Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

1950-ben születettek

zsebibaba50
Létrehozva: 2009. október 19. 11:37

Várlak ide benneteket Kedves 59 évesek, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat. 

Kíváncsi vagyok a véleményetekre miért lett teljesen leírva ez a korosztály, miért nincs szükség a munkánkra.

  1. 2013. január 24. 22:002301.

    szép estét 

     

    Örülök hogy benéztem  hozzátok  -bizony  jot derültem    aranyos kis Lacika bemondásán ,

     

    Már a már  szinte teljesen elolvadt a hó  csak foltokba található  ,viszon  hideg szél fujt  .Ma lekellett menni a Camponába ügyeket intézni , posta , elmü  stb... bizony nem volt melegünk .

     

    Nálunk is a nap hasonlóan telik , délelött házimunka  mindenféle  hol ez hol az egy kis portörlés egy kis porszivózás, főzöcske . Majd ebédután ha az idő engedi kis séta   de csak itt a környéken  .aztán TV  , gép , olvasás  aztán fiam menyem  hazaérkezik  napi élménybeszámoló  ,vacsi  fürdés  ,aztán a gépen játszani szoktam   vagy  filmeket nézek  , persze felváltva férjemmel .

     

    szép álmokat

     

     

    előzmény:
    Adiemus (2300)
    2013-01-24  13:41
  2. 2013. január 25. 14:542302.

    Sziasztok!!!

     

    Jót nevettem a Lacika "Balesetén"  no meg az apuka válaszán is. 

     

    Felnőttek is járhatnak igy néha , és a gyógymód is ugyanaz lehet.....

     

    sok puszi mindenkinek. 

     

    Itt nálunk nagyon hideg an ma voltunk mi is ügyes bajos dolgainkat intézni-- nagyon átfáztam, alig tudok femelegedni.

     

    További szép napot.

    előzmény:
    Adiemus (2300)
    2013-01-24  13:41
  3. 2013. január 25. 21:062303.

    Mariskával voltunk a magyar kultúra napi rendezvényén Lellén (Bogláron egyedül voltam). Nálunk Krúdy est volt, Lellén Radnóti, József Attila, Ady, Karinthy Frigyes. Mindegyiket kedvelem, s annak örültem, hogy Mariska is figyelt, ha mocorgott is a vége felé. Valójában nem is ezt a száraz dolgot akartam megírni, hanem azt, hogy vacsorára Gabika egy isteni csőbensült karfiolt csinált (s már nem is először), de röstelltem ezt a finomságot prózai módon elétek tálalni.

  4. 2013. január 28. 20:442304.

     

    Kedves Kislányok!           

     

    Szombaton átmentünk  a gyerekekkel Lellére, a gyermek táncházba - hátha kedvet kapnak a népzenéhez, néptánchoz (bár Lacika már második éve jár az oviban néptánc oktatásra). Egy kis film készült róla, ha nem veszitek tolakodásnak. -itt-

  5. 2013. február 1. 19:262305.

    Sziasztok!!

     

    Kedves Adiemus!!

    Megnéztem a gyerekeket , nagyon aranyosak voltak. Azért a két testvér ugy láttam mindig eggyütt van.. Nagyon tetszett ahogy pórom-póromoltak. Már rég elfelejtettem hogy mi is játszottuk gyerekkorunkba ezeket a körtáncokat, csak akkor még a mezőn gyültünk össze mi gyerekek vagy valamelyik játszótársunk szüleinek az udvarán. Nagyon jó volt látni hogy megpróbálják ezeket a régi gyermektáncokat megtanitani a mostani gyerekekkel.

     

    vsszagondolva mennyi ilyen társas játékot játszottunk mi annak idején--eggyütt sok- sok barátunk, játszótársunk volt, kinn a falu szélén összegyültünk ,de jó is volt... a mai gyerekek nem játzanak együt- tisztelet a kivételnek , elveszi az idejüket a számitógép, talán ezért is olyan magányosak a mai gyerekek- fiatalok.

     

    No jól el kalandoztam, de ezeket jutatta eszembe a sok aranyos gyermek, nagyon jó dolog hogy elviszed őket ilyen helyekre.

     

    Szép estét , jó éjszakát mindannyiunknak.

     

    holnap bálba mgyünk a Papaval... nem nagyon lelkesedik de jön...

     

     

    előzmény:
    Adiemus (2304)
    2013-01-28  20:44
  6. 2013. február 2. 13:042306.
    Kellemes bálozást Nektek!
    előzmény:
    mamampapam (2305)
    2013-02-01  19:26
  7. 2013. február 3. 18:312307.

    Sziasztok!

     

    Adiemus: nagyon édesek a gyerekek, jó kis szórakozásuk van, kellemes környezetben jól is érezhetik magukat.

     

    Zsókám: hogy éreztétek magatokat a bálban! Ha sokat táncoltál, akkor ma biztosan fáj a lábad?

     

    Nálunk különösebb újság nincsen, most nem voltunk sehol sem, pillanatnyilag itthon tartózkodunk.

     

    Kellemes estét mindenkinek!!!!

    előzmény:
    Adiemus (2304)
    2013-01-28  20:44
  8. 2013. február 7. 05:592308.

    Jó reggelt!

     

    Ma megint korán keltem és lám már itt ülök a gép előtt, de mentségemre szolgáljon az, hogy zörögni nem szeretnék, pedig lenne elfoglaltság még ebben a korai időben is, no de majd később.

     

    Meglepődtem, mert tegnap még nem volt hó, minden elolvadt, ma hajnalra pedig gyönyörűszép fehér minden. Csodaszép tud lenni a környezet ilyenkor. Nálatok mi újság van hóügyben?

     

    Remélem jól vagytok. Kellemes napot kívánok nektek!!!!

  9. 2013. február 9. 08:392309.
    Kellemes hétvégét, jó pihenést nektek!!!
  10. 2013. február 9. 11:342310.

    Sziasztok!!!

     

    Szia Marika!

     

    Jól éreztükmagunkat a bálba, volt kolleganőimmel is találkoztunk, nagyon jól elbeszélgettünk, Én ugyan nem táncoltam, nemigen volt hangulatom hozzá, a Papa meg nem is szokott, de azért jó volt.  Velünk voltak az unokáik is, mind a kettő, de Dávidkámat hiába biztattam hogy hivja fel a kolleganőm győnyőrü szép kislányát-- nem akarta.Még szégyellős!!!!!

     

     Ma ünnepeljük a nagyobbik unokámnak a barátnőjének a névnapját--Dóri, ésa vejem Donátnak is a névnapját.Ugy hogy ma nem kell főznöm. Tegnap sütöttem kinder szeletet és karamell krémest, majd visszük az ebéd utánra- desszertnek.

     

    A jövő hét kedden meg Julianna napi buli lesz a nyugdijasokkal a hotelbe/Itt nálunk ez az egy van/.

     

    Esik a hó, fuj a szél , elég hideg van ,, én gondoltam hogy még nem lesz vége a télnek de már nem tart soká.

     

    Remélem hogy Ti is jól vagytok- mi hála Isennek még nem kaptuk el az influenzát, bár itt már sokan betegek, mint a kis gondozónk mondja. 

     

    Puszi mindenkinekondolom hogy Erzsike is jól van-- vigyázz magadra-- puszi a családnak.

    előzmény:
    zsebibaba50 (2308)
    2013-02-07  05:59
  11. 2013. február 14. 15:152311.

    Sziasztok!!!

     

    Remélem mindenki jól van. 

    Látom a Tv-ben hogy a dunántulon nagy a hó,és rosz az idő. Itt nálunk tegnap szépen sütőtt a nap és szinte tavaszi volt az idő, most meg esik az eső.

     

    Voltam a nyugdijas bulin, nagyon jó volt... 

     

    Mindenkinek további szép napot !!

     

    Remélem hogy Mariska és Lacika élvezik a sok havat.

    előzmény:
    zsebibaba50 (1)
    2009-10-19  11:37
  12. 2013. február 14. 20:172312.

    Kedves Zsóka!            

     

    Mariska, Lacika nagyon élvezik a havat. Nem tudunk úhy jönni-menni, hogy Lacika ne az árokban a hóban, avagy az út szélére halmozott hóban menjen. Nem mondom, hogy nagy hó van felénk, két hete volt egy 30 cm-es, elolvadt, minap esett 10 cm, ellatyakosodott, tegnap esett vagy 5 cm. Elég latyakos, vizes, de hóember építésre "kiválóan" alkalmas - Lacika és Mariska szerint. 

    előzmény:
    mamampapam (2311)
    2013-02-14  15:15
  13. 2013. február 14. 20:502313.
    Kedves Kislányok!   Lacikát föl kell készíteni mesemondó versenyre. Nincs is ennél szebb. Kellene egy magyar népmesét -az a kiírás - választani, valami lacikásat, valami csibészt, valami rafkósat -szóval lacikásat. Keresgélés után három jó jelöltje volt Gabikának kis selejtezés után. Na, majd este elolvasom nekik, aztán meglátjuk melyit tetszik, illetve Lacikának. Gabika olvas, én is hallagtom az ágy mellet ülve a szőnyegen... - Édesanyám, én már legyény vagyok, elmegyek a somszég faluba lánynézőbe...de nem mert a lányos ház pajtájában éjszakázni, mert nem volt rajta gatya... - Édesanyám! Varrjon már nékem legényes hozzúgatyát. Az anyja elővette a kilenrőfös vásznat, három rőföt levágot a naradék hatot betette a szekrénybe. - csak röviden - A legény elidul, a nadrág alatt a hosszúgatya, de útközben a meleg elöl megfürdik a patakban, a gatyát kiteríti száradni egy bokorra. Elalszik, már sötétben ébred, hátrahagyva a gatyát a bokron megy a lányos házhoz, s odaáll az eladólány és az anyja elé... ... nagyon jól folyik a mese, úgy tűnik mind a nyelvezete, mind a góbéssága nyerővé teszi a mesét ... ... a legény letolja a nadrágot, s dicsekszi: idenézzenek nekem mekkora van, három rőf, s még otthon van a szekrényben hat.. Gabikának lelohad a mesélőkéje, rádöbben a tizennyolkarikás végkifejletre. Mariska fölnevet - a mesében is Mariska a lány, Lacika fölvihog, mi meg megérünk visszatáncolni ... el kellett volna előre az utolsó mondatot is olvasni :)
  14. 2013. február 14. 20:542314.
    bocs a sok hibáért, de tv-t is néztem közben
    előzmény:
    Adiemus (2313)
    2013-02-14  20:50
  15. 2013. február 17. 14:272315.

    Sziasztok!

     

    Élmény lesz, amíg Lacikát felkészítitek. Olyan belevaló vagyány kissrác, tudod én az ilyen gyerekeket imádom. Nálunk is vagányak a srácok. Tündéri lesz ahogyan előadja majd magát a mesemondó versenyen. Látod a gyerekek rögtön képben vannak, a szülő pedig csak néz, miről szól ez a mese. Gondolj bele, Hamupipőke, Jancsi és Juliska, Hófehérke és még sorolhatnám, milyen meséken nőttünk fel mi is, és a gyerekeink is elgondolkodtató! Kész horror volt sok-sok mese.

     

    Nagyon édesek, ahogyan élvezik a havat, nagyon jópofa a hóemberetek, közösen építettétek, vagy csak a gyerekek csinálták. Gondolom közösen! Az anorák szuper dolog, így csúszhatnak, mászhatnak, nem lesz vízes az alsó ruhájuk. Sohasem felejtem el, nekünk állandóan csupa víz volt a lábunk, váltócipőnk nem nagyon volt mivel az az időszak nem a gazdagságról szólt, mindenki szegény volt. Másnap alig tudtuk felhúzni a lábunkra, annyira összeszáradt a sparhelyt sütőajtaján. Lehet hogy nem jól írom már le a nevét /tehát a tűzhelyről van szó/ lehet hogy már írtam, akkor tekintsétek tárgytalannak.

     

    Remélem megússzák a betegséget a kicsik. Nálunk Kitti volt pár napig beteg, de inkább megfázás volt a jellező. Nem volt magas láza sem, de már csütörtökön iskolába ment.

     

    Kellemes hétvégét kívánok nektek és jó pihenést!

     

     

    előzmény:
    Adiemus (2313)
    2013-02-14  20:50
  16. 2013. február 17. 14:372316.

    Szia Zsókám!

     

    Volt nálunk mindenféle időjárás. A széltől, a fagyig, a hóeséstől, az esőig minden. Most eléggé elolvadt a hó, márcsak foltokban látszik, de a közeli parkban szépen megmaradt, csak a járdán olvad. Minden nap visszük a kutyusunkat sétálni így ezért vagyok ilyen tájékozott.

     

    Örülök, hogy jól éreztétek magatokat a bálba. Nem kell feltétlenül táncoloni, hogy jól érezze magát valaki, nagyon jót tesz az ember lelkének ha jót beszélgethet valakivel. Hát igen ilyenkor a fiatalemberek nagyon szégyenlősek, főleg akkor ha valaki még noszogatja is őket.

     

    Ezt a kinderes sütit egyszer én is elkészítettem, mikor nyáron sok gyerek vett körül. Nagyon kiadós és finom volt, ízlett a gyerekseregnek. Régen csináltam már, ezt akkor érdemes mikor sokan vagyunk, és főleg gyerekek. A másik sütit nem ismerem, de biztosan nagyon fincsi tud lenni.

     

    Erzsike: Reméljük jól vagytok és egészségesek. Vigyázzatok Ti is magatokra.

     

    Zsókám nagyon kellemes hétvégét nektek, puszi

     

      

    előzmény:
    mamampapam (2310)
    2013-02-09  11:34
  17. 2013. február 17. 19:062317.

    Kedves Marika!             

     

    ... a sparhelytről regényeket lehetne írni - a  mi cipőnk is ott száradt, fölötte a mackóalsó és felső. Akkor az ágyban is kellett maradni, mert nem volt másik. A sütő részében aszalódott az almaszelet - ritka csemegének számított. Ott melegedtek estére a zsindelyek fűteni a hideg szoba szalmazsákos-dunyhás ágyait. Azon sült ki vasárnap a cérnametélt számára kisodort tésztából elcsent kis darabka... annak a szélét lehetett smirglivel fényesíteni - fontos dolog volt a szomszédok előtt. Minap táttam egy boltocskában fekete kályhaport, eszembe jutott, vízes kefét belemártottuk, s a majdnem kihült kályhatetőt - a lábasok helyét, a karikákat - szép feketére festettük.

    A sparhelyten végeztük a fizikai kíérleteket nagyobbként - krumplitalpon hurkapálca, annak a tetején gombostű tartotta a papírból kiszabott felszálló melegtől forgatott csiga...

     

    ... szerintem csak mi, akik ezen a fórumon találkozgatunk tudnánk egy kötetnyi novellát írni, amiben kitüntetett szerepe van a sparhelytnek :)

     

    Jujj de jó, hogy felidézted, gondolom Zsókát is meg fogja indítani :)

    előzmény:
    zsebibaba50 (2315)
    2013-02-17  14:27
  18. 2013. február 18. 13:482318.

    Sziasztok!!!

     

    Tündériek a gyerekek , nagyon szép hóembert épitettetek.......aranyos a meseválasztás története!!!

     

    Bizony -bizony nekünk is volt sparheltünk mi tüzeltünk illetve én mert a bátyám 8 évvel volt öregebb és neki már más dolga volt. Ízik csutkával/ez a kukorica szára volt amiről a levelet a tehenek már leették/ezt kis darabokra kellet vágni és úgy tűzre tenni , vagy morzsolt csutkával a kukorica csőről mikor lehántottuk a szemet a csutkával tüzeltünk. Ez jó volt mert sokáig égett nem kellet örökké rakni, ott ülni a konyha ajtóba. Az én Édesanyám a platot is fényesre súrolta a smirgli papirral. Mikor nagyobb voltam nekem kellett surolni-- juj de utáltam !!!A sparhelt szép virágos volt és rá volt irva hogy Salgótarján. Valamelyik nap láttam egy ugyanolyat mint az én Édesanyámnak volt-- valamelyik hagyományőrző műsorban.

    De a praktikerbe is láttam mostanába -- mióta ilyen szegény az ország---ezzel füteni is lehet, és a kaja is megfő. Csak elgondolkoztató hogy tud a e a mai szegény ember 70- ezer f ot adni érte, akkor mikr kenyérre is alig van sok családnak-- sajnos.

     

    Már megint elkalandoztam-- mint irtad Adiemus-- ezeket juttatta eszembe a sparhelt-- mi igy mondtuk.

    A szobába meg kemence volt és Anya befütött az izik csutkával és nagyon jó meleg volt , és én még aludtam a sutba!!!!

     

    Nekünk még tehenünk is volt bár én nem tanultam meg fejni sose, de a friss meleg tejet ma is nagyon szeretem-- a szomszédból hordjuk most is-- igazi tejet!!!!

     

    Puszi mindenkinek... Vigyázzatok magatokra. 

    előzmény:
    Adiemus (2312)
    2013-02-14  20:17
  19. 2013. február 19. 14:482319.

    Sziasztok!

     

    Látom szorgalmasan írtatok, valóban sokmindent eltudunk mesélni a multunkból. 

     

    Kedves Adiemus! Teljesen hasonló volt a gyerekkorunk, esetleg egy-két tárgyat kivéve, vagy mást használva helyette.

    Sohasem felejtem el azokat a hideg dunyhás ágyakat, - amíg nem feküdtünk bele - még mindíg libabőrös leszek ha rá gondolok. Nálunk a kisebb méretű téglától a fedőig, minden át lett melegítve a sparhelyton,. hiszen ez melegítette fel az ágyat jól tudjuk. Szinte vacogtunk, ahogy lefeküdtünk, reggel szintén a dermesztő hideg szobába felkelni nem volt szívmelengető, mivel csak a konyha lett fűtve. Már nem emlékszem pontosan, hogy hány évre rá került kályha a szobába is, ami még abban az időben is csak jóformán estére lett befűtve. Ma sokkal több a beteg, mi akkor nem kaptunk sem tüdőgyulladást és más betegséget se nagyon a gyerekbetegségeken kívül. Juj de sokat tudnánk mesélni erről a korszakról. Nálunk például a szoba is földes volt, később kapott linóleumot. Egy szoba konyhás lakásban éltünk hatan, vagy esetleg heten, ha néha a nagyszülő is ott aludt.

    Ismeritek a felcsúti Puskás Ferenc Akadémiát, legalábbis hallásból biztosan. Nos mi itt éltük le jószerivel a gyerekkorunkat. Az én Anyukámnak minden évben volt 20 libája, ezeket a libákat itt legeltettük, mi gyerekek voltunk megbízva evvel a feladattal. Gondolhatjátok mennyire útáltuk őket, de nem sok vizet zavartak, mert más gyerekek is ugyanezt csinálták mint mi. A libák összekeveredtek, mivel mi közben játszottunk. Volt amikor sovány libát vittünk haza, szegény anyánk ki is akadt,amiért nem figyeltünk az állatokra, de egykettőre rájött és megtörtént a csere. Rengeteg élményünk volt ezen a helyen. Sokmindent meg kellett csinálnunk gyerek fejjel is, még libát is tömtünk, hiszen a mamánk dolgozott, és amikor elfoglalt volt helyette mi vettük át a feladatot. Azért sem voltunk elveszett emberek sohasem.

     

    előzmény:
    Adiemus (2317)
    2013-02-17  19:06
  20. 2013. február 19. 14:522320.
    A mondandómat sajnos nem tudom befejezni, mert vacakol a net, de folytatom majd. Szép napot nektek, vigyázzatok magatokra puszi
  21. 2013. február 22. 14:572321.

    szép délutánt

    -jelentkezem hogy  vagyok -

    -itt  délbudán   reggel óta szakad a hó ismételten -  

     

     

  22. 2013. február 24. 00:142322.

    ... ma málunk is esett közel 10 cm, de "elűztűk a telet" :)

    >itt a bizonyíték

  23. 2013. február 24. 18:192323.

    Kedves Kislányok!

     

    Gabika karácsonyra tőlem szuflécsészéket kapott, bár akkor csak sejtettem, hogy mire is való, de elhittem volna kocsonyás tálkának is - igaz kicsinyeltem volna.

    Na ma csokis szuflét csináltam - gyerekek "segítettek" - nem is lett rossz :)

  24. 2013. február 24. 18:222324.
    ... lehagytam egy képet a fölösleges ismétléssel
    előzmény:
    Adiemus (2323)
    2013-02-24  18:19
  25. 2013. február 25. 13:272325.

    Sziasztok!

     

     

    Hétvégén itthon volt az egyik fiacskám a barátnőjével, nagyon-nagyon jó volt, ma hajnalban utazott vissza, nagyon tartalmas napjaink voltak.

     

    Ma megint elvittük a kutyust sétálni, igazán kellemes idő van, csak ez a borús égbolt, no mit is mondjak nem szeretem, nagyon várom a napot.

     

    Adiemus megnéztem a télűző kisfilmet. Gratulálni tudok nektek, annyira jól elvannak a gyerekek, nagyon összetartó kis csapat vagytok. Öröm volt nézni, ahogyan a picik és a nagyok együtt alkottak. 

     

    A süti majd legközelebb mégjobban sikerül és magasabb lesz. Olyan édesek ahogyan figyelik, mikor hül ki és mikor falhatjuk be. A gyerekeknek teljesen mindegy hogy feljött-e a sütemény teljesen, avagy nem. Náluk nem ez a lényeg.

     

    Kellemes napot kívánok mindannyiótoknak!!!!

  26. 2013. március 4. 19:272326.

    Puszi mindenkinek!

    !

    Bekukkantotam olvastam, megnéztem a gyerekeket és a sütiket is. Most nem igazán vagyok jól de majd jövök ha jobban leszek és irok egy csomo csacsiságot nektek.. Puszi...

    előzmény:
    zsebibaba50 (2325)
    2013-02-25  13:27
  27. 2013. március 5. 18:302327.

    Sziasztok!

     

    Én is bekukkantok egy kicsit! Zsókám remélem nem betegszel meg. A környezetünkben is elég sok beteg van, főleg az iskolákban. 

    Vigyázz nagyon magadra, puszi

     

    Szép estét kívánok Erzsikének és Adiemuséknak is!  

  28. 2013. március 5. 20:002328.

    Szeretettel gondolok mindannyiotokra .

    -Jobbulást   a betegeknek -

    -Mi szerencsésen  még megusztuk  az átmeneti betegségeket -

    Ma  nagyon szép idő  volt kicsit többet voltunk a szabadba  .

    -Megnéztem a képeket  Mariskárol  Lacikárol na meg a  jó  kis süteményröl   és a videot   is   elnézegettem .

     

    vigyázzatok magatokra

     

     

  29. 2013. március 6. 18:472329.

    - Tudod kibe szerelmes Bíborka meg a Julcsi?

    - Na kibe, Lacika?

    - Hát belém, meg a FehérMárkba, meg a a Botiba!

     

  30. 2013. március 15. 09:502330.

    Nagyon cukik, imádnivalóak a gyerekeitek!

     

    Sziasztok!

     

    Nem tudom mi újság lehet felétek. Mi teljesen behavaztunk, közlekedés nincs a városban, de a környékünkön sem. Nagyon sajnálom akik az útakon kintragadtak. Elmondhatjuk, hogy most van az igazi tél.

    Vigyázzatok nagyon magatokra, mindenkinek puszi!

    előzmény:
    Adiemus (2329)
    2013-03-06  18:47
  31. 2013. március 16. 11:202331.

    Sziasztok!!!

     

    Aranyosak a gyerekek!!!Láttam a húsvéti kívánságokat is!!

     

     

    Jaj ez a tél!!!!

    Itt is méteres a hó , tegnap Papa egész nap takaritotta a szél meg hordta vissza. 

    De ugy látom hogy tifelétek Marika most nagyon rosz a helyzet. 

    Donát is elindult hazafelé tegnap , most Győrnél állnak az autópályán. 

    Nagyon idegesek vagyunk hogy mikorra fog hazaérni-- Mondtuk pedig hogy ne induljanak haza csak 1-2 nap mulva.. de hát szerettek volna minél hamarabb itthon lenni. Remélem hogy szerencsésen hazaérnek.

     

    Kicsit vacakul voltam a multkor, nem is a nátha hanem inkább a szivem vacakolt. De most jól vagyok. 

     

    Adiemuséknál is katasztrofális a helyzet ahogy a TV-ben látjuk.

     

    Bizony a dunántulra most nagyon rájárt a rud.. de remélem hogy már nem fog sokáig tartani a tél.

     

    Csak a sok eső miatt nehogy már meg az árvizzel kinlodjunk  a tavasszal. 

     

    Vigyázzatok magatokra reméljük nem soká javul a helyzet.

    Gondolom hogy Erzsikééknél se jobb a helyzet.

    előzmény:
    Adiemus (2329)
    2013-03-06  18:47
  32. 2013. március 16. 19:292332.

    Sziasztok!

     

    Hála Istennek haza jött Donát, szerencsésen, fáradtan, éhesen. A autópályán rekedtekkel 10-15  órán keresztül senki nem foglalkzot, nem igaz hogy ellátták őket. Csak azokat akik be tudtak menni valami melegedőbe!

    sajnos ez volt a helyzet az utakon. 

    Mostmár minden rendben itthon vannak.

    előzmény:
    zsebibaba50 (1)
    2009-10-19  11:37
  33. 2013. március 16. 22:182333.

    Szervusztok!

     

    Szerencsésen tul vagyunk ezen a pár  havas szeles hideg napon .

    Az elmult héten szerdán lenn voltunk balcsin egész nap a kertbe boklásztunk kellemes idő volt  és másnapra   jött  a  havazás .

    Jol  kiszámoltuk a dolgokat   azért mentünk le mert még volt  pályamatricánk 15-ig   .

     

    A hónap végén kell menjek megint   nagy labor vizsgálatra   és április 5-én pedig a leletekkel a korházba remélem  az eredmények  elfogadhatóak lesznek ,mivel  ebbe  az összevissza  időbe  nagyon nehezen tudom a cukrom kordába tartani . Sajnos  nagyon  érzékeny vagyok az időválltozásokra .

     

    Vigyázzatok magatokra .

     

     

  34. 2013. március 17. 21:392334.

    Kedves Marika!

     

    Gyönyörű idő volt mifelénk (is), de senki sem maradt ki ebből az "ajándékból". A Balaton parton a szél mintha ezer borotvával círógatott volna - még perceket sem lehetett kibírni, a szél a legkisebb réseken is be tudott hihetetlen mennyiségű havat hordani. Emlékezetes lesz, s nem is vette az ország komolyan

    előzmény:
    zsebibaba50 (2330)
    2013-03-15  09:50
  35. 2013. március 19. 14:532335.

    Kedves Adiemus!

     

    Nagyon boldog névnapot kívánok neked, jó egészséget és sok-sok boldogságot!

  36. 2013. március 19. 14:582336.

    Emlékezetes lesz bizony ez a mostoha időjárás. Nagyon sajnáltam azokat az embereket, akiknek részük volt ebben. A véleményemet nem rejtettem véka alá én sem. Ami viszont nagyon jól esett, hogy összefogtak az emberek. Már azt gondoltam semmilyen érzés nincs senkiben sem, de tévedtem. Most megmutatták mire képesek, és bizony van összefogás.

     

    Hogy vannak a gyerekek?

    előzmény:
    Adiemus (2334)
    2013-03-17  21:39
  37. 2013. március 19. 18:302337.

    Szia Zsókám!

     

    Elképzelem mennyit idegeskedtetek Donát miatt. Látod Ő is megerősíti azt, hogy ki törődött vele és a többiekkel. Hányingerem van, amikor azt hallom, hogy minden megtettek és időben. Hülyének néznek ezek mindenkit, no de leállítom magam, nem szeretnék belemélyedni.

    Örülök, hogy azért nem történt komolyabb baj.

     

    Remélem jól vagy! Én is járok most kezelésre reumatológiára, mivel a jobb karom már régóta fájdogál. A röntgen kimutatta, hogy a jobb karban a lágy részeknél meszesedés van, ez okozhatja a fájdalmat. A torna egészen jót tesz szerintem, kapok még egy elektromos kezelést a derekamra és a nyakamra is. Hiába elkopunk, de még örüljek én is neki, hogy ennyi a probléma. Mindenesetre itthon is tornáztatni fogom.

     

    Látod azt hittük kitavaszodik, a hóesés előtt már kapirgáltam a kertben és bizony jól esne már mozogni is, nagyon unom már a bentlétet.

    Gondolom Te is nagyon várod már a tavaszt.

     

    Vigyázz magadra, sok puszi!

    előzmény:
    mamampapam (2332)
    2013-03-16  19:29
  38. 2013. március 19. 18:352338.

    Szia Erzsike!

     

    Úgy látszik ezek az időjárás változások befolyásolják az egészségügyi állapotokat. Vigyázz magadra!

     

    Kicsit korán álltatok neki ti is a kertészkedésnek, de olyan jól tud esni a szabadban való tartózkodás a bezártság után. Reméljük hamarosan kint lehetünk.  Szép estét nektek!

    előzmény:
    er54 (2333)
    2013-03-16  22:18
  39. 2013. március 25. 13:232339.

    Sziasztok kedves Topiklakók!

     

    Remélem jól vagytok és senki sem beteg! Mi tegnap összefagytunk, elmentünk Bábolnára a Sonkafesztiválra, ott vettük meg a Húsvéti sonkát. Reggel mentünk és bizony lefagytunk minusz 6 fok volt, a férjem aki nem fagyos, még Ő is fázott. Nem sok időt töltöttünk ott pedig volt kirakodó vásár is, a festményeket amiket kivittek megnéztük, igaz épületben volt, de kellemetlen hőfokkal. Ilyenkor legjobb a jó meleg lakás.Ma is nagyon borús az idő, reménykedjünk azért benne, hogy hamarosan ránktalál a tavasz.

     

    Kellemes napot mindenkinek!

  40. 2013. március 30. 12:072340.

     

    Áldott Húsvéti ünnepeket   kivánok szeretettel  .

    Erzsike

     

                  

  41. 2013. március 30. 19:042341.
    Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek!
  42. 2013. Április 2. 18:482342.

    Jöhetne már a tavasz   sajnos itt megint  esik  .

    Remélem mindannyian jol vagytok  és  kellemesen telt az ünnep.

     

     

  43. 2013. Április 3. 19:552343.

    Kedves Kislányok!

     

    Gyerekek néha elvonulnak (no persze előtte jól kiveszekedik magukat), s egy ilyen elvonulás után Lacika előállt egy saját receptjével. Maga találta ki, írta le - középső csoportos.

    Azóta már elkészíthető méterűt is tervezett, de csoki mindegyikben van:)

  44. 2013. Április 4. 17:412344.

    Sziasztok!

     

    Rég jártam erre de azért sokat gondoltam Rátok , és a másik portálon olvastam ám Rólatok. Láttam a Lacika receptjét is,/nagyon okos kisfiu/ és a Mariska nyelvecskéjét is. 

    Bokros t eendőim vannak mostanság: elmentem a rheomatologushoz és kiirattam 15 kezelést- 2 naponta járok, masszázs-víz alatti torna-iszap és a medence fürdö. Így aztán ebéd után nincs pihi hanem irány a fürdő !!

    Közben Pistikémék szabin vannak és dolgoznak a házuknál, a Papa irányitásával, én pedig itthon főzöm az ebédet a dolgozóknak.

     

    Itt is nagyon hideg van, napok óta esik az eső és sok kertben áll a víz. Nálunk hála Isennek nincs , de a város laposabb részén bizony áll a víz.

    De látom a Tv-ben hogy minden fele áradnak a folyok. Jósolják hogy nagy drágaság lesz az idén /mintha eddig nem lett volna/ .

     

     Remélem nemsoká kitavaszodik már, bár azt mondják hogy az idén még tavasz sem lesz mert rögtön jőn a nagy meleg.

    De sajnos még mindig fütenünk kell, és elérhetetlen messze van a meleg.

    Puszilok mindenkit, vigyázzatok magatokra.

     

    előzmény:
    Adiemus (2343)
    2013-04-03  19:55
  45. 2013. Április 11. 12:572345.

    Legyen szép napotok  itt gyönyörü idő van  az elmult napokhoz képest .

     

     

  46. 2013. Április 15. 17:422346.

    Sziasztok!!!

     

    Itt is csodálatosan szép tavaszi idő van!!!!

     

    Megkezdtem a virágok ültetését , a muskátlik már az ablakban vannak, ill amit átteleltettem is kinn vannak már a filagóriában.

    Tegnap aztán alapsan el is fáradtam, közbe meg járok a fürdőbe is minden másnap, igy aztán nem unatkoom mostanába. Várom a fiamat haza a hónap végével. A Papa is volt már pecázni-- eredményesen, 3 szép pontyot fogott.

    Remélem mindenki jól van !!

    Sok-sok puszi további szép napokat kívánok mindannyiónknak.

    előzmény:
    er54 (2345)
    2013-04-11  12:57
  47. 2013. Április 23. 16:122347.

    Sziasztok!

     

     

    Mostanában ritkábban jövök én is. Mivel beköszöntött a jó idő mindenkinek jobban megvan az elfoglaltsága és kevesebbet ül a gép előtt. Nagyon vártuk már a jó időt, ami hála az Égnek bekövetkezett. Kertészkedek egyfolytában, a muskátlikat és az egynyári virágokat elültettem, füszernövényeket vettem, talán sikerül a balkonládában életben tartani.

     

    Sokat vagyok kint a szabad levegőn, annyit tartózkodom csak a lakásban, amíg a benti teendőimet ellátom.

     

     

  48. 2013. Április 23. 16:192348.

    Zsókám!

     

    Gondoltam, hogy ezerrel beveted magad a kerti teendők sorába.

    Írod, hogy kezelésekre jársz, kívánom hogy javítson az állapodoton.

    Nekem letelt a 15 alkalom, de ugyanúgy fáj a kezem, mint előtte. A nyakamnak és a derekamnak viszont nagyon jót tett a torna és a kezelés. A jobb vállam meszes lett, ez okozza talán a problémát.Hiába megy az idő felettünk, de még mi ne szóljunk egy szót sem, hiszen egészségesek voltunk. Olyan szomorú,  hogy a fizikoterápiás kezeléseken rengeteg a mozgásszervi beteg, ráadásul a legtöbb fiatal, vagy jóval fiatalabb mint mi.

     

    Nagyon jó, hogy jöhet a kisfiad "irigykedem" no de ezt nem komolyan írtam tudhatod.

     

    A férjecskéd akkor beindult a pecázással, jó kapást.

     

    Erzsike: remélem jól vagy Te is, talán lent vagytok a Balatonnál.

     

    Adiemus: Jók a programjaitok, gratulálok. Lacika imádnivaló, nem csalódtam benne. Jól vannak a gyerekek? 

     

    Most megint eltűnök a gép elől, mindenkinek kellemes hetet kívánok!

     

    előzmény:
    mamampapam (2346)
    2013-04-15  17:42
  49. 2013. május 4. 13:242349.

    Sziasztok!!!

     

    Bekukkantok. ..Nagyon elfoglalt vagyok, itthon van a fiam a vejem is és sok -sok programot szerveztünk- szervezünk, nagyon boldog vagyok most.

    Sokat gondolok ám Rátok is-- majd jövök. 

     

    Vigyázzatok magatokra.

     

    Adiemus-Gabika---Sok sok puszi az egész családnak!!

     

    Marika-Erzsike-- sok puszi-- vigyázzatok magatokra.

    előzmény:
    zsebibaba50 (2348)
    2013-04-23  16:19

Címlap

top