Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2016. október 24. 20:3428501.

    Továbbá:


    1. - 2. - 3. Pillanatképek a felső fedélzetről.


    4. Csupa ragyogás!

    előzmény:
    *Szigal* (28500)
    2016-10-24  18:34
  2. 2016. október 24. 18:3428500.

    Az előző képeken az öböl közepén sorakozó peremvárosok partközeli épületei látszanak: Kiryat Chaim, Kiryat Jam, Kyriat Motzkin és Kiryat Bialik sorakoznak egymás után. Távolról persze és a következő két képen is.


    Most félbe kell szakítanom, majd később folytatom. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (28499)
    2016-10-24  18:13
  3. 2016. október 24. 18:1328499.

    Húúúú, aludtam, ettünk, beszélgettünk, képeket butítottam, eltelt a nap és máris vége az ünnepeknek!


    Jeruzsálemi barátnőm szlogenje: Jöjjenek a szép hétköznapok. A vendégünk is éppen most ment el, a lányom elkísérte a vasúti állomásra. Csend van! Ami a legérdekesebb, hogy Muszkó emigrációba vonult, nehezen találtam meg a búvóhelyét, egyetlen egyszer sem volt hajlandó megmutatni magát a vendégnek! Picur viszont annál inkább, nagy barátok lettek Szabinával, aki egy aranyos lány, sok-sok egyéni és családi problémával, de tele élettel, jókedvvel. Hiányozni fog!


    ***


    Még van egy kis időm az esti programokig, addig még felteszek néhány képet. Rengeteget fotóztam, nagyon nehéz volt a válogatás. Ismétlések is vannak, de ne zavarjon benneteket, látszólag ugyanaz, de mégis más! 


     

    előzmény:
    *Szigal* (28498)
    2016-10-24  12:46
  4. 2016. október 24. 12:4628498.

    Nagyon szívesen és örömmel osztom meg! És ez csak a kezdet, fantasztikus nap volt! 


    Befejeztem egy hétre való főzést, most alszom egy cseppet, aztán butítom a többit, sokat. Alsórákosi-Marikától is lesz meglepetés, de ő mostanában félnemesi magatartást tanúsít!  Olvas, de nem ír - így csak félig magyar nemes. 

    előzmény:
    tanaria (28497)
    2016-10-24  09:39
  5. 2016. október 24. 09:3928497.

    Nagyon tetszik! És azok a felhők! Örülök nagyon, hogy ilyen gyönyörű élményben volt részetek. Csak köszönni tudom, hogy velünk is megosztottad.

    előzmény:
    *Szigal* (28495)
    2016-10-24  08:57
  6. 2016. október 24. 09:3428496.

    Szép napot!


    Húúúú, ez varázslatos! Csodaszép meglepetés! Nagyon köszönöm!

    előzmény:
    *Szigal* (28492)
    2016-10-24  08:05
  7. 2016. október 24. 08:5728495.

    1. és 4. a megunhatatlan nyomvonal - néha fentről, az ablakunkból is figyelem a távolodó hajók "ösvényeit", de így közelről sokkal izgalmasabb.


    2. Megjelennek Galilea távoli hegyei


    3. és kissé keletebbre a mindinkább sejtelmes ködbe vesző épület - a Haifai egyetem harmincemeletes tornya. 


    ***


    Most leeresztjük a horgonyt, később folytatjuk az utat. 

    előzmény:
    *Szigal* (28494)
    2016-10-24  08:36
  8. 2016. október 24. 08:3628494.

    1. - 2. Nem is "mi", inkább ki lehet? Csak csodálni tudom!


    3. Távolban több fehér vitorla 


    4. és egy parti naszád. 

    előzmény:
    *Szigal* (28493)
    2016-10-24  08:27
  9. 2016. október 24. 08:2728493.

    1. Nyilvánvaló, hogy a taton foglaltam helyet, így követhettem a nyomvonalunkat.


    2. Hullámtörő és világítótorony - így törik meg a végtelen illúziója. 


    3. Nem tudatos "hiba" - de nekem tetszik: Haifa ég és víz között. 


    4. Látjátok azt a piros pontot? Vajon mi lehet? 

    előzmény:
    *Szigal* (28492)
    2016-10-24  08:05
  10. 2016. október 24. 08:0528492.

    Várjátok, vagy sem, én folytatom.


    Előtte azonban: jó reggelt, szép hetet!


    Ma az őszi nagy ünnepek végére érkeztünk: Szukot záróünnepe és a Tóra Öröme - vidám, táncos, majdhogynem mulatós bezárása a hosszú sorozatnak. Holnaptól kezdődhetnek a szürke hétköznapok. Nagy kár, hogy a Szukot egyik nagy eseménye, a hagyományos és egyre rangosabb idén már 32. Haifai Nemzetközi Filmfesztivál kimaradt az élményeimből; Zsuzsa barátnőm hiánya is közrejátszott ebben, mert ő most Spanyolországban üdül. Majd jövőre - ha élünk. 


    *** 


    Fotók: lassan, méltóságteljesen távolodunk a parttól - egyre elmosódottabban látszanak a város épületei. A négy kép közös jellemzője: a tükörsima tenger, még soha nem láttam ennyire nyugodtnak. 


    Ha a negyedik képet kinagyítjátok, a kikötőben horgonyzó hajók neve is látszik: Lucky Lady (akár így is hívhattak volna!) és Blue Rose. 

    előzmény:
    *Szigal* (28491)
    2016-10-24  01:23
  11. 2016. október 24. 01:2328491.

    Tényleg fáradt vagyok: egy kép lemaradt, de az itt mellékelt és az előzőek is csak azt mutatják, hogyan távolodunk a parttól. Rég éreztem ilyen tökéletes örömöt. Mert "élőben" gyönyörű! 


    ***


    Jó éjszakát! Ugye várjátok a folytatást? 

    előzmény:
    *Szigal* (28490)
    2016-10-24  01:17
  12. 2016. október 24. 01:1728490.

    Nem ússzátok meg ilyen olcsón, mert ezt a tengeri sétát illusztrálni kell!


    1. Mutasd mélységes medred,/S dobáld a fellegekre/Bőszült tajtékodat (Petőfi)


     

    előzmény:
    *Szigal* (28489)
    2016-10-24  01:06
  13. 2016. október 24. 01:0628489.

    1. Elindultunk és 


    2. lassan távolodunk a város tengeri kapujától


    3. és a kedvenc "delfinemtől". 


    4. Szántjuk a hullámokat. 

    előzmény:
    *Szigal* (28488)
    2016-10-24  00:56
  14. 2016. október 24. 00:5628488.

    És itt az első pozitív változtatás: tetszenek azok a fehér nyilak a képek között, nagyon jó!


    1. Még egy tükrös fotó, szépen látszik benne a gabonasiló tenger felőli oldala. 


    2. Lefelé, föld és víz határára.


    3. Útban a sétahajóhoz.


    4. A hajónk tatja és a kék végtelen. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (28487)
    2016-10-24  00:36
  15. 2016. október 24. 00:3628487.

    Közben áthaladtam a felezővonalon: Magyarországon már holnap van, itt pedig már egy óra is elmúlt.


    Mire felébredtek, meglepetésben lesz részetek!


    ***


    1. - 2. - 3. Miután átmentünk a kikötő kapuin és a biztonsági ellenőrzésen, máris egészen más látványokban lehet részünk: milyen is a város és jól ismert épületei  a tenger felől? 


    4. Beszállás előtt: egyrészt kolozsvári tükörképekre emlékeztet, másrészt mulatságos pillanat, mert rögvest többen követték a példámat!  

    előzmény:
    *Szigal* (28486)
    2016-10-24  00:00
  16. 2016. október 24. 00:0028486.

    Jó estét, éjszakát! 


    Válaszmondattal kezdem, Tanariának Semmilyen munkát nem kell, és nem is muszáj vállalnom, ezt is inkább agytornaként fogom fel, mert ha nem vigyázunk, bizony eltompul. Mármint az agyunk. Ráadásul önkéntes, baráti gesztus, semmi anyagi ellenszolgáltatás nincs benne. Még töröm a fejem egy másik, hasonlóan önkéntes vállalkozáson, miért ne? Jaj, és nincs benne túlzás, nem is tesz tönkre. 


    ***


    Ma meglepetésben is volt részem, Anyuci-Pannival beszélgettem telefonon, így anyukájáról, Visszatérő-Zsuzsáról is szereztem információkat, amelyek lényege, hogy jól van, egészséges. Máris jónak nevezhetem a napomat! 


    ***


    Annyi minden gyűlt össze az elmúlt néhány napban, hogy nehéz lesz visszapergetnem az eseményeket. Inkább a frissebb élményekkel kezdeném, és ezennel - rendhagyó módon - rövid tengeri utazásra hívom az aktív és kevésbé aktív társakat. 


    Történt, hogy hosszas vajúdás és négyévi vacillálás után valóra vált egy áldani való terv: hajójárat Haifa és Akkó között, keresztül a szépséges Haifai öblön, persze turisztikai célokkal. Avatása október 17.-én történt; Az Akkó királynője hangzatos nevet viselő, mintegy 200 személyes sétahajó szállítja majd az érdeklődőket. 


    Ki kellett próbálni, így tegnap reggel útra keltünk: a lányom, hajdani diáktársa-barátnője és - gardedám szerepkörben - jómagam. (Nem is tudtam, hogy ezt a fogalmat is magyarosították!)


     

    előzmény:
    tanaria (28485)
    2016-10-23  10:04
  17. 2016. október 23. 10:0428485.

    Szép napot!


    Megnéztem az Az én '56-om c. műsorban három emlékezést. Nagyon megrázott, mert ilyen részletekben sosem találkoztam ezzel. Olvastam már, de ezek a tanúvallomások nagyon élők voltak.


    Muszáj neked még egy munkát vállalni?! Tudom, hogy ez éltet téged, de vigyázz ne vidd túlzásba.

    előzmény:
    *Szigal* (28484)
    2016-10-23  07:31
  18. 2016. október 23. 07:3128484.

    Jó reggelt!


    Tanaria, nagyon köszönöm az információkat - megrázó helyzeteket teremt néha az élet. Csak fohászkodni tudok, hogy bár fordulna meg a kerék, még akkor is, ha lehetetlennek tűnik, és abban reménykedem, hogy a szeretet néha csodákra képes…


    ***


    Reggel óta képekkel bajlódom, mert ahogyan a technológia fejlődik, én fordított iramban butulok és már az egyszerű megoldásokat se lelem. Félbe is kell szakítanom, mert nem lehet képek nélkül mesélni, az elmúlt csodálatos hét és főleg a tegnapi kirándulás élményeit csak ezekkel lehetne igazán érzékeltetni. 


    Sajnos mennem kell, ma rövid nap van (este kezdődik Szukot záróünnepe), a nénikéhez megyek és utána néhány apróságot kell vásárolnom. Főzni is kell, valami új munka is kilátásban van, a régiekkel is foglalkozni kellene, aztán a képeket is rendezni szeretném. Valamikor este csak megjelenhetek a topikunkon is - remélem.


    Legyen csendes, szép és főleg méltó a mai ünneplés!

  19. 2016. október 22. 18:4128483.

    Szia, Margaret! E-mail ment.

    előzmény:
    margaret3711 (28482)
    2016-10-22  15:39
  20. 2016. október 22. 15:3928482.

    Szervusztok!


    Tanaria kedves,probaltam privit kuldeni.Sajnos nem mukodik. 


    előzmény:
    tanaria (28481)
    2016-10-22  10:46
  21. 2016. október 22. 10:4628481.

    Szia!


    Otthon van. Nagyon megkérte a lányát, hogy bármi történik többet ne vigye kórházba. Ezért nem lehet pontosan tudni, utoljára mi is történt vele...A mája vagy stroke...De folyamatosan tartja a kapcsolatot az orvossal, aki azt mondta, hogy felesleges kórházba vinni. Úgyhogy Szidi, a lánya, most csak arra koncentrál, hogy segítsen, könnyítsen rajta.


    Mesélj szépeket, mert jól esik.

    előzmény:
    *Szigal* (28480)
    2016-10-22  08:42
  22. 2016. október 22. 08:4228480.

    Még egy kérdés, indulás előtt. A kis barátnőd kórházban van, vagy otthon? És ugye Csíkszeredában? Szakad meg a szívem, ha a lányára gondolok, aki felfogja, átéli a történéseket, és a kisfiára, aki talán nem - szerencsére. Rengeteget gondolok rájuk - mindhármukra és Rád is, Tanaria, mert Te nagyon is átéled…


    előzmény:
    *Szigal* (28479)
    2016-10-22  07:25
  23. 2016. október 22. 07:2528479.

    Jó reggelt!


    Szinte azt írtam, hogy ne légy szomorú, Tanaria, pedig megértem, hogy miért vagy elkeseredve. Nem első barátodat rabolja el az igazságtalanul sújtó betegség, és ehhez valóban nem lehet hozzáedződni. Szeretnélek vigasztalni, de ilyenkor mit sem érnek a szavak. Mondanám is, de közhelyként hangzanának. Maradjon annyi, hogy tegnap, ott, Kati sírjánál Rátok is gondoltam. Legyen vele könyörületes a sors! Te pedig rengeteget segítesz - nem először…


    ***


    Nagyon pörgős  volt ez a hét, és még nincs vége. Ma is kirándulunk és nagy élmények várnak ránk. Majd mindent a maga idejében.


    ***


    A tegnapi témát mégsem folytatnám, szomorú és nem is érthető, felesleges lenne tovább boncolgatni. Majd, ha több időm lesz, inkább erről a hétről mesélek. A szomorú emlékek ellenére is rengeteg új élményt raktároztam el, és tettem ezt úgy, mintha Tanaria látogatása előtti főpróba lenne. 


    Közben Alsórákosi-Marika jelentkezését várom, aki jól van, csak - mint mindig - nagyon elfoglalt. Meglepetés is lesz tőle, ha a technika ördöge nem szólna bele. 


    További szép és elviselhetőbb napot!


     

    előzmény:
    tanaria (28478)
    2016-10-21  20:32
  24. 2016. október 21. 20:3228478.

    Szia!


    A szeretet legyőzte a halált. Az emlékezés köztünk tartja őket.


    Engem most különösen elszomorít. Lehet azért, mert bár közvetve, de nagy küzdelemben veszek részt.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (28477)
    2016-10-21  16:08
  25. 2016. október 21. 16:0828477.

    Szervusztok!


    Először is lesütöm a szemem és töredelmesen bevallom a tévedésemet.


    Éppen Pityunak, Nimrod-Kati férjének meséltem el bizonyos megmagyarázhatatlan egybeeséseket, útban a temető felé, amikor rájöttem, hogy a mi kedves és bölcs topikindítónk nem három, hanem ma négy éve hagyott itt bennünket. 


    A krónikás is tévedhet, nem? 


    Emlékezetes történések:


    - 2009. április 10: Biszli-Judit temetésén Gábor mellett álltam, a jokneámi temetőben, amikor Ávrám, Biszli férje, megkérte Gábort, hogy folytassuk baráti beszélgetéseinket az akkor még régi topikon, maradjunk együtt, Judit emlékét is őrizzük ezáltal.


    - A fenti esemény Pészách félünnepén történt, és pontosan hat hónap múlva Gábort kísértük utolsó útjára a tel-regevi temetőben, éppen Szukkot félünnepén. Gábor temetésén jelen volt Ávrám és Zsuzsi, mintha szeretett Biszlijüket képviselték volna, Nimród-Kati és férje, Pityu, valamint jómagam. Kriszmamék akkor nem jöhettek, így néhány nap múlva mi hárman: Kati, Eszter és én együtt utaztunk - eléggé kalandosan - Gábor családjához, részvétlátogatásra, Kiryát Biálikba. Az egész napot együtt töltöttük - ennek most éppen hét éve.


    - 2010. januárjában a bölcs Kriszmam megalapította a Kezdjük újra topikot.


    - Kati végigharcolta a 2010-es évet, júliusban láttam utoljára, a tel-avivi Ichilov kórházban, később már nem engedélyezte a látogatást. Októberben feladta évekig folytatott hősies csatáját a gyilkos kórral.


    Még emlékszem egy találkozóra, amelyen Kati is jelen volt, Biszli és Gábor emlékére tartottuk Szdot Jámban - akkor már nagyon betegen vett rajta részt... 2009/2010 telén... (Szdot Jám Szenes Hanna-Anikó kibuca.)


    Most félbeszakítom, később folytatom, hátha rajtam kívül mást is érdekel...


     


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (28475)
    2016-10-21  07:23
  26. 2016. október 21. 10:0128476.

    Már a vonaton. Képzeljétek, vándormadarakat láttam. Gólyákat, kócsagokat? Nem tudom megállapítani. És ekkor beugrott egy emlék: Kati temetésén Kriszmammal és Ervinnel két jelenségnek lehettünk tanúi: egy csapat fehér vándormadár repült el felettünk, és még magasabban melléknap ragyogott ránk. Mint valami üzenetek...

    előzmény:
    *Szigal* (28475)
    2016-10-21  07:23
  27. 2016. október 21. 07:2328475.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Tegnap este nagyon későn érkeztem haza, vendégünk van, tehát már nem juthattam ide. 


    Most mindjárt indulok, újabb temetőlátogatásra, Nimrod-Kati sírjához, Haderára (15.-én volt 6 éve, hogy elment), ahol majd anyukája - Évuska - és a ma három éve elhunyt topikindítónk, Kriszmam-Eszter emlékére is gyújtok mécsest. Ez a hónap már ilyen, ráadásul Halottak napja is közeleg. Ha már krónikásnak hívom magam, gondolom, hogy a megemlékezések is ebbe a  feladatkörbe tartoznak. 


    Óvjuk az emléküket - nyugodjanak békében! 

    előzmény:
    *Szigal* (28474)
    2016-10-20  12:16
  28. 2016. október 20. 12:1628474.

    Nagyon nehezen léptem be, ezért röviden. Vonaton vagyok, este majd írok. Zajlik az élet, és ez a jó.


    Majd jövök, szép napot!


    előzmény:
    tanaria (28473)
    2016-10-20  10:44
  29. 2016. október 20. 10:4428473.

    Szép napot!


    Itt ma az van.


    *********


    A kis barátnőm tovább küzd. A napokban, agyvérzéses tünetei voltak, de másnapra elmúltak és nem is emlékezett rá. Lehet, hogy a mája miatt volt...

  30. 2016. október 19. 20:4328472.

    Nagyon ügyes vagy! Nekem nem sikerült megtalálnom. Jó lenne együtt felfedezni ezeket a temetőben.


    Délután ki kísértem Katit a repülőtérre. Egy pár órát voltunk együtt, de nagyon jó volt! Miután elváltunk telefonált, hogy egy órát késik a gép. Kb. most landol Luttonban.


    A metronitos bejegyzést most elolvastam. Nem emlékszem, hogy láttam volna amikor írtad. Zaklatott vagyok mostanában..., de ide mindig benézek.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (28471)
    2016-10-18  22:52
  31. 2016. október 18. 22:5228471.

    "Mi az a metronit? Valami vonatszerűség, nem?"


    Nem vonat. Csak néhány napja írtam róla, lásd: 28443/október 13. Majd személyesen is megismered!


    ***


    A kolozsvári zsidó temető(-k)ről érdekes cikket találtam. Nem is gondoltam volna! 


    A cikk (érdemes elolvasni, nem hosszú!) ízes Kányádi-idézettel indul: 


    "A kolozsvári házsongárdi temetőt keletről a régi zsidó sírkert s kicsit fönnebbecske az ortodox tartja a karjában. Délen utcákkal, házsorokkal elválasztva, mintha a huszadik századi nagy erkölcsi törést példázná - ott van, elkülönülve, az új zsidótemető. De délnyugaton a neológ sírkert már ugyancsak a Házsongárd egyre gyöngülő kerítéssel elválasztott része. És így van ez Kelet-Európa legtöbb városában vagy éppen falujában, ahol valaha számmottevő zsidó közösségek éltek. És ahol, ha megfogyatkozva is, még élnek." (Kányádi Sándor) 


    Ráadásul négy is van Kolozsváron!


    ***


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    tanaria (28469)
    2016-10-18  14:39
  32. 2016. október 18. 22:3928470.

    Ez a nap ugyancsak kiszaladt a kezemből, pedig még meg sem váltottam a világot.  


    Összességében mégis jó nap volt, kedd, azaz a hét harmadik napja (nem a második, ugye tudjátok?), és még 18.-a is, ami egyenlő az élettel. (Ismételjem meg, hogy miért?) Ezzel is indultam hazulról, és a postaládában lévő levél egy régen várt nagyobb összegről tudósított. Soha jobbkor! Ja és még szerelési munkálatok is történtek, mindenféle szivárgást-csepegést felszámoltunk. 


    ***


    Tanaria, örülök, hogy Katival lehetsz. Az a rövid idő, amit vele tölthettem májusban, felejthetetlen marad: a mosolya, a kedvessége, okossága és egész egyénisége okán.  


    ***


    Holnap Cfátra utazom, egyik kedvenc városom itt, Izraelben. Majd beszámolok az élményekről. Biztosan lesznek! Amúgy tényleg sok szép helyen járok, kihasználom a hátralévő időt és állandóan tervezgetek, készülök jövő márciusra!


     

    előzmény:
    tanaria (28469)
    2016-10-18  14:39
  33. 2016. október 18. 14:3928469.

    Szép napot!


    Le is fotóztam volna, de nem vittem telefont.


    Talán gyerekkoromban láttam a zsidó részt, de már nem emlékszem. Azért írtam, hogy meg kell keresnem. A google-on kerestem. Ezt nem találtam.


    Mi az a metronit? Valami vonatszerűség, nem? Sok szép helyen jársz!


    Persze, hogy emlékszem, arra is, hogy mit kerestünk Udvarhelyen. Képviselőfánkot, mert ott nagyon finomat lehetett kapni. De nem kaptunk. Meg van az a fénykép.


    Kati-lányom haza ment Csíkba fogorvoshoz a múlt pénteken. Holnap megy vissza és Kolozsvárról indul. Úgyhogy ma este érkezik ide. Holnap délután 6-kor megy a repülője, addig együtt leszünk!

    előzmény:
    *Szigal* (28468)
    2016-10-17  20:51
  34. 2016. október 17. 20:5128468.

    "Milyen lesz pálmafák alatt sétálni veled?" Nagyon jó, annál is inkább, mert hol nincs? Majd meglátod! 


    A mintegy 15-20 kilométerre lévő helytől ismét metronittal utaztam az északi központi buszállomásig. Van déli is, azzal a következő napon furikáztattam magam, nagyon belejöttem! Pedig hű de elleneztük, szidtuk a tervezőit, mert óriási dugók alakultak ki az "elrabolt" közlekedési sáv miatt. Aztán persze kiderült, hogy sokkal több azt előnye, mint  a vélt, vagy valós hátrányai. 


    Hosszú kilométereken keresztül utaztam vele, szépséges pálmasorok mentén. Elől ültem, megörökíteni igyekeztem az útvonalat, legalábbis egy részét. >>>> 


    ***


    Azért szívesen megnézném azokat az őszies kolozsvári fákat. Hol van a zsidó temető, melyik részében a Házsongárdnak?


    ***


    Képzeld, mit találtam ma! Rengeteg bécsi kép után egy sorozat kolozsvárit. Anyukádat és Bori nénit, 2008-as képeket. És a közös utunk néhány fotóját, Kolozsvártól Csíkszeredáig. Emlékszel, Laciékkal utaztunk, négyükkel, a gyermekek még egészen kicsik voltak. Udvarhelyen megálltunk valamiért, Gergő felmászott a szélvédő üvegére, én belülről fényképeztem, nekem sem volt sokkal több eszem. Kerestünk valamit-valakit Udvarhelyen, Te emlékszel erre? 

    előzmény:
    tanaria (28467)
    2016-10-17  17:19
  35. 2016. október 17. 17:1928467.

    Szép napot!


    Ez valóban hátborzongató...ámbár manapság a fejlett technika mellett...ki tudja?


    Hát, itt is van zsidó temető (meg kell keressem a Házsongárdban), de itt egész más hangulata van...


    Ma csodáltam meg az ősziesedő fákat, tudod, ott a lombhullató fenyő környékén, és eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lesz pálmafák alatt sétálni veled...


     

    előzmény:
    *Szigal* (28463)
    2016-10-16  19:42
  36. 2016. október 17. 12:5028466.

    Ugyanabba a parkolóba tértünk vissza, ahonnan elindultunk, és ekkor támadt egy jó ötletem. Szemben a parkolóval a saját betegpénztáramhoz tartozó rendelőintézet, hadd használjam ki a hely kínálta lehetőségeket. Hetekkel ezelőtt felírattam az utolsó negyedévi gyógyszeradagomat, de soha nincs időm kiváltani. Gondoltam próbálkozom, ha a családi orvosom betáplálta a rendszerbe a receptemet, biztosan itt is kiválthatom. És lőn! Ráadásul csak négyen voltak előttem a sorban, mintegy kárpótlásul a bankban korábban elszenvedett várakozásért.


    Nagyon szeretem ezt a helyet - az épületet, amelyhez hasonló stílusú egy tel-avivi kórház, de főleg az előtte sorakozó pálmafákat. >>>>  

    előzmény:
    *Szigal* (28465)
    2016-10-17  12:39
  37. 2016. október 17. 12:3928465.

    Néhány kép a Tel Regev temetőből.


    1. Gábor nyugvóhelye. Most is döbbenettel látom, hogy ő se élhette meg az 55. születésnapját - akárcsak az én férjem. Szinte napra ugyanaz volt az életkoruk: 54 és 55 között, annyi különbséggel, hogy a férjem 1945 novemberében született és 2000. júniusában halt meg. 


    2. - 3. - 4. További képek ugyanabból a temetőből. Kőrengeteg, kicsit más itt a temetkezési kultúra, mint Európában. 


    ***


    Amúgy elnézést a kissé morbid téma miatt. Nem is tudom, miért kellene mellőznünk, hiszen az életünk része, mint bármi egyéb.

    előzmény:
    *Szigal* (28464)
    2016-10-17  12:22
  38. 2016. október 17. 12:2228464.

    Szervusztok!


    Gondolkoztam: írjak, ne írjak? 49,9 %-ban nem, 50,1 %-ban igen, mert az igen mindig hordoz magában valamilyen pozitív üzenetet. Ha becsületesen érvelünk, természetesen…


    Írok hát, és még képeket is teszek fel. Mint már mondottam, a Jom Kipur előtti napokban temetőket látogattam. Ma egy hete Gáborhoz zarándokoltunk, ami nem kis feladat. Néhány éve Tel Regev a haifai körzet új(-abb) temetője, és szó szerint a világ végén van. Egyeztetni kellett Gábor feleségével, hogy kivigyen, mert egyedül meg sem találnám a sírt. Alig néhány év alatt óriásira nőtt ez az aránylag új temető. (Amúgy éppen ebben a pillanatban tanultam egy új héber szót, ugyanis nem tudtam, hogy "regev" rögöt jelent, együttesen Rögdomb, vagy Rögök dombja - kimondottan "stílusos" egy olyan dombnak, amelyen hatalmas temető van!) 


    Szóval nagy nehezen egyeztettünk és hétfőn fél háromra beszéltük meg a találkozót egy hatalmas és talán a legrégebbi bevásárló központ, a Kyrion parkolójában. Előtte bankügyletet kellett intéznem, gondoltam, hogy majd metronittal utazom a találkahelyig. Fél egykor a bankban voltam, és majd elájultam, amikor a kijelző táblán megláttam a 418-as számot, míg az én sorszámom 485 volt! Persze, hogy utolsó pillanatban, pontban két órakor kerültem sorra. Nem kis izgalmak árán és többféle járművel érkeztem a találkozóra, de szerencsére Magdi is késett néhány percet, ő ugyanis hozott még magával valakit, fiam barátjának az anyukáját, akinek férjét ugyanott temették el. 


    És annak ellenére, hogy szomorú helyen jártunk, mégis jó érzést keltett ez a kis kirándulás, mert kedves emberekkel lehettem együtt és megtárgyalhattuk közös dolgainkat. 

    előzmény:
    *Szigal* (28463)
    2016-10-16  19:42
  39. 2016. október 16. 19:4228463.

    Köszönjük szépen, Tanaria, lesz egy-két érdekesebb napunk, utazások is - anélkül nem is lehetne, ugye? 


    A MEMO című filmmel kapcsolatban: persze, hogy nem valószínű, ámbár ki tudja? Jó a végkifejlet, noha fikció, de milyen jó lenne csak úgy elégetni minden rossz emléket! Amúgy a téma - amnézia és hipermnézia - sokat foglalkoztat. 


    Ugye emlékszel, hogy odahaza vásároltam több magyar szerző által írt könyvet Robin Williams emlékére, a Duna Könyvklub kiadásában? Nagyon jó tanulmányok, régi és újabb cikkek, filmkritikák vannak benne, el is határoztam, hogy újra elolvasom. Annyira szeretem ezt a színészt! 


    Találtam valami nagyon különlegeset, nézzétek és hallgassátok meg - hátborzongató!

    előzmény:
    tanaria (28462)
    2016-10-16  09:38
  40. 2016. október 16. 09:3828462.

    Szép napot!


    Itt most hideg eső esik. Sötét, komor az idő. Jól estek a szép virágok.


    Engem megragadott az első film üzenete. Tetszett, meghatott. A MEMO érdekes volt, a vége valahogy túl egyszerűnek tűnt. Nem valószínű.


    Szép ünnepnapokat kívánok nektek!

    előzmény:
    *Szigal* (28460)
    2016-10-16  07:21
  41. 2016. október 16. 07:3228461.

    1. Ha már strelitzia, azaz papagájvirág, közvetlen közelében papagájok is vannak,


    2. de ez itt, noha nimfapapagájnak nevezik, tudományosan: Nymphicus hollandicus, angolul: Cockatiel, nem is papagáj, mert a kakadufélékhez tartozik. 


    3. Utolsóként egy cserepes mikulásvirág, kár, hogy a harmatcseppek valamiért nem látszanak.


    ***


    Most pedig indulnom kell, szép és kellemes napot kívánok!

    előzmény:
    *Szigal* (28460)
    2016-10-16  07:21
  42. 2016. október 16. 07:2128460.

    Hamarább küldtem el, mintsem kellett volna.


    Jöhet a többi kép: mint már említettem, apró részletek az idősek otthonának ünnepi kertjéből.

    előzmény:
    *Szigal* (28459)
    2016-10-16  07:18
  43. 2016. október 16. 07:1828459.

    Ja, szinte elfelejtettem: újabb ünnep kezdődik ma este, a sátoros ünnep, a Szukot. Többek között a sokféleségről is szól, nagyon aktuális, sőt minden évben egyre aktuálisabb. Az őszi ünnepsorozat utolsó ünnepe csak jövő hétfőn zárul , nyolc napig tart, kedd és a következő hétfő között félünnepként, tehát nem munkaszünet, viszont tobzódhatunk a kulturális eseményekben, rendezvényekben. Ki kellene használnom a lehetőségeket…


    ***


     

    előzmény:
    *Szigal* (28458)
    2016-10-16  07:04
  44. 2016. október 16. 07:0428458.

    Jó reggelt kívánok!


    Megnéztem mind a két filmet. A Robin Williams-film (1987) kissé harsánynak tűnt, valahogy túl sok volt számomra az ilyen jellegű humor. Jól és jót alakított, de számomra mindig a Holt költők társasága marad az etalon.


    A második, az új magyar tévéfilm (MEMO, műfajilag karakterdráma, kamaradráma) nagyon-nagyon tetszett. Későn ért véget, és én még hajnali háromkor is azt boncolgattam. Még sokáig emlékezem majd cselekményre, rendezésre, alakításokra. Azt hiszem, hogy meg kell jegyeznem a forgatókönyvíró-rendező Tasnádi István nevét. 


    ***


    A szenzációs ötletem nem is olyan szenzációs, és hadd maradjon az én titkom. Csak annyit, hogy nem elvesz, hanem hozzátesz közös élményeinkhez. Mindent a maga idejében és ne törd rajta a fejed! 


    ***


    Felteszek néhány fotót arról a helyről, ahová most is megyek, az idősek otthonának kertjéből. Kicsinosították az ünnepekre. 


    ***


    Kértelek, Tanaria, hogy tudósíts - amiről lehet, természetesen. 


    ***


    Egyre jobban aggódom Alsórákosi-Marika miatt. Nem válaszol a telefonja. 

    előzmény:
    tanaria (28457)
    2016-10-15  19:33
  45. 2016. október 15. 19:3328457.

    Ezt nem kell nekem magyarázd, tudom.


    Valahol írd meg a szenzációs ötletedet, kérlek.


    Most jön két jónak ígérkező film a Dunán. Remélem kikapcsol.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (28456)
    2016-10-15  07:19
  46. 2016. október 15. 07:1928456.

    Jó reggelt, Topik!


    Nem a szép szavak kedvéért írtam, Tanaria, hanem lelkem legmélyéről, hiszen tudom mennyire fontos neked fogadott gyermekeid, a hajdani "Csibészek" sorsa. Kérlek, hogy barátnőd állapotának alakulását oszd meg velünk a továbbiakban is. Tovább aggódom érte, és fájdalommentes napokat kívánok neki, megnyugvást, elfogadást. 


    ***


    Ha már krónikásnak áll az ember lánya, nem csupán a szépről és jó élményekről regél, hanem - bizonyos napokon - megemlékezik azokról a más szférákba költözött barátainkról is, akik maradandó nyomot hagytak az életünkben. Valamiért, a véletlen egybeesések miatt talán, október hava különösen nehéz. Ebben a hónapban hárman mentek el, másodikként Nimród-Kati, aki ezen a megújult topikon töltötte utolsó hónapjait. Ma hat éve hagyott ott bennünket. Szeretettel emlékezem rá, ma is hiányzik. Nyugodjék békében ott, a hadérai temető csendjében…


     


     

    előzmény:
    tanaria (28455)
    2016-10-14  21:44
  47. 2016. október 14. 21:4428455.

    Köszönöm a szép szavakat. Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (28454)
    2016-10-14  16:52
  48. 2016. október 14. 16:5228454.

    Senkitől sem kell elnézést kérned, Tanaria! Hiszen azért is vagyunk itt egymásnak, hogy a nehéz időkben se maradjunk magunkra. 


    Szakad meg a szívem a barátnődért és lelki nagyságát csak csodálni tudom. Az övét és a lányáét is. Az önzés teljes hiánya és nagyon sok szeretet van a történetedben, ami sajnos, szomorú valóság. 


    Melletted, mellettük vagyok gondolatban. 

    előzmény:
    tanaria (28451)
    2016-10-14  14:40
  49. 2016. október 14. 15:3728453.

    Köszönöm, Margaret!

    előzmény:
    margaret3711 (28452)
    2016-10-14  14:53
  50. 2016. október 14. 14:5328452.

    előzmény:
    tanaria (28451)
    2016-10-14  14:40

Címlap

top