Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Költségkímélő esküvő

myrtle-girl
Létrehozva: 2009. március 4. 13:48

Idén decemberben, esetleg jövő év elején szeretnénk esküvőt a párommal, lehetőleg minél takarékosabban. Nem akarunk lemondani az esküvő romatikájáról és csak kettesben esküdni (biztos ez is lehet romantikus, de én szeretném látni a szeretteim örömét is), de addig sem akarunk várni, ameddig összegyűlik elegendő pénz egy "nagyszabásúra". Nem tudom, Magyarországon megoldaható-e (sosem esküdtem még) hogy a polgári szertartás után egy díszteremben egy rövidebb fogadást tartsunk a meghívottaknak, csak pezsgő, esetleg szendvicsek, ilyesmi. Utána a szűkebb család menne vacsorázni valahova. Ötleteket, jótanácsokat várok, biztos vannak még akik nem engedhetnek meg maguknak nagy lagzit.

  1. 2009. március 4. 15:4851.

    Sok boldogságot, ne törődj a rosszindulatú megjegyzésekkel.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155805 (44)
    2009-03-04  15:18
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 4. 15:4550.
    Nyugi, a 3. "eskijét" a Holdon fogja tartani!
    előzmény:
    regan (45)
    2009-03-04  15:37
  3. Torolt_felhasznalo_906861
    Torolt_felhasznalo_906861
    2009. március 4. 15:4449.

    A tortáról jut eszembe-hogy meg ne mondd, hogy esküvőre lesz, úgy olcsóbb, én esküvői csokornál voltam így, három éve megúsztam 2000 Ft-ból egy csokrot, virágárust, mikor kérdeztem, esküvői mennyibe kerül, 6000-ről indultak.    Valószínűleg ruhán is lehet hasonlóan spórolni, akkor még nem gondoltam arra, hogy egy esküvői ruha nemcsak többszörösébe kerül, hanem soha többet nem fogom tudni fölhúzni.  Egy krémszínű kisestélyivel jobban jártam volna, ahhoz még úgy is jöhetnek csini kiegészítők-fátyol, diadém, kesztyű, ékszerek..........

    És nálunk az após főzött(200 emberre), maradt rengeteg csomagolnivaló is, meg rendeltünk rétest vidéki néniktől-talán Veresegyházáról?!-nem tudom, már 3 éve volt. Sok boldogságot kívánok! És igazatok van, hogy nem vártok még éveket, sosem lesz az embernek annyi pénze, hogy tényleg mindenből a legszebbet és legdrágábbat megvehesse..szerintem legalábbis.

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 4. 15:4348.
    NÉGYFŐS polgári. Tanúk köllenek.
    előzmény:
    myrtle-girl (47)
    2009-03-04  15:42
  5. 2009. március 4. 15:4247.

    hát nem egyszerű megtalálni a középutat a másfél milliós nagylagzi és a csupán kétfős polgári között.....

     

    de hiszem, hogy megoldható. Szerencsére sok minderől le tudok mondani, mert ele nem terveztem, de a helyszín-vendéglátás gordiuszi csomója még hátravan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 4. 15:4146.
    Így van, nekem szombaton volt ilyen. És kaptunk zenét is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_765740 (39)
    2009-03-04  15:05
  7. 2009. március 4. 15:3745.
    hú de gáz csak azért beírni egy tanácskérő topicba, h leírhassa a saját esküvőjét!... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155805 (44)
    2009-03-04  15:18
  8. Torolt_felhasznalo_155805
    Torolt_felhasznalo_155805
    2009. március 4. 15:1844.

    Sziasztok!

     

    Myrtle-girl, sok boldogságot az esküvőtökhöz előre is! :)
    A miénk idén november 18-án lesz, Skóciában, Gretna Greenben a kovácsmesternél.

    Tudom, írtad, hogy neked nem tetszik a "kétfős" esküvő ötlete, pedig hidd el, skót dudással, ceremóniával, nászéjszakával a híres 1700-as évekbeli hoteljükben, gyertyafényes vacsorával és még egy plusz nap ott-tartózkodással ez sem több - átszámítva - 250.000 Ft-nál. Igaz, akkor nincs násznép, de hát... minálunk már mindkettőnknek második házassága ez, az előzőn "kibuliztuk" magunkat! :)

     

    A ruhámat pedig egy licitálós szájton vettem, mindig is Monsoon esküvői ruhát szerettem volna, s ilyen is lett, gyönyörű, csipkecsodás, krémszínű, akár egy álom - az eredeti ár töredékéért. :) Olyan igazi Jane Austen-es, mint Emma Woodhouse! Már csak az én Mr. Knightley-m hiányzik hozzá, de szerencsére neki van öltönye - nem hagyományos skót népviseletben esküszünk azt hiszem.

     

    Hát ennyi, sok boldogságot még egyszer.

    előzmény:
    Jozefin (24)
    2009-03-04  14:35
  9. 2009. március 4. 15:1643.
    Senki. Tényleg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_621832 (37)
    2009-03-04  15:01
  10. Torolt_felhasznalo_244009
    Torolt_felhasznalo_244009
    2009. március 4. 15:1142.

    Szia.

     

    A mi esküvőnk pénteki napon 11 órakor volt amire mindenki hivatalos volt majd ezután a szűk családdal egy szolid ebéd keretében ünnepeltünk.

    Majd másnap(szombaton) egy fergeteges házibulit csaptunk a barátokkal.

    2 menyasszonyi tortám volt egy kisebb amit a családi ebéden fogyasztottunk el és egy emeletes oroszkrém ,nem mondtam meg a cukrászdában hogy esküvöi torta lesz így normál áron volt és rábiggyesztettem 1 marcipán menyasszony-vőlegényt.És így is nagyon szép volt.

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  11. 2009. március 4. 15:1141.

    ok, így teszek majd! sőt megkérem tegye rá, aztán majd lecserélem egy esküvős galambpárra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_621832 (37)
    2009-03-04  15:01
  12. 2009. március 4. 15:0640.
    egy másik fórumon találtam egy listát az összes pesti anyakönyvvezetővel, illetve hivatallal, és ott volt jelezve, kimegy-e. Volt ahol igen, de árat nem találtam, ahhoz hivni kell majd őket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_621832 (34)
    2009-03-04  14:57
  13. Torolt_felhasznalo_765740
    Torolt_felhasznalo_765740
    2009. március 4. 15:0539.
    Maga a házasságkötés ingyen van. Igaz, akkor csak az anyakönyvvezető és két tanú van jelen a páron kívül. De ingyenes. Válni meg nem kell, mert az az igazán drága.
    előzmény:
    BÉRAPA (35)
    2009-03-04  14:59
  14. Torolt_felhasznalo_765740
    Torolt_felhasznalo_765740
    2009. március 4. 15:0338.

    Mi úgy oldottuk meg, hogy előbb volt egy összevont legény-lány búcsú,farmeros, gulyásos,iszogatós kb 40 emberrel. ŐK kaptak meghívást az esküvőre is, de a ceremónia után már csak a család, 15 fő vonult el étterembe.

     

    Bár a fiúk közül volt aki azt mondta, biztos én nem akartam a külön legény búcsút, mert féltem apárom. Meg se fordult a fejébe, hogy nekem ő ugyanúgy barát, mint a páromnak....

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  15. Torolt_felhasznalo_621832
    Torolt_felhasznalo_621832
    2009. március 4. 15:0137.

    A Daubnerben így nagyjából fele annyiból jön ki a torta, minta menyasszonyit rendelne az ember!

    "Három különbőző ízű, fehér marcipánbevonatosú tortát kérek!"

     

    (pláne, ha veszel még egy 75-ös gyertyát, senki sem gyanítja, hogy nem a nagyi szülinapi bulijára készül! )

    előzmény:
    ágismink (27)
    2009-03-04  14:44
  16. 2009. március 4. 15:0036.

    nem design tortákról beszéltem.

     

    mezei cukrászdáról.

     

     

    előzmény:
    myrtle-girl (31)
    2009-03-04  14:55
  17. 2009. március 4. 14:5935.
    Szerintem nem kell olyan nagy faxnit csinálni az egészből. Ha nincs házasság, nincs költség és még az ügyvédek is hoppon maradnak a végén.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_621832
    Torolt_felhasznalo_621832
    2009. március 4. 14:5734.
    De igen! Csak az plusz ktsg! Kérdezd meg a területileg illletékest, h mennyi.
    előzmény:
    myrtle-girl (22)
    2009-03-04  14:24
  19. Torolt_felhasznalo_618634
    Torolt_felhasznalo_618634
    2009. március 4. 14:5633.

    bocs, kölcség helyett költség....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_618634
    Torolt_felhasznalo_618634
    2009. március 4. 14:5532.

    Mi úgy oldjuk meg, h lesz végülis lagziszerűség, de max 35 fős.

    Cds zenés táncitánci lesz, egy barátunk lesz a hoppmester.

    Meghívók és köszönőajándékok sk készülnek (utóbbival kiku el vagyok csúszva )

     

    Ruha: fűzőm úgy volt 8ezer,h 1x hordták, a szoknyát varratom, az kb 18 ezer lesz...

     

    Plusz, szerencsémre van virágkötő barátnőm, ő csinálja a virágdíszeket... .

     

    Süti meg úgy lesz,h a vendégek közül mindenki hoz 1 tálca sütit, így nem kell azt is a menyatorta mellé...

     

    Így is túl lépjük a keretet, de nem sokkal, még mindig viszonylag kis kölcségvetésűnek számít....

     

    Ja! A család magának fizeti a szállást, a barátoknak meg próbálunk koliban helyet találni.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. március 4. 14:5531.

    a nagyon durva design torták ára nevetséges. A sugarshop nagyon szépeket csinál, igat full marcipán, de nem biztos hogy finomabb mint egy kis cukié

    előzmény:
    ágismink (30)
    2009-03-04  14:51
  22. 2009. március 4. 14:5130.
    Nekünk egy batár nagy volt, meg 6 kicsi. Elfogyott. Mind.
    előzmény:
    myrtle-girl (29)
    2009-03-04  14:49
  23. 2009. március 4. 14:4929.

    neeeeem

     

    bár sok mindenben szeretem a hagyományt, így az esküvő témában is, a konvencionalitás messze áll tőlem, így nekem az is belefér hogy nem lesz oriási marcipánborítású torta (amúgy sem szeretem a marcipánborítást). szóval lesz több sima torta és mondjuk egy, ami nagyobb. nekem a lényeg, h finom legyen

    előzmény:
    ágismink (27)
    2009-03-04  14:44
  24. 2009. március 4. 14:4428.

    tény, hogy olcsóbb, mint itthon bérelni, de azért nem ennyire.

    nekem is innen volt a ruhám, így tisztában vagyok az árakkal.

    előzmény:
    rozalinda... (8)
    2009-03-04  14:09
  25. 2009. március 4. 14:4427.

    valahogy így:

     

    Jó napot, egy 50 fős sima tortát kérek fehér marcipánborítással és semmi díszítéssel?

     

    Szerinted?

    előzmény:
    Jozefin (24)
    2009-03-04  14:35
  26. 2009. március 4. 14:4226.
    persze, köszönök minden ötletet. Ruha mindenképpen varratva lesz. A tortán én is gondolkoztam, hogz csak simán veszek egyet és nem szólok, h esküvőre lesz. Én a virággal is így tervezem.
    előzmény:
    Jozefin (24)
    2009-03-04  14:35
  27. 2009. március 4. 14:3825.

    Dehogyis! Vidéken!

    De most vettem észre, hogy nektek Pesten lesz, ugye?

    Na az már akkor húzosabb! Itt minden sokkal drágább!

    előzmény:
    myrtle-girl (20)
    2009-03-04  14:21
  28. 2009. március 4. 14:3524.

    Lehet, hogy nem jó tipp, de én azt hallottam (többektől), hogy Isztambulból kell mindent beszerezni, mert ott állítólag, minden, de minden a töredéke a mi árainknak. Esetleg elmehettek előnászútra, és az alatt beszereni a ruhát, öltönyt, stb-t. Tudom, hogy messze van, ez csak egy ötlet volt.

    Aztán még ami eszembe jutott, az, hogy a 2006-os Burdában (talán a májusi számban) vannak otthon megvarrható, egyszerű, de nagyon elegáns menyasszony ruhák, tahát ha tudsz varrni, (vagy anyukád, vagy vkid) lehet hogy érdemes lenne utánakeresni. Nálunk a legtöbb könyvtárban megvannak a Burdák, ki lehet őket kölcsönözni.

    További 5let, amit a barátnőm csinált, hogy egyszerűen vmelyik vidéki kisvárosban kölcsönözte a ruhát, és már ezen 10ezreket spórolt.

    Aztán talán lehetn a tortát csak sima tortának kérni, tehát nem hangsúlyozni, hogy ez esküvői torta lesz, marcipánfigurát meg külön is lehet venni. Talán így olcsóbb lesz.

    Remélem használható ötleteket írtam, ha nem akkor bocs, még én se mentem férjhez sosem...

    előzmény:
    myrtle-girl (22)
    2009-03-04  14:24
  29. 2009. március 4. 14:3023.

    hát öszintén itt se szivesen mennek - de a borítékos módszerrel meg lehetett oldani, ha érted mire gondolok :-)

    nálunk is voltak idösek, igy szuuuuper volt, hogy nem kellett a házasságkötötöl a kajáldáig vánszorogni és végigráncigálni mindenkit!

    előzmény:
    myrtle-girl (22)
    2009-03-04  14:24
  30. 2009. március 4. 14:2422.

    en is ilyet kepzelek el!!!! csak otthon, mert idős nagyszüleim már nem tudnak utazni. A leendő férj német, szoval lehetne ott is, de így döntöttünk. de sajna Mo.-n nem nagyon mennek ki az anyakönyvvezetők étterembe

    előzmény:
    pavlivica (19)
    2009-03-04  14:21
  31. 2009. március 4. 14:2421.

    Újra és újra találkozom ezzel: megugranak az árak, ha azt mondod, hogy esküvő.

     

    No nézzük: 

    helyszín: ezen nincs mit vitatkozni, ha bérled, fizess. Műemlékeknél még azt is érezheted, hogy jót teszel vele.

     

    Étel: kifejezetten a menüsorra érdemes gondolni, hogy ha bemészaz étterembe, mindezt mennyiért kapod meg. És máris lehet látni, hogy nagy átlagban nem annyira elszállt az elképzelés... Továbbá elvárás a vendéglőssel szemben, hogy fizesse a személyzetet, ne engedjen be az utcáról senkit, és ne kérjen bérleti díjat: ezt láthatod az árakban.

     

    Torta: no itt azért volna megjegyzésem, ha 350 Ft-ba kerül egy szelet torta, akkor nem értem az 50-60-70-80-90 ezres 100 szeletes tortákat. De ez független az esküvőtől, ha cukorrózsát, nászpárt, miegymást kérsz rá, akkor ennyibe fog kerülni. Pont.

     

    Fodrász: átlagban 15 ezer, ebben benne egy próbahaj (itt az idejét fizeted meg meg a felhasznált anyagot) meg a nagy napon a frizu elkészítése (neki is szombat van, esetleg még házhoz is megy, és atombiztosra csinálja a hajad)

     

    Smink: nálam 15. ebben benne a próba, a kiszállás, a smink, plusz a vőlegény alapozása. Miért ennyi? mert speciális alapozóval készül, ami vízálló, dörzsálló, de nagyon-nagyon vékony. szép marad 16 óra múlva is, és jó a fotónak is, kamerának is, meg élőben is. Ezt kell megfizetni. Azt, hogy csak az alapozás 35 perc. Ezért több, mint egy alkalmi smink.

     

    Virág: annyi, amennyi. tételesen számolj el, szálra pontosan. Nagyobb virágkötők a kompozíciót fizettetik meg. Ha arra van igényed, fizess.

     

    Ruha: itt vagy mélyen a szebedbe nyúlsz, ha van álomruha és ragaszkdsz, hogy demetriosban menj férjhez, vagy olcsóbb megoldást választasz. Én az utóbbi mellett döntöttem. Rohadtul nem hernyóselyem volt a ruha, de gyönyörű voltam benne (szerintem), és hát a férjem pillantása mindent megért. 

     

    És még sorolhatnám...

     

    Csak mindig egyszrű azt írni, hogy MINDENHOL többszörösére emelkedik az ár, ha kimondjuk, hogy esküvő... ez azért nem teljesen igaz.

    előzmény:
    szuszmoc (4)
    2009-03-04  13:59
  32. 2009. március 4. 14:2120.
    Pesten?
    előzmény:
    Rebeka85 (16)
    2009-03-04  14:17
  33. 2009. március 4. 14:2119.
    szia, mi most házasodtunk 21én, család és barátok. nálunk az volt a megoldás, hogy egy étteremben kibéreltünk egy termet, oda volt hivva az anyakönyvezetö, egy helyen meg volt minden, büfés kaja volt felállítva, állóasztalokkal ill. a szülöknek ülövel... kb. 1-2 óra múlva a barátok elmentek, a szülök maradtak. nagyon jó megoldás volt - igaz olcsó annyira nem volt magyar viszonylatban mert ausztriában esküdtünk, de sztem otthon egy ilyet ki lehet hozni normális keretek közt...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. március 4. 14:1918.

    Nekem sem voltak nagy igényeim, meg szolíd esküvőt akartunk a vége 1,3 M lett. Nem volt se limo se lufi galamb lepkeeregetés. Polgári szertartás 54 ember vacsorája zenekar vőfély, és hajnalig tartó lakodáré.

    Sokmindent magunk oldottunk meg (díszítés, pia nagykerből, házi bor, olcsó öltöny, barát fotós videós... stb.)

    Szóval az előzetes ktgvetés elég ritkán jön össze még rászámolással is! De az biztos hogy egy életreszóló élmény!

     

    Sok boldogságot!

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  35. 2009. március 4. 14:1817.

    Nekünk is költségkímélő esküvőnk volt 12 éve. Nem azért, mert nem engedhettük volna meg, hogy rázzuk a rongyot, hanem azért, mert én utálom ezeket a puccos esküvőket, a férjem nem kevésbé.

     

    Először is a ruhát varrattam. Így anyaggal együtt (amiben csipke is volt) kb. 20.000 Ft volt (1997-ben!!!!!), a legolcsóbb ruha kölcsönözve 70.000-nél kezdődött és ocsmány volt. Nekünk délben volt a szertartás, utána egy 50 fős (velünk együtt) ebéd volt. Ami ugyebár tényleg csak a szűk családot és a legjobb barátokat jelenti. A szertartáson voltak sokan, megköszöntük nekik, hogy eljöttek, nem emlékszem rá, hogy bárki is megsértődött volna. Délután 2-től este 6-ig voltunk az étteremben (pontosabban egy hajón), utána mézes napokra mentünk a férjemmel, inkább arra költöttünk.

     

    Azokat a helyeket, ahol ha kiejtettem, hogy Esküvő, és rögtön 10-szeres árat mondtak, nagy ívben kerültem el, vannak normális kereskedők is. Még csak nem is szerveztük sokáig az egészet, mert kb. júniusban határoztuk el, hogy házasodunk és ehhez képest szept 6-án volt az esküvő.

     

    Hidd el lehet puccparádé nélkül is normális, örök életre szóló, szép szertartást csinálni! Sok sikert kívánok hozzá!

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  36. 2009. március 4. 14:1716.

    Szia!

     

    Nekünk is idén augusztusban lesz az esküvőnk és mint ahogy már az egyik előttem szóló is ajánlotta, nekünk is egy suli éttermében lesz a vacsi. Mi visszük az ételhez s dolgokat, az italokat is, amit nagykerből szerzünk be! 

    Szerintem így sok pénzt meg lehet spórolni! 

     

    Szuszmochoz hasonlóan én is kitartást kívánok a szervezéshez, mert már én se igazán tudom, hogy hol áll a fejem!!

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  37. 2009. március 4. 14:1715.
    ok, végignézem a kollégiumokat, nekünk végül is mindegy hol lesz, kerületileg, nem ragaszkodunk semmihez.
    előzmény:
    viharos (12)
    2009-03-04  14:16
  38. 2009. március 4. 14:1714.
    előzmény:
    bkrisztika (9)
    2009-03-04  14:09
  39. 2009. március 4. 14:1613.

    nagyon köszönöm!!!! Meg fogom őt keresni

    előzmény:
    eperleves (10)
    2009-03-04  14:14
  40. 2009. március 4. 14:1612.

    Középiskolai kollégium menzáját béreljétek ki.

    Olcsón elválallják a főzést, felszolgálást is.

    A dekorációt meg a család elkészíti.

    A hangulatot úgy is a vendégsereg adja

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  41. 2009. március 4. 14:1411.
    igen, ezt hallottam én is. Majd meggondolom, én varratni akartam, mert egyszerút szeretnék, abroncs nélkül. De lehet elgondolkozom Ukrajnán, egy jó barátnőm ugyis ukrán
    előzmény:
    rozalinda... (8)
    2009-03-04  14:09
  42. 2009. március 4. 14:1410.

    szia,

     

    az esküvő 2009 topikban van egy lány, 78kriszta néven, neki pont ilyen esküvője volt, téli, állófogadásos, nem sokáig tartó. érdemes írnod neki egy privit szerintem. ja és kihelyezett polgárija volt a helyszínen.

     

    sok sikert és boldogságot

    előzmény:
    myrtle-girl (5)
    2009-03-04  14:02
  43. 2009. március 4. 14:099.

    olyan kollégium nincs a környéketeken,vagy suli,ahol főznek is?

    mi egyszer voltunk kollégiumi ebédlős lagziban, helybenfőztek, az ifju pár vitte a diszitést,meg a piát. 

    fejentként 5000v ft volt,miután kiszámitották-cakkumpakk.

    és a kaja isteni volt. nem menzás!!!!!!

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  44. 2009. március 4. 14:098.

    Ja, és javaslom a ruhát Ukrajnából beszerezni, kb 20 ezer forintért olyan költeményt VEHETSZ, hogy itthon olyat 100 rugóért sem kölcsönzöl.És nem utolsó szempont, hogy előtted senki nem használta, nem élte le, és nem kell aggódnod, hogy elszakad, koszos lesz, foltos lesz, stb...

    Mondjuk én nem ott vettem, az enyém kölcsönben volt, de Szlovákiából, és negyvenből kijött, minden kiegészítővel együtt.

    előzmény:
    rozalinda... (7)
    2009-03-04  14:06
  45. 2009. március 4. 14:067.
    Mosonmagyaróvár... a hely nevére már nem emlékszem, rég volt.De valahol a Duna-parton.
    előzmény:
    myrtle-girl (3)
    2009-03-04  13:56
  46. 2009. március 4. 14:036.

    Szia!

     

    Nekünk is kis költségvetésű esküvőnk volt. Ebédelni elvittük a szülőket, testvéreket, a szertartás után pedig svédasztalos megoldás volt, oda már jöttek 120-an. De így a szülők sem érezték hanyagolva magukat és sokkal olcsóbb volt.

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  47. 2009. március 4. 14:025.

    én már hetek óta kalkulálok és hihetetlen milyen árak vannak, pedig nincsenek extra igényeim (nagy ruha, zenekar stb). és télen is lenne, ami eleve nem főszezon. Mondjuk Budapesten, ami drágább.

     

     

    előzmény:
    szuszmoc (4)
    2009-03-04  13:59
  48. 2009. március 4. 13:594.

    Szia

    Nekünk most augusztusban lesz az eskembeskem. Nem terveztem annyit költeni rá, mint amennyit fogunk, de hát sajnos nagyon megugranak az árak, ha kimondod valahol azt a szót, hogy ESKÜVŐ. Tuti, hogy meg lehet oldani szolidan is, helyszínek tekintetében ajánlom figyelmedbe az alábbi honlapot:

     

    www.eskuvohelyszin.hu

     

    Vannak kis létszámot befogadó helyek is! Kitartást békét és nyugalmat kívánok a szervezéshez! (Én már többször agyvérzést kaptam )

    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48
  49. 2009. március 4. 13:563.

    és ez helyileg hol volt, ha megkérdezhetem? Étterem ?

    előzmény:
    rozalinda... (2)
    2009-03-04  13:53
  50. 2009. március 4. 13:532.
    Már miért ne lenne megoldható? Én voltam már olyanon is, hogy a szűk család egy belső részben vacsizott, ezalatt a többiek kint állófogadáson vettek részt, majd kezdődhetett a közös dínom-dánom. Én a külső részben voltam, és nem volt sértő. Bent tényleg csak a szűk család volt, anyukák-apukák, testvérek, nagyszülők.
    előzmény:
    myrtle-girl (1)
    2009-03-04  13:48

Címlap

top