Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

FARMERAMA 2.

chfairy
Létrehozva: 2010. május 5. 10:58

Játszik valaki ezzel?

 

Itt az nlc játékok oldalán is megtalálható. Olyasmi mint a FarmVille a Facebbook-on, csak sokkal pörgősebb, izgalmasabb, jobb.

  1. 2010. május 5. 12:2251.
    Én benne vagyok, de én sem tudom, hogy hogyan kell.
    előzmény:
    Zanit (48)
    2010-05-05  12:19
  2. 2010. május 5. 12:2150.
    Megpróbáltam tyúkot kitenni (Szuper Nagyi standján), de én megint úgy látom, hoyg nem jelenik meg sehol az árum.Pedig az adót befizettem.
    előzmény:
    chfairy (44)
    2010-05-05  12:14
  3. 2010. május 5. 12:2049.
    Próbáljuk ki, asszem már én is tudok ajándékot küldeni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (46)
    2010-05-05  12:17
  4. 2010. május 5. 12:1948.

    Vegyük fel egymást barátnak,mit szóltok?

     

    Bár, fogalmam sincs, azt hogy kell...

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (27)
    2010-05-05  11:51
  5. 2010. május 5. 12:1747.

    hát nagyon ügyes vagy h ennyi pénzt szereztél a sefteléssel..

     

    lehet én is kirpóbálom. :P

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (45)
    2010-05-05  12:15
  6. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 12:1746.
    Eszembe jutott valami! Az első aki jelentkezik küldök neki egy csirkeólat. Kíváncsi vagyok hogy működik ez a része a játéknak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 12:1545.

    Én beszoktam rohanni a városba megnézni, a farmon nincs mindig munka:D

    Meg nézem hogy hogy alakula pénzem!

    előzmény:
    chfairy (44)
    2010-05-05  12:14
  8. 2010. május 5. 12:1444.

    Ez jó, ki fogom próbálni.

    Azt még szeretném megkérdezni, hogy hogyan kapsz arról értesítést, ha valami elkelt?

    Haza lehet menni, vagy bent kell maradni a városban?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (41)
    2010-05-05  12:08
  9. 2010. május 5. 12:1043.
    szerintem meg nagyon unalmas játék, kipróbáltam de hamar fel is adtam, semmi ujdonság nincs benne :S
    előzmény:
    chfairy (1)
    2010-05-05  10:58
  10. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 12:0942.
    Egy bizonyos szint után tényleg nem elég az idő és kinek van annyi ideje hogy órákig a gép előtt üljön!
    előzmény:
    chfairy (40)
    2010-05-05  12:05
  11. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 12:0841.

    Csak nézni kell a piaci árakat mint az életbe! Megveszem olcsón és egy pár tized vagy 1-2 csp-vel drágábban adom el.

    Rájöttem, hogy nem mindegy melyik piacon vesze vagy adok el. Automatikusan belök a gép egy piacra, de át lehet verni és egy sokkal előnyösebb piacra dobhatod fel a cuccodat. Ez is egy jó dolog.

    Nekem mindig sok cuccom van fent és álltalában el is megy egy órán belül 7 szinten vagyok és az ilyen seftelésből, meg a saját termésből 15000 nél több pénzem van.

     

    Barátot meg ugy szereztem, hogy én is itt megkérdeztem ki játszik és megkerestük egymást. rtunk egy levelet és bejelöltük barátnak a másik felet!

    előzmény:
    chfairy (37)
    2010-05-05  12:02
  12. 2010. május 5. 12:0540.
    Én is így szoktam. De sokszor szerintem nem is lehetne másként, mert nem lenne elég az idő.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (29)
    2010-05-05  11:53
  13. 2010. május 5. 12:0439.
    én is mindig úgy szoktam, h megvárom míg kikelnek a cuccok, és akkor indítom a játékot. :) gondolom mindenki így szokta. bár az elején még akkor is meg lehetne siánlni ha akkor kezdenél el vetni.
    előzmény:
    csutora13 (36)
    2010-05-05  12:01
  14. 2010. május 5. 12:0338.
    Pompás, hát nem vagyok tőle elragadtatva, nem kifejezetten az én ízlésem.
    előzmény:
    csutora13 (36)
    2010-05-05  12:01
  15. 2010. május 5. 12:0237.

    Ez tök jó. És megveszik?

     

    Egyébként hogy lehetek ott valakivel ismerős gazda?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (31)
    2010-05-05  11:54
  16. 2010. május 5. 12:0136.
    Csak dísz.
    előzmény:
    chfairy (35)
    2010-05-05  11:59
  17. 2010. május 5. 11:5935.

    Na, közben befejeztem az éttermi küldetést, és kaptam ajándékba egy Buddha szobrot.

    Remek! És ez most jó valamire, vagy csak "díszít"?

     

     

    Megnéztem a következő megrendelés zeller lesz. Arra legalább értelmes jutalmat adnak. Holnap belecsapok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  18. 2010. május 5. 11:5834.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (31)
    2010-05-05  11:54
  19. 2010. május 5. 11:5733.
    Én is így szoktam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (29)
    2010-05-05  11:53
  20. 2010. május 5. 11:5532.
    Pénzt én sem költenék rá,annyit nem ér,de elég gáz,hogy ilyen megtörténhet,pláne,ha még pénzt is öl bele valaki.
    előzmény:
    Csillucska (26)
    2010-05-05  11:49
  21. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 11:5431.
    Én a piacon seftelni szoktam, megveszek dolgokat olcsón aztán tisztes haszonnal eladom!
    előzmény:
    chfairy (17)
    2010-05-05  11:42
  22. 2010. május 5. 11:5430.

    Mert baromi drágán adták akkor, meg a tápokat is, és akkor még kevéske csngőpengőm volt (na, ez a csengőpengő se semmi)

    Most összekapartam 5662 pénzt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_449277 (24)
    2010-05-05  11:47
  23. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 11:5329.
    Én szoktam, az a leg izgisebb. Mindig bemegyek megnézem a feladatot, elültettem ami hosszabb ideig terem és ha már kész akkor megyek és elindtom a játékot.
    előzmény:
    chfairy (11)
    2010-05-05  11:35
  24. 2010. május 5. 11:5228.

    Én is úgy állok az éttermiekkel,hogy várom a következő szintet,mind megvan eddig.Tiszta lázban vagyok,mikor csinálom.

     

    Én is mindet akarom.Nekem van tyúk,nyúl,kacsa,kecske,pulyka,juh.Most nyertem tavat.:) Tök jó!De már bánom,hogy vettem pl. fenyőt.Meg a Buddha szobor nélkül is megnyernék.A farm szépségversenyen úgysem kaptam még szavazatot,úgyhogy felesleges helyfoglaló az ilyesmi.

    Áh,az állatosokba bele sem kezdek,ahhoz rengeteg ól kellene.Kupából 3 szibntem van eddig.

    előzmény:
    wikiii (19)
    2010-05-05  11:44
  25. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 11:5127.

    Én itt szereztem magamnak baráti gazdákat. Mi mindig sszavazunka másikéra ! Bár kevés esély van hogy miénk legyen a kupa, de azért legalább ott is vannak ismerősök!

    Én most ajándékot akarok küldeni valakinek, de nem tudom kinek.

     

    7 szinten vagyok.

    előzmény:
    wikiii (7)
    2010-05-05  11:28
  26. 2010. május 5. 11:4926.
    Tudod, én csatáztam velük, dolgok tűnnek el, stbstb, a játék nincs befejezve, elismerték, az éttermi megrednelések utolsó szintje nincs meg, van olyan állat, ami szintén nincs meg, nekem farmaranak vesztek el és szupertápok, majd közölték, hog ezért a termelésért dupla pontok jönnek, sokra megyek velük. Én befejeztem ott. Nincs rendesen kidolgozva és millió helyen reklámozzák, plusz volt, aki fizetett a farmaranyakért, ami gáz, mert az is eltűnt, hálisten én csak kikapcsolódásnak használtam és az időmön kvül nem öltem bele mást.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  27. 2010. május 5. 11:4725.
    Nekem már sikerült eladni,de időbe telt.
    előzmény:
    chfairy (17)
    2010-05-05  11:42
  28. Torolt_felhasznalo_449277
    Torolt_felhasznalo_449277
    2010. május 5. 11:4724.
    De miért nem veszel inkább a piacon szilvát?
    előzmény:
    Zanit (12)
    2010-05-05  11:36
  29. 2010. május 5. 11:4723.

    A saját stand-nál tudod megnézni a felajánlásaidat.

    Én szoktam piacozni.

     

    A "hírek" menüben lehet szavazni a farmokra, de teljesen véletlenszerűen adja a képeket.

    Én szoktam másokéra szavazni. Rám meg a kutya sem...

    előzmény:
    chfairy (17)
    2010-05-05  11:42
  30. 2010. május 5. 11:4622.
    De! Nagyon bejön.
    előzmény:
    Zanit (18)
    2010-05-05  11:43
  31. 2010. május 5. 11:4521.
    nem éri meg piacozni, mert annyir aalacsony áron kellene adnod h nem éri meg. megjelenik amúgy a standon, csak azért nem látod mert azt veszi előre ami olcsóbb.
    előzmény:
    chfairy (17)
    2010-05-05  11:42
  32. 2010. május 5. 11:4520.
    Őszintén szólva ezeket nem olvastam még de majd mostmár bekukkantok.
    előzmény:
    Zanit (16)
    2010-05-05  11:41
  33. 2010. május 5. 11:4419.

    én is imádom az éttermi megrendeléseket. tök jó már mind kész van, ameddig engedett. most várni kell h szintet lépjek.

     

    én nem is tudtam h választani kell mit akarok.

     

    én mindegyiket  hát jó sok ól van. nekem eddig van tyúk, kacsa, kecske, pulyka, juh, disznó, nyúl. és még lesz egy somó. ha megnézed a tápoknál, h mennyifélét lehet csinálni.

     

    úgyh az ólak miatt már jópár földet töröltem, de így meg kevés lesz majd. de valahog szeretném megoldani h mindegyik beleférjen.

     

    a meződagzadásgi és állatteny. kupák is tök jók. jó sokat kell hozzá szállítani de ezek korlátlan idejűek. most a növényeknél már ott állok hogy 96000 pont értékben kell növényt szállítani. már kb 40-50 ezrem van. úgyhogy elvagyok vele.

     

    viszont az állatos küldetéseket, a noé bárkája meg nem tom még mi, ezekt nem tudom megsinálni. 24 tyúk 1 óra alatt az durva. meg nem tom hány nyúl.

    előzmény:
    csutora13 (14)
    2010-05-05  11:38
  34. 2010. május 5. 11:4318.
    Britni Spricc-en és Makaróni Tónin nem röhögtétek szét az agyatokat?
    előzmény:
    chfairy (1)
    2010-05-05  10:58
  35. 2010. május 5. 11:4217.

    Amúgy ez a farmra szavazgatás nem úgy van, hogy azok tudnának egymásra szavazni akik "ismerik egymást"?

     

     

     

    Adtatok már el valamit a piacon valaha?

    Én próbáltam, de nem igazán jött össze.Levonta a 10% adót, az áru meg nem jelent meg sehol.

    előzmény:
    Zanit (5)
    2010-05-05  11:20
  36. 2010. május 5. 11:4116.

    A Kisállatkert és a Noé bárkája küldinek neki sem tudok kezdeni, mert "növényes" vagyok.

     

    Aki állattenyésztő, az meg pl. az éttermist nem tudja megcsinálni. De erről is esik szó a fórumban.

    előzmény:
    csutora13 (14)
    2010-05-05  11:38
  37. 2010. május 5. 11:4015.
    Az éttermi küldetés a kedvencem.Imádom! Dehát ehhez föld kell a nyeremény meg sokszor ól.És én boldogan szaporítom a dogokat,amíg fér.Aztán majd választok.
    előzmény:
    chfairy (11)
    2010-05-05  11:35
  38. 2010. május 5. 11:3814.
    Kár,hogy választani kell szerintem.De előbb utóbb valamit törölnöm kell.
    előzmény:
    Zanit (10)
    2010-05-05  11:34
  39. 2010. május 5. 11:3713.
    Azok a kendvenc küldijeim
    előzmény:
    chfairy (11)
    2010-05-05  11:35
  40. 2010. május 5. 11:3612.

    Pl a huhok ólait töröltem egyből, mert szilvát ennének a lelkeim, de egy darab szilvafám van, szóval juhok mentek.

    Ha a köv. küldinél kapnék, ki sem tenném őket a terepre.

    előzmény:
    csutora13 (9)
    2010-05-05  11:34
  41. 2010. május 5. 11:3511.

    Ezen már én is gondolkodtam, hogy egy idő után nem fogok elférni.

    Most amúgy éppen az egyik éttermi küldetést csinálom. Ezeket szeretem.

    Ti szoktatok vállani ilyet?

    előzmény:
    csutora13 (6)
    2010-05-05  11:28
  42. 2010. május 5. 11:3410.

    A játék fórumban megtalálható, hogy az elején el kell dönteni, növénytermesztő, vagy állattenyésztő akarsz-e lenni.

     

    Mindkettő együtt nem megy.

    Én a növények mellett döntöttem.

     

    előzmény:
    csutora13 (6)
    2010-05-05  11:28
  43. 2010. május 5. 11:349.
    Egyetértek!Főleg,ahogy haladok egyre nagyobb szintre.Nem tudom mi lesz,ha még lesz mondjuk 5 féle ól.Nem tudom hány szintből állhat...
    előzmény:
    wikiii (8)
    2010-05-05  11:29
  44. 2010. május 5. 11:298.
    na igen. ez a másik bajom. h már egy csomó földet ki kellett töröljek. sztem dupla ekkora hely kellene.
    előzmény:
    csutora13 (6)
    2010-05-05  11:28
  45. 2010. május 5. 11:287.

    igen ez nekem is bajom.. h senki se fog szavazni.

     

    én 7es szintű vagyok. jó sokatkell gyűjteni, 90 ezer pont kell a következő szinthez, nekem még cska 64 ezrem van.

     

    de nagyon tetszik a játék. jó ötlet. volt

    előzmény:
    Zanit (5)
    2010-05-05  11:20
  46. 2010. május 5. 11:286.
    Szeretem,6-os szinten vagyok.Mondjuk szerintem kicsi a hely.Lassan nem férnek el az ólak és a földek együtt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  47. 2010. május 5. 11:205.

    Az egyik feladat nagyon nem tetszik, egészen pontosan a farmok versenye.

    Lefényképeztem a kis farmom, de egy árva szavazatot nemnyomtak rám...

     

    Amúgy most 6-os szintű vagyok.

    Nem ülök egész nap a gép előtt a játékot lesve, csak alkalmanként beugrok ültetgetni ezt-azt

    előzmény:
    chfairy (1)
    2010-05-05  10:58
  48. 2010. május 5. 11:154.

    Sziasztok!

    Nem vagyok még valami profi gazda (4. szint - mezei egér).

    Itt is lehet "szomszédolni", mint a FV-ben? És ha igen hogyan?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 5. 11:133.
    Én is játszom!
    előzmény:
    chfairy (1)
    2010-05-05  10:58
  50. 2010. május 5. 11:092.
    Jelen
    előzmény:
    chfairy (1)
    2010-05-05  10:58

Címlap

top