Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Éden kert

Timacs
Létrehozva: 2010. március 1. 12:58

Sziasztok!

 

Ide várok mindenkit aki szeret a kertben matatni.

Az első napsugarak megjelenésével én egyre többet gondolok a kertészkedésre.

Már elültettem a petúnia és az őszi rózsa magokat, és hamarosan a paprika és paradicsom is földbe kerül.

 

Ti miket csináltatok?

Miket fogtok ültetni?

  1. 2016. november 12. 19:2714951.

    Itt is egész nap esik.Tegnap még azt hittem hogy nem is jön a rossz idő.


    Majd pár év múlva lehet hogy Zoé is szeret gyöngyözni.Nálunk is a lánykám kezdte.


    Most mutatott egy játékot az okos telefonján.Valami emberke szaladgál rajta.Vigyázni kell hogy ne essen le.


    Én is próbálgattam persze hogy nem sikerült.Legalább láttam, hogy mivel szórakozik olyan elmélyülten a mai fiatalság.

    előzmény:
    Keltike (14950)
    2016-11-12  10:17
  2. 2016. november 12. 10:1714950.

    Nagyon sajnálom, őszinte részvétem. 


     


    Egy kis kikapcsolódás mindig jó, és kell is.


     


    Nagyon tetszenek a gyöngyből készült dolgok, de én biztos, hogy nem tudnám megcsinálni. Van egy ismerősöm, aki csodálatos virágokat varázsol gyöngyökből.


     


    Nálatok is ilyen ocsmány idő van, mint nálunk? Folyton szakad az eső. Hónak jobban örülnék.

    előzmény:
    gella20 (14948)
    2016-11-11  20:34
  3. 2016. november 12. 08:1714949.

    Fogadd őszinte részvétem Nagy szomorúság valakit ilyen korán eltemetni


    A csillag formát úgy adja ki, hogy amikor mind az öt csúcs megvan  akkor egy pálcikát fűzök és alul össze fűzöm.Hiába nehezen tudom megfogalmazni, hogy hogyan kell. Ha valamikor az életben talizunk megmutatom.Nevetni fogsz hogy milyen egyszerű.


    Sajnálom, ne szomorkodj.

    előzmény:
    gella20 (14948)
    2016-11-11  20:34
  4. 2016. november 11. 20:3414948.

    Sziasztok!


     


    Voltunk Galyatetőn pár napig, kicsit kikapcsolódtunk. Jó volt.


     


    Lányok, ma volt az unokaöcsém temetése.61 éves volt.


    Milli, köszi a gyöngyöket és a leírást...próbálkozom. Valami még nem ok, mert nem ad ki csillagformát, . Majd újra megcsinálom,


     

  5. 2016. november 5. 20:1014947.

    Milli! Hogyan csinálod? Ha egyszerű, leírnád? Mindig akartam csillagot...de csak egyes szálra tudok fűzni:)


    Igen, mi többnyire együtt ünnepelünk. Ebben az a szép, hogy elvált meny is jön:)


    Tündériek ..


    Igen, valahogy mi is így csináljuk, vagy megkérdezzük, mit szeretnének.....nem annyira meglepi, de azért kis ajándék azon felül is van, hogy mégis meglepetés is legyen./ karácsonyra a lánykámék megvették már....az övékét/


    Ma reggel nagyon hideg volt. Már télikabátban járok.


    Kerestem kapuszerelőt, a legkorábbi jövő pénteken jönne/úgy hirdeti : 0-24 óra!!/ de tele vannak....A másik el sem vállalta...holnap folytatom a keresést.

    előzmény:
    milla55 (14946)
    2016-11-05  09:46
  6. 2016. november 5. 09:4614946.

    Isten éltesse a szülinaposokat! Minden jót és szépet kívánok nekik az életben.És ilyen szép össze tartó családot is.


    Lánykám most novemberben lesz 25 éves.Ajándék helyett inkább mindig pénzt kér Ő szeret magának azt venni ami tetszik.Elfogadom, ha annak örül.


    Én is csinálok ismerősöknek gyöngyből csillagokat.

    előzmény:
    gella20 (14945)
    2016-11-04  20:23
  7. 2016. november 4. 20:2314945.

    Sziasztok! Itt meg nincs valami nagy tolongás!


    Hogy álltok a karácsonnyal?Én be vagyok sózva...nem tudom, mit érzeK?


    Én már gyűjtöm a kajákat, sütiket, ajándékokat, díszítéseket.....Lassan Adventi koszorú is kell.Azt hiszem, terméses lesz az idén az egyik..


    Elromlott a nagykapu---nem tudtam kimenni a kocsival ma...szervizbe volt bejelentve, gumi cserére. Áttettük egy héttel...remélem, addigra megcsinálják.


    A teraszon a kőburkolat pár helyen megemelkedett, hétfőn jönnek csinálni, még as hó előtt.Azért kibírt 17 évet,7-én lesz 17 éve, hogy beköltöztünk ide!


    Petra most töltötte a 19-et, és lánykám holnap, vejem utána. Így nagyon ünnepelünk a hétvégén.3-as szülinap lesz.

    előzmény:
    milla55 (14944)
    2016-11-02  16:41
  8. 2016. november 2. 16:4114944.

    Nagyon elfoglalt nagyi vagy. Azért az egészségre is kellene valahogy vigyázni.Legalább valami fájdalom csillapító kenőcsöt kellene próbálni.A fiataloknak is nagyon nehéz.Manapság nincsenek tekintettel a családra.


    Itt még nem fagyott, de most már én is kiszedem a dáliákat.Az árvácskák szépen el vannak a teraszon virág cserépben.

    előzmény:
    Keltike (14943)
    2016-11-01  17:21
  9. 2016. november 1. 17:2114943.

    Mi tegnap Várvölgyön voltunk, ma pedig itt voltunk a temetőben. 


    Tegnap reggelre -3 fok volt, lefagyott most már minden. A fügebokron csak a fügék vannak, a levelek lehullottak róla. Szerencsére a krizantémok nem károsodtak, igaz a levelek meg voltak fagyva, de azért tudtam belőlük szedni. Már minden cserepest bevittem a teleltetőbe. Dáliák is felszedve.


    A lefagyott paprika szárakat is ki kellene szedni. Sajnos a térdem megint rosszalkodik. Ráférne egy kezelés újra. A bajom csak az, hogy időm nem lenne rá, hogy kezelésekre járjak. A közlekedés is borzasztó, 2 busszal kellene mennem a fürdőbe, és, hát én időhöz vagyok kötve. Én hordom a Zozit oviba, meg, hát velem van, a szülők dolgoznak. 

    előzmény:
    gella20 (14938)
    2016-10-25  20:26
  10. 2016. november 1. 07:3714942.

    A fügét én is meg akarom nyírni.Túl sok termett.Csak frissen szeretjük.Ismerősöm minden évben nyírja, csak egy kis fácskát nevelt belőle mert kevés a helye.


    A virágokkal csak az a bajom,hogy elég sötét a pince.Most férjem mondja,hogy vegyünk egy led égőt egész nap lehet égetni.Nem fogyaszt sokat.Nem tudom,hogy a mesterséges fény elég a növényeknek? Ki próbáljuk.


    Én is gondolkodom hogy szedres birs alma lekvárt csinálok.Ajándéknak is jó lenne.


    Már teljesen őszies a kert, a falevelek nagy része lepotyogott.Most könnyű gereblyézni mert még nem vizes.

    előzmény:
    gella20 (14941)
    2016-10-27  20:44
  11. 2016. október 27. 20:4414941.

    Sziasztok! Majdnem minden bepakolva, csak pár lea van a teraszon még.A kert is alakul...jól megnyírtam a fügét. Nem tudom, hogyan kell, de a felesleges ágakat levágtam, amik útban voltak.


    Most annyi füge van...érlelem és dzsem lesz/ karácsonyi ajándéknak/ belőlük.De narancsos almalekvárt is csinálok.Már az üvegek is elől, csak almát, narancsot kell venni.


    Pár napig a citrom akciós volt, / tán 400 alatt/de már nem....Akkor vettem egy kilót, de még kettő kéne most:)


     

    előzmény:
    milla55 (14940)
    2016-10-26  13:21
  12. 2016. október 26. 13:2114940.

    Igen, voltunk.Körbe lehet járkálni egész Budapestet.

    előzmény:
    gella20 (14938)
    2016-10-25  20:26
  13. 2016. október 26. 13:2014939.

    Kipróbáltam rágcsálva finom.

    előzmény:
    Keltike (14937)
    2016-10-24  10:19
  14. 2016. október 25. 20:2614938.

    Voltatok a sírjaitoknál? Mi az én rokonaimnál igen, férjem rokonaihoz meg valamikor megyünk. Remélem, nem lesz nagyon rossz az idő.

    előzmény:
    Keltike (14937)
    2016-10-24  10:19
  15. 2016. október 24. 10:1914937.

    Milla, csak úgy csemegeként rágcsálom.


     

    előzmény:
    milla55 (14934)
    2016-10-21  15:53
  16. 2016. október 23. 08:3414936.

    A tökfaragás nagyon jó, mi is csináltuk.Még egy kisebb elem lámpát is bele lehet tenni.A gyertyát inkább ne mert tűzveszélyes.


    Pár éve történt hogy valaki illat gyertyát égetett a gyerek szobában.Mire észre vette, hogy baj van,már lángolt az egész emelet.Azóta én nagyon gyertya ellenes vagyok.


    Persze világítás nélkül is nagyon szuper a töklámpás

    előzmény:
    gella20 (14935)
    2016-10-22  10:04
  17. 2016. október 22. 10:0414935.

    Sziasztok!


    Szép hétvégét nektek!


    Tököt fogunk faragni az unokával!

    előzmény:
    milla55 (14934)
    2016-10-21  15:53
  18. 2016. október 21. 15:5314934.

    Nyersen hogy készíted el? Esetleg lereszelve salátának?

    előzmény:
    Keltike (14933)
    2016-10-21  12:29
  19. 2016. október 21. 12:2914933.

    Na, akkor csak nyersen eszem a csicsókát. Jó íze van, szeretem. 


     


    Szóval a krumplirózsa nem sikerült, és a vizes papírba csomagolt sem. Hm....egy próbát megért, igaz?


    Az édesburgonya szereti a napos helyet. Vagy 2 évvel ezelőtt is ültettem, akkor naposra helyre sikerült ültetni, na akkor a 2 tőből lett annyi, mint most 10-ből.


    A karalábé, 4,7. 

    előzmény:
    gella20 (14931)
    2016-10-20  18:55
  20. 2016. október 21. 08:1514932.

    Majd kipróbálom nyersen is mert nagyon egészséges különben.


    Az édeskrumplival tavaly én is próbálkoztam.Nagyon kevés és csenevész lett.


    Talán ott Ásotthalom környékén melegebb homokos talaj van. és azért sikerül jobban.Meg a a talaj is agyagos, száraz. A locsolás nagyon drága mert csak a városi víz van.Esővizet össze gyűjtöm, de kevés.

    előzmény:
    gella20 (14931)
    2016-10-20  18:55
  21. 2016. október 20. 18:5514931.

    Sziasztok! A csicsóka nyersen fogyasztva nem okoz gondot!


     


    Én is ültettem édesburgonyát...egy szem sem lett belőle.


    A rózsaág krumpliban sem hozott eredményt...ah még emlékeztek. A vizes papírba csomagolt rózsaág sem gyökerezett ki.


     


    A csicsókám 3 m-es lett, szépen volt alatta....de még nem mind szedtem ki.


    Marika, nem 5,6 a karalábé? Húh, az hatalmas


     


    Puszi

    előzmény:
    milla55 (14929)
    2016-10-20  12:59
  22. 2016. október 20. 13:0414930.

    Ajjaj, a nagy szél nem hiányzik.Majd keveset eszek belőle.


    A 4,70 karalábém. Megkezdeni lesz majd nehéz, de megoldom.

    előzmény:
    milla55 (14929)
    2016-10-20  12:59
  23. 2016. október 20. 12:5914929.

    A csikókáról azt olvastam hogy mindenféle jó hatása van, de az is igaz,hogy nagyon szeleket csinál

    előzmény:
    Keltike (14927)
    2016-10-20  07:03
  24. 2016. október 20. 07:0414928.

    Gizike, nagyon szívesen. Eredjen meg, ez a legfontosabb.


     

    előzmény:
    gella20 (14926)
    2016-10-19  21:38
  25. 2016. október 20. 07:0314927.

    A nagy karalábék még a pincében vannak. Egyenlőre a 2,5 kilóssal birkózom.  Szeretjük a levest belőle. Tésztát is szoktam készíteni, lereszelem úgy mint a káposztás tésztához kell. Az is finom. Na meg nyersen is elrágcsálom. Cukkini most kimaradt a vetésből, de a húgom ellátott szép cukkinikkel. Csicsókát ültettem tavasszal, de még nem néztem meg, hogy mi van alatta. Édesburgonyát is ültettem. Nem jó helyre sikerült, kevés napot kapott, mert a paradicsom beárnyékolta. Azért egy kilónyit fölszedtem belőle. Na, majd jövőre, másik helyre ültetem.

    előzmény:
    milla55 (14925)
    2016-10-19  18:09
  26. 2016. október 19. 21:3814926.

    Marika, mint a levélben már megköszöntem...most is írom:köszönöm szépen.


    Én egyenlőre vízbe tettem.......hadd maradjanak, amíg csak lehet. Aztán ha gyökeres lesz, beültetem földbe. Mostanában aperlitet nagyon dícsérik, hogy abban....lehet, egy -két ágat abba is rakok.


    Van Kanári/?/ hajnalkám.....ágat vágtam. Kérsz beléőle?

    előzmény:
    Keltike (14922)
    2016-10-18  15:59
  27. 2016. október 19. 18:0914925.

    Fantasztikus ilyen hatalmas karalábé.Mit főztél belőle? Gondolom a családnak és tán a fagyasztóba is jutott?


    Nekem a cukini sikerült nagyon jól az idén.A szomszédok is kaptak belőle mindenfélét főztem, a legjobb a tócsni volt.  Még a fagyaszóba is tettem.


    A paradicsom is jó volt.Vettünk az Aldiban ilyen palánta családot, így több féle paradicsom volt.


    Ma csicsókával kisérleteztem.Olvastam, hogy nagyon egészséges.Kipróbáltam, szép nagy gumók termettek.Párolva egész finom lett.


    A piacon 500ft-ért árulják kilóját.Lehet hogy most ez lesz az új felkapott  bio növény?


    Tényleg a legjobb dolog a kertészkedés.Jó levegőn vagyunk, mozgunk és még öröm is csinálni

    előzmény:
    Keltike (14924)
    2016-10-19  13:27
  28. 2016. október 19. 13:2714924.

    A legnagyobb öröm, ha megerednek a növények amiket küldtem. Én, városi lányként nevelkedtem, de mindig kertes házra vágytam. Hála a jó Istennek, sikerült kertes házat vennünk. Nagyon szeretem a növényeket, szeretek a kertben dolgozni. Jó érzés mikor óriásra növő növényt szedek ki. 4,kiló 70 dekás karalábét szedtem föl.nem egyet, kettőt is, büszke vagyok, hogy ilyen szépen megnőttek.

    előzmény:
    milla55 (14923)
    2016-10-19  11:17
  29. 2016. október 19. 11:1714923.

    Tudom, tudom, hogy nem azért...de én is szeretek örömet okozni


    Nekünk egy kb 500négyzeméters kertünk van.Vannak benne gyümölcsfák szöllő, kevés veteményes kert és a virágos kert sem túl nagy, De azért sok minden van.tavasszal virágoznak a jácintok tulipánok és nárciszok.Nagyon szép dáliáim is vannak és pár őszi krizantén is.Ezen kívül még sok mindenféle virág. Nem is tudom mindet felsorolni.Nagyon szeretem a kertecskémet. El sem tudnám képzelni az életemet a növénykéim nélkül.Cserepes növényem nem sok van, de a leandereket is nagyon szeretem.Mindent elkövetek hogy jól tudjam telel teltni őket.


    Akkor én is berakom a földbe ezeket a gránátalmákat.A rózsát én is gyökereztettem már így.


    Nagyon szépen köszönöm a növénykéket.

    előzmény:
    Keltike (14922)
    2016-10-18  15:59
  30. 2016. október 18. 15:5914922.

    Milla, én beraktam földbe, amikor kaptam, és zacsit húztam rá. Tavaszra gyökeres is lett. Én a leandereket is így szoktam gyökereztetni. Amit ajánlani tudok, hogy tedd a cserepet az ablakba. Nem tudom milyen növényeid vannak....így hirtelen nem jut eszembe, hogy milyen növényeket is mutattál....Egyébként, pedig, nem azért küldtem, hogy kapjak is érte valamit. Örülnék neki, ha megerednének, amiket küldtem.

    előzmény:
    milla55 (14921)
    2016-10-18  14:31
  31. 2016. október 18. 14:3114921.

    Szia Marika!


    Megjött a növény!


    Nagyon szépen köszönöm Akkor most vízbe teszem és meg fog gyökeresedni?


    Szeretném megkérdezni, hogy Te milyen növénynek örülnél? Esetleg valamilyen virág hagymának?

    előzmény:
    Keltike (14920)
    2016-10-17  11:29
  32. 2016. október 17. 11:2914920.

    Gizike, Milla, holnap érkezik a küldemény. Sajnos amiket lehajtottam ágak, nem lettek gyökeresek. Vágtam le gyökereztetni valókat. Annak idején én is úgy gyökereztettem, nektek is sikerülni fog. Tavaszig biztosan gyökeres lesz valamelyik. Lehet, mindegyik.

    előzmény:
    gella20 (14918)
    2016-10-13  22:06
  33. 2016. október 14. 06:5414919.

    Erika fogadd részvétem.Sajnos manapság mindenhol ez van.Akinek van munkája azt agyon hajtják a munka helyén.

    előzmény:
    maci6609 (14915)
    2016-10-12  17:37
  34. 2016. október 13. 22:0614918.

    Marika, rendben. Köszönöm. Én mit küldjek?

    előzmény:
    Keltike (14916)
    2016-10-12  20:22
  35. 2016. október 13. 22:0514917.

    Erika, fogadd részvétem. Szomorú dolog ez, amit sajnos, párszor átélünk életünkben.


     


    Persze, hiányzol...azt sem tudom, az elmúlt időben merre csavarogtál? Tán a szülinapodról is lekéstél, nem köszöntöttünk...


    Mi voltunk tegnap egy ART Mark Kiállításon, hogy miket nem neveznek művészetnek! Volt 5 , fekete lappal beterített képkeret, amin volt üveg, de összetörve.Csak nem egyformán.....nem vagyok elég befogadó, kreatív?


    Persze, voltak nekem tetsző darabok is.


    Utána a My fair Lady-t láttuk a Centrál-ban. Nagyon jó volt, Tompos Kátya, Alföldi főszereplésével.szuper volt!

    előzmény:
    maci6609 (14915)
    2016-10-12  17:37
  36. 2016. október 12. 20:2214916.

    Rendben, Gizike. Akkor a két zsákbamacskát küldöm. Annyira kicsik még a bimbók, hogy idén már nem látom meg a virágját. Csak remélni tudom, hogy a dupla fehér virágú lesz. 


    Milla, Zoé június 6-án volt 4 éves.

    előzmény:
    gella20 (14914)
    2016-10-12  15:30
  37. 2016. október 12. 17:3714915.

    Sziasztok!


    Na ott még nem voltam hála égnek, de nem kizárt, hogy tényleg nem ártana pihenni..viszont melózom, ami totálisan kikészít, nem is szeretném itt részletezni, tudjátok milyen helyen dolgozom!!! :((( és ez egyre szarabb lesz, már bocsánat.... a főnökök elrontják az egészet, ha így haladunk csődbe megy a cég, de nem csak az osztály, hanem az egész gyár is!!! :(


    Kicsinálnak minket, a bőrt lehúzzák rólunk...hogy itthon vagyok sem véletlen, sajnos ma ELHUNYT APÓSOM...örökre távozott közülünk és azt hiszem ma jött el a napja, hogy nagyon itthon szerettem volna maradni..tettem lépéseket, a fájdalmon túl azért maradt mégis az itthoni nyugi a benti stressz helyett..szép kort élt meg szegény, de már nem élte az emberi életet...és így talán most jobb is...elment...vége, nincs már többé, nehéz elfogadni, de muszáj!!


    A kertem tiszta gaz, a mai nap inkább mással telt...:(


    Na ennyit rólam, aztán jövök, ha tudok és ha hiányzok az jó érzés, benézek, bár fotót nem tudok felrakni még kicsinyítve sem teszi be ez a dög...nem tudok mit tenni vele..:(


    Legyen szép napotok...jaj tegnap a Kékesen havazott ám!!! Ma meg nem is tudom..nálunk már volt hideg, olyan igazi fagy még nem, de múlnak el a virágok lenne dolog kint rengeteg, de a derekam nem bírja, na a kezem sem...de semmi jajgatás...legalább a melóban bent nyugi lenne, ha már ennyi baj eléri az embert, nem??


    És nem sokára itt az év vége!!! -most látom Őszi hangulatjelek meg nincsenek is!!!!! Ejnye...őszi falevél vagy akármi lehetne...:)


    előzmény:
    gella20 (14904)
    2016-10-09  20:40
  38. 2016. október 12. 15:3014914.

    Marika, van sárga és rózsaszín, de szimpla. Te mutattál teltet...ha abból kaphatnék inkább.....


    Fehér szimplát nem kérek, köszi.


     


    Én mit küldhetek?


    Kúpvirág magok, kínai leander magok, ibolya levelek, egy tarka levelű szobanövény, nevét nem tudom, de majd képelem....széleslevelű csokrosinda, esetleg Holdvirágról ágak....vagy Na, valamilyen petúnia.....Futós, kékes-lilá


    s...ágai levágva még a vízben is gyökereznek...

    előzmény:
    Keltike (14909)
    2016-10-12  11:01
  39. 2016. október 12. 13:5814913.

    Zoé nagyon szép kislány.Most hány éves is?

    előzmény:
    Keltike (14905)
    2016-10-09  21:07
  40. 2016. október 12. 13:5514912.

    Én a zakuszka receptet most nem padlizsánnal csináltam hanem cukinivel.Férjecském meg volt elégedve és megette.

    előzmény:
    gella20 (14908)
    2016-10-10  20:34
  41. 2016. október 12. 13:5314911.

    Köszönöm szépen, írtam privit.

    előzmény:
    Keltike (14910)
    2016-10-12  11:03
  42. 2016. október 12. 11:0314910.

    Milla, priviben kérek nevet, címet, ha sikerül, akkor a jövőhéten feladom a gránátalmát.


     

    előzmény:
    milla55 (14907)
    2016-10-10  07:29
  43. 2016. október 12. 11:0114909.

    Gizike, kis ágakat gyökereztettem. Neked van sárga, és rózsaszín, akkor csak a zsákbamacska trombitát küldöm majd. Fehér szimpla kell,? mert akkor arról is vágok ágat.Remélem a jövőhéten nem lesz esős idő, és akkor eltudok menni a postára.


    Lila datura magot adtam a várvölgyi rokonomnak. Csodás lett az övé. Eléri a 1,5  méteres magasságot, és tele van virággal.

    előzmény:
    gella20 (14908)
    2016-10-10  20:34
  44. 2016. október 10. 20:3414908.

    Marika, tiszta bolondság, ahogy változtatgatják az oldal kinézetét. Nekem bőven jó volt a másik is.


    A lila dupla datura nyílt, még ecseteztem is, mégis ledobta...nem lesz mag rajta. Most egy másik fog nyílni...Nekem van szimpla rózsaszín és sz. sárga....meg , amik nem nyltak....Csak kisebbeket gyökereztess, mert bolond árai vannak a postának....


    Láttam a képeket, nagyon csinosak a fiatalok, és Zoé is. De édes, ahogy tud nézni!!


    Milli, nekem is tele a fagyasztóm, de emelett még teszek el, amit csak tudok. Baracklekvárt a húgom főzött nekünk is, az idén, a többit igyekeztem én. 3x főztem zakuszkát, csak mérés nélkül, bele a belevalókat, Kicsit macerás, de nagyon finom. Akár üres kenyérre is rá lehet tenni...jó vastagon:)

    előzmény:
    Keltike (14905)
    2016-10-09  21:07
  45. 2016. október 10. 07:2914907.

    Nagyon sokat dolgoztál ennyi befőzéssel.Télen bizony jól jön a sok finomság.Én sok mindent a fagyasztó ládába rakok.


    A leákat én is inkább az üveges verandába rakom mert ott több fényt kapnak.Nehéz teleltetni tavaly nekem is tetves lett a leám.

    előzmény:
    Keltike (14905)
    2016-10-09  21:07
  46. 2016. október 10. 07:2314906.

    Vajon a kisebb kukáért kevesebbet is kellene fizetni? Mert csak úgy lenne értelme kicserélni.


    A pici leanderekre nagyon vigyázok.Szépen növögetnek.Ők a szemem fényei.


    Most a pince helyett tán mégis jobb lenne a kis háznak az üveges verandája.? Ott csak hidegebb időben megy fagypont alá  a hőmérséklet.


    Most szomorú vagyok mert vettünk két gyönyörű cikláment.Vízbe állítottuk mind a kettőt ahogy olvastunk róla.Nem locsoltuk a gumóját.Hűvös szobában is volt.Sajnos mégis kipusztuló félben van mind a kettő.Talán mégis túl sok vizet kapott.?

    előzmény:
    gella20 (14904)
    2016-10-09  20:40
  47. 2016. október 9. 21:0714905.

    Sziasztok!


    Mi történt már megint az oldallal? Kisem igazodok rajta.


    Lányok, megjött az ősz. A kaktuszokat bepakoltam még a nagy eső előtt. A leák, citrusok még maradnak, azok bírják a hűvösebb időt, legalább nem lesznek tetvesek. A dáliákat sem szedem még ki, meg az angyaltrombitákat sem. Gizike, arról az angyaltrombitáról vágtam gyökereztetni valót, amelyik még nem nyílott idén. Csak reménykedni tudok, hogy a dupla virágú fehér. Beraktam vízbe, már jönnek rá a gyökerek. A rózsaszínűnek nagyon vastagok az ágai, de arról is próbálok majd gyökereztetni.


    A befőzéssel én is végeztem. 29 üveg lecsó, 19 üveg paradicsomlé van a pincében.


     


    Erika, jó, hogy előkerültél. 


     


     

    előzmény:
    gella20 (14904)
    2016-10-09  20:40
  48. 2016. október 9. 20:4014904.

    Sziasztok! Jaj, de furcsa itt minden!!!!


    Majd ezt is megszokjuk ám...mást nem tehetünk:)


     


    Erika, és merre jártál, hogy ilyen sokáig nem voltál itt? Az elején még emlegettünk, aztán én úgy gondoltam, meguntad az egészet...Ja, a sornak nincs vége.....Jól voltál? Semmi kórház, meg ilyesmi?


    Én még nem vittem be a leákat...majd. Előbb a kisház teraszán nyaralnak még, ott kiszáradhatnak, és úgy rakom el őket, kb egy hónap múlva.


    Mi van a gyerekeiddel? Oly rég írtál bármit is róluk!


    Etuci, én is gondolkodom, hogy kisebb kuka kéne...mióta van még kétféle szelektív is, már bizony soka nagy...van, hogy ki sem tesszük.


     


    Milli! Nőnek a kis leák? Nagyon ügyi vagy, hogy kihajtottak. Majd figyeld, nehogy atkásak legyenek.....


     

    előzmény:
    Etuci (14903)
    2016-10-09  12:00
  49. 2016. október 9. 12:0014903.

    Jó étvágyat  az   ebédhez és további szép napot.


     

    előzmény:
    Etuci (14902)
    2016-10-09  11:59
  50. 2016. október 9. 11:5914902.

    Sziasztok.


    Igen mindig változik valami, mire megtanulom az újat szinte már meg is változtatják.


    Itt most szépen süt a napocska meleg azért nincs ,nézegetem hova is tudnám most már elpakolni a virágjaimat,


    közben főzőcskézek mert ugye enni is kell.


    Kiszedegettem a kertecskémből az el nyilt virágokat,holnap viszik a kukát igy tele rakom ,


    hátha elviszik ,mert nekem csak 60 litert szabad belerakni de a kuka 120 literes remélem nem 


    teszik ki belőle mert most biztos tele lesz még meg is taposom ha kell.


     

    előzmény:
    maci6609 (14901)
    2016-10-09  08:51

Címlap

top