Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Élesztő nélküli kenyér

monamama
Létrehozva: 2003. november 18. 07:52
Szervusztok!
Szeretnék olyan kenyeret sütni, ami egészséges, tudom mi van benne, esetleg élesztő nélkül készül, mégis finom. Vannak ételek, amelyekbe sütőpor helyett szódabikarbónát, illetve szalakálit tesznek. Az élesztőt mivel helyettesíthetem?
Ti próbálkoztatok már?
  1. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. november 4. 09:09151.
    Szia Szójácska!
    Jó az a kovász, nekem is szokott ilyet csinálni. Talán a rozslisztes variáció inkább, de valószínűleg a többi is. Tegyél hozzá picit több lisztet, azaz sűrűbb masszát csinálj. nekem ez bevált eddig.
    Tegnapra nekem meg bebőrösödött a kovászom, ha még egy napig úgy állni hagyom, penészes lett volna. Leszedtem a tetejét és gyorsan elhasználtam, majd újat csinálok.
    Ha már nem tetszik a kovász vagy az üveg, akkor a kenyérkészítéskor új üvegbe öntök egy kicsit a régi kovászból és azt szaporítom; azaz üveget cserélek.
    Remélem, sikerül neked is. :-)
    Villő
    előzmény:
    szojacska (150)
     
  2. 2004. november 3. 21:15150.
    Kepzeljetek el, hogy a hetvegen ugye eleg sok kovaszt elhasznaltam , amit elozoleg tobb napig erleltem. Aztan Anyukammal elosztottuk a maradekot, max. haromnegyed deci fejenkent, es felszaporitottuk kulon-kulon. Ez tortent tegnapelott, egy napig allni hagytuk, majd az elejen bugyborekolt, majd kulonvalt a viz es a tomeny resz. A savanyu szag megvan, addig oke. Szerintetek mi a problema? Kezdjem ujra a 4 napot? VAgy van remeny hogy ez a kovasz rendbejon? Vagy szaporitsam ma is, es ujra hagyjam allni? Mivel minden nap hasznaltunk belole, eddig felhasznaltuk, szaporitottuk, majd 1 napi allas. Eddig minden rendben volt. Mi a velemenyetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (149)
     
  3. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. november 3. 10:10149.
    Szia Titinek!
    Hát, gyors kenyérsütésre ez a recept nem alkalmas, mivel a tésztát lazító élesztő helyett kovász van benne, ami lassan dolgozik, ebben a hűvös időben egy teljes nap kell neki. Ráadásul a kovász elkészítése is több nap, amit aztán tovább lehet szaporítani, nem kell mindig több napot várni rá. Szóval ha gyorsan akartok kenyeret, akkor az élesztős mellett a sütőporost ajánlom. Recepteket több fórumban is találsz, én sajnos nem tudok egyet sem.
    Ha netán mégis érdekel a kovásszal készülő (kovász: teljes kiőrlésű lisz és víz keveréke , , magától" erjesztve) kenyér, akkor írd meg az e-mail címed privát levélben és elküldöm neked a leírást.
    Remélem, nem ijesztettelek el. ;-)
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813229 (148)
     
  4. Torolt_felhasznalo_813229
    Torolt_felhasznalo_813229
    2004. november 3. 08:56148.
    Sziasztok!
    Még újnak számítok a netezésben, és most találtam rá erre a topicra. Engem is érdekelne ez az élesztő nélküli kenyér, mivel a lányom gyakran süt itthon kenyeret és most is éppen "csak" az élesztő hiányzott hozzá - természetesen ünnepi hosszuhétvégén -, így elmaradt a sütés.
    Nagyon megköszönném, ha megkaphatnám ezt a receptet. Előre is köszi.
    előzmény:
    szojacska (126)
     
  5. 2004. november 3. 00:23147.
    Villő, nagyon köszi a receptet, holnap nekikezdek a kivitelezésnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (146)
     
  6. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. november 2. 10:00146.
    Szia Szójácska!
    Gratulálok a finom kenyérhez és nagyon örülök, hogy ilyan jól sikerült. További finom kenyereket kívánok!
    Sajnos a géppel sütés elmaradt, annyi más dolgom volt. Pedig egyszer nagyon szeretném kipróbálni.
    Villő
    előzmény:
    szojacska (143)
     
  7. 2004. november 1. 21:54145.
    Szia Otletes, neked is nagyon koszonom megegyszer a receptet, hogy elkuldted nekem :) Tegnap kisutottuk a masodik kenyeret. Kicsit magasabb lett, mint az elozo, talan azert, mert most napraforgomagot is tettem bele, igy kisse kemenyebb lett a teszta. Ez megjobban izlett a csaladnak, mint az elozo! Ma estere az is elfogyott, ugyhogy anyukam osszegyurta a kovetkezo kenyernek valot, de o most tonkolylisztbol csinalja es nem tesz bele magokat. Hat, kivancsi vagyok hogy sikerul majd neki, milyen lesz az ize. Nagy orommel ajanlottam neki a tonkolylisztes kenyeret, mert ti sokan irtatok, hogy az nagyon jo. O mar regota tonkolylisztbol, teljes kiorlesu lisztbol csinal rantast, panirt, igy neki van otthon mindig. Azert ne gondoljatok, hogy olyan nagy evok vagyunk, de a veknik kis aranyosak, 54 dkg lisztbol csinalom oket, es sokan vagyunk, es plane most mindenki otthon volt a 3 nap alatt, igy siman elfogytak, nagy oromomre. Klassz, hogy ilyen sikeres lett ez a kenyer. :))
    előzmény:
    otletes (144)
     
  8. 2004. november 1. 09:43144.
    De jó, nagyon ügyes vagy, gratulálok :::))
    előzmény:
    szojacska (143)
     
  9. 2004. október 31. 15:17143.
    Szia Villő, tegnap este osszegyurtam a kenyeret, es kora reggel megsutotte anyukam. Nagyon finom lett, nem ereztunk rajta semmilyen savanykas izt. Szep kis vekni lett, kicsit alacsony , (mar a feher kenyerhez kepest), de Becsben is ilyenek az ilyen barna kenyerek, szoval ez szerintem nem problema. A csaladban is mindenkinek nagyon izlett, mostanra mar csak egy kis csucsok maradt belole (reggel ota!)dagaszthatom a kovetkezotvegul nem geppel dagasztottam, hanem kezzel, gazsutoben sutottuk ki. Sima lisztet tettem bele es egyharmad teljes kiorlesu buzat, mert ezek voltak most itthon. De a magos kenyeret feltetlenul ki szeretnem probalni, ugyhogy most ezerrel szeretnek probalkozni. Hat most ennyirol tudok beszamolni. Ha lesz valami ujitasom, jovok es beszamolok rola. Nagyon koszonom Villő, megegyszer a receptet, nagyon orulunk (a csaladdal egyutt :) ) neki. Kivancsi vagyok hogy sikerult neked a gepi sutes. Mindenkinek tovabbi sikereket kenyerekhez, es tovabbi kellemes hetveget kivanok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (141)
     
  10. 2004. október 29. 13:57142.
    Koszi Villő, igy mar fogom tudni, hogy mennyi kell bele a kovaszbol. Elvileg kenyersutogeppel fogom dagasztani a tesztat, igy a lisztet elore ki kell porcioznom, de az mar nem lesz problema. Koszi a valaszt, most mar hamarosan meglesz az elso kenyer. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (141)
     
  11. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 29. 12:47141.
    Szia Szójácska!
    Nem igazán szoktam mérni, nem tudom. . . Egy közepes cipóhoz én kb. 1dl kovász öntök (ez kb. tejföl sűrűségű), kb. egy púpozott kanál sót, 3dl langyos vizet és annyi lisztet, amennyit felvesz. A veknim akkora, mint amekkora a kisebb vekni barna kenyerek a boltokban, azt hiszem.
    Legközelebb lemérem, ha eszembe jut. (most pedig viszem haza magammal a kovászt Egerbe és megpróbálok géppel sütni)
    Üdv. : Villő
    előzmény:
    szojacska (140)
     
  12. 2004. október 28. 17:15140.
    Villő, a recepted alapjan a keszulo kovasz olyan 16 dkg korul lehet, vagy mennyi korulbelul? mert itt nincsen konyhai merlegem. Csak azert kerdem, mert holnap mar ossze fogom allitani a kenyeret, es igy nem tudom kb. mennyi kovaszt fogok beletenni a kenyerbe, mennyit felretenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (138)
     
  13. 2004. október 27. 22:09139.
    Otletes, Neked is koszonom a receptet, megkaptam toled is, szoval koszonom nektek. MAr a masodik napnal tartok, mar tegnap elkezdtem, nagyon kivancsi vagyok, hogy milyen lesz. Holnap mar a 3. nap. Most ugy dontottem, hogy ha minden jol megy hazaviszem, es otthon fogom kisutni. Elszallitom, majd szobahomersekleten tartom. :)) Valoszinuleg geppel fogom dagasztani. Az eredmenyrol pedig jovok es beszamolok. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 14:02138.
    Szia Agaja!
    Írd meg a címedet privát üzenetben és küldöm a receptet. A kovász teljes kiőrlésű liszt és víz keverékének erjesztésével készül (állni hagyom lezárt üvegben). Én sem gépben, hanem gázsütőben sütöm a kenyeret.
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_534375 (136)
     
  15. 2004. október 26. 13:44137.
    Villő, koszonom a receptet, megerkezett, jovo heten mar el tudom kezdeni a kovasz kesziteset, mert most meg elutazom, igy most kicsit tolodik a dolog, de amint kesz vagyok beszamolok az eredmenyekrol. A sutest lehet hogy kenyersuto gepben csinalom meg nem tudom. Meg elvalik. Valaki probalta mar kenyersutogepben? Tudom, hog yvalaki emlitette, hogy kiprobalja, de nem hallottam eredmenyrol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (134)
     
  16. Torolt_felhasznalo_534375
    Torolt_felhasznalo_534375
    2004. október 26. 12:02136.
    Sziasztok!
    Sajnos nagyon kezdő vagyok a témában, de nagyon érdekelne, hogyan kell élesztő nélkül kenyeret sütni. Hogyan csináljátok a kovászt? Kenyérsütőgépem nincs, de a sütőben már próbáltam kenyeret sütni, finom is lett. Köszi a válaszokat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. október 26. 09:52135.
    ne bosszants!!!!!!!!!!!44 :-DDDDDDDD

    éppen 10 kilót akarok leadni. . . ma kezdtem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (134)
     
  18. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:48134.
    Az nincs, sajnos. (esetleg majd kicsit később házi készítésű tiramisut tudok felajánlani, az jó lesz?) ;-) V.
    előzmény:
    bigben (133)
     
  19. 2004. október 26. 09:47133.
    neeeem. almám nekem is van. Szalámis sajtos majonézes tojásos sonkás szendvicvset akarok enni (így ilyen sorrendben :-)

    azáért köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (132)
     
  20. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:45132.
    Van nálam három alma, elküldjem az egyiket?
    V.
    előzmény:
    bigben (131)
     
  21. 2004. október 26. 09:42131.
    ez disznóság, megláttam a topicot és elkezdett iszonyatosan korogni a gyomrom. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:38130.
    Szia Boskoopka!
    Nem tudom igazán, milyen a bajor parasztkenyér, de némelyik kenyerem szerintem olyasmi lett. Kérdezd meg a boltban, milyen lisztből van, és hogy kovászos-e, aztán megpróbálok neked receptet írni.
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_990500 (125)
     
  23. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:29129.
    Máris küldöm, Szójácska.
    Villő
    előzmény:
    szojacska (126)
     
  24. 2004. október 25. 23:40128.
    Oke, koszonom elore is. Akkor megy priviben.
    előzmény:
    otletes (127)
     
  25. 2004. október 25. 20:26127.
    Szia az átküldéshez küldjél nekem vagy Villőnek címet, mert így nincs hová :::)))
    előzmény:
    szojacska (126)
     
  26. 2004. október 25. 19:11126.
    Sziasztok! Van meg itt valaki, akinek megvan DV, Villő eleszto nelkuli kenyere? HA valakinek megvan esetleg, el tudna kuldeni nekem is? En is szivesen kiprobalnam, neha a peksutikre ill, friss kenyerre kiakad a gyomrom. All. sok a savam. Hatha ez jo lenne. Elore is koszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_990500
    Torolt_felhasznalo_990500
    2004. október 13. 11:11125.
    Tudja valaki a bajor parasztkenyér receptjét?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2004. október 13. 10:44124.
    Szia Gógyi!

    Miután az összes korábbi hozzászólást elolvastam, gondoltam, én is bekapcsolódom. Bátorkodom ezt azért tenni, mert úgy tűnik, sokan a candida diéta miatt járnak erre. Elég régóta csinálom a diétát, és a könnyedebb változat rajtam sajnos nem segített, így én sem ehetek még kovászt ill. bármi erjesztéssel készült terméket sem. (igazából semmiféle lisztet -még teljes kiőrlésűt sem lehetne-). Mindenesetre bemásolom azokat a recepteket, amiket ezen a fórumon találtam, és kovász sincs bennük (bocsánat, hogy nem hivatkozom a beíróra). Az elsőben van kukorica, ami azonban szintén tiltólistán van a Candidásoknál.
    Ezen kívül én a Wasa "Delicatesse" kétszersültet javaslom, és azt, hogy a kenyeret próbáld zöldséggel helyettesíteni.
    Talán Lufi említette a Frankel Leo utcában található bioboltot is, de ezt még nem volt alkalmam kipróbálni, az itt találhatü kenyér ill. péksütik is jónak tűnnek.

    Dupla kukoricás kenyér
    Ez a recept Christine Ingram és Jennie Shapter: A kenyér és a kenyérsütés enciklopédiája című könyvéből származik.
    Nem nagyon lehet elrontani. Kuglófsütőben vagy őzgerinc formában sütjük.
    Élesztő nélküli diétán levők is fogyaszthatják.
    3/4 csésze fehér kenyérliszt
    1 1/2 csésze kukoricaliszt
    1 teáskanál só
    1 1/2 evőkanál sütőpor
    1 evőkanál kristálycukor
    50 g vaj, olvasztva
    1 csésze tej
    3 tojás
    200 g morzsolt csemegekukorica (mirelit vagy konzerv, lé nélkül) A sütőt 200 ºC-ra előmelegítjük. A sütőformát kivajazzuk, ha szükséges, sütőpapírral kibéleljük. A hozzávalókat a morzsolt kukorica kivételével egynemű masszává keverjük. Fakanállal a tésztába keverjük a csemegekukoricát. Beletöltjük az előkészített formába és 20-25 percig sütjük, amíg a közepébe szúrt fémnyárs (vagy villa) tisztán húzható ki belőle. Langyosan tálaljuk, cikkekre vágva

    Sajtos kenyér
    35 dkg liszt
    1 sütőpor
    1 kávéskanál só
    20 dkg sajt
    3, 3 dl tej
    200 fokos sütőben kb. 40 perc alatt elkészül
    Kipróbáltam, nagyon jó (volt).

    Kitartás!
    előzmény:
    gógyi (122)
     
  29. 2004. október 12. 13:05123.
    Sziasztok!
    Eladnék egy ELTA BA 120-AS kétlapátos kenyérsütőgépet.
    Irányár 12. 000 Ft.
    Garanciával!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2004. október 11. 14:46122.
    Segítség!
    Candida diétán vagyok(elvileg)Nos, kenyérsütőgéphez kellene nekem recept. Olyan kenyérke kellene, amiben nincs élesztő és kovász sem. légyszíves írjatok, mert még nem sikerült olyat találnom , ami legalább egy kicsit is felnő. Jó lenne!Írjatok, mert éhen halok!Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. szeptember 21. 10:01121.
    Vagy élesztő nélküli kenyérreceptre van szükséged?
    V.
    előzmény:
    orsulak (119)
     
  32. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. szeptember 21. 10:01120.
    Szia Kata!
    Van kenyérsütő gépes fórum, ott kérj receptet, itt nem hiszem, hogy tudnak neked segíteni. Meg egy honlapcímet tudok még ajánlani, ahol van néhány kipróbált recept:
    http://www. fogyipatika. hu/pekmuhely. html
    Sok sikert!
    Villő
    előzmény:
    orsulak (119)
     
  33. 2004. szeptember 17. 15:22119.
    Sziasztok!
    Szeretnék nagyon finom kenyér receptet kenyérsütö-
    géphez, mert többel is probálkoztam, de nem igazán
    jók.
    Köszönöm szépen: Kata
    előzmény:
    otletes (112)
     
  34. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. augusztus 16. 13:18118.
    Sziasztok!
    Kicsit csendes a fórum, de a háttérben sokan kérték már a receptet. Remélem, sikeresen próbálkoztok a sütéssel. ;-)
    A sót ne feljtsétek kis a tésztából, anélkül elég fura a kenyér. (a legutóbbit sikerült így sütnöm, brr)
    Üdv: Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (117)
     
  35. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. augusztus 9. 12:47117.
    Kedves Annath!
    Köszönm, hogy továbbítottad, nagyon örülök, ha tudtam segíteni. Annak meg még jobban örülök, hogy ezek szerinte neki is sikerül sőt ízlik is a kenyér. Gratulálok neki, mint tiszteletbeli péknek!
    Villő
    előzmény:
    annath (116)
     
  36. 2004. augusztus 6. 14:33116.
    Szia Villő! Mégegyszer köszönöm a kovászos kenyér receptet. A kolléganőm candida diétán lévő lánya süti, azt mondja nagyon finom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (115)
     
  37. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. augusztus 6. 13:40115.
    Szia Venerdí!
    Én csak nagyon ritkán sütök gépben. A kovászos kenyér gépesített változatánál pedig annyi a trükk, hogy a géppel kell dagasztani, de aztán kikapcsolt állapotban állni hagyni (a teteje kiszáradását megelőzendő érdemes lezárni folpackkal) és a megfelelő (többórás) pihentetés-kelesztés után sütni. Sajnos most nem tudom megnézni, ki volt az az ügyes, aki ezt kipróbálta, de hátha reagál itt és elmondja a tapasztalatait.
    Jó sütést!
    előzmény:
    venerdí (114)
     
  38. Torolt_felhasznalo_135476
    Torolt_felhasznalo_135476
    2004. július 30. 17:55114.
    Szia Villő!
    Megkaptam a receptet, köszönöm szépen!
    Még mindig nagyon érdekelne a kenyérsütőgépben sütés. . . ha van időd, van időtök, megírnátok a tapasztalatokat? Köszönöm! venerdí
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (113)
     
  39. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. július 19. 14:52113.
    Kedves Venerdí!
    Megvagyunk, csak ritkán nézek ide. Elküldtem a receptet. Jó próbálkozást!
    Bocs, majd a jövő héten lesz több időm írni.
    Villő
    előzmény:
    venerdí (111)
     
  40. 2004. július 19. 07:16112.
    Szia Venerdi!
    Épp a hét végén sütöttem, és a nagy melegben olyan gyönyörűen megkelt a kovásztól a kenyerem mint még soha :::))) Szóval én sütöm és eszem is. Jó próbálkozást ::))
    előzmény:
    venerdí (111)
     
  41. Torolt_felhasznalo_135476
    Torolt_felhasznalo_135476
    2004. július 17. 12:01111.
    Kedves Villő! Úgy látom június 10-én volt az utolsó hozzászólás. Mindenki eltűnt. Ma elküldtem neked az e-mail címemet privátban. Nagyon örülnék ha megkaphatnám az élesztő nélküli kenyérreceptet. Érdekelne még az is, hogy hogyan lehet kenyérsütőgépben megalkotni ezt a csodát. Volt szó róla, de végül nem írtátok le. Nyáron senki nem eszik kenyeret csak én? Hova tűnt mindenki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (110)
     
  42. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. június 10. 09:23110.
    Kedves gezemic!
    Igen, így értettem, hogy a kenyértésztából nem tettél el kovásznak.
    Én mindig sütök, mert bolti kenyeret nem szoktam venni, legfeljebb ha megkívánom, akkor is inkább kiflit. Vagy ha valahonnan ránk marad. A kelesztés most könnyebb, kevesebb idő elég, a sütő persze szörnyű meleg, ezért gyakran hajnalban sütöm ki, akkor még nem zavara annyira.
    A névnapi köszöntést köszönöm. :-)) (fél nap kóruspróba és édesanyám kísérgetése lesz a , , program", nem is rossz, az ünnepi menű pedig süllő alapú ;-))
    Szeretettel:
    Villő
    előzmény:
    gezemic (109)
     
  43. 2004. június 9. 22:50109.
    Kedves Villő!
    Rosszul fogalmaztam, amikor azt írtam, hogy a kenyeremből nem tettem félre. Úgy értettem, hogy a kenyértésztából felejtettem el kivenni. Máskor pedig a napraforgó magok miatt nem tettem el belőle. Ha megjön a nyár, akkor majd megint megpróbálok kovászt készíteni. A baj csak az, hogy nyáron, a nagy melegben az ember inkább gyümölcsöt enne. Úgy gondolom, hogy majd télen fogok jobban elmerülni a péktudományba, amikor a kályha mellett lehet keleszteni.
    Addig is boldog névnapot, ugyanis úgy látom, hogy szombaton Villő napja lesz.
    Gezemic
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (105)
     
  44. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. június 9. 15:11108.
    Szia Ötletes!
    Én ezt az eltevőst azért nem csinálom, mert magokat is keverek a tésztába, de lehet, hogy ez nem zavarná, ki tudja. Viszont ha következő kenyerem mag nélküli, akkor fura lenne benne egy-két mag a kovászból. :-))
    De ez a hagyományos módszer, aminek működnie kell. Sőt, van aki szárítja, mint ahogy régen is teknő kikaparásával jött össze a kovásznakvaló.
    Villő
    előzmény:
    otletes (107)
     
  45. 2004. június 9. 07:40107.
    Látom ezt a vadélesztőt mindannyian másképpen csináljuk :::))
    Én a begyúrás után mielőtt sót tennék a tésztába teszek el egy maroknyi tésztát ahhoz még langyos vízet és őrlök mellé tönkölybúzát. Miután megpenészedett egyszer nekem is a vadélesztőm azóta én is hűtőben tartom, előző nap hogy sütni akarok kiveszem kicsit felfrissítem friss liszttel és másnapra gyönyörűen használható.
    Jó próbálkozást ::))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2004. június 8. 17:39106.
    Szia Villő! Ha szépen megkérlek, elküldenéd emilben, mégegyszer a recepteket.
    Ugyanis volt egy csúnya vírusom és mindenem elveszett.
    Köszi szépen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (50)
     
  47. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. június 8. 14:34105.
    Kedves Gezemic!
    Aha, értem. Én nem a kész kenyérből szoktam eltenni, hanem külön van kovászom, amiből a kenyéstésztához adok, és a maradékot szaporítom. Talán ez a vadélesztő a francia fogalmak szerint.
    Nekem is volt olyan, hogy megpenészedett, de már régen, azóta hűtőbe teszem, ha nem használom, és ha sokáig nem kell, akkor inkább elhasználom és legközelebb frisset csinálok.
    Igen, ennyi idő kell neki a kelésre, esetleg ha kevesebb rosz és teljes kiőrlésű liszt van benne, akkor 7-8 óra is elég. (ebben egyáltalán nincs élesztő)
    Jó sütést!
    Villő
    előzmény:
    gezemic (104)
     
  48. 2004. június 4. 18:47104.
    Kedves Villő!
    Az első kenyeremből még azért nem tettem félre, mert nem tudtam, hogy milyen lesz. A másodikból egyszerűen elfelejtettem kivenni. A harmadikba pedig már belekevertem napraforgómagot, amikor eszembe jutott, hogy ki kellett volna venni belőle. A legutóbbi, negyedik kovászomnak pedig annyi. Ugyanis ebben az esős idóben megpenészedett. Azt hiszem, hogy most egy kicsit leállok, és inkább akkor kezdem újra, ha majd meleg lesz.
    A sütés előtt 10-12 órát hagyod kelni a tésztát?
    Gezemic
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (103)
     
  49. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. június 3. 11:17103.
    Kedves Gezemic!
    Az első kovászolásnál tartasz? Az mit jelent? Minden sütéshez új kovászt csinálsz? Hogyan?
    A kelt tésztákat is felső rácson kell sütni, én ebből indultam ki, vagy ezt olvastam az eredeti receptben, már nem tudom. Mivel nem nő nagyon, nem szokott felragadni, megégni sem, hanem pont jó szokott lenni, azaz pirul egy kicsit mindenütt.
    A fokos saccolásod szerintem jó, de én lehet, hogy 10-15 perc után 4-re venném, az 5 még mindig elég melegnek tűnik. De ezt neked kell kikísérletezned.
    Pihentetéskor zacskóba húzom és begumizom a zacskó száját, mert így nem szárad ki a tészta a 10-12 órás pihenés alatt. (mivel bepárásodhat, liszttel megszórom a tésztát, akkor nem ragad rá a zacskóra, még ha fel is nő addig)
    A tegnapi kenyerem teljes kiőrlésű tönköly és normál búza grahamliszt keverékéből készült, csak kicsi repedés van oldalt-alul, meg a tetején, ezek nem zavaróak, sőt! :-))
    Villő
    előzmény:
    gezemic (101)
     
  50. 2004. június 2. 22:38102.
    Elnézést, elöbb elgépeltem elgépeltem a címet. Helyesen: hovanyik@yahoo. com
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (99)
     

Címlap

top