Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hallássérültek ide!

Bbohar
Létrehozva: 2009. október 7. 13:09

Sziasztok, szeretném, ha lenne egy ilyen hely, ahol a hallásproblémákkal küzdők megoszthatnák egynmásssal örömüket, bánatukat tapasztalataikat.

 

Írhatnánk, Irhatnátok ki hogyan, hány évesen, milyen fokon szembesült a problémával, írhatna hozzátartozó, ki hogyan holdja meg a hétköznapokon, miből ered, jó orvosok, műtét vagy hallókészülék, milyen munkát végezhet egy hallássérült, mit érdemes tanulnia, hol tud elhelyezkedni, milyen támogatások járhatnak neki, milyen kínos helyzeteket élt át, ha átélt a problémája miatt, ki hogyan dolgozta fel lelkileg. Szerintem sokat tudnánk egymást segíteni tanácsokkal. (azt hiszem egyelőre nem én)

 

Magam kb. 8 éve huszonévesként döbbentem rá nagyothallásomra, egyelőre se műtétem se hallókészülékem nem volt, enélkül élek, kevés nehézségem volt vele, de azért volt. Mostanában viszont egyetemet kezdtem itt komoly gondjaim vannak, és sürgősen át kell gondolnom mindent, lépnem kell.

  1. 2009. október 29. 10:5351.

    ".Azt a mindenhol villogó csengőt,azt viszont beszerezném,csak nem tudom hol lehet."

    Utána nézek, és megírom. Láttam, mer, a tanulóink korábban megkapták közgyógyra. Ebben az a disznóság, hogy az is kapott, aki sosen használja, mert élete végéig intézetis lessz, mert önálló életvitelre alkalmatlan.

    Úgy is, kell nekem ébresztőóra.

    Az orvosi engedélyezést is körbejárom.

    előzmény:
    anita222 (45)
    2009-10-28  17:12
  2. 2009. október 29. 09:3450.

    Biztosan akad olyan is akinek jól sikerült a műtét, reméljük bekukkant majd ide. Én eddig egyetlen ilyenről hallottam. EL tudom képzelni, hogy egyszer rászánnám magam, ha mondjuk már hallókészülék sem segítene, és minden reményem odalenne, amikor a műtét már nem ronthatna. De most, amikor még hallókészülék nélkül is jól vagyok (ami fura az audiológiai eredményhez képest) ha nem járok iskolába, addig nem kockáztatnám a meglévő hallásomat.

    Szeretném ha mág jönnének sokan és mesélnének magukról.

    A neten bogarászva sok pozitiv, erőt adó példát találtam:

    E bog szerzője pszichológiát végzett hallássérültként és pszichológusként dolgozik:

    http://hallokas.freeblog.hu/

    Itt van róla:

    http://lorim.freeblog.hu/archives/2009/05/27/Sando r_Eva/

     

    Ő pedig nylevszakon diplomázott hallássérültként:

    http://hallogatom.blog.hu/

     

    Ha jól olvasom ő pedig egy nagycsaládos családanya:

    http://hallatlan.blog.hu/

    előzmény:
    anita222 (48)
    2009-10-28  19:16
  3. 2009. október 28. 20:1449.

    Hááát ... ez elég komoly.

    Ha nem muszáj és félsz a komplikációktól, akkor inkább hordjál készüléket.  Én úgy vagyok bármi ilyennel, hogy jobb készülékkel, mint még rosszabb hallással!

    Ez a műtét többet árt, mint használ... b@sszus!

    Készülékre voksolok, de ez úgyis a te döntésed!

     

    előzmény:
    Bbohar (47)
    2009-10-28  18:57
  4. 2009. október 28. 19:1648.

    Teljesen érthető!  Igy már nem csoda,hogy nem vállalod a műtétet.

    Marad a készülék! 

    előzmény:
    Bbohar (47)
    2009-10-28  18:57
  5. 2009. október 28. 18:5747.

    Az orvos, 2001ben elmondta nekem, hogy veszélyes műtét és az eredmény nem biztos, lehet az is, hogy a műtét nem változtat, de az is, hogy még rosszabb lesz, teljes süketség tőle.

    Amikor anno rákerestem az otosclerosis szóra egy segélykérést találtam mindenfelé, egy férfi akit megműtöttek és a műtét óta nagyon nagyon erős állandó fülzúgása van, utána újra megműtötték de nem tudták megszüntetni neki.

    Később még több embert ismertem meg közvetve, akiknek a műtét nem segített.

    Mellesleg még pl. itt is olvasható mivel járhat a műtét:

    http://www.vitalitas.hu/?ctype=3&todo=bet&id=5&showbet=587

     

    A kezelés komplikációiIntraoperativ szövődmények: dobhártya-perforáció; a chorda tympani sérülése: az ízérzés és nyálelválasztás zavara; az incus dislocatiója, luxációja, hosszú szárának törése; a stapes-talp egészének vagy darabjainak beesése a vestibulumba; profúz perilympha- ill. liquor-folyás; vérzés: mucosából, ritkán a. stapedia persistensből; protézis beesése a vestibulumba; a belsőfül sérülése; a n. facialis sérülése. Postoperativ komplikációk: sensorineuralis halláskárosodás (különböző fokú, irodalmi adatok szerint 0,2-10%-os gyakoriságú); perilympha-fistula; reparativ granuloma képződése; a protézis elmozdulása, migrációja; serosus ill. gennyes labyrinthitis; tartós bizonytalanság-érzés, szédülés, fülzúgás; cholesteatoma-képződés. Speciális forma kezeléseJuvenilis otosclerosisban az aktív stádiumban lévő, erősen vascularisált gócok, a megvastagodott és hyperaemiás nyálkahártya igen zavaró vérzést eredményezhet. Legtöbbször a talp is megvastagszik, mely tovább nehezíti a műtétet. Aktív stádiumban lévő folyamat esetén sok szerző gyógyszeres előkezelést javasol. Megvastagodott stapes-talp ill. az ovális ablak obliteratiója esetén a talpat fúróval annyira el kell vékonyítani, hogy lehetővé váljék megfelelő méretű nyílás készítése piston számára. Ezekben az esetekben meglehetősen nagy az esély a manipuláció következtében kialakuló sensorineurális halláskárosodásra (az esetek kb. 4%-ában). Gyakori az ovális ablak ismételt elzáródása a műtét után, ezért a műtétet követően gyógyszeres kezelés javasolható. Szűk stapes-fülke esetén, melyet a canalis n. facialis prominentiája okoz, jelentősen megnő az arcideg sérülésének veszélye. Ilyenkor – esetenként a fülke promontoriális irányba történő tágítása után - pistont szokás alkalmazni. Az a. stapedia persistens kivitelezhetetlenné teheti a műtétet. Finom bipoláris csipesszel esetleg koagulálhatjuk az eret, de ez meglehetősen veszélyes a n. facialis közelsége miatt. Megkísérelhető a talp részleges eltávolítása az ér mellett és piston alkalmazása. Manipuláció közben azonban profúz vérzés léphet fel, mely károsíthatja a belsőfület, a vérzés csillapítása során pedig megsérülhet az arcideg. A reoperációk nagy tapasztalatot igényelnek. Igen nagy a belsőfül sérülésének veszélye: ebben a beteganyagban 3-20% -ban jelentősen károsodik a hallás
    előzmény:
    anita222 (45)
    2009-10-28  17:12
  6. 2009. október 28. 17:1446.
    Jaj,annyit írtatok ma,legszívesebben mindenki hozzászólására reagálnék valamit,csak félek unnátok olvasni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. október 28. 17:1245.

    Sziasztok!

     

    Nem értem,ha lehet műteni. akkor miért nem csináltatod meg?Ez inplantátum beültetés lenne? Mert azt csak teljesen siketnek teszik be,úgy tudom.

    Ha engem lehetne műteni,akkor már régen kés alá feküdtem volna, sőt már voltam is 1x,mert a doki talált az orrgaratomban egy gennyes gócót 13 éve,és azt mopndta lehet,hogy attól nem hallok.Megműtöttek ,sajna utána még rosszabb lett a hallásom és elküldtek hallókészüléket csináltatni.Én 100 km-re lakom Bp-től,akkor a környéken nem foglalkoztak ilyenekkel sehol.A főnököm annak idején azért akart kirúgni a mhelyemről,mert sokat hiányoztam ez miatt.Sajnos Bpre-elmenni egy teljes napba került,mivel nem volt autóm.Az akkori készülékemet 10 évig hordtam és nagyon szerettem, de sajna a mostani hallásomnak már nem volt jó és már a javítását sem vállalták,mivel nem tb-re vettem.Jó vicc,mert nem adott rá a tb támogatást. Akkor került darabja 100E Ft-ba.Teljesen eladósodtam,két pici gyereket egyedül nevelve,gyerektartás nélkül, de muszáj volt megvennem,hogy tudjak dolgozni.Most is muszáj dolgoznom, de én alig várom hogy hazaérjek és kivegyem.Ha van lehetőség,akkor inkább műteni kell sztem.

     

    A család hozzáállásáról csak annyit jegyeznék meg,hogy az én családommal semmi gond nem volt és nincs is.A húgomnak volt több,mert teljesen lekezelte a férje és az anyósa is ez miatt,egészen addig míg anyám jól ki nem osztotta őket.Azóta nem bántják azért,mert siket.Mintha az ember direkt nem hallana! Ez már kész röhej.

     

    Ébresztőóra nekem ne m kell,mert a férjem ébreszt reggel.Azt a mindenhol villogó csengőt,azt viszont beszerezném,csak nem tudom hol lehet.

     

    Nagyon örülök,hogy ilyen sokan írtok ide és hogy hallók is írnak annak pláne.

     

    Anita

     

     

    előzmény:
    Bbohar (41)
    2009-10-28  15:14
  8. 2009. október 28. 16:4644.

    " ilyenkor és bepárásodik a készülék."

    Én, páraelszívó tablettát rakok kiürűlt gyógyszer db-ba, éjszakára bele teszem a hallókészülékem.

    Ez mindenkinek érdemes csinálni, mert a hamarabb megrozsdásodnak a hajszálvékony huzalozások, és tönkre megy.

    Más!

    A Rákóczi tér fele menet (Blaha felől) jobb oldalon van 1 hallókészülékes bolt. Ott a legolcsóbb az elem.

    800 Ft 6 darab. Nekem pici kell.

    előzmény:
    kisabonyi (43)
    2009-10-28  15:54
  9. 2009. október 28. 15:5443.

    Mivel nekem készülékkel kell élnem, sajnos sokszor tapasztaltam, hogy a készülékem meghal egy picit, amikor sokat túrázom, mert a fülem is alig szellőzik ilyenkor és bepárásodik a készülék.

    Tud valaki nekem erre egy olyan megoldást találni, hogy azt másnap tudjam gond nélkül használni???

    Mert kell pár nap sajnos, amíg helyrerázódik szegény!

     

    Köszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. október 28. 15:3642.
    Köszönöm, Bonca, már utánanéztem. Bocsásd meg, hogy tudatlanságommal zavartalak.
    előzmény:
    Bbohar (41)
    2009-10-28  15:14
  11. 2009. október 28. 15:1441.

    Köszi a válaszodat.

    Valóban kicsit ideges vagyok. 2001ben elég lelki krízis volt, de végül félretettem, mert reménykedtem, hogy mégsem otosclerosis.

    Azért nem akartam, akarok műtétet, mert akkor még nem volt semmi probléma amit a hétköznapokban tapasztaltam volna a hallásom miatt, a műtét veszélyes, több rossz eredményről tudok sajnos, mint jóról. Készüléket is azért nem akartam, mert nem okozott problémát a hallásvesztés.

    Köszönöm a türelmedet. Jövő héten megyek vissza az eredménnyel az orvoshoz addig csak pörgetem magam, ilyen vagyok, de igyekszem, és sokat segít, amiket írtok.

    előzmény:
    kisabonyi (39)
    2009-10-28  15:00
  12. 2009. október 28. 15:0540.
    Bbohar, mondd, kedves, miből áll egy ilyen vizsgálat? Mi alapján jelentik ki, hogy ez otoclerosis? Mivel lehet kimutatni? Valamiféle műszer van hozzá?
    előzmény:
    Bbohar (10)
    2009-10-26  14:54
  13. 2009. október 28. 15:0039.

    És amikor elmentél ahhoz a bizonyos dokihoz 2001-ben, akkor ő mit mondott? Miért nem kértél készüléket? És miért nem műttetted meg magadat? Nem értelek.

    Először is ajánlhat az audiológus, ha van nála készülék, akkor megmutatja, milyen lenne jó neked. Ha pedig nincs, akkor elküldhet szaküzletekbe, ahol megnézik, hogy mit tehetnek érted!

    A TB támogatás nem tudom most milyen, de nekem, amit ajánlottak 2 hónapja, 60000 Ft darabja úgy, hogy ez a támogatott készülék 30 %-a a teljes árnak, amit nekem kell kifizetni.Sajnos nekem nincs ennyi pénzem.

    Figyelj, ne írjál butaságokat, mert látom elég idegesnek tűnsz.

    Ha meglesz a készülék, akkor fokozatosan kell használnod, hogy megszokjad a hangokat. Nekem fel sem tűnik a gépiesített hang, talán azért, mert nem hallom elég rendesen.

    Fogsz vele hallani, nem is akárhogy!

    Majd meglátod, milyen készüléket adnak neked!Kivehető persze!Én be is halnék, ha nem vehetném ki!

     

    Nyugi!

    előzmény:
    Bbohar (38)
    2009-10-28  14:34
  14. 2009. október 28. 14:3438.
    2001ben  lettem nagyothalló kb. akkor nem vállalkoztam a műtétre és hallókészüléket sem kértem, anélkül élek, mostanáig is. Egész jól működik így az életem. Most, ahogy elkezdtem az egyetemet (MA képzés)  lett kínos, hogy az előadások, szemináriumok egy részét nem hallom (van tanár akit teljesen jól az utolsó padból is, másnak egy szavát sem) így mentem el 2001 után újra orvoshoz, ezúttal azért, hogy mihamarabb kapjak hallókészüléket. Most ott tartok, hogy voltam orvosnál, ő küldött audiológiára, az megvan, jövő héten megyek vissza az eredménnyel orvoshoz. Gondolom (remélem) ő majd felírja a készüléket, vagy ajánl egy helyet? Nem tudom mit reméljek. Ezek szerint azt ne nagyon, hogy ebben a félévben már hallani fogok vele, vagy egyáltalán meglesz? A TB támogatás hogy működik? Mennyi időre mennyit adnak? Megfájdul a fejem? Fűlzúgás?? És ki lehet venni? Mert ha tényleg gépi hang akkor legszivesebben a suliban hordanám itthon nem. Vagy az rossz a fülemnek? De itthon, a környéken, a személyes beszélgetések során okénak érzem, bármilyen vacak is az eredmény. Más nincs olyan itt akinek otosclerosist mondtak? Nekem valszeg az, bár ne az lenne, úgy reménykedtem.
    előzmény:
    kisabonyi (37)
    2009-10-28  13:04
  15. 2009. október 28. 13:0437.

    Bbohar,

     

    mondd csak, az egyetemen milyen gondjaid vannak?

     

     

    Ha még nem volt hallókészüléked, akkor ahhoz nagyon sok türelemre van szükséged. A hangoktól megfájdul a fejed, fülzúgás ... stb. Ez olyan, mint amikor valaki először hord szemüveget. Meg kell szokni mindent, de csak lépésenként.

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  16. 2009. október 28. 11:4836.

    Láttam olyan ketyerét, amit több helyre be lehet huzalozni. Tehát, amikor kopogtatnak/csengetnek az ajtón, mindenütt villog a lámpa.

    Mondjuk az én rozoga lámpámat használom olvasó lámpának is. Úgy, hogy megcsináltatom a mutatóit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. október 28. 11:3835.

    "Ha én ezt mondanám egy ügyfélnek,akkor azt kérdezné,hogy mi a csudának dolgozom pont itt, ahol a kommunikáció elsődleges."

    Próbáld ki.

    Nem hiszem, hogy "..." így történne. 1x, 1x biztos. 

    előzmény:
    anita222 (24)
    2009-10-27  17:49
  18. Torolt_felhasznalo_669770
    Torolt_felhasznalo_669770
    2009. október 28. 10:4134.

    Kedves Hallássérültek!

    Nagyon szépen kérlek benneteket, ne tegyétek zárttá. Vagy legalább maradjon olvasható.

    Sokkal többen érintettek valamilyen mértékben, mint ahányan írnak, és legalább tájékozódnak a segítségetekkel.

    Nekem is van egy 45 éves barátnőm, aki féloldalon nem hall, gyerekkori baleset révén. Most ajánlottam neki, hogy barátkozzon a hallókészülék gondolatával, mert azt vettem észtre, egyre hangosabban beszél társaságban.

    Idősödve előbb-utóbb csaknem mindenki közel kerül ehhez a problémához, nekik is segíthet a topikotok.

    Köszönjük, ha megmarad az olvashatóság, és sikeres mindennapokat kívánok nektek a hallók között is. M.

     

    előzmény:
    Bbohar (12)
    2009-10-26  19:13
  19. 2009. október 28. 08:3933.

    Nem, azt a siketeknek ajánlják, vagy annak, aki hallókészülékkel nem hall.

    Neked, ha jól olvastam műtéttel kell megoldani a helyzetet.

     

    Hogy miket lehet dolgozni rossz hallással? Hát, inkább mit nem?

    Olyan szakmát válasszon az ember, amiben nem kell a fülét használnia, gondolok itt a telefonos munkákra. Ez mindig attól függ, hogy hogyan tanultál meg kommunikálni, hogyan viszonyulsz az emberekhez, a helyzetekhez és magadhoz, az állapotodhoz.

     

    Én hallok, mert megtanultam hallani, a beszédemben nincs semmi szokatlan, sokan nem is gondolják, hogy hallássérült vagyok, mégis sokszor visszakérdezek, mert ha pl. többen vagyunk, akkor nem mindig értem a másikat a mellékzajok miatt sem.

    Mivel csak a bal fülemet használom, az embereknek feltünik amikor jobban elfordítom a fejemet. Nálunk is megszokás és mások is tudják, hogy mindig a jobb oldalukon vagyok, ha sétálunk, vagy csak beszélgetünk. A párom is megszokta, érdekes, mert ő észre sem veszi, amikor beszélgetünk, és én meg jobban megértem őt, amikor beszél, pedig sokan nem is értik. Az ember a társával jobban hozzászokik.

     

    Javaslom neked, hogy érdemes több helyre elmenni érdeklődni, milyen készülékek vannak, mit tanácsolnak ilyen problémára ... stb.

    Én a KIND-nél voltam régen, de sajnos nekem is kellene új készülék, mert a 2 fülemet ez a mostani készülék nem tudja úgy összehangolni.

    Nekem audiológián ajánlanak készülékeket, gyerekkorom óta ismernek, bízom bennük.

     

    Nekem a telefon mindig rezgőn van, mert a csengőhangját sosem hallom meg. A rezgést sem mindig érzem a gatyámban!

    A reggeli ébredésnél nekem nincs szükségem órára, mert mindig időben felkelek, néha túl korán is.

     

    Elmagányosodás? Szerintem nem igaz! Tudod, a legtöbb esetben ott kezdődik a gond, amikor a szülők úgy állnak hozzá a sérült gyermekükhöz, hogy te csak erre vagy képes! Ismerek olyan srácot, aki egyidős velem, olyan a hallása, mint az enyém, és ő sehol nincs hozzám képest. Én megkérdeztem miért van ez így? Mert anyukája féltette...

     

    A szájról olvasást muszáj volt elsajátítani, mert másképp nem tudtam volna követni a beszédet, ha már nem hallottam jól.

    Érdekes, mert amióta jobb készülékem van, nem használom a szájról olvasást, és nem is megy olyan jól. Sajnos rengeteg ember van, aki nagyon rosszul artikulál, mint ahogy én is. Ezt egy siket barátom mondta.

    Főiskolán gondom van, mert hiába ülök jó helyen, sokan vagyunk és halkan beszél a tanár.  És ezért muszáj volt beszereznem egy diktafont.

    Ezt a suliban hallássérülteknek engedik.

     

    A jelnyelv csodálatos, minden embernek kellene tudnia! Én is elkezdtem, tanultam is sokat siket embertől, de sajnos nem vagyok/voltam annyit köztük, hogy mindig haladtam volna vele. Én akkor hazaköltöztem és megint máshová kerültem. Sokat dolgoztam és kevés időm volt erre. Meg a barátokra is.


    A SINOSZ-t mindenkinek ajánlom, barátokat szereztem onnan, nem csak siketeket és hallássérülteket, hanem hallókat is!

    Kedvezményben is részesülsz,és jó csapatba kerülsz.

     

    Röviden ennyit.

     

    Jó Reggelt!

     

    Én mindig azt szoktam mondani, hogy nem fogyatékosság az, ami van nekem, hanem csak egy állapot!

    előzmény:
    Bbohar (32)
    2009-10-28  06:28
  20. 2009. október 28. 06:2832.

    Ez az implantátum ugyanaz amit az otosclerosisosoknak ajánlanak?

     

    Azért jó, hogy írtok, mert megmutatjátok, hogy van élet, emberi kapcsolat, ötöm, munka hallásvesztés után is, nincs vége mindennek, bár nehéz, szomorú, de..számomra pl. biztató, hogy a családtagokkal működik a kapcsolat, hogy néhányan dolgoznak

    jó lenne összegyüjteni -miket lehet dolgozni  rossz hallással

    hogyan lehet kommunikálni

    -milyen tipusu készülékek vannak, melyik céghez menjek majd vagy az orvos javasol valamit?

    -a rezgőre állított mobiltelefon nem segít az ébresztésben?

    -mindenhol azt irjak, hogy elmagányosodnak a hallássérültek, ez igy van? vagy lehet ez ellen küzdeni? ha nem akarsz elszigetelődni?

    -szájról olvasást meg lehet tanulni?

    -elhiszem hogy jó a jelnyelv de az főleg a siketek egymás közötti kommunikációjára, nem?

    Jó reggelt!

    Olyan jó, hogy legalább neten teljes értékűként cseveghetünk :)

    előzmény:
    kisabonyi (31)
    2009-10-27  20:07
  21. 2009. október 27. 20:0731.

    Amikor én elmentem ahhoz a professzorhoz, aki tönkretette a hallásomat, hogy van-e lehetőségem javítani a hallásomon műtéttel, azt felelte, hogy " Tudja maga, hány ilyen levelet olvasok nap mint nap, amiben arra kérnek, hogy gyógyítsam meg a hallásukat? Örüljön, hogy még van hallásmaradványa, magának új készülék kell, nem implantátum!Cochleáris implantátumról beszélek. Különben is, ahhoz meg kell süketülnie.

    Voltam akkor 20 éves és tele reménnyel! Borzasztó volt!

    De tudod kellett ehhez még valami: előttem egy olyan fiú várt az orvosra, aki vak volt és siket. Tenyerén kommunikált az édesanyjával. Ez döbbentett rá arra, hogy igen, lehetne rosszabb is, de örülök annak, ami most van.

    Csak  ennyit akartam.

    előzmény:
    Bbohar (29)
    2009-10-27  18:55
  22. 2009. október 27. 19:2630.

    Sziasztok,

     

    nekem gyerekkoromban fülgyulladás miatt rosszul kezeltek, lehettem 3 éves. Sajnos olyan gyógyszert adott nekem a professzor Pécsett, hogy hallóideg-sorvadás lett az eredménye. Ezt semmivel nem lehet helyrehozni, mivel idegről van szó. Jártunk Pesten, Pécsett és Veszprémben kezeltek. Sokat kínlódtam kiskoromban, mivel gyerekként kicsi fülre akasztva egy marhanagy fülmögötti készüléket nem volt olyan kellemes. Sem a látvány miatt, sem a hasznossága miatt. Én rendes iskolában tanultam és igazából a tanáraim nem voltak felkészülve arra, hogy hogyan kezeljenek. Mindig az első sorba ültettek és nagyon kedvesek voltak. Nem tudták, hogy annak idején szájról olvastam, így lettem negyedikben helyesíró versenyen harmadik! Én mindent édesanyámnak köszönhetek. Ő volt az, aki rengeteget foglalkozott velem. Sajnos csonka családban nőttem fel és apám sosem tudott megbékélni a gondolattal, hogy hallássérült vagyok. Ez abban nyilvánult meg, hogy mindig elfelejtette, hogy nem hallok jól, és úgy kezelt, hogy nincs semmi baj a hallásommal.Pusztán ennyi.

    Sosem szerettem az első sorban ülni.De muszáj volt, mert csak így láttam a tanárok száját. Nem voltam olyan jó tanuló, mint a nővérem, aki kitűnő tanuló volt gimnáziumban is.

    Nekem jó gyerekkorom volt, apámhoz jártunk lovagolni és ezt imádtam. Csak ott volt majdnem egy végzetes baleset, mivel ha háttal álltam valakinek, nem hallottam semmit, így a lovat sem, amikor fel akart lökni teljes vágtával.

    Hallókészülékben szerintem mindenkit leköröznék, mert én elég sokfélét használtam. Főleg Phonak és Widex készülékeket. Fül mögöttit ill. fülbe helyezhetőt.

    A két fülem között nagy különbség van, a bal fülemmel jobban hallok, a jobb, mintha nem is működne, sajnos a két fülem között nagyon nagy a különbség, így nincs térhallásom. Tehát azon kívül, hogy nem tudom felmérni, hogy honnan jön a hang, természetesen a magas frekvenciájú hangokat nem is észlelem. Hátulról hiába beszél valaki, vagy nem hallom meg, vagy nem értem mit mond.

    Szóval készülék nélkül nem lenne teljes értékű életem. Én már beletörődtem ebbe és ha lenne lehetőségem jobbá tenni a fülemet, már nem akarnám. Megszoktam.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. október 27. 18:5529.

    Nem, dehogy teszem, csak azért gondoltam rá, mert alig irt valaki, és gondoltam talán szégyenszerű érzés miatt.

    Nagyon jó hogy írtok, tapasztalatokat, megoldásokat élethelyzetekre, ezt szerettem volna egy helyet ahol elmesélhetjük a sikereinket, és a kellemetlenségeinket.

    A beszédértésen nem segít a hallókészülék?

    Gondolom lesz majd csomó kérdésem, hisz a jövő héten megyek az orvoshoz vissza a aud. vizsg. eredménnyel, még csak itt tartok, azt sem tudom mire számíthatok.

    A műtétet ajánlgatja persze mindenki.

    Rossz hogy az ember nem tudja, hogy miikor és mennyire lesz ez nehéz probléma. Vagy érdemes csaka jelenre figyelni? Az a baj velem, hogy  félek a jövőtől. A jelen nekem oké, én boldog lennék, ha így maradna, még készülék nélkül is, pedig elég súlyos nagyothalló vagyok a papír alapján.

    előzmény:
    liat (28)
    2009-10-27  18:04
  24. 2009. október 27. 18:0428.
    kerlek szepen, ne tedd zarta a topicodat. az emberek szinte semmit se tudnak a siketekrol. szerintem segitesz magatoknak, hogyha hagyod, mi is olvassuk a problemaitokat. valami csak megmarad az emlekezetunkben es akkor maskeppen allhatunk ehhez a dologhoz.
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  25. 2009. október 27. 17:5427.

    A Demax-ban ajánlottak nekem egyszer egy csengőre szerlhetőt,potom 70E Ft volt és ha csengetnek egy kicsi lámpa világít rajta.Na ezt vegyem észre egy 3,5 szobás lakótelepi lakásban!

    Ráadásul feltétel volt egy matávos telefon! Na ez röhej,ha nem hallok és nem tudok telefonálni,akkor ugyan minek nekem a telefon??????

    előzmény:
    rupcsi (21)
    2009-10-27  17:32
  26. 2009. október 27. 17:5226.

    Ezt sem könnyű elintézni,nekem nem is sikerült,hála a nőnek aki intézte a készüléket,meg a háziorvosomnak.

    A húgom viszont most kapott közgyógyra egy készüléket, de nekik 4 gyerekük van , nagyon nehéz körülmények között élnek,esélye sincs rá,hogy vegyen és eddig nem is volt neki.

    Mindenképpen meg kell próbálni.

     

    előzmény:
    rupcsi (16)
    2009-10-27  16:57
  27. 2009. október 27. 17:5025.

    Apropó hallókészülék...

     

    Egyéves koromban vették észre hogy nem hallok semmit, így kaptam az első analóg, dobozos hallókészüléket (kábé úgy néz ki, mint egy nagy mp3 lejátszó, hosszú vezetékekkel és füldugókkal) Úgy kellett azt a fránya dobozt zsebes-gumis övembe rögzíteni, hogy játék közben ne repüljön el, ne csattogjon stb. Egyszer történt, hogy a nagy homokozó lealjára ELÁSTAM. Anyámék ásókkal feltúrták, nagy nehezen megtalálták...vitték a szervízbe, ahol a szaki majdnem elájult amikor szétszedte...homokszemek, málnaszörp...

     

    Majd nagyobbacska lettem, vééégre megkaptam a fülmögöttit. Juhéé, már nem akadályozott a mozgásban. Analóg hallókészülékem 24 éves koromig volt. Aztán a fülészorvosom tanácsára kipróbálhattam a digitálisat. Nagy különbséget fedeztem fel, így írtam kérelmet az OEP-nek, nehézségek árán, megkaptam, persze, nem teljesen ingyen.

     

    Így lassan 4 éve használom, és még mindig újdonságokat fedezek fel a digitális készülékemmel. Beszédértésben nem , de sok apróságban már nagy segítség számomra ennek viselése.

     

    Rezgős, villogó ébresztőórám van, én csak a rezgőjét használom évek óta. A villogós nem jó nekem, mert fejem búbjáig jól be szoktam takarózni...

    Amikor először beállítottam a rezgős ébresztőmasinát, hajnali 6-kor már úgy dübörgött az ágyikó, hogy szegény párom majdnem a szívéhez kapott....

     

    Bocsi, hogy ilyen kis sztorikkal traktállak benneteket...

    előzmény:
    rupcsi (21)
    2009-10-27  17:32
  28. 2009. október 27. 17:4924.

    Sajnos ez nem így működik!

     

    Ha én ezt mondanám egy ügyfélnek,akkor azt kérdezné,hogy mi a csudának dolgozom pont itt, ahol a kommunikáció elsődleges.

    25.éve ez a munkám,nem értek máshoz, csak éppen nem tudom úgy csinálni már,ahogy kellene a halláshiány miatt.Sajna a kollégáim sem mindig segítőkészek.

    Vicces story mára:

    Idős néni bejön,hogy csőtörést szeretne bejelenteni,mondom neki,hogy a ... milyen telefonszámon lehet megtenni.Erre előkapja a mobilját,hogy jó kedvesem,akkor legyen szíves a mobilomról felhívni és bejelenteni.Na pont Én,aki nem tud telefonálni.Mondtam,jó akkor majd az egyik kolléganő mindjárt segít.

     

     

     

    előzmény:
    rupcsi (18)
    2009-10-27  17:16
  29. 2009. október 27. 17:4623.

    http://www.sinosz.hu/

    meglepődtem. 1xcsak megszólalt a zene.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2009. október 27. 17:3722.

    Sokan nem tudják, hogy létezik a www.SINOSZ.hu siketek és nagyotthallok országos szervezete.

    Pedig, aki belép, sok kedvezményt kap. Utazás főleg.

    Üdöltetük a fiataljainkat ( hallésérültek), mikor látom a portáson, hogy nem jól hall.

    Elmagyarázom neki, hogy mit tegyen stb.

    Bemegy a veszprémi SINOSZ kirendeltséghez.

    -honnan tudja ezeket

    lehidaltam ettől a bunkóságtól

    A bácsi

    -nekem is lehet netem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2009. október 27. 17:3221.

    A digitális készülékeket ezer féleképen lehet állítani.

    Igaz, hogy macerás visszajárni, míg jó lessz az egyénnek.

    Volt, hogy hallottam a távfűtésben a víz csepegését, csak ép a beszédértés nem volt ok.

    Én is a mély hangokat hallom jobban.

    Egyszerűen nem kell hagyni, hogy a szolgáltató lerázzon benneteket.

    Akár a TB-t is be lehet igérni, hogy panaszra mentek.

    Lehet kapni hallássérülteknek való ébresztő órát. 

    Olyan kiegészítővel is, hogy, ha kopogtat/csönget  valaki, lámpa villog figyelmeztetéskép.

    Mondjuk, hogy úgy hallottam  , hogy orvosi ajánlásra írják fel.

    A régi órám bedöglött, körbe forognak rajta a mutatók.

    Muszály szereznem másikat, mert nem hallom meg a rtelefonom ébresztését.

    Van kérdése valakinek írjon. Válaszolok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. október 27. 17:2920.

    Egyetértek veled ebben, ugyanis veleszületetten siket vagyok, és gyakran mondom, hogy siket vagyok, lassan beszéljen, mert szájról olvasok.

    De előfordultak/nak reménytelen esetek (szakállas-bajszos, gátlásos-vízszintesen artikuláló, szakmai zsargonokkal dobálózó emberek) ilyenkor szépen megkérem, hogy írja le papírra, mert egyszerűen nem hagyom magam, hogy "lehülyézzenek", félretájékoztassanak.

     

     

    előzmény:
    rupcsi (18)
    2009-10-27  17:16
  33. 2009. október 27. 17:2419.

    Gyerek korom óta valszeg nem hallottam megfelelően.

    Mikor az ikreim kucsik voltak, érdekes, meghallottam, ha nyöszörögtek.

    Mikor már kommunikálni kellett, akkor folyton visszakérdeztem, feszűlt voltam , hogy nem oké a kommunikáció köztünk.

    Akkor csináltattam az első készüléket.

    Az analóg volt. Képzelhetitek. A klaviatúra verése, mint a géppuska sorozat.

    2. féldigitális. GEERS szemét banda volt akkori társaság. A megrendelés  volt nekik a lényeg, és nem a megrendelő.

    Bejön egy idős néni, hogy kicsúszik a füléből.

    -szokja meg

    -(én) nem látja, hogy kúpos a hallójárata, persze, hogy kicsúszik.

    Na otthagytam a társaságot.

    Most WIDEXben utazom. 

    folyt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. október 27. 17:1618.

    " Ügyfélre nem szólhatok rá,hogy vigye a kezét a szája elől."

    Mért ne szólhatnál neki, hogy

    -hallássérűlt vagyok, kérem ne takarja el a száját...

    Nincs ebben semmi szégyelni való.

    Bizony én szólok, ha nem értek valamit. Megkérem, ha mindig ugyanazt a szót használja, mert más kifejezéssel már értem mint mond.

    Néha dallamból kerekedik ki a szó.

    Néha piszkosúl félrehallok, de viccesre veszem a figurát.

    Mindnyájunknak tanácsolom, hogy ezen nincs mit szégyelni.

    A szemüveget is hordják. Kevesen szégyenlik.

    Kár lenne zárt topikká tenni.

    Lassan már, csak zártak léteznek.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 27. 17:1217.
    Én hozzátartozó vagyok. Férjem csecsemő korától süket teljesen a bal fülére.Jobb füle szerencsére ép, így jól boldogult egy füllel is. Ő szégyelte és el is titkolta ameddig csak lehetett. Elöttem is, amikor udvarolt. Fel sem tünt hogy mindig a jobb füle oldalán voltam , majd egy beszélgetés során nem figyelt annyira és nem hallotta amit mondtam. Rá szóltam "Mi van süket vagy?" mire ő Igen. Az esett rosszul hogy el titkolta,de el magyarázta hogy sokszor volt hogy dobták e miatt.Engem nem zavart  soha hogy hallásérült valaki, bár idősebb embereket gyakrabban ismer meg az ember ilyen sérüléssel. Mi nagyon jól meg vagyunk és a gyerekeinknek természetes hogy apjuk süket az eggyik fülére és tudják hogy benne van a pakliban hogy a másik füle is romolhat. Sőt azt is tudják hogy ők is lehetnek hallássérültek, bár eddig egészséges a hallásuk.
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  36. 2009. október 27. 16:5716.

    egyedül csak az ára az oka, hogy még nincs...

    Kérjél támogatást/segélyt az önkormányzattól.

    1x én is így csináltattam.

    előzmény:
    Mandula86 (2)
    2009-10-07  13:21
  37. 2009. október 27. 16:5115.

    Szia!

     

    Kicsi gyerekeid vannak! Gratulálok hozzá! Ha a család,gondolok itt szülő, férj, elfogad, akkor minden rendben lesz.Azt jegyezd meg jól,hogy ettől Te még nem vagy más ember! Nagyon nehéz, de el kell fogadnod magadat.A gyerekekkel biztosan nem lesz gond,ha a család többi tagja pozitivan áll a dologhoz.

    Én nem voltam mindig rosszl halló,folyamatában veszik el a hallásom,éppen ezért tudok rendesen beszélni.A mély hangokat jobban hallom, tehát egy mély hangú férfi beszédét előbb megértem,mint egy magas hangú gyerekét.A szájról olvasást is folyamatosan tanultam meg,sztem ez minden hallássérültnek megy.

    A húgom 4 gyereket nevel és neki van a legrosszabb hallása a családban.Ez nem segített rajtam sosem,mivel Ő otthon van ezer éve anyaságin, anyám meg nyugdíjas,egyedül nekem kell dolgoznom így,ebből adódóan nekem a legnehezebb.Ha itthon lehetnék,semmi gondom nem lenne.

    Ha felírnak készüléket,akkor menj próbáld őket,mindig ragaszkodj a próbahordáshoz és addig póbáld,amig azt nem mondod elsőre,hogy ez jó.

    Ne add fel, a gyerekeid ettől még imádnak téged és csupán nevelés kérdése,hogy megszokják,az anyu nem hall jól.

    Hogy a vicces oldaláról nézzük a dolgot,azért előnye is van ám a dolognak: A férjem sokszor felébred éjjel,hogy a házunk előtt parkoló autók valamelyikének szól a riasztója.A lányom meg a tücskök ciripelése miatt nem tud sokszor aludni.Na nekem ilyen gondom nincs,mivel ezeket nem hallom.

    És a másik,hogy hozzánk csak akkor jöhet be valaki,ha rajtam kívül más is itthon van,mivel nem hallom a csengőt ill.a kaputelefont.

    Úgyhogy fel a fejjel!

    Anita

    előzmény:
    Bbohar (14)
    2009-10-27  14:15
  38. 2009. október 27. 14:1514.

    Szia, én 36 éves vagyok. Még nem használok hallókészüléket, eddig nem használtam, bár az audiológiai vizsgálat alapján már régen, és nagyon szükségem lenne rá. Most indultam el, annak a megszerzéséért. Jó "hallani" hogy így is tudsz beszélgetni, kapcsolatot tartani azokkal akiket szeretsz. Nekem ez a legfontosabb. Meg kell próbálnunk nem azokra a dolgokra figyelni ami elveszett, hanem ami még megvan. Rosz és elviselhetetlenül fájdalmas persze. A bizonytalan jövőkép, a nehéz mindennapok.

    A gyerekeim másfél, 3, és öt és fél évesek.

    A tegnapi vizsgálat eredményével jövő héten megyek orvoshoz, hogy működik ez tovább majd megnézi és elküld, vagy felír hallókészüléket? Attól mire számíthatok?

    Ha olyan rosszul hallasz ahogy írod, hogyhogy, hogyan tudsz mégis beszélni a hozzátartozóiddal? Segít az, az elfogadásban, hogy a családban volt már ilyen? Szájról olvasol? Mélyebb beszélgetések is megmaradnak valahogy?

    előzmény:
    anita222 (13)
    2009-10-26  19:45
  39. 2009. október 26. 19:4513.

    Szia!

     

    Örülök,ha a soraim segítenek!

    Igen ,vannak boldog pillanatok és azt utálom csak,hogy mennyi mindenről lemaradok a hallásom miatt.Pl.Egy szülői értekezlet kínszenvedés számomra,mert nagyon sok inforól lemaradok,ha nem figyelek eléggé,vagy épp nincs alkalmam szájról olvasásra.

    A gyerekeim elfogadnak így. A második férjemet,pedig már így ismertem meg,de elsőre Ő sem tudta hogy nem hallok rendesen.Amikor megmondtam neki,már pár hónapja ismertük egymást,akkor mondtam,ha nem tud igy elfogadni,menjen.Szerencsére elfogadott és tavaly összeházasodtunk.A munkámban is rengeteg sikert értem el az elmúlt 4 évben, a halló kollégáim szégyelhetik magukat,mert a fióknál első voltam a teljesítményben és többször voltam külföldi jutalomúton is.

    Ez 10 éve volt,akkor még pici mélyhallójárati készülékem volt,amivel tökéletesen tudtam élni, dolgozni,telefonálni.Készülék ide-vagy oda, rengeteget romlott.Nekem idegsejt károsodásom van,amit örököltem.Érdekes,hogy ált.iskolában énekkari tag voltam,majd orosz nyelvi spec.gimiben érettségiztem ,tehát nem volt vaj a hallásommal.18 éves korom után kezdtek problémáim lenni,akkor is csak a magas hangokkal.Pl.nem hallottam az irodai telefont csörögni.Most 42 vagyok , a gyerekeim 22 a fiú, 15 a lány.Beszélgetni tudok mindenkivel,aki felém fordulva beszél.

    Decibel: A magas hangoknál 100%-ban elvesztettem a hallást, a lefelé mélyülő hangoknál 50-70 decibel a károsodás.Ezért nem tudnak nekem normális készüléket adni.Akinek egyenes a hallásgörbéje,tehát pl.50 decibelt vesztett minden frekvencián , annak nagyon jól visszaadja a készülék a hangokat.Ráadásul nekem a beszédértésem is gond,ezt már nem adja vissza semmi sem.

    Elkeserítő, de ez van,ezt kell elfogadni.Én elfogadom magam,mert nincs más választásom, de annyira boldog lennék,ha újra rendesen hallhatnék.

    Boldog pillanat még: néha elmegyünk a férjemmel bálba táncolni és bár sokszor nem hallom,hogy mi szól, nagyon jól tudunk együtt táncolni .A férjem szokott benne segíteni,hogy rájöjjek mi is a zene éppen és ha rájövök,akkor már tudom követni.

    Zárt topic? Nem tudom,lehet meg kéne próbálni!

    Minden jót neked és ne add fel a reményt! A készülékeket próbálni kell, soha ne vedd meg,ha nem viheted el próbahordásra és addig menj utána,amig meg nem találod a számodra legmegfelelőbbet.Én a mostanit 4 év után vettem meg,holott már mindenhol letettek rólam.Ezzel nagyjából elvagyok.

    Üdv:Anita

    A 3 pici a Te gyerekeid? Hány éves vagy?

    előzmény:
    Bbohar (12)
    2009-10-26  19:13
  40. 2009. október 26. 19:1312.

    Erre én is gondoltam, hogy szégyelik. Mit gondolsz ha lezárnám, hogy nem látna bele más, akkor jönnének?

    Utálsz igy élni? De azért szorongva élsz vagy vannak boldog pillanatok, kedélyállapotok? Beszélgetés a gyerekekkel?

    Mikor van ez? Hány decibelnél hogy már a készülék sem segít?

    Otosclerosis a probléma? Reménykedtem hogy a készülékek tudnak segíteni, ezek szerint lehet hogy nem? :( Barátok megmaradtak?

    köszönöm nagyon ha válaszolsz!!Segitenek a soraid.

    előzmény:
    anita222 (11)
    2009-10-26  16:51
  41. 2009. október 26. 16:5111.

    Kedves Bbohar!

     

     

    Ne keseredj el ennyire!  Egyenlők ugyan sosem leszünk a hallókkal, sőt esélyünk sincs rá,bármennyire próbálják nyomni az esélyegyenlőséget én ebből semmit nem érzek.Két évig mentem azután,hogy fogyi támogatást kapjak végre és nagyon nehezen , de sikerült a leszázalékolás is pár hete.

    Egyszerűen nem hiszik el,hogy NEM TUDOM a munkámat ellátni, senki nem segít és meg vagyok halva telefonálás nélkül,mivel a munkám során ez a legfontosabb eszköz.

    Az orvosok is szemetek,mert mondja hogy annyira rosszul hallok,hogy ezen nem segít semmilyen készülék sem, ugyanezt leírni már senki sem hajlandó, tehát nemhogy segítenének,inkább még hátráltatnak.

    Rengeteg kínlódok ! A készülék nálam csak annyit számít,hogy egyáltalán hallom a körülöttem lévő zajokat, de ez viszont nagyon zavar abban,hogy a mély hangok hallása valamilyen szinten nekem megmaradt még és azokat a készülék jobban felerősíti, de azok a hangok,amiket már egyáltalán nem hallok,azt nem tudja visszaadni.Csak a munkám során van a fülemben,mert annyira lefárad a fülem és az agyam is,hogy itthon már nem tudom használni,alig várom,hogy kivegyem.

    A család megszokta, sajna anyukám és a húgom is ebben a cipőben jár.A gyerekeim tudják,hogy ha akarnak valamit,oda kell jönniük hozzám és szembe beszélni,mert szájról leolvasom, de sajna ez sem megy mindenkinél, főleg akivel először találkozom,vagy pl.bajszos,szakállas, eltakarja a száját a kezeivel.Na most ugye az Ügyfélre nem szólhatok rá,hogy vigye a kezét a szája elől.

    A legrosszabb,hogy imádtam zenét hallgatni,tv-t nézni.A zenehallgatás az felejthető,ne tudd meg a készülék milyen hangokat juttat a fülembe ha szól a régi kedvenc számom.Fel sem ismerem,csak valami csörömpölést hallok.

    A TV: sajnos feliratos műsort tudok csak nézni,mivel készülékkel sem értem mit mondanak.Abból meg választhatok,hogy RTL Klub vagy RTL klub,mivel csak itt megy felirat,ill.a BBC primen,amit a szolgáltató kivett a kábelcsomagból,igy havi 1000.-Ft pluzért bérlek dekódert hozzá,hogy tudjak vmit nézni.

     

    Nehéz, de van akinek ennél sokkal nehezebb.Utálok így élni én is és nagyon reménykedem abban,hogy a sejtkutatás hamarosan eredményes lesz és az elhalt sejtjeimet még tudják pótolni.

    Ugyanis számomra már csak ez a megoldás maradt.

     

    Egyenlőre ennyi!

    Hogy miért halnak ki a topicok,az rejtély számomra is!

    Biztosan szégyellik a problémákat, de sztem erről nem tehetünk.Ha választhatnánk,akkor HALLANNI szeretnénk!

    Anita

    előzmény:
    Bbohar (10)
    2009-10-26  14:54
  42. 2009. október 26. 14:5410.

    Kedves Anita!

    Nagyon jó, hogy leírtad a tapasztalataidat! Nem adom fel, szeretném, ha lenne ez a blog, hallássérülteknek és hozzátartozóiknak, hogy egymásnak reményt, ötleteket életmegoldásokat, megértést együttérzést adjunk.

    Én ma nagyon el vagyok eseredve,  ma volt a hallásvizsgálatom, sok év óta újra először. Amibe kapaszkodtam, hogy talán az egykori balesetem (álkapocstörés) okozta a dolog, és nem romlott, hanem stagnáló állapot, ez megdőlni látszik. Sajnos a bal fülem is olyan már, mint a jobb volt, azaz romlott, ez azt jelenti nagy valószinűséggel, hogy tényleg otosclerosis. Reméltem nagyon hogy nem az, belehaltam annó mikor ezzel a diagnózissal mentem haza 2001ben, hogy én, aki társasági lény vagyok, kapcsolatokban élő, sokat beszélgető, másokat hallgatni tudó és szerető ember, szépen lassan elveszíytem a hallásomat. Most itt van újra, és a legrémisztőbb nem is az iskola, az most ebből a szempontból mellékesnek tűnik, hisz nem tudom, hogy mikor és mennyire fogom elvesziteni, milyen gyorsan, milyen lassan, és hogy meddig segithet a készülék. Annyira fáj, bárcsak tudnék sírni egy nagyot, most amig alszik ez a három édes gyerek. Szeretnék velük sokat beszélgetni, nevetni, és kamaszkorukban nagy beszélgetésekkel segíteni nekik. Aki ebbe a cipőbe kerül, a neten keresgélve látom, hogy mindenki igy szenved lelkileg, nagyon ehéz.

     

    A családtagjaiddal barátaiddal hogyan tudsz kommunikálni? Milyen okból veszitetted el a hallásodat? A hallókészülék miért nem tud segiteni? Milyen fokú a hallásvesztésed? Én azt hittem a hallókészülékek azért tudnak segíteni, ezek szerint nem? Vajon miért nem marad meg egy ilyen topic? Itt legalább akadály nélkül tudunk csevegni sorstársakkal, nem?

    előzmény:
    anita222 (9)
    2009-10-11  20:37
  43. 2009. október 11. 20:379.

    Sziasztok!

     

    Elég sok topicot próbáltunk már elindítani, de eddig egy két hozzászólás után senki nem válaszolt semmire.

    Sajnos én is hallássérült vagyok,most vagyok 42 és már 12 éve hordok készüléket,egy éve fülmögöttit.Sajna engem a munkában visszavet a halláshiány,mivel nem tudok telefonálni és mivel bizt.üzletkötőként próbálok dolgozni,ahol a legfontosabb munkeszköz a kommunikáció, nagyon hezéz a dolgom,mivel csak szájrólolvasva tudom megérteni,hogy mit mondanak.A mobiltelefonnal a mostani készülékemen,néha tudok beszélni, de ha valaki sokáig,vagy gyorsan beszél,teljesen elvesztem a fonalat,nem tudom követni,hogy mit mond,bár hallom,csak éppen nem értem.Rengeteget szenvedek ez miatt és egyre rosszabb.

    Én is rengeteg készüléket kipróbáltam.Sajna én vidéki vagyok,tehát a pestiekkel szemben nagy hátrányban vagyok az miatt,hogy hol csináltassak készüléket. Az első készüléket még én is Bp-en csináltattam,akkor még a környéken hire-hamva sem volt semmilyen szalonnak,aztán pár éve tőlünk 40 km-re nyilt egy szalon, de ott annyi ügyintéző váltás volt, és a drágábbnál- drágább készülékeket akarták rámsózni,amik egyéltalán nem voltak jók.Iszonyat sokat mentem utána és végül itt helyben az sztk-ban sikerült rábukkanni egy viszonylag olcsó készülékre,amivel egyáltalán tudok létezni.Mivel a beszédértésem iszonyat rossz és lefelé zuhanó hallásgörbém van,nekem nem tudják a normál hallásszintet soha visszaadni készülékkel sem.

    Remélem egyszer sikeres lesz a sejtkutatás,és azt még megérem.

    További szép estét:Anita

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  44. 2009. október 7. 22:098.

    Írjatok még! Érintettek, és hozzátartozók, tanuljunk egymástól.

     

     

    előzmény:
    Crisa (7)
    2009-10-07  15:15
  45. 2009. október 7. 15:157.

    nem géphang... a gyerekeid igazi hangját hallod vele...

     

    anno én is nagyon idegenkedtem a gondolattól, de amikor megkaptam a készüléket, teljesen más volt, mint amire számitottam és én azóta hordom is...rosszul vagyok, ha vmi gond van vele és nélkülöznöm kell...nagyon nagy segítség és teljesen normális hallásélményt ad...én legalábbis így éltem meg...

     

     

    előzmény:
    Bbohar (6)
    2009-10-07  15:08
  46. 2009. október 7. 15:086.

    Én huszonévesen észleltem hogy rosszul hallok, otosclerosis gyanuja merült fel, a saját elméletem viszont az, hogy egy baleset (álkapocs és koponyacsonttörés) következménye. Műtétet vagy hallókészüléket ajánlottak, akkor egyiket sem akartam. A személyes kommunikációban nem volt problémám, illetve ritkán akadt ember, akinek a hangszinét nem hallottam. Most az egyetem kezdete-előadás, szeminárium akadnak gondjaim, volt kellemetlenségem is, lehet, hogy majd leírom, még gondolkozom rajta. Igy ha folytatni akarom a sulit lépnem kell, gyorsan, a műtét iránt még most is rosszul érzek, túl sok pénzünk nekünk sincs erre, és nem is szeretném állandóan hordani, állítólag ez géphang, én a gyerekeim (3 pici) igazi hangját szeretném hallani de iskolában meg kellene.

    Engem elbizonytalanit, és kicsit el is keserit ez a probléma, bár ami jó, hogy az itthoni életemben nincs vele gondom. De a suli, illetve a visszatérés a munkaerőpiacra..hát nem tudom

     

    előzmény:
    Mandula86 (2)
    2009-10-07  13:21
  47. 2009. október 7. 14:285.

    most már elég sok ilyen szaküzlet van, vidéken is...(tudok mondani neveket, ha szeretnéd) mindenhol szaksegítséget kapsz, a legtöbb helyen van fülészorvos is, aki x napokon hallásvizsgálatot végez, tanácsot ad, illetve van ahol doki nélkül is tudnak neked hallásvizsgálatot csinálni és az alapján választjátok ki közösen a megfelelő készüléket. Az árak nagyjából 40ezer forintnál kezdődnek és többszázezer forintig is terjedhetnek a készülék technikai szintjétől függően. Az sem mindegy, hogy milyen mértékű a halláskárosodásod, mivel a készülékeknek van egy felső határa, hogy meddig tudnak erősíteni....ez főleg fülbehelyezhető készülékekre vonatkozik, amik nagyon diszkrétek, de nem minden esetben megfelelőek. Én először ilyet hordtam a jobb fülemre, de pl a balra ez már nem felelt meg (gyanitom, hogy ez nálad is gond lesz, csak a másik oldalon), viszont a két oldalon egyforma készüléket célszerű hordani, hogy ne zavarják be egymást és optimális legyen a hallásod. Ezért most én is fül mögötti készüléket hordok. A másikat jobb szerettem,de hát ez van. Ezt is meg lehet ám szokni. :) A mostani készülékem darabja 87.000,- Ft volt, de próbáltam tavaly 260.000,- forintos full digitális modellt és igazából nem voltam vele túl boldog, nem igazán éreztem,hogy jobban hallanék vele, mint az olcsóbb típussal, úgyhogy ne az árból indulj ki a választásnál. Abszolút a te hallásod a mérvadó. Lehet, hogy ami nekem frankó, az neked nem jönne be és fordítva. Ami még szerintem fontos, hogy olyan helyen csináltasd, ahol tényleg minden kérdésedre kimerítően válaszolnak, meghallgatnak és érzed, hogy odafigyelnek rád. Ha kicsit is tanácstalan és bizonytalan vagy és úgy érzed, hogy mindenáron rád akarnak sózni vmit, akkor inkább válts szaküzletet.

     

    Huhh, most hirtelen ez jutott eszembe, de kérdezz bátran...:)

    előzmény:
    Mandula86 (4)
    2009-10-07  13:53
  48. 2009. október 7. 13:534.

    Szia!

    Akkor mi kb egyforma mértékben vagyunk halláskárosultak, csak nálam fordított a felállás. :) Nézegettem neten készülékeket, sajnos árakat nemtaláltam, úgy tudom nagyon drága. Neked milyen van? Én valami diszkrétebb változatott szeretnék, de első az ár és hogy segítsen. Igazából azt se tudom hogy induljak el, hova kihez érdemes, ahol tényleg azt nézik hogy nekem jó legyen. Mivel munkanélküli vagyok még odébb van a vásárlás, de van egészség pénztári pénzünk egy kevés.

    előzmény:
    Crisa (3)
    2009-10-07  13:39
  49. 2009. október 7. 13:393.

    Sziasztok!

     

    Én is tizenévesen "kezdtem", nálam a pubertáskor hozta elő a valószínűleg veleszületett problémát. Nekem a hallócsontok vannak letapadva, amit protézissel korrigáltak. Sajnos a bal fülemet "elszúrták", így arra szinte alig hallok vmit, a jobb oldal elég stabil, de szintén nem tökéletes. Én 16 éves korom óta élek hallókészülékkel, sokáig csak egy oldalon volt, de néhány éve mindkét oldalon használom.  Bár mostanában elég sok gondom van vele, de alapvetően csak ajánlani tudom. Én már nem tudnék meglenni nélküle. Nagyon kellemetlenül érzem magam nélküle, hisz még a készülékkel is előfordul,hogy nem jól hallom, amit mondanak és ez nagyon zavar. Alapvetően én a készülékkel szerintem teljes életet élek, túl sok problémám nem volt a "fogyatékosságom" miatt, legalábbis komolyabb semmiképpen. De tudni kell kezelni ezt a dolgot, ez tény. A környezet rengeteget segíthet, vagy árthat. Én szerencsésnek mondhatom magam, jó helyre, jó emberek közé születtem. :)

     

    És van egy csodálatos 3,5 éves kislányom, aki már ebben nőtt fel és remekül kezeli a helyzetet,hogy "anya nagyot hall". :) Ő teljesen egészséges. :)

     

     

    Mandula, ha gondolod, beszélgethetünk a készülékekről...én tavaly cseréltem őket és hát vannak olcsóbb árkategóriásak is, meg van tb támogatás is...nem tudom, hogy mennyire jártál utána a dolognak...de kérdezz bátran, ha vmiben tudok, szívesen segítek. :)

    előzmény:
    Mandula86 (2)
    2009-10-07  13:21
  50. 2009. október 7. 13:212.

    Szia!

     

    Én is nagyothalló vagyok és örülök hogy elindítottad a topikot.

    Én gyermekkorom óta vagyok hallássérült, sokat voltam beteg, és a doki mindig felszúrta a fülem, addig addig szurkálta mig ki nem lyukasztotta mindkét dobhártyám, azóta volt 3 műtétem, a jobb fülemre alig hallok valamit.

     

    Problémák:

    Természetesen a suliba elkezdődött, olvasásnál főleg, sok mindent félre hallottam, nem hallottam, aztán beszélni se tudtam rendesen, logopédushoz járkáltak velem. És ugye az emberi kapcsolatok már nagyobb kortól, ha összejöttünk beszélgetni, általában nem hallottam belőle semmit ezért én voltam az egyetlen aki egy mukkot se szól, és ilyen vagyok a mai napig. Sokszor nem hallom ha szólnak, köszönnek, kérdeznek valamit, írtó kinos helyzetek vannak belőle.

     

    Hallókészüléken nagyon gondolkozom, egyedül csak az ára az oka, hogy még nincs...

     

    Mesélj te is! :)

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09

Címlap

top