Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülés után menses

nadrika2
Létrehozva: 2010. május 19. 12:25
csak érdeklődöm. nektek mikor jött meg a szülés után újra? és ugyanolyan volt, mint "fiatalkorodban"? (itt fájdalom, meddig tart stb erre gondolok.)
  1. 2010. május 19. 14:5043.

    Szia!

     

    Az én fiam 26 hónapos volt mikor először megjött,tavaly augusztusban.Most már majdnem 3 éves ,de még mindig szopizik,gondolom ennek köszönhetem,h olyan sokáig nem volt.Azóta napra pontosan 28 napra jön,szinte még annál is kevesebb mint terhesség előtt volt,nem fáj egyáltalán.

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  2. Torolt_felhasznalo_639602
    Torolt_felhasznalo_639602
    2010. május 19. 14:3242.

    Szia,

     

    első fiam 9 hónapos volt, amikor megjött. Nagyon kellemetlen volt egy darabig, mert sokkal erősebb volt, mint az előtt.

    Most 10 hónaposak az ikreim, ezerrel szopnak még (tápszert csak a kórházban láttak) és nem menstruálok, remélem, még pár hónapig így is lesz! Még a nyarat jó lenne kibekkelni ilyesmi nélkül! 

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  3. Torolt_felhasznalo_657006
    Torolt_felhasznalo_657006
    2010. május 19. 14:2141.
    Nekem szülés után 3 hónapra jött meg,pedig majd 2 évig szoptattam a fiamat.Rendes 5 napos,kb. olyan mint szülés előtt volt.A ciklus 28 napos,mint azelőtt.Szóval semmi változás
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  4. 2010. május 19. 14:1440.
    sziastok! Nah ezek azért elég pozitiv dolgok! :) Igy egyből nyugodtabban várom már a babázást. Most vagyok első babával 16 hetes, de a menzeszeim iszonyatosak voltak mindig(ájulás, hideg verejték, mentő), és a dokim mindig csak hümmögetve közölte, hogy szülés után jobb lesz(ekkor voltam 17 éves kb köszi szépen) na de akkor eljött a kánaán... bár azért én félek attól a gyerekágyi izétől. Valahol olvastam hogy a csajnak a lábszárán folyt végig, mert kissé megtelt a betét. Nekem mindig is erős volt, de nemtom mi lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. május 19. 13:4339.

    Azt nem írtam, hogy közben azért szoptattam 6 hónapig.

     

    előzmény:
    csuzisz (38)
    2010-05-19  13:42
  6. 2010. május 19. 13:4238.

    Sziasztok !

     

    Nekem szülés után nem egészen 5 hét múlva megjött és azóta is rendszeresen. ( Most 11 hónapos a kisfiam )

    a ciklusom lerövidült, az eddigi 28 nap helyett 25-26 napra jön meg.

    Korábban iszonyatos görcseim voltak. Most viszont éppen csak egy kis enyhe hasfájás és az is rövid igeig.

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  7. 2010. május 19. 13:3137.

    Hello!

    Nekem 9 hónap után jött meg, azóta lassan 3 hete vérezgetek. Hol több, hol kevesebb. Kicsit már kezdem unni, bár azt mondják, van ilyen, amíg beáll. Ettől függetlenül jövő héten megyek a dokimhoz, mert most már zavaró.

    Eleve az első héten a vérezgetés nagyon kevés volt...a betétben semmi sem volt, csak "törlésnél" láttam, hogy vérzek. (sorry, ha ez gusztustalannak hangzik)

    Remélem azért hamarosan beáll és nem az eddigi 9 hónapot hozom most be...

    Amúgy nem fáj semmim, csak maga a vérzés zavaró.

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  8. Torolt_felhasznalo_621107
    Torolt_felhasznalo_621107
    2010. május 19. 13:2636.

    Előtte kb. 5 napig tartott, sőt az első gyerek után se volt különösebb változás!

    A 8-10 napot úgy értsd, hogy előfordul, hogy véres lesz a tisztasági betét,van rajta némi vér!

    előzmény:
    macskoszka (25)
    2010-05-19  13:07
  9. 2010. május 19. 13:2635.

    Sziasztok!

    Nekem szülés után 2 hónappal megjött pedig szoptattam rendesen.

    Amíg szoptattam addig nem volt semmi fájdalmam, mostmár 3éves a lányom és ugyanúgy szenvedek mint régen!És azóta megérzem a peteérést is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  10. 2010. május 19. 13:2534.
    Szerintem azért ha nem elég a normál betét, hanem Tena kell, akkor az azért nagy mennyiség. Csak azért kérdeztem a küretet, mert amikor én a kórházban voltam, az egyik szobatársnak pont emiatt csináltak küretet, mert túl erős volt a vérzése. Túlságosan vastag ilyenkor a nyálkhártya, és segít, ha lekaparják.
    előzmény:
    pbd (33)
    2010-05-19  13:20
  11. pbd
    pbd
    2010. május 19. 13:2033.

    Egy netes doki azt írta egyszer a mennyiségre, hogy nem kell aggódni, mert betétben sokkal többnek hat, meg mikor megindul, akkor is többnek érzi az ember, de ha kis pohárba felfognánk, akkor nem lenne az sok.

    Mondom kösz, én betétet használok, nem kispoharat, akkor azért csak izgathasson már a dolog.

    előzmény:
    nadrika2 (30)
    2010-05-19  13:17
  12. 2010. május 19. 13:1932.

    Nekem 8 hónapos volt a kisfiam, amikor a szopi már csak este és éjszaka kellett neki, utána jött meg. Az első rövid volt és gyengén véreztem csak, az egész ciklus alatt 3 betét és 5 tampon fogyott el. De a második nagyon brutál volt, mondjuk fájdalmam nem volt, csak a derekam egy picit, de én is óránként cseréltem a tampont, estére extra vastag betét. Ez az erős rész 3-4 napig tartott, utána pedig még ugyanennyi gyengébb nap következett. Kíváncsian várom a harmadikat..

    Fogigátlót nem akarok, mert hamarosan szeretnénk másik babát, így nincs értelme.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  13. 2010. május 19. 13:1931.

    Szia!

     

    Nekem a szules utan egy evvel (!) jott meg ujra.

     

    Eloszor kevesebb volt es rovidebb ideig tartott, de aztan par honap mulva visszaallat.

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  14. 2010. május 19. 13:1730.
    ja mondjuk erre már én is gondoltam, hogy talán csak látványra ijesztő a menniység. mondjuk én szülés után is őrületbe kergettem a nővérkéket, mert folyton azt kérdeztem, hogy normális-e ez a hatalmas menniység. mondjuk a szobatársaimnak már mánap elég volt egy nomsál betét, én meg 3. nap még a legnagyob tenával nyomultam...
    előzmény:
    pbd (29)
    2010-05-19  13:14
  15. pbd
    pbd
    2010. május 19. 13:1429.
    Nem. Egyébként azt mondták, a mennyiség is szubjektív, mert amit én soknak gondolok, annyi lehet, hogy másnak is van. Én soknak gondoltam, hogy fél- egy óránál tovább nem bírja az always, mikor ilyen nap van.
    előzmény:
    B.Karolina (26)
    2010-05-19  13:07
  16. 2010. május 19. 13:1028.
    Nekem császár után 8 hétig volt vérzés, aztán 11 hónapos volt a lányom és abbahagyta a tejcsit, na akkor jött meg elősször. Semmi változás azon kívül, hogy tudom mikor van peteérés!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. 2010. május 19. 13:0727.
    ne hüléyskedj már! és mit mondtak, mitől van? te nem ijedsz meg iylenkor? mert ráma frász szokott jönni.
    előzmény:
    pbd (21)
    2010-05-19  13:02
  18. 2010. május 19. 13:0726.
    Nem javasolták, hogy egy küret megoldás lehet?
    előzmény:
    pbd (21)
    2010-05-19  13:02
  19. 2010. május 19. 13:0725.

    Hűűű, ez borzasztóan hangzik...8-10 napig? Őrület..

    Terhesség előtt is ez volt az általános vagy ez újkeletű?

    Baromi szerencsés vagyok a magam 4 napjával..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_621107 (22)
    2010-05-19  13:03
  20. pbd
    pbd
    2010. május 19. 13:0724.

    Javaslom a legnagyobb nedvszívó képességű tenát. Komolyan, próbáld ki, azzal kimozdulhatsz. Kicsit vastag, és nem szárnyas, de gumírozott a széle. Nem kényelmetlenebb, mint a régi vastag betétek, csak szűk ruhában biztos látszik.

    Tenából van kisebb is, pl. normál, az tamponnal biztos elég. Ha tudsz szerezni termékmintát, érdemes, hogy ne kelljen az egész csomagot megvenni, és aztán esetleg nem válik be neked.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_621107 (22)
    2010-05-19  13:03
  21. 2010. május 19. 13:0623.
    11 hónapos volt, mikor megjött. Szülés óta sokkal kevésbé fáj. Mennyiség nem változott. Pontosabb lett a ciklusom. Szóval mindenképp pozitív változás tapasztalható.  
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  22. Torolt_felhasznalo_621107
    Torolt_felhasznalo_621107
    2010. május 19. 13:0322.
    Nekem a második, harmadik napon iszonyú mennyiség van!Kb. fél-1 óránként kell tampont cserélnem!Éjszakára tampon+ betét kell!Azokon a napokon (hónapról hónapra ) nem is merek sétálni menni!Aztán van, hogy 1-2 napig semmi, és utána megint van, bár akkor már nem sok, és így tart el 8-10 napig!
    előzmény:
    nadrika2 (17)
    2010-05-19  12:53
  23. pbd
    pbd
    2010. május 19. 13:0221.

    Ne is monddddddd!

    A legerősebb napon egész nap ez megy. Fogamzásgátlót javasoltak rá, de azt én nem szedhetek. Akkor- nem röhög!- a legnagyobb nedvszívó képességű tena betét válik csak be.

    előzmény:
    nadrika2 (17)
    2010-05-19  12:53
  24. 2010. május 19. 12:5920.
    én nem. bár én szülés előtt sem voltam erősen vérezgető..talán az első mensesem volt durvább szülés után + gyermekágyi
    előzmény:
    nadrika2 (17)
    2010-05-19  12:53
  25. pbd
    pbd
    2010. május 19. 12:5419.

    Rám ez pl. nagyon nem, igaz.

    Nekem 3 nappal a gy.ágyi folyás elmúltával az elsőnél, a másodiknál 5 nappal, pedig szoptattam ezerrel. Az első 27 hónapig szopott, hónapokig 2 óránként,  a második is még csak 4 hónapos, 3 óránként szopik.

     

    Hossza csökkent, és nem fáj, ennyi a változás, a mennyiség sajna maradt.

    előzmény:
    párhuzam (5)
    2010-05-19  12:37
  26. 2010. május 19. 12:5418.
    Nekem abszolút az, esetek többségében egyébként lényegesen enyhülnek a görcsölgetések szóval valszeg te is elfelejthetedviszont most, hogy olvasom a többieket...én is megérzem a peteérést szülés óta.
    előzmény:
    nadrika2 (6)
    2010-05-19  12:38
  27. 2010. május 19. 12:5317.
    és bocs h ilyet kérdezek, de ti nem tapasztaltatok olyat, hogy menses közben hirtelen megindul, hirtelen nagy menniységű vér jön, aztán visszaáll normálsira (vagy egyenesen nincs semmi egy kb fél óráig?) a dokimat kérdeztem, szerinte néha van iylen, de ettől én nem nyugodtam meg mert elég ijesztő.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-05-19  12:50
  28. Torolt_felhasznalo_919465
    Torolt_felhasznalo_919465
    2010. május 19. 12:5216.
    nekem 8 héttel utána jött meg, és kevésbé fájt a derekam, mint azelőtt.. viszont azóta sem jött meg többször... (januárban szültem)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  29. 2010. május 19. 12:4715.

    Sziasztok!

     

    Nekem szülés után 5 héttel volt az első mensim, iszonyú mennyiségben. Szülés előtt semmi gondom nem volt vele, de azóta... Sokkal tovább tart, kb. 6 napig, és ez idő alatt iszonyú migrénes fejfájásom van, amire semmilyen gyógyszer, homeopátiás szer nincs hatással. 

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  30. 2010. május 19. 12:4714.

    Hali!

    Nekem 4 hónappal s szülés után jött meg először, a fájdalom némileg enyhült, előtte nem volt az a gyógyszermennyiség, ami elég lett volna:-)

    A peteérést én is sokkal jobban érzem azóta, és már a menzi előtt pár nappal "fájdogálok" is, plusz a korábbi 4 nap helyett majd egy hétig tart. Mondtam is a nőgyógyászomnak, hogy nem erről volt szó...:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  31. 2010. május 19. 12:4713.
    Én is megérzem a szülés óta a peteérést.
    előzmény:
    aliz1982 (8)
    2010-05-19  12:42
  32. Torolt_felhasznalo_621107
    Torolt_felhasznalo_621107
    2010. május 19. 12:4612.

    Ezt cáfolnám!Mármint a szoptatás gyakoriságával való összefüggést!

    Első gyereknél a 6 hetes kontroll után 2 napra jött meg, onnantól rendszeresen 28 napra, és 18 hónapos koráig szoptattam.

    Másodiknál 3 hónapos volt, és most hagytuk abba a szoptatást 1 hete (nekem kellett gyógyszert szednem) 16,5 hónaposan!

    Mostanában viszont van, hogy 8-10 napig is tart egy-egy vérzés!persze nem intenzíven, de még akkor is kell betét!Viszont fájdalom, hasgörcs, ami tini koromra volt jellemző, huss!

    előzmény:
    párhuzam (5)
    2010-05-19  12:37
  33. 2010. május 19. 12:4411.
    4 hónappal a szülés után jött meg. Abszolút nem fájt a hasam, nem görcsöltem, mint azelőtt. :)
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  34. 2010. május 19. 12:4410.
    nekem is meg jött 4. hétre a szülés után (pedig kb egész nap szoptattam). aztán még egyszer, aután nem. a doki mondta hogy ez is elég jellemző ez a kis összevisszaság. most viszont nagyon érzem a derekam:(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_389202 (7)
    2010-05-19  12:42
  35. 2010. május 19. 12:449.
    Szia! A kisfiam múlt héten volt 18 hónapos és nekem is múlt héten jött meg először a mesim. Persze még szopizik. A második nap nagyon durva volt, egyik szülésem után sem volt ennyire sok vérzés és fájdalom. 2 napig nem is nagyon tudtam menni sehová.
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  36. 2010. május 19. 12:428.

    Szia!

    Nekem 5hónappal utána jött meg,semmi változást nem volt benne,ugyanolyan volt,mint azelőtt,hasam se fájt,csak nagyon enyhén,viszont egy valami változott,a peteérésemet érzem meg azóta,ezt eddig soha,nagyon fáj,szúr ilyenkor a petefészkem

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  37. Torolt_felhasznalo_389202
    Torolt_felhasznalo_389202
    2010. május 19. 12:427.

    Szülés után 4 héttel intenzív szoptatás alatt.Baromira fájt és fáj még most is elötte való nap este.

    A szülőnők 25%-ának 4-8 héten belül megjön.Atöbbiek a szerencsések.

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  38. 2010. május 19. 12:386.

    jó kis pozitív példákköszi.

    én nagyon hasfájós voltam (de anniyra hogy volt hogy feküdnöm kellett, ha felkeltem elájultam, meg a görcstől alig tudtam valamit csinálni), és kicsit tartok ettől hogy mi lesz.

    előzmény:
    macskoszka (3)
    2010-05-19  12:34
  39. 2010. május 19. 12:375.
    Akkor jön meg, ha már nem szoptat az anyuka annyiszor. Én napi 2 alkalommal, amikor megjött. 9 hónap után. Az első mensinél "elöntött" a vér. Iszonyú sok volt, óránként/40 percenként jártam wc-re. Azóta semmi változás, a régihez képest.
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  40. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2010. május 19. 12:344.

    Első gyereknél 8 hónap után, a másodiknál és a harmadiknál 11 hónaposak voltak.

     

    Nem fájt semmim.

     

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  41. 2010. május 19. 12:343.
    6 hónappal szülés után és nekem spec sokkal jobb lett (nagyon hasfájós voltam terhességem előtt), mert semmi panaszom nincs.
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25
  42. 2010. május 19. 12:282.
    7,5 hónap. Nem volt változás.
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-05-19  12:25

Címlap

top