Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2016. augusztus 30. 10:40125001.

    Fú, én tegnap nagyon bealudtam. Olyanokról írtok itt... Nagyon nem vagyok képben.


    Ma itthon vagyok, du. megnézem az ismétlést az rtlkettőn.

    előzmény:
    gerdamama (124998)
    2016-08-30  10:19
  2. 2016. augusztus 30. 10:34125000.

    Volt még egy baki tegnap.


    Ágnes olyan svunggal rohant a lifthez, mint aki fél, hogy nem éri el a wc-t időben. A csapóajtóval majdnem orrba vágta Miklóst. Ezek után csevegnek egy ideig, majd Miklós beszáll a liftbe, Ági meg ... arra se emlékszik, hogy jönni akart vagy menni.

  3. 2016. augusztus 30. 10:31124999.

    "Zsófi Tóbiás távollétében el akarja vinni Bencét Olaszországba. Vajon meg tudja ezt bárki akadályozni?"
    Nagy disznóság, de remélem, akadály nélkül eltűnnek, és egy jó darabig nem jönnek vissza.


    "Natasa, Ottó és Péter új vállalkozásba kezdenének."
    Peti sikeresen lebeszélte Ottót a továbbtanulásról, de legalább dolgozik. Natasa is ott akarta hagyni (vagy már ott is hagyta?) az egyetemet, és ő is áttért az egész napos "lazulásra" és a mama pumpolására. Ezek után kíváncsian várom, mire vállalkoznak így együtt.
    Hanna nem a szívem csücske, de úgy kivágnám a kedves lakótársaimat, mint a macskát... Más kérdés, hogy mielőtt tömegszállást csinált a lakásából, végiggondolhatta volna, hogy ez mivel jár.

    "Bözsi ..."  
    Nem arról volt szó, hogy a műtétet akkor javasolják, ha a gyógyszeres kezelés nem használ? Csak pár napja szedi rendesen a gyógyszert. Ez nem zavarja az orvosokat? Vállalnák a műtétet, lényeg, hogy fizessen a páciens?  

    előzmény:
    Picivirág1 (124995)
    2016-08-30  09:59
  4. 2016. augusztus 30. 10:19124998.

    "Undorító volt Juli, mindent bedobott a csábításra."


    - Máté ott alszik.
    - Hol?
    - A barátjánál. Te nem figyelsz!


    Attila tényleg nem figyel. De én igen! És ő akar magánnyomozó lenni!

    Ugyebár Máté programja, amit Juli fél perccel előbb ismertetett, a következő volt: Hunorkánál (), a barátjánál játszik. Aztán együtt mennek evezős táborba. Utána a nagypapinál lesz.

    Ezután a nagypapi elviszi Hunorkáékhoz aludni? Miért nem alszik a nagypapánál? Nevetséges, de Attila nem furcsállotta, már nagyon ki akarta próbálni azt az ágyat.

    előzmény:
    Kusza (124993)
    2016-08-30  08:50
  5. 2016. augusztus 30. 10:08124997.

    Megnyugtat, hogy ti se örültök Juli és Attila  gyors  kibékülésének. Meg se mertem volna írni, nehogy én legyek a főgonosz.
    Sajnáltam Mátét, mert ő nagyon kötődik Attilához. Sajnáltam Attilát is, de a fene egye meg, lehetne benne egy kicsivel több tartás. Valamit nagyon tudhat ez a Juli... Dühít, hogy mindig minden problémája egy pillanat alatt megoldódik. Egy kicsit még szívathatta volna Attila. Csak annyit és csak azért, hogy egyszer végre kénytelen legyen szembesülni a tettei következményeivel. Pl. kénytelen lett volna belátni, hogy Attila nélkül nem képes eltartani saját magát és a kölkeit, jobb, ha egy kicsit visszavesz a fene nagy öntudatából.

    Azt azért remélem, hogy nem terhes, ennyi véletlenül született gyerek egy kicsit sok a mai világban. Azért is jobb lett volna, ha egy kicsit később békülnek ki, hogy ne lehessen olyan könnyen Attilának tulajdonítani az apaságot.

  6. 2016. augusztus 30. 10:01124996.

     


    "Júlia és Attila kapcsolata javulófélben van, de Júlia megdöbbentő felfedezést tesz."


    Lehet, hogy tényleg terhes, és most azon dolgozik, hogyan győzze meg Attilát,  a szentlélek szállta meg

    előzmény:
    Picivirág1 (124995)
    2016-08-30  09:59
  7. 2016. augusztus 30. 09:59124995.

     


    A héten történik:


    Úgy tűnik, hogy csak egy ember képes még mosolyt csalni Miklós arcára, de ez az állapot nem tart sokáig.


    Zsófi Tóbiás távollétében el akarja vinni Bencét Olaszországba. Vajon meg tudja ezt bárki akadályozni?


    Natasa, Ottó és Péter új vállalkozásba kezdenének.


    Stella megérkezik Lászlóékhoz, de kezdetben vannak nehézségek.


    Bözsi előrébb kerül a műtétre várók listáján, de megijed a kockázatoktól, és előrébb akarja hozni az esküvőt, de az előkészületek nem alakulnak zökkenőmentesen.


    Júlia és Attila kapcsolata javulófélben van, de Júlia megdöbbentő felfedezést tesz.

    előzmény:
    Picivirág1 (124994)
    2016-08-30  09:20
  8. 2016. augusztus 30. 09:20124994.

    Juli terhes? Vagy ez csak egy teória? ha kopaszon születik akkor biztosan Miklós az apja


    Vilit és Bözsit tényleg elküldhetnék vidékre....kicsit,...amíg kitalálnak nekik valami normális történetet, mert ez már unalmas. Menjenek ki a tóhoz...tényleg...lehet, hogy azért örököltették meg vele, hogy legyen hova küldeni.?  De akkor egy kis faházat kellene csinálni...én szívesen felajánlok egy kis  segítséget....ha építenek egy kis házikót főzök a mestereknek...csak menjenek már el egy kicsit....sokat is lehet.. 

    előzmény:
    pannika:) (124992)
    2016-08-30  08:50
  9. 2016. augusztus 30. 08:50124993.

    Teljesen egyet értek Veled, Attila túl hamar megbocsájtott. Undorító volt Juli, mindent bedobott a csábításra.

    előzmény:
    Picivirág1 (124990)
    2016-08-30  06:50
  10. 2016. augusztus 30. 08:50124992.

    Hú, de megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok "rosszindulatú". Attila tényleg várhatott volna még a béküléssel, ha egyáltalán...


    Így legalább Juli rá tudja sózni  Miki gyerekét, és ha szerencséjük van, akkor a nagypapára hasonlít majd :))


    Mert gondolom Mikitől terhes. Félix helyett majdnem Ludvigot írtam, de a lényeg, jó, hogy végre Ágival is játszik valaki, ahogy ő szokott másokkal. Én egyébként bírom, és az is szimpi, hogy nem egy csinibabát választott, hanem egy aránylag értelmes, korban hozzá illő nőt.


    Viszont ha Bözsi/Vilibá/Alíz megjelenik, én elkapcsolom ...


     

  11. 2016. augusztus 30. 08:06124991.

    Ha ez rosszindulat,vállalom.


    Attila egy puhány,tartás nélküli  papucs.Nem hiszem el,hogy ennyire nincs semmi büszkeség benne.


    Jó,szereti Julit,meg Mátét,meg nincs hol laknia,meg azért az otthon melege(?!),de akkor is.Így Juli "győzött",én meg nem bírom ezt a csajszit,biztos ez a baj.


    Peti?


    Azt azért nem állítanám példaként,hogy így kell élni 3 felnőtt embernek,mert felnőttek,bármennyire is igyekeznek az "anyák" gyerekként kezelni őket,...semmi felelősségük,


    Hannát sem csípem különösebben,de most igaza volt, ráadásul és úgy vágnám ki ezt az élősködő bandát mint a huzat..


    Vilmos is,nna szép kis állatbarát..Ágnes pofáraesése,.. hihihi..


    No,most azt hiszem abbahagyom,mert átmentem szipirtyóba..

    előzmény:
    Picivirág1 (124990)
    2016-08-30  06:50
  12. 2016. augusztus 30. 06:50124990.

    Szervusztok!


    Biztosan rosszindulatú vagyok, de sajnálom, hogy Attila ilyen hamar beadta a derekát..így is lehet mondaniOlyan vígan elnéztem volna még, hogy mennyire hiányzik Julinak Attila, hogyan alázkodik meg...aztán persze jó, hogy Máténak van apukája...Peti meg tovább kínozhatja, ha akarja. Bár már nincsen a kezében olyan adu amivel ezt megteheti. És talán ő is rájött, hogy jobb az életük Attilával. Azért én "égnék" ha a gyerekem nem velem lakna, hanem a házban, albérletben a lányokkal. De ez az csak azén gondom. 


    Nem emlékszem, mi volt tegnap...ja, Félix elmondja a véleményét Ágiról. Persze, hogy nagyobb vagány, mint előszörre gondoltuk. 

  13. 2016. augusztus 29. 22:15124989.

    Spec én azért hallgattam, mert napokra kivont a forgalomból egy nem igazán jó sárgadinnye... Volt alsó,felső, király, ász...


    Ma néztem meg a pénteki részt, mikor már nem dögrováson, hanem  kicsit magamnál voltam.


    Most is csak bejelentkezem és beleolvasok kicsit, aztán húzok az ágyba...Főleg, hogy megint ilyen későn kezdődött a BK.

    előzmény:
    gerdamama (124985)
    2016-08-29  16:04
  14. 2016. augusztus 29. 20:49124988.

    Most látom, hogy már megint eltolták a barátokat.Ezt a hányadék éjjel nappalt rakják előre. No persze, ha nem így tennék a kutya sem nézné, ezt a förtelmes sorozatot.

    előzmény:
    gerdamama (124987)
    2016-08-29  19:32
  15. 2016. augusztus 29. 19:32124987.

    Nem én reklamáltam! Tényleg nem volt semmi említésre méltó, amit már ki ne tárgyaltunk volna. És én még locsogtam is egy kicsit Kristóf-ügyben.


    Az előbb meg ezt találtam:


    "Szereplőválogatás 25 év fölöttiek részére!


    A Barátok közt szereplőválogatást hirdet 25 év feletti hölgyek, urak részére!
    Időpont: 2016. szeptember 10. szombat 10:00


    Kérjük, hogy pontosan érkezz!


    Helyszín: Média Center Campona 1222. Budapest, Nagytétényi út 29/b
    Barátok közt stúdió."



    Hajrá! Már ha vannak köztünk 25 év fölöttiek...

    előzmény:
    Kusza (124986)
    2016-08-29  17:37
  16. 2016. augusztus 29. 17:37124986.

    Talán azért hallgatunk, mert nincs miről írni. Ha csak nem a kutyapisis lisztről. Milyen jól jött most Bözsinek a parkinson kor, volt mire hivatkozni, miért van ott a kutya. Egyébként nagyon jól kapisgáltok, hogy Félix még sem hülye azért, átlát Ágin.

    előzmény:
    gerdamama (124985)
    2016-08-29  16:04
  17. 2016. augusztus 29. 16:04124985.


    Háááát, ilyen hozzászólást tényleg bárki írhatott volna: "Miért hallgattok, kedves Többiek?"

    Nálatok mi újság?

    előzmény:
    lidika49 (124982)
    2016-08-29  12:54
  18. 2016. augusztus 29. 14:08124984.

    Érdekes felfedezés volt. Én utána néztem, ki is a Kristóf..még soha nem hallottam róla, de hát Békéscsaba olyan messze vanNagyon hasonlítanak egymásra a fiúk, ez már igaz..a Klein


    egy kicsi jobb képű, ha jobban megnézzük, de ennek a Kristófnak meg akkora szíve van, hogy belefér Bence kocsistul is. 

    előzmény:
    gerdamama (124981)
    2016-08-28  11:06
  19. 2016. augusztus 29. 14:04124983.

    Nincs baj, egy szál sem, csak az utolsókat rúgja a nyár, ki kell használni. Ki a szabadba "vágyik az ólak apraja , nagyja" írta Kányádi Sándor..igaz, ő a tavaszra gondolt. Hétvégén nem gondoltam a Barátokramajd ma este újra töltődünk.

    előzmény:
    lidika49 (124982)
    2016-08-29  12:54
  20. 2016. augusztus 29. 12:54124982.

    Ez aztán a szószátyárság,  baj van akkor mikor  már egy szavatok sincs.

  21. 2016. augusztus 28. 11:06124981.

    Nálam mindig szól a rádió délelőtt, ha itthon teszek-veszek. Vegyes témák, egy kis gasztronómia, rövid hírek, háttérzajnak pont jó. A mai tartalom-ismertetésnél mondták, hogy Klem Viktorral beszélgetnek majd a főzőcskézésről. Klem Viktort már láttam tévéjátékban és színpadon is, így rögtön megismertem, mikor Kristóf tűzoltó barátunk bekerült a sorozatba. Ma megtudhattam, hogy a srác imád főzni, kár, hogy a jelenlegi albérletébe csak egy kenyérpirító fér be. Kedvence egyébként a kakaspörkölt, amit a nagypapájától tanult recept alapján készít, ha alkalma van rá. Jó kis riport volt, kedvesen beszélt a színész... csak épp a hang nem stimmelt. Szóval kénytelen voltam utána nézni a neten. Naná, hogy nem ő játssza Kristófot, hanem egy Hajnal János nevezetű színész, akiről bevallom, életemben sose hallottam. Mentségemre szolgáljon, hogy most mindkettőjükről megnéztem az összes fellelhető képet, de ha ömlesztve elém raknák, nem biztos, hogy szét tudnám válogatni, melyik kit ábrázol. 

    (Még az a vicces, hogy Gubík Ágnest is ugyanabban, a Hacktion című sorozatban láttam először, amiben Klem Viktor is játszott. Az is megfordult a fejemben, hogy G.Á. protezsálta be a srácot a BK-ba. Na, ennyit az összeesküvés-elméletekről... meg a csodálatos megfigyelőképességemről.)

  22. 2016. augusztus 26. 16:31124980.

    Hat lassan en is, valami meg remlik a ferjem elotti idokbol 😀. 


    Komolyan, itt olyan rohadt  meleg van, szakad rolam a viz, otthon nem volt ilyen. Vettem is egy szandalt.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (124978)
    2016-08-26  15:46
  23. 2016. augusztus 26. 15:50124979.

    ... tán az esküvőről értekeztek?

  24. 2016. augusztus 26. 15:46124978.

    Pillangós fajta szerelem...a francba...olyan volt?  Régen volt....Már el is felejtettem

    előzmény:
    barackmano (124976)
    2016-08-26  15:36
  25. 2016. augusztus 26. 15:44124977.

    ... és a hangja még  szokásosnál is nyervogósabb lesz -- brrrrrrr!


    Meg valami édelgős párbeszéde is volt Vilmossal, na attól is kivert az ideg, pedig már azt se tudom, miről édelegtek.

    előzmény:
    vorii (124974)
    2016-08-26  12:32
  26. 2016. augusztus 26. 15:36124976.

    Szerintem is csak jelolt, mondjuk azt sem illene odabenn. En sem tudtam hogy enekesno a kojalos, ma is tanultam. 


    Mate es a nagy szerelem. Ettol mar anno egnek allt a hajam. En is voltam ennyi idosen "szerelmes", de az nem a pillangos-fajta  volt meg.


    Tomi remekul elvan Spanyolotszagban. Csak engem esz meg az unalom.

    előzmény:
    Picivirág1 (124975)
    2016-08-26  12:44
  27. 2016. augusztus 26. 12:44124975.

    Az a kutya nem is azért pisilt oda, mert pisilni kellett, hanem megjelölte a birtokát...ez már az ő felségterületet. Volt nekem egy dalmata szerű kutyám..az anyuka dalmata volt az apuka valami "bevándorló"  az éjszaka leple alatt  vágta tönkre a tenyészetet. Beni csodálatos kutya lett, olyan "szerű" dalmata szerű.Egyszer futtattam, én kerékpárral, ő mellettem..és megálltunk egy rokonnál, ahol éppen az alapot ásták. A földön szépen a tervrajz..amíg mutogatták mi hol lesz, Beni szépen eláztatta a tervrajzot..elég ciki volt...de volt mááásik is


    Még hogy alkalmazottat fizetnek, Laci a focicsapatba akar beruházni, labdát venni, felszerelést..nem semmi pénz. 

    előzmény:
    gerdamama (124966)
    2016-08-26  10:53
  28. 2016. augusztus 26. 12:32124974.

    A tegnapi részen égnek állt a hajam - akár a Félix-féle történéseken, akár sötétszőke Alizkán, akár pisilős Cuki kutyán... 


    Ahhoz ne is tegyünk hozzá sokat, hogy Bözsike végzettség híján "boltvezet", és annyira naiv, hogy minden büntető lépésre külön rácsodálkozik.

  29. 2016. augusztus 26. 12:25124973.

    Nahhh - én is ott buktam meg egyedül...

    előzmény:
    gerdamama (124965)
    2016-08-26  08:31
  30. 2016. augusztus 26. 11:54124972.

    ... vagy Laci jobbkeze az edzéseken -- hacsak el nem tüntetik ezt a szép kis lánykát is rövid úton, mielőtt kibontakozhatna.


    Laci kft-s pénze?! Hát sztárügyvéd Nórika még a külön betett vagyonkáját se bírja kiszedni belőle + Ottó fiacskájáról gondoskodó anyukája is tartja a markát...

    előzmény:
    Picivirág1 (124970)
    2016-08-26  11:44
  31. 2016. augusztus 26. 11:47124971.

    Ha szerencsénk van, úgy jár mint Tóbiás -- az is csak egy röpke ellenőrzésre ugrott be a kisbótba és lám, itt ragadt... (bár az ő savanyúuborka feje néha már nagyon fáraszt).

    előzmény:
    gerdamama (124967)
    2016-08-26  11:27
  32. 2016. augusztus 26. 11:44124970.

    Bizony, én is úgy látom, Laci rádöbbent, vége a jó világnak, a mackóságnak, ha gyerek van ott már a gyerek a központ. Olyan hülyeség, hogy elhihetik velünk, annyira örülnének, mind a ketten a gyereknek, és erre egy focicsapatot akasztanak a nyakába. Még az is lehet, Stella lesz a legjobb játékos

    előzmény:
    Liventa (124968)
    2016-08-26  11:35
  33. 2016. augusztus 26. 11:41124969.

    Kösz az infót. Én  nem ismertem a színésznőt..most tágult a látóköröm, a műveltségem.., gyorsan meghallgattam pár énekét. Ki tudja, hát ha fellép a Rózsában...lehet valami szándékuk vele, hogy énekesnőt szerepeltetnek

    előzmény:
    gerdamama (124967)
    2016-08-26  11:27
  34. 2016. augusztus 26. 11:35124968.

    Szegény Cuki elég szedett-vedett jószág, Bözsiéknek pedig halvány segédfogalmuk sincs hozzá -- az se merül fel igényként bennük (forgik ezirányú hozzáértése függvényeként), hogy ápoltnak nézzen ki. Pedig nagyon aranyos kis állat.


    Laci szerintem is lelohadt, állítólag a "zarándoklat" során világosult meg -- csak akkor miért hagyta, hogy Gizi belelovalja magát idő és pénz és ész híján a Stella-projektbe.


    Most Félix tényleg ennyire hülye és nem tudja összerakni az eseményeket, vagy ennyire jól játssza, hogy nem emlékszik semmire és benyalja Ági meséit?!


    És hol van Timike?! Na nehogy előhozzák nekem, de mondjuk a vakációt is a bentlakásos iskolában tölti és Nórika nem eped folyamatosan utána? 


    És nem kell foglalkoznunk Lizával sem? A megmentését szolgáló alapítvány létrehozásával sem? És az hol működne, miután a villa már nem Ágnesé -- mert ugye annak hasznosítására ötölte ki az egészet...


    Kár ezért a sok elindított és lógva hagyott szálért, egészen jó sorozatot is össze lehetne belőlük kalapálni egy rátermettebb gárdával.

    előzmény:
    gerdamama (124966)
    2016-08-26  10:53
  35. 2016. augusztus 26. 11:27124967.

    Nem is Laciról akartam írni, csak közben elkalandoztam. (Nyugi, délután nem leszek itthon, nem fogok egész nap itt nyüzsögni!)


    Jogos a bírság, de jobban örültem volna, ha a köjálos néni jegyzőkönyvezés helyett dalra fakad. Nádasi Veronika gyönyörű hangú énekesnő, de láttam már prózai szerepben is. Jól játszik, a drámai ereje mellett remekül komédiázik. Mindig örülök, ha látom. Ennél a nyúlfarknyi szerepnél jobbat is kitalálhattak volna neki. Igaz, eléggé elfoglalt, nem a parkolópályáról szedték össze, mint a legtöbb sorozatszereplőt.


    https://www.youtube.com/watch?v=lWDT2ajBVvU

  36. 2016. augusztus 26. 10:53124966.

    Csak én érzem úgy, hogy Laci nem nagyon örül annak, hogy Stella hamarosan hozzájuk kerül? Ahogy felfogta, hogy a nevelőszülői státusz nem heti néhányszor párperces jópofizásból áll, mintha odalett volna a kezdeti lelkesedés. Most épp a focicsapat köti le minden percét és gondolatát. Annyira, hogy még a munkáját is lepasszolta Bözsikének. Ami elég érdekes ahhoz képest, hogy mindig a filléreket számolják. Most meg alkalmazottat fizetnek azért, hogy Laci a nap 24 órájában a focival foglalkozhasson? Csoda, hogy Gizi ebbe belement.

    Na, most majd az öreglány megoldja, mit kezdjenek a pénzzel, amit Lacinak (esetleg) sikerül Miklósból kisajtolni.  Mondjuk jogos a bírság, még akkor is, ha a kutya nem pisilte volna derékba a lisztes zacskókat. Mellesleg normális kutya nem ott végzi a dolgát, ahol eszébe jut. Se a lakásban, se a boltban, de még az udvaron se, ha normálisan van szoktatva. Képes órákig nyüszíteni, míg aztán nem bírja visszatartani szerencsétlen. De hát a fk-írók nemcsak emberismeret híján vannak, de úgy látszik, kutyájuk sincs.


     

  37. 2016. augusztus 26. 08:31124965.

    Erre bukkantam reggeli kávézás közben:


    http://sorozatwiki.hu/hirek/baratok-kozt-kviz-mennyire-is mered-a-berenyi-csaladot-rtl


    A 20-ból 19 válaszom helyes volt, csak azt rontottam el, hogy ki András legidősebb gyereke.
    Jót röhögtem a tapintatlan kérdésen: Kivel nem volt viszonya Nórának? Erről egy külön kvízt lehetne összeállítani, kivel nem feküdt le ez, az, amaz, van választék az összes szereplőnél.


    Ezzel nem lőttem le semmilyen poént, hiszen a tesztet mindenkinek magának "kell" kitöltenie.


     


     

  38. 2016. augusztus 26. 08:26124964.

    Azt még csak elhiszem, hogy beadtak neki valamit, ezért nem emlékszik semmire. De azt nyilván tudja, hogy nem szokása s.gg részegre inni magát, és azt is tudja, hogy Ágnessel kettesben koccintgattak. Tudja, hogy egyszerűen nem történhetett meg, hogy ennyire kifordult magából és elvesztette minden önkontrollját. Ennyire mindenki ismeri saját magát.
    Én is várom a nagy durranást. Valami kell, hogy legyen, mert ennyi gyanús jelet már egy gyagyás is összerakott volna.

    Csak azon csodálkozom, bocs, ha már írtam, hogy egy ilyen jól felszerelt, nagy értéket őrző házban nincsenek kamerák. Az igazán nem nagy beruházás, minden kis butikos megengedheti magának. Persze lehet, hogy van, és az lesz a nagy durranás, mikor Félix előáll a felvételekkel. Csak előtte még szívatja egy kicsit Ágnest.

    előzmény:
    Picivirág1 (124963)
    2016-08-26  07:45
  39. 2016. augusztus 26. 07:45124963.

    Szerintetek Félix olyan részeg volt, hogy semmire nem emlékszik? Olyan érzésem van, valamit beadtak neki, de ezt ugye nem láttuk, először fel sem merült bennem...de most már gyanús, hogy Ági valamit kevert az italába. Félixszel valami még történik, valami más ő, mint ahogy most mutatja magát..én valami nagy durranást várok...aztán lehet, hogy csak Máté lufija durran szét

    előzmény:
    gerdamama (124962)
    2016-08-26  00:32
  40. 2016. augusztus 26. 00:32124962.

    Mert életeleme a sz..kavarás, és mindig muszáj neki valakit szívatnia.


    Érdekes, hogy egy percet sem fecsérel az alapítványra, nem nyüzsög, nem szervez, nem futkos hivatalos papírok után. A legfontosabb teendő az volt, hogy koktélpartit adjon a támogatóknak.


    Én még mindig reménykedem, hogy Félix csak játssza a hülyét, mert ekkora ökör senki nem lehet. Egy ilyen "finom úr", műgyűjtő, operarajongó meg minden nem issza le magát a sárga földig. Főleg nem házigazdaként, egyetlen hölgy társaságában. Egy népes "kanbulin" esetleg, de ez a típus szerintem még ott se.

    előzmény:
    Liventa (124961)
    2016-08-25  21:41
  41. 2016. augusztus 25. 21:41124961.

    Ez nagyon jó, Tominak így intenzívebb a vakációja és "újratöltve" megy iskolába.


    Ez ma mi volt? Bár a másik sorozat miatt mindig lemaradok a részek elejéről, de Áginak most mégis a csicsás óra kell? És Szegény Emiliát előbb Zsolttal, most meg ezzel a palackfejű Félixszel szívatja? Mi a francnak?

    előzmény:
    barackmano (124955)
    2016-08-25  14:32
  42. 2016. augusztus 25. 21:06124960.

    Na az első rész egy nagy semmi volt!

  43. 2016. augusztus 25. 20:49124959.

    Miről maradtam le? Tóbiás miért utazik? Volt eddíg erről szó?


    Juliból nekem mindig is elegem volt. most meg azzal jön Attilának, hogy a gyerekek...vicces, hogy egyik sem az  övé.


    Ági-Rudi-Aliz

  44. 2016. augusztus 25. 16:29124958.

    Teljesen érthető, és teljesen igaz!

    előzmény:
    bosszi (124957)
    2016-08-25  14:40
  45. 2016. augusztus 25. 14:40124957.

    Sziasztok!


    Ezek úgy mennek be mindenhova, idegen helyre,  mintha otthon lennének. Alíz is hogy a fenébe tudott bemenni a Felix udvarára egyáltalán. Úgy tünt mint egy családi ház, kúria lenne, akkor annak van egy kapuja is, ami jobb esetben is zárva van, vagy valami. Ez meg teljesen a bejárati ajtóig simán bejutott, a többiek meg még simán a házba is. Ugyanez volt anno a villánál is, gondolom annak is van kapuja az utcáról, de mindenki már a bejárati ajtónál van, ha jönnek.


    Remélem azért érthető volt, hogy mit akartam írni. 

  46. 2016. augusztus 25. 14:32124955.

    En sem szeretem. Ugy kell neki.


    Rtlmoston visszaneztem mindent, jaj ez az Aliz is. 


    A fiukak elmentek Spanyolorszagba. En nem akartam veluk menni, hadd elvezkedjenek. Mar ott vannak, De koran kellett kelni, a buszhoz meg elmentem veluk, 

    előzmény:
    Liventa (124954)
    2016-08-25  10:43
  47. 2016. augusztus 25. 10:43124954.

    Így van! A többi luvnya legalább nem játssza a Nagy Magyar Anyát.

    előzmény:
    Dapazso (124953)
    2016-08-25  09:57
  48. 2016. augusztus 25. 09:57124953.

    Háát,nekem az összes"mindenkivelösszefeküdtemmár"csaj közül Juli a legellenszenvesebb.Hogy minden érzelem nélkül összekapaszkodott ott az autóban,és még azt akarja,hogy Attila menjen vissza a gyerekeihez??!!!


    Miért is??


    Undorító ez a nő!!

    előzmény:
    Liventa (124952)
    2016-08-25  09:20
  49. 2016. augusztus 25. 09:20124952.

    Félix "bíztató" szavai Ágneshez bearanyozták a napomat. Mondjuk azt se hiszem, hogy Félix a két dolgos kezével hordta össze a kincseit...


    De zokog is a szívem: "Alíz kidobott!"


    Laci tenyere is addig viszketett, míg csak behúzta azt a pofont.


    Juli mosolya se tűnik őszintének két pasi közt a földön... Valahogy nem tudok szívből drukkolni neki.

    előzmény:
    gerdamama (124951)
    2016-08-25  00:05

Címlap

top