Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fehér Anna

Mucawe
Létrehozva: 2011. február 16. 11:11

http://comment.blog.hu/2011/02/16/52_evesen_szul_a_szomsze dok_almaja

 

Érdekes. 

 

Elgondolkodtató.

 

Csak azért tettem ide mert sokunkban megmozdít régi érzéseket.

 

Nosztalgia +álmélkodás. " az 1ben

  1. 2012. június 21. 13:52642.

    Ha jól láttam az adatlapodat még harminc sem vagy. Harminc körül másképp lát mindent az ember, mint ötven körül.

     

    Ne fogd rám, hogy irígy vagyok, mert nem ismersz. Amúgy meg két gyerekem van, és nem szeretnék ötven évesen anya lenni, mindennek meg van a maga ideje. A nagymamaság ugyanolyan csoda mint az anyaság.

    És bármily hihetetlen nem egy otthonülő megkeseredett öreg háziasszony vagyok. 

     

    A véleményemet tartom, ez van. 

     

    Az az ember aki harminc évet vár arra, hogy végre saját gyermeke lehessen, főleg hogy egzisztenciálisan meg van mindene, a kerrierjét meg már húsz éve felépítette,  annak szerintem igazán a gyermek kéne a legfontosabb legyen a világon, és le kéne tojnia, hogy mi más van körülötte. 

     

    De nem vagyunk egyformák, hál istennek.

     

     

     

    előzmény:
    moonsz (641)
    2012-06-20  02:12
  2. 2012. június 20. 02:12641.

    Ez  meg genetika, lehet ő szerencsésebb mint te. Az ő lábai nem fájnak. 

    De neked fáj, hogy 3 évvel idősebb és nem nagymami, hanem anya lett. Csúnya dolog az irígység...

    És a bébisintérezés.. ne haragudj. Szóval aki mer, bármi mást is csinálniamég a gyerek 14 nem lesz, mint otthon ülni, az maga az ördög. Vagy csak egy megkeseredett háziasszony? 

    előzmény:
    maszi (617)
    2011-06-22  12:29
  3. 2012. június 20. 02:07640.

    A "Természet  ellen"?? Neked is ajánlanám figyelmedbe, hogy régen is simán szültek későn a nők, akár 50 körül is , és mégcsak otthon maradni sem tudtak a gyerekkel. A mai jóléti rendszer a kommunizmus közepén alakult ki. Előtte nem volt se gyes/gyed, se fogamzásgátlás. Arany Jánost 50 felett szült a mamija. Csak mondom. 

    Nem fiatalon 27 évesen szülted az elsőt?? Mi akkor a fiatal? 14?

    Az meg hogy neked nincs energiád, lehet a mozgás szegény életmód, vitamin nélküli étkezés. Fehér Anna színpadon játszik minden este, durván jó kondiának kell lennie.

    Vagy csak szedj magneb6-ot, mint a reklámban. :)

    Boccs, de te is hasonló tanácsokat nyomattál az általad nem is mert színésznőnek. 

    előzmény:
    kristály42 (633)
    2011-07-05  09:49
  4. 2012. június 20. 01:56639.

    Benned jó nagy düh motoszkálhat... 

    Mi bajod a 30 felett szülökkel?

    Öregmamik?? Azért ez tényleg vérciki. Főleg, hogy full nem ettől függ, ki mikor milyen tb szolgáltatást, meddőségi kezelést vesz igénybe. Van 24 éves uncsitesom, akinek tőbb év próbálkozás-kezelés után jött őssze a baba,nehezen szült, s van aki 38 évesen azonnal összehozta, simán szült, minden egsügyi problem nélkül.

    Azok akik később szülnek egyébként , feltehetőleg karriert építenek, megteremtik a biztos anyagi hátteret, nem uccsó sorban érettebbek, s odafigyelőbb mamik. Többet is tettek bele a tb-be feltehetőleg, mint akik itt az ideje alapon huszonévesen lenyomják a kötelezőt, otthon töltik a maximum időt, s nem adnak bele túl sokat a közösbe, mivel nem dolgoznak jó sokat.

    Amúgy hülyeség a "mindennek megvan az ideje" cucc is, nézd meg Arany János anyját vagy Mária Teréziát. Régen is simán szültek a nők későn, csak a többedik gyereket. Ha nem tévedek Arany János a 13. volt.

    A római birodalomban meg egyébként 50 éves korig kötelező volt házasságban élni a nőknek, ugyanis addig szülögettek gyereket.

     

    Szóval szűklátókörű tévedés, amiket puffogtatsz. Azért mert neked valami így természetes, másnak lehet máshogy. Van aki huszonéves korától próbálkozikmár mindennel, mert nem jön őssze, nemcsak az öreg mamik.

    Fehér Anna jó kondiban van, ezt a munkája is megkivánja, sztem nem azok közé fog tartozni , akik korán meghalnak.

    Inkább örülhetnél, hogy aa 30 feletti nők is szülnek, tőbb lesz a magyar adófizető, aki eltarthatja azokat a fiatal anyákat, akik nem kivánnak dolgozni jó sokáig, hamár egyszer szültek. 

    És amúgy a gyerekkel töltött idő is inkább minőségi azoknál , akik dolgoznak is, mert nem depresszulnak bele otthon az agynélküliségbe.

    Persze akit ez kielégít...

    Az ovikban amúgy tökre észrevehetők, hogy amég az otthon lévő libamamik betegen is renndszeresen küldik be a gyerekeket, a gonosz dolgozó nők, ha kicsit megfázik is szabit vesznek ki rögtön. 

     

    előzmény:
    belváros (631)
    2011-07-05  01:42
  5. 2011. július 20. 21:41638.

    Így van.

    Nekem ebben az állapotban kb. eszembe nem jutna,hogy mikor menjek dolgozni,njó,lehet,már egy év után igen,de közvetlen szülés után mondta ezeket,hát akkor nem!

    előzmény:
    maszi (637)
    2011-07-20  21:25
  6. 2011. július 20. 21:25637.

    Tökéletesen egyetértek Veled.

     

    Az aki húsz évi várakozás, és küzdés után 53 évesen gyermeket szül, és képes a pár hónapos babáját bébiszitterre, vagy férjre, nagymamára, vagy ki tudja kire hagyni, annak nem volt fontos a gyerek. Akkor neki mindig is fontosabb volt a karrierje. 

    előzmény:
    belváros (634)
    2011-07-05  14:52
  7. 2011. július 20. 14:32636.

    Jakupcsek is örökbefogadott vona,ha 45 évesen sem esik teherbe

    http://tv2.hu/babavilag/video/babapercek-miert-ka ros-a-gyors-fogyas?r=tv2k

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2011. július 5. 19:11635.

    Igazából, el kéne mnnie 3 év gyesre, aztán már itt van a nyugdíj.

    Én a helyébe, már nem mennék vissza dolgozni!

    előzmény:
    belváros (634)
    2011-07-05  14:52
  9. 2011. július 5. 14:52634.

    Olvasom,hogy nyilatkozta,hogy már októbertől is napi 4-5 estét fog hetente játszani.Persze,sokan mondják,h mi az.

    Namost, 7-kor kezdődik az előadás,akkor négykor el kell indulnia otthonról,hogy beérjen ,+ smink,ruha,készülődés, este ítzre végez,míg leöltözik,hazaér stb,éjfél,gondolom másnap délig szunya és akkor  délután négykor már színház.

    Érdekes,Kovács Ágiról olvasom(30 évesen szült),hogy egyelőre másra sem tud gondolni,mint a kisbaba,Anna meg már színházazik.

    Meg nyilatkozta több helyen,hogy pont jókor született meg a baba nyáron,színházi szempontból.

    Olyan letudás jellege van nekem ezeknek a nyilatkozatoknak,megvan a gyerek,mert az is kell...aztán annyi.

    Tévedés ne essék,nem mondom azt,hogy szülés után 36 hónapot kell és kötelező ottho ntölteni,de úgy gondolom, 20  év küzdelem után én jobban el lennék ájulva a babától,hogy már gyerekágyasan azon morfondírozzak,hogy négy hónaposan,akkor melózom újra.

    Anna nem egy kezdő színésznő,akinek még meg kell alapoznia magát.

     

    és igen, 50-60 felett az évek duplán számítanak,látom szüleimen,anyósékon is.

    Anya is: 60 évesen mér kutyabaja nem volt,azóta két gyógyszert szed,pedig,ha valaki egészségesen élt,akkor az ő.

     

    Alkoholt csak alkalmakkor,cigizni nem,sok zöldség-gyümölcs,hiszen meg is termelik.

    Persze,kinézetre ma sem mondanák 64-nek,de én tudom,mennyi olyan baja van,ami 3-4 éve még nem is volt.

    előzmény:
    kristály42 (633)
    2011-07-05  09:49
  10. 2011. július 5. 09:49633.
    Sok boldogságot, jó egészséget , energiát, és rengeteg erőt kívánok Nekik! Szerintem azért nem hallelujáznak sokan nekik, mert többen is azon a véleményen vannak, hogy mindent a maga idejében. Saját példám: nem fiatalon, 27 évesen szültem az első gyerekemet, és 35 évesen a másodikat. Erősen érzem a különbséget!!!! Most 8 éves a kisebbik lányom, én 43 vagyok, de sokszor annyira fáradt és energiaszegény a kislányom játékaihoz... Türelmetlen is vagyok és sokszor kimerült. Úgy érzem, alig 30 évesen sokkal jobb volt a nagyobbik gyerekemnek azért, mert fiatalabb szülei voltak, mint most a kicsinek. Érted már? Ha nekem valaki most azt mondaná szüljek gyereket, inkább a halál... Szerintem fel sem tudnék kelni hozzá éjjel! Nem hiszem, hogy egy 50 évesnek több energiája van. Nekem ez a véleményem, de ne így legyen. Ja, és ha szerencséje van, 68 évesen még megéri, hogy leérettségizzen a gyereke. Elgondolkodtató és szomorú. Szerintem nem szabad a természet ellen dolgozni...
    előzmény:
    AlmaLatina (626)
    2011-06-23  15:00
  11. 2011. július 5. 09:29632.
    mi az hogy nem meri elvetetni? Attól mert valaki idősebb, még nem hülyül meg, senki sem olyan hogy önként bevállalna egy beteg babát. Legalábbis a többség. Egyébként nekem maga az orvosom mondta, -és több fórumon is le lett írva-hogy 35 felett kevesebb beteg baba születik, pont azért mert  jobban szürik a betegségeket, eltéréseket. Egy 35 év alatti ember könnyebben legyint, mondván nem veszélyeztetett , na ez az óriási tévedés. Mindazonáltal Fehér Annát idősnek tartom a babához, a kicsivel szúrt ki. Nekem sajnos az anyukám 63 évesen halt meg, és nagyon hiányzik. Fehér Anna gyerekének lehet még ennyi sem jut az anyjából, önző dolog ilyenkor már babát vállalni.  De gondolom 24 órás bébicsősz az van, ugyhogy nekik nem lesz megerőltető a gyereknevelés. 
    előzmény:
    belváros (631)
    2011-07-05  01:42
  12. 2011. július 5. 01:42631.

    Rengeteget költ a tb az öregmamikra,a sok-sok vizsgálat,gyakoribban a koraszülések ( egy korababa ellátása 10-12 millió) és szinte garantált a császármetszés,főleg elsőszülésnél.

    De fő,hogy trendimamik az öregmamik,mert ma már gázciki 30 alatt szülni,akárcsak a gyerekre is gondolni.

    Aztán az öregmamik nagyon sokszor mesterségesen megtermékenyítéssel  lesznek mamik.

    Nem  az öregmamik lettek okosabbak,hanem az orvostudomány fejlődött.

    És persze a bulvárlapok mindig csak a szépet írják,én viszont ismerek olyan 39 évest,akinek megmondták,hogy downos lesz a baba,de nem merte elvetetni,mert akkor mi lesz,ha nem lesz másik.

    előzmény:
    maszi (629)
    2011-06-28  08:37
  13. 2011. július 5. 01:16630.

    Viszont volt már aki a vizsgálatoktól vetélt el.

    ÉS mi van,ha kiderül egy 39 éves először szülő nőnél,hogy down-os   a baba?Úgysem meri elvetetni,inkább megszüli,míg egy 25 éves elveteti és szül másikat,mindkettőre tudok példát.
    előzmény:
    maszi (629)
    2011-06-28  08:37
  14. 2011. június 28. 08:37629.

    Azért nincs manapság már az idősebb korú nőknek fogyatékos gyermeke, mert a 35 év feletti terheseknél sokkal több szűrő vizsgálatot végeznek el, mint a 30 év alatti korosztálynál.És sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a negyven év feletti először terhesekre.

     

    Ne felejtsük el, hogy most már rutin és kötelező vizsgálat lett az afp, és a negyven körüli korosztályban, főleg az először szülőknél régebben a magzatvíz vizsgálatot, ma már a vérvizsgálatot végzik a down, illetve egyéb betegségek szűrésére. 

     

    Arról már nem is beszélve, hogy a terhes anyukáknál már szinte nem is végeznek tapintásos vizsgálatot az orvosok, hanem "orrba-szájba" ultrahangoznak, és persze ne felejtkezzünk meg a 3-4D ultrahangról sem.

     

     

    előzmény:
    bettisun (623)
    2011-06-23  13:54
  15. 2011. június 25. 20:53628.

    Azért, mert Magyarországon vagyunk. Itt pedig - egy igaz magyarnak - előírás a gonoszság,  az intrika, az irigykedés és a fikázás. Illetve a mások belügyeibe való beavatkozás.

    Ne törődj a sok IQ-betyárral.

    Én is gratulálok a párnak. Bízom benne, hogy boldog, egészséges kisgyerkőcöt tudnak felnevelni. Igaz, bárki másnak is ezt kívánnám. 

    előzmény:
    AlmaLatina (626)
    2011-06-23  15:00
  16. 2011. június 23. 19:57627.

    FA férje fülész-gégész.

    Miért kellene,hogy jobabn örüljek,mint   a saját gyerekemnek?:)

    Miért az én gyerekemnek ki örül rajtunk kívül?

    Most olvasom,hogy a 94 éves Zsazsa Gabor béranyával szeretne gyereket.

    előzmény:
    AlmaLatina (626)
    2011-06-23  15:00
  17. 2011. június 23. 15:00626.

    Fehér Anna férje az én orvosom.

     

    Ő egy nagyon helyes, művelt és nagy tapasztalattal bíró sebész.

    Fehér Anna egy nagyon szép és intelligens hölgy.

     

    Bárcsak minden kisgyereknek ilyen szülei lehetnének! 

     

    Nagyon sok boldogságot kívánok nekik!

     

     

    Megjegyzés:

    Miért nem tud egy egész ország együtt örülni az ő régen várt boldogságuknak?

    Miért nem örömteli hír ez mindenki számára?

    Miért?

    Miért?

    Miért?

    Miért?

     

    Nem értem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

    előzmény:
    bettisun (623)
    2011-06-23  13:54
  18. 2011. június 23. 14:42625.

    40 és 43 között van különbség

    hát,igen,a gyereket a nőnek kell kihordani,nagyobb kockázat,mint a pasiknak,akik bedugják csak  alompost

    ki mondta,hogy egyetértek a pasik kései apaságával?

    azért.,mert apám 52 évesen  lett újra apa?

    nem értek egyet

    főleg,h. azt mondta: ha majd meghalok,Te felneveled,hát,köszi apa,hogy feladatot testálsz rám.

    előzmény:
    bettisun (623)
    2011-06-23  13:54
  19. 2011. június 23. 14:37624.
    Csepregi Éva a wikipedia szerint 56-os és 92-ben szülte a fiát. Közel sem volt 46 éves. Még időben szült.
    előzmény:
    birerzsi (569)
    2011-06-19  21:31
  20. 2011. június 23. 13:54623.

    Furcsa, hogy annyian jönnek ezzel a "idősebb korban nagyobb valószínűséggel lesz sérült", Down szindrómás" stb. a baba.  Furcsa módon én nem ismerek olyan nőt, aki 40 felett szült és beteg lett a babája. Magam is 41 évesen szültem a 2. gyerekemet. A terhességem könnyebb volt, mint a 20 évvel korábbi, a kislányom pedig makk egészséges. Fiatalabb ismerőseim között viszont vannak fogyatékos babák anyukái, akár Down, akár értelmi fogyatékosságról legyen is szó.

    Egyébként pedig a késői apaságot oly könnyedén elfogadják az emberek, holott ők előbb halnak meg a statisztika szerint, mint mi nők. Hiába, még mindig férfi sovinizmus van szerte a világon.

     

    Jól döntöttél kedves Fehér Anna és a párja, én szorítok Nektek, és idő közben tudom, hogy meg is született az egészséges kisfiú. Én megmondtam !!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2011. június 23. 08:07622.
    Hát igen!!!
    előzmény:
    belváros (618)
    2011-06-22  12:34
  22. 2011. június 22. 22:23621.

    Interjú Fehér Annával,ekkor volt 50 éves

    Szily Nórával beszélget

    Kétrészes

     kb 25 perc

     

    1. rész 

    http://www.youtube.com/watch?v=mSrEeBH67xg&feature=related

     

    2 .rész

     

    http://www.youtube.com/watch?v=MHtUTaC7C68&feature=related

    előzmény:
    breakdown (620)
    2011-06-22  13:38
  23. 2011. június 22. 13:38620.
    Bocsánat, egyszerre többfelé figyeltem, nem javítottam ki a gépelési hibákat. Szóval olcsóbb és kényelmesebb, mint gyereket nevelni. És talán lesznek, akik ezért a kijelentésemért lekapnak a 10 körmömről. Pedig csak viccnek szántam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. június 22. 13:31619.
    Igen, elsi1, valami ilyenre gondoltam. Majd ha egyszer végleg megöregszem, én is veszek egyet, csak nem ezt a fajtát. Azon aztán kiélhetem a gondozási ösztöneimet. És sokkal kényelmesebb és olcsóbb, gyerreket nevelni!Hű, mit fogok én ezér itt mindjárt kapni.
    előzmény:
    elsi1 (616)
    2011-06-22  09:32
  25. 2011. június 22. 12:34618.
    Az egy dolog,hogy anya 64 évesen első blikkre kinéz 54-nek,de én tudom,mennyi baja van,amit nem hirdet ki másnak és én látom,hogy jobban fárad sokkal,mint 4 évvel ezelőtt.
    előzmény:
    maszi (617)
    2011-06-22  12:29
  26. 2011. június 22. 12:29617.

    Azért azt ne feledd el, hogy egy 53 éves nő már igencsak klimaxol. Vannak egyéb egészségügyi problémái.

    Én nagyon fiatalos vagyok a magam 50 évével, mindenki szerint simán letagadhatnék 5-10 évet. Szerencsés alkat vagyok.

    De,  az, hogy magas a vérnyomásom, hogy fájnak a lábaim, hogy alig bírok reggel felkelni, mert nagyon fáj a hátam, ez már sokkal több 50-es embernél fordul elő. 

    40 éves koromban fele ennyi problémám, gondom nem volt. És egy csecsemőhöz nagyon nagyon sok energia kell, állandó 24 órás szolgálat. 

     

    De nem kell félteni a Fehér Annát, gondolom van bébisintér, vagy férj, aki segít neki. Hiszen valamelyik nap már ott volt a blikkben, hogy a színháza testületi ülésen vett részt. Úgyhogy biztos, hogy van segítsége. 

    előzmény:
    Fridácska1 (596)
    2011-06-21  12:49
  27. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. június 22. 09:28615.

    El tudom kepzelni a helyzetet. Ismerek egy ferfit aki nagyon keson szuletett az apja 50 felett volt mar, veletlen gyerek volt.

     

    Meselte hogy amikor osszekoltozott a kesobbi felesegevel akivel az egyetemen megismerkedtek, micsoda cirkusz ment evekig, milyen megjegyzesek stb. volt allandoan amig 8 ev mulva osszehazasodtak.

    Sosem tudott kozel lenni a szuleihez a generacios gondolkodasi  kulonbseg miatt.

     

    A babazasnak nem 50 felett van ott az ideje. 

    előzmény:
    breakdown (614)
    2011-06-22  09:22
  28. 2011. június 22. 09:22614.

    Pedig  ha a gyerekünk tinikorba cseperedik, jó, ha képben vagyunk. Az idősebb szülővel szerintem az is probléma lehet, hogy ők már nyugalomra vágynek, és úgy gondolják, hogy a gyerekük az ÖVÉK. SAjnos, tudom, mit beszélek. A legkisebb tesóm a gyerekeim kortársa, és mivel a szüleim, mnt említettem, 30 évesen is 50 éves fejjel gondolkoztak, találd ki, 70-hez közel milyen a mentalitásuk? Na, náluk arról szó sem lehet, hogy a "gyerek" hajnalban mászkáljon haza, vagy a haverok ott tanyázzanak a lakásukban. Soha nem is értették, hogy mért nem kapok frászt, mikor hazajövök, és nem két kamaszfiú van itthon, hanem mondjuk öt? Hát mért nem vágom ki őket a fenébe?

    A tesóm meg úgy él köztük, mint egy nagy cserép, szépen gondozott páfrány. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (613)
    2011-06-22  09:10
  29. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. június 22. 09:10613.

    Ezt probaltammagyarazni. Pont itt mondta valaki aki 30 valahany eves , egy masik topicban hogy sokszor nem is erti meg a tinik szlengjet ahogyan beszelnek.

     

    Akkor kepzeld el ezt egy 15 es egy 70 eves kozott. 

    előzmény:
    elsi1 (601)
    2011-06-21  18:03
  30. 2011. június 22. 09:02612.

    Helló, csak most tudtam elolvasni, sajnos -vagy nem is sajnos - nem tudok egész nap netezni.

    Igazatok van, de én a babázást nagyon nosztalgikusnak érzem. Elvégre azzal kezdődött minden.  Én nagyon szerettem és nálunk az ifjabbik egy igazi volt. Nagyon jó visszagondolni arra az időszakra. Ő most már elmúlt 20, nagyon jó fej, hát, kölcsönösen nevelgetjük egymást. A másik fiunk is huszonéves, eléggé edzettnek érzem magam mellettük. Azt gondolom, minden korszaknak megvan a maga szépsége, aki ezt nem tudja követni, csak sajnálni tudom. El kell tudni fogadni, hogy felnőnek. A szimpla babázás helyett én is inkább egy helyes kiskutyát javasolnék. Tudod, olyan retikülbe valót.

    előzmény:
    elsi1 (611)
    2011-06-21  22:15
  31. 2011. június 21. 22:15611.
    Meg ezek a mamik indítanak topikot a gyerek :) 25 éves korában,hogy egész nap  otthon ül,udvarlója még sosem volt,mit rontottam el?:
    előzmény:
    Elza (610)
    2011-06-21  22:09
  32. 2011. június 21. 22:09610.

    Igen és a szerencsétlen gyerek, nem érti mi van.Neki van igaza, úgy volt szoktatva.

    Ilyenkor a legnagyobb csapás, ha kistestvér születik.Akkor már csak ő a kis csoda, a nagyobbra már senki nem kíváncsi.Nem csoda, ha rossz társaságba kerül, iszik, szív, nem tanul.

    Pedig ilyenkor a naggyal kellene nagyon sokat foglalkozni, mert ő addig egyke volt.

    előzmény:
    elsi1 (609)
    2011-06-21  20:53
  33. 2011. június 21. 20:53609.
    Az ilyen örökkébabáznék szülők kötik még be a 10 évesük cipőjét is,aztán sírnak,hogy a gyerek 17 évesen egész nap csak döglik az ágyon.
    előzmény:
    Elza (608)
    2011-06-21  20:46
  34. 2011. június 21. 20:46608.

    Ez durva!

    Nálunk is a 25.-en már páran hiányoztak.

    előzmény:
    elsi1 (605)
    2011-06-21  20:16
  35. 2011. június 21. 20:44607.

    Ez így van sajnos.Amikor már nem ő diktál, hanem a gyerek kezd magára találni, egyre több a konfliktus.Az én anyukám is ilyen volt.Bolondult a babákért, már kisgyerekként rá merték bízni az anyák.7 évesen "bébiszitterkedett" már.De ahogy önállósodtak, más pici után nézett.

    Én meg pont fordítva voltam, engem zavart, hogy olyan sokáig csak egy síró csomag.Örültem amikor már nagyobbak lettek.

    előzmény:
    elsi1 (606)
    2011-06-21  20:30
  36. 2011. június 21. 20:30606.

    De én is ismerek nem egy olyan anyát, akinek kedvenc korszaka a babakor.

     

     

     

    Én is,aztán az ilyen anya nem is nagyon tud  mit kezdeni majd az önállósódó gyerekkel.

    előzmény:
    Elza (604)
    2011-06-21  20:11
  37. 2011. június 21. 20:16605.

    Leérettésigizik 1960-ban 30 ember.

     10 éves osztálytalákozón még él belőlül 29

    20 évesen 27

    30 évese oszitalálkozón  25

    40 évesen 20

    50 évesen 15

    A cukibabakor  max 3 év,mire a gyereknek kenyér a kezében az meg 20-25 év.

    előzmény:
    Elza (604)
    2011-06-21  20:11
  38. 2011. június 21. 20:11604.

    Hát igen.Azt hiszem és kibabáztam magam 2x.Sok idő, mire felnő egy gyerek.

    De én is ismerek nem egy olyan anyát, akinek kedvenc korszaka a babakor.

    Én meg alig vártam, hogy végre akkorák legyenek, hogy kommunikálni tudjunk.

    előzmény:
    elsi1 (603)
    2011-06-21  20:06
  39. 2011. június 21. 20:06603.

    Pedig milyen jó is lenne ismét babázni!!!

     

     

    Babázni...az ember szerintem nem babát szül,hanem gyereket..a baba igen hamar felnő,előbb kisgyerek,nagygyerek,kiskamasz,nagykamasz lesz.

    Az ilyen babázniakarok szülők adnak Bodzácska,meg Őzike nevet a gyerekeknek.

    előzmény:
    breakdown (602)
    2011-06-21  18:16
  40. 2011. június 21. 18:16602.

    Sok mindenben igazatok van, de nekem a saját szüleim jutnak eszembe: ők nagyon-nagyon fiatalon lettek szülők, és minden osztálytársam irigyelt  engem miattuk. Mert ők biztosan nagyon megértőek, hiszen milyen fiatalok. Hááát... anyámnál csak egy vaskalaposabb embert ismerek: apámat. Ők már 30 évesen is 50 évesek voltak. És ha már a felvilágosításnál tartunk: úgy mentem férjhez, és a testvérem úgy nősült meg, hogy nálunk a szexről SOHA nem volt szabad beszélni otthon, még csak célozni sem lehetett a témára.

    És sajnos ismerek családokat, ahol a szülő nagyon fiatalon, váratlanul hunyt el. Kisgyerekes családokat. Tehát nincs biztosítás semmire.

    De azért én sem merném megtenni, hogy akár jóval negyven felett újabb gyerekre vállalkozzak.

    Pedig milyen jó is lenne ismét babázni!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top