12 (9731)
    2016-04-20  05:24
  71. 2016. Április 20. 05:249731.

    Szoval, te  sosem  hitted  el,  hogy  volt  es  meg ma  is van   egy  ugynevezett:  "Juca-Muca"  csoport  vagy  "klub".


    Pedig,  Sok  tagja  vot  mar  az  elmult  evekben ! Sok  neven  jartak  be  ide  es  tobb  mas  Forumokba   "csacsogni"  a  tagok  es  diakok.


    Nem,  baj,  nem  fontos,  hogy  Ti  mit  gondoltok  a  mi  eletunkrol.  NEEEEEM  kell,  hogy  elhigyjetek,  hogy  van Montereyben  egy ugynevezett  Military  Language  School,  es  hogy  katonak  gyerekei  felszedik  onnan   jobban-roszabbul  a  magyar,--nemet--szlav--orosz--KINAi   stb.  stb.   stb.  nyelveket  az  interneten  keresztul.


    Nekunk nem kell  magyarazkodnunk   SENKINEK  sem,  mert mi  NEM  BANTUNK   senkit,   es  Nektek  meg nem  kell  elhinnitek   semmit!  IGAZ???????


    De, ha vannak valahol  (peldaul  a Noklapjan)   erdekesebb  fajta temak  akkor  hozzaszolunk.


    Van  ahonnan  mar  kizartak  minket,,   Sokszor  NEM LEHET  TUDNI,  hogy  miert----peldaul:  az  ESZPERENTESEREG  e-e-e-betus  mekego  jatekba  nem  engednek  be  minket.  Miert?  WHO  KNOWS???  and,  WHO  cares??


    Vannak  teljesen  "privi"  csoportok  is.  Thats'  OK....


     


    Kerunk,  ha  nem  akarod  hogy  bejojjunk  ide,  SZOLJAL!  Respektalni  fogjuk  a  kivansagodat.


    Na,  megyek  nezni  a  valasztasi  csacsisagokat,  a  Trumpfi  es  a  venasszony  kozott...........


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9730)
    2016-04-20  04:52
  72. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 20. 04:529730.

    tudod mi a problema? hogy olyan sokszor nem mondtal igazat, hogy ha neha esetleg valami igazsagot mondasz, akkor sem hisz senki. 


    nem beszelve hogy ismetelsz szavakat, mondatokat evek ota, ami biztos hogy nem valaki "mas" mondta ebbol az "image" csoportbol.. mert ha valoban 17 lennel, honnan a jo budos fenebol tudnad hogy mondjuk 2 eve vagy 5 eve "valaki mas a csoportbol" mit irt???


    reallly !!!!!! 


    ne nezzel mar mindket ilyen butuskanak...


    be akarsz jonni SZORAKOZNI, gyere... szorakozz! 


    senki nem fog kirugatni, vagy karomkodni rad.. csak ne mondjal /ismeteljel buta dolgokat.. hidd el sokkal jobban lehetne beszelgetni. 



     

    előzmény:
    megprobalom12 (9729)
    2016-04-20  00:56
  73. 2016. Április 20. 00:569729.

    Koszi a valaszra!


    Magam specielle  Neeeeeeem  irhatok  "eveg  ota"  ide,  mert  csak  17  eves  vagyok. En is betartozok  a  Father  Telegdy magyarnyelv  osztalyaba. A "jucak"-bol  mar  csak 2-en  vannak  itt.  De  minegyik  emlegetik  meg  ma  is  a  vicces  NL  topcsikat.


    A kedves es jo szivu  Houstont mindenki szereti  meg  ma  is.


    Te  viszont  bekepzelt vagy es gondolod, hogy  okos  vagy hogy  osztogatsz  jotanacsokat.  A  Houstont  is  mindeg  "felulrol"  leszolod.


    No, --Apa  mondta,  hogy  biztosan  neked  ez  a  SZEREPED   ebben  az  egesz  "slajmastikaban" ---(or  whatever).........


    hogy  ki a  FONOK  az  nem  erdekel  minkeket,  es  az  sem  erdekel,  hogy  kiknek  dolgoztok.


    Lattuk, hogy Mrs.Houston  mar  a kanadaiakhoz  is  bejar. Hat az  jo,  mert  najdnem  mindenki 70-en  felul van  ottan,  sokan  mar  kihaltak.


    Majd ha mi is megoregszunk  fogjuk  mondani,  hogy  mijen  szep  volt  itten.


    Igen,  USA  egy  szep  es  REMEK  hely.  Lattunk  mar  Canadaban  is  sok  szep  helyeket  es hoteleket,  es havasokat,  es  stb-stb-ieket.


    Banffban  van  egy  szep  hotel,--de  a  legtobb  helyeken  szegenyseg  van Amerikahoz  kepest.


    A  Banff  hotel  tulajdonosa  Magyar,  apanak  a  baratja,  azert  megyunk  sokszor  oda.    Magyarorszagba  nem  megyunk,  mert  decrepit  az  egesz  cakkum-pack.


    Amiket  TE  "kotozkodes"-nek  nevezel,   az  szimplan  erdeklodes.


    Ha  az  emberlanya  csak  bolingat,  azt  nem  lehet  leirva latni.


    Kerdezted,  hogy  mit  reggeliztem?  Ma rantott  tojast es  toastot  vajal es jam-el,  es 2 cup  coffee.  Holnap cereal  lesz.  Felvalta, egyik nap  ez,  a   masikon  az. 


    Mindenbol a jot  kivanom Neked,  es a csaladnak.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    hus (9723)
    2016-04-19  17:12
  74. 2016. Április 20. 00:489728.

    Jucika,mit keresel megint itt?Oda toltak a gep ele?


    Akkora lo vagy[bocsanat lovak].....

    előzmény:
    megprobalom12 (9713)
    2016-04-19  03:56
  75. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 19. 22:009727.

    ja... hogy NEKIK ! lehet racistanak lenni... az mas!


     



     


    RAP SONG THREATENS RIOTS, TRUMP ASSASSINATION; MEDIA CELEBRATES

     


    "And if your ass do win, you gong prolly get smoked"

     


    Paul Joseph Watson - APRIL 19, 2016

     


    A new viral rap song that encourages the assassination of Donald Trump and calls for riots if he wins the presidency is being celebrated by the music media.

     




    Entitled ‘F**k Donald Trump’, the track was performed live in front of 20,000 people at the Coachella music festival this past weekend by hip-hop artists YG and Nipsey Hussle.





    The lyrics for the song openly invoke death threats against Trump and vow to stage violence if he takes the Oval Office.





    Here are some choice excerpts;





    All the niggas in the hood wanna fight you
    Surprised El Chapo ain’t tried to snipe you
    Surprised the Nation of Islam ain’t tried to find you





    Have a rally out in L.A., we gon fuck it up
    Home of the Rodney King riot, we don’t give a fuck





    You built walls? We gong prolly dig holes
    And if your ass do win, you gong prolly get smoked
    F**k nigga, f**k you!





     





    When me and Nip link, that’s Bloods and Crips
    Where your L.A. rally? We gon crash your shit





    The song also explicitly encourages criminals to commit voter fraud with the line, “And if you been to jail you can prolly still vote.”





    NICE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!





     





    The line, “He got me appreciating Obama way more,” makes it clear where YG and Nipsey Hussle stand politically.





    During the production of the video for the song, cops were forced to shut down filming because they feared a riot could have broken out.





    Despite the violent content of the lyrics, the track is being hailed by the music media.





    NICE!!!!!!!!!!!!!!!!!!





     





    The song has received positive reviews from Billboard.comthe Source,MTV and numerous other outlets.





    -------------------------------





    there are over 4000 remarks! yes, Amerika is in trouble... DIVIDED, AND FULL OF HATE! 





    it is really sad to watch this to happen! 


    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  76. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 19. 18:089726.

    Igen, hetfore virradora volt Houston felett itelet ido.. reggel 5-kor. 


    hetfon nem is tudtak menni dolgozni akinek freeway-n kellett mennie, mert sok freeway el volt ontve. A downtownban, ahol a freeway ket oldala magas fal, folyova valt.. Sok ut jarhatatlan volt. Tudod ez a varos olyan lapos mint egy palacsinta, a viznek nincs hova lefolyni. Ambar az utjaink - a fo utak - ket oldalt hatalmas arkok vannak. Amit rendszeresen tisztitanak, fenntartjak hogy mely maradjon. Mert esonel ide tud a viz lefolyni. Arrol nem beszelve, ahogy irtjak az erdot, egyre tobb a beton, ahol megall a viz. 


    en szerencses vagyok, mikor Houstonba jottem, az eszaki kulvarosban kotottem ki, mert hogy itt volt a sok erdo.. ezt szerettem, igy en meg eddig sosem voltam "bajban". 


    a rozsaim persze nem voltak elragadtatva... 

    előzmény:
    hus (9720)
    2016-04-19  05:33
  77. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 19. 18:029725.

    tudod a 10 ezer mint szam lehet hogy nem nagy... de!


    ez a 10 ezer UJ RENDSZERT HOZ BE MAGAVAL... 


    ez az amit nem ertekelsz! ezek nem ugy jonnek mint te, vagy en, hogy beepuljon!!!! 


    HANEM HOGY FOLYTASSA AZT AHONNAN JOTT... AZ IZLAM TERJESZKEDEST... HABORUZAST.. 


    Husika, nem en talalom ki! OK MONDJAK... HALLGASD MAR OKET!!!  HIGGYEL NEKIK!!!!!!!!

    előzmény:
    hus (9719)
    2016-04-19  05:27
  78. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 19. 17:599724.

    szerintem azert van igy hogy LEHESSEN VARIALNI AHOGY AZ URALKODO OSZTALY AKARJA... 


    uralkodo osztaly alatt ertsd a "benfekteseket"....akik most pl olyan kijelentest tesznek - nyiltan - hogy sem Cruz sem Trump nem kell..majd ok VALASZTANAK FRISS ARCOT! 


    meg hogy TRUMP SOSEM LESZ ELNOK!


    vagy CRUZ SOSEM LESZ ELNOK! 


    szoval "ok" jobban tudjak.. es a nep csak hadd hidje hogy O SZAVAZ...


    jol ki van ez talalva, ne busulj...Ez egyik legjobb peldaja a NEP HULYITESNEK... mert hogy azt hiszed hogy te! aztan egy jo nagy fenet...


    reszemre ezen a ponton egy az eerdekes, hogy ha mar eddig is varialtak a pont szamokat - ezert tartjak Kavicsot  is benn ! innen hogy tudnak menni tovabb, ha ma pl New York megadja a megfelelo pont szamot Trumpnak... 


    arrol is nyilltan besszelnek hogy Hillary azert rendelkezik tobb delegatussal , meg superdelegatussal meg ki tudja mivel , mert MEGVETTE OKET.. igy.. nyiltan kimondjak. Mert hogy AZT is lehet, ha ugyes vagy, Pedig szerencsetlen no mar beszelni is alig tud. 


    ha beultetik a barsonyszekbe, ott fog meghalni... szerintem nagyon beteg.. 


     

    előzmény:
    hus (9717)
    2016-04-19  05:02
  79. hus
    hus
    2016. Április 19. 17:129723.

    Beszelgessel szepen te is.  Ezt latod itt, miota egyutt beszelgetek Houstonkammal es masokkal is ezen a forumon.


    Tanulj mar egy kicsit, jo pelda van elotted hosszu evek ota.


    Nem lenne szukseged arra, hogy mindig kotozkodj azokkal az emberekkel akik veled szoba allnak, beszelgetnek evek ota.  Mert ez is utal valamire. Nem tanacsolta ezt neked meg senki?  


    Az FBI-t  es CIA-t annyiszor emlegetted, mintha teged a KGB kuldene ide szimatolni mindenki utan.


    Remelem nem igy van.


    Eszak - Amerika szep is , nagy is, van mirol es mit mondanod rola. 


     


    Mit reggeliztel? 


     

    előzmény:
    megprobalom12 (9721)
    2016-04-19  06:18
  80. 2016. Április 19. 06:279722.

     


     

    Beküldő


    pecsa21


    Pontszám: 1 684



     
     

    Dalszöveg
    Kicsi fehér meszelt szoba, falon függő Mária kép,
    Egy sarokban az asztalon halványfényű gyertya ég.
    Mellette egy lány és legény,
    A szemükben vágy és remény,
    A szívükben szerelem,
    Tulipántos ládán ülnek, s tervezgetnek csendesen.

    A kemence szögletében egy anyóka kuporog,
    Olvasót tart a kezében, de az ajka nem mozog
    Az ifjakat nézi-nézi
    A múltakat felidézi
    S könny szökik a szemébe
    Csak az a jó Isten tudja, mi jutott az eszébe.
    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  81. 2016. Április 19. 06:189721.

    Te  magadon  kivul  mindenkit  "hulye"nek  nezel,  ugye  hus?


    Ezt  a  szegeny  Houstont  is  mindig  "patronizalod"


     


    Bar,    ba'r...  ba'r.....    sokan  ugy  velik,  hogy te  meg  kanadai-nagyi,  meg a  Hauston  is  mind  FBI/CIA  spiclik  vagytok,  es  igy,  a  kulonbozo  alneveitek  mogul  lesipuskaztok  a  gyanutlan  beirokra.


     


    No, meg  arrol a   szegedi  "boldogtalan  folt"-rol  ne  is  beszeljunk.... Ourasaga  egy  rohej


    WHO  KNOWs   and  WHO  cares????


    Igaz??


    Elvezze'tek  ami  van.


     


    Az  olvasoknak  ez GREAT  FUN!!


     


    nighty-night'''''''''''''amen


     

    előzmény:
    hus (9717)
    2016-04-19  05:02
  82. hus
    hus
    2016. Április 19. 05:339720.

    Gyonyoruek voltak a viragok, koszonom.


     


    De a legfontosabbat majdnem elfelejtettem kerdezni.


    Micsoda eso volt nalatok, mutatta a TV es a hirekben egy embert is megmentettek, akit a kocsijabol kellett kihivni, talan nem tudta, h erezte, hogy mekkora veszelyben volt? Nem ertettem pontosan.


    Nalatok minden rendben van? Nem aztal  be?  Mutattak a jeget, golflabda nagysaguak voaltak.


    Vigyazz magadra, ne kocsizz ki! 


     


    Nalunk ma csodaido volt, nagyon szerettem.  Jovo heten mar fogok tudni ultetni, ha igy halad tovabbra is.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9704)
    2016-04-13  22:35
  83. hus
    hus
    2016. Április 19. 05:279719.

    Juj most nagyon igyekezni kell, mert, ha, veletlen Trump nyer, akkor a kapuk be lesznek zarvaa egy ideig.


    Nem olyan sok az a tizezer ember, kettoszaz esik minden egyes allamra. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9703)
    2016-04-13  21:40
  84. hus
    hus
    2016. Április 19. 05:139718.

    Hillary mar nem olyan nagylegeny, mint volt.  A kisoreg nagyon aranyos egy egyeniseg. Lattam az utolso utkozetuket es olyan jokat nevettem azon, ahogy mimikazott es akarta ervenyesiteni az igazat a moderatorral szemben, tobbszor kerte oket, hogy intezkedjenek, allitsak mar le. 


    Hillary meg mindig tulbeszelte az idot es nem erdekelte mennyivel. Lehet, hogy hatalmat akart mutatni ezzel, de  nagyon ellenszeves kep jott fel szerintem sok embernek. 


    Megvalasszak-e? Hat kerem, tuzzel-vassal fognak a republikanusok harcolni ellene. Sikerul-e nekik, vagy feladjak a 3 legfelsobb biro valasztasat, mert ha vesztgenek, akkor 20 evre visszavonulhatnak a torvenyszek  iteletei elol. Ez lesz majd a katasztrofa nekik. Nem a Trump fele nyeres, vagy nem nyeres.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9710)
    2016-04-18  20:26
  85. hus
    hus
    2016. Április 19. 05:029717.

    Micsoda egy idetlen szavazasi rendszer van ott az USA-ban. 


    Minden allamban mas, mindenki maskepp csinalja, mindegy, hogy ki es hany szavazatot kap, azt pontrendszerben teszik,  ha nem az nyer, akit gondolnak, akkor  gyorsan az utolso heten csinalnak egyy valtozast a szavazassal kapcsolatban es meg sorolhatnam.


    Nem csak Trump reklamal, hanem Bernie is.


    Miota Bush-Gore valasztas volt, azota eltelt egy jo par ev es meg mindig nem valtoztattak meg a rendszert.


    Ugy latszik mindenki erdeke az, hogy lehessen hivatalosan csalni, mert ez az a szo szoros ertelmeben.


    Emlekszem Gore fel millio szavazattal tobbet kapott es vesztese lett a valasztasnak .


    Igazan gondolkodhatnanak azon, hogy bevezetnek egy demokratikus valasztast vegre tobb szaz ev utan.


    Mert hallom, hogy tobben is mondjak, hogy tobb szaz eve igy van, de ez nem egy jo rendszer.Raadasul mas van a demokrataknak es mas pontozasi rendszer a republikanusoknak.  


    Az emberek meg  tobb allamban nem is szavaznak, hanem a delegacio emberei valasztanak?   MI ez?   OK. Nem keresem az igazsagot. 


    Na de holnap New York es kivancsi vagyok mindket part eredmenyere.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9714)
    2016-04-19  04:10
  86. 2016. Április 19. 04:519716.

    "  evek  ota....."    :-0


     


    what??????


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9714)
    2016-04-19  04:10
  87. hus
    hus
    2016. Április 19. 04:489715.

    Az iden az oreg Sorost  megajandekoztad azokkal a szavakkal ,hogy az ordog vigye el es olyan, mint az ordog. Vigyazz vele, mert az ordog  az a tulelo. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9714)
    2016-04-19  04:10
  88. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 19. 04:109714.

    evek ota azt hangzotatod hogy a szabazok igy meg ugy.. hat kerlek majd most kiderul hogy a szavazok szava annyit sem er mint a WC papir, mert az bizony nagyon sokat er...


    a nep szavazata meg SEMMIT. 


    MAJD AKIK IRANYITJAK HATURLROL az orszagot megvalasszak Hillaryt. 


    no nem azert mert no, vagy mert jo, vagy mert elert valamit az eletben, hanem mert o lesz a kovetkezo babu.


    Csak kozben az egeszsege teljesen ra fog menni, mert mar beszelni sem tud, a kohogo rohamoktol. Olyan jo kronikus bronchitisa van hogy csak na. Nem szabadna meg beszelni sem, a hangszalai is kivannak. 


    amit tett azert bortonbe kene hogy kikosson. Persze nem fog. de lehet hogy majd a korhazba fog kikotni, ami aztan megint mindegy mert ugyis akik odateszi azok iranyitjak az orszagot, olyan mindegy Hillary hol fog eppen ulni vagy fekudni. 


    Mellesleg nem vagyok sem "trumpi" sem EGYIK MELLET SEM. az egesz egy megrendezett cirkusz. Nem veszed eszre? A republikanus part nem akarja egyiket sem. Sem Trump sem Cruz nem kell nekik, mert attol tartanak, hogy egyik sem ugy akar tancolni ahogy ok zenelnek. 


    Trump felesege meg akarmelyik "utca szelerol" jott, a par nyelvet amit beszel er annyit mint Mrs Obama ert, aki meg a SAJAT HAZAJARA SEM VOLT SOHA BUSZKE.. ha netan nem hallottad volna. 


    mar nala rosszabb nem johet! 


    Ezeket is kibirtuk 8 evig, a kovetkezot is kibirjuk. Aztan addigra talan mar a ven Sorost is elviszi az ordog! Aztan majd jon helyette mas.. 


     


     

    előzmény:
    megprobalom12 (9713)
    2016-04-19  03:56
  89. 2016. Április 19. 03:569713.

    TRUMP-al  kapcsolatban,  azt  irtad:  "azert ha olyan NAGYON BOLOND lenne, nem hiszem hogy igy tudna a businesset iranyitani. mit gondolsz? "


     


    Hat, kerem,  azt  gondolom,  hogy DIPLOMATA-nak  lenni  teljesen  mas  dolog  mint developernek  lenni.  A BUSINESS-ben  a  profit  margin  a  legfontosabb.


    Viszont  egy allamfonek  az  is  nagy  fontossagu,  hogy  DIPLOMATA  legyen. Azert, hogy  elkerulje  a  haborukat,  es okosan  kormanyozzon!


    a Trump Nem  diplomata!!!  O"  egy  bekepzelt  uzletember,  aki  mindenkit  le-sz..  ,  magasrol  lefele, ----es  kirug  mindenkit  aki nem azt csinalja  amit O"  akar. 


    Egy amerikai  elnoknek  NEM szabad  masokat  sertegetnie,  es  leszolnia.   A Trump  egy felcseperedett proli-paraszt  sok  penzzel a zsebeben, ----DE  AZ a sok penz,    ebben  az  esetben  NEM  ELEG!!!---  


    Es a legtobb no"  azert NEM fog  ra-szavazni,  mert teljesen gusztustalan a pali.Es a mostani feleseget  melyik  utcasarokrol  szedte  fe...???? EZ EGY JOVENDO  f i r st- L A D Y ??


    Just  my  opinion---that's  all.........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9710)
    2016-04-18  20:26
  90. 2016. Április 18. 22:199712.

    Hello,Jucika bumerang,mar megint itt rontod a levegot?Kezded az ossze vissza hazudozast mar mar megint?Ha nem tudsz valamit ne mast nezz hulyenek,ott elotted a tukor...


    Eddig egy ko alatt laktal???Es onnan tisztan lattal mindent........

    előzmény:
    megprobalom12 (9707)
    2016-04-18  01:56
  91. 2016. Április 18. 21:559711.

    Szoval,  ezek  szerint te Trump-  oldali vagy.


    OK


    engem  nem  zavar...........  


     


    szabadsag  van  az  USAban........


    de,  tudod  m i e r t  fog  megis  a  Hilary  gyozni?? 


    szimplan  azert,  mert  a  valasztas  "titkos"  es  a no"k    marcsak  azert  is,  egy  nore  fognak  szavazni,    azon  az  alapon,  hogy:"egye  meg  a  fene  a  pasikat"....    (persze  arra  amit  mondok,  arra  nincs  garancia...) 


     


    No  csak tovabbi  jomulatast  kivanok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9710)
    2016-04-18  20:26
  92. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 18. 20:269710.

    tudod, Trump nem a nagybatyjam...(sajnos :))) 


    tehat igazabol nem ismerem... de egyet tudunk rola: amilyen "bolond"nak te tartod hogy amit CSINAL/EPIT AZ ORSZAGBAN FIRST CLASS... 


    hoteljei, kaszinok, golf palyai szerte a vilagon... 


    azert ha olyan NAGYON BOLOND lenne, nem hiszem hogy igy tudna a businesset iranyitani. 


    mit gondolsz? 


    melyik "jelenetkezo " tud EGYETLEN valamit is felmutatni, a dumajaan kivul.. amik mind hazugsag.. koztuk Hillary kisasszony is... duma.. mint allamtitkar halomra a problema, mint allamtitkar sem felelt meg a munkajanak, hogy fog megfelelni az orszag vezetojenek? 


    ott nem eleg csak pofazni! milliokert! ott fel is kell valamit mutatni. 

    előzmény:
    megprobalom12 (9708)
    2016-04-18  02:10
  93. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 18. 20:219709.

    jaj mar MEGINT EZZEL josz... 


    beirom a lenyeget, ki a fene akar hosszu cikkeket vegigolvasni?


    ha igazan erdekel, google it.. es ott meglatod az egeszet. igen egyszeru.


     

    előzmény:
    megprobalom12 (9707)
    2016-04-18  01:56
  94. 2016. Április 18. 02:109708.

    ezen  kivul pedig,  csak hogy  bemutatkozom  is  legyen:  nem  elek  Amerikaban.


          en is  valszeg  repcsi  lennek,  ha  Texasban  kene  laknom---  de  szerintem a  kiabalos  Trumpotok  az egy  bolond.  Az  a  pislogos  Cruz   meg  ugy  nez  ki,  mintha  beteg  lenne.


    A  demokrata  oreg-nenitek  ellen  pedig,    az  a  masik  venember  politikus  hiaba  probalgat A Mrs.  C.  allitolag  evi  50 milliot  keres  a  beszedjeivel.


     


    A  penz  beszel,  a  kutya  ugat.


     


     


     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  95. 2016. Április 18. 01:569707.

    Tudod, Ms. Houston,  olvasoidat  segitene  am  nagyon, hogy  amikor bemasolsz  valamit,   akkor  azt  is  hozza-irnad,  hogy  HOL  volt az  a  cikk,----mi az  ujsag  neve......


    hogy azember  elolvashassa  az  egesz  cikket.


     


    Ugy  illik!!!!     SOURCES   PLEASE!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (9703)
    2016-04-13  21:40
  96. 2016. Április 18. 01:529706.

    Lehet,  hogy  "azt  mondjak"---de  kik  azok  akik  modjak???


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (9700)
    2016-04-12  03:27
  97. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 14. 07:309705.

    a gyerekekkel nezd meg! :)


    www.youtube.com/watch?v=dFjW7Z12vNY&nohtml5=False


     


     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  98. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 13. 22:359704.
    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  99. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 13. 21:409703.

    csupa jo hir!!!!!!!!!!!!!!!


    SYRIAN SURGE! 'REFUGEES' FLOOD INTO U.S. AT RATE OF 358 PER WEEK
    'Obama is doing everything within his power to advance an Islamic invasion'


    A flood of Muslim refugees from Syria, an average of 358 per week to be exact, is expected to arrive in the United States between now and the end of the fiscal year on Sept. 30.


    Obama to make good on his promise to the United Nations to admit at least 10,000 Syrians in fiscal 2016.


    To fulfill its promise, the administration has now decided to expedite the process, cutting the screening period from 18-24 months down to three months.


    Administration officials have set up special screening centers in Jordan, where they will be interviewing potential Syrian refugees at a rate of 600 per day.


    AZ EDES JO MAMAJA INTERJUOL 600 NAPONTA... 


    EGY NAP 24 ORA X60 PERC = 1440 


    HA VAN 20 AKI "INJUOL".. AKKOR 30 JUT EGYNEK.. 


    HA 12 ORAT DOLGOZIK, NEM ESZIK, ISZIK, NEM MEGY PISILNI 720 PERCE VAN..


    20 VANNAK 600 INTURJUOL 30 JUT EGYNEK.. 


    24 PERC MARAD HOGY EGY INUOLTROL MINDENT MEGTUDJON FOLEG HOGY NEM TERRORISTA...


    GOOG LUCK 


    To realize the goal of 10,000 Syrian refugees coming to the U.S. by Sept. 30, the government will need to deliver 8,589 by that date, or an average of 358 per week.


     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  100. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2016. Április 12. 08:329702.

    ez valoban jo volt , otletes. A seahorse es a 100 labu tetszett a legjobban. 


    -------


    ugy latszik mar megkezdodott... :(((((


     


    Police arrest 400 at U.S. Capitol in protest of money in politics

    "We believe this is the people's house, and Congress should be responsive to the people. We need to protect voting rights," said Peter Callahan, the group's communications coordinator.


    Protesters hoisted a scarecrow-like effigy of a corporate lobbyist holding money bags and a sign reading, "Warning: Massive civil disobedience is next."


    Police arrested those who sat on the stairs of the East Front of the Capitol, the seat of the Senate and the House of Representatives.


    Democracy Spring traces its roots to the end of the Occupy Los Angeles movement, and its rise coincides with the presidential campaigns of Democrat Bernie Sanders and Republican Donald Trump, both of whom speak against the influence of campaign contributions on politicians.


    While most of the groups involved are associated more with Democrats than Republicans, Callahan said the group was nonpartisan.


     


    "We see populism on the rise on both sides of the spectrum. Americans are sick and tired of their politicians being bought and paid for," Callahan said.

    előzmény:
    Sheriff-2 (9701)
    2016-04-12  05:06

Címlap

top