Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Létrehozva: 2008. október 6. 07:44
Hai!
Sokunknak az a tapasztalata, nincs kellő módon ápolva történelmünk, jó s rossz történés egyaránt, mert mindkét pólus része múltunknak. Még akkor is ha úgy hisszük, ránk már nem hat. Minden hat. Nem szeretem a "ha" verziót, de mi lett volna ha....ha nincs Mohács? Hol lennénk ma? Na jó, de mi vezetett Mohácshoz, mi az összefüggés 1514 Dózsa parasztfelkelése és a Mohácsi csatavesztés között?
Kevesen tudják. De itt majd megtudjuk.
De ne ugorjunk ekkorát. Mi lehet az igazság finnugor vagy szkíta ügyben, melyik népcsoporthoz volt valóban közünk? Megannyi kérdés.
A Polgári topicban már elkezdtük ezeket boncolgatni, ám úgy alakult hogy a többség egy "saját" erre indított topicot akart és ezt most megtesszük.
Ugyan megtiltani nem tudjuk, de kérni kérhetjük...ez nem politikai topic, itt ne vitázzunk politikai alapon.
Eme topic nem arról szól, ki tud többet vagy kevesebbet a magyar történelemről, hanem arról hogy akik olvassák, netán még írnak is hozzá, azok biztos hogy több információ tulajdonosai legyenek azáltal, hogy ez a topic van s létezik.
A topic célja is egyértelmű. Nincs nagymagyar meg mélymagyar, csak magyar. Ez pedig jelentse azt még ebben a topicban is, hogy büszkék vagyunk s lehetünk magyarságunkra, néha szomorkás vagy tragikius történelmünk ellenére is.
Állítsunk méltó emléket őseinknek, kiemelkedő személyiségeinknek, nagy formátumú hőseinknek. Megérdemlik hogy a magyar ember emlékezzen rájuk s beszéljen róluk....
Tegyük ezt. Tegyük közösen minden megkötés nélkül, hogy ki hova tartozik vagy nem, ki kit szeret vagy nem, mert a magyar történelemhez mérten ezek semmitmondó semmiségek csupán, ezzel ne koszoljuk azt a múltat mit őseink építettek.
Egyfajta időrendben szeretnénk haladni, ezt mindenki vegye figyelembe ha ír ide. Előre is köszönjük.
Kezdjük..........
1213. szeptember 28-án a halicsi hadjáratra indult II. András távollétében előkelők egy csoportja meggyilkolta a zsarnokoskodó Gertrúd királynét, akit a pilisi ciszterci kolostorban temettek el.
1214-ben II. András az arisztokraták egy csoportjának nyomására megkoronáztatta idősebb fiát, a kiskorú Béla herceget. II. András meghódította Halicsot ifjabb fia, Kálmán herceg számára, akit pápai jóváhagyással akart halicsi királlyá koronáztatni.
1215-ben II. András feleségül vette Jolántát, Courtenay Péter auxerre-i és namuri gróf lányát, a francia király és a latin császár rokonát.
1217 és 1218 között egyházi és világ előkelők kíséretében keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre.
1219 és 1221 között kiegyezett a Halicsban is uralkodó novgorodi fejedelemmel, aki erre szabadon engedte a királyi címét élete végéig viselő Kálmán herceget.
1220-ban elrendelte az eladományozott udvarnokföldek visszavételét. II. András legidősebb fiára, Béla hercegre bízta Szlavónia és Horvátország kormányzását.
1221 során elrendelte a jogtalanul elfoglalt királyi birtokok visszavételét.
1222 elején megerősítette az egyháziakat megillető kiváltságokat. 1222. májusában II. András kiadta az Aranybullát. [2]
Az Aranybulla főbb pontjai:
1. Évi törvénynap Fehérváron;
2. Szerviensek személyének és birtokainak védelme;
3. Szerviensek és az egyház adómentessége
4. Szerviensek birtokainak öröklését szabályozta
7. Szerviensek hadkötelezettségének szabályozása (csak védekezésnél)
11. Idegenek tisztségviselése (csak az országos tanács beleegyezésével)
15. Tilos a beszállásolás a szerviensekhez
16. Tilos a tisztségek öröklése
17. Szolgálattal szerzett birtok elidegeníthetetlen
18. Várjobbágyok és idegenek szabadságának rögzítése
20. Tized fizetése csak terményben
23. Pénzről: olyan legyen, mint III. Béla alatt és csak egyszer lehet évente rontani
24. Zsidók tisztségviselése tilos
26. Tilos idegennek földet adományozni
30. Tisztségek halmozása tilos (kivéve: király, királyné, nádor, bán)
"Uralkodóink"
II. András király uralkodási ideje 1205-1235
Regnálása a magyar történelem egyik legnevezetesebb időszaka. Nemcsak azért, mert András igen energikus külpolitikájában az egész Balkán-félszigetet behálózta, és több szomszédos területet is meghódított, hanem azért is mert a belpolitikában olyan bullát adott ki, amely kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1949-ig fennmaradt.
III. Béla és Châtillon Anna gyermekeként született 1177-ben. Másodszülött fiúként nem András kapta a magyar trónt, de atyja 1188-ban Halics trónjára segítette. 1190-ben elűzték a trónról, ezért újra a magyar udvarban élt. Apja halála után Imre lett Magyarország királya, akire 1197-ben a hatalomból kimaradt herceg rátámadt a szlavóniai Macsek városánál, és a hatalom megosztását követelte tőle. A király átengedte testvérének a dalmát-horvát hercegi címet. 1198. március 31-én a támadó szerbeket András visszaverte, s ellentámadásba ment át. Elfoglalta Ráma és Hum vidékét, és felvette a Hum és Ráma hercege címet is. Területein úgy uralkodott, mint bátyja az egész országon.
1205. május 29-én trónra lépett II. András magyar király.
1205-ben II. András beavatkozott a halicsi belviszályokba, s felvette a Halics, és a vele 1199-ben egyesített Lodoméria királya címet. Ettől kezdve II. András gyakran vezetett többnyire sikertelen hadjáratokat Halicsba.
1206. június 7-én III. Ince pápa felszólította a magyar egyházi és világi előkelőket, hogy valljanak hűséget II. András születendő fiának. 1207-ben II. András ciszterci apátságot alapított a szlavóniai Topuszkón, s a monostornak adta a Gora ispánság csaknem egész területét. 1208-ban összeíratta a lébényi bencés monostor javait.
1208 körül II. András új intézkedésekkel változtatta meg a királyi hatalom birtokpolitikáját.
1210-ben előkelők egy csoportja III. Béla öccsének, a Bizáncba száműzött Géza hercegnek fiait akarta trónkövetelőként felléptetni II. András ellen, de tervük meghiúsult.
"Uralkodóink"
III. László király uralkodási ideje 1204-1205
III. László 1199-ben vagy 1201-ben született árpád-házi magyar király
1204 szeptemberében meghalt Imre magyar király, így utódaként trónra lépett kiskorú fia, III. László, aki helyett kijelölt gyámja, András herceg kormányzott.
III. Lászlót apja, Imre koronáztatta meg 1204. augusztus 26-án. Ekkor a kis László három vagy öt éves volt. A koronázására vélhetően azért került sor, mert Imre király közeledni érezte halálát, és zökkenőmentessé akarta tenni a trónöröklést. Imre rövidesen meghalt, de előbb testvérét, Andrást megeskette, hogy a kis Lászlót mindenben támogatni fogja, s hű marad hozzá. András minden hatalmat a saját kezében összpontosított, s lehetetlenné tette a gyermek László és anyja helyzetét. Aragóniai Konstancia kisfiával Bécsbe menekült, VI. Lipót herceghez.
András ezt nem nézte jó szemmel, és háborúval fenyegetőzött, ha Lipót nem adja ki a menekülteket. Mielőtt azonban tényleges háborúba sodródott volna Lipót és András, a gyermek László váratlanul elhunyt 1205. május 7-én. Holttestét Székesfehérvárott temették el.
Mint király a magyar történelemben gyakorlatilag semmilyen szerepet sem játszott.
1435-1437 Pálóczy III. Máté
1437-1447 Hédervári II. Lőrinc
1447-1458 Garai III. László
1458-1484 Guthi Ország III. Mihály
1486-1487 Szapolyai II. Imre
1492-1499 Szapolyai VI. István
1500-1503 Vingárti Geréb III. Péter
1504-1519 Perényi III. Imre
1519-1523, 1524-1525, 1526-1530 Báthory VII. István
1525-1526 Werbőczy VIII. István
1530-1533 Alsólindvai Bánffy IV. János
1533-1554 nincs nádor
1554-1562 Nádasdy III. Tamás gróf
1562-1608 nincs nádor
1608-1609 Illésházy IX. István
1609-1616 Thurzó György
1618-1621 Forgách Zsigmond
1622-1625 Thurzó Szaniszló
1625-1645 Esterházy VIII. Miklós
1646-1648 Draskovics V. János
1649-1654 Pálffy III. Pál
1655-1667 Wesselényi Ferenc
1667-1681 nincs nádor
1681-1713 Esterházy IV. Pál
1714-1732 Pálffy IX. Miklós
1732-1741 nincs nádor
1741-1751 Pálffy VI. János
1751-1765 Batthyány Lajos
1765-1790 nincs nádor
1790-1795 Habsburg-Lotharingiai Sándor Lipót főherceg
1796-1847 Habsburg-Lotharingiai József főherceg
1847-1867 Habsburg-Lotharingiai X. István főherceg (1848 után hatáskörét nem gyakorolta)
vége
1266 Csák nembéli Domonkos
1267–1270, 1272, 1273 Kemény fia Lőrinc
1268 Tombold fia Benedek
1270–1272 II. Moys (Mózes) (I. Moys nádor fia)
1275, 1276–1277, 1284, 1285, 1289, 1291, 1292, 1295, 1296 Héder nembéli Güssingi Miklós
1275–1276, 1277–1278, 1281, 1288 Csák nembéli Péter
1278–1279, 1282–1283 Csák nembéli (II.) Máté
1280–1281 Aba nembéli Szalánczi Finta
1281, 1287, 1288 Héder nembéli Güssingi János (Iván)
1284 Aba nembeli Tekes fia III. István
1285, 1288, 1290, 1291, 1293, 1295, 1296, 1297, 1298, 1299, 1300 Aba nembéli I. Amadé
1286 Aba nembéli Matján
1289, 1291 Boztyh (Bastech) nembéli Rajnald
1290 Misza
1291 körül Szentemágócs nembéli II. Mihály
1297 nyarán Csák nembéli II. Máté
1298–1299 Pécz nembéli Apor
1298–1299 Ratold nembéli II. Roland (Lóránd)
1302-1303, 1304-1305, 1307, 1313-1315
1305-1306, 1307 Borsa nembéli Kopasz
1312, 1315-1318, 1320 Ratold nembéli Hasznosi II. Domokos
1322 Debreczeni Dózsa
1322-1327 Druget Fülöp
1328-1333 Druget III. János
1334-1342 Druget Vilmos
1342-1356 Gilétfi III. Miklós
1356-1367 Kont nembéli Újlaki IV. Miklós
1367-1372 II. László, oppelni herceg
1372-1375 Simontornyai Laczkfi I. Imre
1376-1385 Garai V. Miklós
1385-1387 Széchy VI. Miklós
1387-1392 Csáktornyai Laczkfi V. István
1392-1397 Ilsvai Leusták
1397-1402 Bebek Detre
1402-1433 Garai VII. Miklós
Magyarország ismert nádorai időrendben:
1030-as évek-1040-es évek Aba Sámuel
1055 Zacheus
1057 Radó
1066 k. Otto (Acha, vagy Atha)
1067 k. Radován
1075 I. Gyula
1091 Péter
1095 k. II. Gyula
1095-1108 I. Pál
1108–1116 János
1135 II. Pál
1137–1138 Fancel (Phonsol)
1145–1146, 1156–1157 Belus
1162 Héder
1163 I. Tamás
1165–1171 Ampod (Ompud)
1178–1183 Farkas
1184 I. Dénes
1185–1186 II. Tamás
1188–1194, 1198–1199, 1206 Mog (Mocho)
1197–1198 Ézsau
1199–1202 Mika (Mihály)
1202–1204 Benedek
1205 Miklós
1207–1209 Győr nembéli Csépán
1209–1212 Győr nembéli Both(o)
1212–1213 Bór-Kalán nembéli Bánk
1213–1214, 1219–1222, 1226 Szát nembéli Miklós
1215–1218, 1222–1226 Kán nembéli Siklósi Gyula
1222 Wechich fia Tivadar
1227–1228, 1231–1234 II. Dénes (Ampod nádor unokája)
1228–1231 I. Moys (Mózes)
1235–1240 Tomaj nembéli (III) Dénes
1242 Buzád-Hahót nembéli Arnold
1242–1245 Borsa nembéli László
1245–1246, 1248 Türje nembéli Szentgróti (IV.) Dénes
1246–1247 Gutkeled nembéli István
1248–1260, 1272–1273, 1274–1275 Ratold nembéli Roland
1260–1265 Héder nembéli Güssingi Henrik
1263, 1273–1274, 1277 Pécz nembéli (V.) Dénes
A következő összecsapás a két testvér között Imre győzelmét eredményezte és András herceg VI. Lipót osztrák herceghez menekült. A pápa által szorgalmazott keresztes hadjárat érdekében ugyan megállapodásra jutott a két testvér, hogy közösen vonulnak a Szentföldre és távollétükben az osztrák herceg fogja kormányozni az országot. S amennyiben valamelyikük életét vesztené, úgy a másiké lesz az ország feletti uralkodás joga.
Erre ismét nem került sor, mert Imre apja politikáját folytatva a Balkánon kezdett hódításba, András pedig nem adta fel pártütő tevékenységét.
Imre király II. Alfonz aragóniai király leányát Konstanciát vette feleségül és Konstanciától 1201-ben született kisfiát III. Lászlót tekintette utódának. (Konstanciával egyébként sok trubadúr, zenész és költő is érkezett a királyi udvarba).
András IV. Berthold őrgróf leányával, Gertrúddal kötött házasságot 1200 körül. Ezáltal politikai értelemben is ellentétes oldalra került a két testvér. Míg Imre a déli tengerek felé orientálódott, és a pápa elkötelezettje volt, addig András a német kapcsolatok hívévé vált.
1203-ban III. Ince pápa úgy foglalt állást, hogy Magyarországon a korona Imre fiát, Lászlót illesse meg, míg Andrásnak -ha fia születik- az a hercegséget örökölje. András erre újabb fellépésre szánta el magát, és Varasdnál (a Dráva mellett) nagy erőket vont össze a király ellen. Imre ezt látva, királyi méltóságát vetette latba és fegyvertelenül, egy pálcával ment öccse táborába, ahol fennhangon kiáltotta: "most látni fogom, ki mer kezet emelni a királyi ivadék vérére".
Öccsét Esztergomba háziőrizetbe vitette, feleségét Gertúdot pedig hazaküldte a Német Birodalomba, mivel nagy befolyással bírt Andrásra..
Imre 1204-ben királlyá koronáztatta IV. Lászlót, akinek védelmét végrendeletében Andrásra, mint kormányzóra bízta.Imre király 1204 végén fiatalon, alig 30 éves korában halt meg. Hamvait a hagyományoktól eltérően az egri egyházban temették el.
"Uralkodóink"
Imre király uralkodási ideje 1196-1204
III. Béla király végrendeletében elsőszülött fiára Imrére hagyta az ország kormányzását. Imre méltó folytatója volt az apai örökségnek. Békés, határozott, tervszerű, józan, rendszerető férfiú volt, aki inkább lett volna alkalmas egy lovagi kereszteshadjárat vezetésére mint öccse András, akit ezzel a feladattal bízott meg III. Béla király. András azonban, akinek egy német forrás szerint -"bizonyos várakat és nagy birtokokat is adományozott, valamint rengeteg pénzt, hogy Jeruzsálembe zarándokoljon..."- a pénzt részben eltékozolta, részben pedig pártot szervezett rajta bátyja ellen, mert mindenáron király szeretett volna lenni. A kereszteshadjáratban való részvétellel szemben fegyveresen támadt Imre királyra 1197-ben és legyőzvén őt, megszerezte magának a dalmát-horvát hercegséget. Terveiben segítője volt a váci püspök Boleszló, akinek a kezén mentek keresztül az ellentábor azaz András levelei és a pénz összegyűjtése is az összeesküvés céljából. A szervezkedés 1199-ben pattant ki, amikoris Imre király maga ment el főembereivel a váci püspökhöz, hogy meggyőződhessen a hír valódiságáról. Kérését, hogy a kincstárat nyissa ki, a püspök megtagadta, mire a király embereivel erőszakkal kinyittatta azt. Így tudott csak hozzájutni az összeesküvőknek a kincstárban őrzött leveleihez.
Ugyancsak 13. századi fejlemény, hogy a nádor lett a tatárjárás (1241-1342) után beköltözött kunok bírája, továbbá megkapta Pest megye örökös ispánságát. Kinevezésének rendjét – más méltóságokkal együtt – az 1291:9. tc. szabályozta. Eszerint döntés előtt az uralkodó köteles volt kikérni nemesei tanácsát. Már a 13. század végén is, majd a 14. század eleji interregnum időszakában is egyszerre több nádorral találkozunk, a királyi hatalom konszolidálódásával azonban visszatért a természetes állapot. I. Károly király megerősödésétől (1321) kezdve az új arisztokrácia tagjai töltötték be a nádori tisztet. Az Anjou-kor a bírói közgyűlések virágkora, később ritkultak, míg végül már tiltották megrendezésüket. 1342-ben a nádor vidéki kúriája is megszűnt, a királyi székhelyen ülésező nádori bíróság azonban továbbra is megmaradt, sőt tovább fejlődött.
A rendek a 15. század derekától arra törekedtek, hogy befolyásolhassák a nádorválasztást (1439:2. tc.), így a királyi tanácsnak – amely a gyakorlatban eddig is megtárgyalta a kinevezést – ezután a törvény is beleszólási jogot biztosított. 1447-ben, Hunyadi kormányzósága – V. László kiskorúsága – idején az országgyűlés választott nádort, I. Mátyás azonban ismét maga döntött a kérdésben, csaknem egész uralkodása alatt. 1486-ban azonban ugyanő már az országgyűléssel választatott nádort, sőt kezdeményezésére ugyanekkor törvénnyel szabályozták a nádori hatáskört. A széles körű jogosítványokkal felruházott nádor tiszte lett volna Mátyás halála után Corvin Jánost, az uralkodó házasságon kívül született fiát királynak ajánlani. A „nádori cikkelyek” szerint trónüresedéskor vagy a király kiskorúsága idején a nádor hív össze országgyűlést, a királyválasztáskor övé az első szavazat, ő a kiskorú király gyámja, s mindenki köteles ugyanúgy engedelmeskedni neki, mint a királynak. Ő a nemesi felkelés vezetője, az ország főkapitánya, közvetít a király és „az ország” közt felmerülő viszályban. E széles nádori hatáskörnek tudható be, hogy a 16. században a Habsburgok többször nem töltötték be a nádori tisztet.
A tizenötéves háború után kialakult nehéz helyzetben II. Mátyás a pozsonyi országgyűlésen engedményeket tett a rendeknek. A rendek ragaszkodtak a nádorválasztás jogához, így az új rend szerint a király 2 katolikus és 2 protestáns jelöltjéből a rendek választották meg a nádor személyét. A Wesselényi féle összeesküvés után I. Lipót nagyon kemény, abszolútisztikus kormányzatot vezetett be, nem töltve be a nádor tisztét. 1681-ben a növekvő török veszély miatt a soproni országgyűlésen engedni kényszerült, Esterházy Pál megválasztásával újra visszaállt a régi rend. A XVIII. században a nádori tisztet a helytartói tiszttel igyekeztek helyettesíteni. Először III. Károly 1732-ben vejét, Lotharingiai Károlyt "átmenetileg" helytartóvá nevezte ki. (A leendő császár így jobban megismerte a magyarokat, nem is volt tapasztalható később olyan ellenséges érzelem tőle, mint elődeitől.) Az átmenti időszek 1741-ben ért véget, amikor a nehéz helyzetben lévő Mária Terézia Pozsonyban a koronáért cserében újra betöltette a nádori posztot. A következő átmeneti helyzet 1765-ben következett be, amikor Mária Terézia vejét, Albert szász herceget nevezte ki helytartóvá (aki emellett a hétszemélyes tábla vezetője is lett). Mária Krisztina főhercegnő férje 1781-ig töltötte be tisztét. II. József a magyar rendek teljes mellőzésével próbálta irányítani az országot, így nem igyekezett a rendek legerősebb emberének számító nádori tiszt betöltéséről gondoskodni. Öccse, II. Lipót már diplomatikusabb volt, saját fiát, Sándor Lipótot választatta meg, így gondoskodott egy császárhű nádorról. Sándor Lipót egy tüzijáték előkészítése során halálos balesetet szenvedett, öccse, József követte, aki Magyarországon rendkívül népszerű lett (őt ábrázolja az első magyarországi köztéri szobor is, amit még a Rákosi korszakban sem döntöttek le). Utóda fia, István lett, aki az 1848-as forradalom alatt nem tűnt ki császárhűségével, az országgyűlés a Jelačić ellen küldendő hadsereg élére állította, azonban lemondott tisztéről és elszökött az országból. Vele zárult le a nádori intézményt viselők sora.
A nádorok
Elnevezése latinul comes palatinus (palotaispán). A legmagasabb – 11. századi eredetű – udvari, illetve utóbb rendi méltóság Magyarországon. A tisztség az „udvarbani ispán” (na dvor zsupán) szókapcsolatból nyerte nevét. A királyi udvarhoz, az uralkodó személyéhez kötődő nádori tisztséget frank-német mintára I. Szent István király hozta létre, de jogállása később sokat változott. Feladatköre kezdetben eredendően gazdasági jellegű: ő gyűjtötte össze és kezelte a királyi udvar jövedelmeit, felügyelte a király és környezete eltartását szolgáló birtokokat. Emellett az udvar harcos elemeinek, a mileseknek a parancsnoka, valamint az udvarnokok bírája. I. Szent László III. törvénye – amely a kutatók szerint valószínűleg Salamon királyságának idejéből származik – viszont tiltotta, hogy a (vidéki) birtokára hazautazó nádor a királyi udvarnokokon és az önként hozzá fordulókon kívül mások felett is ítélkezzék, s bírói pecsétjét a királyi székhelyen maradó helyettesénél kellett hagynia. A 11. században az udvar népei fölött általában a királyi udvar székhelyén működő királyi jelenlét bíróságán ítélkezett, de a saját ispáni joghatósága alá tartozó népelemeknek – ugyanúgy, mint az őt önszántukból felkereső nemeseknek – saját portáján is szolgáltathatott igazságot.
A nádor gazdasági teendőktől való megszabadulása a 12. századra tehető, s a curialis comes (országbíró) megjelenésével függött össze. Ekkor mentette fel II. István király az udvarispáni feladatok ellátása alól a nádor-t, és szervezett külön bírói széket számára. Az udvarbírói és a nádor-i tisztség 1138-tól bizonyítható szétválása lehetővé tette a nádor országos jellegű bíráskodásának kifejlődését.
Az 1222. évi Aranybulla szerint a nádor bírói joghatósága már kiterjedt az ország minden lakosára, az évenkénti Szent István-napi fehérvári törvénynapon a megjelenésében akadályozott király helyett ítélkező bíró. Az uralkodó külföldi hadakozásának idején a nádor idehaza a király helyettesévé lépett elő. A nemesek fővesztéssel és jószágvesztéssel járó ügyei azonban kivételt képeztek. Ezekben a nádor nem intézkedhetett önállóan, csak királyi hozzájárulással dönthetett (1222:8. tc.). A 13. század elején a nádor már az ország egyik legfőbb méltóságviselője. Az Aranybulla (1222:30. tc.) alapján a nádor a bánnal, valamint a király és a királyné udvarbírájával azon négy jobbágy közé tartozott, akik két tisztséget viselhettek. Az Aranybulla elkészült 7 példánya közül egyet az ő őrizetére bíztak, hogy azt állandóan szem előtt tartsa, és se a királyt, se mást ne engedjen eltérni az abban foglaltaktól. Ebből a cikkelyből származtatták régebbi jogtörténészeink a királyt ellenőrző nádori jogkört, s azt a nem mindig érvényesülő elvet, hogy a király és a nemesek közti ügyekben a nádor illetékes mint eljáró bíró. A második Aranybulla, amellett hogy ismételten hangsúlyozza a nádor – egyházi személyek kivételével – mindenkire kiterjedő bíráskodási jogát és kötelességét (1231:1, 1231:17), az ügyeket rosszul intéző nádor leváltását is lehetővé teszi (1231:3), sőt arról is intézkedik, hogy a nádor helyettes bírákat ne tartson, legfeljebb egyet, a saját udvarában. Ez a helyettes volt az alnádor, aki a 13. század második felében előszeretettel székelt az ország közepének tekintett Pesten, illetve Budán.
A 13. század második felétől az országot járó nádor gyakran bíráskodott az egyes vármegyék számára e célból meghirdetett bírói közgyűlésen (generalis congregatio). Ide hívták össze az érintett – egy, néha kettő vagy három szomszédos – vármegye nemességét (a 13–14. században még a nem nemeseket is). Az összegyűltek a nádor elnöklete alatt bíróságot választottak, amely kisebb ügyekben a helyszínen ítélkezett, a bonyolultabb pereket pedig a nádor rendes – udvari – ítélőszékére halasztotta. A generalis congregatio fő feladata a közbűntények elkövetőinek (rablók, tolvajok, orgazdák, pénz-, pecsét- és oklevél-hamisítók, gyújtogatók stb.) üldözése volt, akiket – ha tettük rájuk bizonyult – a helyszínen kivégeztek. Az érintettek ilyen körülmények között óvakodtak megjelenni a közgyűlésen, ezért jegyzékbe foglalták a neveiket és bárki által szabadon megölhetőnek nyilvánították őket (proscriptio). A bíráskodással kapcsolatos vagy egyéb természetű okleveleket a nádori jegyzők állították ki, akiket a nádor pecsétjét is őrző ítélőmester (protonotarius, gyakran az alnádor töltötte be a posztot) irányított. A nádori hivatal személyzetéhez tartoztak még a sáfár és a bírságszedők (a nádori törvényszéken kiszabott pénzbírságokat gyűjtötték be nyugták ellenében).
Hai!
Szia. Szerintem bármikor.
Sikeres külpolitikát folytatott: visszaszerezte Bizánctól az 1160-as években elfoglalt területeket. Mánuel 1180-ban bekövetkezett haláláig hű szövetségese volt a császárnak, utána azonban megszállta Dalmáciát, majd megvédte Zárát a velenceiektől. 1186-ban újranősült, második felesége Capet Margit, Fülöp Ágost francia király testvére lett. 1188-ban elfoglalta Halicsot, ám ezt hamarosan kénytelen volt feladni. 1189-ben Barbarossa Frigyes látogatásakor kiengedte Gézát, aki csatlakozott a keresztesek seregéhez. Frigyest olyan pompás vendéglátással fogadta, hogy a császár fia később a palermói palota freskóján is megemlékezett a magyarországi látogatásról. 1192-ben az ő szorgalmazására avatták szenté I.László királyt. A központi hatalom megerősítése érdekében állandó királyi kancelláriát hozott létre.
András fiát keresztes hadjárat vezetésére szólította fel végrendeletében, a trónt pedig idősebb fiára, Imrére hagyta. Székesfehérváron, a bazilikában temették el, sírjára csak 1848. december 12.-én bukkantak rá. Az Árpád-házi uralkodók közül az ő sírja az egyetlen, amit hitelesen feltártak..
"Uralkodóink"
III. Béla király uralkodási ideje 1172-1196
A század kilenc Árpád-házi uralkodója közül talán a legjelentősebb volt. Apja II.Géza magyar király, anyja Eufrozina kijevi hercegnő volt. Mivel apja első fia, III.István volt a trónörökös, Bélának jutott az a szerep, hogy Magyarország és Bizánc között a kapcsolatot szorosabbra fűzze. Ennek érdekében – és a két ország szövetségének zálogaként – a bizánci udvarba költözött, felvette az Alexiosz nevet és eljegyezték a bizánci császár Mária nevű leányával. Új méltóságot létesítettek kedvéért, így ő lett a császár után következő második ember, a deszpotész, majd 1165-ben ünnepélyesen a Bizánci császárság trónörökösének nyilvánították.
I. Mánuel bizánci császárnak később azonban fia született, ezért Bélát megfosztották méltóságától, jegyességét felbontották. Kárpótlásul I. Mánuel feleségének féltestvérét, Chatillon Anna antiochiai hercegnőt vehette feleségül. Mánuel oldalán harcolt testvére, III. István ellen. Bátyja, egyes feltételezések szerint mérgezés miatt bekövetkezett halála (1172 március 4 után hívei neki ajánlották fel a trónt. 1172 tavaszán hazaérkezve szembesült azzal, hogy a Bizánchoz fűződő kapcsolatai miatt nem egységes a támogatottsága, egyesek – így saját anyja is – öccsét, Gézát látták volna szívesen a trónon, ezért Béla félreállította testvérét: miután Géza fellázadt, börtönbe záratta.
1176-ban csapatokat küldött I. Mánuel császár megsegítésére a nádor és az erdélyi vajda vezetése alatt. A bizánciak a magyar és más támogatás ellenére elbuktak a müneokephaloni ütközetben.
1181-ben elrendelte, hogy minden elé kerülő ügyet foglaljanak írásba – ez volt a magyar hivatalos írásbeliség kezdete. Béla idejében tűnt fel először a jelenlegi címerünkben is megtalálható kettős kereszt. Béla idejében mind többen tanulhattak külföldi egyetemeken – így a rejtélyes sorsú krónikás, Anonymus is.Van anyagom a Magyarország nádorai cimmel.
Mikor lehet feltenni?
Hai!
Néhány híresebb kódexből nézzünk képeket...
1-Codex amiatinus egy oldala...
2-Chronicum Pictum első oldala
Chronica Hungarorum egy oldala.. (Thuroczy féle)
Fordítójel
Alakja olyan 8-as, amelynek alsó negyede le van vágva.
Sorkezdést jelölő pont
A kódex írástükrének alsó és felső határa is jelölve van az 1-59. És 70-71. Lapon. Azért, hogy a másoló mindig ugyanabban a magasságban kezdje meg az első sort ott is,ahol ezek a vonalak hiányoznak, a kívánt helyre előzőleg egy kis pontot , vagy kis vízszintes vonást tett a páros számú oldal bal tükörvonalára.
Kacskaringók
A kódex néhány lapján az első sorból kiemelkedő, az utolsó sorból lenyúló betűszárakat, amelyek a kelleténél jobban tekeregnek.
Érdekes, hogy bizonyos lapokon ezeket a cikornyákat valaki piros tintával áthúzogatta. Valószínű, hogy az a barát, aki a piros bejegyzéseket végeze vagy a munkát utólag ellenőrizte.
Ezeknek a kacskaringóknak semmilyen funkciójuk nincs, az olvasatot viszont zavarhatják.
Szerintem ezzel most megalapoztuk azt az ismeretet, mi a kódex? Fontos a további menetekhez, mert még sokszor fogunk vele találkozni.
A kódex sajátosságai:
ˇ Hangtani szempontból jellemző a zártabb magánhangzók gyakori előfordulása: pl. Husszú-hosszú, lábaihuz-lábaihoz.
ˇ Számos alakban megőrizte a szóvégi magánhangzót pl. Ehsege-éhség, fferenczenek –Ferencznek
ˇ A múlt idő jele előtt a tárgyatlan alakú 3. Személyben, ill, a befejezett cselekvő igenévben teljesebb tőt használ p. Vonott – vont, felelett- felelt
ˇ Eredeti nyíltabb magánhangzót mutat az onszol –unszol igében, T/1 sz. Vagyonk-vagyunk, mondonk-mondunk
ˇ Megőrizte az eredeti m hangot pl. Romt-ront, himt-hint
ˇ Igeragozásban a mélyhangrendű ikes igék elbeszélő, feltételes mód 3. Személyben pl. Lakozák –lakozék, laknák-laknék
ˇ A határozói igenév –vel, vala alakja pl. Nyluala –nyilván
ˇ A –ból rag –belől és balól alakja
ˇ -ént rag pl. Szája kedvént – szája kedve szerint
ˇ -t módhatározó az s végű melléknevekben pl. Alázatost-alázatosan
A kódex szókincse:
A Jókai –kódex szókincs is igen fontos. Számos kihalt szót találunk bennem amelyeket részben a többi szövegemlékeink sem ismernek. Csak itt fordulnak elő: hogyhana-mintha csittenet, csittehenet – hallgatás, csittehenedni –elhallgatni.
A kódex helyesírása:
ˇ i hangot y-al írja
ˇ ö, ü között nem tesz különbséget, mindkettőt ew-vel jelöli
ˇ cz, cs – cz –vel jelöli
ˇ f –néha minden jelentőság nélkül megkettőzi pl. Fferencz-Ferencz, ffarkas-farkas
A kódexben használt írásjelek:
Központozás
A Jókai-kódex írója csak a pontot és a kettőspontot használja, valamint egy ma már ismeretlen írásjelet. A pont lehet a kisbetű alsó, középső-vagy felső szintjén. Leggyakrabban a kettőspont fordul elő szerepe megfelel a mai pontnak, vesszőnek. Legtöbbször a pont is, és a kettőspont is piros tintával színezve fordul elő, vagy piros függőleges vonással áthúzva hogy jobban kitűnjék.
Elválasztójel
A másoló a sorok végén inkább túlment a határvonalon, hogy ne kelljen elválasztania a szót. Ha mégis el kellett választania valamelyik szót, erre semmilyen szabályt nem ismert. Az elválasztójel kifelé emelkedő kettős vonás.
SzétválasztójelEz függőleges fekete ritkán piros vonás két szorosan érintkező szó között. Olyankor használja az író, amikor két szó közti hézagba utólag valamilyen lemaradt vagy hiányzó betűt szúr be.
Fordítójel
A Jókai-kódex a legrégibb magyar nyelvű, kézzel írott könyv. Felfedezője a lévai származású Ehrenfeld Adolf, később bécsi jogtanácsos.
A kódex története:
Ehrenfeld Adolf, 1851-ben a nyitrai gimnázium hatodik osztályos tanulója volt. Egy júliusi délután az osztálytársai régi könyvekkel dobálóztak az osztályban és az egyik könyvvel megdobták. Adolf felvette a könyvet a földről és rögtön látta, hogy nagyon régi. Alkudozásba kezdett azzal a fiúval akié a könyv volt, és három új könyvért megkapta tőle a könyvet. A fiú szeptembertől Bécsben folytatta tanulmányait. A könyvet is magával vitte és az egyik alkalommal megmutatta Homoky Ignác tereziániumi tanárnak. Homoky azonnal felismerte a könyv értékét és elküldte Pestre Toldy Ferencnek. Toldy lemásoltatta és bemutatta az Akadémiának, majd elsőként ismertette a nyelvemléket 1862, és 1868-ben kiadott irodalomtörténetében. Ehrenreich-, majd Ehrenfeld-kódexnek nevezte el. 1862-ben a kódex visszakerült Bécsbe tulajdonosához.
1872-ben Szarvas Gábor a Magyar Nyelvőr I. évfolyamában részletesen foglalkozott a kódex nyelvtörténeti vonatkozásaival, s Ferenc-legendának nevezte.
Az 1870-es években Volf György az Akadémia megbízásából kiadást készített a kódexből a Nyelvemléktár számára. Bécsben az eredeti kódex alapján elenőrizte a másolatot, megvizsgálta a könyv papirosát, kötését, tábláját, majd 1881-ben a kódex részletes leírásável a Nyelvemléktár VII. Kötetében kiadta, az MTA beleegyezésével hivatalosan Ehrenfeld-kódex néven. Ehrenfeld halála után az örökösök felkínálták a könyvet a Magyar Nemzeti Múzeumnak, de nagyon magas áron, amit nem tudtak megfizetni. Az örökösök végül Londonban árverésre bocsátották a kódexet. Ekkor a magyar országgyűlés attól félve, hogy örökre elveszítheti a kódexet, megszavazta az 1000 angol font kikiáltási árat s az egyéb kiadásra szükséges 450 angol fontot is összegyűjtötte.
Így került a kódex az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába.
Jelzete: Magyar Nyelvemlék 67.
Mérete: 195*136mm
1925-ben a Jókai-centenárium évében Jókai-kódexnek nevezték el.
A kódex ismertetői, elemzői:
Sokan foglalkozatak a kódex nyelv- és irodalomtörténeti szempontból, tanulmányozták a kódex nyelvjárását, tartalmát, kutatták keletkezését, forrásait. Többször közöltek belőle részeteket, fényképeket, másolatokat tettek közzé.
A legbővebb bibliográfiát Szabó Dénes: A magyar nyelvemlék 1959 II. Kiadású tankönyve tartalmazza. A kódex teljes faximile kiadása 1942-ben jelent meg a Codices Hungarici sorozat első darabjaként.
A kódex nyelve:
A kódex ismertetői: Toldy, Szarvas, Volf bebizonyították, hogy a kódex szövege nem eredeti magyar fogalmazás, hanem egy latinból való jóval korábbi magyar fordításnak a másolata.
A kódex keletkezésének ideje:
A kódex keltezését a 1370 után 1440 körüli időre tehető.
A kódex keletkezésének helye:
A keletkezésének helye ismeretlen. Horváth János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei c. munkájában Óbudát említi. Habár a kódex északi nyelvjárást mutat, keletkezhetett tehát Gyöngyösön vagy akár Szécsényben.
A kódex terjedelme:
A kódex csonkán maradt fenn 81 levélből (161 lapból) áll, a kódex ź része hiányzik (27 levél).
A kódex eredetileg kilenc kis negyedrét alakú hármas, azaz 12 leveles terniókból, azaz 108 papírlevélből állt, 27 levél elveszett.
A kódex kötése:
A kötés két fatábláját kobaltkék színű bőr fedi, amely eléggé kifakult.
A kódex lapszámozása:
A Jókai-kódex lapjain kétféle számozást láthatunk: egy régebbit kézzel írva (valószínű Toldy Ferenctől származik) és folyamatosan minden lapon látható 1-162-ig, és egy másikat amelyet készülék nyomott minden páratlan jobb oldali lapra. Ez utóbbit az Országos Széchényi Könyvtárba való elhelyezéskor kapta.
A kódex tartalma: Assisi Szent Ferenc életéről és legendáiról szóló könyv.
„Specuclum perfectionis” és az „Actus Beati Francisci et sociorum eius” latin nyelvű ferences gyűjtemény egyes részeinek fordítása.
A kódex írása: A kódex fennmaradt példányát 1448 körül másolta egy cseribarát a budavári kolostorban. Az írás kapcsolt kurzív barátgót betűkből áll.
A kódexben használt színek: A kódex írója barna színű tintát használt mindvégig, de piros tintával írta a fejezetcímeket, az iniciálékat, és néhány utólag beírt szót és hiányzó betűt, mindezeket a kódex teljes szövegének leírása után. 1-2 helyen látható fekete tintával készült XVI. Századi javítás, beírás.
Hai!
Szerintem eljött az idő, hogy kicsit kilépve a konkrét történelem menetéből, beszéljünk valamiről, mely szerves része volt a magyar történelem írásnak is, hiszen hivatkoztunk is már rá és abból képeket is tettünk be.
Ez pedig a KÓDEX.
Királyainkról is készültek kódexekben található festett képek, ezért úgy vélem ideje kicsit megnézni mi is a kódex valójában.
ik.inf.unideb.hu
KÓDEX
Mi a kódex?
A magyar értelmező kéziszótár szerint:” A könyvnyomtatás elterjedése előtti időből származó, kézzel írott könyv.”
A világirodalmi lexikon meghatározása a következő :” codex- latin
1. Viasszal bevont fatáblákból álló könyv a rómaiknál
2. középkori kézzel írott könyv (4-16. Sz.) Magyarországon a mohácsi vész előtti keletkezett kéziratos könyveket nevezik kódexnek. Az irodalmi műveltség elterjesztésének egyik fő eszköze. A kolostori irodalom korában főleg egyházi scriptoriumokban (másolóműhelyekben) készült, a reneszánsz idején gyakran világi műhelyekben, megrendelésre. Nemritkán művészi díszítések, iniciálék, miniatúrák stb. adták meg a különös egyedi értékét. A legrégebbi időkben pergamenlapokból, később papírból készült, a lapokat szép, értékes kötés védte. A codex rescriptus (palimpszeszt) olyan pergamenlapokat tartalmaz, amelyekről az előző írást eltávolították, a ráírták az új szöveget írtak rá.”
A régi írásbeliségnek a nagyobb (könyv) méretű, kézzel írott, többnyire vallásos tartalmú termékeit kódexnek nevezik.
A kéziratos könyvek nagyrésze latin nyelven készült, de a XV: században megjelentek, és a század végétől megszaporodtak a magyar nyelven írott vallásos könyvek is. Kódexek elnevezésen tehát magyar nyelvtörténeti szempontból a magyar nyelvű szövegeket értik.
Az ómagyar és középmagyar kor fordulóját, a XV. század második felét és a XVI. század első harmadát annyira jellemzik ezek a magyar nyelven, kézzel írt, vallásos tárgyú, könyv méretű emlékek, hogy ezt az időszakot a „kódexek kora”-ként tartják számon.
Kódexeinkben bibliai részletek, himnuszok, imádságok, legendák, példázatok, elmélkedések, szerzetesi szabályzatok, stb. tartalmaznak. Általában latinból való fordítások, hívebb vagy szabadabb átültetések a magyar nyelvre. A kódexek nagy része másolatokban maradt fenn.
A kódexek legnagyobb részét a kolostorok lakói, szerzetesek készítették, írták, másolták, gyakran több évig másoltak 1-1 művet. A gyakori másolások következtében a számos kódexben találunk többé-kevésbé azonos szövegrészleteket. A szerzetesrendek közül a ferencesek és a domonkosok voltak a legszorgalmasabb kódexírók, kisebb számban részt vettek az irodalomban pálos, premontrei, karthauzi szerzetesek is. A világi papság az ún. Huszita Biblia kódexein kívül alig vett részt e tevékenységben.
A kódexek olvasói is a szerzetesek. A világiak számára csak néhány főként imádságokat tartalmazó kódex készült.
Nyelvtörténeti irodalmunk közel 500 kódexet tart számon. Ezek kisebb része a XV. sz. második felére, nagyobb része a XVI. sz. első harmadára esik.
A kéziratos kódexek hatalmas értékkel bírnak. Igényes, szép kivitelűek, gazdagon díszítették, rajzokkal ékesítették gyakran a lapok szegélyeit, sőt az egész oldalakat. A kódexek lapjait még fatáblák közé kötötték.
A kódexek kötésén elefántcsont-faragások, arany, ezüst és bronz díszítések is megtalálhatók. Mindezeket ékkövekkel, gyöngyökkel, zománcképekkel egészítették ki. A bőrkötésen kívül a selyem-és bársonyborítást is szívesen alkalmazták.
Hai!
Köszönjük ez nagyon ide illő vers.
1165. április 11-én a király csapatai által ostromolt szerémségi Zimonyban meghalt IV. István király. Holttestét Székesfehérvárott temették el.
1165 júliusában Mánuel császár Béla herceg örökségeként birodalmához csatolta a korábban fegyveres erővel meghódított Szerémséget, Boszniát és Dalmáciát.
1166-ban a magyar seregek visszafoglalták a Szerémséget, majd Dalmácia egy részét is. 1167. július 8-án a Szerémség visszafoglalására küldött bizánci sereg a zimonyi csatában győzelmet aratott. A megkötött béke ennek ellenére magyar kézben hagyta a Szerémséget, míg Dalmáciát újra Bizánc kapta.
1168-ban a templomos lovagrend megtelepedett a Magyar Királyságban.
1169-ben III. István csakúgy, mint 1161-ben apja, II. Géza is, lemondott a főpap áthelyezéséről, továbbá ígéretet tett arra, hogy az egyházi javakat csak végszükség esetén veszi igénybe a maga céljai számára.
Fiatalon, 1172. március 4-én hunyt el – talán mérgezés következtében; Lukács temette el Esztergomban. A trónon öccse, III. Béla követte, mivel Béla nevű fia nem érte meg a felnőttkort.
"Uralkodóink"
III. István király uralkodási ideje 1162-1172
III. István 1147-ben született. Apja II. Géza, anyja Eufrozina (Fruzsina) kijevi hercegnő, keresztapja pedig VII. Lajos francia király volt.
Istvánt 1152-ben hivatalosan is trónörökösnek nevezték ki, ami II. Géza két fivérét, Lászlót és Istvánt érzékenyen érintette – ők ugyanis Konstantinápolyban, I. Mánuel bizánci császár udvarában várakoztak bátyjuk halálára, ami végül 1162. május 31-én következett be.
III. Istvánt néhány nap múlva megkoronázták anyja és Lukács esztergomi érsek támogatásával. Fruzsina elsősorban a német területekkel fennálló jó viszony ápolásában segédkezett. Mánuel bizánci császár trónkövetelőként támogatta István herceget, II. Géza öccsét, ezért III. István Ausztriába menekült, s trónját végül idősebb nagybátyja, II. László foglalta el.
Nagybátyjai bukása sem hozta meg azonban a nyugalmat III. István számára. Öccse ugyanis Konstantinápolyban nevelkedett, s Mánuel hozzáadta lányát is. Amellett, hogy a császári trón örököse lett, Béla kiváló alapot jelentett Mánuel számára, hogy beavatkozzon a magyar ügyekbe: például az ő dalmát és horvát hercegi címeire hivatkozva foglalta el eme területeket.
A harcok közepette István igyekezett támogatni az egyházat és ország felvirágoztatását tekintette legfőbb céljának. Apjához hasonlóan lemondott az invesztitúra jogáról, és kijelentette, hogy az egyház javait csak végszükség esetén használja majd fel saját céljaira. Ő volt az első magyar király, aki városi – közelebbről székesfehérvári – polgároknak privilégiumokat adott.
1163. január 14-én meghalt II. László, holttestét Székesfehérvárott temették el. 1163. január 27-én trónra lépett IV. István király, II. László öccse. 1163. június 19-én a székesfehérvári csatában III. István legyőzte IV. Istvánt, így újra elfoglalhatta trónját, IV. Istvánt pedig száműzte Magyarországról.
1163 nyarán az elűzött IV. István a bizánci császár hűbérese akart lenni, Mánuel viszont III. István felé fordult, hogy békét kössön vele. 1163 őszén a III. Istvánnal kötött békének megfelelően Mánuel Konstantinápolyba vitette Béla herceget, a király öccsét.
Nem lehet, nem soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fújni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre,
És mindent letiprunk! - az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is olyan régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!