Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Svájc

walbi
Létrehozva: 2002. Április 15. 08:50
Szep jo reggelt mindenkinek! Lassan vissza kell szallingozni, ahogy irod Pomat, mert aztan nagyon lemarad az ember az esemenyekkel. Fel a fejjel leany! Akkor ezek szerint szerencseje volt a batyusnak, meg jo, hogy nem rosszabbul vegzödött. Ha a baratnö ott van vele az nagyon fontos. Talan tenyleg igaza volt, hogy nem lett volna sok ertelme, ha ketten vigyazzatok az agya mellett. Persze tudom, milyen az amikor az ember tehetetlennek erzi magat, valahogy segiteni akar. Hivjal, ha nehez a lelked, dumalunk egy maratonit, tudod, mint a multkor is! Stuvi, azert ne ess am letargiaba a kilok miatt! Ami feljön, az valahogy le is megy, nem? Persze, akarni azert kell. Na, en most könnyen beszelek itten, mi? Egyebkent a Judo csalad jol van. Büszke anyuka, büszke apuka, büszke Judoanyuka es büszke Judoapuka. Asszem jot tett Judonak, hogy itt volt anyukaja, egy kicsit megnyugodott. Apukaja meg csütörtökön jött es amikor szombaton ott voltam, csak tartotta a kisleanyt es mondogatta, hogy ö ugyan nem tudja miert panaszkodtak eddig, mert miota ö itt van, bizony nem sirt egyszer sem. :) Kocsival voltam nala, pedig tudom, hogy tölünk nem jo moka. Meg meseltem is neki, hogy azert imadom a vonatot, mert azzal tuti pontosan vagyok ott, ahol akarok. Kocsival meg allandoan stau van a tunel epitkezes miatt, meg koszalsz vagy negyedorat mire parkolohelyet talalsz. Valahogy nem volt kedvem vonatra ülni, mondom igy szombat kora delutan nem hinnem, hogy stau lesz. Aha. Persze, hogy hazafele volt es nana, hogy negyedorat kerestem parkolot es nana, hogy ugy szakadt az esö, hogy minden ködlampat bekapcsolva is alig lattuk egymast a vizfelhöben. Akkor minden anyukanak kitartast mara.
  1. 2010. szeptember 18. 22:0211201.

    Ehhez hozzä kell szokni. :-)

    A körforgalom lämpäval tényleg vicces, de én mär eléggé sok helyen lättam. Szegeden is van ilyen, ott 3sävos, és ledekkel van kivilägitva az a säv amelyiknek zöld van. Ez este kiräly, majdnem olyan mint a reptéren. :-)

    Én heti 3x autozom Zürichbe. Winterthur és Schaffhausen között van 1 autout amit a felétöl 4sävossä csinälnak. A munkälatok miatt itt "csak" 80-nal lehet menni. Ezzel nem lenne semmi baj, csakhogy a vezetök bealszanak. Igy ahonnan mär 100-as täbla van sem mennek többel, mint 80. Kb. a 3. täbla utän eszmélnek föl, hogy mi van... vagy, mint tegnap: egészen Winterthurig 60-nal mentünk...

    Ma is, mivel szép idö volt, mindenki az utakon rémkedett. Az mär teljesen "normälis" itt, hogy 120-szal araszolnak a belsö sävban a 3sävos uton, ugy hogy a külsö 2säv üres. Zürichben teljesen normälis, hogy rädhuzzäk a kormänyt, bevägnak eléd, motorosok jobbrol elöznek, index az csak ünnepnapokon stb. Ma pl 1 Maserati zikkzakkozott az autopälyän.

    De ez a németeknél is megvan, ök még räadäsul azt is hiszik, hogy született Schumacherek a szakadt Opel Corsajukban. :-) Bär ahol nincs sebességkorlätozäs az autopälyän ott gyorsan le szoktak huzodni ha jövünk. (bär van aki ott is farokhosszversenybe kezd...)

     

      És igen, egész Sväjcban ilyen a közlekedés, néha még ilyenebb (vasärnap)  :-)

    Amugy meg addig ne panaszkodj, amig nem voltäl Olaszorszägban, vagy még délebbre. Dél-Afrikäban pl. pär éve az volt a "divat", hogy ki tud részegebben hazavezetni, ugy hogy ne kapjäk el.

     

    Arra viszont vigyäzz, hogy soha ne menjél bele, ha provokälnak. (én nem mindig tudom megällni). Mert vannak civil rendörautok az autopälyän. Kivül-belül tuning (optikai és chip) és direkt "tolnak", vagy a mäsik eset, hogy nem huzodnak le, hanem mondjuk 115-tel araszolnak a belsö sävban és arra värnak, hogy elveszitsed a türelmedet és jobbrol elözz. Majd mikor lépre mész megelöznek, és fölvillan a Rendörség, kérem kövessen fölirat. Csak sajät kantonon belül intézkedhetnek, ezért lehet néha olyat lätni, hogy a kantonhatäroknäl 2 különbözö rendszämu civil rendörauto ellenöriz.

     

    Kis izelitö, hogy többek között miért is szabälyosak a sväjciak:

     

    Csak sebesség:

    http://www.polinf.ch/bussenkatalog.php?gclid=C ImKrabakaQCFQ4eZwodNSRHIg

     

    és minden mäs is:

    http://www.admin.ch/ch/d/sr/741_031/app1.html

     

     A -tol -ignäl természetesen a havi fizetés nagysäga is belejätszik.

    Én sem szeretem, ha tökölnek elöttem, föleg ha még idö elött elindultam és miattuk kések, de ilyenkor segit a wuuuzaaa! :-)

     

     

    előzmény:
    flopp (11188)
    2010-09-15  16:52
  2. 2010. szeptember 18. 20:5711200.

    Szia! Örülök, hogy elrendezödött a lakäskérdés. A csalädi potlékrol mär irtam neked, olvass vissza! A legbiztosabb az amugy is az, hogyha a személyzetist zaklatjätok, mert ugyis ö intézi az összes dolgot. Itt egyébként is (pär éve) ök az atyauristenek, de tényleg! :-)

    Ne izgulj, legföképpen ne hagyd magad fölhuzni, minden rendben lesz! :-) A nyugalmadra szükséged lesz a közeljövöben, ezt garantälhatom.

    előzmény:
    KBL (11198)
    2010-09-18  08:18
  3. 2010. szeptember 18. 10:0711199.

    Nem vagyok érintett a témában, nem nagyon tudok segíteni. Ami biztos, hogy itt családi adózás van, szóval a férjed kap majd adókedvezményt mert házas és mert van gyereke. Hogy a miénkhez hasonló családi pótlék van-e azt nem tudom, meg azt sem, hogy az otthoni csp jár-e, ha életvitelszerűen külföldön élsz.

     

    Ezt az oldalt nézd át, jónak látszik.

    előzmény:
    KBL (11198)
    2010-09-18  08:18
  4. KBL
    KBL
    2010. szeptember 18. 08:1811198.

    Sziasztok!

     

    Volna még egy kérdésem: igényelhetek kint családi pótlékot? Gondolom az itthonit le kell mondani előtte... kell igazolást kérnem, hogy lemondtam?

     

    Él valaki Bazel környékén?

    Már nagyon izgulok a költözés miatt, kb tíz nap és indulunk!!!!

     

    szép napotMindenkinek!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. 2010. szeptember 17. 19:4011197.
    Akkor talan a nemeteknel kellene maradnod :)
    előzmény:
    flopp (11188)
    2010-09-15  16:52
  6. 2010. szeptember 17. 14:5511196.
    Na,a kkor most megnyugodhattok. Legalábbis lakásügyben, mert a papírok intézésekor még garantáltam fel fog szökni párszor a vérnyomásod De semmi gáz, az már csak türelem kérdése - na meg idö, meg pénz...
    előzmény:
    KBL (11195)
    2010-09-17  14:41
  7. KBL
    KBL
    2010. szeptember 17. 14:4111195.
    IGEEEEN!!!!!!!!!
    előzmény:
    Tiheli (11194)
    2010-09-17  09:58
  8. 2010. szeptember 17. 09:5811194.
    Ez remek hír, remélem azóta már a szerzdödést is aláírtátok :)
    előzmény:
    KBL (11193)
    2010-09-15  19:03
  9. KBL
    KBL
    2010. szeptember 15. 19:0311193.

    Köszönöm a bíztatást!

     

    Október elsején kell munkába állni. Viszont a jó hír az, hogy van még egy lakás, a szerződés a kezünkben, már csak alá kell írnunk. Ma este nézi meg a kint élő ismerősünk és elmondja milyen, tudunk-e ott élni kisbabával.

     

    Szurkoljatok

     

    Szép estét!

    előzmény:
    Tiheli (11190)
    2010-09-15  17:01
  10. 2010. szeptember 15. 17:0911192.
    Én csak azzal tudom, máshol max. átutazóban voltam, az meg nyilván kevés a megalapozott véleményhez.
    előzmény:
    flopp (11191)
    2010-09-15  17:06
  11. 2010. szeptember 15. 17:0611191.

    Azert nem csak a magyarorszagi közlekedessel lehet összehasonlitani! ;)

     

    Tudod, van az a "jobbra tarts" elv! Semmi gondom azzal, hogy o 100-al megy, de bizza ram, hogy en a 110-et megkockaztatom vagy sem.

    előzmény:
    Tiheli (11189)
    2010-09-15  16:58
  12. 2010. szeptember 15. 17:0111190.

    Szia!

     

    Sajnálom nagyon, de ne csüggedjetek el. Azért a többség nem ilyen, legalábbis az én tapasztalataim szerint korrektak.

    Gondolom nem ez volt az egyetlen lakás, amire jeletkeztetek, biztos lesz majd másik.

    De ha megbeszélitek vele, az is jó lehet, ha két hónap múlva megkapjátok, a köztes idöre csak meg tudjátok valahogy oldani a férjed lakhatását.

     

    Mikor is kéne munkába állnia?

    előzmény:
    KBL (11187)
    2010-09-15  14:37
  13. 2010. szeptember 15. 16:5811189.

    Szerintem a svájci közelekedés sokkal jobb, mint a magyarországi. Lehet, hogy a forgalomirányító rendör nicns ahelyzet magaslatán, de itt legalább látsz olyat. Otthon max. sátoros ünnepekkor, aztán ha nem müködik alámpa, mindenki csinál, amit gondol...

    Egyébként adj hálát az égnek, hogy a bal sávban is 100-al "tötyörögtek", nagyon sok a traffipax és borsos a gyorshajtás miatti büntetés.

     

    (csak egész halkan jegyzem meg, ha 100-as tábla van, miért probléma neked, hogy elötted 100-al mennek?)

    előzmény:
    flopp (11188)
    2010-09-15  16:52
  14. 2010. szeptember 15. 16:5211188.

    Sziasztok!

     

    Ki vagyok borulva a svajci közlekedesen... tudom itt senki nem rendor,plane nem Jo Isten, hogy segitsen, de meg kell tudnom: egesz Svajcban ilyen idegölo az autos közlekedes?::))

    Nehany szösszenet:

    - körforgoban LAMPA! Amit szorgalmasan be is kapcsolgatnak csucsidoben, hogy az autopalyarol erkezoket elengedje... a baj, hogy a csucsban, nem az a legforgalmasabb szakasz, ezert gyakran allunk a pirosnal perceket (ha hatrabb vagyok a sorban 10-20 perc is elofordult mar) a masik iranybol ugy, hogy a palyarol egyetlen auto sem jön.... nem is ertem, hogy lehet egy körforgot lampaval elbaszni elrontani.

    - 100-as sebessegkorlatozas az autopalyan. Mit csinal a svajci? Beletapos a fekbe, lelassit egzakt a tablanal 100-ra es marad a bal savban...Jobbra tartas? Felejtsd el! Ha 100, akkor 100 es hetszentseg, hogy nem valt savot, hiszen a szabaly az szabaly. (Bar ez egy iszonyu pozitivum az adozasi moralban! Szabalykövetes, senki nem akar kilogni a sorbol)

    -utepites miatt rendori forgalomiranyitas: hat ez egy katasztrofa! Semmi erzekük a forgalomnak megfelelo ütemu karlengeteshez. Beall egy egesz varosresz, a tavolabbi lampak hiaba muködnek, a forgalom feltorlodik, hiaba zöld, semerre sem haladsz.

     A vicces mopedesekrol mar nem is beszelek, akik jobbrol, balrol elozgetnek,

    -a futokrol sem, akik 21 orakor meg treningeznek es mivel keskeny a jarda az uton futnak ketto darab bokara teheto fenyvisszaverovel, amivel te az autoban semmit nem latsz...

    Nemeteknel ezeket nem tapasztaltam!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  15. KBL
    KBL
    2010. szeptember 15. 14:3711187.

    Sziasztok!

     

    ...csak el  szeretném mesélni, hogy jártunk! Már majdnem aláírtuk a szerződést az albérlethez, ami végül nem sikerült, ugyanis a hölgy egyszer megpróbála felhívni a férjemet telefonon, (ő 15 perccel később visszahívta) és mivel akkor nem vette fel, kiadta másnak két hónapra. Kb 20x próbáltuk visszahívni, foglalt volt, aztán meg kikapcsolt. Kaptunk tőle e-mailt a fent írt indokkal.

    Nagyon elkeseredtünk...

    előzmény:
    cicalany976 (11185)
    2010-09-09  19:48
  16. KBL
    KBL
    2010. szeptember 10. 07:4311186.

    Köszönöm szépen!

    Húúú, nem semmi mi mindenre kell gondolni...

     

    Szép napot mindenkinek!

     

    Lehet, hogy még jövök kérdezősködni :o)

    előzmény:
    cicalany976 (11185)
    2010-09-09  19:48
  17. 2010. szeptember 9. 19:4811185.

    Na ez nagy szerencse!

    Nem tudom, hogy milyen papirt kérnek most, mert én 2002-ben jöttem ki. Akkor még munkavällaloi vizum is kellet, amit a fele csapatnak elfelejtettek intézni. :-) Többek között nekem sem volt, de mäkunk volt, mert egyrészt presztizskérdést csinältak belöle/belölünk és elintézték, hogy legyen tartozkodäsi engedélyünk vizum nélkül is. :-)

    Viszont voltak kollégäk(magyarok is) a 2. munkahelyemen, akiknek el kellett menniük orvosi vizsgälatra(tüdöszürés és ältalänos), és csak ugy kaptäk meg a tartozkodäsit. Na ezt nem értettem, hogy miért.

    Nekünk anno kértek erkölcsit, egy un. Freizügigkeitspolice-t amiröl senki nem tudta, hogy micsoda :-), és amit irtam. Ez amugy a szabadon välasztott nyugdijbiztositässal kapcsolatos (2. Säule). Az lett volna ugye a kérdés, hogy melyiknél van. :-) Mivel természetesen azt kérik amit itt kell kérniük, nem értették, hogy nälunk nincs ilyen. Ami a munkäjähoz kell (pl.diploma, referencia), häzassägi anyakönyvi kivonat, gyerek születési anyakönyvi kivonata hivatalosan lefordittatva. -Ez 1 vagyon lesz. Amit Tiheli is irt, igazolvänykép hegyeket hozzatok. Amit räér maj kicsit késöbb is: ha a csalädi potlékot itt szeretnéte kapni, akkor igazoläst otthonrol, hogy nem kaptok, persze ezt is hivatalosan lefordittatva. Azt hiszem 3honapra visszamenöleg fizetnek, de ezt kérdezze meg a férjed a személyzetistöl. Nyaggassa csak nyugodtan, mert azért vannak. Van amelyik 1 tündér és mindenben segit, van olyan is, aki szerint nem ö akarja az älläst... Küldje el e-Maiben, hogy mi kell nekik, mert gyanitom, hogy neki kell(ett) kérvényezni a férjed munkavällaläsijät.

    Nälunk nagyon ugrottak a bankszämlaszäm miatt is. Anno 1 bank volt amelyik tartozkodäsi engedély nélkül (de ekkor mär kezünkben volt 1 igazoläs, hogy folyamatban van) is engedte a szämlanyitäst. Ez a Raiffeisen, én meg vagyok nagyon elégedve velük.

    Nyaggassa a férjed a személyzetist, mert amig otthon vagytok, addig egyszerübb elintézni. Nehogy aztän itt jusson eszükbe, hogy még ez vagy az nagyon fontos lenne nekik. :-)

    Még 1: ha nem vagytok (gyakorlo) valläsosak, akkor arra a kérdésre, hogy valläs NINCS- et välaszoljatok. :-)

    előzmény:
    KBL (11183)
    2010-09-09  17:40
  18. 2010. szeptember 9. 18:1511184.
    Okmányt nem tudok a kézefekvökön kívül mondani, de igazolványképpel nem árt készülni, sok helyre kell.
    előzmény:
    KBL (11183)
    2010-09-09  17:40
  19. KBL
    KBL
    2010. szeptember 9. 17:4011183.

    Szia!

    Köszönöm szépen!Úgy fest, mégis sikerül találnunk lakást, él kint egy régi barátja a férjemnek, ő segít nekünk. Hát ez az adótartozásos-papír biztosan nem jutott volna eszünkbe...!

    Tudnál még abban segíteni, hogy mi az a fontos okmány, irat bármi ami biztosan kellhet?

    Szép estét!

    előzmény:
    cicalany976 (11182)
    2010-09-08  22:46
  20. 2010. szeptember 8. 22:4611182.

    Vannak "olcsobb" panziok, ott is érdeklödhet a férjed. Mär van 45franktol is naponta, ebben a reggeli is benne van. Igy legaläbb lenne fedél a feje fölött, és tudna toväbb keresni. Ha valami gyorsan kell, akkor nézzetek ugy szét, hogy Nachmieter gesucht, mert itt szinte azonnali költözéssel keresnek utänpotläst.

     

    Szerintem elöször mindenfélekképpen csak ö jöjjön ki. Ha csak 1éves szerzödést kapott, akkor még nem is biztos, hogy hosszabbitanak neki, és ez pl. a lakäsnäl is bibi. Mert itt ältaläban min. 1évesek a szerzödések. Jo esetben 1honap deposit, de mivel nincs referenciäja(értsd nem lakott még itt sehol), 2honapot is kérhetnek + ugye a következö honapi.

    Mindenféleképpen menjetek el otthon az adohivatalba, és kérjetek az ö nevére egy igazoläst, hogy nincs adotartozäsa. Hülyén fognak nézni, de eröszakoskodjon a férjed, mert ez itt majdhogynem élet-haläl kérdése. ->Betreibungsauszug - ezt fogjäk mindenütt kérni. Ez mär 1 plusz pont, hogy nincs adossäga. :-) (Ezt persze a többi papirral együtt szépen le kell hivatalosan fordittatni németre.)

    Ami viszont gäzos, hogy itt (elméletileg) nem intézhet a férjed semmit hivatalosan a te aläiräsod nélkül, mivel häzasok vagytok. Tehät elméletileg neked is alä kell majd irni a lakäs szerzödését, mivel mint csaläd veszitek ki.

     

    Sokszor olcsobban jön ki, ha itt vesztek meg mindent és nem autoval hozzätok ki. (ha butorokrol van szo) (tapasztalat)

     

    Tippek:

     

    http://www.immobilien.bs.ch /miete-kauf/mietobjekte/vermietung-wohnungen.htm

     

    www. anzeiger.ch

     

    http://www.alle-immobilien.ch/

     

    A WG-knél ältaläban diäkok keresnek diäkokat.

    Én probälkoztam ezzel otthonrol is (semmi välasz), és amikor itt munkahelyet vältoztattam, és csak pär honapra kellett volna akkor is (välasz itt mär volt, de ök döntenek, hogy megfelelsz-e nekik). Katasztrofälis eredménnyel.

     

    Ha bärmi mäs kérdésed lenne, kérdezz nyugodtan!

     

    előzmény:
    KBL (11181)
    2010-09-08  16:09
  21. KBL
    KBL
    2010. szeptember 8. 16:0911181.

    Köszi, az egyetem ingatlanközvetitőjét még megpróbáljuk (azt hiszem van) Az egyetem apartmanjai foglaltak...

    Az a baj, hogy a férjem vinné ki autóval az összes holminkat, mi pedig repülnénk utána a kislánnyal. Szóval azt hiszem az nem működik, hogy ő előre kimegy, az  pedig nem fér bele, hogy hazajöjjön a cuccokért, ha már talált lakást. Szívás a köbön

    előzmény:
    Tiheli (11180)
    2010-09-08  15:42
  22. 2010. szeptember 8. 15:4211180.

    Lakást keresni szívás.

    Az egyetem nem tudna segíteni? Nekem az elsö fél évre kerestek albérletet.

     

    Egyébként valószínü az a megoldás, hogy a férjed elöször egyedül jön ki, és nem önálló lakást, hanem szobát keres (Wohngemeinde, WG). Ilyesmit általában könnyebb találni. Ha az egyetemnek van saját ingatlanközvetítöje, ott mindenképp érdemes megpróbálni,a diákok gyakran kiadják a szobájukat berendezveegy-két hónapra is.

    Utána már valamivel könnyebb lakást találni.

     

    Ezen kívül csak anniyt tudok mondani, hogy keresni kell és próbálkozni, bár otthonról tényleg nagyon nehéz lehet. (kinn is az)

    előzmény:
    KBL (11179)
    2010-09-08  14:15
  23. KBL
    KBL
    2010. szeptember 8. 14:1511179.

    Sziasztok!

     

    Ne haragudjatok, hogy rátok "török", de segítségre lenne szükségem! A férjem egy egy éves ösztöndíjat kapott, Bázelben, az egyetemen dolgozna. Az a gond, hogy egyszerűen nem találunk lakást, ahová beköltözhetnénk! 14 hónapos a kislányunk, vele nem indulhatunk el úgy, hogy nem tudjuk, lesz-e fedél a fejünk felett....Aki tud segítsen, ötlettel vagy bárhogy, mert fogy az idő és Magyarországról nem boldogulunk! Köszönöm! Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  24. 2010. szeptember 1. 02:4711178.

    Köszi!

    Én csak azt tudtam leirni amit a barätnömtöl(kiegészitö biztositäs) valamint a kolléganömtöl(körzetesitett rendszer) hallottam.

    A barätnömnél Szülöhäz volt csak a közelben a kolléganöm meg Schaffhausenbe järt nögyogyäszhoz, de közben költöztek és Frauenfeldben "kellett" szülnie, mert ott volt a körzete.

    Ezért irtam én is, hogy a betegbiztositonäl érdeklödjön, mert ott szakszerübben tudjäk täjékoztatni.

     

    http://www.inp-sh.ch/schwanger-krankenk asse.html

     

    http://www.beobachter.ch/geld-sicherheit/k rankenkasse/artikel/schwangerschaft-und-geburt_das-zahlt-die -krankenkasse/

     

    Én még csak puhatolozom. :-)

     

     

     

     

    előzmény:
    kkinga79 (11174)
    2010-08-15  18:05
  25. 2010. augusztus 31. 10:5311177.

    Sziasztok!

     

    Elnézést kérek, hogy bepofátlankodok a fórumba, de hátha itt emberemre lelek. :) Maradt a nyaralásunk után 6-7 svájci frankunk apróban. Esetleg lenne valaki, aki becserélné velem forintra? A pénzváltóban csak a papípénzt vették vissza. Helyileg Budapesten érdekelne. Tudom, hogy nem nagy összeg, de valakinek ez is számít... Köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  26. 2010. augusztus 28. 19:4811176.

    Sziasztok!

     

    Ha valaki Genf környékén lakik, egy kis segítséget szeretnék kérni.

    Nemsokára kiköltözünk, és lenne egy pár kérdésem :)

     

    Előre is köszönöm, ha valaki válaszol.

     

    Üdv,

    coli

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  27. 2010. augusztus 15. 18:4111175.
    Akkor mégsem írtam nagy hülyeséget, örülök neki. Mondjuk az rémlett, hogy az alap terhességgondozás itt jóval kevesebb vizsgálatból áll, mint Magyarországon.
    előzmény:
    kkinga79 (11174)
    2010-08-15  18:05
  28. 2010. augusztus 15. 18:0511174.

    Sziasztok

     

    Bocsi, hogy beleszolok,de mivel most szultem igy tudom mit fizet a biztosito es mit nem.

     

    Sima biztositassal 7 vizsgalatot fizetnek es max 2 UH. Bar nekem minden vizsgalatnal volt Uh es a biztosito mindegyiket kifizette.

     

    Orvos: Szabad a valasztas. Majd o megmondja melyik korhazban van es ha ott szulsz akkor bejon a szulesre pontosabban csak a vegere ha nem abban a korhazban szulsz ahol o van akkor persze nem.

     

    Ja es hozzateszem alapbiztositasom van!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  29. 2010. augusztus 14. 00:4411173.

    Ezt szerintem gondold ät még 1X. :-XD

    Hallottäl mär itt olyanrol, hogy ingyenes? Az alapbiztositäsban csak az van benne, hogy itt vagy és levegöt veszel. :-)

    előzmény:
    Tiheli (11169)
    2010-08-11  10:16
  30. 2010. augusztus 14. 00:4111172.

    Azt is el fogjäk majd mondani, hogy a pluszbiztositäs csak januär elsejétöl müködik.

    Tehät ha te mondjuk jövöre szeretnél teherbe esni, akkor 2 välasztäsod van:

    1. mär januärtol fizeted, ezért a biztositästol függöen fizetik a teljes, vagy részben költségeket.

    2. nem fizeted januärtol, majd valamikor teherbe esel és a vizsgälatokat sajät zsebböl fizeted, majd a räkövetkezö év januärjätol kezded el fizetni, és a föntebbi variäcio lép életbe.

    Azt viszont tudnod kell, hogy itt nincs orvosvälasztäs a szüléshez, és körzetek vannak. Terhesgondozäsra ahhoz järsz akihez akarsz, szülni meg annäl fogsz aki éppen bent van. A megszületendö gyereknek mär a korhäzban biztositäst kell kötni, a mär meglévönek meg amikor kijöttök. A beutazäs dätumät fogjäk kérni a tartozkodäsi engedély kiällitäsakor, és ha ho végit adtok meg, akkor arra a honapra teljes honapra kifizettetik veletek a biztositäs ärät.

    A csalädi biztositäsok nagyon kedvezöek. Amit Tiheli megadott oldalt ott nézelödhetsz, de ezek nem 100%-os adatok ott. Ha tetszik 1 betegbiztosito, akkor menj rä az oldalukra is, mert lehet hogy van vmi akciojuk. Több helyröl kérjetek ajänlatot, és lehet gusztustalanul alkudni is havi pär CHF-ért. :-)

    előzmény:
    Nisija (11168)
    2010-08-10  21:38
  31. 2010. augusztus 11. 12:1711171.
    Köszönöm a válaszodat!
    előzmény:
    Tiheli (11169)
    2010-08-11  10:16
  32. 2010. augusztus 11. 10:1611170.
    Természetesen terhesség és Grundversicherung...
    előzmény:
    Tiheli (11169)
    2010-08-11  10:16
  33. 2010. augusztus 11. 10:1611169.

    Úgy tudom a terhesgondozás (problémamentes terheségnél) ingyenes, ha van biztosításod. Ez pedig nyilván lesz, mert kell - kötelezö "Grundsicherung".

    Hogy ehhez mennyit kell fizetned, az sok mindentöl függ.Azt hiszem lehet családi biztosítást is kötni, ami kedvezöbb, mint külön-külön.

     

    Ezen az oldalon találsz kalkulátort és a különbözö biztosítástípusokat is elég jól elmagyarázza.

     

    Mondjuka legbiztosabb az lenne, ha a párod kérne egy idöpontot az ö biztosítójánál és megkérdezné ezeket a dolgokat. A tanácsadó valószínülegjobban átlátja a dolgokat, mint mi egyszerü földi halandók :)

     

     

    előzmény:
    Nisija (11168)
    2010-08-10  21:38
  34. 2010. augusztus 10. 21:3811168.

    Sziasztok!

    A segítségeteket szeretném kérni,párom zürichben dolgozik mi most megyünk utána a kislányommal,tervezzük a következő babát és szeretném megtudni hogy kint mit és mennyit kell ahhoz fizetnem,hogy rendes terhesgondozást kapjak illetve,hogy a kislányom biztosított legyen?

    Segítségeteket előre is köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  35. 2010. augusztus 8. 22:4311167.
    Azt sem értem, hogy bizonyos embereket törölt felhasznäloként jelenit meg, mint elözményt, aztän az illetö mégis itt "él és virul".
    előzmény:
    Tiheli (11165)
    2010-08-05  09:01
  36. 2010. augusztus 8. 22:4111166.

    Ezek szerint igen... mert amikor belinkeltem, akkor még megjelent, de mostmär én sem lätom. :-(

    Kinek szurhatta a szemét???

    előzmény:
    Tiheli (11165)
    2010-08-05  09:01
  37. 2010. augusztus 5. 09:0111165.
    Na mi van, már itt is moderálnak? Vagy csak én vagyok lemaradva a témáról?
    előzmény:
    cicalany976 (11164)
    2010-08-05  00:29
  38. 2010. augusztus 5. 00:2911164.

     

    Érdekes... viszont ezt a WC lehuzäst és este nem fürdést mär mäshol is hallottam. :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  39. 2010. június 14. 14:0711163.

    Sziasztok!

    Koszonom szepen, hogy irtatok! Kozben hala Istennek a problemam magatol megoldodott, ugyhogy itt mar nem megyek (kopp-kopp-kopp ) nogyogyaszhoz, de azert jo tudni ezeket az infokat, amiket irtal Cicalany! Kozben egy masik kedves forumtag megadott egy honlapot, egy magyar nogyogyasz elerhetosegeivel: http://www.balint-gyn.ch/index.asp

    Gondoltam belinkelem (remelem szabad) hatha valakinek szuksege lesz ra! Tovabbi szep napot Nektek:

    Andi

    előzmény:
    cicalany976 (11162)
    2010-06-14  00:39
  40. 2010. június 14. 00:3911162.

    Csatlakozom a passzoläshoz. Azt ugye tudod, hogy itt honapokat kell värni egy idöpontért? Kivéve ha terhes vagy, akkor azonnal kötelesek fogadni. Nekem a volt kolléganöm mesélte amikor ätjött hozzänk, akkor ugye nödokit kellett volna vältoztatnia. St. Gallenböl nem olyan egyszerü ätugorni Luzernbe. Mivel räkgyanus volt a kenete amit levettek töle, ezért amikor orvost keresett mär eleve ugy kereste, hogy elmodta, hogy mi a baja. Mivel a legkoräbbi idöpontja 2,5 honappal késöbb lett volna. Ö inkäbb vällalta a 2oräs utat, mert ott ugye egyböl kapott idöpontot. Ha nöi nögyogyäszt keresel, akkor meg még többet kell värni.

    Amugy az én häziorvosom pl nem csak szimpla häziorvos, hanem többek között nögyogyäsz is.

    Itt nagyon sok helyen specializälodnak még egy-két dologra pluszban, ugyhogy érdemes elöször a häziorvosod megkérdezned.   

    előzmény:
    Andi1982 (11160)
    2010-06-11  15:21
  41. 2010. június 11. 15:5111161.
    Én passzolom a kérdést
    előzmény:
    Andi1982 (11160)
    2010-06-11  15:21
  42. 2010. június 11. 15:2111160.

    Sziasztok!

    Szeretnem megkerdezni, hogy tudnatok-e ajanlani nekem egy jo nogyogyaszt Zürichben? Eddig meg szerencsere nem kellett itt Svajcban dokihoz mennem, mindent el tudtam intezni otthon, de most nem menekulok... Szoval legyszi irjatok, ha ismertek egy jot. A legjobb lenne, ha magyar lenne, de az sem annyira gaz ha nem. 

    Elore is nagyon-nagyon koszi Nektek!

    Minden jot! 

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  43. 2010. június 10. 23:2611159.

    Az engedélyt majdhogynem hasra adjäk... a tänctanärom, aki német elöször 1 évre kapta meg. Az egyik kolléganöm még anno 1 évre kaptam meg, ugy hogy dolgozott, a (z akkori) pasija, akit kirugtak, tehät nem volt munkahelye, ö megkapta 2 évre... együtt laktak, uaz a kanton, tehät érthetetlen. A bolgär kollégäm, aki 2002 ota van itt, örvendezett, mert 2 évre kapta meg az engedélyt... pedig ugye ö is EU-s...

     

    előzmény:
    Tiheli (11158)
    2010-06-07  09:30
  44. 2010. június 7. 09:3011158.
    Igen, a legtöbb kollégám német. Ha a "szomszédság" nem is számít, az mindenképp, hogy az új tagországokhoz tartozunk. Ezért kaptam most B típusú te-t, 1 évre. (az 5 vagy 3 helyett).
    előzmény:
    cicalany976 (11157)
    2010-06-07  00:48
  45. 2010. június 7. 00:4811157.

    Hät az akkor nem lesz egy egyszerü dolog... probäljatok utänanézni a jogszabälyoknak, mert szeretnek trükközni a kedves hivatalnokok. (ez mondjuk mindenhol igy van)

    A te esetedre a pärom meg azt mondta, hogy valoszinüleg szomszédos orszägbeliek a kollegäid, és a billaterälis szerzödés miatt nem kértek annyi mindent tölük. Mert attol függetlenül, hogy nincs megkülönböztetés, van azért, mert nem mindenki van tisztäban a jogszabälyokkal. (ez otthon is igy van)

    előzmény:
    Tiheli (11156)
    2010-06-05  12:11
  46. 2010. június 5. 12:1111156.
    Még a párom ügye hátra van... Neki múlt héten adtuk be az utolsó papírokat is. Mire megjön az engedélye, már kérvényezhetjük is a hosszabbítást De sebaj, ezen legalbb nem múlik a megélhetésünk.
    előzmény:
    cicalany976 (11155)
    2010-06-05  03:44
  47. 2010. június 5. 03:4411155.

    GRATULA!!!

    Remélem, hogy mostmär egy darabig nem lesz semmi kukacoskodnivalojuk!

     

    előzmény:
    Tiheli (11154)
    2010-06-03  09:11
  48. 2010. június 3. 09:1111154.
    ...és igen... Tegnap megjött a tartózkodási engedélyem
    előzmény:
    Tiheli (11150)
    2010-05-23  18:49
  49. 2010. május 26. 16:2511153.

    Haliho,

     

    megy valaki a kovetkezo 1-2-3 hetvegen haza Budapestre? Jo volna betarsulni vhova...:)

    Kuldj SMS-t, visszahivlak: 0767585280.

     

    Koszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  50. 2010. május 25. 12:3511152.

    Küldtem privit!

    Örvendezzd ki magad, mert holnaptol megint jön az esö...

    Ugyhogy én még edzés elött elmegyek egy kicsit motorozni.

    előzmény:
    Tiheli (11150)
    2010-05-23  18:49

Címlap

top