Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2016. július 4. 19:54124451.

    Szia Picivirág! Köszönöm, hogy hiányoltál engem is!


     


    Válaszoltam neked "2016-06-25 04:57124413." hozzászólásomban. Igaz azóta nem nagyon írtam, mert teljesen kivagyok a fájdalmaim miatt. Egy szem lánykánk is nyúz folyamatosan, nem is tudnám a gondolataimat összeszedni. Az a bizonyos orbáncom is visszatért, nem győzöm szedni a gyógyszereket, hiszen más betegségem is van.


    Férjem változatlanul kórházban van, egy ideig ott is marad. Csak attól félek, hogyha visszaviszik a másik kórházba, akkor nem tudom meglátogatni, mert csak és kizálólag alacsony padlójú járműre tudok felszállni. Jogosítványom ugyan van, de csak és kizárólag itt a közelben használom az autót bevásárlásra. Bár a lányunk pénteken megy vissza Angliába, de azt mondta, hogy ha műtik az apját, akkor visszajön.


    Gerdamamát én is hiányolom, mert azért a topikhoz nem lettem hűtlen.

    előzmény:
    Picivirág1 (124449)
    2016-07-04  16:41
  2. 2016. július 4. 17:43124450.

    Bevallom,hogy sokszor nem is nézem a sorozatot..csak benneteket olvasva "tájékozódom",de még soha nem maradtam le semmiről.A Bk.kibírja,ha olykor-olykor nem   folyamatosan nézem, ,sok történésről nem marad le az ember.


    DE az itteni leírások segítenek...ha esetleg valami nem tiszta..


    Amúgy tényleg nem hiszem,hogy direkt nem jön ,csak nincs valami baja??? öké,csak tudjuk már,

    előzmény:
    Picivirág1 (124449)
    2016-07-04  16:41
  3. 2016. július 4. 16:41124449.

    Bezzeg, amikor arra kért minket, írjunk tartalmat nem tettük.....úgy kell nekünk..akkor most érezzük, milyen az, ha valaki nagyon várja, hogy jelentkezzen, és nem teszi. Szerintem azért nem vagyunk "büntiben"ő annál nagyobb vonalú


    És azt hiszem el vagyunk kényeztetve...ha nem jött mindig megírta, most színházba megy, most ide meg oda...most nem írta..és hiányzik. 


    És Jujoka is!!!!!!


    Vori rendes!!! Ő, amikor elment,  elköszönt, mint ahogy barátok közt illikBár egy kicsit "skót"lett...kevés képet hozott

    előzmény:
    Dapazso (124447)
    2016-07-04  13:28
  4. 2016. július 4. 15:03124448.

    Én ezt az egészet nem értem. Tóbiás kezdettől fogva meleg volt. Most meg ugye kiderült, hogy még szűz. Akkor honnan is vette ezt a fene nagy melegséget? Ráadásul még perre is ment a dolog. Ha meg elveszti lányos szüzességét, és kidül, hogy mégsem olyan jó neki, akkor meg mint Anakin Skywalker átáll a sötét oldalra? Szóval ez nekem egyáltalán nem kerek.

  5. 2016. július 4. 13:28124447.

    Gerdamamáért most már aggódom.


    Remélem csak valóban nincs ránk ideje,de tőle szokatlan ez a"csönd".


    .Nagyon szeretem ahogy ír,nagyon hiányzik

    előzmény:
    Picivirág1 (124446)
    2016-07-04  13:16
  6. 2016. július 4. 13:16124446.

    Zsófit én sem értem, de nem is normális észjárással írták meg a figurát. Az olyan egyszerű lenni, hogy Tóbiás elé áll és elmondja milyen beteg volt, ennek a betegségnek milyenek a tünetei, a következménye...szánja, bánja, szeretné ő is nevelni a fiát. ...


    Attól félek, Tóbiás nem megy majd bele , hogy vissza jöjjön, pláne most hogy még nem tudja melyik oldalon áll szexuálisan. rém unalmas ez a tötyörgése...vívódása...mi lesz, ha Krisztiánnal elveszti a szüzességét és kiderül, nem is azon az oldalon áll


    Zsolt hol van, amíg Ági művészlemezeket hallgat a lakásában? Kár volt Rékasit ennyi időre vissza hozni..addig is gyógyulhatott volna..talán már rendbe is lenne, ha nem sieti el a munkába állást..de bizony a pénz nagy úr...de az egészség minden pénzt megér..most olyan bölcs voltam. 


    De hol van a mi Gerdamamánk? Mondjuk itthon van a fia, az unokája, jobb dolga is van, mint hogy minket szórakoztasson. 

    előzmény:
    Kristine (124445)
    2016-07-04  13:03
  7. 2016. július 4. 13:03124445.

    telóról nem tudok belépni ide :( olvasni tuzdok, de ha írnék...hetek óta. kiderült, a telómmal van valami gond, gyári beállításokat visszaállítottam, a wifi jelet nem tudja jól venni :( fene vigye. szóval megvagyok, néztem is a BK-t.


    gépen alig voltam, majd most, szabi alatt.


    Zsófit nem értem, miért nem jött egyszerűen vissza????? áááááá!!!!! Mindenki egyre hülyébb.

    előzmény:
    Kusza (124440)
    2016-07-03  11:25
  8. 2016. július 3. 22:22124444.

    Még mindig BK hiányos vagyok - és nem tudom, mikor sikerül behozni a lemaradást Feltorlódott minden, most próbálom legyűrni...


    Addig is hoztam egy kis skótot megint

  9. 2016. július 3. 14:19124443.

    Čn is erre gondoltam, 6 čv alatt elčg nagy esčllyel az anyŕnak adjŕk. Ha annyira kell neki.

    előzmény:
    elsi1 (124441)
    2016-07-03  11:39
  10. 2016. július 3. 12:23124442.

    Pontosan ezért nem értem a viselkedését.


    Álljon oda Tóbiás elé ,ha valóban nevelni akarja a gyermekét és nem csupán "szagolgatni".


    Ezért írtam,hogy semmi logika nincs ebben az Ádám által pátyolgatott hülyeségben.Harcoljon azért a babáért ne sumákoljon.!!


    A kinézete se érdekel,mert már nagyon nyomják hogy milyen jól néz ki,szerintem meg semmi különös...átlagos.


    Juli miért nem Petivel törődik??Bartát nem győzik dugdosni,meddig akarják húzni a "gyógyulását"?Nórát sem tudom követni már!


    Attila papucs,egyedül Miki az aki mindíg.


    Alíz  egyre hülyébb,Ágnes egyre gonoszabb..mi van a BK.-val???


    Vagy velem??

    előzmény:
    elsi1 (124441)
    2016-07-03  11:39
  11. 2016. július 3. 11:39124441.

    Arról sem volt szó a Bk-ban,hogy tett -e Tóbi apai elismerő nyilatkozatot,de ha tett is, még hagyományos heter házasságok felbomlása esetén is a nőnek ítélik a gyereket


    Kivéve: ha éppenséggel  a gyerek ellen követ el bűncselekményt , vagy ha lemond róla,esetleg,ha annyira zűrös az életvitele, bár ez utóbbi eléggé gumiszabály


    Ráadásul manapság egyre elfogadottabb a szülés utáni depresszió ténye,sokszor még csecsemőgyilkosság után is eredményesen hivatkoznak rá---és nem vagy csak kicsi büntetést kapnak


    Ne feledjük,a bírák 90%-a Magyarországon fiatal nő.


    Lehet,hogy a köz felháborodik Zsófi viselkedésén,de ha perre vinné a dolgot  a láthatásért, 99% ő nyerné


    Ez nem Amerika

    előzmény:
    Dapazso (124436)
    2016-07-01  08:28
  12. 2016. július 3. 11:25124440.

    Gerdamama hol lehet, hiányzik nagyon a tartalmas írása!

  13. 2016. július 2. 22:08124439.

    Sosem szerettem Zsófi karakterét,  s most a hangja is olyan furcsa, szerintem megöregedett, s egyáltalán nem szép az én szemembe sem.

    előzmény:
    Kusza (124438)
    2016-07-02  13:33
  14. 2016. július 2. 13:33124438.

    Zsófi sosem tartozott a kedvenceim közé, én egyáltalán nem tartom szépnek! Remélem, Ádám csak nem hagyja elvinni Bencét, már azt lestem, hogy nem tart-e Ádámra pisztolyt!

    előzmény:
    barackmano (124437)
    2016-07-02  12:46
  15. 2016. július 2. 12:46124437.

    A kedvedert megneztem a csutortokit. Zsofi epp eddig sem volt a tobbseg nagy kedvence, ěgy nem keltett nagy felhaborodast hogy pihentettek kicsit. Lehet most sem szandekozik sokaig maradni, ezert a forgatokonyviroi huzas. Egyebkent tok oreg az arca a smink alatt, ram ennyi idosen meg nem kellett ennyi hogy kulturaltan nezzek ki.

    előzmény:
    Dapazso (124436)
    2016-07-01  08:28
  16. 2016. július 1. 08:28124436.

    Mondja már meg valaki,hogy Zsófi miért ilyen genya...egyszerüen nem értem,hogy mi ez a viselkedés nála.A gyerek az Ő gyereke is,sőt végül is ..ő szülte a világra.


    Az hogy ott hagyta az apjára szemét dolog,("Kontra Krémer kontra" beütés)de attól még joga van a "láthatásra" még akkor is,ha Tóbiásnak ez nem tetszik.A baba 3 és fél hónapos,nem hiszem hogy olyan mély nyomokat hagyott benne,hogy az anyja otthagyta,mint inkább Tóbiásba ,van jogosan,..csalódás, düh.


    De oda kéne Zsófinak állni elé, és tisztázni végre a dolgot.


    Ádámot sem értem,hogy ezt miért nem segíti,és miért akadályozza..mint tegnap is..


    Na a pszhonéni is a rádiójában..vagy Bözsike ahogyan "rendezné" Vili sorsát..jézusom!


    Aliz meg extrahülye, Rudival kapcsolatban is,meg a féltékenységével is..,hogy beült már a két öreg közé...


    Julit továbbra sem értem,Nórát sem..de ez az én bajom keresem a logikát  ott u is ahol nyomokban sem találni..


    Írjatok már,mert ha nem tudok olvasni tőletek,"kínomban" még megnézem a mai részt is,pedig ti jobbak vagytok..

  17. 2016. július 1. 06:38124435.

    Üdv.Topiclakók


    Ilyen sem volt rég-a héten egyetlen részt sem láttam,befőztem lecsót.


    Off.


    Születésnapok-névnaposaim voltak.



    A nagyfiú 19 a "kicsi"13 éves lett.


    Plusz a két Péter névnapos


    Férjem és Fiam.

  18. 2016. június 30. 10:57124434.

    Lányodnak további javulást, üdvözlet a hazatért " csavargóknak" is.


    Nem szeretném ha Zsolt meg Ágnes ismét összejönne, Zsoltnak lehetne annyi esze, hogy belássa a nőnek csak akkor kell, ha bajban van,egyébként mélységesen lenézi.

    előzmény:
    Picivirág1 (124432)
    2016-06-29  18:09
  19. 2016. június 29. 23:40124433.

    Szió Lányok! Csak bejelentkeznék, egészben hazajöttem


    Még mindig el vagyok havazva... BK-t meg kb egész hétnyit kell pótolnom.


    Most csak a kedvenc skót 1 Fontosomat hoztam, a nemzeti "viráguk" van rajta: bogáncs


    Puszi nektek!

  20. 2016. június 29. 18:09124432.

    Hogy tartalmas lesz-e nem tudom, de hozzá szólok.


    Először egy OFF. A lényom itthon van é óráról órára jobban van


    Szóval: a múltkor bíráltam Julit, a haját....és most azt látom, hogy megváltozott, sokkal csinosabb, mint anno..lefogyott, feszül a hátsóján a szűk farmer. De a természete az nagyon rossz lett. Olyan kemény, haragos...alig várom, hogy Attila szedje össze a cuccát és hagyja ott. Szerintem attól pusztulna meg...mit kezdene Mátéval? Peti gondját letette az elvonóval, de Peti függetlenítette magát..kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből a pszicho lány gyógyításból..egy nagy szerelem. neki és az anyjának ez a karmája, börtön pasi, markós fiú


    Laciék még hoznak egy gyermeket, hiányzik a sorozatból a gyermek szereplő..a többiek kinőttek a gyermekkorból..kell Máténak is valaki

    előzmény:
    lidika49 (124430)
    2016-06-29  11:14
  21. Torolt_felhasznalo_638601
    Torolt_felhasznalo_638601
    2016. június 29. 13:13124431.
  22. 2016. június 29. 11:14124430.

    Mindenkinek kívánok további javulást.


    Látom ide is elért az uborkaszezon, sehol egy jó tartalmas hozzászólás( nem akarok egyesekre újjal mutogatni).


    Julit nagyon - nagyon unom. Attila meg egy nyámnyila alak. Nórával meg elfeledtették, hogy Juli szerette el Tőle Attilát?

    előzmény:
    Kusza (124428)
    2016-06-29  08:37
  23. 2016. június 29. 09:47124429.

    Kérhetnék egy összefoglalót a tegnapiról?


  24. 2016. június 29. 08:37124428.

    Hiába nézegetek ide, nem találok egy jó kis beszámolót.Nekem nagyon tetszett Bence, Lacinak a karján!

  25. 2016. június 28. 08:29124427.

    Hat ez jo hir, orulok.


    Ėn szkeptikus vagyok, a Brexit hivok igergettek fut-fat hogy "beetessek" az embereket. De Tomi szerint is optimistĺnak kčne lennem. 

  26. 2016. június 27. 03:31124426.

    Magdika hála Istennek, már tudom mozgatni a nyakamat, szerencsére amilyen hirtelen jött, most vasárnapra el is múlt, vagy legalábbis alaposan lecsökkent. 


    A férjem sajnos minden pihenés nélkül az utolsó napig dolgozott. Már régen nyugdíjas, de a nyugdíj mellett is dolgozott, soha sem tartott pihenőt. Nagyon remegett már a keze, és a szívével is voltak problémák. Azt mondta, hogy furcsán dobog. Volt is kivizsgáláson januárban, most viszont nagyon előjött ismét. Részletesen azt is leírtam az előző hozzászólásomban Barackmanonak.


    Lánykám valóban nagyon hamar hazajött, de a jövőhét elején már visszamegy, mert úgy látja, hogy édesapja jelenlegi állapota nem indokolja, hogy itthon maradjon. 

    előzmény:
    Kusza (124416)
    2016-06-25  11:04
  27. 2016. június 27. 03:20124425.

    Barackmano, neked is köszönöm az együttérzést! 


    A lányomék könnyebben veszik fel, még nincsenek megijedve, mert nagy forgalom van a tengerparton lévő étteremben.


    Férjemnek a szívbillentyűjével van probléma, meg akarták műteni, de valamilyen fertőzést kapott, ezért hozták át az itteni kórházba rehabilitációra. Július 17-én visszakerül a Szív- és Érsebészeti Klinikára.


    Azután döntik el, hogy műthető-e?


    Nektek kívánok egy biztonságos életet, reméljük, hogy nem fogják a magyarokat (sem) elküldeni, akik dolgoznak, és nem segélyekből élnek.

    előzmény:
    barackmano (124415)
    2016-06-25  09:20
  28. 2016. június 26. 09:19124424.

    De j, hogy nem engem kell "jobb belátásra kérni"Engem meggyőznél

    előzmény:
    gerdamama (124422)
    2016-06-26  07:35
  29. 2016. június 26. 09:15124423.

    Annyira jót nevettem, imádom a "sötét oldaladat", olyan emberi hogy inkább vettél süti, mint megsüsd a nem igazán  szeretett valakinek


    Elgondolkodtam a nénin, aki baba ruhát gyártott. Az neki munka volt, megélhetés, érzelem nem kötötte hozzá...nekem is volt egy dajka nénim, aki gyönyörűen kötött. A lányoknak karácsonyra,  még nyáron leértékelésnél,  vettem "gyönyörű" babákat, és a babáknak köttettem vele sapkát, kabatkát..olyan babásat. Erre az én lányaim , a drága, gyönyörű babákat kifestették, és olyan  lettek, mint Szűcs Judit..de tényleg...és nem állt nekik jól a  sapka a  kabátka. Akkor én kicsit drágálltam, de ma már tudom , mi munka  van abban..nem úgy van, hogy mi az neki, tud kötni...


    Én eddig csak úgy varrtam, hogy tudtam hova, kihez kerül..és a legszívesebben a szekrénynek hímeznék, de olyan nagy örömet szereztünk a tanító nénikhez, hogy megváltozott a szemléletem...igaz, nem rendelésre dolgozom, de ha a tudtomra jut, valaki ennek vagy annak örülne, megcsinálom...önként  és dalolva..és ez a lényeg. akkor tudok csak szépen varrni.   


    Akartam képet feltenni a mostani munkámból de valami hiba történt..majd később

    előzmény:
    gerdamama (124422)
    2016-06-26  07:35
  30. 2016. június 26. 07:35124422.

    "Én máshogyan írtam volna meg..mondom ilyen szerényen."


    Én Gigi "felvilágosítását" oldottam volna meg egészen máshogyan, mert ez a vonal, amit Nóra erőltet, nem vezet sehová. Gigiben nincs szakmai ambíció, bár tetszik neki, hogy akár komoly üzletasszony is lehetne (haha), de amíg Tomcika a tenyerén hordozza, öltözteti és kényezteti, bolond lenne életmódot váltani. Ráadásul percek kérdése, hogy beavassa a férjecskéjét, akire felnéz, mint liba az istenre, és várható, hogy "üzletasszonyként" tőle kér majd szakmai tanácsot.  Máris kiderül, hogy Miklósék ellene hergelik, és kitör a botrány. 


    Inkább arra célozgattam volna, hogy milyen ingatag Gigi kipárnázott kis fészke. Mert Weintraub ugye nemcsak okos, intelligens és gazdag, hanem rettentően sármos és jóképű is, és most, hogy papíron független, ugye... A nők meg... tudod, Gigikém, rámenősek és gátlástalanok, ha egy ilyen félistent meg akarnak kaparintani maguknak. És hogy Tomcika ugyan egy pénzügyi manőverre hivatkozik és, azzal indokolja a válást, lehet, hogy ezek a lehetőségek is megfordultak a fejében. Mert tudod, Gigikém, a férfiak már csak ilyenek.

    Mindezt persze csak Balogh Nóra helyében mondanám, mert bár nem szeretem ezeket a szöszi babákat, de az én köreimet nem zavarják, ők is elférnek az ég alatt. Igazából nem vagyok annak a híve, hogy valakinek az érzelmeivel játsszanak, és ha fel is áll a szőr a hátamon ettől az ostoba nőtől, de nem tetszik, hogy a párja ellen fordítják. Ez legalább tényleg imádja az ő Tomcikáját, ellentétben a BK egyes "okos", érdekvezérelt tyúkjaival, akik csak kihasználják az aktuális párjukat.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (124419)
    2016-06-25  19:53
  31. 2016. június 26. 01:05124421.

    Ne is hordd a vásárba a szépséges munkáidat! Olyan nagy a család és a kedves baráti kör, mindig van kit megajándékozni. Már az is csoda (de jó), hogy magadra, a saját ruháid hímzésére, díszítésére is marad idő.  Én is csak olyannak tudok kötni, akihez érzelmi szálak fűznek. "Alkotás" közben mindig beleképzeltem az illető pofiját a sapkába, vagy ahogy a mellényben, pulóverben szaladgál. Gyerekkoromban az egyik szomszéd néni bérmunkában kötött babaholmit. Gondolom, fillérekért, valami szövetkezetnek. Felnőttként sokszor eszembe jutott, hogy vajon hogy volt képes rá.


    A sütés dettó. Pár éve, egy nagy családi összejövetel előtt megkértek, hogy süssek tortát egyik rokon születésnapjára. Teljesen megrökönyödtem. Én? Annak? Ki nem állhatom! Vettem készen egy elég szépet, marha drágán. Pedig fél kézzel, negyed költségből meg tudtam volna csinálni. (Nyilván nem véletlenül kértek meg...) Azt mondtam szerényen, hogy valami nagyon finomat és különlegeset akartam hozni, jobbat, mint amilyet én tudok. Közben úgy éreztem, kerül, amibe kerül, inkább megveszem, de én képtelen vagyok szeretettel  tortát sütni, díszítgetni az illetőnek.
    Na, most megint megmutattam egy részt a sötét oldalamból.

    előzmény:
    Picivirág1 (124420)
    2016-06-25  19:57
  32. 2016. június 25. 19:57124420.

    "bár Emílián félálomban is túlteszek"....ezt magamra igazítva úgy mondom, félszemmel szebben varrok, mint a kirakodó vásárban kínált egyes portékák. Hogy miért nem árulok akkor én????Mert nem tudok megválni a munkáimtól, csak ajándékozás formában. nem tudom pénzben kifejezni, mit ér a munkám. Az ajándékozás az más

    előzmény:
    gerdamama (124418)
    2016-06-25  19:00
  33. 2016. június 25. 19:53124419.

    Látod, én csak ilyen érzelmi alapon közelítettem meg....akkora trauma neki, hogy az anyját Attila megcsalja, nem tudja feldolgozni. de igazad lehet..erre nem is gondoltam, hogy mekkora teher lehet az, anyja miatta ült...amit nem nagyon értek..tudom, tudom..de mégis, kicsit valószínűtlen a történet. Én máshogyan írtam volna meg..mondom ilyen szerényen. 


    És az is igaz, hogy nem segítség egy ilyen beteg ember bújtatása...remélem ezt majd jól az orruk alá dörgölikmert nagyon hamar le kell buknia Petinek. 

    előzmény:
    gerdamama (124418)
    2016-06-25  19:00
  34. 2016. június 25. 19:00124418.

    "Peti... az a baja, az fáj neki, hogy megcsalták az anyját?"


    Nem vagyok pszichológus (bár Emílián félálomban is túlteszek ), de Petinek szerintem az a baja, hogy hagyta, hogy az anyja miatta, helyette üljön börtönben. Ezt nem tudja feldolgozni. Egy bizonyos pont után nem lehet könnyű elviselni az embernek a saját jellemtelenségét. (Bár sajnálja őket a fene!) Talán úgy érzi, ha maga körül mindenkire rábizonyítja, hogy mekkora szemét, akkor az ő bűne eltörpül, de legalábbis nem tűnik olyan hatalmasnak. Nem csak Attilával, de szinte mindenkivel megromlott a kapcsolata az utóbbi időben. Tücsköt-bogarat összehord, mindenki ellenség és áruló, az éppen lerohantak pedig a védekezéssel vannak elfoglalva,  közben valahogy megfeledkeznek róla, hogy Juli miért is szenvedett a sitten. Furcsállom, hogy ezt senki nem vágja a fejéhez, pedig nem ártana.



    Az Ottó fiút kedvelem, de a "segítség" szó definícióját megnézhetné az értelmező szótárban. Nemcsak azért, mert egy kezelés elől megszökött drogosnak nem segít, ha elbújtatják, hanem azért is, mert ő se a saját bőrét vitte a vásárra. Gyakorlatilag betört valahová, és ott rejtette el a haverját. Nagyon bíztam benne, hogy valamelyik sz..keverő páros (Miklós-Nóra vagy Miklós-Juli) be akar ülni az irodába egy kis összeesküvésre, és ott találják Petit, de sajnos nem így történt.

    előzmény:
    Picivirág1 (124417)
    2016-06-25  11:52
  35. 2016. június 25. 11:52124417.

    Én biztos voltam, hogy Anglia nem lép ki...megvártam a 11 órát, azt mondták be, hogy biztosan bent maradnak. Erre reggel elkerekedett a szemem, azt hittem nem jól látok..mert távolba már nem annyira jól látok...kiléptekbiztatják a magyarokat, hogy nem lesz rosszabb dolguk, de ki tudja, mit hoz a jövő? 


    A BK mindenkit jól megszívatott. Szidtuk itt Zsófit, hogy ellopta Bencét...erre "csak"elsétált vele egy kicsit. Sajnálom Krisztiánt..tényleg úgy hívják, mint mit a másik Krisztiánt? 


    sajnos abból a történetből semmit sem értettem. nem tudtam elolvasni...talán majd most megnézem. Szóval Krisz lángost árul? vagy déli gyümölcsöt??? Mindegy..hülye egy történet...már nagyon unom Petit, fékezze meg már valaki. Nem is nagyon értettem mit mondott..mert már hallani sem jól hallok, pláne ha így hisztizik...az a baja, az fáj neki, hogy megcsalták az anyját? mer ő olyan szent életű volt...ő meg Alizzal kavart be...

    előzmény:
    barackmano (124415)
    2016-06-25  09:20
  36. 2016. június 25. 11:04124416.

    Jutka nagyon sajnálom én is, hogy beteg vagy, de ez azért jó, hogy Katád hazajött. A férjed eddig olyan stabil volt, mi történt?

    előzmény:
    Jujoka (124414)
    2016-06-25  05:05
  37. 2016. június 25. 09:20124415.

    Nagyon sajnŕlom čn is Jujoka amik veled tortennek manapsag. Remelem jobban lesz   az urad. Mi baja? Az anyukamnak is volt ilyen nyakakarmi, o egy turistabuszban ult az ablak mellett. O kapott a korhazban ilyen nyakmerevitot, azzal jarkalt napokig. 


    Nagyon remelem hogy ma jo hireket kapsz. Az jo erzes lehet hogy a lanyod ott vam melletted.


    Ok hogy eltek meg es Brexit dolgot? Bar gondolom nem ez az elsodleges most. 


    En nagyon sirtam tegnap reggel. Most mar kicsit jobb, de felek mi lesz itt.


    A BK-bol semmit nem lattam a heten. 

    előzmény:
    Jujoka (124414)
    2016-06-25  05:05
  38. 2016. június 25. 05:05124414.

    Drága Gerdamama!


    Neked is nagyon köszönöm az együttérzésedet. Picivirágnak válaszoltam, abban sok minden benne van. Csak már itt reggel van, és kicsit már elfáradtam, a fejemet alig tudom fordítani, lánykám hozott lóbalzsamot, remélem az segít. Sajnos huzatot kaptam, mert a kis barátnőm segített bevásárolni, és annyira meleg volt az autóban, hogy minden ablakot lehúzott, ezért jött péntek reggel az az iszonyatos fájdalom. Huzatot kaptam. Ha én egyedül megyek, akkor csak a mellettem lévő ablakot szoktam leengedni. Ölellek Téged is. 

    előzmény:
    gerdamama (124399)
    2016-06-23  06:56
  39. 2016. június 25. 04:57124413.

    Nagyon szépen köszönöm! Ölellek!  


    Még a lányom is hazajött. Szerdán érkeztek Angliába Kubából, ahol két hétig pihentek. Nem tudta, hogy mi történt apjával, mert nem akartam elrontani a nyaralásukat. Én utólag is örülök a döntésemnek.


    Szerdán visszaérkezésük után fel is hívott, akkor mondtam neki, hogy mi a baj az apjával. Majd csütörtök reggel telefonált, hogy útban van hazafelé. Este 8-kor érkezett meg. Persze, mert tudta, hogy én nem tudok lábra állni, és sírtam, hogy még látogatni sem tudom, pedig a kórház itt van a szomszédos utcában. Pár napig rendbe jött valamennyire a térdem. Örültem neki, erre péntek reggel alig tudtam felkelni, annyira fájt a nyakam, hogy a fejemet mozdítani sem tudtam. Sajnos így vagyunk..... 


    Sajnálom, hogy Te is hasonlót éltél át. Én is félek a férjem miatt.  Sokat sírok. 


    A mai tartalom: http://rtl.hu/rtlklub/baratok/elozo-resz-2016-j unius-24

    előzmény:
    Picivirág1 (124398)
    2016-06-23  06:00
  40. 2016. június 24. 21:10124412.

     


    A tűzoltókat én igazi szuperfickóknak gondolom (tény, hogy egyet se ismerek...), de a munkájuk jellege miatt is bátrak, határozottak és sportosak kell legyenek, még pocakot se ereszthetnek. Ez a Kristóf tényleg olyan kis semmilyen.

    Azóta már kiderült, hogy Zsófinak mégsem sikerült kereket oldania a babával. Mit is kezdett volna vele? Remélem, nem sokáig húzzák ezt a dolgot, Tóbiás és Bence átköltözik Kristófhoz. Zsófi meg vadásszon magának egy pénzes pasast, és éljen kedve szerint, ahogy mindig is tette.


     

    előzmény:
    Dapazso (124411)
    2016-06-24  17:46
  41. 2016. június 24. 17:46124411.

    No,meg ha ismered azt a parkot,nagyon eltünni nem lehet benne pillanatok alatt..de mindegy..


    Mondjuk ez a Kristóf sem egy észkombájn,ha ilyenek a tűzoltók..hááát..én keményebb fickónak gondoltam,olyan kis semmilyen,vagy nem?


    De.

    előzmény:
    gerdamama (124408)
    2016-06-24  08:49
  42. 2016. június 24. 17:37124410.

    Juli haját más másodszorra dicsérik meg...gyorsan fel is pillantottam a kézimunkámból..és mit látok? Semmit, Julinak egyszerű, sima haja van..kicsit zsíros is..hogy ez miért olyan feltűnően szép? Máté és Miklós dicsérték meg. Hogy engem milyen lényeges dolgok fognak meg


    Zsófi hova fenébe viszi azt a gyereket? Hol lakik? van  bébi étele, tiszta ruhája, pelenkája...zárt osztályra vele!!!!nem normális.


    Milyen dolog az, hogy eltűnik, életjelet sem ad magáról..mert ugye nem tudtuk, hogy anyánál van? Ha depressziója volt azt nyugodtan megírhatták volna Tobinak, jelezve, ha meggyógyul megy vissza, közös a gyerek.  Olyan fura történés..

    előzmény:
    lidika49 (124409)
    2016-06-24  17:24
  43. 2016. június 24. 17:24124409.

    Ha jól emlékszem az X faktorban is próbálkozott már, de ott sem jutott tovább.


    Juli nagyon keménykedik, Attila - Miklós felé. Nagyon elfeledte, hogy Ő sem egy feddhetetlen erkölcsű életet élt, még András feleségeként. kiesett az emlékeiből a padláson töltött  pásztorórák? Attilát zsarolja a gyerekekkel? Az egyik felnőtt, a másikhoz  sem sok köze van Attilának, csak neveli és szereti..

    előzmény:
    gerdamama (124407)
    2016-06-24  08:32
  44. 2016. június 24. 08:49124408.

    Pipás vagyok, hogy Zsófi attól a szerencsétlen Kristóftól lopta el a gyereket. Mondjuk azt se hiszem, hogy egy cumisüveg meg egy-két nemtommi összeszedése annyira leköti egy ember figyelmét, hogy nem veszi észre, hogy eltolják mellőle a babakocsit. De ha már ez a ribi erre vetemedett, akkor Ádám inkább megérdemelte volna, hogy ő veszítse el Bencét. Akkor kénytelen lett volna bevallani Tóbiásnak, hogy Zsófi a környéken ólálkodik az ő tudtával. Persze így is kénytelen lesz elmondani. Legalábbis remélem, nem sumákol, és nem kezdenek magánakcióba, hosszas keresgélésbe. Tóbiás helyében feljelenteném Zsófit, persze tudom, hogy nem fogja...
    Ha Zsófira megint rájön a depi, majd ottfelejti egy parkban a babakocsit gyerekestől, valaki majd csak megtalálja?
    Az is elég fura, hogy egy "kismama" pont egy egyedül lévő apukától kér tanácsokat a kisbabával kapcsolatban, és nem az anyukák tapasztalataira kíváncsi. 

  45. 2016. június 24. 08:32124407.


    Elég szürke kisegér, és az arcán úgy látom, ő maga is tisztában van azzal, hogy nem örökölte a szülei színészi, énekesi tehetségét. Nem tudom, meg lehet-e hallgatni valahol (bár lehet, jobban járok, ha csak elképzelem), de a cikkből kiderül, hogy van rendes civil foglalkozása, diplomája. Vagyis ez nem akkora szégyen, mert ő nem a híres szülők gyereke kategóriába tartozik, aki csak bulizik, él bele a világba, és a papa, mama hátán (emlékén) akar felkapaszkodni és karriert csinálni. Ha egyszeri próbálkozás marad ez a fellépés, és utána szépen visszamegy a tanult szakmájába dolgozni, akkor én megbocsátok neki, akármilyen rossz is volt.


     

    előzmény:
    Liventa (124405)
    2016-06-24  07:37
  46. 2016. június 24. 08:14124406.

    Sziasztok,


    én is régen írtam már, bár szorgalmasan olvaslak benneteket, sokszor az aktuális rész helyett is :) Nagyon elszomorító, hogy így tönkretették ezt a klassz kis sorozatot, hoyg az eredeti gárdából szinte már senki nincs ( Nóra, Laci, Miki, Vili bácsi ) , és hogy a mostani szereplők értelmetlenül, teljesen irreálisan viselkednek.


    Ami nálam kiverte a biztosítékot, hogy kb 2 hete volt Bözsinek meg a pszichonagyinak egy beszélgetése ahol Bözsi egy mohazöld zippzáros bársony pongyolában jött ki kirázni valamit az udvarra, amikor a Rózsa terasza tele volt.. MIVAN ?????? se őt, se a vendégeket nem zavarja, hogy gyakorlatilag egy magánház udvarában vannak??


    De ha sorban vesszük...


    Juli, a " szent asszony", a tökéletes háziasszony/anya/feleség, akinek 2 gyereke kezdett el drogozni, a 3. férjet fogyasztja, úgy hogy Attila még nős volt amikor összejöttek.. de most kemény, amikor őt csalták meg, de annyi esze van, hoyg nem dobja ki Attilát,mert akkor kb miből élne ????


    Attila, a lelkiismeretes apa, akinek 2 saját, vér szerinti tinédzser fiáról szó sincs, lelkiismereti okokból nem hagyja ott Mátét ???


    Bözsi, aki csak sápítozni tud, meg ugráltatni Vilmost, de kb azon kívül, hoyg ő miylen szuper, senkivel nem foglalkozik ?


    Laci, aki egy kb 12 éves infantilis, kissé debil gyereknek van beállítva, annyit nem tud megkeresni, hoyg vegyen egy fapados jegyet ???


    Nóra a nagy jótékonykodásával, miből él és utazgat ?


    Zsófi... annyira de annyira hiányzik a kisbabám, hoyg hetek óta itthon vagyok, de nem megyek oda hozzájuk, csak szagolgatom a kis ruháját.. na ez mennyire életszerű?? minden normális ember egyenesen odament volna a gyerekéhez, főleg, ha akkora lelki társak Tóbiással...


    és az elvarratlan szálak .. ( vagy csak én maradtam le.. )


    - hol van pl Móni ??? amikor kellett előrángatták babástul..


    - hol van Juli lánya? nem jön haza meglátogatni az anyját?


    - hol van Alex, nem segít Julinak Petivel kapcsolatban ?


    - hol a ház többi lakója, Enikő testvére is elköltözött az ikrekkel?


    és még ezer kérdés...


     

    előzmény:
    Dapazso (124403)
    2016-06-23  17:56
  47. 2016. június 24. 07:37124405.

    A lemenőikkel sincs szerencséje az ex-párosnak:


    http://www.femina.hu/hazai_sztar/rekasi_eszter_hungarys_ got_talent


    Valami olyan szánalmas nótácskát adott elő Rékasi Gigi és az egész megjelenése annyira depis volt, hogy joggal vágták ki már az elején, mint macskát sz..ni.

    előzmény:
    Picivirág1 (124404)
    2016-06-23  19:38
  48. 2016. június 23. 19:38124404.

    http://www.borsonline.hu/celeb/aggaszto-kicsaptak-rekasi- fiat-a-sulibol/114484


    Nem tudom, kit sajnáljak? A gyereket, akinek fenekestül felfordították az életét, vagy a szülőket, akiknek bizony most szintén nehéz lehet.....

  49. 2016. június 23. 17:56124403.

    Nem tudom hogy vagytok vele,de én ettől a pszihonénitől kifexek.


    Miféle pszihológus lehet(szinésznőnek oké,..na meg tudom van az a pénz amitől korpásodik a haj)akinek a ténykedése,reakciója olyan mint aki nem érti mi van körülötte.Nem értem hogy mi a fenét maszatol tökéletes külsővel,egy felújítandó lakásban??


    Most akkor költöznek ,vagy még mire várnak???


    Mert attól ide-oda söpröget,meg maszatol a felmosóval ,nem jutnak előbbre..még a tapétaválasztással sem.


    Aztán Ágnes,mit akar Zsolttól??Mi van a villával??


    Aztán Zsófi,...mégis hogy gondolta? ..,mert szerintem nem bújkálni kéne neki,hanem Tóbiás elé állni és elvinni a balhét.


    Bözsi úgy hülye ahogy van:egy nő aki negyvenes,attól hogy unokája születik még nem lesz roggyant,pláne nem tud hirtelen kötni,meg ez a befőzés is..


    Édes Istenem,Bözsi is abban a tök tiszta ,rendes konyhában csalamádét rak el???Látnátok nálam mi van amikor csalamádézok,vagy lecsózok..


    Igaz itthon sem tevékenykedtem soha magas sarkuban a konyhában..mint a tökéletes anya Juli..nna ez is,nem is értem,Attilát nem csípem,de úgy hagynám faképnél(csak egy kicsit) Julit mint annak a rendje.


    Bah,az erkölcs mintaképe Juli..jesszusom!!


    Na,bocs.de már nagyon unom ezt az "életszagu" hülyeséget amit estéről estére etetnek velünk..de mit tegyek függő vagyok,meg imádlak benneteket,gerdamama te vagy a szívemcsücske!

    előzmény:
    gerdamama (124402)
    2016-06-23  17:01
  50. 2016. június 23. 17:01124402.

    Nincs is jobb ebben a melegben, mint egy kis almakompót csalamádéval.
    Érdekes, Bözsi dédnagymamaként se érezte magát öregnek ahhoz, hogy bepasizzon. Vili bá olyan, amilyen, de mégis csak egy "új fiú". Giziéket meg kötögetésre és lekvárfőzésre ítélné, amíg világ a világ.


    Mondjuk ehhez megfelelő alany is kell, mert engem aztán beparancsolhatna a szomszédasszonyom (anyám, legjobb barátnőm, bárki) a konyhába, hogy azonnal álljak neki almát pucolni, ha én nem akarok kompótot eltenni. De hát a BK-ban mindenki olyan pipogya és balfék, ha a saját ügyeiről van szó, hogy rossz nézni. Még a pszichonéni is. Odaadja a különleges pezsgőt a kvázi vetélytársnőjének, és azt hiszi, az ő egészségére fogják meginni? Visszaadhatja a diplomáját. Ha akkor nem volt otthon Zsolt, megtalálta volna később, most már egy kupacban is laknak.


    Na, megyek, idáig a kisebbik gyerekemmel és kis családjával állatkerteztem 35 fokban, az összeesés határáig, most a nagyobbikkal van nagy családi összejövetel. Épp egy gyors zuhanyozásra telt a két program között. Kíváncsi vagyok, odaér-e mindenki időben, vagy rajtunk, a két vén csonton kívül mindenki ki lesz dőlve...

    előzmény:
    Picivirág1 (124401)
    2016-06-23  16:18

Címlap

top