Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Betegen új párt találni
Létrehozva: 2010. január 24. 20:54
Sziasztok!
Nemrég egy ronda betegséget állapítottak meg nálam. Nem halálos,de nem is gyógyítható, szinte teljes életet élhetek vele, de pl.gyógyszereket kell szednem, és kihat egy esetleges gyermekvállalás lehetőségére is.
Jelenleg nincs párom. Persze szeretnék....de úgy érzem, hogy nem terhelhetek valakit, amikor annyi egészséges nő van a világon, akivel sokkal egyszerűbb-könnyebb az élet.
Szerencsére jelentkezők vannak bőven, találkozgatok is néha valakivel, és itt jön a gond.
Mikor megmondani, hogy baj van?
Egyrészt nem szeretném, hogy sokan tudják, viszont azt se tehetem meg, hogy valaki belémszeret úgy, hogy nem tudja, nem átlagosak velem a mindennapok.
Ez elég zagyva lett, de ha jön valaki beszélgetni, kifejtem érthetőbben. 
Ez nem így van. Pont.
Nem a második randin kell, hanem ha kiderül - mindkét fél számára- h mit akarnak egymástól, akarnak-e vmit egyáltalán. És ez az idő lehet, h 1, lehet, h 3 hónap, lehet, h 6 hónap múlva derül ki.
És ez nem tisztességtelen; egyszerűen adsz egy esélyt a fontosabb és lényegesebb dolgoknak -igaz érdeklődés, szimpátia, netán szerelem egy másik ember irányába-, mint a betegséged.
Nem átverés. Inkább korrektség. Önbecsülés kérdése.
Voltam / vagyok hasonló helyzetben, tudom, miről beszélek.
Amikor találkoztam "életem szerelmével" /cinikus próbálok lenni, pedig tényleg az volt/, pár hónappal előtte derült ki, h PCOS-em van - ez policisztás petefészek- szindrómát jelent, 24 éves voltam. Jártam vagy 100 orvosnál, mindegyik azt mondta, jelenleg 0% esélyem van teherbe esni /mondjuk akkoriban nem is terveztem, meg még most sem/, ha csodával határos módon mégis megtörténne, az első hónapokban elvetélnék. Ez elég elkeserítő. Egy időre mintha rendbejött volna, de a vizsgálatok alapján újra elég pocsék a helyzet. Közben ekcémával is küzdök, az orvosok szerint folyamatos kontrol kell, mert a következő lépés a cukorbetegség, hasnyálmirigy- gyull. lehet- összetett dolog ez a hormon-probléma.
Na mindegy.
Tehát, találkoztunk a pasival és bennem is felvetődött pár pillanat erejéig, vmit csak kéne mondani- bár nem vagyok az a fecsegős, önsajnáltatós fajta. 2 hónap után kezdett kikristályosodni a helyzet köztünk... egy haverjának gyereke született, szóba került a szülés- téma - ekkor néhány mondatban, objektíven elmondtam neki: mi a problémám, remélhetőleg sikeres lesz a kezelés, viszont nincs rá garancia. Nem mondanám, h megkönyebbültem, mert korábban sem nyomasztott, nem éreztem úgy, h titkolóznék- egyszerűen nem gondoltam, h rá tartozik.
Hogy miért mondtam el neki? Életemben először /és ez azóta is így van/ tudtam elképzelni egy pasiról, h nem bánnám, ha terhes lennék tőle. És ez tőlem nagy szó... :) Vagyis, ez inkább ott kezdődik, h
-es voltam és azt gondoltam: 1., alapból olyan színvonalú ez a kapcsolat és ő is, mint ember 2., tart ott a kapcsolatunk, h megosszam vele egy problémámat.
Szakítottam vele később, már lassan 1 éve- teljesen más okokból- , és találkozom azóta is fiúkkal, mégsem érzem úgy, h egy mozi, vacsora, ne adj' isten, squash vagy karaoke után bárkinek is kötelességem beszámolni az egészségi állapotomról, csak mert már 5x találkoztunk és 3 hónap után "elvárható" h lefeküdjek vele... ez nem attól függ.
Ennyi.
Ez nem így van. Pont.
Nem a második randin kell, hanem ha kiderül - mindkét fél számára- h mit akarnak egymástól, akarnak-e vmit egyáltalán. És ez az idő lehet, h 1, lehet, h 3 hónap, lehet, h 6 hónap múlva derül ki.
És ez nem tisztességtelen; egyszerűen adsz egy esélyt a fontosabb és lényegesebb dolgoknak -igaz érdeklődés, szimpátia, netán szerelem egy másik ember irányába-, mint a betegséged.
Nem átverés. Inkább korrektség. Önbecsülés kérdése.
Voltam / vagyok hasonló helyzetben, tudom, miről beszélek.
Amikor találkoztam "életem szerelmével" /cinikus próbálok lenni, pedig tényleg az volt/, pár hónappal előtte derült ki, h PCOS-em van - ez policisztás petefészek- szindrómát jelent, 24 éves voltam. Jártam vagy 100 orvosnál, mindegyik azt mondta, jelenleg 0% esélyem van teherbe esni /mondjuk akkoriban nem is terveztem, meg még most sem/, ha csodával határos módon mégis megtörténne, az első hónapokban elvetélnék. Ez elég elkeserítő. Egy időre mintha rendbejött volna, de a vizsgálatok alapján újra elég pocsék a helyzet. Közben ekcémával is küzdök, az orvosok szerint folyamatos kontrol kell, mert a következő lépés a cukorbetegség, hasnyálmirigy- gyull. lehet- összetett dolog ez a hormon-probléma.
Na mindegy.
Tehát, találkoztunk a pasival és bennem is felvetődött pár pillanat erejéig, vmit csak kéne mondani- bár nem vagyok az a fecsegős, önsajnáltatós fajta. 2 hónap után kezdett kikristályosodni a helyzet köztünk... egy haverjának gyereke született, szóba került a szülés- téma - ekkor néhány mondatban, objektíven elmondtam neki: mi a problémám, remélhetőleg sikeres lesz a kezelés, viszont nincs rá garancia. Nem mondanám, h megkönyebbültem, mert korábban sem nyomasztott, nem éreztem úgy, h titkolóznék- egyszerűen nem gondoltam, h rá tartozik.
Hogy miért mondtam el neki? Életemben először /és ez azóta is így van/ tudtam elképzelni egy pasiról, h nem bánnám, ha terhes lennék tőle. És ez tőlem nagy szó... :) Vagyis, ez inkább ott kezdődik, h
-es voltam és azt gondoltam: 1., alapból olyan színvonalú ez a kapcsolat és ő is, mint ember 2., tart ott a kapcsolatunk, h megosszam vele egy problémámat.
Szakítottam vele később, már lassan 1 éve- teljesen más okokból- , és találkozom azóta is fiúkkal, mégsem érzem úgy, h egy mozi, vacsora, ne adj' isten, squash vagy karaoke után bárkinek is kötelességem beszámolni az egészségi állapotomról, csak mert már 5x találkoztunk és 3 hónap után "elvárható" h lefeküdjek vele... ez nem attól függ.
Ennyi.
Ennek a dalnak a szövegét hallgasd meg figyelmesen.
Szerintem találsz benne olyat, ami ...
http://www.youtube.com/watch?v=81-PnBgDoh0&feature=related
Betegség meg csak akor gond ha az illető nem tanul meg vele együtélni .
Ki kibe szeret bele és miért pont ő ? - erre épül az egész szépirodalom
"Lehet, hogy én lihegem túl a dolgot, de nekem ez olyan komplikáltnak tűnik... "
Pedig nem az. Ahogy kiépül a bizalmi viszony, beszélgettek mindenféléről, előbb-utóbb spontán kitudódik... de nem kell sem titkot csinálni belőle, sem előtérbe tolni mint témát.
Akkor és úgy szólj, amikor valamiért aktuális lesz, amikor már elhallgatás-füllentés szaga lenne ha nem szólnál.
Ha a kölcsönös szimpátia és vonzalom megvan, nem lesz akadálya semminek. Ha mégis, nem vesztettél semmit.
Akit szeretünk, a betegségeivel együtt is szeretjük.
Férjhez mentem és vannak gyerekeim is . Annakidején rengeteget paráztam ezért - azt gondoltam irtozni fognak a leendő partnerek. 18 évesen a strandon utánam fordultak a férfiak - rémes volt
Volt több pasi az életembe és egyik se volt szivbajos mikor meglátták elfogadtak ezzel együtt . A páromal már 19 éve vagyok együtt.
Igy utolag visszagondolva olyan bugyuta voltam azokkal a parázásokkal ,meg szégyeltem ,meg .... fölösleges volt.
van egy munkatársaam a rokkantosítás határán áll a csaj 33 évesen
tavaly összejött egy sráccal, aki az első perctől kezdve tudta hogy mi a baja, és szerelems belé mint az állat, együtt is élnek, el akarja venni
úgyhogy hajráááá:)))))))
Hát mivel nem tudom, mi baja a topikindítónak, ezt így kerek perec szerintem nem lehet kijelenteni.
Mármint ha azt szeretted volna kifejezni, hogy ha valakinek olyan problémája van, mint a topikindítónak, az a második randin elmondja, ha egyenes.
Én úgy hiszem, vannak fokozatok. Ember- és szituációfüggő.
Te csak éld az életed, ne keverj. Sokan férjhezmennek és utólag kiderül, hogy nem lehet baba, vagy évekig járnak orvoshoz mire sikerül. Senkinek nincs garancia az egészségére. amiért annak hiszi magát, még nem biztos, hogy az.
Pazsmirigy alulmüködésem van. Most tegyek egy táblát a nyakamba? KInek mi köze hozzá? De nem titok, nem ragájos.
Egyszer majd meg kell mondanod, de addig még hosszú az út.
Előszőr saját magadat kell megszeretni.
Miért, te tudod, hogy milyen problémával küzd a topikindító? Ne ám már, hogy átlátsz a gépen, oszt megmondod ismételten e tutit!!
A te mostani férjed tudja milyen elmebeteg vagy? Azért húzod le a többi topikolót? Mikor döbbent rá a párod, hogy nem vagy százas? Gondolom nem a második randi után, mert nem maradt volna veled tovább egy percig sem. Márha igaz az, amit állítasz magadról. (Vágyakozás az igazi férfi után, egy megúnt férj mellett, akitől három lányod van, és akik mellett egy percig sem voltál otthon, mert ahogy kipottyantak, te már ezerrel dolgtál tovább, és nevelted őket 100%-osan, patináns háztartás mellett.)
Szia!
Jaj, ne aggódalmaskodj már ezen!
Sose meséltem itt az nlc-n, de bizony az én "életem nagy szerelme" mozgássérült volt. Az egyik lába térd alatt hiányzik. És ő sose érezte azt, hogy emiatt kevesebb lenne -- és lehet, h emiatt, de lehet, h magamtól - én se éreztem soha azt, h emiatt ő kevesebb lenne. Szinte mindent pontosan ugyanúgy tud csinálni, mint én: biciklizik, kirándul, táncol, d emég olyat is tud, amit én nem: simán felmászik egy telefonpóznára, ha kell!
Ha valaki szeret, olyannak szeret, amilyen vagy. Minden embernek van valamilyen hibája, vagy betegsége, vagy egyéb, ami miatt más, mint az - igazából nem is létező - átlagember.
Ráadásul egyszercsak jött egy betegség, és én amiatt se éreztem azt, h ott kéne őt hagynom, merthogy épp nem férfi annyira, mint "kéne lenni". Szerettem őt, mindenestől, betegségestől, hibákkal, mindennel. Ez ilyen egyszerű.
Köszi lányok a hozzászólásokat, de most mennem kell.
Remélem, hogy holnap este folytatjuk.
Nem, egyáltalán nem értem.
Nem akarlak megbátani, de már ebben a topikban is túlmisztifikálod ezt az egészet. Ha leírod konkrétan, hogy mi a baj, akkor meg lehet mondani, hogy itt a fórumon ki hogyan látja, de még ez sem garancia arra, hogy a leendő párod is azt fogja gondolni, amiket ide írnak emberek.
Nagyon sok embernek vannak betegségei, problémái. Olyanoknak is, akikről nem gondolná az ember.
De hidd el, aki majd eljut addig, hogy veled szerene családot, az meg fogja tudni ezt is rólad még időben, mert érdekelni fogja. Minden érdekelni fogja, ami veled kapcsolatos, és nem hiszem, hogy ez befolyásolná majd.
Az is.
És igazad van, sokunkak van rejtett betegsége, de annyival könnyebb lenne nem tudni róla...
Nem, teljes életet élek, sportolok (akár extrémet is
), csak majd a családalapításnál adódhatnak gondok. Érted? 
Ötödik randin nem állhatok elő egy ilyen témával, ha pedig már belémszeretett, akkor jó nagy kicseszés a pasival....
Ebben reménykedem.
Csak túl sokat kattog rajta az agyam, nem tudtam még magamban helyretenni a dolgokat...
Szia!
Szerintem nincs olyan, hogy mikor kell megmondani.
Ahogy alakul. És szerintem mindenkinél másképp alakul.
Lehet, az első pár randi alkalmával szóba sem kerül a dolog, vagy az ezzel kapcsolatos dolgok nem érdeklik, vagy akármi.
Ha nem akarod elmondani nem kell. Nem írtad mi bajod van, de nem mindig kell részletesen kifejteni, miért nem eszel mondjuk pizzát, vagy hasolnlók, amiket leírtál. Ez majd úgyis adja magát, és akinek te számítasz, annak ez a betegség nem lesz akadály.
Nem tudod magad ellátni, más segítségére szolrulsz, vagy miért ekkora baj?
Igen, eddig én is eljutottam, hogy az első pár randin ne.
De pl.most van egy pasi, akivel néha találkozgatunk, csak lazán, és látom, hogy kezd bezsongani.
Én meg csak nézem szegény fejét, hogy kell ez neked???
Én pl. cukorbeteg vagyok két éve. Az elején dilemmáztam, mikor mondjam el valakinek, egyáltalán elmondjam-e...
De győzőtt a logika, elmondom. Talán nem az első randin (kivéve, ha vacsorázni hív, mert akkor el kell mondani), talán csak a sokadikon. Többnyire simán elfogadják, röviden elmagyarázom, ez a betegség mivel jár (inzulin, diéta), egy "delikvens" volt csak, aki emiatt nem akarta folytatni.
Te is cukorbeteg vagy? A nulla alkohol és pizza erre hajaz.
Már hogy ne lenne jogod?!
Egészséges nö... szinte mindenkinek akad kisebb-nagyobb problémája; börbetegség, anyagcserezavar, allergia, pszichés nyavalyák stb. Čs akkor még nem szóltunk az "érzelmi fogyatékosokról: az önzö, hütlen, hazug, kötödésre képtelen stb. emberekröl. Ez utóbbiak bezzeg nem gondolkoznak azon, van-e joguk ezt a másikra ráterhelni!
Vagy ha valaki már egy meglévö kapcsolatban betegszik meg... Ez is az élet része!
Na, de komolyan: ha valakivel már bizalmassá válik a kapcsolatod, akkor, ha a helyzet úgy hozza, hogy valamit meg kell tenned vagy épp nem tehetsz a betegséged miatt, akkor megemlíted, ill. ha kérdez, röviden elmondhatod, mi is ez. Ha lazán beszélsz róla, akkor látszik, hogy nem ez határozza meg az életedet, tehát nem lesz ijesztö, ugyanakkor az is egyértelmü lesz, hogy ez része a mindennapjaidnak és tekintetbe kell venni. Egy érett ember ezt simán elfogadja és helyén tudja kezelni. Ha meg nem, akkor jobb is, ha mielöbb kiderül. Akár egy "tesztnek" is használhatod... (na jó, ez csak félig volt komoly)
Megérdemled, hogy szeressenek, igenis! Vigyázz magadra, és jobbulást, amennyire csak lehet!
Most ne ezen filóz
Amikor itt lesz az ideje, tudni fogod ,mikor kell elmondani és kinek.
Addig még sok víz lefolyik a Dunán.
szia!
szerintem ne így állj hozzá, hogy van-e hozzá jogod, vagy sem. senki sem tudhatja előre, hogy 5-10-20- stb év múlva milyen baja lesz, műtét, betegség, baleset stb. lehet, hogy te meg a gyógyszereiddel vígan eléldegélsz 90 évig és semmi más nagyobb problémád nem lesz.
Igen.
Aki ebből, hogy nem iszol alkoholt, és nem ehetsz pizzát, levon bármi nemű következtetést..az elött emelem a kalapom.
De, hogy a témánál maradjunk.
Ha már van elég bizalmad, ha már úgy érzed a kapcsolat eljutott arra a pontra, hogy beavasd őt ebbe..nos akkor.
Az első randin semmi kép..semmi köze hozzá, nem is ismered még.
Köszönöm a választ.
Ha időközben eszedbejut egy jó ötlet, szívesen meghallgatom.
Azt érzem, hogy talán sorstárs lehetsz... (?)
én nem a terhelem-nem terhelem oldalról nézném.
Inkább onnan, hogy mikortól kezdve átverés, ha egy fontos dolgot magamról elhallgatok. Legyen ez az, hogy van egy gyerekem, vagy soha nem akarok gyereket, a munkám fontosabb minden másnál a világon, nem tudok hűséges maradni a párkapcsolataimban, vagy hogy beteg vagyok (mindezt úgy mondom, hogy nem tudom, mi ez a betegség).
Ha csak randizgatok valakivel, nem várom el, hogy teljesen őszinte legyen. Ha viszont komolyan gondolom egy férfival, akkor nagyon rosszul esne, ha a másik ilyesmiket eltitkolna.
Maximálisan értelek Téged, a dillemáidat és a kérdéseidet. Van amire már tudom a választ van, amire még nem. Van ahol pro és kontra érveket.
Pl.
Az egészséges nő is meghalhat, ha másnap akár a fejére esik a tégla. - viszont Vele egészségesként ismerkednek és ez nem is jut eszébe a férfinak.
A betegséggel élő nő elélhet még akár 100 évig is így. Sőt! Lehet nem is érzékelhető annyira. Mégis itt a férfiban lehet az, hogy "mi van ha most, ma, holnap" történik valami Vele? stb. stb.
A mikor mondjam el-re nincs igazán JÓ válaszom. Valahol nincs jó válasz. Mindig adott emberen/embereken, adott nőn és férfin múlik. A személyiségük, a kapcsolat hol tart, .... eh, nehéz kérdést tettél fel.
Még én sem tudom.
Kívánom, hogy találd meg a Neked rendeltetettet.
Köszi, igazad van.
Annyi a gond, hogy kb.az első randin kiderül, hogy valami nem stilmmel: nem ihatok alkoholt, nem mehetek pizzázni, legfeljebb egy kávé vagy tea jöhet szóba.
Vagy azt hiszik, hogy mániákus fogyúkúrázó vagyok, vagy elhivatott egészségmegőrző...vagy mittudoménmithihetnek...
Hm...
És ha akkor lép le, akkor szenvedjek?
Lehet, hogy én lihegem túl a dolgot, de nekem ez olyan komplikáltnak tűnik...
Amikor eljön az idő, ezt biztos érezni fogod, meg kell mondani a betegséged, és hogy az mivel jár....
Az az ember, aki ezzel együtt felvállal, Ő lesz az igazi. A többivel nem érdemes tovább foglalkozni.
. Majd talalsz egy nalad is betegebbet es apolhatjatok egymast oromben szeretetben
Ez elég cinikusan hangzott, ne haragudj, de ehhez most nincs kedvem.
Mihez nincs jogod?
Tarshoz betegen?
Ugyan ne gyerekeskedj mar.
Hany es hany beteg ember kot kozos eletet. Majd talalsz egy nalad is betegebbet es apolhatjatok egymast oromben szeretetben.
Sok sikert!
Nem attól félek, hogy egyedül maradok, csak nem tudom, hogy van-e ehhez jogom?
Akivel még nem olyan bizalmas a viszony, nem mondom el, persze...
Akivel pedig igen, az már bizonyos szintű ragaszkodást is jelent...hol a kettő közötti pont?
Köszi. Persze, én is úgy gondolom, hogy jogom van a teljes élethez, de ahhoz viszont nincs, hogy valakinek az életét megnehezítsem, aki találhatna egészséges nőt is.
A kérdés tehát az lenne, hogy te mikor/hogyan mondtad meg az új párodnak, hogy betegséged van?
Hogy ne legyen ajtóstól a házba rontás se,de 'titkolózás' se?
Vagy ez sokkal egyszerűbb, csak én komplikálom el...?
Orulok, hogy van mibol valogatnod es sokan vannak akik part keresnek. Gondolom nem vagy tizeeves es van annyi eszed, hogy fel tudod merni egy ido utan, hogy kivel lehetsz bizalmasabb es kivel nem. Igy azt is merlegelni tudod, hogy kinek mondhatod el a titokkent kezelt betegsegedet.
Innen ket lehetoseg van, vagy marad vagy elmegy. Ezzel szamolnod kell.
Szia!
Szerintem attól, hogy van egy betegséged, neked is jogod van teljes életet élni, és boldognak lenni!! Biztos vagyok benne, hogy van olyan férfi, aki téged keres, és elfogad olyannak, amilyen vagy!! Neki pedig nyugodtan elmondhatod, hogy mi a baj, meg fogja érteni, és hidd el, ki fog tartani melletted!! Ne büntesd magad!