Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Éden kert

Timacs
Létrehozva: 2010. március 1. 12:58

Sziasztok!

 

Ide várok mindenkit aki szeret a kertben matatni.

Az első napsugarak megjelenésével én egyre többet gondolok a kertészkedésre.

Már elültettem a petúnia és az őszi rózsa magokat, és hamarosan a paprika és paradicsom is földbe kerül.

 

Ti miket csináltatok?

Miket fogtok ültetni?

  1. 2016. augusztus 21. 16:5614801.

    Még Dáliák. / magról keltek  /

  2. 2016. augusztus 21. 16:5114800.

    Magról kelt Dáliák, csodatölcsér.

  3. 2016. augusztus 21. 16:4214799.

    Ezek az angyaltrombiták nyílnak már. A rózsaszínt majd fotózom még. Egyre több virág nyílik rajta. A sárgám nagyon rosszul néz ki, egyik vastag ága már tönkre is ment. Nem tudom mi lehet vele.  A dupla fehér, meg még csak most kezdi a bimbókat nevelni.

  4. 2016. augusztus 21. 16:3314798.

    Sziasztok!


    Tegnap voltunk Tabajdon, a mezitlábas parkban. Nagyon jó volt. Zozika is élvezte, bátran végig ment minden úton, velem együtt. Én is bátor voltam. Némelyik út igen goromba volt, de legalább nem kell talpmasszázs, mert az megvolt.


    A kis patakba is belehetett menni, a fiam, és Zozika bele is mentek, dagonyáztak az iszapban, de csak addig amíg egy hölgy nem mondta, hogy ő bizony bele nem menne, mert tele van piócával. Akkor néztük, hogy  igaza volt, tényleg rengeteg pióca úszkált a patakban.

  5. 2016. augusztus 19. 18:2514797.

    Majd beszélünk róla, köszi...de babarózsám van:)

    előzmény:
    milla55 (14795)
    2016-08-17  13:35
  6. 2016. augusztus 19. 18:2514796.

    Milli, egyenlőre csak hagyd vízben, hadd legyen jó sok gyökere. Majd jövök, csak unokázom.


    Puszi nektek

    előzmény:
    milla55 (14795)
    2016-08-17  13:35
  7. 2016. augusztus 17. 13:3514795.

    Köszönöm szépen.Most jött meg.Mindjárt eső vízbe tettem.


    Nagyon örülök neki, kérlek írd meg, hogy hogyan, milyen földbe duggassam?Talán virágföld jó nekik? Vagy inkább még vízben gyökeresedjenek?


    Én is szeretnék örömet szerezni.Mivel tudnék? Esetleg a baba rózsával?


    Bizony én is már fáradékonyabb vagyok még öt személyes vendéglátás is eléggé megvisel.

    előzmény:
    gella20 (14793)
    2016-08-16  12:38
  8. 2016. augusztus 16. 20:5514794.

    Sziasztok.


    Ma nagyon meleg volt ,tegnap este volt egy kis eső nem sok de az is jó volt,legalább a virágok egy kis nedvességhez  jutottak és nem kellett locsolni,lassan sok lesz már nekem ez sok virág ,ugy hogy szaporitani már  nem nagyon akarom.


    Képzeljétek ,hogy jártam a borsó kaktuszkámmal mikor kaptam ,nagyon örültem neki ,aztán míg elnem ültettem addig gondoltam ,hogy a fübe leteszem csak úgy lehajítottam hogy nefonyadjon  és elfelejtettem,majd később kaptam fogtam a fünyirót és hozzá fogtam füvet nyírni ,persze a kaktuszt is ledaráltam ugy hogy semmi sem maradt belőle. Sajnáltam nagyon, kértem ujra  és most nem felejtettem el ,gyorsan elültettem ,és már van rajta új borsóka is.


     


     

  9. 2016. augusztus 16. 12:3814793.

    Köszönöm szépen mindenkinek az együttérzést.


    Nagyon hasonlított Anyumra, aki már 11 éve elment.....most volt a nővérem 4 éves évfordulója is..ugyanazon a napon.


    Ahelyett, hogy születéseket ünnepelnénk!


     


    Erika, levágtad a füvet?Kellemes helyeken jártál.


     


    Gondolom, te még sokáig nem kacérkodsz a nyugdíj felé.....aki fiatalaz ÉL.


    Marika, de jó, hogy a család összejön...én is tervezem, de csak egymagam nem tudom, már nem bírnám, 25 emberre készülni....


    Milli, kérek egy címet, küldenék neked leander ágakat...de sajna, csak ma....mert megyek postára. legközelebb ki tudja?


     


    Etuci, szépen nő a drótkaktuszkám, amit küldtél.

    előzmény:
    maci6609 (14790)
    2016-08-15  16:44
  10. 2016. augusztus 15. 16:5014792.

    Tudom nem nagy vígasz, de sokunkat megviselt ez a negyven fok, aztán hirtelen lehűlés, de másnap megint felmegy a hőmérséklet..aztán esik, meg hőség, és Teli Hold, na ez utóbbi engem szerint megint fenyeget, ahogy elnéztem tegnap este az eget...na még ez kell...most tudnék éjszaka aludni és szeretnék is nagyon..remélem összejön és Te sem leszel rosszul, fontos a jó közérzet!!!

    előzmény:
    milla55 (14788)
    2016-08-15  08:57
  11. 2016. augusztus 15. 16:4814791.

    Tényleg nagyon szép és különleges ez a Borsó Kaktusz! :)) Vigyázz rá, hogy sokáig szép legyen és hagy legyen dúsabb majd...


    És azóta esett már Felétek?


    Hát a Balaton bizony kiszámíthatatlan, ezért mondom előre tervezni ott nem nagyon lehet, sajnálom a Fiadékat, de remélem volt jó időben is részük mégis csak!!!


    Hiszen olyan ritkán jut el az ember akár pár napra is bárhová is..:)


     


     

    előzmény:
    Etuci (14782)
    2016-08-10  15:20
  12. 2016. augusztus 15. 16:4414790.

    Sziasztok!


    Nagyon sajnálom, és fogadd őszinte részvétem...küldöm az első képet Anyukád utolsó Testvére és persze az Ő emlékére!! :((


    Nekünk is lesz egy csütörtökön, de mint mindig, dolgozom...és nem fogok odaérni, ezért meg szabit most nem vehetek ki!!! Nővérem Anyósa hagyott itt minket, tegnap sajnos!!! :( Jóval 80 felett volt Ő is...:(( De nem szenvedett és ez nagy kiváltság szerintem..legalábbis így tudom..és ha muszáj távozni nem mindegy hogyan...szomorú dolog tudom én, de akinek muszáj, és nem élhet teljes életet és szép kort élt meg talán jobb is...:(


    Szóval nem tudlak mással vígasztalni, csak hogy az ÉLET megy tovább..de ezt jobban tudod mint én szerintem....


    Most nálunk is esett az eső, "füvezni" akartam, hát először benzin nincs, aztán az eső tett keresztbe, közben a háztartást intéztem, de most süt a napocska, megnézem hátha felszáradt..nem sok esett, és felhőszakadás sem volt, de dörgött...ha igen levágom egy óra kell hozzá, ha nem, majd holnap, ha az idő engedi.


    Időjárás-függők vagyunk és itt az Ősz, már nem olyan kellemesek az éjszakás és hajnalok sem...


    Legyen szép napotok!


     


    előzmény:
    gella20 (14784)
    2016-08-12  22:04
  13. 2016. augusztus 15. 14:2314789.

    Tatabányán lakom. Nem is olyan messze Tőled. Most napközben itt is kibírhatatlan meleg van. A reggelek azért hűvösek. A hordóim teljesen tele vannak vízzel. Locsolgatom kifelé, de nem igénylik a növények, mert elég vizes a talaj.

    előzmény:
    milla55 (14787)
    2016-08-15  08:54
  14. 2016. augusztus 15. 08:5714788.

    Ez a borsó kaktusz nagyon érdekes és különleges.Mióta van meg?


    Bizony eléggé megvisel ez az idő. Egyik nap hideg másnap forróság.

    előzmény:
    Etuci (14782)
    2016-08-10  15:20
  15. 2016. augusztus 15. 08:5414787.

    Megkérdezhetem hol van ez a hűvös esős idő?


    Itt a XVII kerületben /Pest széle/ mindig meleg és szárazság van.


    Sokszor már azon gondolkodom,hogy jó hogy nem sivatag.

    előzmény:
    Keltike (14783)
    2016-08-10  19:23
  16. 2016. augusztus 15. 08:5014786.

    Csodásak ezek a leanderek és micsoda pazar illat lehet ott.


    Fiatal koromban szeretett keresztanyámék elvittek Jugóba.Lokrum szigetén valami csodálatos leanderek voltak és az út mellett a hegy oldalában vadon is nőttek ezek a csodás növények.


    Akkor szerettem beléjük.


    Fogadd őszinte részvétem az elmúlás mindig szomorú.


     

    előzmény:
    gella20 (14784)
    2016-08-12  22:04
  17. 2016. augusztus 13. 08:2814785.

    Gizike, tegnap reggel 7 fok volt csak. Nyáron ez nagyon hideg. A nagy meleget én sem szeretem , főleg mikor még párás is a levegő. Sokszor a Zozika is leizzadt a nagy melegben.


    Igen, a fiamék is velünk voltak. Zozi is nagyon szeret ott lenni. 


    Szép kort megélt nagynénéd. Nyugodjon békében. 

    előzmény:
    gella20 (14784)
    2016-08-12  22:04
  18. 2016. augusztus 12. 22:0414784.

    Marika, nálunk is hideg van...de ezt nagyon bírom!!


    Jó, hogy újra elmentetek a kedvenc helyetekre!Zozi is volt? Tetszett neki?


     


    Nálunk is esik, ha kell, ha nem...


     


    Etuci, nagyon aranyos a kis tál borsód!Nálatok nem hűlt le,,?


    Erika, szuper helyeken jártál.


    Én meg temetésen...anyukám egyetlen/ aki a legtovább élt/ testvére is meghalt, agyvérzésben.89 éves volt. Tegnap volt a temetése.


    Kosztümben és rá a tavaszi kabátot.....

    előzmény:
    Keltike (14783)
    2016-08-10  19:23
  19. 2016. augusztus 10. 19:2314783.

    Etuci, itt nálunk is egész nap 15 fok van csak. Na, meg esik az eső . Nagyon cuki a borsókaktuszod. Még nem is láttam ilyet. 

    előzmény:
    Etuci (14782)
    2016-08-10  15:20
  20. 2016. augusztus 10. 15:2014782.

    Sziasztok.


    Nálunk nem esik az eső nagyon meleg van ,ép most beszéltem a fiammal most jönnek haza a Balatonról és mondja hogy esik az eső és hüvös van.  Itt annál melegebb kiakartam most egy szőnyeget de nem bírom a meleget és igy elhalasztottam .


    Szegény virágok is nagyon szomjaznak pedig mindig lcsolom de ilyenkorra már kiszáradnak .


    Jó egy kicsit kirándulni, érdekes  akkor még a meleget sem érzi ugy az  ember elterelődik a figyelem másra.


    Lehet hogy mutattam már a borsó kaktuszom ,de most is mutatom ,olyan érdekes.

    előzmény:
    Keltike (14780)
    2016-08-10  15:08
  21. 2016. augusztus 10. 15:1214781.

    Nekünk is vannak csirkéink, még tavasszal vette a férjem előneveltként. Vett tojónak valókat, és fehér vágni valókat is. A tojónak valók már kezdenek tojni. A fehéreket meg már vágjuk le. Tegnap 3-at vágtunk, majd ma is lesz ennyi, persze, ha nem esik az eső.

    előzmény:
    Etuci (14771)
    2016-07-30  16:49
  22. 2016. augusztus 10. 15:0814780.

    Etuci csodásak a virágaid, az orchideáid. A dáliád különösen tetszik.


    Felétek nem esik? Nálunk annál több az eső. Már nagyon elég lenne. Az biztos, hogy locsolni nem kell. Ott van 6 hordó esővíz, ma megint esett a nagy hordóba. Locsolgatom kifelé csak úgy.

    előzmény:
    Etuci (14767)
    2016-07-29  21:23
  23. 2016. augusztus 10. 15:0514779.

    Sziasztok!


    Nyaralni voltam, Várvölgyön. Nagyon jó volt kikapcsolódni. Megint elmentünk Zalaszántóra, megnézni a sztupát.


    Engem is megcsípett egy darázs, / tavaly méhecske / most a térdemen. Szépen be is dagadt, olyan volt a térdem, mintha egy teniszlabda lett volna benne. A szúnyogok sem kíméltek, mindegyik csak és kizárólag az én véremet szivattyúzta. Tele vagyok piros pöttyel, mintha bárányhimlős lennék. 


     


    Ma itt nálunk már megint dörgés, villámlás kíséretében szakad az eső.

    előzmény:
    gella20 (14769)
    2016-07-30  12:08
  24. 2016. augusztus 7. 09:4314778.

    Nagyon szép lett a fotód a Hídról, és jó, hogy Ti is kimozdultatok...erről szól ez az időszak, bizony menni kell, ha lehet!!! És van rá lehetőség..:)


    Én is voltam a Duna szélén már többször idén, szuper érzés!!! Hajókázni még nem jutottunk el, de kihagyhatós, mert kompon viszont utaztunk...:) Szép volt, jó volt, élmény volt...elég volt!!!


    Most viszont még vannak tervek, remélem szépen összejönnek!!! Jó időben és nem ebben a hőségben, pokolban amik most vannak...mert ez meg sok nekem...de tudom Nyár van, mikor hát ha nem most, igaz?? Hát izzadunk néha, de belefér...:)


    Fürödni még idén nem voltunk, de most medencém sincs, nem fért bele a napi tervbe, azért azzal foglalkozni is kell...idén nem vállaltam be, de vannak forró napok amikor tény, jó lenne..de kéne hozzá venni valami vízmelegítő rendszert, mert bár kényelmes, jó és szuper tud lenni, de ha nem elég meleg a víz, kissé kellemetlen, nekem meg félig árnyékban van, sőt délután totál...


    Pár fotó a KERT-ecskémből, ami továbbra sem halad előre, de vannak még szép virágok!!! Sem szegény, sem kövezés, sem plussz mulcsozás, de majd egyszer, igaz? És a Tavacska sem készül, viszont az eső jól feltöltötte tiszta vízzel!!!!

    előzmény:
    Etuci (14776)
    2016-08-05  16:08
  25. 2016. augusztus 7. 09:3214777.

    Sziasztok!


    Somoskőn...a vár alatt...szép hely, nagyon régen láttam, és remélem még olyan szép, mint volt, vagy még szebb és nincs elhanyagolva a környezet... jó lenne újra látni!!!


    De lehet előbb Aggtelek jön össze majd, kiderül...tervezünk és majd meglátjuk mi jön össze a végére...mennék már most is, az tuti!!! :)


    Jó idők vannak megint ezek a 35 fokok amik nekem sok, tegnapra vihart mondtak, egy szem szem volt, de vittem a nagy esernyőt, kardigánt, hát na...mától nem mond, nem viszek ernyőt..kiderül mi lesz, itt már minden bizonytalan!! :)


    És nagyon eláztatok? Ernyő vagy esőkabát nélkül vétek elindulni, én is mindig ilyen cipőben megyek..ami talán bírja a vizet is, ha esik...:) Remélem nem fázott meg senki sem közületek!


    Legyen szép napotok! :)


     


    előzmény:
    milla55 (14775)
    2016-08-05  06:38
  26. 2016. augusztus 5. 16:0814776.

    Sziasztok.


    Nagyon meleg van ,szerdán kirándultunk Szegedre szerencsére nem volt eső jó idő volt,hajóztunk a Tiszán a vadaskertben voltunk ,megnéztük a Dóm templomot és a Muzeumot.


    Tegnap Gyomaendrődön voltunk a fürdőben ma jöttünk délre haza jól kiáztattuk magunkat jó volt elég is volt .


     

    előzmény:
    milla55 (14775)
    2016-08-05  06:38
  27. 2016. augusztus 5. 06:3814775.

    Hol is van az "orgona sípos hegyoldal?


    Mi kirándultunk Piliscsabára.Nem volt szerencsénk itt a XVII kerületben kimondottan  füllesztő meleg, ott pedig hatalmas eső.Még ernyőt sem vittünk. Ennyire más idő van 50 km távolságra.


    A táj a vonatból is szép volt.


    Lánykám  nem tudott annyira örülni.négyszer utazik oda egy héten.Ott az egyetem.Nekünk messze van.Próbálunk valami albérletet keresni a környéken de idáig nem sikerült.

    előzmény:
    maci6609 (14774)
    2016-08-02  17:39
  28. 2016. augusztus 2. 17:3914774.

    Sziasztok!


    Hát egy hatalmas nagy erdei séta kapcsán mondhatom a nagy hőségben pihentető kirándulás volt, Vácrátóton...egyszer voltam már, akkor eltévedtünk és teljesen más volt minden....és nem láttuk a Rózsa kertet....


    Aztán most kerestük, de a Rózsák elnyíltak már sajna...viszont sok szép fotó készült tényleg, egy élmény...amerre jártunk, a léggyökerek, meg a Malom és a kis rom-rész, mind-mind egy külön élmény!!! :) Víz volt bőven a patakban, több helyen csobogott is, mintha vízesés lenne...szép volt nagyon.


    Szeretnék még sok szépet látni idén...bár a Virágkarnevál nem jön össze, egy másik kirándulás talán igen, és nagyon várom már...ami szintén természetbeni lesz, talán egy Barlang, de ez még megbeszélés tárgya....és ha lesz rá lehetőség ismét erdei séta innen nem messze, és orgona-sípos hegyoldal, jaj olyan szép volt, hogy egyszer ott jártam nagyon régen..várom az ilyen napokat, ezek kikapcsolnak tényleg, és pihentetnek!!!


    Szép napot Nektek!!!


    előzmény:
    gella20 (14773)
    2016-08-01  21:44
  29. 2016. augusztus 1. 21:4414773.

    Erika!


    Ügyes vagy, hogy sikerül úgy alakítanod a sorsodat, hogy jól érezd magad benne! ÓÓ, egy rántott hal ide is jöhetne!


     


    Melyik Arborétumban voltatok?


     


    Nálunk csak eső volt, de az sokk!Leveri avirágot a leanderekről!


     


    Etuci, ezek már szép rántani való csirkék!!Ó, de sokat kopasztottunk, míg anyukám élt és tartott nekünk!

    előzmény:
    maci6609 (14772)
    2016-07-31  06:18
  30. 2016. július 31. 06:1814772.

    Sziasztok!


    Talán én is benne vagyok az E-betűsökben...szóval jelentkezem!!!! :) Vagyok ám...


    Éppen tegnap voltam kirándulni, nagyon szép délután volt, estére jó fáradtan értem haza, no meg az éjszakai műszak sem volt kutyafüle előtte ugye, de így jött össze..ha utána nem mentem volna, el sem jutok sehová...azért nem akárhol jártunk, egy Arborétumban, hát ezt nem lett volna szabad kihagyni.


    Láttatok már léggyökereket? Elvarázsoltak..fotók lesznek, még a gépen vannak, de én beájultam, na a Dunától is, szép helyeken voltunk...és olcsóból megúsztuk, végre csavart fagyi, rántott halacska, hát kell ennél több?


    És egy szép, forró nap, lazán, stresszmentesen...na ez hiányzik nekem az életemből nagyon.


    Örülök, hogy nagyjából Ti is jól vagytok, és remélem a csípésed is hamar elmúlik nem lesz gond belőle...ezek a "vadállatok" rendesen harapnak, ez tény...van mitől félni...:(


    Nálunk volt felhőszakadás három nap, középsőben pedig JÉGESŐ borsónyi jéggel..ijesztő volt....


    Szép napot Nektek!!! És jó egészséget!


     


    előzmény:
    gella20 (14766)
    2016-07-28  21:13
  31. 2016. július 30. 16:4914771.

    Lemaradtak a csirkéim !

    előzmény:
    Etuci (14770)
    2016-07-30  16:41
  32. 2016. július 30. 16:4114770.

    Nekem 4  tő  Orhideám van  2  ciklámen  ezek majdnem egyformák és két fehér egyik sárga középpel a másik ciklámennel.


    A Liliomok nagy fajták olyan másfél méteresek nagyon jó illatuk van hozattam őket valamelyik kertészetből.


    Ha ha ha férjhez menni nem ,jól meg vagyunk igy .Szegénykémet   mütötték azért is maradtam el igy és két hétig az internet sem volt jó.


    De ha mégis meg gondoljuk  magunkat akkor készülhettek Ám!



     


     


     


     


     

    előzmény:
    gella20 (14769)
    2016-07-30  12:08
  33. 2016. július 30. 12:0814769.

    Etuci, gyönyörűek. Enyémek elnyíltak, még van kettő, amin van, de a többiről lehullt a virág.


     


    Hány fajta van neked?
    A húgom úgy ért hozzá, hogy már egy kölyke is virágzik:)


    A kaktuszka megeredt! Szépen hozza a hajtásokat!


     


    Mekkora a liliomod? Most olvastam, majd kétméteresek is vannak...


    Hogy vagy? Férjhez mentél közben?


     


    Megcsípett valami....bőrgyógyászhoz kellett menni. Nagyon furcsa, csúnya, ha ma estig nem javul, két hétig antibiotikumot kell szednem....

    előzmény:
    Etuci (14768)
    2016-07-29  21:29
  34. 2016. július 29. 21:2914768.

     Nagyon szépek az Orhideáim ,imádom őket.

    előzmény:
    Etuci (14767)
    2016-07-29  21:23
  35. 2016. július 29. 21:2314767.

    Sziasztok.


    Itt vagyok   egyik E betüs lány kicsit kimaradtam de most már itt vagyok.


    Szépek a virágaitok az enyémek is  virulnak ma volt egy kis eső nem sok de valami az is ,olvasom hogy máshol milyen nagy esők vannak de ide valahogy sosem ér el.


    Teszek fel egy pár szépséget .

    előzmény:
    gella20 (14766)
    2016-07-28  21:13
  36. 2016. július 28. 21:1314766.

    E-betűs lányok hol vagytok???????????

  37. 2016. július 28. 21:1214765.

    Köszönöm szépen, majd belenézek....engem érdekel kicsit tudományosabban is.


     


    Marika, nekünk már a 2. része is érik, igaz, ez kevés, de vagy tíz db már nagyon lóg a fán. Hétvégén jár le a permet hatása, majd utána.Nem akarok úgy járni, mint tavaly, a kabócák majd  megették még a levelét is.....


     


    Nekem érik a paradicsom, de csak dézsában termelek....valamennyicskét. Hogy érezzem a különbséget!!!Ma egy kivis kosárnyit szedtem le, ez piros lugas és fürtös. De lesz sárga körte is, meg abból is koktél, ha be tud érni.


    Itt is nagyon sokat esik...már elég lenne.

  38. 2016. július 28. 07:1014764.

    Sziasztok!


    Lányok, elegem van az esőből. Most is éjszaka óta szakad az eső, dörög, villámlik. Ezen a nyáron nem sokat kellett locsolni, ha meg igen, volt esővíz bőven. Már 6 hordó tele van vízzel, a nagyból hömpölyög ki a víz.A héten már volt egy özönvíz, most megint van. Igaz a növények szépen nőnek, már túlságosan is nagyok. 


    A füge nálam még nem érik,igaz nincs is csak egy pár szem az első érésből...lefagyott a barackokkal együtt...a másodikkal viszont tele van, remélem lesz ideje beérni.


    Az uborka idén szépen bejött, már tettem el télire svéd uborka salátát.


    Nemsokára lehet eltenni lecsót télire. Na, meg paradicsomot főzök be. Kipróbálom a paradicsom aszalást is, csak érjenek végre, rengeteg lesz, ha minden összejön.

  39. 2016. július 26. 21:3114763.

    Milli, én is vetettem spárgatököt és dísztököt. A díszen csak van néhány, de a másikon egy szem kezdemény sem volt még......


     


    Én levest is csinálok belőle, meg keverem más zöldséggel, összesütöm őket, rántani, dasírtot...sokfélét.Most én si kaptam...

    előzmény:
    milla55 (14762)
    2016-07-24  07:15
  40. 2016. július 24. 07:1514762.

    Pedig nagyon egészséges dolog a kertészkedés.szabad levegőn mozogni és a D vitamin is nagyon fontos természetes forrásból nem pedig a tablettából.


    Nem is gondoltam volna,hogy még nekem is D vitamin hiányom van.Akkor derült ki amikor a csont ritkulás miatt csináltak ilyen vizsgálatot.


    A kertben rengeteg cukini van.Nem győzök mit csinálni belőlük.


    A másik a gazdag porcsin ez egy vadnövény, de itt is el szaporodott.Köretet lehet csinálni belőle.

    előzmény:
    gella20 (14761)
    2016-07-23  09:59
  41. 2016. július 23. 09:5914761.

    Szia!


    Enyém meg állandóan hív be...hagyjam csak  a kertet....

    előzmény:
    milla55 (14759)
    2016-07-22  18:39
  42. 2016. július 22. 18:4014760.

    Nagyon szépek ezek a leanderek is, az enyém is olyan volt mint az első képen.

    előzmény:
    gella20 (14758)
    2016-07-20  22:45
  43. 2016. július 22. 18:3914759.

    Lehet hogy az volt a baj.Én is találtam ma egy szem érett fügét.A kert már egy ős erdőhöz kezd hasonlítani a sok esőtől


    Férjecském kérés nélkül kijött segíteni utána meg mérges mert teljesen le izzadt.

    előzmény:
    gella20 (14758)
    2016-07-20  22:45
  44. 2016. július 20. 22:4514758.

    Milli, az trágya is sok lehetett neki......


     


    Érik a füge!!!!!!

    előzmény:
    milla55 (14757)
    2016-07-20  15:52
  45. 2016. július 20. 15:5214757.

    Nem rágja semmi, ez most kb akkora cserép mint egy vizes vödör.


    A másik cserép jóval kisebb volt.Először az volt a furcsa hogy sok bimbó volt rajta és nem nyílt ki.Nem tudtam mire vélni, és át ültettem ebbe a nagy cserépbe.Akkor láttam hogy már teljesen át szőtte  a földet a gyökér abban a kisebb cserépben.


    Jó marha trágyával kevert földbe ültettem és ebbe a nagy cserépbe.Minden növényt ilyenbe szoktam ültetni és szépen fejlődnek.


    Lehet hogy mégsem tetszett neki, mert a virágzás helyett akkor kezdődött ez a kókadozás.


    Köszönöm a tanácsot, megpróbálom.Nincs mit veszíteni.

    előzmény:
    gella20 (14755)
    2016-07-19  20:49
  46. 2016. július 19. 20:5014756.

    Barcelona...ah jól látom

    előzmény:
    Keltike (14754)
    2016-07-19  19:17
  47. 2016. július 19. 20:4914755.

    Milli


    Nekem elég sok leanderem van, de soha nem volt ilyen. Néha atkás, néha tetves...de sem a szomjúságtól, sem a kicsi cseréptől nem ilyenek.


     


    Megnézted a földjét, nem rágja-e valami a gyökerét:?


     


    Sztem, vágd vissza tövig, dobd ki a cserepét, tedd egy másikba, friss földbe Jövőre biztos kihajt

    előzmény:
    milla55 (14753)
    2016-07-19  09:49
  48. 2016. július 19. 19:1714754.

    Milli, csodásak a dáliáid. 


    A leander nagyon kevés földben. Üres a cserepe. Töltsed föl a cserepet földdel. Én visszavágnám a szárát is, majd oldalról kihajt. Nekem amikor az első leanderem volt, nem volt még teleltetőm, és kinn hagytam a félig fedett teraszon télen. El is fagyott teljesen. Nem dobtam ki, visszavágtam teljesen, nemsokára azt láttam, hogy kezd hajtani. Egy próbát megér neked is, hátha megindul.

    előzmény:
    milla55 (14749)
    2016-07-18  18:46
  49. 2016. július 19. 09:4914753.

    Szerintem az csak a támasztó bot.Ennyi az egész növény.

    előzmény:
    gella20 (14752)
    2016-07-18  21:10
  50. 2016. július 18. 21:1014752.

    itt...de lehet, ez nem a  leander törzse

    előzmény:
    milla55 (14750)
    2016-07-18  18:46

Címlap

top