Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bibliai történetek gyereke

E-dit
Létrehozva: 2011. március 8. 11:55

Sziasztok!

 

Van egy 5 éves kislányom, aki karácsonykor nagyon élénken elkezdett érdeklődni a bibliai történetek iránt. Nem vagyunk vallásos család, nem járunk templomba, és sajnos elég hiányosak az ismereteim nekem is. Az alapvető történeteket, amiket tudtam, elmeséltem neki, nagyon szereti hallgatni őket.

Karácsony óta Jézus születését, a Három királyok látogatását rajzolja, játssza bábokkal....nagyon foglalkoztatja a téma.

 

Szeretném meglepni őt egy szépen, ízlésesen illusztrált, könnyen érthető, de nem szlenges, "újmagyarított" könyvvel, ami bibliai történeteket mesél el a gyerekeknek egyszerűen. A világ teremtését, Noé bárkáját, Jézus születését, cselekedetei....stb.

 

Tudtok nekem ilyen könyvet ajánlani?

 

Találtam a neten egyet, ami a borító alapján tetszik, de sajnos belelapozni nem lehet:  http://www.libri.hu/konyv/biblia-gyermekeknek-1.html

 

Ha ismeritek ezt a könyvet, elmondanátok, tetszik-e nektek, a gyereketeknek? Ajánljátok egy 5 éves kislánynak? Elég értető?

 

Vagy másikat javasoltok inkább?

 

 

Ami még fontos: mint írtam, nem vagyunk vallásosak, így nem olyan könyvet keresek, ami elmélyítené a vallástudatot, hanem úgy gondolom, ezeket a szép történeteket nem hátrány megismerni a "világi" embereknek sem, csak gazdagondak tőlük, az alapműveltség része.

 

Tehát nem szeretném, ha a vallásosságon lenne a fő hangsúly, nem megtérni, vagy megtéríteni szeretnék, csupán megismerni, megismertetni ezeket a történeteket a kislányommal, mint egy-egy szép mesét. 

 

Köszönöm a segítséget!

 

  1. 2011. március 9. 19:0925.
    Ez nekünk nincs meg, de szemezek vele. :) Majd írd meg légyszi, hogy tetszett :)
    előzmény:
    E-dit (24)
    2011-03-08  22:20
  2. 2011. március 8. 22:2024.

    Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a kedvességét, és a segítségét.

     

    végül a Szunyogh Szabolcs könyve mellett maradtam, és meg is rendeltem. Kíváncsian várom, milyen lesz.

     

    Amiket javasoltatok még, azok közül néhány csak antikváriumból rendelhető, pontosabban előjegyezhető. Nekem pedig szombatra kellene a könyv.

     

    Remélem, nem csalódunk benne, és tetszeni fog a kislányomnak is, nekem is.

     

    Még egyszer köszi szépen a segítséget! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2011. március 8. 17:3523.
    Ki irta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804768 (21)
    2011-03-08  17:08
  4. Torolt_felhasznalo_804768
    Torolt_felhasznalo_804768
    2011. március 8. 17:1122.
    A képek lemaradtak, remélem megjelenik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804768 (21)
    2011-03-08  17:08
  5. Torolt_felhasznalo_804768
    Torolt_felhasznalo_804768
    2011. március 8. 17:0821.

    Szia!

     

    Hazaértem, megnéztem, írom:

     

    Tehát kettő ilyen könyvünk van:

     

    365 történet MINDENNAPI BIBLIÁNK

     

    és a 

     

    Nagy gyermekbiblia

     

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  6. 2011. március 8. 16:4320.

    Szia!

     

    Javaslom a keresőt, az biztos pont.A Bibliából is több változat fent van, sok mindent kidob, lehet, hogy lennének egyszerű gyermek bibliai oldalak is.

     

    eszterlili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2011. március 8. 15:3619.

    Nekünk ez van meg, szeretik a gyerekeim, mostanában a nagylány olvas belőle a két kicsinek, akik 6 és 3 évesek.

     

    http://www.animakonyv.hu/index.php?BODY=Bookinfo&OP=details&ID=87348&VISIT=1&sz=consuelo-delgado&t=bibliai-tortenetek-gyerekeknek-alexandra
    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  8. 2011. március 8. 15:2318.

    nem tudom, ez volt-e már: Szunyogh Szabolcs: Bibliai mesék

    Én sem vagyok vallásos, nem kaptam vallásos nevelést, de ezt nagyon szerettem - és még ma is szívesen el-el olvasom, ha olyanom támad.

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  9. 2011. március 8. 15:1617.

    http://bookline.hu/product/home.action?id=2100438664&type=10&_v=Batchelor_Mary_365_tortenet_a_Bibliabol_gyermekeknek

     

     

    gyermekkoromban nagyon szerettem olvasni, lapozni, sőt még ma is szívesen kezembe veszem, így aztán szeretettel ajánlom a fenti linken található könyvet.

     

    Vagy ha azt nem, egy másik kedves könyv:

     

    http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=bibliai-tortenetek-gyerekeknek&ID=242460

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  10. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2011. március 8. 14:1816.
    Szerintem nem imádkozni akarja tanítani a gyereket, hanem a bibliai történetekkel megismertetni.
    előzmény:
    Hóemberke (12)
    2011-03-08  13:00
  11. 2011. március 8. 14:1215.

    Ez egy érdekes nevű felekezet:

    Teljes Evangéliumi Keresztény Közösség Mahanaim Gyülekezet

    előzmény:
    tosoba (13)
    2011-03-08  13:22
  12. 2011. március 8. 14:0114.
    mi megvettük párom keresztfiának, nem rossz, de szerintem 5évesnek még nem való
    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  13. 2011. március 8. 13:2213.

    Szia!

     

    Van egy honlap tele mesékkel és mindenféle érdekes dologgal ezzel kapcsolatban!

     

     

    http://www2.palantamisszio.info/torten etek-gyerekeknek
    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  14. 2011. március 8. 13:0012.

    Gyermekbibliák nagyon jók, de lehet, hogy ő még azért kicsi hozzá. Bár te tudod. Nekünk megvan az Isten bölcsességei kislányoknak és a kisfiúknak és az Imádságok gyerekekeknek. Ez utóbbi nagyon gyerek nyelven tartalmazza az imákat, nálunk a lányom (8 éves) nagyon szereti.

    Tényleg csak ajánlani tudom!!!!

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  15. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2011. március 8. 12:5311.

    van egy ilyen könyv: szunyogh szabolcs biibliai mesék vagy történetek. nem is tudom mi pontosan a címe. (valahol el van pakolva, még kicsik a lurkók, nehogy széttépje a kisebb..) nagyon aranyos, vannak benne rajzok, és nagyon jól meséli a történeteket. én úgy tudom kiadják rendszeresen.

     

    http://books.hu/bibliai_mesek

     

    meg is találtam. nekünk nem ebben a kiadásban van meg, de ha rákeresel, tuti van régebbi, újabb, mindenféle kiadás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_449277
    Torolt_felhasznalo_449277
    2011. március 8. 12:5010.
    Nekünk a Képes Gyermekbiblia van meg, most nem tudom a kiadást megnézni, egy nagy, piros könyv, az elején aranyszínű kereszttel. Röviden és érthetően meséli el a történeteket, és nagyon szép képekkel illusztrálták. Mi sem vagyunk vallásosak, de úgy gondolom, hozzátartozik az alapműveltséghez..
    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  17. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2011. március 8. 12:479.
    Hát kíváncsi vagyok az Ószövetség kedves kis történeteire gyerekeknek:-))
    előzmény:
    212121 (5)
    2011-03-08  12:22
  18. 2011. március 8. 12:298.
    Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm szépen a sok választ! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_804768
    Torolt_felhasznalo_804768
    2011. március 8. 12:257.
    Nekünk is van otthon egy nagyon jó, de fejből nem tudom a címét. Ha hazaértem, megnézem és megírom. Gyerekeim nagyon szeretik.
    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  20. 2011. március 8. 12:256.

    Délután ha megyek a lányomért megnézem miből mesélnek neki hittanon és beírom a címet.

     

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  21. 2011. március 8. 12:225.

    Ez amit javasoltam, a teljes Bibliát tartalmazza-gyerekeknek érthetően, nem csak az Ujszövetséget.

     

    Esténként, lefekvés előtt 2-3-4-et ha felolvasol neki, annak nagyon fog örülni, és egy csomót tudtok róla beszélgetni.Szépek a képek is benne, és ha megfigyeled, egy idő után 2-3 alkalom után, ő fogja kérni...

     

     

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  22. 2011. március 8. 12:214.

    Szia!

     

    bármelyik gyereknek szóló Bibliás könyvet megveszed nem kell félni attól, hogy térítés van benne . Ezek a könyvek a legiímeretebb történeteket mondják el mese formájába.

     

     

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  23. 2011. március 8. 12:183.

    Az általad belinkeltet nem ismerem. Mi ezt használjuk:

     

    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:q6lesFwROqoJ:www.antikvarium.hu/ant/book.php%3Fkonyv-cim%3Dkepes-biblia-kicsiknek-es-nagyoknak%26ID%3D229826+K%C3%A9pes+Biblia+kicsiknek+%C3%A9s+nagyoknak+Aranyhal+Kiad%C3%B3&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&source=www.google.hu

     

     

     

    Próbáld ezt megszerezni, elég érthető, a gyerekek számára elég könnyen érthető.

     

     

    Amit még tudok ajánlani: 

     

     

    Super book c. rajzfilmsorozat.

    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55
  24. 2011. március 8. 12:182.
    Találtam egy ilyet is!
    http://www.nana.hu/szorakozas/programok/bibliai-mesek -gyerekeknek-30603.html
    Van belőle részlet kimásolva! 
    előzmény:
    E-dit (1)
    2011-03-08  11:55

Címlap

top