Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2017. Április 15. 18:5529251.

    Elhagytuk a fűszerek birodalmát, miután mindannyian vásároltunk egy-két érdekesebb terméket, és nyakunkba vettük a hosszan elnyúló települést. Sétánk közben rengeteg szebbnél-szebb látványban volt részünk. 


    1. Elég volt az égre pillantani, ugye milyen szép felhők fedték a kék boltozatot?


    2. - 3. - 4. Eddig azt hittem, hogy csak a kínai selyemakác és kapribogyó virágai hasonlítanak egy szép női szem pilláihoz, de tévedtem, és örömmel fedeztem fel egy harmadikat, amely sövényszerű bokron virágzik és elképesztően gyönyörű. Megtalálom a nevét, ha addig élek is!  

    előzmény:
    *Szigal* (29250)
    2017-04-15  18:40
  2. 2017. Április 15. 18:4029250.

    Nagyon köszönöm Margaret-Marika, és boldogan el is fogadnám, ha közben nem találtam volna meg az én virágom nevét. A szarkaláb latin neve: Consolida ajacis, a boglárkafélék családjából. Eurázsiában honos. Levele is nagyon hasonlít az én virágom levélzetéhez, amely általában sötétkék virágot nyit, míg a szarkaláb többszínű is lehet - világos és sötétkék, lila, rózsaszínű, fehér. 


    Az előbbi hozzászólás negyedik képén látható virág végül - hosszas kutatás után - felfedte létét. A meditenárreum vidékein és Afrikában honos növény, latin neve Lupinus micranthus, magyarul csillagfürt,  a pillangósvirágúak családjából.


    Ám javadra szóljon, hogy tényleg hasonlítanak! Köszönöm, hogy segítettél.  

    előzmény:
    margaret3711 (29249)
    2017-04-15  16:48
  3. 2017. Április 15. 16:4829249.

    Szarkalab.


     

    előzmény:
    *Szigal* (29248)
    2017-04-15  13:17
  4. 2017. Április 15. 13:1729248.

    Egy adott pillanatban rosszul éreztem magam, friss levegőre volt szükségem, mert az illatkavalkád hányingert, fejfájást okozott. Kimenekültem a fűszerhangár mögötti mezőre, és jaj, de jól tettem!


    1. Ennek köszönhetően ismertem meg a végtelen mezők titkait, amelyeken szabályos és tudományos fűszertermesztés folyik! 


    2. Az első táblán a "spear mint" fodormentát jelez, annak is izraeli változatát, a náná nevezetű mentát, amelyet Tanaria is megismerhetett: a frissen facsart citromból készült üdítőnek felséges ízt kölcsönöz. Utolsó együtt töltött napunkon sok összezúzott nánát tettek az italunkba - ennél finomabb nincs "es"! 


    Érdekes, hogy ezt csak most vettem észre, a fotón! Mármint az információt, hogy terhesség idején ez a mentafajta spontán abortuszhoz vezethet, ezért ilyenkor tilos a használata! 


    A képen még egy másik tábla is van és mögötte három kisebb fát láthatunk - valószínű több is van: ez a bodzafa, héberül számbuk - tetszik a neve! 


    3. A képen, az előzőek folytatásaként még sok más tábla sorakozik. Mind-mind fűszernövényeket jeleznek. 


    4. Ennek a kék virágnak még mindig nem tudom a nevét, pedig nagyon szépnek tartom.  

    előzmény:
    *Szigal* (29247)
    2017-04-15  12:03
  5. 2017. Április 15. 12:0329247.

    Sajnos se az ízeket, se az illatokat nem tudom bemutatni, de tovább csigázom az érdeklődést a kandírozott gyümölcsök, gyömbéres csodák, dzsemek, csokoládék, cukorkák és egyéb édességek polcaival. Az utolsó képen mindenféle gyümölcsvegyületből alkotott teainfúziók. Nassolásra is alkalmasak! 

    előzmény:
    *Szigal* (29245)
    2017-04-15  11:49
  6. 2017. Április 15. 11:5229246.

    Most látom a bejegyzésedet, ugye, hogy mindenről beszámolsz? Hiszen mi is aggódunk! 

    előzmény:
    tanaria (29244)
    2017-04-15  11:31
  7. 2017. Április 15. 11:4929245.

    No csapjunk a lovak közé!


    A Galileai Betlehem Yezráél Völgyének nyugati felében fekszik és az egyik legérdekesebb történetű települése Galileának. Már az ókorban is városként létezett, később is gyakran említésre kerül, de nem fárasztok senkit történelmi adatokkal, talán csak az újkori történésekkel. 1906-ban a haifai templomosok (német kolónia!) fiataljai itt telepedtek le és építették fel jellegzetes házaikat, amilyenekkel Haifán, Jeruzsélemben, Tel-Aviv Sarona negyedében is találkozhattunk már, ha emlékeztek régebbi beírásokra,. Mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak. A brit mandátum idején a náci párt tagjai és aktív szimpatizánsai voltak, majd 1948. áprilisában, napokkal a mai Izrael kikiáltása előtt a Hágáná harcosai száműzték őket, és házaikba már másnap Ausztriából érkezett Holokauszt-túlélőket telepítettek. Ezek leszármazottai a település mai lakosai, akik továbbra is állattenyésztéssel, gabonatermesztéssel és egy teljesen új, modern ágazattal foglalkoznak: gyógynövényeket és sokféle fűszernövényt termesztenek, csomagolnak, forgalmaznak.  


    A település szélén bemutató üzletet létesítettek, amely szemünket és szaglószervünket is alaposan igénybe vette!


    A mai sorozat néhány képe a bemutató üzletben készült.  


    1. - 4. Igazi merénylet az érzékszervek ellen! Szabadon kiállított fűszerek, fűszervegyületek, infúziós teák és minden, mi szem-, száj-, orrnak ingere. 

    előzmény:
    *Szigal* (29243)
    2017-04-15  09:14
  8. 2017. Április 15. 11:3129244.

    Nincs láza és csak akkor érzékeny, amikor kenem neki. Fogtól sem lehet, mert az nincs neki. Nagyon idegesít.

    előzmény:
    *Szigal* (29243)
    2017-04-15  09:14
  9. 2017. Április 15. 09:1429243.

    Jó reggelt!


    Több mint tíz órát aludtam! Kezdek magamhoz térni…


    Orbáncra gyanakodsz, Tanaria? Nekem volt egyszer a hetvenes években, de az hatalmas lázzal járt. Vagy 15 éve ugyancsak orbáncra tippeltek, és ráadásul ugyanazon a helyen volt, mint az első alkalommal, de kiderült, hogy banális érgyulladás. Mindkét alkalommal antibiotikummal hoztak rendbe. Arcon azonban sokkal ritkább, lehet, hogy fogról van szó? Talán orvost kellene hívnod, főleg ha láza is van Anyukádnak. Még azt is kérdezem, hogy érez-e fájdalmat? Várom a fejleményeket és drukkolok a javulásért! 


    ***


    Ma reggel előszedtem a március 27.-i albumot és el is végeztem a butításokat. Most nagy gondban vagyok, mert rengeteg kép lett és azok jelentős hányadát meg szeretném mutatni, mert az a nap számomra is varázslatos volt. Elkezdem hamarosan, de előtte még lesz néhány keresgélés, adatok kutatása. És rengeteg tennivalóm van mára. No de remélem, sikerülni fog Tanaria emlékeit felelevenítenem, benneteket pedig újabb szép sétára, kirándulásra vinnem a fotók segítségével. 


    Azt is elárulom, hogy bár közeli helyen jártunk, a Galileai Betlehemben (héberül: Bet Lechem Haglilit), magam is először láttam ezt a települést. Pedig… No de ne vágjunk a történet elébe.


    Tanariának köszönöm a kedves visszajelzést (igyekszem, igyekszem!), a két Manócska nyomait is örömmel látom!   


     

    előzmény:
    tanaria (29242)
    2017-04-15  06:31
  10. 2017. Április 15. 06:3129242.

    Jó reggelt!


    Eléggé aggódom, mert nem látok javulást. Továbbra is duzzadt, vörös az arca. Álmában lesem és közben remélem, hogy tévedek.


    Drága Szigal, olyan szemléletesen, élvezhetően mesélsz, hogy újra élem a nyaralásomat, és pontosítom az emlékeket. Majd még mesélek én is, őszintén még mindig a bőség zavara van bennem. Rengeteg gyönyörűséget éltem át veletek. Sok szép és megrendítő élmény van bennem. Itthon sokat mesélek, emlékszem. Most neki állok a sütésnek.

    előzmény:
    *Szigal* (29238)
    2017-04-14  15:14
  11. 2017. Április 14. 16:0129241.

    1. Közelebbi kép a tavirózsákról. Azt hiszem először történt meg, hogy le is ültünk a tavacska mellé kihelyezett kényelmes pihenőszékekre, néztük a teret, az embereket és egyszerűen jól éreztük magunkat. Jó emlék maradt!


    2. Nem messze onnan, a baljós hely, ahol Rabint meggyilkolták - itt történt.


    3. - 4. Az állomással szemben, kis, egészen fiatal gyapotfa, szemmagasságba érő hatalmas virágokkal. 


    ***


    Holnap talán folytatom. Köszönöm Manócskánk áldásos jelenlétét! 

    előzmény:
    *Szigal* (29240)
    2017-04-14  15:50
  12. 2017. Április 14. 15:5029240.

    Végre vasárnap, március 26.-án messzebbre utaztunk, Tel-Avivba, ahol Tanaria a lányommal találkozott 17-18 év után először. Sokat beszélgettek, én csak terceltem, majd a régi Tel-Aviv varázslatos utcácskáin sétáltunk, jártunk a Városháza mögötti "A város kertjé"-nek nevezett vásárló központban, a Rabin téren, fagylaltoztunk a Dizengoffon, végül az állomáson megvártuk Y. budapesti rokonait, akikkel már előző csütörtökön is együtt járkáltunk Haifán. Négyesben utaztunk hazafelé, Tanaria és a baráti házaspár férfitagja jóval messzebb találtak ülőhelyet, de R. előadását - természetesen magyarul - az egész vagon hallhatta! 


    Alig fényképeztem, aznap a beszélgetések és a viszontlátás öröme dominálta Tanaria napját, és az enyémet is. 


    ***


    1. - 2. A bevásárló központ szökőkútja.


    3. A kép hátterében a Városháza sokemeletes épületének hátsó fele; az első a Rabin térre néz. 


    4. Kedvenceim: a Rabin tér tavirózsái és az összes tükröződések…

    előzmény:
    *Szigal* (29239)
    2017-04-14  15:27
  13. 2017. Április 14. 15:2729239.

    1. Közel a színházhoz, a Benjamin parkban nagyon szép szökőkút van, pálmafák alatt. Tanaria felvillanyozottan sietett felé, hogy fényképezze, én viszont csupán az ő lendületét örökítettem meg. Azt is rosszul. 


    2. - 3. Leültünk egy padra, hogy megcsodáljuk a szemben lévő kis 24 órás üzlet fölötti fényeket. Ennyire sikerült, de élőben nagyon szép volt. 

    előzmény:
    *Szigal* (29238)
    2017-04-14  15:14
  14. 2017. Április 14. 15:1429238.

    Talán megcsípte valami? Mikor kezdődött? Egyszerre, vagy fokozatosan duzzadt meg? Akár méh- vagy darázscsípés is lehet. A kanamicin az ugye antibiotikum? Vajon miért javasolta ezt a krémet? Jaj ezek az orvosok! Még nagyobb jaj a hozzám hasonló okoskodóknak. Mielőbbi jobbulást kívánok Anyukádnak! 


    ***


    Folytatom végre a képes beszámolót, de azt elvárom Tőled Tanaria, hogy időnként a Te személyes élményeiddel is bővítsed a krónikát. Másképpen úgy néz ki, mintha egyedül lettem volna azokon a helyeken.


    ***


    Március 25. napja szombat volt, itthon maradtunk, az volt az első pihenőnap, főleg azért, mert nálam már jelentkeztek a légzési nehézségek és a fájdalmak, pedig még ugyancsak az elején voltunk. A cseppet sem kedvező időjárás is hozzájárult apró nyavalyáimhoz. Este színházba mentünk, ír táncműsort néztünk meg, Mistery of the Dance címmel. Tulajdonképpen tetszett, mert a kis tizenvalahány tagú tánccsoport beleadott apait-anyait, de sokkal többre vártam. Aznap este ráadásul nagyon nehezen lélegeztem, azt hiszem két-három ír tánclépés akár a földre is terített volna.  Szerencsére én csak ültem és bámultam. A táncosok izraeliek voltak, a koreográfus Yair Werdiger pedig a Lord of the Dance csoport megbecsült táncosa volt! Van már vagy húsz éve is, hogy először láttam őket, és azonnal beleszerettem ördögi ritmusukba. 


    1. Az előadás este kilenckor kezdődött. 


    2. - 3. A színház előtti nagyon szép olajfaliget az esti fényben sejtelmesnek tűnt, akárcsak a közeli házak fákon átszűrt fénye. Ráadásul egy közeli tanházból gyönyörű haszid muzsika hangjai szálltak felénk. Ez is élménynek számított. 

    előzmény:
    tanaria (29237)
    2017-04-14  14:29
  15. 2017. Április 14. 14:2929237.

    Veled örülök én is a Klárika örömének. Tényleg kevés kell ahhoz, hogy jókedvre derüljön az ember lánya. Ha öreg, ha fiatal... Csak érezze a szeretetet. 😊


    Anyukámnak a jobb arca csúnyán begyulladt, duzzadt, égő piros lett. Felhívtam a háziorvost, és ajánlatára vettem valami kanamicines krémet. Mellesleg szemre való (nem szemrevaló haha).Várom a hatást.


    Mindenkinek szép napot kívánok!

    előzmény:
    *Szigal* (29236)
    2017-04-14  10:39
  16. 2017. Április 14. 10:3929236.

    Ma reggel Klárika nagy örömmel fogadott, mert tegnapelőtt végre meglátogatta az egyik unokája (több, mint két év után!) és kis Noémit, a két és féléves dédunokát is magával hozta! Ragyogott a drága kisöreg és én vele örültem. Átültettem a kanapéra, hogy elrendezzem az ágyát, s ekkor észleltem, hogy még a humora is visszatért: sánta lidércnek aposztrofálta magamagát, ami persze, nem igaz. Jaj Istenem, mikor fogják már fel a fiatalabbak, hogy az öregeknek nagyon kevés kell a boldogsághoz, és ezt két szóval is ki lehet fejezni: szeretet és törődés. 


    Az én napom is szebb lett ettől a hírtől.

    előzmény:
    *Szigal* (29235)
    2017-04-14  08:02
  17. 2017. Április 14. 08:0229235.

    Jó reggelt!


    Tegnap is eltelt, többnyire édes semmittevéssel. No azért nem, mert a nap kb. hat óráját, ha nem is folyamatosan, de részletekben négy, egymással összefüggő filmre "pazaroltam". Egyenként másfél órások, de minden percet élveztem. 2008-as alkotások, Senta Berger főszereplésével, Rosamunde Pilcher Négy évszak című könyve alapján készültek. 


    A hosszú és bonyolult történet kibillentett a nosztalgiázásból, ugyanis ez a három hét számomra is csodálatos volt, vagy lett volna, ha nincsenek kor- és kór okozta korlátok. Felét se sikerült teljesítenem annak, amit elterveztem, és hiányzik az úgynevezett "jól végzett munka öröme". Annak viszont örülök, hogy Tanaria másképpen összegezett! 


    Most indulok a pénteki penzum teljesítésére. 


    Majd jövök, és újabb képekkel, természetesen. 

    előzmény:
    tanaria (29234)
    2017-04-13  15:04
  18. 2017. Április 13. 15:0429234.

    Mindenkinek szép napot kívánok!


    Újra itthon, de most is a telefonon pötyögtetek, mert a laptopom elromlott.


    Álomszép szabadságom volt. Nehezen zökkenek vissza a hétköznapjaimba. Csak mesélek és emlékezem.


    Ma már muszáj volt bevásárolnom az ünnepekre. Meglepődve láttam, hogy virágzik már az orgona is! Lefényképeztem. Majd megmutatom.


    Szigal és K. sokat gondolok rátok... Nagyon jó újra végigjárni a gyönyörű helyeket.

    előzmény:
    *Szigal* (29233)
    2017-04-13  08:45
  19. 2017. Április 13. 08:4529233.

    1. - 2. Informatika, nyelvészet és tanárképző épületei a campus nyugati oldalán,


    3. ahol egy újabb kilátót hoztak létre. A távolban teljesen párába merül a végtelen tenger, csak sejteni lehet. 

    előzmény:
    *Szigal* (29232)
    2017-04-13  08:37
  20. 2017. Április 13. 08:3729232.

    Vajon miért lett ez a nagy távolság a szöveg és a képek között? 


    ***


    A lenyűgöző látványok mellett a növényzet, virágok is felhívták magukra a figyelmet. 


    1. Például ez a virágzó júdásfa,


    2. vagy a lábunk alatt nyíló millió kék csillag,


    3. a halványkék virágú rozmaring


    4. és az illatát szóró levendula. 

    előzmény:
    *Szigal* (29231)
    2017-04-13  08:23
  21. 2017. Április 13. 08:2329231.

    Kilátás a tengerre, Galilea alsó vidékeire és szeretett városomra. A negyedik képen látható nagy teljesítményű távcső és a mellette lévő térkép segít a helyek pontos beazonosításában. Tanaria kedvelte, én kevésbé, pedig érdekes, csak megfájdul tőle az ember feje. 


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (29230)
    2017-04-13  07:51
  22. 2017. Április 13. 07:5129230.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Ez alkalommal nem hűtlenkedtem, ugyanis háromszor lendültem neki az írásnak és képmegosztásnak, de mindannyiszor elszállt, valamiért haragszik rám ez az oldal? 


    Nagyon köszönöm a Manócskánk visszajelzését. 


    Nagyon elmaradtam a képes krónika következő részleteivel, de igyekszem pótolni. Hátha most sikerül. 


    Még mindig március 24. és 25. napján vagyunk - Istenem, de régen volt! 


    1. Előtte való este idilli jelenetet örökítettem meg. Én is ott vagyok, csak a kamera mögött! 


    2. Másnap, azaz március 24.-én a Haifai Egyetemet látogattuk meg, épületeit, festői környezetét, kilátóit. Pénteki nap volt, nem mehettünk fel a főépület 30. emeletére, későbbi dátumra halasztottuk, végül nem lett belőle semmi, de az időközben létrehozott külső kilátó is szép látványokkal szolgált, pedig eléggé párás volt az idő. 


    3. A társadalomtudományi fakultás épületei előtt hosszú híd magasodik a táj fölé. 


    4. Keletre a Kármel-hegyen tévétorony, mindenhonnan látható, akárcsak az egyetem imént mutatott fő épülete. 


     

  23. 2017. Április 12. 07:2129229.

    Rengeteg butítani való kép vár rám, jóval kevesebb rátok, de nemsokára mennem kell, vissza kell térnem a megszokott kerékvágásba. 


    Időhiány miatt csak három képet teszek fel, az utolsó Tanariával együtt töltött napról, miután tegnap csak ezeket kicsinyítettem le. 


    1. Április 10.-én a haifai Ursula Malbin szoborkertben. 


    2. A német negyed egyik kefevirágfája alatt.


    3. Tegnap döbbentem rá, hogy a sokszor látott repülőtéri menóra milyen értékes kincs! Salvador Dali alkotása és érdemes kinagyítani: minden apró részlete mond valamit. 


    A többit majd kronológiai sorrendben és az időm függvényében. 


    További szép napot! 


     


    előzmény:
    *Szigal* (29228)
    2017-04-12  07:06
  24. 2017. Április 12. 07:0629228.

    Jó reggelt topik!


    Eltelt három élményekkel teletűzdelt hét, tegnap elváltunk a Ben Gurion repülőtéren, és egyszerre nagyon üres lett minden. Tanaria szerencsésen hazaérkezett Kolozsvárra.  


    Gondolkozom-emlékezem, napokat, látványokat játszom vissza a fejemben, miközben fel-felmerül néhány múltbéli esemény is. Például Biszli születésnapja: 70 éves lett volna április elsején. Közvetlenül utána április 10. napja,  ugyancsak Biszli halálának évfordulója - eltelt már nyolc év nélküle. Tegnap Évuska születésnapja lett volna, meg nem tudnám mondani, hányadik, csak arra emlékszem, hogy olyan jó volt tudni, hogy valaki közülünk a Költészet napján született, április 11.-én, mint kedvenc költőm, József Attila 112 évvel ezelőtt.


    Lassan visszatérek a blogírássá "nemesedett" topikunkra, gyertek ti is, tegyük újra élővé! 


     

  25. 2017. Április 10. 07:3029227.

    Isten hozott Alsórákosi-Marika!


    Alig várom, hogy megoszthasd legújabb élményeidet. Figyeltem ám a tegnap este megérkezett járatotokat! 


    Nekünk bizony elérkezett az utolsó együtt töltendő napunk, miután kerek két napja ki se tettük a lábunkat a házból. Pénteken Ros Hánikrán voltunk, nagyon szép nap volt, minden úgy sikerült, ahogyan elterveztük. Szombat reggelre viszont egyre erősödő csepegésre ébredtünk, a kis mosókonyhában, valahonnan fentről utat tört magának a víz. 


    Szabályszerűen belebetegedtem, mert valami nagyon mocskos lé folyt le a falon, a mennyezeten, és csepegett rendületlenül, miután a plafon épségét is fenyegette. Miután szombaton úgy se csinálhattunk volna semmit, a felettünk lévő lakásban pedig száraznak bizonyult minden, itthon maradtunk, pihenőnapot hirdettünk. A tegnap aztán a mi szerelőnk, a fenti lakás biztosítója és okkeresések között zajlott, míg aztán egy okos szerkezet kimutatta, hogy a csőrepedés a fentiek padlója alatt történt. Ráadásul ma este Széder, kezdődik a Pészách, és ilyenkor a fű se nő. Még egy értékes napot veszítettünk, Tiberias, a Kineret és a keresztelőhely maradt ki idei terveinkből. És még sok egyéb, sajnos. 


    Most mennem kell, Klárika után még egy kis haifai séta következik. 


    Szép napot! 


     


     


     

    előzmény:
    tanaria (29226)
    2017-04-08  13:42
  26. 2017. Április 8. 13:4229226.

    Végre valahára, ebben a sétában személyesen részt vettem! Higgyétek el igazából még szebb!


     

    előzmény:
    *Szigal* (29225)
    2017-04-08  13:15
  27. 2017. Április 8. 13:1529225.

    A mai dömping végéhez érkeztünk: utolsó pihenő egy több mint 60 éve alapított arab cukrászdában. 


    1. A híres-neves knáfé! Beteszek egy receptet, hogy érezhessétek a feltételezhető ízét. 


    2. És más nagyon édes arab sütemények. 


    ***


    Még nagyon-nagyon sok kép és történet vár rátok. Részét majd Tanaria meséli el, én főleg képekkel szolgálhatok. 


    További szép hétvégét! 

    előzmény:
    *Szigal* (29224)
    2017-04-08  12:56
  28. 2017. Április 8. 12:5629224.

    1. Még egy rövid pihenő a Baha'i kertek alsó teraszainál. 


    2. Megunhatatlan látvány a Ben Gurion sugárútról.


    3. A perzsa kertek folytatása az Allenby út mentén. 

    előzmény:
    *Szigal* (29223)
    2017-04-08  12:50
  29. 2017. Április 8. 12:5029223.

    1. - 2. Kép nélkül küldtem el. Tehát megismétlem: A város egyik nagyon szép útján.


    3. Virágos terasz látványa séta közben.  

    előzmény:
    *Szigal* (29222)
    2017-04-08  12:45
  30. 2017. Április 8. 12:4529222.

    1. Még egy utolsó kép a Santa Maria kertjéből.


    A város egyik nagyon szép útján. 

    előzmény:
    *Szigal* (29221)
    2017-04-08  12:42
  31. 2017. Április 8. 12:4229221.

    1. A bejáratnál is virágok fogadtak,


    2. valamint ez az ötletesen elhelyezett kulcscsomó.


    3. - 4. Rövid pihenés után ugyancsak virágok kísértek az utunkra. 

    előzmény:
    *Szigal* (29220)
    2017-04-08  12:36
  32. 2017. Április 8. 12:3629220.

    A kolostorból mi is a Santa Maria nevű étterembe mentünk sörözés és kávézás céljából.


    1. - 2. Útban a Santa Maria felé, amelynek még a tetején is virágok nyílnak, 


    3. - 4. de az udvarán is. 

    előzmény:
    *Szigal* (29219)
    2017-04-08  12:21
  33. 2017. Április 8. 12:2129219.

    Miközben a társaság egy másik étterem felé kutyagolt, mi bementünk Tanariával a Stela Maris kolostor kis templomába.


    1. Ugye milyen csinos a barátnőm? 


    2. A templom csodaszép mennyezeti freskója.


    3. - 4. A barlangüregre épült oltár. 

    előzmény:
    *Szigal* (29218)
    2017-04-08  12:12
  34. 2017. Április 8. 12:1229218.

    1. Még egy pillantás a kedvenc haifai kilátómról 


    2. - 3. és egy étterem ablakából, ahol végül nem maradtunk, mert a férfiak sört ittak volna, de nem volt.


    4. Virágzó aloe vera a kolostor kerítése mentén.  


     

    előzmény:
    *Szigal* (29217)
    2017-04-08  10:36
  35. 2017. Április 8. 10:3629217.

    Képek odafentről, a Kármel nyugati kiszögelléséről, a Stela Maris kolostorral szembeni kilátóról. Az egyik képen a libegő kabinjai is láthatók. 

    előzmény:
    *Szigal* (29216)
    2017-04-08  10:24
  36. 2017. Április 8. 10:2429216.

    További képek a libegőről és a megérkezésről. Izgalmas volt mind az ötünknek. 

    előzmény:
    *Szigal* (29215)
    2017-04-08  10:21
  37. 2017. Április 8. 10:2129215.

    Elsőként a Bat-Gálimi tengerpart képei:


    1. Úgy emlékeztem, hogy Tanariáról is született fotó amint a langyos tengervízben tapicskol, de sajnos nem.


    2. Halászattal is foglalkozó cicák a tengerparton.


    3. Aznap több arab  csoporttal is találkoztunk, egyiket meg is örökítettem. 


    4. Itt már a libegőn vagyunk. 

    előzmény:
    *Szigal* (29214)
    2017-04-08  10:10
  38. 2017. Április 8. 10:1029214.

    Szervusztok!


    Nagyon gyorsan telik az idő és nem jutok a fényképek butításához


    A krónikáról már nem is beszélek. Ma reggel végignéztem néhány albumot, mert szerencsére dátumok szerint őrzöm a képeket és szabályosan kétségbeestem, hiszen annyi mindent meg szeretnék mutatni itt is. Már régen sejtem, de most biztossá vált, hogy a múló idő a legnagyobb ellenségem. 


    A terveink egy részét megvalósítottuk, de én sokkal többet szerettem volna. 


    Rövidebben szólva, ha a kronológiát tiszteletben tartom, vissza kell térnem március 23.-hoz. Aznapra Y. kollégámmal, két pesti vendégével és Tanariával hajókirándulásra indultunk volna, de törölték a járatot. Azóta se jött össze, bár holnap mehetnénk, csak más programot választottunk. Hétfőn rövid nap lesz, mert kezdődik a Pészách, és nem lesz semmilyen tömegközlekedés, így gyakorlatilag a main kívül csak egy napunk maradt. Szóval a hajókirándulás (is) elmarad.


    Március 23.-án megváltoztattuk a programot és ötösben először kimentünk a Bat-Gálim-i tengerpartra, onnan libegővel fel a Kármelre, a Stela Maris kolostorhoz és  kilátóhoz, ott két vendéglőbe is betértünk, aztán a Baha'i kertek alsó részébe buszoztunk (miután felül már voltunk), innen már gyalog mentünk falafelezni, később egy arab cukrászdában kötöttünk ki. Így szárazon hangzik, de sok-sok beszélgetés, nevetés, fotózás és csellengés tarkította a napot.  


    Most a képek következnek, ugyanarról a napról. A teljesség igénye nélkül. 


     

    előzmény:
    tanaria (29213)
    2017-04-08  07:09
  39. 2017. Április 8. 07:0929213.

    Szép napot!


    A tegnapi nap az egyik legcsodálatosabb volt. Tudjátok, hogy engem a tenger elbűvöl. Rosh Hanikrán voltunk Izrael északi határán, a libanoni határon. Ott megtapasztaltam a tenger fantasztikus, végtelen erejét. Barlangot mosott a sziklába és mindenütt feltűnt bent is!


    Ugyanott van az alagút is, amin keresztül, az angol mandátum alatt, sok zsidó érkezett az Ígéret Földjére.


    Csütörtökön a 30 fokos hőségben jártuk végig a Jad Vásem megrendítő emlékhelyeit.


    Még van három napon.


    Mindenkinek szép hétvégét!

    előzmény:
    *Szigal* (29212)
    2017-04-06  18:10
  40. 2017. Április 6. 18:1029212.

    Szervusztok!


    Ma egy hete ugyanezen az uton buszoztunk hazafelé. Ma is Jeruzsámben voltunk,  a Jad Vasem több helyén. Érzelmileg és fizikailag is fárasztó nap volt.


    Majd jövök. Mikor? Ki tudja...

    előzmény:
    tanaria (29211)
    2017-04-06  07:40
  41. 2017. Április 6. 07:4029211.

    Szép napot!


    Visszajöttünk Holonból, ahol két nagyon szép napot töltöttünk. Meglátogattuk Jaffát is, gyönyörű volt a tenger. Sétáltunk a Szent Péter templom környékén. Nagyon szép volt. Láttunk egy függő narancsfát. Majd illusztáljuk is.


    A tegnap meglátogattuk egy drúz városkát, de előtte stoppoltunk a Kármelita kolostorok. Majd megírom a nevét is. Nagyon szép volt.


    Most indulunk a Yard Vasembe.

    előzmény:
    Alsórákosi (29210)
    2017-04-04  18:18
  42. 2017. Április 4. 18:1829210.

    Szervusztok!


    Holnap a távozás hímes mezejére lépek, megyek kicsit nosztalgiázni.


    További kellemes időtöltést kívánok Nektek is és mire visszajövök már Te is otthon leszel.


    előzmény:
    tanaria (29209)
    2017-04-03  07:57
  43. 2017. Április 3. 07:5729209.

    Szép napot!


    Az egy  két maradandó élményt én élmény dömpingnek nevezném!


    Názáret is csodaszép. Az Angyali üzenet temploma is teljesen lenyűgözött. 


    Mindjárt indulunk Tel Avivba.


    Alsórákosi, én is kívánok nektek jó utat, nagyon szép napokat

    előzmény:
    *Szigal* (29207)
    2017-04-03  06:26
  44. 2017. Április 3. 06:5829208.

    Nem maradhat el!!!


    Alsórákosi-Marikának minél szebb és jobb élményeket, jó időt és szerencsés hazatérést kívánunk, és alig várjuk izgalmas beszámolóit! Fényképezőt ugye nem felejtesz el magatokkal vinni? Kedves barátnőidnek hasonló jókat! 


    Kevesen vagyunk ugyan a topikunkon, de kihasználunk minden adódó lehetőséget, hogy idős korunkat szebbé varázsoljuk. Így is kell!


    előzmény:
    *Szigal* (29207)
    2017-04-03  06:26
  45. 2017. Április 3. 06:2629207.

    Jó reggelt!


    Jaj, hol vagyok én a teljes beszámolótól? Ráadásul most reggel vendégségbe utazunk, igaz, csak két napig, és lesznek bennük - remélem - érdekes élmények is. Tulajdonképpen semmi se úgy alakult, ahogyan elterveztem, de azért egy-két maradandó élményt mégis szereztünk. 


    Történt itt egy érdekes dolog a tegnapi képekkel kapcsolatban, én még láttam is az utolsó hozzászólást, szerintem meg is jelent, most mégsem találom. 


    Gyorsan megismétlem, aztán indulunk.


    1. Egy másik ciklámen, de egyelőre több nem lesz.


    2. A Baha'i-kertek felső bejárata fölött egy kis tavacska is van, a városrendészek dicséretére.


    3. Fent, az előbbiek fölötti sugárút mentén még banánligeteket is láthatunk.


    4. Turistacsalogató plakát egy ajándékbolt bejáratánál. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (29206)
    2017-04-02  08:44
  46. 2017. Április 2. 08:4429206.

    1. - 2. - 3. Továbbhaladtunk, és ezzel a csodálatos fával találkozhattunk. Elállt tőle a lélegzetünk. 


    4. Kövek közül mosolygott ránk egy ciklámen.


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (29205)
    2017-04-02  08:39
  47. 2017. Április 2. 08:3929205.

    1. - 2. - 3. Miután átjöttünk az úton, hogy a város Kármel-központnak nevezett negyedében folytassuk az utat, egy virágzó citrusfába ütköztünk. Kár, hogy az illatot nem tudtuk megörökíteni


    4. A Perzsa-kert koronájának is nevezhető ez a rész, amely pontosan a kertek fölött, az út túloldalán található.  

    előzmény:
    *Szigal* (29204)
    2017-04-02  08:29
  48. 2017. Április 2. 08:2929204.

    Ezeken a képeken Tanaria a főszereplő. És természetesen a Baha'i kertek. Hűvösen indult a nap, de délutánra egészen meleg lett. Fentről, egy felső teraszról kajánul örökítettem meg a barátnőm réteges öltözködésének "rétegtelenítési" kísérletét. 

  49. 2017. Április 2. 08:1929203.

    További részletek a tökéletes szépségek kertjéből. 


    Ha időtök akad, de később is elolvasható: A baha'i hit története. 

    előzmény:
    *Szigal* (29202)
    2017-04-02  08:09
  50. 2017. Április 2. 08:0929202.

    A Bahai-kertek (a Világörökség kincse) felső teraszain fotózott látványokkal folytatom. Már többször tettem fel hasonló képeket, de ezeknek most mégis más a varázsuk. Gondolom én…

    előzmény:
    *Szigal* (29201)
    2017-04-02  07:45

Címlap

top