Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Alvásciklus ébresztőóra

maraaa
Létrehozva: 2010. december 8. 13:23

Sziasztok!

 

Érdeklődnék, hogy van-e valakinek alvásciklus ébresztőórája (direkt nem írom ki a márkáját) és ha van, akkor mik a tapasztalatok? 

Előre is köszönöm,

Mara

  1. 2010. december 8. 13:302.

    Hehe, így megjelent.

    Szóval én már egyszer egy hetet aludtam vele, és nekem bejött.

    (eltekintve attól, amikor a gyerekek felkeltenek korábban.)

    Nekem tényleg bejött, sokkal kipihentebben ébredtem, mint egyébként.

    előzmény:
    maraaa (1)
    2010-12-08  13:23
  2. 2010. december 8. 13:373.

    Jaj, de örülök! Az első vélemény 

    Én még nem próbáltam, de mostanában problémát okozott a felkelés nálunk és gondoltam meglepem egy ilyennel a párom. Bár jó drága, de azért remélem használ. Mondjuk azt írja, hogy van hozzá két csuklópánt, nem tudom külön hogy ébresztheti az embereket...

    előzmény:
    amoca (2)
    2010-12-08  13:30
  3. 2010. december 8. 13:424.

    Szia!

     

    Mesélnél róla, hogy ez mi pontosan? Kíváncsivá tettél!

    előzmény:
    amoca (2)
    2010-12-08  13:30
  4. 2010. december 8. 13:435.

    Hogy működik ez? Akkor ébreszt, amikor abban a ciklusban vagy, legyen az hajnali 4 vagy reggel 8? És ha az embernek muszáj dolgozni menni, akkor elkésik?

    Érdekel ez a dolog, de el nem tudom képzelni.

    Mennyire drága és hol beszerezhető?

    Köszi

    előzmény:
    maraaa (3)
    2010-12-08  13:37
  5. 2010. december 8. 13:466.
    Találtam róla itt, a nyitó hozzászólást érdemes elolvasni. http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9182729
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2010. december 8. 13:487.

    Húha, megpróbálom összefoglalni.

     A lényeg, hogy minden nap könnyebben kelhetsz ki az ágyból, mert az óra akkor ébreszt fel téged, amikor a szervezetednek a legideálisabb. Ezt úgy csinálja, hogy figyeli és elemzi az alvásciklusaidat egy frottír csuklópánt segítségével (azaz gondolom puha és kényelmes) és beállítod az órát mondjuk 8-ra és az a körüli fél órában próbálja megtalálni a legideálisabb időpontot a szervezeted számára.  Amoca ugye jól értelmeztem?

     

    Az ára elég húzós, úgyhogy nagyon ajánlom, hogy használjon! Remélem a párom örülni fog neki!

    előzmény:
    zsaki71 (4)
    2010-12-08  13:42
  7. 2010. december 8. 13:508.
    Igen, ez volt az egyetlen fórum, amit én is találtam róla, ezért akartam fórumot indítani, hogy többet tudjak meg.
    előzmény:
    HAndika (6)
    2010-12-08  13:46
  8. 2010. december 8. 13:529.
    Megtaláltam az árát is. Lehetne olcsóbb, kipróbálnám. Mindig utáltam a reggeli kelést.
    előzmény:
    maraaa (8)
    2010-12-08  13:50
  9. 2010. december 8. 13:5210.

    Két felhasználót tud megkülönböztetni. Be tudod külön állítani az ébresztés idejét, és az ébresztőhangot is.

    MOndjuk nálunk az elsőként ébresztett járt jobban, mert a másik is sokszor felébredt az ébresztésre.

     

    előzmény:
    maraaa (3)
    2010-12-08  13:37
  10. 2010. december 8. 13:5411.
    Tehát ez azt jelenti, hogy ha nekem legkésőbb reggel 5-kor kelnem kel, akkor fél 5-re kell beállítanom, hogy tuti időben felkeltsen? De akkor ez azt is jelentheti, hogy ha a ciklusom úgy hozza, akkor 5 óra helyett 4-kor kelek. Brrr...
    előzmény:
    maraaa (7)
    2010-12-08  13:48
  11. 2010. december 8. 13:5512.

    Ki szabad írni, hogy mennyi az ára? én nem találtam rá.

    Jó dolognak tűnik.

    előzmény:
    HAndika (9)
    2010-12-08  13:52
  12. 2010. december 8. 13:5513.

    Ciklikusan alszunk, van váltakozva mélyebb és éberebb szakaszai az alvásnak.-Az AXbo elve az, hoyg minél mélyebben alszol, annál kevesebbet mozogsz. A mozgásszámod mérésvel belövi azt az időszakot, amikor viszonylag ébren alszol, és akkor ébreszt fel. Így konnyebben ébredsz, mintha mélyalvásból ráznának fel, bár lehet hogy fél órával keesebbet aludtál.

    Érhető így?

     

    előzmény:
    zsaki71 (4)
    2010-12-08  13:42
  13. 2010. december 8. 13:5514.

    Igen, én is mindig felkelek a párom ébresztőjére, tisztára üvölt. Úgyhogy kíváncsi leszek rá. Úgy gondoltam, ha a napunkat is befolyásolja és jobb lábbal kelünk tőle minden nap, akkor csak jó lehet.

     

    Az áráról ne beszéljünk... nagyon drága!

    előzmény:
    amoca (10)
    2010-12-08  13:52
  14. 2010. december 8. 13:5615.
    Kb. 60E
    előzmény:
    Zalina (12)
    2010-12-08  13:55
  15. 2010. december 8. 13:5716.
    pfff akkor nekünk nem lesz ilyen, ennyit nem ér
    előzmény:
    maraaa (15)
    2010-12-08  13:56
  16. 2010. december 8. 13:5717.

    A legkésőbbi időpontot kell beállítanod, amikor tuti muszáj felkelned, és az ahhoz legközelebb eső (de fél órán belüli) időben kelt fel.

    Ha nagyon mélyen alszol, akkor a legkésőbbi irdőpontban, de más hanggal kelt.

    előzmény:
    kivi39 (11)
    2010-12-08  13:54
  17. 2010. december 8. 13:5918.
    200 dollár körlüi áron rendeltük interneten. :) Az valamennyivel barátságosabb...
    előzmény:
    maraaa (15)
    2010-12-08  13:56
  18. 2010. december 8. 13:5919.
    Értem. Tehát lehet, hogy fél órával korábban, de tuti nem később. Így már más a leányzó fekvése. :))
    előzmény:
    amoca (17)
    2010-12-08  13:57
  19. 2010. december 8. 14:0020.
    Igen, csak én nem voltam ennyire bátor, hogy külföldről rendeljek... plusz nyakunkon a karácsony.
    előzmény:
    amoca (18)
    2010-12-08  13:59
  20. 2010. december 8. 14:0121.

    Bocsi, akkor én értelmeztem félre és tájékoztattalak rosszul. Na majd csak megtanulom kezelni a szerkezetet... ja, mert engem már úgy izgat, hogy milyen lehet ez a szerkezet.

    Vajon tartósan is használják az emberek, vagy csak kíséleti jelleggel, vagy az újdonság erejével hat? 

    előzmény:
    kivi39 (19)
    2010-12-08  13:59
  21. 2010. december 8. 14:1522.
    Hű, szóismétlés... bocsi...
    előzmény:
    maraaa (21)
    2010-12-08  14:01
  22. 2010. december 8. 14:2323.
    Az ismerősöm, akinek a javaslatára mi is megvettük,már másfél éve használja és elégedett vele.
    előzmény:
    maraaa (21)
    2010-12-08  14:01
  23. 2010. december 8. 14:4024.

    Na akkor csak nem fogok csalódni :)

     

    Ti akkor jól értettem, hogy nem használjátok folyamatosan?

    előzmény:
    amoca (23)
    2010-12-08  14:23
  24. 2010. december 8. 14:4325.

    Köszönöm!

    Vajon miért ilyen drága? A csuklópánt összeköttetésben van egy eletronikus készülékkel?

    előzmény:
    maraaa (7)
    2010-12-08  13:48
  25. 2010. december 8. 14:5226.

    Magával az órával van összeköttetésben... de hogy milyen módon... biztos nem dróttal :)

    És szerintem azért drága, amiért minden értelmes kütyü... hogy ne legyen mindenkinek... vagy mert drága volt a fejlesztése, vagy nyemtom 

    előzmény:
    zsaki71 (25)
    2010-12-08  14:43
  26. 2010. december 8. 15:1927.
    Csak egy hétig volt nálunk, akkor végig használtuk.
    előzmény:
    maraaa (24)
    2010-12-08  14:40
  27. 2010. december 8. 15:2028.
    Igen, a pántban van egy érzékelő, az van összekötettsében az órával, amiről usb-n keresztül le si tudod tölteni az infókat számítógépre.
    előzmény:
    zsaki71 (25)
    2010-12-08  14:43
  28. 2010. december 8. 15:2229.
    Nagyon klassz.....talán pár év múlva megfizethető áron is hozzá lehet majd jutni, addig meg a biológiai ébresztőórára bízom magam:-)
    előzmény:
    amoca (28)
    2010-12-08  15:20
  29. 2010. december 8. 15:3630.

    Agykontroll: Ébredés technika :)

     

    De én már úgy beleéltem magam ebbe az órába, hogy alig várom, hogy a párom karácsonykor kibontsa a dobozt :)

    előzmény:
    zsaki71 (29)
    2010-12-08  15:22
  30. 2010. december 8. 15:3831.
    Van kedved mesélni róla (az agykontrollosról)?
    előzmény:
    maraaa (30)
    2010-12-08  15:36
  31. 2010. december 8. 15:4032.

    Hát igazából ahhoz érdemes elkezdeni olvasgatni az Agykontrollról, amihez van egy nagyon egyszerű könyv az agykontroll kialakulásáról és az alap technikákról, a Hattyú házban van egy bolt, ott lehet kapni, nem is drága. Én mondjuk a 4 napos tanfolyamon is voltam, nagyon tetszett, azóta használom is.

     

    előzmény:
    zsaki71 (31)
    2010-12-08  15:38
  32. 2010. december 8. 15:4333.
    Hát nekem  még a Silva-féle agykontroll könyv (sötét kék) van meg, jó 15 éve olvastam, de arra nem emlékszem, hogy lett volna benne ébredés-technika....mpndjuk attól még lehetett, hogy én nem emlékszem rá:-))))
    előzmény:
    maraaa (32)
    2010-12-08  15:40
  33. 2010. december 8. 15:4534.
    Bocsi, nem tudtam, hogy olvastad. Arról a könyvről írtam, az az alap, a többi technikát a tanfolyamon mutatja meg. A könyvben valóban nincs róla szó. De a lényege ugyanaz, be kell programozni este, hogy mikor akarsz reggel felkelni és ha nem is elsőre, de sikerülni fog. Max amíg nem tuti, addig állítsd az agykontrollos ébredés után 10 perccel későbbre az ébresztőórád, hogy biztos felébredj :)
    előzmény:
    zsaki71 (33)
    2010-12-08  15:43
  34. 2010. december 8. 15:4735.
    Rendben, kipróbálom!!! Sajna, én rettenetesen utálok reggel korán kelni......és jó lenne, ha könnyebben menne...
    előzmény:
    maraaa (34)
    2010-12-08  15:45
  35. 2010. december 8. 15:5236.
    Remélem sikerrel jársz. Próbálj olyat programozni, amit ez az óra akar elérni, hogy az optimális időpontban ébredj.
    előzmény:
    zsaki71 (35)
    2010-12-08  15:47
  36. 2010. december 8. 16:2037.
    Ígérem, hogy a tapasztalataim megosztom majd az óráról. Egyelőre az a problémám, hogy egy napot ígértek az átvételig, de sms-t nem kaptam arról, hogy mehetek-e érte... Na meglátjuk...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     

Címlap

top